2014-11-12

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
2009. és 2014. között, az elmúlt öt évben számos rendezvény volt Kálvin János életével kapcsolatosan, most lezárulnak ezek az úgynevezett Kálvin évek. Tegnapelőtt egy konferenciát tartottak ennek tiszteletére, Kálvinizmus ma címmel. Néhány előadásba beszélgetésbe hallgatunkmost bele. Hallják majd dr. Buzogány Dezsőt, dr. Gulyás Gergelyt, Kovács Leventét, először dr. Bocz János jogtörténészt.

Dr. Bocz János (egyetemi adjunktus, KRE): Kálvin János jogász volt. Az Orleans-i egyetem kiváló joghallgatója. Természetesen teológiában is járatos volt, de a római jogban kiemelkedő ismeretekkel rendelkezett. Mestere, a Milánóból származó olasz jogtudós, Alciatus volt, aki Észak-Itáliát vallási okokból kényszerült elhagyni. A tizenhatodik század első fele és a huszonegyedik század második évtizede között egyfajta hidat lehet építeni a római jogon keresztül. Luther elsősorban teológus volt, és nem volt túlságosan kedvező véleménnyel a jogról. Luthernél a jognak és az államnak egy igen komoly, igen erős kritikájával lehet találkozni. Kálvin viszont, aki híjával volt egy autentikus teológiai képzettségnek, az állam és a jog reformját nagyon is konkrét módon képzelte el. Visszanyúlt a római joghoz, jelesül Ciceróhoz és konkrét megoldási javaslatokat fogalmazott meg. Kálvin az államot nem az intézmények oldaláról közelítette meg. Tehát attól, hogy egy államnak van alkotmánya, parlamentje, formálisan működő bírósági szervezete, attól még egyáltalán nem biztos, hogy jól is működik. Tehát az államot nem az intézmények megléte teszi állammá. Az állam, res publica, azaz közügy, mindnyájunkat érintő ügy. Az állam – jó esetben – egy egészségesen, mindenki számára elfogadhatóan működő szervezetet, a közjót szolgálja, a köz javát szolgálja és ezen kívül egyfajta konszenzuson, azaz közmegegyezésen alapul. A jogtudomány modernizálás egyértelműen túlnyomórészt kálvinista jogtudósok munkájának az eredménye. Hugo Donellus vagy később Pufendorf példák erre. Kálvinista jogtudósok a tizenhatodik század második felében, a tizenhetedik század során és a tizenkilencedik században is a jogtudományt – Franciaországból elűzetve – Hollandiában, Svájcban, Németországban, sőt jó másfél évszázadon át Ausztriában is a legmagasabb szinten művelték, és azt az aktuális életviszonyokra adaptálták. A legmodernebb polgári törvénykönyvek elsősorban Svájcban illetőleg Hollandiában keletkeztek. Különleges a Német Polgári Törvénykönyv, amely 1900. január elsején lépett hatályba, és kilencven százalékban eredeti szövegével még mindig hatályban van. Ennek az alapja is valójában a kálvini tanokban gyökerezik.
Dr. Buzogány Dezső (egyetemi tanár, Kolozsvár): Ha a "református" kifejezést kapcsolatba hozzuk a reformációval és tudjuk azt, hogy a reformáció lényege az igehirdetés, akkor nem árt, sőt jó, ha a református ember elsősorban és mindenekelőtt bibliás. Ezen kívül a reformáció népoktatási hálózatot hozott létre. Láthatjuk azt, hogy a reformációban a reformátorok, amikor Isten Igéjéről volt szó, akkor nem voltak megalkuvók egyáltalán. Az igazi "nyakas kálvinista" szerintem ezt jelenti, hogy nem megalkuvó akkor, amikor Isten Igéjéről van szó.
Dr. Gulyás Gergely (az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke): Nyilván, amikor a reformátusságot akarjuk meghatározni, akkor adódik a lehetőség, hogy az ember a katolikusokkal szemben határozza meg magát, de valószínűleg ezt jobb elkerülni. A "nyakas" kálvinizmus azt is jelenti, hogy van egyfajta keménység, ami a reformátusságot jellemzi. Ez jó, ha bizonyos értelemben megalkuvás-nélküliséget jelent. Ugyanakkor más vallásokhoz képest van egy nyitottság is benne. Azt lehet mondani, – a szónak nem a ma használt és bevett értelmében – hogy toleráns, vagy a világ folyamataira nyitottabb embertípus a református. De az is igaz, hogy mint minden ilyen leegyszerűsítő általánosítás, a pontatlanság veszélyét is magában rejti. Kétség kívül nagy különbségek vannak református gyülekezeti szokások és református embertípusok között, attól függően, hogy határon inneni, vagy túli, illetve a határon túli régióban milyen egyházi közösségről beszélünk.
Kovács Levente (Magyar Bankszövetség – főtitkár): A református énekeskönyvünk 467. énekében ez áll: "A bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad…"A református ember, ilyen szabad típusú ember, aki nyilvánvalóan nem a tekintélytiszteletre alapozza az életképét, hanem általában egy bizonyosfajta autonómia is jellemzi.

Fekete Ágnes: Számomra egy-egy hiteles életben válik igazán tetten érhetővé, mi is az a református. Most egy kilencvenkét éves asszony, dr. Nagy Sándorné Révész Zsófia mesél édesapjáról, Révész Imre püspökről, és az éppen hetven éve átélt háborús időről. Először Karácsony Sándorral való barátságukról kérdeztem, mivel Zsófi néni kezében volt éppen az Exodus nevű bibliaolvasó vezérfonal.

Révész Zsófia: A szüleim jó barátságban voltak vele. Sándor bácsi sokszor jött hozzánk, amikor apám egyetemi tanár volt. Amikor meg ő lett egyetemi tanár, akkor egy évig nálunk szállt. Az első kalauz óta velük olvasom a Bibliát.
Fekete Ágnes: Benne van az első Exodus?
Révész Zsófia: Csak az utolsó. Bizony, én hetvenöt éve eszerint olvasom a Bibliát.
Fekete Ágnes: A Dóczyba tetszett járni?
Révész Zsófia: Persze, persze. Nem is volt más lehetőségem, mert a képesítő után nem használhattam a diplomámat, mert még nem voltam tizenkilenc éves. El akartam menni tanítani egy gyermekotthonba, de édesapám azt mondta: "Zsófikám, tanulj meg írógépelni és csináld az elnöki levelezésemet!" Így is lett. Másfél hónap alatt megtanultam rendesen gépelni, és a helyesírásom is jó volt, amely nem volt jellemző sajnos, még a lelkészekre sem. Éveken keresztül boldogan végeztem ezt a feladatot.
A szüleim egyszerűen éltek. Egyszer még a házasságkötésük előtt anyám azt mondta apámnak, hogy ha püspök lesz belőle, elválik tőle.
Fekete Ágnes: Végül hogyan tudta elfogadni az édesanyja, hogy mégiscsak püspök lett a férje?
Révész Zsófia: Nehezen. Sosem ült első padba, és soha nem ment először úrvacsorát venni. Mindig a második pad szélén ült.
Fekete Ágnes: Egyszerű akart lenni?
Révész Zsófia: Nemcsak akart, egyszerű is volt. Nagyenyeden még csak polgáriba járhattak a lányok. Kultúréletet éltek a tanárcsaládok, kamaramuzsikáltak, irodalmi esteket tartottak maguknak. Édesanyámnak nagy zenei tehetsége volt. Az a fajta székely volt, akitől megkérdik, hogy "tud-e hegedülni?", azt válaszolja, hogy "tudok instállom, csak még nem próbáltam." Hát, anyám is ilyenvolt. Amibe belefogott, ami szükséges volt, azt csinálta egy zokszó nélkül, szívesen. Gyönyörű szoprán hangja volt, tényleg gyönyörű csengő, tiszta belcanto hang. Énekesnő szeretett volna lenni, de nagyapus azt mondta, hogy az én lányomból nem lesz színészné. Ő egy puritán erkölcsű, kemény ember volt.
Amikor 1914. június 30-án házasságot kötöttek, akkor már apám kolozsvári rendes teológiai professzor volt. 1920-ban hívták Debrecenbe, az Árpád térre. Én odaszülettem 1922-ben. Aztán meghívták a teológiára. Úgy érzem, személyesen az ő érdeme, hogy meg tudta menteni a kollégiumot.
Gabi néném gimnáziumi tanár lett Budapesten, a Kölcseyben. A férje jogászból lett repülőtiszt volt. 1942-ben, a háború közepén baleset érte, összeégett az arca, a keze, a lába. Azért, mert katonabecsületből egy rossz gépet levezényelt, nem hagyta veszni. A néném hősiesen kötözte a sebeit, amíg rendbe nem jött. 1944-ben a francia fronton újból bevetették, majd utána két és fél évig volt Szovjetunióban "levegőváltozáson". Ő egy nagyon stramm ember volt. Szóval, Gabi el tudott menni Pestre, én pedig itt maradtam Debrecenben.

Révész Imre
Fekete Ágnes: Az édesapja hova költözött?
Révész Zsófia: A Bem téren volt egy földszintes kedves kis házunk. Volt üveges verandája, picéje, padlása, és mellette egy pajtaféle, amelyet könyvtárnak és dolgozószobának használt, valamint egy egyszobás garzonlakás. Az első szovjet bombázáskor apám megijedt és szinte bagóért adta el a házat. A szüleimnek sohasem volt jó anyagi érzékük, de ezért is hálát adok Istennek. A ház árának egy részével apám "tartozott az ördögnek", a másik részből vett jóanyámnak egy biciklit, hogy legalább legyen mivel a piacra járni. A többiből pedig az állomás alatti Boldogfalva utcában vett egy kicsi házat, amelyből a nénémnél nyugdíjazása után le tudott választani magának egy kis részt.
Fekete Ágnes: A háborúban szinte az egész családban mindenki elvesztette a párját?
Révész Zsófia: Igen. Gyakorlatilag mindenki.
Révész Zsófia: A románok átállásakor Oláhszentgyörgyön voltunk. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert a románok nem akartak szobát kiadni nekünk. Felajánlották nekem, hogy költözzek be a falu közepén a zsidóasszony otthagyott kétszobás lakásába. Hát, én azt mondtam, hogy inkább sátorban alszom, de nem megyek oda, ahol másnak ott kellett hagyni az életét. Ezután nagy kegyesen egy román asszony kiadta a manzárdját.
Fekete Ágnes: Hogyan tetszett odakerülni?
Révész Zsófia: Mentem a férjemmel! Október elsején átdobták őket a Kárpát-vonalon. Nagyon megbombázták Szatmárt. Mi ott feküdtünk az árokban, Külön csoda, hogy a mi vagonunkat nem bombázták szét. Másnap délutánra összeállították újból a vonatot és úgy jöttem vissza Debrecenbe. Két bőrönddel, amivel férjhez mentem, csak már férjem nélkül jöttem vissza. Ahogy beléptem a kapun, drága jó apám jött lefele a lépcsőn.
Itt Debrecenben Horthy proklamációja után, már nagyon sötét világ volt. Az az igazság, hogy amikor elkezdődtek a bombázások semmibe vettük az egészet. Szólt a sziréna, de maradtunk ott, ahol voltunk. Azonban a híres, június másodikai bombázás után másképpen vélekedtünk. Akkor az amerikai bombázók körbebombázták a Nagyállomást. Úgy mozgott a püspöki lakás, mintha földrengés lett volna. Akkor fölkaptuk a gyerekkocsit és rohantunk vele a pincébe. Akkor már kenyérjegy volt, és a fél város elmenekült. A Nagytemplom gombja is a földön volt.
Fekete Ágnes: Az mit jelent?
Révész Zsófia: Azt, hogy lebombázták. A nyugati toronyról a gomb ott volt a földön. Ott, ahol most a Szent András templom van. Teljesen megszűnt az élet Debrecenben 1944 októberében. Debrecenbe 23-án jöttek be az oroszok. Apám még október elején kiköltöztette a püspöki hivatalt Hajdúszoboszlóra. Ugyanis nagyon zavarta, hogy nem tud dolgozni, amikor a bombázások miatt a pincébe kell menekülni. Szoboszlón Fehér János volt a lelkész, akinek a felesége, a nővérével elmenekült, így ő egyedül maradt a parókián. Apám megfogadta, hogy minden körülmények között megőrzi az egyházkerületet. Így is történt. Őket ott érték az oroszok, akik Kaba felől harapófogószerűen jöttek be. A sógorom volt a katonai parancsnok korábban Szoboszlón, csak ő fogságba esett. A "szerencse" az volt, hogy a szoboszlai orosz városparancsnok egy Kotvalebszki nevű francia műveltségű úr volt, aki apámmal mindjárt jó barátságot kötött, megmondta, hogy semmi bántódás nem fogja érni itt a magyarokat. Temessenek nyugodtan Fehér Jánossal. Úgyhogy apám, vagy másfél hétig temetett és temetett. Nagyon sok halott volt ott akkor. Később parancsnoki kocsin hozták vissza a püspöki hivatalt Debrecenbe.
Tündéri volt az én anyám, akiről csak azt mondhatom, hogy holtáig tiszteletes volt. Egy igazi, erdélyi nemes asszony,primor székely volt, amelyre nagyon is büszke volt. Volt egy szakácsnénk, Fricike, ő szinte a második anyám volt. Amikor anyám püspökné lett, akkor mondta neki:"Tiszteletes asszony ezt a ruhát le kéne már vetni! Tessék átöltözni!" Anyám azonban tovább hordta a ruhát egészen addig, míg a szakácsnénk azt nem mondta neki: "Tiszteletes asszony! Farkas néninek úgy kéne már ez a fekete ruha. Tessék már odaadni neki!" Ekkor lecserélte a ruháját.
A püspöki lakásban nyolc szoba volt. Az előszoba ajtón belépve jobbra nyílik a hall. Jóanyám azt mondta: "Én nem fogok reprezentálni, ebbe a szobába nem fogok bútort venni. Ha az egyház akarja, vegyenek a mindenkori püspöknek rokokó szalont, meg faragott ebédlőt." A két helyiség között széttolható üvegajtó volt. De sosem ott fogadtákaz egyetemi tanári, meg főispáni népeket, hanem a kis régi szalonban.
Fekete Ágnes: Úgy el volt zárva, mint vidéken a tisztaszoba?
Révész Zsófia: Szinte úgy. A bútora később a pincei óvóhelyen volt, a perzsáit meg anyám feltekertette, mondván, hogy az ő bútorával mindegy, hogy mi lesz, de ezt bomba ne érje. Úgyhogy azok épen ottmaradtak háború után is, mikor már mi is eljöttünk onnan.
A nagyszalonban laktak hosszú-hosszú hónapokig, talán éveken át a diakonisszák. Intézetük ott az erdő alatt, diákotthon lett, és volt egy tucatnyi diakonissza, akiknek nem volt otthonuk. Ők laktak itt a háború alatt és után, és a mi konyhánkban főztek. Az ebédlőben lévő üvegfalat lefüggönyözték és ott volt a tanítóképző énekterme, úgyhogy odajártak fel a diákok. Ott lakott Teleki Géza is az ideiglenes kormány első kultuszminisztere addig, amíg a kormány fel nem ment Budapestre. Valóban fantasztikusan áldozatkészek voltak a szüleim. Szép nagy cselédszoba volt. Ott is jöttek-mentek az erdélyi menekültek. Ott mindenki elfért. Anyám minden reggel korán felkelt kikotorta a Hartmut-kályhákat, és begyújtott. Csodálatos teremtés volt. A szüleim csakugyan úgy éltek, ahogy mondták.

id. Révész Imre
Fekete Ágnes: Az édesapja egy nagyon egyszerű stílust hozott be?
Révész Zsófia: Apám egy abszolút kulturált ember volt. A nagyapja volt az a bizonyos Révész Imre, aki 1848-49-ben a kozákoktól mentette meg a könyvtárat. Akkor ő volt a Kollégium seniora, és mikor a kozákok állítólag lovon mentek fel a könyvtárba a falépcsőn, akkor nagyapám – így mesélik – kirohant a gerundiumával, amely egy irtózatos súlyú vasbot volt, és leüvöltötte az ott lévő öt-hat kozákot, akik mint a megvert kutya mentek kifele. Ezzel kvázi megmentette a könyvtárat. Legenda, de mégsem az.
"Vén hülye akadémikus nagyapátok" – mindig így titulálta önmagát. Egyszer egyik unokája megkérdezte: "nagyapukám az akadémikusok mind ilyen vén hülyék, mint te vagy?" Az anyja le akart neki egy pofont kanyarítani, de mondta apóka, hogy "hagyjad fiam, én vagyok a hibás."

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Miként neveljük boldoggá (vagy boldogtalanná?) a gyermekinket címmel tart előadást Perczel-Forintos Dóra az Ökumenikus Pedagógus Műhely következő összejövetelén november 13-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Piarista köz 1. szám alatt.

Keresztyén család a posztmodern társadalomban címmel tart előadást Szabóné László Lilla november 16-án, vasárnap 16 órától Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Pálhegyi Ferenc előadássorozatának következő része a lelkigondozás útjairól és tévútjairól szól november 17-én, hétfőn 18 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Az Emberi alkotó Erő és a Teremtés címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Kránitz Mihály római katolikus teológiai tanár, Kodácsi Tamás református lelkész, Mócsai Attila egyetemi docens és Szasztay Gábor informatikus-közgazdász részvételével november 18-án, kedden 18 óra 30 perctől Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

A Kárpát-medencei Református Borászok és Szőlészek második találkozóját november 15-én és 16-án rendezik meg Móron.

Tolerancia Napot tartanak november 16-án, szombaton 10 órától Siófokon, az Asztalos utca 18. szám alatti tornacsarnokban. A nap rendhagyó istentisztelettel kezdődik, ahol fogyatékkal élők szolgálnak, majd kerekesszékes táncbemutató, ülőröplabda és kézműves foglalkozás is várja az érdeklődőket.

A Börtönmisszió munkatársai lesznek a vendégek a Budai református gyülekezet diakóniai napján november 16-án, vasárnap 13 órakor, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti nagyteremben.

Sinka István Szavalóversenyt hirdet a budapesti Cimbalom utcai egyházközség 7-12. osztályos tanulók részére. Jelentkezési határidő: november 15. ([email protected])

Balassa Bálint estet tart a Tabulatúra Régizene Együttes november 17-én, hétfőn Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Zenés istentiszteleten mutatja be a Bach Consort Johann Sebastian Bach Brandenburgi versenyeit november 16-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében Alföldy-Boruss Csilla ad orgonahangversenyt november 15-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október 23. utca 5. szám alatti református templomban.

Ezen a héten rendezik meg a második Kárpát-medencei Református Művészeti Fesztivált Tiszafüreden. Esténként 17 órakor igehirdetésekkel, 18 órakor komolyzenei és népzenei koncertekkel várják az érdeklődőket. November 16-án, vasárnap 10 órakor Ünnepi Fesztiválzáró Istentisztelet lesz a református templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Lukács evangéliuma 11. fejezetéből!

"Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." Lukács 11,9-10

A napokban történt velem, hogy egy kis imádkozáshoz való csendet kerestem: hálószobánk ajtaját becsuktam, igyekeztem elcsendesedni, mert annyira kevés idő van erre. Éppen ezt a bibliai mondatot olvastam, amikor nagyfiunk kopogtatott az ajtón. Sose szoktunk zörgetni egyébként, de mintha tudta volna, hogy most ezt olvasom, sejtve hogy zavar, valami lecke üggyel bekopogott. Csak mosolyogni tudtam, és persze segítettem… zörgetett és megnyílt az ajtó.
Persze, az ember megkönyörül a gyerekén vagy bárkin, aki segítséget kér. Csakhogy mostanában az egész életünk ilyen zörgetésekkel van tele. Zörög a postaláda, zörögnek a számítógépen is a levelek, zörögnek a csekkek, az adó, az igazolványok, a hivatalok, nincs vége a sornak. Másból sem áll az ember élete, mint hogy végre megnyugodna egy kicsit, és akkor valami történik. Valaki valamit kér, mert a világ erőszakos. Pontosan úgy, mint Jézus példázatában az az ember, aki felkelti a szomszédját, és nem hagy neki békét, kenyeret kér a barátainak.
Arra jöttem rá, hogy Jézus pontosan az ellenkezőjét kéri, ha úgy tetszik, a reciprokját annak, ami velünk történik. Tudok-e olyan erőszakosan imádkozni, könyörögni Istennél, ahogyan manapság mindenki zörget nálam? Mintha egy homokóra szerű szerkezetbe szeretné Isten belepotyogtatni az életünk magjait. Ezerfelől jönnek a dolgok. Mindenütt csak a tennivaló. De ezeket összegyűjthetjük, mint valami edénybe vagy tölcsérbe, és átengedhetjük egyetlen ponton, hogy azután szétoszolva mindenhova eljusson, szinte kicsorogjon imánk a világba. De ez csak akkor lehetséges, akkor lesz eszköz az ima, ha tényleg össze tudjuk szedni szétszóródott világunk minden darabját egybe. Jézus, amikor imádkozni tanít, mindig az egységre, az egyetlen Atyára, neki az egyetlen akaratára, az egyetlen szükséges dologra hívja fel a figyelmet. Azt szeretné, ha abból a világból, ahol össze-vissza nézelődünk, ahol megöl minket a kíváncsiság, összerendeződnénk, és csak Őt keresnénk. Ez a zörgető keresés, ez az, ami biztosan megtaláláshoz vezet. Ámen.