2015-03-04

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Van egy tanulságos mondás, miszerint az életet előre éljük, de hátrafelé értjük meg. Valami különleges, tükrösen szimmetrikus utat járunk be ebben az életben. Mai első beszélgetőtársamnak már a neve is erre a tükröződésre utal, mivel őt is Fekete Ágnesnek hívják. Ő kilencvenkettedik évében van, az orvostudományok tudósa. Nagy élmény volt, ahogyan vidáman, humorral mesélte el, hogyan nőtt föl Budaörs-Kamaraerdőn, hogyan járt a reformátusok filléreiből felépített kamaraerdei Erzsébet Árvaházba istentiszteletre, később Ravasz László püspök prédikációira.

Dr. Fekete Ágnes fényképalbumából

Dr. Fekete Ágnes: A kamaraerdei létnek különös lelkivilága volt. Amikor idejöttünk vagy kimentünk Pest felé, vámon kellett átmenni.
Fekete Ágnes: Tényleg?
Dr. Fekete Ágnes: Lovaskocsival költöztünk ki május végén, és mivel Budapest-Budaörs határa volt, meg kellett állni,és megnézték, hogy mit viszünk magunkkal. Élő állatot nem lehetett csak úgy átvinni, ezért a csirkéket el kellett dugni. Nekünk mindig volt csirkénk, és nekem mindig hallgatni kellett. Ha szép idő volt, nem volt gond. A ház megvolt, és gyönyörű volta kert. A kertben fára másztunk. Tizenéves koromban kezdődött el a kapcsolatunk a Nagypénteki Református Társaság árvaházával, ahová nyaranta minden vasárnap feljártunk istentiszteletre. Az ott lakó tizenéves gyerekek és a vendégek vettek részt az istentiszteleten, ahol az igazgató játszott a harmóniumon.
Fekete Ágnes: Hol volt ott az istentisztelet?
Dr. Fekete Ágnes: Egy nagy teremben, amely mindig megtelt.
Fekete Ágnes: Hogyan volt az istentisztelet? Úgy tudom, nem lelkész, hanem egy tanár vezette az intézményt.
Dr. Fekete Ágnes: Nem volt palástban az igehirdető. Fogalmam sincs arról, hogy ezt az egyházunk hogyan intézte. Azt sem értem, hogy miért kellett ennek megszűnnie? Nekünk jó volt, hogy így folyamatosan járhattunk istentiszteletre akkor, amikor kinn voltunk Kamaraerdőn.
Fekete Ágnes: Budapesten melyik templomba tetszett járni?
Dr. Fekete Ágnes: Azt hadd mondjam el előbb, hogy az apám szilágysági református volt, az anyám pedig kolozsvári katolikus. Az anyám reverzálist adott, vagyis a születendő gyerekeket a férj javára fogadta el. Ez őt nagyon elszomorította, talán ez is közrejátszott abban, hogy nem tartotta a hitét. Én ezt később éreztem meg. A családban volt egyfajta kettősség a vallás miatt, de apám mindig törődött azzal, hogy éljen a vallási vonal. Bibliát ésÉnekeskönyvet is tőle kaptam. Anyám például nem akart elengedni Tahiba, de apám engedte, hogy menjek.
Fekete Ágnes: Ott voltak konferenciák?
Dr. Fekete Ágnes: Igen, ott voltak a Soli Deo Gloria táborok. Nagyon szép emlékeim vannak az ottani tábortüzekről. Egyébként senki nem kérdezgette tőlem, hogy mit hiszek, vagy mi a véleményem a hitről? Valójában a Veress Pálné Leánygimnázium vallásoktatása tette tudatossá bennem a hitet.
Fekete Ágnes: Ki volt a hitoktató?
Dr. Fekete Ágnes: Vámosi Katalin. Nagyon jó tanuló voltam, és megőriztem a haladásról beszámoló évkönyveket. Érdekes volt az osztályunk vallási összetétele. A harmincöt tanulóból tizenegy református, tizenegy katolikus, tizenegy izraelita, egy görögkeleti és egy ágostai hitvallású volt. Soha egy szó nem esett arról, hogy ki milyen vallású.
Fekete Ágnes: Legföljebb a hittan miatt.
Dr. Fekete Ágnes: A hittanóra külön volt. A más vallásúak erre az időre elmentek az osztályból. Akkoriban nem délután vagy hajnalban tartották a hittant. Ebben a nőnevelő intézetben rendkívül nemzeti szellemben neveltek minket, ami azért is volt abban az időben nehéz, mert akkor már három éve tartott a háború, azonban ez nem gyűrűzött be hozzánk. Bár az iskolában még úgy kezdtük a napot, hogy elmondtuk Trianonra gondolva: "Maradhat ez így? Nem, nem, soha!" Volt bennünk egy kiállás, így neveltek bennünket. Vámosi Katalin olyan oktató volt, aki nem ránk kényszerítette a vallást, hanem élte velünk.

Dr. Fekete Ágnes fényképalbumából

Fekete Ágnes: Akkor csak a Kálvin téri templom volt?
Dr. Fekete Ágnes: Nem. Tizenhárom éves koromban még a Józsefvárosban laktunk, ezért a Salétrom utcai imaházban konfirmáltam. De a Heidelbergi kátét Vámosi Katótól kaptam. Bele is van írva a neve. 1942-ben érettségiztem. Körülbelül akkor ment férjhez Vámosi Katalin egy Hamar Norbert nevű orvoshoz, és kint laktak Tahitótfalun. Fiatalasszony volt, amikor meghívott bennünket. Korán meghalt, kicsi gyerekeket hagyott hátra.
Fekete Ágnes: Ő is a hitoktatók nagy nemzedékéhez tartozott.
Dr. Fekete Ágnes: Nagyszerű tanár volt. Azokat a süvölvény lányokat rávette az önálló imádkozásra. Mi mindig meg tudtuk fogalmazni a gondolatainkat, a hálánkat, a kéréseinket mindenki előtt. Mind a tizenegyen egyénileg imádkoztunk. Annyira természetes volt, hogy nem tűnt fel senkinek. Ezt azért az apámnak köszönhetem, mert ő tolt engem, és vigyázott rá, hogy jó helyen legyek.
Mikor átköltöztünk az ötödik kerületbe, akkor a Kálvin térre kezdtünk járni az istentiszteletekre, és Ravasz László püspök urat hallgattuk. Gyönyörű dolgok voltak ezek! Szívesen emlékszem a gimnáziumi csendesnapokra. A katolikusoknak lelkigyakorlat volt nekünk meg a Kálvin téren voltak csendesnapok. Egyszer például elmentünk a Mária Valéria telepre, ahol meglátogattuk a Nyomorék Gyermekek Országos Otthonát. Ma is emlékszem azokra a képekre, ahogy a gyerekek a kezükre kötött deszkákkal csúsztak a földön. Minket valóban olyan helyzetekbe hoztak, hogy lássuk a test és a lélek lépcsőinek skáláját.
Három éven keresztül gyermekistentiszteleteket is tarthattam a Kálvin téren. A Kálvin teremben vasárnaponként együtt volt nagyon sok gyerek, együtt kezdődött az istentisztelet énekléssel, igeolvasással, majd függönyökkel kis "szobákra" osztottuk a termet és kiscsoportokban folyt a bibliamagyarázat. Nagyon szerettem ezeket az alkalmakat.
A családunk régebben születésnapokon, névnapokon mindig együtt volt. Verseket szavaltunk, énekeltünk. Sajnos, a háború mindent tönkretett. Nehéz helyzetbe kerültünk, mert a lakásunkat elfoglalták.
Fekete Ágnes: Társbérlőket adtak?
Dr. Fekete Ágnes: Beköltöztek. Aztán alakult az életem. Bekerültem az Élettani Intézetbe.
Fekete Ágnes: Pont a háború alatt tanult?
Dr. Fekete Ágnes: Igen. Másodéves voltam 1944-ben. Nehéz volt. 1948-ban végeztem az orvosi egyetemen szabályosan, csak nem tavasszal, mint a többiek.
Fekete Ágnes: Mi volt a gond?
Dr. Fekete Ágnes: Az Élettani Intézet professzora azt mondta, hogy menjetek gyerekek világot látni, mert soha többé nem lesz rá módotok, utalván arra, hogy mi jön. 1944-ben elindultunk Halle-ba. Érdekes módon az óriási világégés közepette is, a német szervezettség működött. Gyönyörűen tanultunk mindent, és mégsem fogadták el a kinti tanulmányokat. Akkor az önéletrajzok világa volt. Az ajtóban elvették az önéletrajzot, és az alapján döntöttek. Én megbélyegzett lettem azzal, hogy Nyugaton voltam. Harminchat éven keresztül szolgáltam az Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetében. Négyszer hosszabbították meg a docensi kinevezésemet, ötödszörre már nem lehetett. "Nyugatos" voltam. Közben is megtettem például, hogy nem mentem el a felvonulásokra, és nem szerettem békekölcsönt jegyezni. Volt velem baj. Bár nem járt túl sokat a szám, de nem voltam sohasem olyan harcos lélek, hogy fölálljak. Tudomásul vettem, hogy ez a világ van. Elmentem laborvezetőnek a III. számú Belklinikára és ott fejeztem be.

Dr. Fekete Ágnes fényképalbumából

Dr. Fekete Ágnes: Apám egyszer úgy döntött, hogy mivel neki úgyis nagy ez a telek, a felét nekem ajándékozza. Én akkor megépítettem ezt a kis házat, mert ennyire volt pénzem, és azóta itt lakom.
1942-ben bekerültem az orvostudományi egyetemre, ahol Szentágothai János volt az anatómia tanárom. Ő nagyon nagy hatással volt az életemre. Érdekes volt, ahogyan két kézzel rajzolt a táblára, két félkörből egy tökéletes kört. Volt egy bibliaköre, amelyhez én is csatlakoztam. Azután elért hozzánk a háború, és mindent tönkretett. Abban az időben az anyagi, mindennapi létünk valahogyan leválasztotta a testet a lélekről. Nem tudom már hogyan volt, de így volt. Szinte a mindennapi kenyerünk volt az élet. Az, hogy kapsz-e sárgaborsólevest a menzán. Ez szabott meg mindent, és lekorlátozott bennünket, hogy előadás után szaladtunk a menzára, hogy van-e még maradék? Vagy, hogy el tudunk-e menni segélyért? Az foglalkoztatott, hogy ha bontják a segélycsomagokat, ott tudunk-e lenni és kaphatunk-e valamit? Mert az a fogalom, hogy beszerzés, nem létezett, mert nem volt mit beszerezni és nem volt mivel. Emlékszem, egyszer kaptam egy nadrágot, ami egy női katonai nadrág lehetett. A bokáján csukódós volt, a cipzár nem elöl volt, hanem két oldalt, hogy praktikus legyen. Elöl is le lehetett hajtani, meg hátul is. Ilyeneken múlott az élet, és én máig se tudom megmagyarázni, de akkor ez teljesen természetes volt.
Fekete Ágnes: Egyébként döbbenetes, hogy ma ugyanide érkeztünk vissza: csak az anyagi számít. Az emberek szinte megvakultak ebbe.
Dr. Fekete Ágnes: Mert most van, akkor meg a nincs volt.
Fekete Ágnes: Igazából a "van" meg a "nincs" ugyanoda vezet.
Dr. Fekete Ágnes: Igen, tényleg. Mert a túljóllakottság és az éhezés ugyanazt a lelki ürességet hozza magával. Hasonló negatívumot eredményez, mert mind a kettőben előbb-utóbb felmerült az, hogy nullára érkezem, nincs vágyam, vagy minek van?

Fekete Ágnes: Folytatjuk időutazásunkat egy kiállításon. Pécsett a Sztárai Mihály teremben egy olyan Reformáció Kiállítás nyílt, amihez hasonlót én még nem láttam. Mai eszközökkel, igényesen mutatják be a reformáció európai és magyar elterjedését, az egyház felépítését, templomképeket, kegytárgyakat teljes metszetben. Peterdi Dániel, pécsi református lelkész vezet bennünket végig a Reformáció kiállításon. Először együtt belekukkantottunk egy kisfilmbe.

Peterdi Dániel: Pécs városa "Értékes Pécs" címmel kiírt egy pályázatot az összes nem katolikus felekezetnek, mert a püspökség ezeréves évfordulójára csak ők pályáztak. Így az evangélikusok, reformátusok, a zsidó hitközség és a szerb közösség is részt vett a pályázatban. Mi egy reformációtörténeti kiállítást rendeztünk itt, amit öt évig kell nyitva tartanunk. Ezzel egy kicsit elébe megyünk a reformáció ötszázéves évfordulójának. A reformáció 1517. október 31-én kezdődött. Ez a kiállítás az ötszázéves évfordulón is nyitva lesz. A gyülekezeti termünk egy méterrel magasabban van, mint a parókia területe, ezért egy mozgássérült feljáró készült hozzá, hogy a kiállítást a mozgássérültek is meglátogathassák. Megpróbáljuk bemutatni református szempontból ennek a vidéknek a jellegzetességeit, de más protestáns felekezetekről is lehet tanulni a tablókon. Vannak kiállító vitrinek és vannak érintőképernyős kisebb-nagyobb tablók.
Fekete Ágnes: Megnézünk egyet?
Peterdi Dániel: Mindenütt úgy helyeztük el ezeket, hogy egyszerre többen is hozzáférjenek.
Itt elindulunk a reformáció nyomán kialakult gyülekezeteknél. Itt látható, hogy milyen protestáns felekezetek vannak. Most a reformátusokra kattintunk, akkor itt kap egy leírást a látogató, és egy térképet a reformáció európai elterjedéséről. Ezt olvasni kell, bár van képi látvány is. Aztán ha valaki a baranyai reformációra kíváncsi, akkor a másik menüpontra kattint. Különböző almenükben benne van a baranyai történet egészen a mostani időkig. Itt vannak a baranyai lelkészek, akik itt szolgáltak az elmúlt néhány évtizedben. A pécsi reformációról is van szó. Az egyház felépítéséről, liturgiájáról, neves napjairól, ünnepeiről, sákramentumairól. Egyrészt leírást kaphat az érdeklődő, hogy milyen szentségek vannak, másrészt a kiállításon szereplő különböző tárgyak is megtekinthetők itt is.
Fekete Ágnes: Komoly munka lehetett ezt összeállítani.
Peterdi Dániel: Ez egy hároméves előkészítés végeredménye.
Peterdi Dániel: Szalai Gábor vezetésével pécsi református egyetemi emberek foglalkoztak ezzel a kiállítással.
Fekete Ágnes: Megnézzük a vitrineket?
Peterdi Dániel: Természetesen. Az egyik vitrinben a mi legértékesebb baranyai dolgaink vannak. Itt van a Bellyei Graduál egy másolata. Bellye a mai Horvátország területén lévő Alsó-Baranyának volt az egyik községe, és ez egy kézzel festett énekeskönyv. Mellette az eredeti Nagydobszai Graduál, amelyet a Ráday Gyűjteménytől kaptuk meg. Vannak itt különböző korokból származó énekeskönyvek, ágendák és imádságos könyvek. Nagyon értékes az eredeti Kálvin Institutio Baselből, amelyet 1536-ban adtak ki. Ez az első kiadás, és a Pécsi Református Kollégium tulajdona.

Peterdi Dániel: A másik vitrinben az iskola kerül elő, hiszen itt minden faluban az egyház mellett iskolák is voltak. Különböző iskolai jegyzőkönyvek, valamint az itt tanítóskodó debreceni diákok kézzel írt jegyzetei láthatók itt. Hiszen a debreceni Kollégium fíliája volt annakidején ez a terület is. Itt van a szavai matrikula 1783-ból.
Fekete Ágnes: Mit jelent a matrikula?
Peterdi Dániel: Anyakönyv. Szava község eklézsiájának, illetve iskolájának az anyakönyve. Ez egy szörényi iskolai törzskönyv 1877-től 1890-ig.
A harmadik tárlóban különböző egyházközségi bélyegzők vannak. Régen még fémbélyegzőket használtak, hiszen nem festékkel bélyegeztek, hanem ezeket a fémbélyegzőket viaszba nyomták. Ennek érdekes maradványa két szép levelünk is. Az egyik a kiscsányi jobbágyok kérelme földesurukhoz, hogy a református templomot szeretnék arrébb húzni a víz miatt. Ezek talpas templomok voltak. Fa gerendavázra épített paticsfalú templomok, amelyet hat-nyolc ökörrel arrébb tudtak vontatni. Erre azért volt szükség, mert ez a terület egy mocsárvilág volt.
Nyári Pál volt a pécsi gyülekezet alapító és templomépítő lelkésze. Megtalálható itt a Dunamelléki Egyházkerületből a törzslapja, egy-két írása és a templomszentelés eredeti belépőjegyei illetve liturgiai sorrendje, amelyet 1907-ben adtak ki.
A negyedik tárolóban különböző kelyhek, bortöltő kannák és keresztelő és kenyérosztó tányérok vannak. Érdekessége ennek a tárlónak, hogy ezek a tárgyak már nincsenek használatban, az egyházmegyei gyűjteményből valók, mint ahogy a mögötte lévő úrasztali terítő is. Itt található egy 1777-ben készült amszterdami református énekeskönyv.
Fekete Ágnes: Magyarul?
Peterdi Dániel: Nem. Hollandul. Ez egy kicsi zsebénekeskönyv. Mutatja, hogy a holland kapcsolatok nem most kezdődtek.
Fekete Ágnes: Ezek a kelyhek még nagyon egyszerűek, nem barokkos mintájúak.
Peterdi Dániel: Ezek az eklézsiák szegények voltak. Itt a kiállításon az 1770-ben készült kehely a legrégebbi.
Nincs minden tárgy kiállítva, de időnként változtatni fogjuk, hogy mindent meg tudjunk mutatni. Van például egy Mohácsról származó aranyozott kelyhünk, amely most nincs itt. Ez a kehely a török idők után került elő egy fa odvából, ahová valószínűleg elrejtették.
Különböző tárlók vannak még itt. Az egyikben a reformáció nyomán kialakult felekezeteket ismerhetjük meg és kapunk róluk leírást. A mellette levő érintőképernyős készüléken a felekezetek alapítóinak életrajzai és képei találhatók meg.
Fekete Ágnes: Például Johann Gerhard Oncken. Ki volt ő?
Peterdi Dániel: A németországi baptista egyház alapítója.
Fekete Ágnes: Látom, hogy három nyelven is ki van írva minden.
Peterdi Dániel: Angolul, németül és horvátul. Ezen a területen ilyen nyelvet beszélő turistákkal találkozhatunk.
Látszik a térképen, hogy az Ormánságban, és a nagyvárosokban és környékükön találhatók reformátusok.
Fekete Ágnes: Ezek a mennyezeti kazetták honnan vannak?
Peterdi Dániel: 1993-94-ben, amikor a gyülekezeti házat renováltuk, akkor festette meg a gyülekezetünk két presbitere eredeti méretekben Adorjás, Kovácshida, Drávaiványi, Kórós templomainak egy-egy jellegzetes kazettáját. Azért készítettünk másolatokat a mennyezetek kazettáiról, hogy az Ormánságból Pécsre beköltözöttek egy kicsit otthon érezzék magukat.
Fekete Ágnes: Ez a baranyai reformátorról elnevezett Sztárai terem.
Peterdi Dániel: Sztárai Mihály ferences szerzetes volt, aki az ezerötszázas évek első felében Páduában tanult. Amikor hazajött, akkor a török már elfoglalta ezt a vidéket. Sztárai jól hegedült, és az volt a módszere, hogy bement a nádasokba és elkezdett zsoltárokat hegedülni. Erre előjöttek azok az emberek, akik elbújtak a török elől, és elkezdett prédikálni nekik. Így aztán megnyerte őket. Baranyában százhúsz gyülekezetet alapított a Dráva két partján.
Fekete Ágnes: Úgy készült el ez a kiállítás, hogy a gyerekeknek is élvezhető legyen?
Peterdi Dániel: A gyerekeknek van egy foglalkoztató sarok, ahol leülhetnek, színezhetnek.
Fekete Ágnes: Kiknek ajánlják a kiállítást?
Peterdi Dániel: Várunk mindenkit szeretettel.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A múlt szerdán tartotta a Magyarországi Református Egyház Zsinata az alakuló ülését, amelyen a zsinat lelkészi elnökéül Szabó István dunamelléki püspököt, alelnökének Fekete Károly tiszántúli püspököt választották. A világi elnök a dunántúli Huszár Pál, az alelnök pedig a tiszáninneni Ábrám Tibor lett.

Az Ökumenikus Női Világimanap idei liturgiáját a Bahamákon élő asszonyok állították össze, hogy szerte a világon Jézusnak arra a tettére emlékezzenek, amikor megmosta a tanítványok lábát. A magyarországi gyülekezetekben többek között március 6-án, pénteken 17 órakor Debrecenben, a Szappanos utca 23-ban, valamint 18 órakor Csillaghegyen, a Vörösmarty utca 2. szám alatt tartanak közös imádságot.

Boldogság, egészség, lelkierő, megküzdés címmel tart előadást Bagdy Emőke március 6-án, pénteken 18 órakor Karcagon, a református Nagytemplomban.

Szombat? Úrnapja? Munkaszüneti nap? – Erről a kérdésről tart előadást Szűcs Ferenc március 8-án, pénteken, 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

A keresztSZÜLŐK ISKOLÁJA előadássorozatban Kerekes Szabolcs keresi a választ arra, hogy hogyan segíthetjük kamaszgyerekeinket az egészséges párválasztás felé? Az előadás március 8-án, vasárnap 16 órakor lesz Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti gyülekezeti nagyteremben.

Pálhegyi Ferenc és Brouwer Pálhegyi Krisztina sorozatának következő előadása március 10-én, kedden 18 órakor lesz Budapesten, a Zsombolyai utca 6. szám alatt. Az előadás címe: A nyugalom forrása: a kapcsolat (de milyen kapcsolat?)

Orgonazenés istentiszteletet tartanak Szilágyi Gyula orgonajátékával március 8-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Háromnapos böjti elcsendesedésre teremt lehetőséget március 27. és 29. között a Soli Deo Gloria Konferencia Központ Balatonszárszón. ([email protected])

Fekete Ágnes:

"Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való ajándék adására? Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked." I. Krónika 29,14

Az akaraterőről gondolkodunk most már hatodik alkalommal. Sokszor azt hisszük, hogy minél jobban összeszorítjuk a fogunkat, minél inkább akarunk valamit, annál erősebbek leszünk. Fogyókúrások között számtalan kísérletet végeznek, hiszen ez nagy üzlet ma. A kísérleti alanyoknak egyszer az volt a feladatuk, hogy éhesen érkezzenek meg a helyszínre, és ételekkel kapcsolatban töltsenek ki egy tesztet. A legelején megkínálták őket turmixszal. Nem tudták, hogy teljesen mindegy volt a kitöltés eredménye, a lényeg az volt, hogy a kitett kekszekből mennyit esznek majd. Az eredmény az lett, hogy minél több turmixot ittak az elején, annál több kekszet ettek kitöltés közben. Az emberek gyakran állítanak maguk elé elvárást, és ha azt nem érik el, akkor azt mondják magukban: "Na, most már mindegy! Nem akartam enni, de nem sikerült, akkor inkább elengedem magam! Legyen egy jó napom!"
Ugyanezt a jelenséget átéltem a bibliaolvasással is. Gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy illik mindennap Bibliát olvasni. Ha lehetséges, akkor reggel. Ezt akkor szinte kötelezvényként éltem meg. Amikor nem sikerült reggel felkelnem, el voltam keseredve. Ezek a szigorú kötelezettségek sok régi társunk esetében odavezettek, hogy teljesen feladták a rendszeres bibliaolvasást. Az ember könnyen átesik a ló túlsó oldalára. Az a hosszútávú emberi tapasztalat, hogy a szigorú szabályok és feltétel nélküli önmegtagadás, ha az ember elbukik, elveszíti az akaraterejét, a végletek felé lökik az emberi lelket.
Az is tapasztalat, hogy a fogyókúra hosszútávon a legtöbb esetben hízókúra. Mert az emberben van egy belső egyensúly, és ezt az egyensúlyt kell az akaratunkkal valahogyan elérnünk. Vágynunk kell a Bibliára. Ha a lelkünk mélyét eléri az az öröm, hogy most Isten nekem akar valamit mondani, akkor szinte magától, kis segítséggel kialakul egyfajta ritmus. Meggyőződésem, hogy Isten a mi belső vágyainkat szeretné megszentelni, felemelni, és nem azokkal szemben éleszteni valamit, amire egyáltalán nem vágyunk. Csakhogy pontosan meg kellene tudnunk fogalmazni, mit is szeretnénk. Ezért hangzik el annyiszor Jézus kérdése: Mit akarsz? Azt akarod, hogy felvegyem a botodat a földről, vagy inkább meg akarsz gyógyulni? Azt akarod, hogy a kis napi harcaidban győzzél, vagy teljes lelki békét szeretnél? Érdemes felemás vágyaink mögé kérgezni: Mire vágyom igazán és szabadon?
Az Ószövetségben nagyon fontos volt, hogy az adományokat szabadakaratból vigyék az emberek. Ezzel azt fejezték ki, hogy minden az Istené. Őhozzá felesleges lefizetési trükkökkel közelíteni, hiába akarok valamit kieszközölni a Teremtőtől. Dávid a templomi imájában ezt mondja: "Tőled van minden, és amit a te kezedből vettünk, azt adjuk vissza." Tőled van a testünk, tőled van a bibliaolvasás is! Ezért lehet örömmel és belső, igazi vágyam szerint élni ebben a világban. Erősek akkor leszünk, ha felismerjük, hogy Istenre vágyunk igazán, és neki átengedjük az életünket. Ámen.