2016-02-03

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Néhány éve különböző keresztény felekezetek elhatározták, hogy a frissen kialakult Valentin napi szerelmi ünnepnek mélyebb értelmet adnak, és ilyenkor szervezik a Házasság Hetét. Az idei hétre is felkértek egy házaspárt, hogy beszéljenek magukról, legyenek, úgymond, a hét arcai. Idén ők Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin zongoraművészek.

Hegedűs Endre: Gyökereim Hódmezővásárhelyen illetve Szentesen vannak. Édesanyám szentesi lány. Úgy alakult, hogy én egyke vagyok. Először az ágyikómból hallgattam a szüleim kitűnő zongorázását, majd később, amikor megtanultam járni, első sétáim egyike a nagy fekete varázsdobozhoz vezetett. A fejem fölé nyúltam, megcsiklandoztam a billentyűket, és akkor azok érdekes, nekem nagyon tetsző hangokat adtak. Kezdtem két ujjal, négy ujjal, hamarosan tíz ujjal zongorázni. Úgyhogy ötéves koromra a város egyik híressége lettem, mert ugyan nagyon egyszerű módon, de bármit el tudtam zongorázni. Két évig jártam magántanárhoz, majd jött a Kodály-rendszer a maga csodálatos egységében. A szegedi konzervatórium után a Bartók konziba kerültem, Budapesten érettségiztem, majd a zeneakadémia hat éve következett.
Hegedűs Katalin: Én nem jártam a Bartók konziba. Bandi szokta mondani, hogy ismertük egymást, de igazából én semmire nem emlékszem. A zeneakadémián sokszor összeverődtünk a földszinten, többnyire Kocsis Zoli körül, és őt hallgattuk. Így látásból ismerhettük egymást. Arra emlékszem, amikor Bandi második díjat nyert az athéni zongoraversenyen, ahol az első díjat nem adták ki. Amikor hazajött, mindenki gratulált neki. Én is gratuláltam, és adtam egy puszit. Aztán jött egy Ránki Dezső koncert, amely után hazakísért. Három nap múlva megkérte a kezemet, én meg igent mondtam, és fél éven belül házasok voltunk. Azért nem merném tanácsolni mindenkinek, hogy ilyen hamar döntsön, de az biztos, hogy nem kell nagyon sokat várni. Akkor megértettük, hogy a lelkünk összeért örökre. Miért vártunk volna?
Hegedűs Endre: Beszélgettünk egy gyönyörű csillagos estén egy kis patak partján, Katicáék háza közelében, Rózsavölgyben, és minden nagy kérdésben úgy osztottuk meg gondolatainkat, hogy röpült a lelkünk. Ezek után, egy túl jólsikerült búcsúpuszi után, másnap már úgy folytattuk, mint egy együttjáró szerelmespár.
Hegedűs Katalin: Visszagondolva talán vakmerőségnek tűnik, de talán mégsem volt az, hisz azóta is együtt vagyunk, és még sokkal mélyebb a kapcsolatunk, mint ahogyan az akkor volt. Ezeket az igeneket nap mint nap megismételjük azóta is.
Hegedűs Endre: Előtte sok keserű tapasztalatot gyűjtöttünk, amíg mind a ketten kerestük a szerelmet, a másik felünket. Azelőtt eljegyzett menyasszonyom volt, de visszaadtuk a gyűrűt egymásnak. Azon a nyáron egyedül voltam, és Krúdyt olvastam a strandon, amely még borongósabbá és rendkívül "emelkedetté" tette a lelkemet. A Jóisten a meglepetések Istene, az Ő útjai, a meglepetés útjai. Isten annyira szeretett bennünket, egyesével mindannyiónkat, hogy nem tudta tovább elviselni, hogy ne létezzünk, hanem a létezésbe hívott bennünket. Akkor viszont föltehető, hogy el is tervezte: az én másik felem Katica lesz, és Katicáé pedig én.
Hegedűs Katalin: Azt megtárgyaltuk, hogy milyen nagy csalódás van mindkettőnkben, amely bizalmatlanná is tett bennünket. Megbeszéltük, hiszen egyikünk sem tud úgy élni, hogy ne lenne bizalom a másik ember iránt. Nyilvánvalóan meg kell bíznunk egymásban, és mindenféle más emberi kapcsolatunkban is. Mindig előttem van az a jelenet, amint Krisztus ugyanúgy nyújtja a kenyeret Júdásnak, mint a többinek.
Fekete Ágnes: A bizalom az alap, amely nélkül nincs kapcsolat, ugyanakkor a bizalmatlanság tapasztalata is ott van mögötte. A csalódásokból valahogy mégis ki tud nőni a bizalom.
Hegedűs Katalin: Ez így van.
Hegedűs Endre: Nem tudnánk a fényt értékelni, ha nem volna árnyék.
Fekete Ágnes: Öröm, de ugyanakkor nehéz is lehet két zenésznek együtt.
Hegedűs Katalin: Nálunk nincs két dudás, mert belőlem abszolút hiányzik a karriervágy. Nekem sosem voltak olyan ambícióim, hogy rólam írjanak az újságok. A zenét nagyon-nagyon szeretem, de elsősorban feleség és édesanya vagyok. Azonban teljesen megértem a muzsikus élettel járó nehézségeket. Amikor a gyerekek kicsik voltak, Bandinak sok koncertje volt, nem várhattam el tőle, hogy éjszakánként ő keljen fel a gyerekekhez. Természetes, hogy ez az én dolgom volt. Nyilván, amikor nekem volt esetleg valami, akkor Bandi segített. Ha elutazott egy hónapra, soha nem hánytam a szemére, hogy miért hagy itt bennünket, de később jöttünk rá, hogy tudat alatt mégis büntettem őt. Amikor három-négy hét után Bandi hazajött, óriási öröm volt mindkettőnkben, mégis a harmadik napra mindig kitört egy nagy veszekedés. Azt éltem meg, hogy most jól bezavart! Eddig minden olyan simán ment, most hazajött, és mindent át kell szervezni, minden másként lesz. Amíg a távolban volt, addig kimaradt a mindennapos, sokszor embert próbáló tevékenykedésekből. Őt ott ünnepelték, a zongorájának élhetett. Persze hiányoztunk neki, és igyekeztünk szinte napi kapcsolatban maradni, de voltak súrlódások. Rájöttünk, hogy mi lehet a dolgok mögött, és elkezdünk nagyon vigyázni rá. Már második nap végén mondtuk: "Vigyázat, holnap jön a harmadik nap."
Fekete Ágnes: Hogy néz ki ennek az éremnek a másik oldala?
Hegedűs Endre: Amióta az eszemet tudom, mindig zongorázni szerettem volna. Mindig készültem a következő fellépésre, így következett a hangversenyek sora. Most már a háromezrediken is túl vagyok, amely egy döbbenetes szám.
Hegedűs Katalin: A szüleim háza mellett volt egy szerszámos kamrának használt kis kőépület, amelybe beköltözhettünk. Volt benne egy háromszor hármas szobácska, meg onnan egy beugró, ahol elfért az ágyunk. És volt egy icike-picike kis előszoba is. A szobában volt egy nagy zongora. Fürdőszoba nem volt. Ahhoz reggel mindig fölmentünk a szüleim házába.
Hegedűs Endre: Akkoriban Kocsis Zoli egy panelházban lakott, és irigykedett ránk, mert ott huszonnégy órán át lehetett gyakorolni, ő meg állandóan viaskodott a szomszédokkal.
Fekete Ágnes: Akkor nem is volt ez rossz hely!
Hegedűs Katalin: Nem. Az első babánk, akit Ádámnak hívtuk volna, igazából oda született, csak aztán elvesztettük. Utána nagyon hosszú várakozás jött. Végül azt mondtam: "Uram, Te ezt így akartad, akkor majd örökbe fogadunk egy vagy több kisgyereket, akit ugyanúgy lehet szeretni, mint a sajátot." Ezt így mondtam magamban, de utána jöttek sorban a gyerekek. A gyerekek igazi ajándékok!
Fekete Ágnes: Az egész élet egy óriási elengedés.
Hegedűs Katalin: Így van! Lett szép három gyermekünk, és sok örömünk van bennük.

Hegedűs Endre: Mindig készültem a következő nemzetközi zongoraversenyre. A hangversenyek legtöbbször este vannak, ezért úgy készültem rájuk, hogy én is este legyek a legjobb formában. Általában este nyolctól éjfélig gyakoroltam. Akkor az ebédmaradékot megmelegítettem egy villanyrezsón, megettem, és bizony volt egy óra is mire elaludtam. Katica rendszerint legkésőbb tíz-tizenegy órakor aludni tért, és álmában hallgatta a zongorázásomat. A nemzetközi versenyre való felkészülés a favágásnak egy kifinomult formája. Ott az ütemek töredékeit is százszor, ezerszer el kell ismételni. Aztán jött Japán. Három évet taníthattam Sapporo-ban a nevelési főiskolán. Kaptunk egy lakótelepen egy földszinti nyolcvannégy négyzetméteres vadonatúj állami lakást. Két gyerekkel mentünk ki 1989. szeptember 10-én, és három gyerekkel jöttünk vissza. Maradhattunk volna, de nem vállaltunk újabb három évet. Katicával megbeszéltük, hogy Mátyás király óta először szabad ez az ország, jöjjünk haza, hátha tudunk valamit itthon tenni. Hiszen addig nagyon-nagyon le voltak osztva a lapok. Hazajöttünk. Egy hónap múlva én olyan rosszul lettem, hogy mentőket is kellett hívni.
Fekete Ágnes: Miért?
Hegedűs Endre: Mert rájöttünk, hogy semmi sem változott. Ez nagyon megnehezítette a dolgot, de nem tette lehetetlenné. Elkezdtem ezt a háromezer koncertet, úgy hogy nincs, és nem is volt koncertügynököm, impresszárióm. Ez hogyan jött létre? Sok-sok ifjúsági hangverseny turnén vettem részt, de megnyerve egy versenyt játszottam a milánói Scala háromezer-háromszáz férőhelyes nagytermében is. A digitális zongorám mindig ott volt a kocsi csomagtartójában, és ha nem voltmegfelelő zongora, akkor azon játszottam. Előfordult az is, hogy kettő fokban játszottam ötszáz gyereknek. Ők a fűtött ülésen ültek, télikabátban. Nekik jó volt. De nekem nem volt fűtött zongoraszék. Bár nem volt könnyű, de elmondhatom, hogy valóban azt tudtam csinálni, amit a legjobban szeretek.
Hegedűs Katalin: A Japánban töltött három év azért egy kicsit megtépázta a házasságunkat. Egyszerűen azért, mert én nagyon sokat voltam egyedül, és mindent magunknak kellett odakint intézni. Ott eltávolodtunk egymástól annyira, hogy amikor hazatértünk, a barátaink bizony ezt észre is vették. A tudtunk nélkül beneveztek bennünket egy Házas Hétvégére. Az újra lángra lobbantott bennünket, és ez a láng azóta is ég.
Fekete Ágnes: A krízishelyzetekben mi lehet a megoldás?
Hegedűs Katalin: Kétféle megoldás volt. Az egyik az, hogy arra gondoltam, majd újra közel fogunk kerülni egymáshoz. Az eszünkkel tudtuk, hogy nagyon szeretjük egymást, még ha nem is érezzük ezt minden pillanatban. Csendes várakozásban voltunk. De többször előfordult, hogy egyszerűen elkezdem provokálni, mert nagyon-nagyon vágytam mélyebb beszélgetésre, olyan együttlétre, ahol tényleg el tudunk merülni egymásban. Mindig utólag jöttem rá, hogy addig nem hagytam békén, amíg nem szánt rám egy kicsit több figyelmet.
Fekete Ágnes: Ilyenek vagyunk mi nők!

Hegedűs Endre: Az is megoldás volt, amikor egyszer egy veszekedés közepén egyszerűen rámordultam: "Gyere imádkozni!" Először Katica azt mondta: "Én ugyan nem jövök." De aztán öt perc múlva mégiscsak jött. És mire befejeztük a közös imát, minden rendben volt. Legtöbbször nem is emlékeztük már, hogy min vesztünk össze. Micsoda ajándék! Reggelente együtt leülünk, Katica átnézi az internetet, reggelizünk, imádkozunk, és így nem is lehet veszekedni. A másik megoldási módszer pedig a közös zongorázás. Volt, amikor valamelyikünk azt mondta: "Gyere, zongorázzunk!" A zongora olyan hosszú billentyűzettel bír, hogy két ember játszva elfér egymás mellett. Kis taszigálás van, de az kell az egész műfajhoz. Gyönyörű irodalma van a négykezeseknek. Több százszor, talán ezerszer játszottuk Schubert f-moll fantáziáját négy kézre. Ez egy tizenhét perces csodálatos zenei utazás Schubert gyönyörű lelkében vagy éppen Istenében? Vagy a sajátunkban? Gyönyörű. A magyar nyelv mit is mond? Zeneszerző. Ha szerzi, akkor az már valahol megvolt. Ellentétben a nyugat-európai nyelvekkel, ahol összeállít, megszerkeszt a komponista. A Jóisten egy csodálatos szeretetüzenetet rejtett el a mesterművek mélyén. Amikor a kottából megszólaltatjuk, az olyan örömet ad, hogy utána már ugyancsak lehetetlen veszekedni.
Hegedűs Katalin: A léleknek olyan mélységeibe tudunk eljutni, ahova a szavak nem tudnak elvinni. Meg sem tudjuk fogalmazni érzéseinket, de ha odaülünk ketten a zongorához, akkor mégiscsak el tudunk juttatni az üzenetből valamit. A zene a közös nyelvünk. Volt egy csodálatos, közös zongoratanárnőnk, Hajdú Anna néni. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy ő volt az életünkben. És van is, mert nagyon sokszor koncert után vagy koncert közben eszembe jut, hogy milyen sokat köszönhetek neki.
Hegedűs Endre: Neki köszönhetjük, hogy most játszhatunk, és a közönség újra és újra visszajön, mert örömet kap.
Hegedűs Katalin: Egyáltalán nem akartam zenei pályára menni, de úgy esett, hogy egyszer sírva jöttem haza egy zongoraóráról, hogy mondtam apukámnak: "Apu, én nem tudok más lenni, csak zenész."
Hegedűs Endre: Mi mindig is megéltük, hogy ketten vagyunk, de velünk van Krisztus. Katica szangvinikus. Drága édesapja mondta: "Lányom mielőtt mondasz valami nagyot, számolj magadban tízig!" Akkor Katica sírva válaszolt: "De Apu, én egyig se tudok elszámolni!" Én viszont egy olyan környezetben nőttem föl, ahol drága szüleim, nagyon szerették egymást, de ott inkább az elhallgatás és a szőnyeg alá söprés volt a divat. Ez persze néha robbant. Nem volt ez jó módszer, de valahogy mégis ebben szocializálódtam. Katica az igazságot mindennél jobban szereti, tehát bármit talál bennem, ami nem közelít az ideáljához, azonnal megmondja nekem, figyelmeztet. Viszont hallatlanul bosszantja, hogy én nem bántom, és nem szólok, azt mondja: "te soha nem mondasz semmilyen hibámat, akkor hogy legyek így jobb?" Hát, én ezt pótolom szeretettel. Van azért egyfajta féloldalasság, ami nagyon jót tesz. Bennem van egy biztos tudat, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz, és hogy életem legnagyobb kincse és ajándéka, Katicám. Hogyha ő dühöng, akkor én meghallgatom tudva azt, hogy úgyis el fog múlni a haragja. Ő egy hangulatember, neki az az életfeladata, hogy az eszével ezeket simítsa. Nagyon sok változás történt, de egyben ez az ő bája is. Meg kell csak nézni, hogy milyen szociális életet él a Katica. Mindenki szeret a társaságában lenni. Amikor Katica ragyog, – és ez a gyakoribb – akkor mindenki boldog, és süt a nap. Nem mondom, hogy én tűrök, ő pedig tajtékzik, mert ez egy nagyon igazságtalan megfogalmazás lenne. A kivárás, az csak egy pár percbe telik, és utána ő már megint csak szerető szívű feleség, aki tényleg mindenét odaadta ebbe a házasságba. Remélem, hogy én sem tartottam meg semmit.
Hegedűs Katalin: Az idő során egyre bölcsebbek leszünk. Nem is olyan régen történt, hogy utaztunk valahová és Bandival összekaptunk valamin, csak mondtam, mondtam a magamét. Útközben megálltunk. Bandi bement az üzletbe, és én meg kint maradtam. Ott belegondoltam: "Most ezt érdemes folytatni? Micsoda hülyeség ez! Hát én szeretem a férjemet, akkor most miért veszekszem?" Mire visszajött, addigra már a mosolygós Katica voltam, és nem a boszorkány, aki csak fújta a magáét. Ezek apróságok, de borzasztóan meg tudják keseríteni két embernek az életét. Ha én akkor folytatom, akkor valószínűleg az egész esténket tönkreteszi. Persze lesz majd bocsánatkérés, de elloptunk az életünkből sokkal több időt, mint amit az egész ügy megérdemel.
Hegedűs Endre: Most mondtál egy kulcsszót. Ez a bocsánatkérés. Vannak olyan kapcsolatok, ahol évtizedek eltelnek anélkül, hogy akár egyszer is bocsánatot tudna kérni a másik fél. Ez megintcsak kegyelem, mert magunkat kell legyőzni, azt kell mérlegelni, hogy mi az értékesebb: az én igazságom, vagy pedig a legdrágább kincsünk, az a mestermű, az a csoda, a házasság, amit a Jóisten kegyelmével kapunk mindennap ajándékba. Ebből a távlatból aztán nem nehéz azt mondani: "Ne haragudj!"
Hegedűs Katalin: Harminchét éves házasok leszünk most már. Kezdetben én nagyon sokat pufogtam azon, hogy miért mindig nekem kell bocsánatot kérni? Odamentem hozzá: "Ne haragudj, nem akartam így fölcsattanni…" Tehát én voltam a kezdeményező, de mérgelődtem, hogy miért mindig én vagyok a rossz, akinek bocsánatot kell kérnie. Egy idő után azt vettem észre, hogy Bandi a kezdeményező, és tulajdonképpen a mai napig is, pedig nem biztos, hogy ő a rosszabb.

Fekete Ágnes: A zene, de talán még jobban az éneklés az egyik legfontosabb közösségteremtő erő. Most Bódiss Tamás egyházzenészt hallhatják, aki arról a felhívásról számol be, amelyet a Generális Konvent egyik bizottsága tett. A böjti vasárnapok számára szeretnének egy közös istentiszteleti liturgiát ajánlani. Felhívásukra várják a jelentkező gyülekezeteket!

Bódiss Tamás: Az 1948-as énekeskönyvünkkel kapcsolatban és párhuzamosan teológiai munka is folyt Ravasz László vezetésével, akkoriban az 1930-as liturgia továbblépését tervezték az istentiszteleten. Politikai fordulat miatt ez lehetetlenné vált, ugyanis Ravasz Lászlót eltávolították a püspöki székből. Elkezdődött ugyan egy ilyen munka, de nem lehetett eléggé széleskörű. 1985-ben létrejött az új rendtartás, de 2004-ben már felvetődött kárpát-medencei körben, hogy az istentiszteletünket újra kellene gondolni. Több olyan országos és kárpát-medencei istentisztelet valósult meg Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Budapesten is több alkalommal, amelyek már az új elképzelések mentén szerveződtek. Jó visszajelzések érkeztek, és ezért a bizottság elhatározta azt, hogy kidolgozza egy-egy ünnepkörre, hogy mi lenne a kötött és a szabad elemek sorrendje az istentiszteleten.
Fekete Ágnes: A jelenlegi református istentisztelet a racionalizmus öröksége, amely gyakorlatilag szinte csak egy nagy prédikáció.
Bódiss Tamás: Az igehirdetés, a prédikáció központi jellegén nem kell változtatnunk, csak az idők során a körülötte lévő elemek elkoptak, és ezeket kellene visszaépíteni. Ez jelenti az éneklést, az imádságot, mert az istentisztelet elsősorban nem tanítás, hanem az Istennel való kapcsolatnak egy különleges formája. Együtt, mint gyülekezet, a lelkipásztor illetve más szolgálattévők vezetésével Isten előtt vagyunk, Ővele beszélgetünk.
Fekete Ágnes: Most a hat böjti vasárnapra mindenki, aki szeretné, kap egy ajánlatot, hogy hogyan lehetne együtt ünnepelni.
Bódiss Tamás: A gyülekezetek jelentkezhetnek, ha szeretnék kipróbálni ezt a liturgiát. Bizonyos elemekben újdonságokat is tartalmaz, de nem alapvetően változik meg, hanem inkább egyfajta gazdagodást jelent.
Fekete Ágnes: Itt van például a Tízparancsolat. Ez egy olyan kálvini örökség, amely egy időszakban minden istentiszteleten elhangzott.
Bódiss Tamás: Igen, ez kimaradt a mi magyarországi református istentiszteletünkből, pedig amikor az Úristennel találkozunk, az istentisztelet elején meg kell vizsgálnunk önmagunkat is, meg kell vallanunk azt, hogy mi Őelőtte semmik vagyunk, fölöttünk van, és az Ő kegyelmére szorulunk. Ez egy olyan alapvető dolog, amely a keresztyén istentiszteletnek mindenhol alapeleme és nálunk is helyet kell találnia.
Fekete Ágnes: Erdélyben mindig mondják Kálvin bűnvalló imáját: "Úr Isten, örökkévaló és mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt, és a szentek egyességében…
Bódiss Tamás: Igen, arra törekszünk, hogy ebben a hat böjti vasárnapban változatosságot is mutasson a bűnvallás. Egyik vasárnap a kálvini bűnvalló imádsággal fog ez megvalósulni, egy másik vasárnap egy másik imádsággal. Arra is törekszünk, hogy ahol lehet, rövid énekverset beillesszünk. Isten szól az énekeken keresztül, Igéjén keresztül, mi válaszolunk arra, és ennek a legmagasabb csúcsa az úrvacsora, ami a közösség Ővele és egymással.

Hírek
A felhívásra jelentkező gyülekezetek a mi e-mailcímünkre is í[email protected] További híreinket hallgassák meg!

Amint hallották, istentiszteleti rendet állított össze a Generális Konvent Liturgiai Bizottsága a böjti időszakra. Zalatnay István és Bódiss Tamás tart erről előadást február 8-án, hétfőn 11 órától Budapesten, az Abonyi utca 21. szám alatt.

A szeretet: szenvedély és döntés címmel, az idén már kilencedik alakalommal rendezik meg a Házasság Hetét szerte az országban. A hét nyitóistentisztelete február 7-én, vasárnap 10 órakor lesz Budapesten, a Fasori református templomban. Többek között hétfőn Ságváron és Dunakeszin lesz előadás, Diósgyőrben pedig minden este.

A hallásjavításról, mint Isten ajándékáról tart előadást Enreiter Ádám fizikus a VilágEgyetemi előadássorozat keretében február 5-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatt.

Jótékonysági bált rendez a Tiszántúli Református Egyházkerület a Maradéki Magyar Református Óvoda javára február 5-én, pénteken este Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Ugyancsak jótékonysági bál lesz a Budai Református Egyházközség szervezésében a Sámuel Alapítvány javára február 6-án, szombaton este a Budavári Önkormányzat aulájában.

Cigánymissziós munkára, tanoda-típusú, közösségépítő és szabadidős programok támogatására írt ki pályázatot a HEKS, amelynek beadási határideje: február 28.

Az Egyház kéri az adófizetőket, hogy adójuk 1 százalékáról akkor is rendelkezzenek, amennyiben az 0 forint lenne, ugyanis az egyházak az 1 százalékon túli, kiegészítő támogatást a rendelkező magánszemélyek száma alapján kaphatják.

A Szilágyi Dezső téri templomot 120 éve szentelték fel, ezért művészeti pályázatot hirdetnek a templom és a budai református gyülekezet múltja, jelene és jövője címmel. A pályázatra jelentkezni lehet rajzzal, verssel vagy más írással, fotóval, filmmel vagy plasztikával, életkori megkötés nélkül. A munkákat február 25-ig várják.

A Református Fiatalok Szövetsége téli konferenciát tart Mennyit érek én? címmel február 26. és 28. között Budapesten, a Baár-Madas Gimnáziumban.

Fekete Ágnes áhítata:

"És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." Filippi 4,7

Szünetben szeretünk a gyerekekkel közösen filmet nézni. Ilyenkor elindul a küzdelem, mert mi művészfilmeket szeretnénk, ők pedig többnyire bunyós filmeket. Aztán valamilyen kompromisszumot kötünk. Egyik gyerekünk kerek-perec azt mondta: ő nem azért néz filmeket, hogy gondolkodjon. Tényleg nagyon fárasztó dolog gondolkodni. Gond a gondolkodás. Már Vörösmarty is azt tanácsolta a vén cigánynak, hogy "Húzd, s ne gondolj a világ gondjával." De azért ő is csak elgondolkodott, miközben nagy kétségbeesésének szabad utat engedett. Valahogy mégiscsak a gondolkodás az, ami előkészíti Isten útját a szívünkben. Isten nem egy gondolat. Ő annál sokkal több. De mi van, ha nincs gondolat, amit ő meghaladhatna? Mi van, ha a békességnek semmi fölé nem kell jutnia, ha ott élünk egy nagy közönyös mocsárban, és Krisztusnak semmi fölé nem kell hajolnia, és semmit nem kell megőriznie. El kell vállalnunk a gondolkodás gondját.
Különben olyan érdekes ez a magyar szójáték. A gond az egyik legkülönösebb magyar szó. Annyi mindent ebből hallunk ki: ott van a gondviselő, a gondoskodás, de akár egy gondolatjelben is ott látjuk azt, hogy valami gondot választ el. Mai értelemben a gond szó egyből valami sötét, baljós értelmet takar. Pedig valószínűleg eredete nem ilyen borongós. Inkább valami olyasmi a gond, amire figyelni, koncentrálni kell. Gondot kell fordítanunk dolgainkra, életünkre, különben értéktelenné válik. Szükségünk van a gondra ahhoz, hogy gondolatunk legyen. Ha nem tudunk összpontosítani vagy akár nagyon akarni valamit, akkor Krisztus nem tud mindent meghaladó módon eljönni az életünkbe.
Azért szeretem keresztyén hitünket, azért olvasom szívesen a Bibliát, mert itt azt kérik tőlem, hogy gondolkodjak. Ugyanakkor azért is szeretem, mert nem az én gondolataimon van a hangsúly, hanem Istenen, aki engem gondjába vesz. Az Ő gondolatai sokkal magasabbak, mint amit én megálmodhatok. Sokszor imádkozom úgy, hogy magam előtt ég egy kis gyertya, és a lángja ide-oda csapkod. Azt látom, hogy az én gondolataim is a lánggal együtt cikáznak. Képtelen vagyok odafigyelni, képtelen vagyok egészen Isten előtt lenni. Ilyenkor jó érzékelni a gondolataim fölötti békességet! Isten meghalad engem, és ha a saját szívem megcsalna is, ő akkor is megőriz. Van valaki, aki túl van mindenen, amit én elérhetek, és mégis szeret, mellettem van, néha talán helyettem is imádkozik. Tapogatózó értelmemet meghaladja, szétszóródó gondolataimat csokorba szedi, és magához emeli. Tényleg érdemes gondolkodni, mert Isten még tovább segít, és eljuttat a gondolatainkon túlra is! Ámen.