2016-06-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat!
Véget ért ez a tanév, a gyerekek már el is indultak a különféle táborokba. Most, mielőtt egy különleges táborba indulnánk, hallgassuk meg dr. Szűcs Ferenc gondolatait, aki az Apostoli Hitvallást magyarázza hétről hétre. Mai kérdésünk az volt: Vajon mit jelent az, hogy Jézus eljön majd ítélni?

Szűcs Ferenc: Az Apostoli Hitvallásnak ezt a részét a középkor különösen kiszínezte. Rengeteg templom bejáratnál van az utolsó ítélet képe. Celanói Tamás Dies irea, dies illa kezdetű éneke ezt az ítéletet a harag napjának nevezi. Krisztus második eljövetele hitében nem az a hangsúlyos, hogy ítélni jön el, hanem hogy ugyanaz a Krisztus jön el ítélni, aki itt járt ezen a földön, tehát nem egy második Krisztusról van szó. Az lesz az ítélőbíró, aki értünk maga állt oda Isten ítélete elé, és minden ítéletet magára vállalt. Az Ószövetség is beszél már az Úr napjáról, amely sokak számára egy olyan nap volt, amelyen Isten megítéli a népeket, tehát ez az Ő haragjának napja is.
Fekete Ágnes: Ez Ámós prófétánál jelenik meg.
Szűcs Ferenc: Így van. Az ítélet görög szava, a krízis a magyarban is ismert. Az utolsó ítélet tulajdonképpen a történelem és az egyéni élet nagy szétválasztása, mert a krízis azt jelenti, hogy szétválnak az összekeveredett dolgok. A keleti képek a mindennapi életből vett két hasonlattal példázzák ezt. A búza és a konkoly példázata mutatja, hogy nagy szétválasztás lesz. Szétválasztása annak, ami most pillanatnyilag össze van keverve és emberileg nem tudjuk úgy szétválasztani, hogy tiszta helyzeteket teremtsünk. A juhok és a kecskék szétválasztása is arról szól, hogy nem biztos, hogy jól látjuk a dolgokat, és nem biztos, hogy jól ítélnénk idő előtt. Ezért is mondja Pál apostol, hogy én még magamat sem ítélem igazán idő előtt, hanem az Úrra hagyom ezt az utolsó ítéletet. A történelem is egyfajta ítéletnap, hiszen itt is szétválasztódnak a dolgok, kiderülnek bizonyos titkok, kiderül a jóról, hogy az jó volt, és kiderül a rosszról, a gonoszságról, hogy az gonosz volt. De az utolsó nagy szétválasztás, az Jézus Krisztus megjelenése lesz. Ezt úgy ábrázolja az Újszövetség, hogy ez az ítélet már itt van, a keresztyénség az utolsó időkben él Jézus Krisztus óta, "last age"-ben és nem a "new age"-ben, hogy egy kicsit időszerűen fogalmazzunk. Őrajta válnak szét a dolgok, az igazság és a hazugság, a szeretet és a gyűlölet, az, aminek van értéke, és az, ami silány. Ő volt Isten utolsó szava. "Utoljára elküldöm az én fiamat", olvassuk az egyik példázatban.
Fekete Ágnes: Ma mindenféle számolgatás van, hogy mikor lesz ez az ítélet.
Szűcs Ferenc: Mindenféle számolgatást megtilt a Szentírás, illetve fölöslegesnek tart. Ugyanakkor Jézus beszél arról, hogy vannak analógiák, például az özönvíz ideje, amikor az emberek élték a maguk mindennapi életét, elfelejtkezve Istenről és az emberi törvényekről, megsokasodott a gonoszság, és eljött az ítélet. Az emberek azt gondolják, hogy a gonoszságot lehet végteleníteni, és nincsenek következményei a dolgoknak. Az utolsó ítélet éppen azt mutatja, hogy vannak következményei a tetteinknek. Az Úr napja azt jelenti, hogy az Úré lesz a végső, az utolsó szó, Ő mondja ki az utolsó ítéletet. Ennek két aspektusát emeli ki az Újszövetség, van egy egyéni része, ezt különösen Pál apostol hangsúlyozza, hogy nekünk mindnyájunknak meg kell jelenni a Krisztus ítélőszéke előtt. Hiszen különbség lesz az emberi életek minősége között. A jobb kéz felőli latornak is lesz üdvössége, azt mondja Jézus, hogy "ma velem leszel a Paradicsomban". De azért, ha összehasonlítjuk Pál apostollal, aki elhozta az evangéliumot Európába, aki leveleket írt, és aki ahhoz az építőhöz hasonlítja magát, aki értékeket épített a Krisztus fundamentumára.
Fekete Ágnes: De a bal oldalán megfeszített latornak nem mondja Jézus, hogy nem leszel velem a Paradicsomban. Ez egy pozitív kiválasztás, és nem negatív.
Szűcs Ferenc: Csak azt akarom ezzel hangsúlyozni, hogy van különbség az életek között. Ha valaki a halála pillanatában tér meg, attól nem tudja visszahozni az életét és az életének az elrontott dolgait, ugyanakkor, aki kap még kegyelmi időt ebben az életben, az szerezhet kincseket Jézus szavai szerint a Mennyben. Mi ez a kincs? Az, ami nem múlik el, vagyis, ami az Istenből való, az agapé, a szeretet. Mindaz, ami a szeretetből való, az marad meg, és annak van nyoma az örökkévalóságban. Amikor megdicsérik a templomot, nézd micsoda kövek, milyen épület, akkor azt mondja Jézus, hogy sajnos, ezt le fogják rombolni. Nem állandó. Bármilyen szép is, bármilyen értékesnek látszik is valami a földi viszonyok között, mégsem mondhatjuk, hogy ez örökkévaló. De már most tudhatjuk igazán, hogy mi a maradandó és mi az, ami múlandó, mi az, amit érdemes a jövő szempontjából megtennünk, és mi az, amit nem. Az eljövendő itt mindenképpen nem a futurumot, a jövőt jelenti, hanem azt, aki eljön. A történelem, az emberi élet halad Krisztus felé. "Minden múló perc Hozzád visz közel…", az egyik énekünk szerint. Ugyanakkor Krisztus is közeledik. Ez az eljövendő igazán a keresztyének számára, ez a bizonyosság, hogy tudjuk, ki az, aki el fog jönni, nem az, hogy mi az, ami el fog jönni.

Fekete Ágnes: Most egy táborba látogatunk el. A Bethesda Református Gyermekkórház immár huszonkét éve szervez epilepsziás gyerekeknek nyári tábort. Ilyenkor a neurológiai osztály átalakul egy kicsit, segítők, fiatalok jelennek meg, az ápolók is velük együtt mentek hétfőn például uszodába. Ez egyébként is egy különleges ápolócsapat. Nemrég az ország legjobb csapatának minősítették őket. Először Fazekas János ápoló, majd Magai Margit nyugalmazott hitoktatót, Rideg Gyula kórházlelkészt, Kissné Bánfi Rozália főnővért, és a gyerekeket és egy önkéntest is hallhatnak.

Fazekas János: Astellas-díj nyertesek lettünk tavaly.
Fekete Ágnes: Az milyen elismerés?
Fazekas János: Az év ápolói díjat nyertük meg. Volt több kategória: a legjobb orvos, a legjobb ápolócsapat, asszisztens… Az ápolók között mi lettünk a legjobbak: a Bethesda neurológiai csapata.
Fekete Ágnes: Mi lehet ennek az oka?
Fazekas János: Maga a barátságos környezet. Ha bejövünk az osztályra látjuk, hogy nem fehérre meszeltek a falak, faágyak vannak. A gyerekek is úgy érzik, szinte nem is kórházba jöttek, mert nem erre számítottak.
Fekete Ágnes: Valóban, ebben az aulaszerű térben, mintha egy nappaliban lennénk. A tábor is része ennek a családiasságnak?
Fazekas János: Igen. Minden évben együtt szervezzük a táborokat. Van, aki már alig várja. Vannak olyan gyerekek, akiknek szinte ez az egyetlen kimozdulásuk otthonról egész nyáron.
Fekete Ágnes: Mondtad, hogy sokan nagyon megilletődnek, amikor az első epilepsziás rohamot látják. Nektek meg már megszokott dolog.
Fazekas János: Nekünk ez sajnos, már teljesen természetes. Nem hatódunk meg, hanem cselekszünk. Kikérdezzük a szülőket a gyermekük rohamairól, sőt ma már mindenki tud felvételt csinálni a telefonjával, és ez nekünk sokat segít. Előfordult már, hogy az úszómester nagyon megijedt, mi meg mondtuk neki, hogy semmi gond, mindjárt vége van, és tényleg abbahagyta egy-két percen belül.
Fekete Ágnes: Az jó, hogy a gyerekeknek ez természetessé tud válni, tehát tudják, hogy nem kell megijedni.
Fazekas János: Igen.
Táborozó gyermek: Itt közösség van, és legalább van, akivel tudunk beszélgetni.
Fekete Ágnes: Kicsi korod óta epilepsziás vagy?
Táborozó gyermek: Igen.
Fekete Ágnes: De azért nagyjából egyenesben vagy?
Táborozó gyermek: Igen.
Fekete Ágnes: Szoktak problémák lenni?
Táborozó gyermek: Nem nagyon.
Fekete Ágnes: Nagyon jó!
Magai Margit: Amikor ide kerültem az osztályra, akkor kezdtünk kulturális programokat is csinálni az úszáson kívül. Bibliai történeteket mondtunk és játszottunk el, és sokat énekeltünk. Most már harmadik éve nyugdíjas vagyok, így önkéntesen jövök. Most már kicsit kevesebb erőm van hozzá, úgyhogy nem vagyok itt reggeltől estig, ma például délután hazamegyek még pihenni egyet, de este jövök vissza. Esténként itt leszek, és énekelünk, történetet mesélünk. Most éppen Jónást.
Fekete Ágnes: Miért van szükség erre a táborra?
Magai Margit: Az epilepsziásoknak gondozásra van szükségük, tehát többször kell jönniük. És ha jönnek, ne az legyen bennük, hogy "jaj, megint kórházba megyek", hanem hogy "jaj, de jó, megyek oda, és ott lesz Dorina néni vagy Magdi néni, és a többiek, akikkel találkozunk a táborban is". Az epilepsziás gyerekeknek sokkal kevesebb a lehetősége a nyaralásra, mert nem fogadják őket, nem merik a pedagógusok vállalni. Itt pedig orvos, nővér van, teljes ellátás. Biztonságban tudja a szülő is a gyermekét.
Fekete Ágnes: Ez egy olyan betegség, amely igényli, hogy valaki mindig legyen a gyermekkel?
Magai Margit: Igen. A tábor segít abban, hogy a gyermek szembesül vele, hogy mások is élnek hasonló problémákkal. Egy idő óta már családoknak is tartunk ilyen tábort minden évben Bakonyszücsön. Most is volt májusban. Amikor a szülők megtudják, hogy epilepsziás a gyermekük, az olyan, mint derült égből villámcsapás, és nagyon kétségbeejtő helyzet. Idő kell hozzá, hogy elfogadják, illetve megküzdjenek azzal, hogy ettől még nincs itt a világvége, hanem így is lehet élni. Sőt akár üdülni is lehet hasonló színvonalon, mint mások.
Fekete Ágnes: Te mindig itt voltál ezekben a táborokban?
Magai Margit: Minden táborban itt voltam. Ehhez igazítottam a szabadságomat.
Dominiák Zsolt: Most már mondhatom azt, hogy majdnem elvégeztem a teológiát. Hogy kerülök ide? A diakóniai gyakorlatomhoz kerestem helyet, és a Bethesda jutott eszembe. Sok jót hallottam róla, ezért megkerestem a kórházlelkészt és ő ezt a tábort ajánlotta, mert itt szükség van a segítségre. Nagy érdeklődéssel jöttem, hiszen még nem voltam ilyen táborban.
Fekete Ágnes: Annyira jó, hogy mindennek örülnek ezek a gyerekek!
Dominiák Zsolt: Tényleg így van! Ugyanakkor azt is látni rajtuk, hogy valamilyen komolyságot is kimunkál bennük ez a betegség. Tisztában vannak azzal, hogy nem ugyanolyan életet élnek, mint az egészséges gyerekek, de azért ugyanazokat szeretnék megélni. A gyerekek mellett vagyok, este bibliai történetet fogunk venni velük, és gitárt is hoztam az énekek kíséréséhez. Próbálok mindent kihozni magamból, amit csak tudok.
Varga Regina Brigitta: Régóta kezelnek epilepsziával itt a Bethesda kórházba.
Fekete Ágnes: Mióta?
Varga Regina Brigitta: Három éve derült ki.
Fekete Ágnes: Olyan későn?
Varga Regina Brigitta: Igen, hormonális a betegségem. Többször voltam már itt a táborban. Nagyon jók szoktak lenni! Állatkertbe is megyünk általában. Az is előfordult, hogy ott hírességekkel is összefutottunk. Úszni is szoktunk menni. Nagyon jó!
Fekete Ágnes: Ezek szerint változatos a program?
Varga Regina Brigitta: Igen.
Fekete Ágnes: Más táborba is mész?
Varga Regina Brigitta: Csak ide szoktam jönni az epilepsziatáborba.
Fekete Ágnes: Jó, hogy itt hasonló fiatalokkal vagy együtt?
Varga Regina Brigitta: Igen, jó, mert megbeszélhetjük egymással a gondjainkat, a betegségünket, hogy mi a jó ebben a táborban, és minden mást is.
Fekete Ágnes: Gyakran vannak rohamaid?
Varga Regina Brigitta: Mostanság megint elkezdett gyakori lenni a roham. Remélem, hogy egyszercsak vége lesz!
Fekete Ágnes: Meg szoktál ijedni a rohamoktól?
Varga Regina Brigitta: Nem tudom, hogy milyen, ezért nem is ijedek meg tőle.
Fekete Ágnes: Akkor nem vagy eszméletednél?
Varga Regina Brigitta: Nem.
Fekete Ágnes: A családod hogyan viseli?
Varga Regina Brigitta: Ahogy magamhoz térek, látom rajtuk, hogy valami történt, mert nagyon ijedtek. Utána mondják, hogy volt egy rohamod, de én nem tudok róla, utána pedig alszom egész nap.
Fekete Ágnes: Akkor ez hullámzik, néha jobb, néha pedig nehezebb?
Varga Regina Brigitta: Igen. Remélem, hogy majd jobb lesz!
Fekete Ágnes: Hova jársz iskolába?
Varga Regina Brigitta: Egerbe, egy művészeti iskolába. Grafikával foglalkozom.
Fekete Ágnes: Mi szeretnél majd lenni?
Varga Regina Brigitta: Grafikus. Lehetőleg rendőrségen, ahol fantomképeket kellene rajzolni.
Fekete Ágnes: Ezt így kitaláltad?
Varga Regina Brigitta: Igen.
Fekete Ágnes: Különleges pályát választottál.
Varga Regina Brigitta: Hát, igen.
Fekete Ágnes: Honnan való vagy?
Horváth Róbert: Salgótarjánból.
Fekete Ágnes: Mit szeretsz ebben a táborban?
Horváth Róbert: Kirándulni, meg fürödni a medencében.
Fekete Ágnes: Otthon nem nagyon szoktál úszni a szüleiddel?
Horváth Róbert: Nem.
Fekete Ágnes: Inkább csak itt szoktál uszodába menni?
Horváth Róbert: Igen. Nagyon jó, hogy sokat nevetünk.
Fekete Ágnes: Régóta vagy epilepsziás?
Horváth Róbert: Igen, kiskorom óta.
Fekete Ágnes: Van testvéred?
Horváth Róbert: Igen. Anyával meg Apával van otthon.
Fekete Ágnes: Úgy látom, nagyon otthon érzed magad itt.
Horváth Róbert: Igen.
Fekete Ágnes: Ez egy különleges kórház egy kicsit. Nem?
Horváth Róbert: De.
Fekete Ágnes: Más kórházban voltál már?
Táborozó gyermek: Igen. Voltam a salgótarjáni Szent Lázár megyei kórházban is, és ha összevetem a kettőt, a megyei kórházon látszik, hogy az nagyon kórház, de a Bethesda inkább gyerekkórház. Semmi olyan dolog nincs benne, ami a kisgyereknél félelmet váltana ki.
Fekete Ágnes: Itt éppen egy maci és egy majom társaságában ülsz.
Táborozó gyermek: Hát igen.
Kissné Bánfi Rozália: Vannak olyanok, akik a tábor előtt még nem is voltak külön a szüleiktől. Amikor megkeressük a szülőket, hogy elengednék-e a táborba a gyereket, nagyon meglepődnek, mert egyedül még soha nem engedték el, és félnek. Mi biztatjuk őket, hogy itt orvosok és szakápolók vannak a hasonló korú és problémájú gyerekekkel. Így egy pici bátorságot öntünk beléjük, hogy ránk bízhatják a gyerekeket. Akiket sikerült meggyőzni és itt vannak, mindig azt jelzik vissza, hogy jó volt. Az önállóságra nevelés nagyon fontos. Nekik is ugyanazt az életet kellene élniük, mint a hasonló, teljesen egészséges társaiknak. Ezt próbáljuk itt ebben a táborban megvalósítani. Amikor már itt vannak a gyerekek, a szülők teljesen támogatóak, sőt örülnek, hogy lemegy egy hét teher róluk, amikor nem nekik kell állandóan figyelni és aggódni a gyerekekért. Azért aggódnak, és telefonálnak, hogy minden rendben van-e? Ezt teljesen megértem, hiszen nagy küzdelem lehet nekik, hogy egy beteg gyereket egy hétig másokra bízzanak.
Fekete Ágnes: Bizonyára óriási teher a szülőknek, hogy mit tudnak csinálni a gyerekkel.
Kissné Bánfi Rozália: Biztosan. Általában nem nagyon fogadják el a beteg gyereket. Például egy epilepsziás gyereket nem szívesen visznek el az iskolás kirándulásokra, mert egy harmincfős csoport mellett, nem könnyű állandó felügyeletet biztosítani nekik. Ugyanis ők bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között, éjjel, nappal, evés közben rohamozhatnak. De van olyan gyerekünk, aki már nem is rohamozik, gyógyszert szed, és mégis nagyon félnek tőle, hogy elvigyék a tanárok. Akkor meg milyen lehetőségük van, hogy éljék a saját kis életüket úgy, mint a többiek? Csak ez van itt a Bethesdában. Jó, hogy támogatnak minket, és itt van ez a lelkes csapat, aki minden évben fölvállalja ezt a tábort.
Fekete Ágnes: Ez nem kevés feladat. Amíg beszélgettünk, hárman is benyitottak. Zajlik az élet.
Kissné Bánfi Rozália: Így van! Most egy táboros hét van, de mindennapos munkánkon túl. Gondoltam már rá, hogy húzgálom a strigulákat, hogy a nyolc-tíz óra alatt hány felé kell szerteágaznia az agyamnak. Mert valami mindig kibillenti. Van, amikor elindulok a folyosón, szólnak hozzám, és már nem tudom, hogy miért indultam el, ezért visszajövök, átgondolom, és újból elindulok. Próbáljuk a családias légkört megtartani, mert éppen elég teher a gyerekeknek, hogy betegek. A családnak szintén elég nagy teher azzal élni együtt, hogy egy beteg gyerekük van. Legalább mi próbáljuk meg teljesen elfogadni és segíteni őket!
Rideg Gyula: Azt tanulom ezektől a gyerekektől, hogy egészen pici dolgokban föl tudják fedezni a számukra érdekeset és jót. És hálásak. Jó erre rácsodálkozni. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, amikor nagyon rosszkedvű, jöjjön el egy ilyen csoportba. A foglalkozás végére rájön az ember arra, hogy mi a fontos az életben, és mi nem. Ezt végtelenül boldogan élem meg ebben a közösségben.
Fekete Ágnes: Ha jól sejtem, akkor az fontos az életben, hogy örülni tudjunk egy medencében.
Rideg Gyula: Igen. Most éppen a vakok uszodájában vagyunk, egy olyan programon, ahol pancsolhatnak a gyerekek, a többiek meg úszhatnak. Ez nagyon fontos élmény az epilepsziatáborban, mert egyébként nem nagyon tudnak vízbe eljutni. Itt állandó orvosi és ápolói készenlét mellett vannak, és vigyázunk arra, hogy véletlen se történjen baj. Ez az ő életükben fontos, mert ritkán átélt élményhez jutnak itt. Vannak bibliaóraszerű vagy hittanóraszerű foglalkozások, ahol bibliai történeteket dolgozunk fel, valamint ifjúsági- és gyerekénekeket énekelünk gitárkísérettel. A magam szempontjából a spirituális közösség megszervezését tartom a legfontosabbnak az orvosok, ápolók és egyéb munkatársaink közösségében. Az a legjobb, ha az ő személyükön át jön az a szeretet, amit a gyógyítás Urától kapunk. A gyógyulás, gyógyítás Krisztustól van, ezért az a jó, hogyha Krisztusnál találunk közösséget. Mivel egy százötven éves kórháznak vagyok a lelkésze, ahol a diakonisszaelődök és más jeles férfiak és nők felépítettek valamit, ezért igyekszem arra gondolni, hogy ennek olyan közösségnek kell lennie, ahol a spiritualitás fénye ragyog, itt ebben a mai magyar egészségügyi világban, ahol nagyon sokféle élmény éri a beteget és a hozzátartozót. Mi a magunk útját járjuk, bár állítom, hogy más intézményekben is heroikus küzdelmek folynak, de mi arra törekszünk, hogy ne mi látszunk, hanem az, aki mögöttünk, a hitünk mögött áll, és aki az életünket fenntartja, mert abban nagyon hiszünk, hogy mi magunk is megkegyelmezett emberek vagyunk, akinek az élete csak hajszálon függ.

Hírek
A Református Egyházi Napok Dunántúl elnevezésű találkozót, a REND-et ezen a hétvégén, június 24. és 26. között rendezik meg Balatonfüreden, amelynek főtémája a reménység lesz. Előadások, istentiszteletek, találkozók, koncertek, gyermekprogramok és iskolák, intézmények bemutatója várja az érdeklődőket.

XXIII. konferenciáját rendezi meg a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség június 24-én, pénteken 10 órától Debrecenben, a Nagytemplomban.

A Békés-Tarhosi Zenei Napok keretében rendezik meg a III. Olvasáskonferenciát június 29-én, szerdán 9 órától Békésen, a Városi Püski Sándor Könyvtárban.

A Múzeumok Éjszakáján június 25-én este számos múzeum nyitja meg kapuit a késő esti látogatók előtt. Többek között Budapesten a Bibliamúzeum új tárlatán a Biblia korából származó tárgyakat lehet megtekinteni. A Debreceni Református Kollégium Múzeumában a kiállításokon és tárlatvezetéseken kívül előadások, koncertek, kézműves foglalkozások is lesznek. Madarász Gyula és Kathy Margit állandó kiállítását Fekete Károly püspök nyitja meg június 25-én, szombaton este háromnegyed kilenckor.

A Southminster Ringers Pittsburgh-i csengettyűkórus ad hangversenyt június 28-án, kedden 18 órakor Debrecenben, az Árpád téri református templomban.

Szegedi Csaba fellépésével rendeznek operagálát június 25-én, szombaton 18 órakor Perkupán, a református templomban.

A Vallás és művészet című tanulmánykötet bemutatóját tartják június 28-án, kedden 17 órától a Károli Gáspár Református Egyetem Buda Béla termében Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatt.

A Drogellenes világnap alkalmából családi napot tartanak június 26-án, vasárnap Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A római katolikus és a református egyház segítő szervezetei prevenciós programokkal várják a családokat. A nap folyamán különböző koncertek lesznek.

Fekete Ágnes áhítata:

"Jónás elment Ninivébe az Úr szava szerint kiáltott és ezt mondta: Még negyven nap és elpusztul Ninive." Jónás 3,4

Jónás próféta könyve voltaképpen egy akaratpróba. Egymásnak feszül Jónás akarata és az Istené. De végig ott van a kérdés minden esemény mögött, vajon melyik lesz az erősebb? Jónás még a halálba is képes beleugrani csak azért, hogy ne tegye meg azt, amit Isten akar. Fontosabb számára maga gyártotta identitása, mint bármi más. Azonosul azzal az énképpel, hogy "én vagyok az Isten elől futó ember…" Dobjatok be a tengerbe! – mondja a hajóskapitánynak. Aztán végül mégiscsak eljut Ninivébe, ahova Isten küldte. Prédikációjának hihetetlen hatása lesz, az egész város megtér.
Ezen kezdtem el gondolkodni. Hogyan lehetséges az, hogy Jónás, aki küzd az Istennel, aki nem adja be a derekát, sőt egy istenellenes identitást alakított ki magában, mégis ilyen hatással tud beszélni. Az külön megdöbbentő ebben a szép, mesés történetben, hogy Ninive akkora város volt, hogy három nap kellett a bejárásához. Jónás viszont csak egy napig volt ott. Tehát még a közepéig sem juthatott el. A királyhoz, a város közepén található templomhoz semmiképpen nem ért el. Nyilván jelképesek ezek a számok, meg az egész történet, mégis üzenete van. Számomra most azt üzente ez, hogy hatásosabb volt Jónás prédikációja, akit nem láttak, mivel hitelesebb volt a beszéde, mint az a sok papolás, amit ott korábban hallottak. Jónás mondata pontosan megfelelt indulatának, érzésének, szíve keménységének. Ő tényleg azt szeretette volna, hogy Ninive pusztuljon el. Dühe, ítélete egészen biztosan megjelent az arcán, teljesen azonos volt mindazzal, amit hirdetett. Ezért el sem kellett mennie személyesen minden emberhez, annyira hatott a szava akkor, ott Ninivében, a történet szerint.
Úgy tűnik, hogy Isten szereti az akaratos embereket. Isten a mi akaratunkkal dolgozik, ez az ő munkaeszköze. Jobban tud hatni egy dühös, ellenkező prófétával, mint ezer papoló templomi szolgával. Nagyobb ereje volt egy lázongó Péter beszédének, mint sok kiművelt rétornak az egyház alakulása legelején. Jézus is legtöbbször azt kérdezte az emberektől: Mit akartok, hogy veletek cselekedjem? Mi a vágyatok? Mi a szándékotok? Mi van a szívetek legmélyén? Ez az a kérdés, amit olyan ritkán teszünk föl magunknak. És talán ez az, ami hiteltelenít minket. Nagyon sok olyan emberrel találkozom, akik állandóan mások helyett beszélnek, mások érzéseit tolmácsolják. Sok ember szinte végig sem gondolja azt, hogy az ő számára mi lenne fontos, csak az lebeg a szeme előtt, hogy hogyan tudna valamit átadni, hogyan tudna megfelelni másoknak, hogyan lehetne jó mások szemében. C. S. Lewis-nak van egy kedves kis könyve, az a címe: Csűrcsavar levelei. Elképzel egy olyan világot, amelyben az ördögök beszélgetnek arról, hogy hogyan lehetne az embereket eltávolítani Istentől. Itt olvassuk, hogy nem baj az, ha valaki jó akar lenni. A főördög megtanítja tanoncait, hogy ezt még érdemes segíteni is. Akarjanak az emberek jók lenni, de ez a vágyuk legyen valami távoli eszménykép. Legyen minél elvontabb elképzelése arról, hogy mi a jó! Halogassák a döntéseiket! Szeressék azokat, akik messze vannak! Jézus legyen elképzelt Messiás, legyen gyenge, legyen képlékeny, olyan cukros, édes mázas valaki, ez jó nekünk. Ezt tanítja a főördög.
Hála Istennek, Jézus nem ilyen volt. Ő kiállt szeretetével az emberek elé. Ő szerette a hiteles embereket, még az akaratos embereket is. Érdemes Őt követni az akaratunkkal, érdemes Rá figyelni úgy, hogy közben magunkra is figyelünk. De érdemes magunkra figyelni úgy, hogy közben Rá is figyelünk! Ámen.