2016-10-19

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat! Fekete Ágnes vagyok.
Mai műsorunk az ünnepre készülődés eszmélődése is. Mit jelent nekünk, református keresztyéneknek a hatvan éves évforduló? A történelem fordulatai vajon a történelem uráról szólnak-e? De először folytassuk megkezdett sorozatunkat, melyben Füsti Molnár Szilveszter a Boldogmondásokat magyarázza. Vajon mit jelent az, hogy "boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa"?
Füsti Molnár Szilveszter: Messze nem ezt jelenti, hogy szociális szegénységben lévővé kell válnunk ahhoz, hogy elfogadjuk, amit itt Isten felkínál boldogságként, hanem sokkal inkább az Istennek való alárendeltséget fejezi ki. Az alázattal teljes élet próbálja felszámolni mindazt, ami a hatalomvágyhoz és önmagunk előtérbe helyezéséhez kötődik. Én jó keresztény emberként is szeretnék valamit az ügy érdekében tenni. A jó szándékot talán az Úr Isten sem vonja kétségbe. Minden erőmmel azon vagyok, még ha időnként sután és félresikerülten is, hogy a helyzetemen jobbítsak. Ha jól értelmezem a lelki szegénység Máté szerinti fogalmát, akkor arról van itt szó, hogy próbáljak meg szabaddá válni mindattól, ami az általam jónak vélt utak járását jelenti, és merjek belesimulni Isten kezébe. A mennyek országának ígérete előtt való álláskor helyrekerülnek a szerepek: pontosan láthatom ki az Isten, és az Istenhez képest ki vagyok én.
Fekete Ágnes: Tehát Isten országának minden lakója szegény?
Füsti Molnár Szilveszter: Így van! Az Istenhez viszonyítottan találjam meg a helyemet ebben az országban, látnom kell, hogy kinek a keze alatt áll minden, valamint ki és milyen céllal formált engem.
Fekete Ágnes: Az ószövetségben az Isten szegényei egy külön fogalom?
Füsti Molnár Szilveszter: A kegyelem szegényeiként fordítható. Az ószövetség alapvetően, mint állapotról beszél a szegénységről. A kegyelem szegényeiről van itt szó, akik csak a kegyelemre hagyatkoznak. Úgy is lehet érteni, hogy a törvény mindennapi érvényében, csak úgy lesz jelentős, ha tudom, hogy ki adta a törvényt: "Mert én az Úr vagyok a te Istened…"
Fekete Ágnes: Egy kapcsolatból, irgalomból jön a törvény.
Füsti Molnár Szilveszter: Egy kapcsolatból, pont ebből a kötődésből következik, hogy nem fogsz ölni, nem fogsz lopni, nem fogsz paráználkodni.
Fekete Ágnes: Az a lényeg, hogy amikor Jézus azt mondja: "Boldogok a lelki szegények" akkor a törvényadóra teszi a hangsúlyt?
Füsti Molnár Szilveszter: Hogy a törvény adója határozzon meg mindent. Azért kell lélekben szegénynek lennem, hogy azt, ami még számomra pozitív, teljesen felejtsem el. Nagyon radikális követésre hív el Jézus.
Fekete Ágnes: Miért lelki szegény? Miért van, hogy Lukács csak szegényekről beszél, Máté pedig lelki szegényekről?
Füsti Molnár Szilveszter: Az evangélisták különböző szempontból írják le a különböző közönségnek az evangéliumokat. A zsidó keresztény háttér biztos, hogy számottevő éppen a törvény evangéliumára nézve. Ha a mindennapi életünkben jelenlévő tárgyiasult világ dominanciáját nézem, akkor ma is van értelme elgondolkodni azon, hogy adjuk fel a dolgainkat, hogy azok se kötözzenek meg. Azt nem gondolom, nem a szociálisan hátrányos szegény emberek jutalma lesz a menyek országa. Ez túlságosan leegyszerűsített kép.
Fekete Ágnes: Igen, mert ez egy hagyományos rossz magyarázat.
Füsti Molnár Szilveszter: De ennél itt sokkal többről van szó. A legerősebb kötődési pont a lelki területen van. Mert az az élethordozója, amely Istenhez kapcsol minket, elsősorban lelki természetű. Kifejezetten az istenképűségünk áll a középpontban, mint megszólított. Az emberibb emberré válásról beszél. Azzá kell lennünk, akinek Isten eredetileg teremtett. Az nem veszett el. Mi elveszettnek hihetjük és sírhatunk felette, de nem veszett el, mert Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett. Két évig dolgoztam fogyatékos emberekkel, és nagyon sokat tanultam ott. Volt ott egy nagyon kedves idős barátunk, aki a hatvanas évei elején járhatott, és nagyon tudatosan ebben a lelki szegénységben élte az életét. Ennek nagyon sok fizikai, szemmel látható jelét is adta. Mindenét elajándékozta. Kapcsolatait, bár nem számolta fel, de olyan szinten tartotta, amelyben a lelki kerülhetett előtérbe, ami a küldetésévé vált a sérült emberekkel való foglalkozásban. Nem akarta, hogy a vagyonszerzés megkötözze őt. Egyszer megkérdeztem tőle, mitől volt a legfájdalmasabb megválni? Azt felelte: a könyveim. Áthatotta ez a lelki szegénység, amelyben Istentől jövő küldetésnek látta azt a missziót. A sérült emberekkel való foglalatosságot úgy tekintette, mint amelyben az élet teljességét meg lehet valósítani. Nem Mickey egeres figurákat rajzoltak a falukra, hanem egy gyönyörű családi közösséget alkotva voltunk velük együtt. Én nem jutottam el arra a pontra, hogy mindent ilyen szinten felszámoljak, de megpróbálom a helyén kezelni az életben mindennek az értékét.
Fekete Ágnes: Vannak dolgok, amiket el tudsz engedni?
Füsti Molnár Szilveszter: Vannak, sőt egyre inkább vannak. Én is sokszor felcserélem a sorrendet, de megmondom, hogy ez egy őrlődés, erről szól az élet. A cél, az előttem lévő feladat az Istenből való kötődésből sokkal erősebben következik.

Fekete Ágnes: Az elmúlt pénteken különleges zsinati ülés volt Budapesten, melynek keretében az 1956-os forradalom hatvan éves évfordulójára emlékezve emlékzsinatot tartottak. Bogárdi Szabó István püspök beszédébe hallgatunk most bele.

Szabó István: 1956 kapcsán is felvethető számos úgynevezett történelmietlen kérdés. Mi lett volna, ha Amerika beavatkozik? Mi lett volna, ha az oroszok nem avatkoznak be? És így tovább. Mindegyikből az sejlik ki, hogy maga a történelem van tele történelmietlen fordulatokkal így talán nem annyira azt kell történelmietlen eseménynek tartanunk, hogy 1956 forradalma elbukott, hanem inkább azt, hogy egyáltalán kitörhetett és első napjaiban győzelmet arathatott. Még a legmasszívabb szellemi, lelki szemléleti propaganda sem párologtathatja ki belőlünk a saját történelmünkkel szembeni kétségtudatunkat. Legyen ez vigasztalás ma. Egy olyan korban, amikor az úgynevezett tömegkommunikáció soha nem látott agresszivitással szipkázza ki belőlünk történelemtudatunkat és ekként a kétségtudatunkat is. 1956 mindig is belső szellemi fenntartást fog jelenteni minden magabiztos ideológiával szemben, főleg azokkal szemben, amelyek folyton úgynevezett történelmi kényszerekre hivatkoznak. És végül szólnom kell arról is, hogy a történelem egy bizonyos vonatkozásban titok is. Igaza van azoknak, akik szerint a történelemről teljes ítéletet, csak a végső teljességből visszatekintve mondhatunk. Ez pedig azt jelenti, hogy 1956, mint történelmi esemény, még további titkokat tartogat a számunkra. Nemcsak azért mert még összegyűjtve sincs minden adatunk, tényünk, dokumentumunk. 1956 átélői csodáról beszéltek. Okkal tehették, mert váratlansága, elemi érvényessége és tisztasága abszolút csoda volt azok számára is, akik részt vevői voltak. Hadd utaljak arra, miközben a 16-17. században Mohács a magyar jeremiádok állandó témája volt, és a nemzetvesztés abszolút szimbóluma lett, eközben a 20. század elején a költő, Ady Endre azt írta: "Nekünk Mohács kell!" Vajon milyen titkot rejt még magában 1956? Magában rejti-e azt az erőt, amely a magyar nemzetet megtartja, most is szabadságában és szolidáris néppé emeli. Magába rejti-e azt az erőt, amely több mint az emlékezet ereje, hanem inkább az ünnepben megnyert elkötelezés és reménység ereje. E kérdésről szólni, ez a mi adósságunk. A történelem segíthet minket abban, hogy önmagunk fölé kerekedjünk, mert egyszerűen szólva, önmagunkfölé kerekedni, mitöbb a történelmünk fölé is kerekedni, csak a történelemben lehetséges, miért éppen 1956-ban jutott forrpontra és egyúttal a fordítás kényszeréhez a magyar társadalom? Itt rejlik az a titok, amelynek nem vagyunk birtokában, hanem inkább, amely maga ejt birtokába minket és emel önmagunk fölé. Meggyőződésem, hogy 1956 csak addig lesz több mint puszta alkalom az ünneplésre és emlékezésre, amíg látjuk benne ezt a tiszta kiszámíthatatlan, tervezhetetlen ám feltétlenül és elsikkaszthatatlanul elkötelező nagy titkot, a számítás egy szóval a történelmi remény ellenére való reményt.

Fekete Ágnes: A következő beszélgetés Budafokra kalauzol bennünket. Németh Géza a budafoki gyülekezet gondnoka elődjére, dr. Takács Pálra, Budafok volt református gondnokára emlékezik, akit 1956 után életfogytig tartó börtönre ítéltek. Kiss Sándor beszélgetett Takács Pál lányával, Takács Zsuzsannával és Németh Gézával.

Németh Géza: Takács Pál nevével igazából úgy 2000 körül ismerkedtem meg, amikor is az idén elhunyt Takács Ferenc egy harangot adományozott a gyülekezetnek, ahelyett a harang helyett, amelyet a második világháborúban a németek elvittek. Ugyanis azt a harangot az ő édesapja adta a gyermeke születésére. Nem nagyon tudok más ilyen emberről Magyarországon, aki egy harangot adományozott volna a gyermeke születésére. Pedig nem is volt annyira jómódú ember, hisz akkor kezdte az orvosi pályáját. Nagy áldozat volt ez a részéről. El kezdtem gondolkodni, ki lehet ez az ember, és kezdtem híreket gyűjtögetni róla. Először Demjén István templomépítő lelkész történetét próbáltuk feldolgozni, majd a presbiterek közül is kerestük, hogy vannak-e még ma is a gyülekezetünkhöz tartozó családtagok. Így indultunk el, hogy Takács Pál emlékét is ápolni tudjuk. Nyáron volt egy nagy előrelépés, amikor a lakóháza helyét sikerült elnevezni róla. Így most van egy Dr. Takács Pál parkunk. Alázatos, de felelős és a szükség esetén határozottan kiálló ember képe rajzolódik ki előttem. Amikor kellett kiállt, és elvállalta a nemzeti bizottság elnöki posztját, amiről biztosan tudta, hogy amikor visszajönnek az elvtársak, akkor őt elő fogják venni. Elvállalta 1945 után a kisgazda párt elnöki posztját, amelyről szintén tudhatta, hogy valószínűleg nem lesz dicsőség. A közéletben elvállalt nagyon felelős pozíciókat, olyan pozíciókat, amelyek szolgálatot jelentettek. Éjszaka felkelt elment a beteghez, pedig akkor már "válogathatott" volna a betegek között. Megtehette volna, hogy csak a gazdagokat kezeli, és a szegényeket elhajtja. Ebből azért sokat lehet megtanulni! Ugyanígy az egyházhoz való tartozását sem titkolta különösebben sehol, hanem felvállalta, és ugyanakkor nyitott volt, egységet teremtő, építő habitusa volt. Nagyon sajnálom, hogy sokat tett az egyházért, de az egyház nem tett eleget érte. Nyilván Zsuzsa tudna többet mondani arról, hogy 1957 és 1963 között vajon hányan nyitottak ajtót a családra?
Takács Zsuzsanna: Nem sokan, az biztos. Eddig nem volt Édesapám elismerve, emléket sem állított neki senki. Szerettük volna, ha Budafok díszpolgára lehetett volna, de azt mondták ezt a kitüntetést poszthumusz nem adják ki. Viszont a református gyülekezet pályázat útján egy emléktáblát készíttetett, így marad valami emlék édesapám után.
Kiss Sándor: Hogyan emlékezik az Édesapjára, milyen ember volt ő?
Takács Zsuzsanna: 1956-ban tizenegy éves kislány voltam. Arra emlékszem, hogy a Péter Pál utcai gombapincébe vitt le Édesanya, amikor légiriadó volt. Ilyenkor apukám soha nem volt ott, mint később kiderült a számomra, ilyenkor is gyógyított. Az orvosok nagy része elmenekült ugyanúgy, mint a háború ideje alatt is. A Plébánia utcában laktunk és mellettünk volt a tüdőszanatórium. Az orvosok mind elmenekültek a tüdőszanatóriumból, csak egy apáca maradt, aki átjött hozzánk és könyörgött édesapámnak, hogy menjen át a szanatóriumba, mert hozzák a betegeket, és nincsen orvos. Erre átköltözött a gyerekekkel és a várandós feleségével. Engem várt akkor Édesanyám. Ott ellátta a betegeket és a sebesülteket, oroszokat, magyarokat, mindenkit, akit oda bevittek és segítséget kért. Én ott születtem tüdőszanatórium pincéjében lévő szolgálati lakás konyhájában. Orosz katonák is ráfogták a fegyvert és azt mondták, hogy ha meggyógyítod, akkor kapsz mindent, ha nem akkor végzünk veled. Volt olyan, hogy egy fél lovat hoztak ajándékba. Előfordult, hogy amikor a Plébánia utcai rendelőből hazajött, mínusz keresettel érkezett, ugyanis odaadta valakinek a pénzét, mert nem tudta volna kiváltani a gyógyszert. Senkinek nem volt abban az időben pénze. Viszont a budatétényi, nagytétényi, budafoki kiskertekből, mindig hoztak egy kis gyümölcsöt, vagy zöldséget. Pénzzel senki nem tudott fizetni, viszont tudták, hogy ott van a hat gyerek, akiket el kell látni. Volt olyan is, amikor valaki felhívta, hogy milyen hasi panaszai vannak, és ő mondta a diagnózist, hogy azonnal mentőt kell hívni és vinni a kórházba. Nagyon nehéz évek voltak. A forradalom napjaiban a rendelőintézetből kilátott a városház térre, és nem egyszer fordult elő, hogy szóltak neki: Pali bácsi, jöjjön ki, mert xy-t meg akarják lincselni, fel akarják húzni a lámpavasra. Kiment és megakadályozta. "Fiaim, nem nektek el igazságot szolgáltatni! Hagyjátok ezt a törvénykezést!" Szétment a tömeg és nem került sor, ilyen atrocitásra. Vagy valakit bevittek a rendőrkapitányságra. A tömeg meg utánuk indult az Édesapám beszélt a rendőrkapitánnyal, hogy engedje szabadon azt az embert, és kiengedték.
Kiss Sándor: Amikor őt 1957-ben elővette a népbíróság, akkor nem volt, aki kiálljon mellette?
Takács Zsuzsanna: Nem volt sőt, olyan hamis tanúkat szereztek, akik nem is látták soha az életben, nem is beszéltek vele. Az volt, hogy minden kerületben kellett egy bűnbakot keresni. És itt Budafokon nem tudtak mást. Az ő bűne az volt, hogy az emberek hallgattak rá. Államelleni szervezkedéssel fogták őt perbe. Volt négy tárgyalás, mind a négy alkalommal szigorúbb ítéletet kért az ügyész. Életfogytiglanra ítélték, pedig akkoriban ennél sokkal kevesebbért is kivégeztek embereket. Nekem a történelem tanárom megmondta, hogy aki ilyen családba született és ilyen apja van, az ne is próbálkozzon! Színjeles tanuló voltam a debreceni Svetits Gimnáziumban, ahol apácák tanítottak. Reformátusként is felvettek, és ott is érettségiztem. 1963-ban az érettségi előtt kaptam a hírt, hogy Édesapám kiszabadult. Nem tudtam rögtön hazajönni, mert épp az érettségire való felkészülés időszaka volt.
Kiss Sándor: Ez azt jelenti, hogy hat évig nem is látta egyáltalán az édesapját?
Takács Zsuzsanna: Nem láttam. Beteg, rákos lett a börtönben, és vitték sugárkezelésre az onkológiai intézetbe. A nővérem ott dolgozott, és egyszer a tudomására jutott, hogy viszik oda édesapámat, így a nővérem találkozott vele, de nem tudták, hogy ő a lánya. Beszélni nem tudtak, mert akkor rögtön kiderült volna, hogy mi a helyzet. De az is nagy dolog volt, hogy látta. Később három testvérem is kiment Amerikába.

Fekete Ágnes: Nemeshanyi Hubát, hallják, aki Takács Pál veje volt. Arról beszél, hogy fiai Zsolt és Pál mit tettek a forradalom napjaiban.
Nemeshanyi Huba: Speciális zsírt vittek oda nagy hordókban, amikor jöttek az orosz tankok. Az első próbált megállni, de hát a tank a sárban, a kövön, a sziklán megáll, de a zsíron csúszik. Ott egy lejtős s-kanyaros út volt. Az első tank szépen leszánkázott a hegyoldalon. A következő megállt. Aztán mindenki rohant haza. Ennyi volt tulajdonképpen a harc.
Kiss Sándor: Ennyi volt a budafoki csata?
Nemeshanyi Huba: Igen. Öt fiú, aki nem volt még katona, de szembeszállt a tankokkal, amelyeken golyószórók is voltak. És micsoda kárt okoztak a szovjet elvtáraknak! Palkó volt a második fiú, Zsolt a harmadik. Zsoltot elkapták a határon, és hazahozták, majd megint elment, és másnap sikerült neki átjutni. Palkó nem akart elmenni. A rendőrkapitány azt üzente: "Pali bácsi, a fiúk rajta vannak a listán, meneküljenek!" Palkó elköszönt a szüleitől, és bujkált Budafokon és Tétényben, de november 30-án sikerült neki átjutni Ausztriába. Mindent tudtak róla, hogy mi van vele, még Amerikában is. Ott van leírva, de hogy ki mondta, ott a név át van húzva vastag fekete filccel. A hálózat működött. 1963-ban kiszabadult, és a Kistext-nél dolgozott, mint üzemorvos. Attól kezdve nem ment sehova, otthon volt, mert nem akarta, hogy mutogassanak rá, hogy börtöntöltelék. A történelemkönyvet bármennyit írhatnak egy-egy korszakról, igazából csak az érti meg, aki benne élt.
Hírek
Az Október a Reformáció Hónapja elnevezésű programsorozat keretében az ország számos pontján rendeznek evangélizációkat, előadásokat, hangversenyeket, kiállításokat. Többek között október 20-án a Sárospataki Református Teológia oktatói tartanak előadásokat a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. A megújulás lendülete címmel nyílik fotókiállítás a reformáció fotópályázat képeiből október 19-én, szerdán, azaz ma 17 órakor Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. A tárlat november 10-ig látogatható. A Zenei Hitvallásaink sorozat keretében Bach H-moll miséjét adja elő a Lutheránia énekkar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar október 21-én, pénteken 19 órakor a pécsi Kodály Központban.

Budapesti református teológusok az 1956-os forradalomban címmel emlékeznek a hatvan évvel ezelőtti eseményekre október 25-én, kedden 9 órától Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Rendhagyó megemlékezést tartanak a 60. évfordulóhoz kapcsolódva október 20-án 8 órától Budapesten, a Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai.

Gulyás Lajos mártírlelkészre emlékeznek október 23-án, vasárnap 14 órakor szülőfalujában, Kisújfalun.

Ugyancsak 1956-ra emlékeznek emléktábla-avatással október 22-én, szombaton 18 órakor Szegeden, a Kakasos Templomban.

Arad és az aradi vértanúk kultusza a 19. században címmel tart előadást Pelyach István történész október 19-én, azaz ma este Budakeszin a Fő utca 159. szám alatti református Kálvin teremben.

A magyarországi puritanizmusról tart előadást Vargáné dr. Balogh Judit október 24-én, hétfőn 17 órakor Egerben, a Kálvin Házban.

A reformáció ma címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Fekete Károly, P. Szalay Emőke és Fazekas Gergely Tamás részvételével október 25-én, kedden 18 órakor Debrecenben, a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

A spiritualitás és a lelkigondozás lesz a témája az országos református kórházlelkész találkozónak, amelyet október 20. és 22. között Rendeznek meg Miskolcon. (Hotel Flóra)

Pénz és örökélet címmel tart előadást Baritz Sarolta Laura október 20-án, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Várkert Bazárban.

Szolgáló szeretet címmel szerveznek evangélizáció Sebestyén Győző igei szolgálatával október 23-án és 24-én, Kisar református templomában, 25-én, és 26-án pedig Cégénydányádon. Az istentiszteletek 18 órakor kezdődnek. Ugyancsak evangélizásió lesz október 20. és 23. között Tardonán, ahol Mező Miklós kárpátaljai lelkész hirdet Igét.

Látni a láthatatlant címmel tartanak evangélizációs estéket Ittzés István igehirdetésével október 23. és 28. között Székesfehérváron a Széchenyi úti templomban.

Imaterem nyílik a Budapesti Műszaki Egyetem R épületének III. emeletén. A felszentelésen a római katolikus, a református és az evangélikus egyház képviseletében Erdő Péter, Szabó István és Fischl Vilmos kér áldást a kápolna működésére október 21-én, pénteken 11 órakor.

Olivier Latry, a párizsi Notre Dame orgonistája ad hangversenyt október 25-én, kedden 19 óra 30 perctől Budapesten, a Fasori református templomban.

Az Enyingi Tinódis Fúvósok adnak hangversenyt október 22-én, szombaton 17 órakor Székesfehérváron, a Budai úti református templomban.

Kórustalálkozót tartanak október 22-én, szombaton 17 órakor a Veszprémi Református Nagytemplomban.

A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes ad reformációi hangversenyt október 22-én, szombaton 17 órakor Szekszárdon az evangélikus templomban.

Mazzag Imre 1956 októberében Budapesten készült eredeti fényképfelvételeit kiállításon mutatják be Budapesten, a Szilágyi Dezső téri gyülekezeti nagyteremben. A tárlat megnyitója október 23-án, vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet után lesz.

Vándorkiállítás nyílik a protestáns iskolatörténetről október 25-én, kedden 10 órakor Pécsen, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.

Tetemrehívás címmel emlékezik meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról Debreczeni Tibor és Cserna Csaba október 24.én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Családkonzultációs hétvégét rendeznek október 21. és 23. között a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Központban.

Az Úr nevét síppal és dobbal címmel emlékezik Szenczi Molnár Albertre a Kecskés Együttes október 30-án, vasárnap 16 órától a felvidéki Szepsi református templomában.

Bach H-moll miséjét adja elő a Lutheránia énekkar és a Budapesti Vonósok a Zenei Hitvallásaink sorozat keretében október 28-án, pénteken 19 órakor Sopronban, az evangélikus templomban.

Fekete Ágnes áhítata

"Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben." Jakab 3,13-14

Teller Edének van egy találó mondása: "Az a pesszimista, akinek mindig igaza van, de sohasem boldog.’ Ez a pesszimizmus ráadásul, mint valami ragályos betegség terjed közöttünk. Az ember néha nem tud ellenállni, megragadnak bennem is sötét gondolatok, és egyre nagyobb biztonsággal látom, hogy milyen sötétség uralkodik körülöttem a fejekben, és egyre nagyobb biztonsággal tudom azt is, hogy a dolgok nincsenek rendben. Rossz a világ… Ez a látás nemcsak azt hozza el, hogy az ember boldogtalan lesz, miközben egyre magabiztosabb, hanem azt is, hogy ellanyhul a kéz, egyre bátortalanabb a szív, már-már nem mozdulunk, már-már bezárjuk az ajtónkat is. Nem írunk, nem telefonálunk, csak vagyunk. Mint valami ott felejtett tárgy a múzeumban… Vannak ott tárgyak, de az enyém olyan felesleges, nincs a helyén, értelmét veszítette, és valahonnan hiányzik.
Isten szeretné felszabadítani a szívünket. Ezt a szabadságot csak akkor kaphatjuk meg, ha kiengedjük énünket a kezünkből. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy nemcsak ez a világ, de még önmagunk sem vagyunk a magunkéi. Minden egy magasabb kézben van jó helyen! Még a jókedvem is, még a rossz kedvem is, mind-mind az Istené. Tőle kapom, neki adhatom, rábízhatom sorsomat. Valahogy így kéri Jakab apostol, hogy aki bölcs, ne abban mutassa meg bölcsességét, hogy mindent tud, vagy mindent jobban tud, hanem abban, hogy szelíd. Aki bölcselkedik magában, az keserű lesz, az viszályt szít és az igazsággal szembe kerül.
Mit jelent a szelídség. A magyar ember érti meg ezt a legjobban, hiszen a szelídített állatra gondolunk egyből. Szinte lelki szemeimmel látom, ahogyan megvakargatom egy lónak a fejét, és akkor tudom, hogy minden rendben van. Odaszelídül az állat az emberhez. Közösségben lesznek. Megvannak ennek persze a határai, ezt minden állatbarát tudja. Nem "úr és szolga" viszony még a szelíd állat és gazdája közötti viszony sem. Mindenkinek megvan a maga egyénisége. De a szelíd állat társ. A bölcs ember is társ. A bölcs embernek nincs mindig igaza. Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy önmagunk igazát elhagyjuk? Talán ez a teremtett világ tanít meg minket erre a legjobban. Ha felnézünk a csillagos égre, vagy akár a mostani szép erdőket megnézzük, ki tudunk lépni önnön világunkból, és meglátjuk, hogy Isten világa mennyivel nagyobb, mennyire cseppek vagyunk mi ebben az óceánban.
Adja Isten, hogy ezt a lépést megtegyük. Biztos vagyok benne, hogy cselekedeteink is erősebbek, biztosabbak lesznek. Jézus a legnagyobb szelídséggel közeledik felénk. Ámen.