2017-02-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Otthon, gyerekkoromban az előszoba falán volt egy érdekes kép. Mivel szüleim munkájuk jelképeként használták ezt, de az egész életre igaz. Egy elefánt volt a képen, és rajta vak emberek. Az egyik az ormányát fogta, és azt mondta, ez egy kígyó. A másik a lábát fogta, és azt mondta, ez egy fa. A harmadik az oldalát és azt mondta, ez egy fal, a negyedik az agyarát, és azt mondta, hogy ez egy dárda. A kép arra utal, hogy az igazságot itt a földön mi mindig csak kis szeletekben látjuk, ez a világ olyan számunkra, mint pici vak emberkéknek a nagy elefánt. Sejthetünk valamit, de az egészet egyben soha nem érthetjük meg. Isten üzenetében az a csodálatos, hogy eleve úgy fordul felénk, mint aki tudja, hogy a teljes valóság csak szeleteiben sejthető itt a földön. Ezért van négy evangélium, ezért írták le négy, felszínesen tekintve itt-ott ellentmondásos módon Jézus történetét. A különbségek nemhogy zavaróak, de éppen hogy hitelesítik az elbeszélést. A négy evangélium egyike Jánosé, aki egy egész kisázsiai tanítványi kört tudhat maga mögött. Bugár M. István most jelentetett meg egy könyvet a jánosi hagyományról, a könyv bemutatója e hét pénteken 17 órakor lesz Budapesten, a Ráday Kollégiumban. Bugár M. Istvántól először azt kérdeztem, miért ezt a címet választotta: A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban – a Melitón- és a Hippolütosz-dosszié? Ezek szerint János volt az első teológus?

Bugár M. István: Első hallásra talán meglepő állítás, mert sokkal inkább Pál apostolhoz köti az ember azt, amit ma teológia alatt értünk. Azonban, ha a keleti keresztény hagyományt nézzük, ott a teológus jelzőt három szerzőnek tartották fenn, és az első háromszázötven évben kizárólag János apostolt illették vele.
Fekete Ágnes: Még kit neveztek teológusnak?
Bugár M. István: Nazianzoszi Szent Gergelyt, negyedik században, és az első-második évezred fordulóján élt Szent Simeont, akire gúnynévként ragasztották a teológus nevet.
Fekete Ágnes: Tehát az elsőként Jánost hívja a keleti tradíció teológusnak?
Bugár M. István: Igen. Azonban ez egy kicsit félrevezető, tudniillik a teológus kifejezést egészen másképp használták, mint ahogyan ma használjuk. Ma egy akadémiai disciplinát értünk rajta.
Fekete Ágnes: Egy fakultást, egy tudományágat.
Bugár M. István: Abban a korban, és abban a közösségben, a kisázsiai tradícióban, amelyet vizsgáltam, a teológus és a teológia egyik jelentése az, hogy a Logoszt, az Isten Fiát Istennek, Theosznak tartani. A teológia, alapvetően azt jelenti, hogy Istenről beszélni. Hogyan kell Istenről beszélni? Érvelve vagy máshogyan? Nagyon sokan a legkorábbi időben is azt válaszolták, erre a kérdésre: Sehogyan! Istenről hallgatni kell. Ami két dolgot jelent. Egyrészt, annak a tudomásulvételét, hogy Isten egy titok, akiről nem tudunk értelmesen, az értelem mentén beszélni. A görög logosz kifejezés jelentése: ráció és beszélni.
Fekete Ágnes: Magyarul is mondjuk, hogy logikus.

Bugár M. István: A másik dolog, ami miatt sokan hangsúlyozták a csend fontosságát, az az, hogy alapvetően a keresztény élet, nem Istenről való beszédet jelent, hanem a Krisztus életté, testté lett életét követni. János evangéliuma kezdődik azzal, hogy a Logosz, az Ige testté lett. Tehát nem szavaknak, hanem az életnek kell megjelentetni Istent a világban. Az a fajta teológia, amit ma, vagy amit a görög filozófia teológia alatt értett, egyfajta racionális gondolkodás Istenről, ez a korai kereszténységben elsősorban az apológiát jellemezte. Hitviták, összefüggésében megpróbálni, racionálisan, világosan, tételszerűen érvelve elmondani, hogy mi a helyes tanítás Istenről, Jézusról, az Igéről vagy a Logoszról. Ez az apológia alapvetően egy kifele irányuló tevékenység volt, de ebből nőtt ki, amit mi Nyugat-Európában teológia alatt értettünk. A tizenkilencedik-huszadik században kiderült, hogy ez a vállalkozás problematikus. Karl Barth tette nagyon hangsúlyossá, hogy az apológia valójában egy felesleges, céltévesztett vállalkozás. Talán ez nincs egészen így. Mindenesetre az apológia egy negatív tevékenység. Annyit tehet, hogy az értelem számára elhárítja az akadályokat, és ebben az értelemben, nemcsak másoknak, a külső világnak szól, hanem bizonyos értelemben magunknak. Nem akarjuk az értelmet kizárni a hitünkből. Azt azonban nem érheti el, hogy megértsük a hitünket. A korai kereszténységben is látszódtak ennek a határai. Azonban volt egy harmadik megközelítése is annak a kérdésnek, hogy hogyan beszéljünk Istenről? A teológia szó, ezt is jelentette: dicsőíteni Istent. Ez a liturgia, az imádság nyelve. Ezen a nyelven másképpen beszéltek Istenről. Nem az érvek, nem a szabatos fogalmi meghatározások nyelvén, hanem sokkal inkább egy költői nyelven. Ez a fajta Istenről való beszéd nem annyira az értelmet, mint inkább a szívet szólította meg. Itt most a szív alatt nem a felszínes érzelmeket akarom érteni, mint például a lelkesedés, hanem az emberi személyiség belső centrumát. A szív nyelvében, amely a költészet nyelve nagyon fontos szerepet kaptak a képek, költői képek, szimbólumok, valamint a paradoxon, az ellentmondás. Bizonyos értelemben Istenről, a testté lett Istenről csak ellentmondásokban beszélhetünk. Krisztus Isten és ember. Ez így hangozna magyarul: Krisztus halandó és halhatatlan, ami számunkra, az értelem számára nem fér össze egy személyben.
Fekete Ágnes: Jézus gyakran használ paradoxonokat a példázataiban. Nyilván nem véletlen, hogy az egész Biblia tele van paradoxonokkal.
Bugár M. István: A példázatok maguk is, a képi költői szimbolikus nyelvet használják. Ez a költői nyelvezet különösen jellemezte a jánosi tradíciót. Nagyon sajátos és hangsúlyos volt a jánosi tradícióban a test hangsúlyozása. Krisztus testének, testi voltának a hangsúlyozása, amely ott gyökerezik János evangéliuma híres előszavában, hogy az Ige, a Logosz testté lett. Ez azért volt annyira fontos, mert az apológia, a tradíció ebben a korban egyre inkább a platonizmus nyelvét tette magáévá, amely a test és a lélek radikális szembeállítására épít és a kereszténységet, Istent és az Istenhez közelítő embert alapvetően léleknek látja, amelyhez képest a test külsődleges, vagy akadály, vagy nem fontos. Ez a gondolkodás, nagyon erősen belekerült a nyugati gondolkodásunkba. A huszadik században jelentek meg olyan tendenciák, amelyek átértékelik az ember ilyenfajta megközelítését. Ebből a szempontból a második-harmadik század jánosi szerzői egy olyan nyelven beszélnek, amely izgalmassá vált a mi korunkban is, és szól hozzánk.

Fekete Ágnes: Valóban napi szintű kérdésünk az, hogy hogyan tudjuk az életben megvalósítani Isten akaratát. Hogyan tudnánk nem róla beszélni, hanem hogyan tudna Isten igaz tapasztalattá válni. Megvallom, sokszor azt tapasztalom, hogy rendkívül felszínes módon keressük ezt a tapasztalatot. Valami nagy érzelmi felindultságban, vagy a jóság erőteljes, az elvártnál is nagyobb megélésében. Számomra mindig kérdés marad, vajon az erős intenzív érzések közelebb vannak Istenhez, mint azok, amelyek nem váltanak ki senkiből semmi különlegeset? Nincs erre a kérdésre jó válasz. Mindenesetre következő beszélgetésünk nagyon erős érzést váltott ki belőlem. A miskolci Lévay József Református Gimnáziumban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a diákok tanulják meg a diakóniai, karitatív feladatokat, méghozzá professzionálisan. Ezért néhány napja hajléktalanoknak osztottak ételt, és a Református Szeretetszolgálat ételosztásában is részt vettek. Kojsza Péter Miskolcon beszélgetett először egy diákkal.
Diák: Reggel hat órakor indult a nap, amely egy kicsit korábban van, mint az iskolai órák kezdete. Tegnap a boltban adományokat gyűjtöttünk a vásárlóktól, és ma reggel először az ott kapott zöldségeket kellett megtisztítanunk a konyhán. Most pedig itt vagyunk, hogy szétosszuk a megfőzött ételt.
Kojsza Péter: Mit és mennyit tudtok adni a rászorulóknak?
Diák: A családsegítőn keresztül kaptak kártyákat a rászorulók, és mi ez alapján adunk egy-egy adag ételt. Meglepődve láttuk, hogy van, akiből ki sem néznénk, hogy rászorul, és mégis szüksége van az adományunkra. Mivel nagy a sor, nem nagyon van lehetőség a beszélgetésre. Van, aki elmondta, hogy több kisgyerek is van otthon, akár hét is. Sőt volt, aki tizenháromról is beszélt.
Az iskola segítségével vagyunk most itt, teljesen önzetlenül önkéntesként. Nagyon jó érzés, hogy részt vehetünk ebben a feladatban.
Kojsza Péter: A Magyar Református Szeretetszolgálat segítségével meleg- és tartós élelmiszert csomagolnak és osztanak a Lévays diákok, azoknak, akik eljöttek Miskolcra, a Felsővárosi gyülekezetbe. Ez is része gyakorlatilag az intézmény jótékonysági akciójának?

Sipos Tamás Norbert (igazgatóhelyettes): Igen. Annak szánjuk. Azért fogalmazok így, mert először csinálunk ilyet, és nagyon izgulunk, hogy hogyan fog sikerülni. Nagyon érdekes tapasztalatokat hozott az előkészület. A Lévaysok teremtik elő a meleg ételhez az alapanyagokat, és részben ők is készítik elő. Az ételt az iskola konyháján főzték meg. Sajnos, abban a diákok nem tudnak segíteni, de most a kiosztásban igen. Illetve itt is az előkészületekben, a sátor, az asztal előkészítésében. Százhuszonnyolc adag ételt szántunk ide, huszonkét adagot pedig a diakóniai központ gondozottjainak visznek ki a diákok, megadott címre, villamossal, busszal. Minden évfolyamon különböző gyűjtési, illetve adakozási módszert tanítunk meg nekik, tehát a hat évfolyamon hat különböző történést szervezünk, amelyben részt vesznek a diákok. Az öt osztályból, négy osztály vesz részt az ételosztásban, és mindannyian lelkesen, örömmel mondtak igent a feladatokra. Decemberben nem sikerült megvalósítani ezt a tervünket, emiatt néhányan el is keseredtünk, de most látjuk, hogy továbbmutat ez a történés önmagán, meg a decemberi dömpingen, amikor mindenki jótékonykodik. Ilyenkor is oda kell figyelni a rászorulókra.
Kojsza Péter: Fogynak az élelmiszerek a kartondobozokból, amelyek mellett állunk a Szeretetszolgálat lelkészigazgatójával.
Balogh Barnabás: A Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonyi gyűjtését osztjuk tovább, amelyből tartalékoltunk, hiszen tudtuk, hogy január-februárban még nagyobb lesz az ínség. Van itt minden földi jó, a bébiételtől kezdve a babapiskótán, cukorkán át a száraztésztáig, amit föl tudnak használni a családok. Sohasem magunkat szeretnénk megmutatni, hanem rámutatni Valakire, akitől ezt a szeretetet és erőt kapjuk, amelyet továbbadunk. Az adomány a jótékony emberek közadakozásából származik. Üzletekben is gyűjtöttünk, és sokan sárga csekken küldték a rávalót. Köszönjük nekik is, hogy most a Lévays diákok és a szeretetszolgálat munkatársai közvetítésével eljuthat sok adomány a rászorulókhoz. Tanultuk sokáig, tanuljuk most is, és tanítani is szeretnénk másoknak, hogy jó kapni, de jobb adni, mert abban tudjuk megmutatni a krisztusi szeretetet. Itt a templom mellett vagyunk, és megtapasztalható, hogy ami benn elhangzik a szószékekről, a bibliaórán vagy a vallásórákon, az itt megvalósul a templom falain kívül. Számomra az az üzenete annak, hogy a Lévay diákjaival együtt szolgálunk, hogy összefogva jobb adni.
Kojsza Péter: Ebben a nagy hidegben a Szeretetszolgálat tűzifával is próbál segíteni, és megannyi más akció van még, amely ilyenkor fontos lehet. Mi a legfontosabb visszajelzés a Szeretetszolgálat számára?
Balogh Barnabás: Például, amikor szólok egy tüzépnek, hogy nem tudjuk most kifizetni azonnal, de a rászoruló családnak most van szüksége fára, és egy óra múlva jön az e-mail, hogy ki is szállítottuk a fát. Másnap a négy gyerekes, özvegy anyuka, aki két hete temette el az ötödik gyermekét, ír egy sms-t, hogy nagyon szépen köszönjük, megérkezett a fa, és a hétvégén nem fogunk fázni. Ezek a visszajelzések, amelyek megerősítenek bennünket. Mindig tudjuk, hogy érdemes segíteni, de amikor egy-egy ilyen sms-t kapunk, az lelkesít minket is, hogy érdemes volt megtenni mindent. Ha belegondolunk, látjuk, mit jelent mínusz két fokban lefeküdni, vagy plusz tizennyolcnál gyermekeket ringatni.

Fekete Ágnes: Híreink élén Böszörményi Gergellyel beszélgetünk, aki idén is a Református Zenei Fesztivál főszervezője. Vajon mit tartogat számunkra a Reformáció 500. évfordulója a zenei programok tekintetében? Kiss Sándor beszélgetett vele, miközben valóban tartogatott valamit a kezében, nevezetesen a 15. Református Énekek CD-t és DVD-t.

Böszörményi Gergely: Hogyan tudjuk hangsúlyossá tenni a reformáció ötszáz éves jubileumi évében azokat az eseményeket, amelyeket egyébként eddig is szerveztünk? Az a célunk, hogy valóban egy olyan nagy protestáns egyházi, vidám diákfelvonulás legyen, amelyet ők is élveznek. Ez eddig is így volt. Ha valaki megnézi a rzf.reformatus.hu oldalunkon a fényképeket, akkor látja, hogy a diákok fülig érő szájjal mosolyognak, jól érzik magukat, és egyszercsak elkezdik a teraszokon ülő vendégek őket fényképezni, és akkor megértik, hogy ez róluk szól, rájuk figyelnek. Aztán megérkeznek a Bakáts térre, és a nyitóistentiszteleten, még lelkesítem az embereket, hogy örüljenek a diákok jelenlétének, akik zászlókat lengetnek, és hatalmas tapsot kapnak. Ezután kezdődik az áhítat, amelyet az idén is Steinbach püspök úr fog tartani. Azt kérem, hogy azok a kórusok, akik a Református Énekekben, már részt vettek, mert meghívtuk őket, akár a kórustagok felével, vagy néhány énekessel is, jöjjenek el mindenképpen az idei évben május 27-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjére. Nagyon sok kis falusi református kórus keres meg engem, hogy szeretnének a Református Énekek résztvevője lenni a háromszázötven fős kórusban. Azt hiszem, hogy sokan ezek közül a kórusok közül nem is gondolnak arra, hogy van egy fesztivál a MÜPA alkalom előtt egy hónappal, és az ötszáz fős kórusban énekelhetnek. Ha minden eddigi résztvevőt összeszámolnánk, akár nyolc-kilencszáz fős is lehetne a kórus. Azt hiszem, az nagyon szépen szólna. A határon túli kórusok kifejezetten erre az alkalomra jönnek el, mert az összetartozásunk, a református egységünk hangoztatása és kifejezésre juttatása számukra nagyon fontos.
Kiss Sándor: Mit tudhatunk a koncertsorozatról?
Böszörményi Gergely: A Zenei Hitvallásaink I. és Zenei Hitvallásaink II. sorozat lesz az idén. Az egyes a Lutheránia és az evangélikusok által megszervezett és megvalósított H-moll mise nagyszerű előadása, amellyel körbejárják a Kárpát-medence nagy protestáns helyeit. A zenei Hitvallásaink II. a Református zsoltárok és dicséretek a reformációban címet viseli, és ezt a Debreceni Kántus, illetve a Psalterium Hungaricum közös egyesített kórusa, Berkesi Sándor tanár úr és Arany János karnagy vezetésével és Pálúr János orgonakíséretével valósítják meg. Ők is a Kárpát-medence nagy protestáns helyeire mennek. Bizonyára magyarországi kisebb településeken, ahol kisebb a költségvetés, kevesebb lehetőség van arra, hogy ünnepi koncertet szervezzenek, szeretnénk oda is elvinni a reformáció ötszáz éves jubileumának örömhírét. Már tavaly megvalósítottunk egy tizenöt részből álló koncertsorozatot. A 2017-es évben is lesz folytatása, amikor kisvárosokba viszünk koncerteket. Három fiatal orgonaművésszel dolgoztunk tavaly, és az idén is: Szotyori Nagy Gábor, Molnár Eszter és Berkesi Boglárka szólistákkal, Virágh András Gábor, Karasszon Eszter gordonkaművésszel, és Tóka Ágostonnal, aki egy százötven éves felújított harmóniumot visz magával és azon játszik, s elkíséri az újpesti baptista kamarakórus is.
Kiss Sándor: Két lemezújdonság is van?
Böszörményi Gergely: Az egyik a Református Énekek XV. kiadványa, amely megjelent cd-n és dvd-n. A kettő között az a jelentős különbség, hogy a cd az hetvenhat perc, és csak zene hallható rajta. A dvd-n pedig százötvenöt perc van, amelyből kiderül, hogy egy istentisztelet zajlik valóban a Művészetek Palotájában.
Kiss Sándor: Idén mikor lesz a Zenei Fesztivál és mikor lesz a Református Énekek koncert?
Böszörményi Gergely: A Református Zenei Fesztivál május 26. és 28. között lesz. A Református Énekek XVI. alkalma pedig július elsején lesz a Művészetek Palotájában. Eddig soha nem léptünk ki markánsan a református énekeskönyv zsoltáraiból és dicséreteiből, az idén viszont meghívást kapott a Központi Református Kórus és a határon túli és a hazai kórusok mellett a Központi Baptista Kórus és a Lutheránia, amelynek karnagya Kamp Salamon a negyedik zenei blokkban Bach nyolcvanas kantátáját fogja vezényelni. Eléggé új dolog lesz, hogy egy háromszázegynéhány fő énekli majd a korálokat a nyolcvanas kantátában.

Hírek
A Tiszántúli Református Egyházkerület ünnepi közgyűlést és hálaadó istentiszteletet tart a négyszázötven évvel ezelőtti Debreceni Zsinat emlékére, amelyen elfogadták a II. Helvét Hitvallást és megalapították az egyházkerületet. Az ünnepi közgyűlés február 25-én, szombaton 11 órakor kezdődik, a hálaadó istentisztelet pedig a debreceni Nagytemplomban 26-án, vasárnap 10 órakor, amelyen Fekete Károly püspök hirdet az Igét.

A reformáció első évszázadának kulturális paradigmáiról tartanak előadást Erasmustól Coxon át Sylvesterig címmel február 23-án, csütörtökön 16 órakor Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dísztermében, a Reviczky utca 4. szám alatt.

Kálvin Jánosról beszél Kovács Endre a Lelkiségi Esték következő előadásán február 23-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten a Bibliamúzeum kiállítótermében.

A Kanizsai Esték sorozat keretében A reformáció és Európa címmel tart előadást Köntös László február 24-én, pénteken 18 órakor Nagykanizsán, a református gyülekezeti teremben.

A Házasság Hetéhez kapcsolódva előadást tartanak Értsük meg egymást! címmel február 23-én, pénteken 17 óra 30 perctől Debrecenben, a Nagyerdei gyülekezetben. Ugyanott február 25-én, szombaton 15 óra 30-kor a férfi és nő kapcsolatáról lesz szó, majd vasárnap fél 11-től házasságheti istentiszteletet tartanak a jubiláló házaspárok köszöntésével.

Balassi Bálintra emlékezik a Tabulatúra régizene klub következő összejövetelén február 27-én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Debreczeni Tibor Krónikásének Gulyás Lajosról című dokumentum-oratóriámát mutatják be február 23-án, csütörtökön 18 órakor Magyaralmáson, a református templomban.

Tóth-Máthé Miklós, Én, Károli Gáspár című monodrámáját mutatják be február 26-án, vasárnap 16 órakor az újfehértói református templomban.

A Protestáns iskolatörténeti vándorkiállítás következő megnyitója február 24-én, pénteken 11 órakor lesz Nagykőrösön, az Arany János Református Gimnáziumban.

Református Jótékonysági Bált rendeznek február 24-én, pénteken 18 órától Debrecenben, a Kölcsey Központ nagytermében.

Cigánymissziós lelkésztovábbképzést tartanak február 26. és március 1. között Berekfürdőn, a Megbékélés házában.

Fekete Ágnes áhítata:

"Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted." Lukács 10,21

Sose értettem Jézust ennél a résznél. Hogyan lehet hálát adni azért, mert Isten valamit elrejt? Nekem annyira fáj, amikor azt tapasztalom, hogy az emberek nem értenek meg vagy félreértenek. Miért rejtőzik el valami közöttünk? Miért nincs nyíltság, egyenesség? Nem tudok semmiképpen sem örülni annak, hogy valami nem világos. De Jézus ezen a ponton mintha picit beletekinthetett volna a Mennyországba. Mintha látta volna azt a bizonyos elefántot, amelyet vak emberek tapogatnak, és nem értik. Mintha felderült volna az arca, és ahogy látta a pici vak emberek tapogatózását, felnevetett volna. Milyen érdekes, mennyire vicces ez az élet. És ujjongott Jézus, mint egy gyerek! Jézus arra hív, hogy magát a gyereket nézzük! Ha olyanok nem leszünk, mint ők, nem mehetünk be a mennyek országába.
Gyerekké lenni egy másfajta kommunikációt jelent. Az evangélium itt arról szól, hogy Jézust bántották, elutasították. És akkor nem dühöngött és nem sírt, mint ahogy én sajnos annyiszor teszem, hanem mondanivalóját imába foglalta. Ezáltal ő is gyermekké vált. A mennyei Atya gyermekeként odaszaladt Hozzá és elmondott mindent. A gyerekek pontosan tudják, hogy ami bennük van, azt ki kell adni, hisztiben, rajzban vagy veszekedés formájában. De a pici gyerekben soha nem marad benne az, ami benne megszületett, mint nálunk, kimívelt felnőtteknél.
Közismert Gyökössy Endre mondata: "vannak helyzetek, amikor vagy kiborulsz, vagy leborulsz" Képtelenség úgymond normálisan, ésszel megoldani a dolgokat. Gyermeki mozdulat az, hogy veszélyben odaszaladunk az apukánkhoz vagy az anyukánkhoz, átkaroljuk a lábát. Ott lenni a házban. És mi más az imádság? Nem kimódolt mondatok sokasága, nem rítus elsősorban, hanem ez az ölelés. Atyám odamegyek hozzád, egyedül nem tudom megoldani. Annyi minden feszít. Kérlek, ölelj át! Fogadj vissza! Hadd legyek gyerek, kicsi gyerek az öledben! A Jézus szerinti gyermeki lét ezt jelenti: visszakerülök abba a viszonyulásba, abba a kapcsolatrendszerbe, amiben az anyaméhben lehettem.
Ezt olvastuk: "Elrejtetted a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek kijelentetted." Ez a mondat azt a kérdést veti fel számunkra, hogy vajon képesek vagyunk-e mi, valami idő előtti korba visszatérni? Jézus egy pici csecsemőről beszél, aki még gügyög. Mi mindig az eszünkkel próbáljuk elérni Istent. Létrákat állítunk az ég felé, keressük az első mozgatót, felmérjük a dolgokat. Jézus pedig ilyen pici gügyögő gyermekként imádkozik és visszahív minket, ebbe az ősi létállapotba. Vajon merünk-e kisgyermekké lenni és így beszélni Istenről? Ráhagyatkozni, elengedni magunkat. Simone Weilnek van egy híres írása: Ahol elrejlik az Isten. A mi Istenünk itt a Földön elrejlik kapcsolatainkban, eltakarva mutatja meg önmagát. Itt a földön a fő erő még a vágyakozás. Itt még pici gyerekként áhítozunk. De eljön majd az az idő, amikor beteljesedik mindaz, ami itt csupán vágy volt. Adja meg Isten, hogy képesek legyünk gyerekek lenni! Ámen.