2017-06-21

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt hetekben a négy úgynevezett sola-val, az egyedüliséget kifejező mondattal kezdtük adásainkat. Ugyanis a reformáció fő üzenetét így szokták összefoglalni. A kizárólagosságot kifejező mondatok azt mondják, hogy vallásunk szerint csak a hit, csak a kegyelem, csak a Szentírás az eszköz ahhoz, hogy az egyedüli Megváltóhoz, Krisztushoz eljussunk. Ma utoljára az egyedüli hitről beszél Balog Margit.

Fekete Ágnes: A protestánsok sokszor hajlamosak arra, hogy a hitből is cselekedetet csináljanak, és azt mondják: ahhoz, hogy az Isten elfogadjon, neked hinni kell. Így a hitből is cselekedet lesz, és a saját hitem üdvözít és nem Krisztus. Ez visszaélés a Sola Fide-vel. A hit az a bizalom, amitől egy kapcsolat működik. Ha egy ember szereti a másikat, bármennyire szereti is, nem tudja elérni, hogy a másik viszontszeresse, mert a kapcsolat működéséhez kell a másik részéről az elfogadás, a bizalom. Ez a hit, megint családi kapcsolat centrikus. A Szentírás gondolatvilágában a Krisztussal való kapcsolatunk ezáltal a bizalom és hit által működik.
Fekete Ágnes: Ez olyan, mint egy felvevő felület. Hasonlít a fához, amely csak akkor mozdul, ha fúj a szél. Tehát meg kell mozdulnia valaminek, hogy ez a viszonthatás létrejöjjön.
Balog Margit: Sokat beszélgetünk a diákjaimmal is arról, hogy ezt hogyan lehet jól érteni a hit és a cselekedet kapcsolatát. Számomra az a legszebb hasonlat, amely arról szól, hogy valaki elkezd hegedülni egy gyönyörű táncdallamot, és az annyira szépen szól, hogy a hallgatók táncra perdülnek. Ki tette? A hegedű vagy a táncosok? Gyakorlatilag ez egy együttmozdulás, egy önkéntelen reakció. Mondjuk, az Isten szeret, mit tehetnék mást, mint hogy viszontszeressem? Ez a normális. Bár sajnos, nem mindig működünk normálisan.
Fekete Ágnes: Azt hisszük, hogy falábúak vagyunk, és nem állunk föl táncolni?
Balog Margit: Így van! Tehát van bennünk ellenállás, menekülés, rejtőzködés, félelem sokszor az emberekkel és az Istennel való kapcsolatunkban is. Menekülünk, rejtőzködünk, mert nem hisszük, hogy működni fog, vagy megpróbáljuk a másikat manipulálni, uralkodni rajta, a saját céljainkra fölhasználni. Isten ebből akar minket fölszabadítani. Azt mondja János levele, hogy a teljes szeretet az kiűzi a félelmet. Nem kell előtte álarcot viselni, nem kell tettetni magunkat, hanem lehetünk azok, akik vagyunk. Attól változunk meg, hogy szeretjük és elfogadjuk egymást, és bízunk egymásban, nem pedig attól, hogy meg akarunk változtatni valakit. Az Istennel való kapcsolatban is így működik. Szerezhetünk olyan tapasztalatokat, élményeket, amelyben megismerhetjük az Isten irántunk való szeretetét.

Fekete Ágnes: Most egy különleges kirándulásra hívjuk hallgatóinkat. Csórra utazunk el, ebbe a Székesfehérvár mellett található faluba, amely régen igen-igen forgalmas volt, mert a nyolcas út itt vezetett át. Most az elkerülő úttal kicsit csendesebb, és a híres csóri csárda sem működik már. Kevesen tudják, hogy református temploma milyen érdekes. Azt meg talán még kevesebben tudják, hogy az ott szolágló lelkész különleges, kettős hivatásban szolgál, mert kertész és lelkész is egy személyben. Genda Attila csóri lelkész először a templomba vezetett.

Fekete Ágnes: Mit tudhatunk a templomról?
Genda Attila: 1809-ben kezdték építeni, de a napóleoni háborúk miatt elinflálódott a pénz, amelyet erre a célra félretettek, ezért jónéhány évre leállt az építkezés. 1821-ben sikerült befejezni, és ezt föl is írták ide.
A korabeli iratokból tudjuk, hogy ennek a templomnak volt egy sárból tapasztott, népi hagyományos módszerrel épült elődje, amelyet három-négy hét alatt építettek fel. Egy idő múlva az már kicsi is volt, és nem is volt méltó Isten házához, ezért egy család ezt a telket adományozta az egyháznak, hogy templomot építhessen a gyülekezet majdnem kétszáz évvel ezelőtt.
Fekete Ágnes: Nagyon szép a szószékkorona. Sajátos, hogy négyzet alakú.
Genda Attila: Igen. Nem lesz könnyű olvasni innen a ráírt mondatot.
Fekete Ágnes: Fordítottan van írva. De érdekes!
Genda Attila: Tükörírással írták.
Fekete Ágnes: Ez a hely nem egyéb, hanem Isten…
Genda Attila: Istennek háza és a mennyeknek kapuja.
Fekete Ágnes: 1855. Érdekes, hogy minden betű tükörben van, kivéve az Isten szó s betűjét. Csór tiszta református falu volt, vagy vegyesen voltak a felekezetek?
Genda Attila: Mindig is vegyes volt. Nem messze van tőlünk a katolikus templom. Amikor a reformáció Csórra is eljutott, az egész falu református hitre tért át, és az egészen új katolikus templom átkerült a reformátusok tulajdonába. A legenda szerint az akkori plébános, a jegyző, a református lelkész és még néhányan kártyáztak és a templom lett az egyik játék tétje, végül pedig visszakerült a katolikusokhoz. A templomtól ötvenméternyire van a híres Csóri Csuka Csárda. A legenda szerint, amikor Mátyás király a menyasszonyát várta Fehérvárra, Beatrix késett, ezért lejött elé Csórra. Mivel nagyon hideg december volt, bementek a csárdába, aholis a kocsmáros nagyon meglepődött, de azonnal megvendégelte őket. Csukát szolgált fel, amelyet akkor még nem neveztek csukának. Mátyás király kereste a csuka máját, állítólag azt kívánta nagyon akkor, de nem volt meg. Megkérdezte a kocsmárostól, hogy a mája hol van? Erre azt a feleletet kapta, hogy "csóri csuka, nincsen mája, elvitte a pap kutyája."
Fekete Ágnes: Most mekkora a gyülekezet?
Genda Attila: A falu lakossága ezernyolcszáz, ezerkilencszáz között van. A népszámlálási adatok szerint ebből háromszáz református vallású. Mi olyan kettőszáz körüli reformátusról tudunk. Székesfehérvár itt van tíz kilométernyire, ezért nem nagyon költöznek el innen a fiatalok sem. Inkább kiköltöznek ide a városból, azonban róluk gyakran csak évek múlva derül ki, hogy reformátusok.
Fekete Ágnes: Ez a képaláírás: Így készült a toronysisak Csóron. Le kellett cserélni, mert annyira rossz volt? Ez mikor történt?
Genda Attila: 1999-ben. Nem voltam még akkor itt, de akkor kapott új borítást a torony.

Fekete Ágnes: Honnan jött a gondolat, hogy lelkész és kertész is legyen?
Genda Attila: Édesapám lelkész volt, és én Erdélyben, illetve Partiumban születtem, Nagyvárad közelében. Akkoriban téeszvilág volt. Az a parókia, ahol hároméves koromtól egész teológuskoromig laktam, egy nagyon híres kertészet kellős közepén állt. Mindenütt fóliasátrak, üvegházak, modern kertészeti üzemek vettek körül minket. A falu lakossága, amely körülbelül nyolcszáz fő volt, ebben a modern gazdaságban dolgozott
Fekete Ágnes: Hogy hívják ezt a falut?
Genda Attila: Biharvajda. Amikor hazamentem az iskolából az osztálytársaim szülei ott dolgoztak a földeken. Az osztálytársaim kijöttek a szülőkhöz, és ott játszottunk, bújócskáztunk a fóliasátrak, üvegházak között. Nagyon szerettem volna megtanulni harangozni. Azt mondta a harangozó, hogy megtanít, sőt megengedi, hogy szombat este harangozzak, ha elmegyek vele paradicsomot szedni. Kimentünk a téeszbe, egy hatalmas paradicsomkertbe, ahol mindenkinek volt százötven méter hosszan nyolc sor paradicsoma, és ott szedegettük.
A családom egyik része, a nagyapám, az édesapám, a testvérem lelkész volt, a másik rész pedig hivatásos kertész. Egyik ősöm a csucsai Boncza kastély főkertésze, egy másik rokonom pedig Nagyvárad főkertésze volt. Így a kertész meg a lelkész vonal együtt vonult végig a családomon. Amikor pályát kellett választanom, a kettő között kellett, hogy döntsek. Végülis mind a kettő lettem.
Fekete Ágnes: Mindig is foglalkozott kertészettel is, vagy csak itt Csóron?
Genda Attila: Korábban, amikor Partiumban, Arad mellett egy gyülekezetbe kikerültem segédlelkésznek, hirtelen lett egy kertünk a parókiával együtt, és szégyenszemre nem verhette fel a gaz. A szomszédok mit mondtak volna? Egy holland ismerősünktől zöldségmagvakat kaptunk ajándékba. Nem is sejtettem, hogy azok profi magvak, és a világ első négy vetőmag cége között van az a gyártó. Elvetettem a magokat, és nagyon szép termés lett a dinnyétől kezdve a paradicsomig mindenből. Akkor huszonöt év körüli fiatal, kezdő lelkész voltam, de az egész életüket a mezőgazdaságban töltött szomszédaink a csodájára jártak a kertünknek. Azokból a magvakból a gyermekkoromban megszerzett tudással nagyon szép kertet csináltunk. De azt nem tudtuk, hogy mennyit kell ültetni, vetni, és elég sok lett a termés. Eladtuk, amely egy kis jövedelem-kiegészítést is jelentett. Nem így terveztük, teljesen hobbiszinten, meg dilettáns módon álltunk hozzá, ha már ennyi vetőmag van egy csomagban, elvetjük. Így kezdődött.
Fekete Ágnes: Most hogyan van? Szükséges is, hogy legyen egy kis fizetés-kiegészítés ebben a kicsi gyülekezetben?
Genda Attila: Ez egy kis gyülekezet, de számomra azért most is hobbi a kertészkedés. Egy olyan hobbi, amely egy kis plusz pénzt is hoz a lelkészi fizetésem mellé. A feleségem gépészmérnök, de három gyerek mellett nem nagyon kapott munkát. Ezelőtt tíz-tizenöt évvel elég nehezen lehetett elhelyezkedni, és akkor azt mondtuk, ha már a Jóisten adta ezt a tehetséget nekem, akkor használjuk ki. Egy háromgyerekes anyuka minek vállaljon két vagy három műszakban munkát, amikor azt a pénzt meg tudjuk keresni olyan dologgal is, ami mellett még a gyerekekkel, a családdal is lehet foglalkozni. Szép lassan alakult a dolog. Építettünk néhány fóliasátrat, és a mennyiség helyett, inkább a minőség irányába kezdtünk elmozdulni.
Fekete Ágnes: Ez mit jelent? Más fajtákat termesztenek?
Genda Attila: Egy nagyáruházban íztelen, nagyjából egyformán kinéző zöldségeket lehet vásárolni. Mi megpróbáltunk egyrészt visszanyúlni azokhoz a fajtákhoz, amelyeket a nagyszüleink használtak, másrészt pedig azokhoz, amelyek hasonlítanak a régiekre, ugyanolyan jóízűek, viszont modern, mai fajták. Érdemes és megéri velük foglalkozni. Van olyan piacunk, ahol elég sok a külföldi, orosz, német, és ők a különleges dolgokat szeretik. Vagy a kétgrammos paradicsomból vennének, vagy az egy kilósból. Színre, méretre, formára, ízre hihetetlenül nagy választék van. Sok mindent megtaláltunk már, és próbálunk termeszteni.
Fekete Ágnes: Hány fajta paradicsomuk van?
Genda Attila: Húsz körül van, az, amit rendszeresen termesztünk, de Magyarországon ötszáz fajta paradicsom van a termesztésben.
Fekete Ágnes: Úgy érzem, van párhuzam a kertészség és a lelkészség között, hiszen Jézus is sok mezőgazdaságból vett példázatot mondott, amelyben benne van a gondoskodás, meg az Isten teremtő munkájában való segédkezés.
Genda Attila: A Teremtés könyve is azzal kezdődik, hogy maga az Úristen az embernek adta az összes maghozó füvet és gyümölcsöt, és azt mondta, nektek adom eledelül. Én is ebből próbálok valamit kihozni. Kisgyerekkoromtól kezdve a mai napig az egyik kedvenc versem a "Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek…".
Fekete Ágnes: Mit szól a gyülekezet ahhoz, hogy kertészkedik is?
Genda Attila: Csór egy elég kicsi, jellegzetes dunántúli, falusi gyülekezet, így van időnk a kertre is. A lényeg nálunk nem mindig az, hogy nagyon szép legyen valami, hanem minél egészségesebb finom és jó legyen. Gyakran eszembe jut amikor vasárnap reggelizem, hogy a mai napon is Magyarországon több száz családban eszik azt, amit termesztettem. Nagyon jó érzés! Szeretem csinálni. Szívesen csinálom, és nagyon sok sikerélményünk van. Amikor egy lelkész lejön a szószékről, nagyon ritkán kap elismerést, és nagyon ritkán mondják azt, hogy annyira megható, olyan szép volt, hogy hallgatnám estig. Csak ritkán fordul elő. Én is kaptam már ilyen dicséretet, viszont amikor több tucat hálás emberrel találkozom szombatonként a piacon, akik elmondják, hogy olyan jó és finom volt a zöldség, ez örömet szerez nekünk. Ez nagyon nagy sikerélmény, és ezért is csinálom.
Fekete Ágnes: Könnyebb hálásnak lenni egy tárgyi dologért?
Genda Attila: Így van! Össze tudom hasonlítani ezt a két dolgot. Amikor a lelkészi munkámban úgy gondolom, hogy mindent megtettem, elismerést nem is várok, de nem is kapok, itt pedig teszem a dolgomat úgy, ahogy tudom, és rendkívül hálásak tudnak lenni az emberek. Jó látni őket. Nemcsak mondják udvariasságból, hogy köszönöm szépen és finom volt, hanem azért keresnek meg másodjára, tizedjére, huszadjára, mert tényleg jó volt.

Fekete Ágnes: Végül Salgótarjánba látogatunk el Tarnóczi László segítségével egy presbiteri képzésre, melyen a reformációról Rózsa Katalin kórházlelkész beszélt.

Tarnóczi László: Lassan bezárul a salgótarjáni református templom ajtaja a Börzsöny-környéki települések református presbitereinek továbbképzése után. Az imádsággal és zsoltárral átitatott falak között itt van a fülekben és a lelkekben az a sok-sok gondolat, amelyet a reformáció ötszáz éve és az egyházakban és a hívekben való továbbvivése kapcsán mondott Rózsa Katalin, megyei kórházlelkész, a Vác-alsóvárosi gyülekezet tagja.
Rózsa Katalin: Nagyon fontos, hogy ne általánosságban lássuk a reformációt, hanem vegyük észre azt, hogy mit ad nekünk, vagy mit hozhat az életünkbe a reformáció. Ugyanis nem egy lezárt folyamatra kell gondolnunk, hanem, ahogy annakidején a reformátorok mondták, folyamatosan változni kell. Folyamatosan reformálni kell az életünket, engedni, hogy Isten megmutassa, mik azok a dolgok, mik azok az irányok, amelyeket nélküle kezdtünk el, és miben kellene jobban ráfigyelni? Miben kellene visszaigazítani az életünket, ahhoz az alaphoz, amitől eltértünk? Ezt nézhetjük úgy, mint az egyházra nézve fontos dolgot és elsősorban nézhetjük úgy, hogy személyesen ránk vonatkozik, hisz az egyház is belőlünk áll. Ha az életünk Istenhez igazodik, és újra és újra odaigazodik, akkor az egyház is igazodni fog újra és újra az Isten útjához, és ez nagyon fontos folyamat.
Tarnóczi László: Tolsztoj idézettel kezdte, miszerint mindenki meg akarja reformálni a világot, de senki nem szeretné ezt magán kezdeni.
Rózsa Katalin: Igen, ez így van! Ezzel mi lelkészek is így vagyunk, gyakran látjuk meg a hibákat a szervezetben, a másik emberben, mintsem magunkban, vagy a gyülekezet életében. Nagyon fontosnak tartom, amit Haggeus próféta mondott, hogy "gondoljátok meg a ti útaitokat!" Az előadásomat Luther Mártonhoz hasonlóan egy beszélgetést megindító előadásnak szántam, vitaindítónak, gondolatébresztőnek, hogy az életünk középpontjában Krisztus legyen. Ez lehet az alapja annak, hogy újra felfedezzük az Istent.
Tarnóczi László: Késve érkeztek ide az erdőkertesiek, mert konfirmálás volt náluk, de nem is akármilyen. Ugyanannyi felnőtt konfirmált, mint ahányan hajdanán a gyülekezetüket elindították, amikor leváltak Veresegyházáról.
Rózsa Katalin: Igen, miközben őket hallgattam, az fogalmazódott meg bennem, hogy mindez, amiről itt most beszélgettünk, Isten csodálatos ajándéka, és lám, mi történt most ebben a gyülekezetben, amire senki nem gondolt, amit senki nem remélt!
Tarnóczi László: És tanúi voltunk most mindennek egy olyan templomban, ahol az elmúlt esztendőben húsz év után először több embert kereszteltek, mint ahányat búcsúztattak.
Rózsa Katalin: Talán a reformációra emlékezve, gondolva, ezeket a csodákat jobban fel kellene idézni magunkban, át kellene élni, és akkor jobban tudnánk értelmezni a reformációt magát is. Fontos dolog, hogy hálát adjunk.

Hírek
Az 1567-es debreceni alkotmányozó zsinat 450. évfordulója alkalmából ünnepi, kárpát-medencei zsinatot tartanak június 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap a Debreceni Nagytemplomban.

A Reformáció 500 programsorozathoz kapcsolódva Pro Patria et fide!, A hazáért és a hitért címmel ünnepi istentiszteleten emlékeznek meg a Bocskai István vezette szabadságharcról és a vallásszabadságot biztosító Bécsi békéről június 25-én, vasárnap 18 órától Monoron, a Kistemplomban.

A 24. kerületi Nőszövetségi Konferenciát rendezik meg június 24-én, szombaton Debrecenben, a Kistemplomban.

A drogmisszió önkénteseinek szerveznek képzést június 23. és 25. között Ráckeresztúron, a Dózsa út 4. szám alatti Továbbképző Központban.

A Menekültek Világnapja alkalmából ökumenikus imaórát tartanak június 23-án, pénteken 19 órakor Budapesten, a Horváth Mihály téri templomban.

A Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők kiállítása különleges és változatos programmal várja az érdeklődőket június 24-én, szombaton,a Múzeumok Éjszakáján. 14 órakor lesz a Fanfáros kapunyitás, 15 órakor a keresztény szimbólumokkal lehet megismerkedni, 17 órakor Finta Gergely ad orgonakoncertet, 18 óra 30 perckor beszélgetés Pálhegyi Ferencné Gede Líviával, 19 óra 30 perctől életre kel a hitviták kora, de lesznek filmvetítések és előadások is éjjel 2 óráig.

A Múzeumok éjszakáján, június 24-én számos református kiállító terem várja a látogatókat országszerte. Többek között a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye 16 órától éjjel óráig kínál változatos programokat. A Pápai Gyűjteményben egyháztörténeti kiállítások láthatók. A Debreceni Kollégiumban múzeumpedagógiai foglalkozások, előadások, hangversenyek lesznek, este fél kilenctől a Gimnázium Természettudományi Gyűjteményében tartanak tárlatvezetést. Budapesten, a Bibliamúzeumban a kiállítások mellett 20, 21 és 22 órakor a homok-animációval lehet ismerkedni.

A Zenei Hitvallásaink koncertsorozat keretében Bach H-moll miséje szólal meg június 24-én, szombaton 19 órakor Pápán, az Esterházy-kastély udvarán.

Fekete Ágnes áhítata:

"Jézus az emmausi tanítványokkal így beszélgetett: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt" Lukács 24,18-19

Az életemben nagyon sokszor megtörtént az, hogy az álmaimban akartam meglátni Istent. Kerestem őt. Szépen és igazán. De annyira elhittem, hogy ő azt akarja, amit én, annyira szépnek tűnt ez, hogy nem ismertem fel Isten álmát. Isten álmát azonban csak szabad emberek ismerhetik fel. Ezek a tanítványok a dávidi, messiási birodalomról álmodoztak, és látták a haldokló Jézust, látták az erőtlen Messiást. A kép teljesen ellentmondott egymásnak, tehát az álmuk összetört. Ez az álom, a saját vágyuk teljesen vakká tette őket. Mintha az egész életünkben újra és újra ez történne meg. Csak egy egészen egyszerű politikai példát hadd mondjak, a rendszerváltás. Aki átélte, mind elmondhatja, hogy csalódott. Olyan dolgok történtek, amire nem számítottunk. Volt egy álmunk, és ez az álom átfestette a valóságot, és annyira hittünk benne, hogy ezzel együtt kicsit el is kábultunk. Nem vettük észre azt, ami történt. Legalábbis én biztosan nem.
De Jézus nem az álmainkban keres bennünket, nem ott van jelen, hanem a valóságban. Ott bandukol velünk! Sőt, Jézus nem tud igazán jelen lenni az álmainkban, csak a valóságban, mert Ő Isten fia azért Isten és ember egyszemélyben, mert a valóságban van jelen. Ott van, ahol mi vagyunk. Nem akkor van jelen, amikor már majdnem tökéletessé váltunk valamilyen vallásos gyakorlat által. Nem akkor van jelen, amikor mi keressük, és nagyon buzgók vagyunk ebben! Nem úgy van, hogy egyre jobban átszellemülünk, és akkor egyre jobban ott van. Ő ott van. Jelen van, mindig. Csak a szemünk előtt van egy lepel, és nem látjuk őt.
Mit tesz ekkor Jézus? Először hogy hallhatjuk meg őt? Ebben a történetben azt látjuk, úgy, hogy először kérdez. Szerintem sokan elmondhatják, hogy egyszer az életükben meghallották Jézus kérdését. Valahogy a szívünkben előjönnek a kérdések. Hogy vagyok én Istennel? Miben bízom? Mitől félek? Ezek a kérdések ott motoszkálnak bennünk, csak nemigen akarjuk őket meghallani. Úgy vagyunk, mint ezek az emmausi tanítványok, akik csak mondták, mondták. Nem nagyon engedték Jézust szóhoz jutni. Mi történt? És mondták a maguk látta, a maguk által értelmezett igazságot, mondták sérelmeiket, félelmeiket. De Jézus a kérdésével jelen volt és jelen van, mert Ő kíváncsi. Ő engedi ezt. Jaj, milyen sokan úgy magyarázzák az Isten dolgait, mint egy fejbecsapós játékot: Mondjad, de nem érdekel a kérdésed, én tudom rá előre a választ. Pedig ha Jézus jelen van az életünkben, akkor a kérdések körül érzékelhetjük valóságát. Nincs messze a kérdéseinktől, csak éppen nem biztos, hogy azokra válaszol, hanem mögéjük lát. De mi az oka annak, hogy ezek a tanítványok ilyen vakok maradnak? Itt Jézus azért mond egy kemény mondatot: Ó, ti rest és balga szívűek. A lustaságunk és a butaságunk valahogy összefüggenek, mert az ember szeret elterpeszkedni egy fotelban, és nem érti, nem tudja, de nem is keresi az igazságot. Jó minden úgy, ahogy van. Fáj, szomorú vagyok, de nem dolgozom azon, hogy ez másként legyen. Jézus ezzel szembesíti az emmausiakat. De ez a korholás nem bántja meg őket, hanem hallgatják, talán próbálják megérteni, mégsem nem értik. Ilyen kettősségben folyik ez a párbeszéd.
Adja Isten, hogy életünk folyamán egyre jobban álmaink mögé láthassunk, és meghalljuk az élő, valóságos Jézust. Ámen.