2017-12-13

Balogh László – Esélyt a képességeknek!
Bacskai Bálint, Póth Béla, Czentnár Simon, Márk Jenő – 90 éves a Józsefvárosi gyülekezet temploma
Fekete Ágnes – Zakariás 3,4

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Karácsony táján mindenütt hallunk felhívásokat adakozásra. A Református Szeretetszolgálat például az Édes Segítség programjával igyekszik az adakozókedvű embereket most megtalálni. De azt tapasztaljuk, hogy a hirtelen adományok, nem a legjobb gyakorlat. Sokkal fontosabb lenne, hogy mindenki találja meg azt a területet, ahol rendszeresen tud valakiknek segíteni. Következő beszélgetésünkben egy olyan adományozásról lesz szó, amelyben kifejezetten hosszú távon igyekeznek olyan fiatalok mellé állni, akiknek a tanulmányaikhoz támogatásra van szükség. A Családjainkért Alapítvány Esélyt a képességeknek programjáról Balogh László beszél, akit először arról kérdeztem, hogyan érintette őt személyesen ez a támogatási program?

Balogh László: A nagyapám úgy lett parasztgyerekből állatorvos, hogy egy nagyszalontai ember valamilyen formában segítette őt. Egyfajta felelősséget is éreztem, hogy segítsek a tehetséges gyerekeknek, mert akit szeret az ember, annak segít azzá válni, aminek a Jóisten teremtette.
Fekete Ágnes: Mi a program lényege?
Balogh László: Olyan tehetséges gyerekeknek segíteni, akik a körülményeik, esetleg szegénységük miatt, relatív forráshiányban vannak, hiszen a saját képességeiknek megfelelő különórákat, tanfolyamokat, eszközöket nem tudják finanszírozni. Mi ebben is segítünk, és igyekszünk tudatosan a gyerekek általános kompetenciaerősítésére, hogy nagyobb önbizalmuk legyen és a kommunikációs képességük is javuljon. Eléggé személyre szabott programot csinálunk. Személyes fejlesztési tervet dolgozunk ki, és nagyon nagy súlyt fektetünk arra, hogy a szülőkkel, a pedagógusokkal egyfajta hálót szőjünk, és együttműködve segítsük a gyerekeket. A kezdetektől fogva vidékre koncentrálunk, és onnan fogadunk be a programba gyerekeket, mert úgy látjuk, hogy Budapesten sokkal több a lehetőség.
Fekete Ágnes: Ki ajánlhat támogatandó gyermeket?
Balogh László: A Nagycsaládosok Országos Egyesülete, NOE levelek című kiadványában hirdettük meg a jelentkezési lehetőséget. Tanári ajánlásokra és szülői kérésre kerülhet be valaki a programba, de magától a gyermektől is kérünk valamilyenfajta fogalmazást.
Fekete Ágnes: Mindig nehéz elérni a valóságosan szegény gyerekeket, szükség van olyan tanárokra, akik észreveszik a tehetséget, és motiválni tudják a gyermeket.
Balogh László: A NOE berkeiben negyvenezer körüli gyermek volt akkor, a pontos létszámot nem tudom. Ezek között jócskán vannak ebbe a célcsoportba tartozó gyerekek, és az évek folyamán az iskolák is elkezdtek gyerekeket ajánlani. Sőt mi magunk is keresünk olyan iskolákat, ahol tudjuk, hogy valamilyen tehetségre figyelő tanárok vannak. Mi nem valami hatalmas létszámmal dolgozunk. Jellemzően tizenöt-húsz gyerek van egyszerre a programban. Már kifutott az első generáció, és most kezd a második generáció beérni. Az anyagi értelemben vett lehetőségeink is nagyon korlátozottak, és felelősségteljes pedagógusokra is szükségünk van a programban. Minden gyerekkel személyre szabottan igyekszünk foglalkozni. Éppen ezért egy egyéves próbaidőt kötünk ki általában, ami alatt kiderül, hogy valóban tudja-e hasznosítani a támogatást. Egy-egy gyermek általában nyolc évig van a programban, és ezen időszak alatt körülbelül másfél-kétmillió forintot fordítunk rá közvetve vagy közvetlenül. Tanfolyamokat fizetünk, eszközöket szerzünk be, vagy tehetségtáborokba juttatjuk el a tanulót.
Fekete Ágnes: Karácsonykor mindenki szeret adakozni. Ön hogyan látja az adakozást?
Balogh László: Rengeteg olyan helyzettel találkozunk, ahol lehet segíteni, mert sok a valamilyen módon rászoruló. Ez egy egészen sajátos szegmens. Akikben benne van a lehetőség, hogy ők maguk tevékeny, anyagi értelemben is boldoguló emberek lehessenek, de ehhez segítségre lehet szükségük. Mi felelősségre intjük és neveljük őket a magunk szerény eszközeivel is. Az adakozó körben pedig azokat az embereket szólítjuk meg, akiknek vannak eszközeik, és szeretnék azt, hogy segítsenek sínre tenni valakinek a sorsát. Tehát elég tudatos adakozókeresést folytatunk, olyanokat keresünk, akik szívükön viselik az ország, az itt élő emberek, a felnövekvő generációk sorsát, és úgy gondolkodnak, hogy talán az én segítségemmel lesz valaki, aki ennek a társadalomnak termelő, felelős, szolidáris tagjává válik. Bárki bekerülhet a programba kicsik, nagyok és cigánygyerekek is. Szolidárisnak és felelősnek kell lennünk, hogy a kapott pénzt jó helyre fordítsuk. Nagyon nagy a bizalmatlanság, ugyanis más helyeken több alapítványi visszaélésre derült fény, és ez elbátortalanítja az embereket az adakozástól. Döbbenetesen magas az aránya azoknak az embereknek, akik az egy százalékukat sem ajánlják föl, holott nem kell a zsebükbe nyúlni miatta.
Fekete Ágnes: A keresztyén ember életének része az adakozás.
Balogh László: Természetesen. Én természetemtől fogva szeretek is adakozni, de nem beszélek róla. Benne van az emberben a jószándék. Időnként talán nem is értik, amikor kitartóan kérem a segítséget adakozóktól és tanároktól, akiknek az önkéntes segítségére nagy szükség van. De apránként kezdik értékelni és látni, hogy milyen értelmes dolog ez, és milyen csodálatos eredményei vannak. Most volt például egy támogatói rendezvényünk, az Esélyt a képességeknek programot támogató embereknek. Meghívtuk az általunk korábban éveken át támogatott fiatalokat is, és fantasztikus volt látni, hogy kik lettek ezekből a gyerekekből, és a támogatók is nagy örömmel konstatálták, hogy valahol az ő támogatásuk is benne van abban, hogy ebből a fiúból, lányból milyen sikeres egyetemista lett.
Fekete Ágnes: Hány cigánygyerek van a programban?
Balogh László: Pillanatnyilag négy gyerek van a tizenöt között, és most jönnek az újak. Tudjuk, hogy milyen miliőből érkezik adott esetben egy romagyerek, és látjuk, hogy ott esetleg több támogatásra lehet szükség. Van egy gimnazista gyerekünk, aki a sajátos családi körülményei miatt, több millió forintos támogatást kapott. A családban volt betegség, haláleset is. De ez a gyermek az egyik legkiválóbb, legjobb adottságú ösztöndíjasunk.
Fekete Ágnes: Elég rossz hagyomány szerintem, hogy az emberek érzéseire apellálva gyors adományokat kérnek az emberektől. Tehát az adakozási hagyományokat fontos formálni Magyarországon.
Balogh László: Ebben teljesen igaza van. Óriási örömet okoz az ilyen típusú adományozás azoknak, akik ebben benne vannak.
Fekete Ágnes: Tehát a hosszútávú, megfontolt adományokra lenne szükség?
Balogh László: Hosszútávú, megfontolt és elkötelezett. Az hogy adok ezer forintot egy aluljáróban a rászoruló embernek, ezzel pillanatnyilag úgy érzem, hogy kimerítettem a jóságigényemet, de más dolog elkötelezetten valaki mellé állni, akár egy cigánygyermek mellé is. Arra lenne igazán szükség, hogy valaki valamilyen célt elkötelezetten segítsen. Nem lehet elintézni segéllyel, hanem sokszor egész családra, az összes igényükre figyelő keresztény szolidaritásra lenne szükség. Nem vetnék persze követ senkire, aki csak időnként adományoz, mert ez is egyfajta formája az adományozásnak, s adott esetben sok kicsi sokra megy. De vannak olyan területek, ahol nagyon nagy szükség van a személyes, elkötelezett támogatói magatartásra. Mi ilyeneket keresünk. Azt szeretném, hogy ebben a társadalomban elégedett, sikeres és szolidáris emberek éljenek, és igenis jól érezhessem magam közöttük. De hát, ehhez valamit tenni kell!

Fekete Ágnes: Most a józsefvárosi Salétrom utcai gyülekezetbe látogatunk el. Az elmúlt vasárnap ünnepelték azt, hogy 90 éve szentelte fel Ravasz László templomukat, és az egész épületegyüttes megújult most kívül-belül. Először Bacskai Bálint lelkészt hallhatják, majd Póth Béla beszél arról, hogy több évtized alatt mit kapott ettől a közösségtől. Halljuk még Czentnár Simon lelkészt és Márk Jenő építészt.

Bacskai Bálint: Most azt is ünnepeltük, hogy kívülről és belülről felújítottuk a templomot az elmúlt évben, és kicseréltük a tetőt. Körülbelül negyven-ötven éve nem volt ekkora felújítás.
Fekete Ágnes: A Józsefváros szívében vagyunk, és ez az épületegyüttes is mindig olyan lepusztult képet mutatott.
Bacskai Bálint: Így van! Sokáig nem is volt érdemes felújítani, mert minden ház így nézett ki. Otthon érezték magukat az emberek, amikor bejöttek a templomba, mert nem volt kontraszt. De most már nagyon sok házat felújítottak, kívülről is és belülről is, és már esedékes volt, hogy a templom is megújuljon.
Fekete Ágnes: Nagyon szép fehér lett, és az nagyon jó, hogy a lambéria lekerült róla. Így valahogy "templomosabb" lett.
Bacskai Bálint: Igen, a lambéria eltakarta a hulló vakolatot. Körülbelül kétujjnyi vakolat jött le a lambériával együtt, csak a falak maradtak, és az is át volt táskásodva, penészedve. Ettől köhögtek az emberek a templomban. Egészségügyi szempontból is szükséges volt ennek a megoldása. Most egy szigetelés van, ami miatt nem annyira hideg a fal, mint volt.

Fekete Ágnes: Én azt hittem, hogy ez az "Isten szeretet" felirat, ez eredeti.
Bacskai Bálint: Nem. Ez csak a hatvanas években került oda. Igazából az istenközpontúság fontos volt, hogy Isten hű, Isten szeretet, tehát, hogy a gyülekezet ne önmagára reflektáljon, hogy mi a jó a hívőknek, hanem hogy kicsoda Isten, és hogy ebből merítsen üzenetet. Szerintem ez volt Bálint bácsi, azaz Kovács Bálint nagytiszteletű úr, akkori lelkipásztor szívében. Én ebbe a gyülekezetbe jártam vasárnapi iskolába. Ugyanaz most a vasárnapi iskolai tanító, aki engem is tanított. És más olyan lelkészünk is van, aki itt volt gyerek, itt nőtt fel a gyerekmunkában, és az én ifisem volt, most pedig lelkészkollegám. Ez így működik a gyülekezetben. Nagyon befogadó, elfogadó ez a gyülekezet.
Fekete Ágnes: Az isteni szeretet valahogy meg is jelenik.
Bacskai Bálint: Azt mondhatom, hogy talán az emberek odafigyelnek erre. A különböző gyülekezetekben másra kerül a hangsúly, van ahol az Isten rendje, amihez alkalmazkodni kell, vagy máshol az Isten ajándékai, amivel megfelelően kell élni. Itt inkább az Isten elfogadó szeretete az, amire nagy hangsúly kerül. Egy ismerős beszélgetett valakivel és kérdezte a gyülekezetről, és nagyon meglepődött, amikor fél óra múlva azt mondta, hogy most álljunk meg imádkozzunk, mert valami csoda történt: "Fél órája beszélsz a gyülekezetről és senkiről nem mondtál semmi negatívat. Ilyennel még nem találkoztam eddigi életemben. Ez csoda."

Póth Béla: Különös módon kerültem ide a gyülekezetbe. Gyerekkoromban egy szomorúság ért, leesett egy láncbomba a szomszéd házra, a Thököly út 125-re, és akkor engem légnyomás ért, amely következtében súlyos beszédhibám lett. Három és fél éves voltam akkor. Így végeztem el dadogva az iskolákat. A nyolc általánost négy helyen végeztem, ugyanis mindig továbbpasszoltak az iskolákból, mert a beszédhibás nem kellett. Akkoriban sokat keseregtem emiatt, de utólag azt mondom, nem voltak véletlenek ezek a dolgok.
Fekete Ágnes: Emlékszik arra, hogy pontosan, hogy történt?
Póth Béla: Csak édesanyám elmeséléséből tudom, mert bennem csak az maradt meg, hogy megszólalt a sziréna. A mai napig is a sziréna hangjára összeugrik a gyomrom. Édesanyámmal a lépcsőházban voltunk, és a bombatalálatkor a légnyomás kikapott a kezéből, és eldobott, ettől ijedtem meg.
Fekete Ágnes: Kiesett az anyukája kezéből.
Póth Béla: Nem tudom, hogy kézben voltam-e? Lehet, hogy mellette álltam. Neki is kiesett ez. Édesanyám tehetséges zongorista volt. Engem is tanított zongorázni. Én nem akartam és most felnőttfejjel értem meg, hogy igenis kell a sok skála, mert a szeretet mindig más skálán vezet. Emlékszem, a gyerekeim nevelésénél is, hiába akartam én az egyik lányomnak a c-dúrról beszélni, mikor desz-dúrban volt.
Fekete Ágnes: Hogyan nyílt meg a szája?
Póth Béla: Mai napig is van egy betű, amit nehezen tudok kimondani. Ha nem beszélek folyamatosan, akkor nem tudom kimondani a há betűt. De én azt mondom, hogy ez a beszédhiba áldott fénypont az életemen. Talán egész másképp alakult volna az életem, ha nem kerülök be a középiskolába.
Fekete Ágnes: Ez hogyan történt?
Póth Béla: Tizennégy éves koromban a papám azt mondta: Fiam, mi lesz teveled? Itt vagy tizennégy évesen, és dadogsz. Mit csináljak veled? Mi legyen belőled? Hova mégy továbbtanulni? Hát, én nem tudtam, hogy mit lehetne tenni, de akkor jött az első gondviselés. Édesapám összetalálkozott az utcán egy gyerekkori barátjával, aki kérdezte, hogy miért szomorú? Apám erre elmondta, hogy itt van a fiam, akivel nem tudunk mit csinálni. A régi barát azt válaszolta, hogy ő a Kandó technikum felvételi bizottságának az egyik tagja, és ha elérem a minimum pontszámot a felvételinél, akkor bejuttat. Elértem annyit. Aztán valaki elhívott ide a gyülekezetbe, nehezen indultam el, de mégis eljöttem vele, és elkezdtem ide járni. Egyszer Kovács Bálint bácsi azt mondta nekem, hogy Béla, el kell menni bizonyságot tenni Budakeszire, elmondani, hogy hogyan ragadott meg Krisztus. Azt mondtam: Bálint bácsi, én nem megyek el, mert én dadogok. Bálint bácsi szabályosan kilökött az ajtón, és azt mondta: "Béla, elmész. Ne félj, állj ki!" És ott az első mondat után éreztem, hogy felszabadulok a beszédhibából. Hála Istennek, megnyílt a szám.
1965-ben elindultam Krisztus útjára, azóta naplót írok minden nap. Már a százhuszonegyedik naplónál tartok. Ami megérint, azt leírom. Boldog vagyok, hogy sok-sok évet eltöltöttem itt, azért visszajövünk lelki áldást kapni ebbe a gyülekezetbe. A feleségem is itt van, csak ő már kiment és várja az unokákat. Három lányunk és hat unokánk van. Tényleg boldog ember vagyok, aki Krisztust megismerhette. Negyven évig jártam ebbe a gyülekezetbe, most Veresegyházon élünk a feleségemmel. Átadtuk a pesti lakást az egyik lányunknak. Én voltam itt a diakóniai gondnok, és nagyon sok embert látogathattam. A mai napig a szívemen van a látogatás, és most is látogatok még. Mind a három lányunkat itt keresztelték.
Nemrégen fölszálltam a vonatra Veresegyházon. Fölszállt egy férfi is és elkezdett káromkodni. Gondolkodtam, majd fölálltam, és megszólítottam: "uram, ne haragudjon, megkérhetem szépen, hogy beszéljen szebben!" Erre közelebb lépett, a szívemre bökött, és azt mondta: "uram, önt mi változtatta meg?" Benyúltam a zsebembe, mert nálam van mindig egy Újszövetség. Mondom, az Újszövetség és a Krisztusba vetett hit. Megkérdeztem, hogy elfogadja-e ezt az Újszövetséget? Azt mondta elfogadja. Ezután döbbenetes dolog történt. Összecsapta a bokáját, és azt mondta: "hölgyeim, uraim, én egy lecsúszott ötvenegy éves mérnök vagyok, és most négy nyelven bocsánatot kérek." Németül, franciául, angolul és magyarul elmondta a bocsánatkérést, utána kezet fogtunk és leszállt a következő állomásnál.
Fekete Ágnes: Az ember sokszor túl gyáva. Nem?
Póth Béla: Mindig azt mondom, hogy szépen kell kérni. Itt volt ennek a gyülekezetnek egy szolgálata, amelyet egy kedves, idős testvértől, Vígh Erzsi nénitől vettem át, hogy minden itt keresztelt gyermeket meglátogattunk a születésnapján tizenéves korig. Volt olyan hónap, amikor tizenöt-húsz látogatásom is volt. A József utca hírhedt utca volt. Emlékszem, hogy a József utca 47-be vittem egy ilyen születésnapi köszöntőt. Ott, amikor beléptem a kapun, öt nő megfogott, hogy kihez jövök. Mondtam, hogy küldetésben járok, van itt egy kisfiú, aki éppen ma hatéves. Egyből elengedtek, azt mondták, igazam van, akkor bocsássak meg. Ők kértek bocsánatot. Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságban tárjátok föl szíveteket, és Isten békessége megőrzi a szívek gondolatait. Eljutottam odáig, hogy Uram, olyan jó, hogy a Te kezedbe van minden, a miértek is nálad vannak.
Czentnár Simon: Visszatekintünk erre a kilencven évre. A huszadik század elején, a Kálvin téri református egyházközség lélekszáma már elérte a több tízezres létszámot is. Tóth József, a gyülekezetünk egykori lelkipásztora szerint a Kálvin térről leváló Józsefvárosi közösség, önmagában is legalább tizennégy ezer főt számlált. Ideje volt tehát, hogy nyolcadik kerületben egy új gyülekezet plántálódjon az első lelkészének, dr. Szabó Aladárnak és presbitériumának vezetésével. A Józsefvárosi Református Egyházközség bár 1905-ben alakult, még huszonkét évig nem volt helyünk, templomunk, ezért a kerület több intézményében, így a Szabadmező utcai főgimnázium dísztermében, a Gyulai Pál utcai Bethánia Egylet nagytermében, majd pedig a Mária Terézia téri Pedagógiai Szemináriumban, a mai Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium épületében volt. Ideje volt, hogy temploma legyen a gyülekezetnek. Alistáli Laky Adolf ékszerész háromszázezer koronát adott a gyülekezet részére, azonban a világháború utánra, ez az infláció következtében elértéktelenedett, ezért nagy adománygyűjtés indult, és elérkezhetett az 1927. december 4-e, amikor dr. Ravasz László dunamelléki püspök Igét hirdetett gyülekezetünkben a templom felszentelésének alkalmából. Ezen a képen ezt láthatjuk, és a templom akkori állapotát.

Márk Jenő: A presbitérium több mint öt évvel ezelőtt elhatározta, hogy a templomot elkezdjük felújítani, és megbíztak, mint építész, mint műszaki presbitert. Tartottam tőle, mert ez a felújítás sok bizonytalan dolgot tartogatott statikailag, amit én előre láttam, hogy a bontás során sokkal nehezebb lesz a dolog. Lényeg az, hogy balesetmentesen újra tudtuk ezt a tetőt építeni, és ez egy csoda volt. A Mindenható Isten csodája, hogy elkészültünk.

Hírek
A hit és a közélet kapcsolatáról beszélget Gér András László, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa, Császár Péter politológus, Chiciudean Miklós baptista és Szabó László református lelkész december 14-én, csütörtökön 18 óra 30 perctől Budapesten, a Török Pál utca 6. szám alatt található ADNA Caféban.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával, Palánki Ferenc római katolikus és Fekete Károly református püspökkel beszélget Kodácsy Tamás az ökumenéről és a genfi közös utazásukról december 19-én, kedden 18 órakor Debrecenben, a Déri Múzeum Dísztermében.

Az Ökoestek előadássorozat keretében Victor András tart előadást december 15-én, pénteken 18 órakor Budapesten az Adna Caféban. Az előadás címe: Mit tehet egy kisember a nagyvilágért?

Dr. Gróf Bethlen István tart előadást Történelmi családok, családi történetek címmel december 14-én, csütörtökön 17 órakor Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után címmel rendeznekkonferenciát Brenner Jánosra és Gulyás Lajosra emlékezve december 15-én, pénteken 9 óra 30 perctől Az Országház Főrendiházi termében. A konferencia előzetes jelentkezéshez kötött. (nemzetfotere.hu/rendezvények)

Hadifogolynaplókból, visszaemlékezésekből, fényképekből összeállított könyv jelenik meg a hadifogságról, amelyet előjegyzéssel lehet csak megvásárolni. ([email protected])

Nyílt napot tartanak és az egyházzene Tanszék óráit látogathatják az érdeklődők ma 19 óráig a Régi Zeneakadémián, a Vörösmarty utca 35. szám alatt.

Adventi jótékonysági koncertet ad Bárdosi Ildikó, Jäger Éva, Molnár Miklós és Tokodi Gábor a barokk muzsika és a magyar népzene dallamaival december 17-én, 16 órakor Debrecenben, a Lencztelepi református templomban.

A reformáció mai értelmezésére hirdetnek kisfilmpályázatot fiatalok részére Kálvin Gála címmel, amelyre december 20-ig lehet jelentkezni. (kalvingala.tirekifi.hu)

A Szivárványház Fogyatékosok Református Otthona és a D3 Hungary Alapítvány fényképezőgépeket gyűjt, hogy önkéntesek fotóterápiával segíthessék az otthon fogytékkal élő lakóit. (https://www.servicelearning.hu/fototerapia)

Fekete Ágnes áhítata:

"Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!" Zakariás 3,4

Egy kerek, amforaszerű szennyes kosarunk van otthon, amely már több mint húszéves, nászajándékba kaptuk az egyik gyülekezeti közösségtől egykor. Mindig eszembe jutnak ők, amikor beleteszek egy-egy ruhát. Sajnálom kidobni. Pedig már a felső koszorúja is szétjött. Elgondolkodtam rajta a minap: Tényleg több évtizedes házasság után nem is olyan egyszerű kérdés az, hogy hova tesszük a szennyest?
Hiszen ezek azok a szagok, ezek azok a munkaruhák és zoknik, amiket csak itthon látnak, és érzenek. Ezek azok a szennyek, amikről máshol talán nem is tudnak, és máshol nem mutogatunk. Amik a szerelem lobogásában olyan egyszerűen bekerültek abba a kosárba. De ahogy telnek az évek egyre többször kérdés az, hogy ki is teszi bele a mosógépbe, ki teregeti ki, és végül ki teszi be majd tisztán a szekrénybe. A család az a hely, ahol ezek a kérdések felmerülnek. Méghozzá azért, mert itt valami olyan szeretetetet élünk meg, ami nem cserélhető le semmivel. Hiába diktálja az ÁNTSZ nekünk azt, hogy az a legbiztonságosabb, ha mindent eldobunk, és még a ruhából is az eldobható a leghasznosabb egy munkahelyen.
Itthon ez biztosan nem így van. Sem egymást, sem régi dolgainkat nem dobjuk ki, hanem újra és újra megtisztítjuk öltözetönket is, és szívünk szeretetét is. Ez nem is olyan egyszerű! Nincs az a kapcsolat, amelyikben néha ne tennénk föl a kérdést, lehet még megtisztulnunk? Ebben segít a hit, hogy lelkünkben őrizzük a reményt: Igen, mindig lehetséges. Mindig megtisztulhat öltözetünk. Ugyanazzal, ugyanott lehet újat kezdni. Isten sem dob ki bennünket, és tőle soha nem fogjuk azt hallani, hogy ránk már nincs szükség. Nem igaz az, hogy valami annyira be tud szennyeződni, hogy nincs megújulás.
Tovább folytatva ezt a képet – ahhoz, hogy megtisztuljon bármi is, a szennyeződéseknek át kell alakulniuk, új kapcsolatba kell kerülniük például a mosószóda molekuláival. Hiába nézzük, hiába kerülgetjük a szennyest, itt dolgozni kell, különben nem lesz megújulás.
Advent talán arra lehet nagyon jó alkalom, hogy egy kicsit megtisztuljunk. Maga az ünnep is megtisztítható a rárakódott pénzügyi, csillogó-villogó valóságtól. Nem kell a kidobható sok minden, hanem arra van szükségünk, hogy megtisztuljunk pontosan úgy, ahogyan a ruháinkat időnként kimossuk. És több évized után talán új módszerek, új szempontok is kellenek ehhez a megtisztuláshoz. Számomra óriási erő az a gondolat, hogy nem vagyunk eldobhatóak egymás számára: ez a szeretet lényege.
Egyik ismerősöm mondta, hogy neki ez meg ez a legszimpatikusabb egy családból. Én meg mondtam, hogy igen, csakhogy vele jár az anyósa, meg a lánya is. Mi szépen kimazsolázzuk a számunkra kedveset, de hogy az illető mit hordoz a szívében, és mitől lett ő az, aki, azt nem figyeljük meg. Isten nem mazsolázta ki a jót magának. Nem azt mondta, hogy elegem van a rossz emberekből, eljövök, és kiveszem innen a jókat. Nem, hanem eljött, és ezt a világot úgy, ahogy van, szőröstül-bőröstül megváltotta. Nem dobta ki a rossz világot, nem teremtett magának egy újat, hanem ezt a régit, elromlottat megújította.
Adjon Isten nekünk teremtő szeretetet, leleményességet, hogy dolgozni tudjunk szeretetkapcsolataink megújulásán, hogy Karácsony ünnepe majd ennek adjon majd teret. Ámen.

Similar Posts