2006-08-23

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Az emberek elfelejtettek az égre nézni vasárnap. Döbbenetes tanulságokat hordoz az augusztus 20-ai vihar. Vajon képesek vagyunk-e a legegyszerűbb emberek módján az égből tájékozódni? Volt, aki azt nyilatkozta, ő látta a vihart, de olyan nyugodtan álltak a biztonsági őrök és a rendőrök, hogy azt gondolta, ők biztosan jobban tudják. Óriási tanulság, hogy nekünk nem az emberektől kell tájékozódnunk, hanem az égre figyelnünk. Ezek a tömegjelenetek szinte úgy hatnak ránk, mint a citrom a tejre, kicsapódnak az emberi értékek. Volt, aki becsukta az ajtaját, volt, aki kinyitotta. Most egy nyitott kapujú templomról számolunk be. Szontágh Szabolcs a Budapest, Szilágyi Dezső téri református templom ifjúsági lelkésze mesélte el, hogyan élte át a vihar éjszakáját a templomban.

Az örök mentsvár

Szontágh Szabolcs: Augusztus 20-án érkeztünk vissza Beregfürdőről, a gyülekezeti táborból. Mindannyian fáradtak voltunk, de Illés Dávid, a gyülekezet lelkésze és a gyülekezet zenekara úgy döntött, hogy jó lenne lelki zenével szolgálni a parton összegyűlt tömeg számára. Úgyhogy arra készültek, hogy a tűzijáték után fognak Istent dicsőítő zenét játszani. Már a tűzijáték előtt kipakolták a hangtechnikát. A tűzijátékkal szinte egy időben kezdődött a vihar is. A Fő utca felöl mentünk a templomhoz, és szemmel látható volt, ahogyan a szél betört ebbe az utcába. Teljes mértékben apokaliptikus hangulat volt: szemétkupacot hordozott magával. A hangtechnikát pánikszerűen be kellett vinni a templomba. Természetesen a templomajtót nyitva hagytuk. Őrült nagy szél volt, hiába kiáltoztunk, hogy nyugodtan jöjjenek be, nem hallották. Aztán egy-két csoport bejött, és utána már egyre többen rohantak be. Amikor azonban őket már nem érte az eső, megálltak. A bejáratnál nagy tülekedés alakult ki, de egy-két erélyes szó segítségével megkértük őket, hogy figyeljenek oda másokra is. Pár perc alatt tele lett a templom: az összes hajó, és a hajók közti közlekedők is. Csodával határos módon a zenekar technikusai a káoszból valamiféle rendet tudtak teremteni, be tudták szerelni a hangtechnikát, és amikor ez megtörtént, akkor elkezdődött az éneklés. Ifjúsági énekeket énekeltek elsősorban. A viharnak hamarosan vége lett, szintén a tűzijátékkal egy időben. A hozzánk betódult tömeg 40%-a azonban nem ment el a vihar végeztével, hanem ott maradt. Addig tartott az éneklés, amíg meghallottuk a szomorú hírt, hogy ketten meghaltak. Imával fejeztük be az estét.

Fekete Ágnes: Milyen volt a hangulat a templomban?

Szontágh Szabolcs: A feleségemmel próbáltunk pólókat osztogatni, mert mindenki átázott. Sok kisgyerek is volt, de ennyi embernek egyszerre lehetetlen volt ilyen módon segíteni. Nagyon kevés száraz ruhánk és törölközőnk volt, jelképesnek mondható mennyiség, de akik használták, nagy örömmel tették. Túl azon, hogy a lelkésztársammal beszélgettünk, meg kellett állapítanunk, hogy önző módon viselkedett még ebben a pillanatban is a tömeg. Sok ember, amikor bejött mámoros buli-hangulatban volt. Félelmetes volt számunkra az, hogy templomba jöhettek, ami azonban nem jelentett nekik többet egy fedélnél. Emiatt nagyon nehéz volt ezt végigvinni, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy a mi feladatunk, hogy segítsünk az embereken. Eléggé meglepő látvány fogadott: sörös dobozok maradtak utánuk, volt, aki elkezdte csavarni a pólóját. Valóban, mint ahol a vihar tombolt, olyan volt a templomunk utána. Még sokáig tartott, amíg rendet raktunk. Megdöbbentő pillanatokat éltünk át. Egyeseknek például az volt a legnagyobb baja, hogy milyen pólót kap. Annyit tudtunk tenni, hogy a templom ajtaja nyitva maradt. Ám ennek persze vannak következményei, de azzal nem értek egyet, hogy egy-egy értéktárgynak nagyobb jelentősége van, mint az emberi életnek.

Fekete Ágnes: Tegnap fejeződött be az Ötödik Református Világtalákozó Debrecenben. Hallhatunk majd még élménybeszámolókat is további műsorainkban, ma a találkozó történelmi emlékezését követve Bocskai Istvánról lesz szó. Szabó András a Károli Gáspár Református Egyetem professzora beszél a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Bocskai könyve kapcsán. Majd Dinnyés József egy énekelt történelemórával folytatja a visszaemlékezést.

Bocskai István

Szabó András: Hencidai vagyok. Hencida Nagykereki mellett fekszik. Ezek Bocskai birtokok voltak annak idején, úgyhogy apám lelkészi hivatalában is egy hatalmas, Bocskait ábrázoló festmény lógott a Szenci-Molnár kép, illetve a Kálvin kép mellett. A szülőfalumban még az úttörő-csapatot is Bocskairól nevezték el. Minden erre utalt. Gondoltam én is belevágok.

Fekete Ágnes: Őrzi még valami a fejedelem nevét?

Szabó András: A nagykereki Bocskai-vár neve, illetve két fal maradt meg. Valamint Kismarja, a helyi templomban találhatjuk meg a Bocskai család kriptáját. Gyerekkoromban ez csak a legendák szintjén létezett. Szinte semmit sem tudtunk erről. Bocskai István személye olyan, mintha a semmiből egyszer csak kipattant volna. Az előzményeket nem ismerjük. Tehát, hogy ki volt ez az ember, hogyan alakult az élete. Néhány adatot ismerünk, ugyanakkor sok a homályos pont. Bécsben nevelkedett egy darabig. Nemesi szokás szerint, gyermekeiket elküldték más főnemesek udvaraiba, és esetleg a királyi udvarba is. Bocskai is ott nevelkedett egy darabig, de az évszámokról nem tudtunk semmit. Édesapját Bocskai Györgynek hívták, de élt egy nagyon távoli rokonuk, akit szintén Bocskai Györgynek hívtak. Ő abban az időben királyi titkár volt. Összekeverték a két Györgyöt egymással. Az ő apja szinte egész életében a bihari birtokán, Kismarján tartózkodott.

Fekete Ágnes: Ebben a könyvben ilyen kuriózumokat ismerhetünk meg?

Szabó András: Ilyeneket is. Persze, nem én találtam ezeket a dokumentumokat, de felhasználtam. Bemutattam a családot: anyai ágon milyen ősökkel rendelkezett, édesanyja Sulyok lány volt, Balassi Bálinttal unokatestvéri kapcsolatban állt. Összesen tizenöten voltak testvérek. Ebből nem mindenki érte meg a felnőtt kort. Eredetileg egy köznemesi család a Bocskai, nem voltak túlságosan gazdagok. Bár az édesapja elég nagy birtokokat kapott Erdélyben, de inkább Bocskai István volt az, aki felemelkedett, és nagy politikai szereppel bírt Báthory Zsigmond idején. Katolikus volt, de a családi kötelék nagyon erős volt a Bocskai családban, ezért Báthory Zsigmond idejében nagy befolyással rendelkezett. Nagy viharok voltak. A végén Bocskai is összeveszett az unokaöccsével, elváltak egymástól. Egy belső száműzetésbe került, amikor aztán jött ez a bizonyos helyzet. Úgy érezte, hogy nincs más kiút, csak a felkelés. Élére állt, pedig már úgy tűnt, hogy vége a politikai karrierjének, hogy már csak védekezni képes, egyébre nem. Ekkor indult el ez a Bocskai-felkelés.

Fekete Ágnes: Sok nagy történelmi alaknál egy nagy visszahúzódás, háttérbe vonulás után jön a nagy színrelépés.

Szabó András: Ez annyira igaz, hogy az erdélyi fejedelemség kimondta, el kell kobozni a birtokait, és tényleges meg is történt ez azon birtokok vonatkozásában, amelyek Erdélyben feküdtek. A Tiszántúl akkor a Habsburgokhoz tartozott, ezért a bihari birtokait nem tudták elkobozni, ott húzta meg magát. Elég kemény politikai csatározás folyt Báthory Zsigmond emberei és az erdélyi rendek között, hiszen Báthory kezdetben a török ellen akart harcolni a Habsburgok oldalán, az erdélyiek pedig a békét kívánták, és ki akartak maradni az egészből.

Fekete Ágnes: Hogyan sikerült Bocskainak ebben a káoszban integráló személyiséggé válnia? Úgy érzem, hogy ez az, amiben a mai kor számára igazán példaértékű lehet.

Szabó András: Az egyik ok a vallási kérdés lehetett, hiszen nagy elégedetlenség volt ebben a kérdésben. A másik a hajdúk ügye volt. Nagyon jól döntött ebben a kérdésben. Ez volt a magyar katonai réteg, amelyik nem kapta meg rendesen a fizetését, eléggé nyomorultul élt. A hajdúk többsége református volt, őket fogta össze aztán Bocskai ebben a felkelésben, és fordította őket a Habsburgok ellen. Elsősorban az észak-kelet magyarországiak támogatására számított, ami meg is történt. Csak később nyerte meg magának az erdélyieket, amikor már az első győzelmeket learatta. A székelyek főkapitánya unitáriusként állt az elsők között Bocskai pártjára. Számos olyan emberről tudunk, akik segítették őt abban, hogy az erdélyiek is elfogadják, megválasszák őt fejedelmüknek.

Fekete Ágnes: Sokféle felekezetű ember mozgott körülötte. Hogyan alakult ki benne a mai szóval mondott ökumenikus gondolkodás?

Szabó András: Erdély sokféle felekezetű volt. Politikailag sokáig az erdélyi katolikusokkal működött együtt. A családban a lányok házasságát a vallás nem igazán befolyásolta. Ez abból látszik, hogy katolikus és unitárius is van a sógorai között.

Fekete Ágnes: Tehát a Bocskai egy nyitott család volt?

Szabó András: Igen. Amit teljes meglepetéssel tapasztaltunk: volt két bátyja Bocskainak, akiket katolikus pappá szenteltek. Magyarul: a szülők később tértek át a protestánsnak. Nem is járt magasabb iskolákba, ha járt is valahova, az is a kismarjai tanító vagy lelkész hatása lehetett. Elsősorban katona volt. Az írások, amelyeket ismerünk tőle egyrészt levelek. Kiterjedt levelezést folytatott. Meg lehet ismerni a stílusát. Leghíresebb írása a két végrendelete. A második végrendeletben van egy hitvallás. Megvallja a református hitét, és tudja, hogy ő Isten eszköze, és Isten eleve elrendelte, hogy ez igy legyen. Első végrendeletét akkor írta, amikor Báthory oldalán elindultak a török ellen harcolni. Egy havasalföldi román faluban, 1595-ben diktálja le a végrendeletet íródeákjának. Persze ez a végrendelet érvényét veszítette, mert Bocskai túlélte ezt a hadjáratot, sőt háborús sikereket értek el. Aztán jött a második végrendelet, amely 1606 decemberében készült el. Súlyos betegségben szenvedett, vízibetegségben. Derékig megtelt a lába vízzel, aztán elért a szívéig a víz, és ebbe halt bele 1606. december 29-én. A kortársak meg voltak győződve arról, hogy megmérgezték. Biztos, hogy kísérleteztek azzal, hogy megöljék őt. Az udvari politika eszköztárába beletartozott, hogy a politikai ellenfelet megmérgezzék és eltűntessék. Tudunk meghiúsított merényletkísérletekről is. Fel akarták robbantani lőporral, meg akarták mérgezni. Tehát voltak ilyen kísérletek, de azt nem tudjuk pontosan, hogy mi vezetett a halálához. A végrendeletet súlyos betegen diktálja. Nem csak saját magáról, a birtokairól beszél, hanem arról is, hogy amíg nincs magyar király, addig Erdély maradjon meg külön fejedelemségnek. Az volt a szeme előtt, hogy a magyar politikai hatalom megmaradjon. Érdemes végiggondolni, hogy valaki, aki Erdélyben már 1604-ben gyűlöltté vált, hirtelen mégis a politika, és egy felkelés élére került. Volt érzéke ahhoz, hogy mit kell tenni. Az ember sokszor nem tudja megmagyarázni, hogy honnan, mikor, s miért is cselekedett így. Egy olyan helyzetben, amiről általában azt mondjuk, hogy ez teljesen reménytelen. Semmi esélye nem volt egy tiszántúli földbirtokosnak a Habsburg hatalom ellen, de ő mégis azt mondja, hogy ellenáll. Megérezte, hogy eljött az a pillanat, amikor lépni kell. Ez tette őt naggyá: a politikai érzéke, illetve az, hogy tudott az emberekkel bánni. Be tudta osztani a feladatokat, ki tudta mondani, hogy kinek mit kell véghez vinnie. Volt érzéke ahhoz, hogy meglássa, hogy ki miben tud jól teljesíteni. Amikor kellett, szigorú volt, ez a személyiségének a másik oldala. Amikor az egyik hajdúkapitány túl messzire ment, és elkezdett rabolni, gyilkolni úgy, hogy a hajdúk népszerűtlenné váltak miatta, kivégeztette. Nagyon kemény ember is tudott lenni, különben nem élte volna túl az akkori politikai életet. Akkor, aki a politikában részt vett, a vesztőhelyen végezte. Az, hogy egyáltalán életben maradt, már nagy teljesítmény volt.

Fekete Ágnes: Hogyan került Bocskai a reformáció emlékművére?

Szabó András: A felkelés részben a vallásszabadság miatt tört ki. A magyar protestantizmus különben nem maradt volna meg, ha ő nem fog fegyvert. Valami hasonló történhetett volna, mint Lengyelországban, ahol erős protestáns egyházak jöttek létre, de aztán el is tűntek. Cronwellel és más hadakozó emberekkel együtt áll az emlékművön, és tényleg beleillik a sorba. Legalább is kitolta azt az időszakot, amikor az igazi, erőszakos ellenreformáció megindult.

Fekete Ágnes: Tehát a Bocskaié az egyetlen olyan szabadságharc, amelyik nem vereséggel végződött. Most az más kérdés, hogy a vége negatív lett, de egyességgel, kompromisszummal ért véget.

Szabó András: Igen. Egyességgel ért véget, de győzelemmel, hiszen a bécsi béke kompromisszum. Olyanokat kényszertett ki a Habsburgokból, amiket másképp nem lehetett volna kikényszeríteni. Megváltoztatta a történelem menetét. Ez, különösen a magyar történelemben, nagyon ritka. Tényleg az egyik legsikeresebb magyar történelmi személyiség.

Fekete Ágnes: Egy puritán főúr volt.

Szabó András: A puritánságba a bor még belefért. Annyiban volt puritán, hogy nem tartozott a művelt főurak közé, akik körbevették magukat művészekkel, zenészekkel. Ilyen típusú udvara Kassán kezdett el kialakulni, de csak az élete végén. Bocskait azonban így is puritánnak tekinthetjük. Ismerjük a kassai házat, amelyben élt. Készítettek egy jegyzőkönyvet, végigjárták azt a királyi házat, amiben ő élt, illetve ahol az udvarát tartotta. Egyszerű, rusztikus bútorokkal volt berendezve az összesen 16 szoba. Egy fejedelemhez, aki Magyarország és Erdély fejedelme volt, egy nagyon egyszerű környezet ez. A bor volt talán az egyetlen kivétel a puritanizmusában.

Dinnyés József: Bocskai képes volt főúrként átlátni azt, hogy nem ő a fontos, hanem a nemzet. Képes volt arra, hogy szövetségest találjon más felekezetűek között. Ha Hegyi Pál munkáit nézzük, akkor egy katolikus prédikátor verseit ismerjük meg: "Magyarország panasza, és siralmas könyörgése az Úrhoz". Katolikus prédikátor volt, gondosan leírta, hogy Istenhez imádkozva juthat el a magyarság a bűnbocsánathoz. Ha nem nyomja bűn a lelkét a magyarnak, akkor győzelemre viheti ügyét, akár a fejedelem mellett, akár az önálló harcban is.

"Panaszábúl Isten mi szegény hazánknak, hallgasd meg siralmát jó Magyarországnak. Légy szabadítója romlott házainknak, sok szegény árváknak, kik hozzád kiáltnak".

Dinnyés József: Magyari Lajos, Sepsiszentgyörgyben élő költő gondosan leírta néhány versszakban, hogyan bánkódik Bocskai azon, hogy az egyik hajdú visszaeső bűnöző lett. A cél az volt, amikor a hajdúkat megszervezte, hogy a hajdúkat földhöz, örökváltsághoz, templomhoz jutassa, hogy a gyermekek tanulhassanak. Biztonságot ígért nekik, és megszegte valaki, azok közül, akikért dolgozott. Ő a vagyonát, társadalmi helyzetét tette kockára, hiszen ha a katonák cserbenhagyták volna, elveszítette volna az ütközetet. Ezért kellett a szabadon gondolkodó "rablót" megbüntetni. A börtönben érdekes, ahogy egy fogva tartott megfogalmazta: "Ezek a hajdúk rablók voltak, és jött a fejedelem, aki földet adott nekik. Nekünk miért nem ad földet?" Mondtam nekik, hogy azért, mert nem kerestek, és nem is találtok egy ilyen nagyszerű fejedelmet, akit lehetne követni, hogy a nemzet újjászülessen. "Miért nincs ilyen fejedelem manapság?" – kérdezte a fogva tartott tőlem. "Miért? Akkor rendes emberré válnál, nem rabolnál, nem lopnál, nem csalnál?" "Nem. Ezeknek is adott, a rabló hajdúknak, akkor mi is kapnánk." Felébredt bennük a vágy valaki után, akire lehet figyelni. Aki vigyáz rájuk.

Fekete Ágnes: Bocskai nagyon aktuális. Az ember tényleg érzi, hogy egy manapság is létező hiányt töltene be az élete.

Dinnyés József: Igen. A hit alapja a bizonyság keresése. Az a bizonyságkeresés, amit a korabeli költők leírtak. Nem tudhatták, hogy a fejedelem győzelemre viszi a harcot. Nem tudhatták, hogy holnap esetleg a török megfordul, és a tatárok és oláhok segítségével egész Erdélyt felégetik egy hónap alatt. Egy ismeretlen szerző gondosan leírta, hogy a pápa milyen teendőket javasolt II. Mátyásnak. Cserébe aranyat ígért neki. Ha a pápa megelégedésére aprította volna a magyarokat, akkor biztonságot ígért neki a pápa. A király nem volt biztonságban, mert a magyarokat nem lehetett csak úgy aprítani. Ez a korabeli énekből ki is derül:

"Jó magyar nemzet, nézd veszedelmedet, magyar nemzettől keserűségedet. El ne felejtsed azért Istenedet. Jó reménységben megtartsad hitedet."

Fekete Ágnes: Nemcsak nagy katasztrófák, de a mindennapok küzdelme is sok- sok félelmet szül bennünk. Ezért választotta idén a Keresztény Orvosok Társaságának konferenciája a "Kiút a félelemből" címet. A konferenciáról, amely holnapután kezdődik Pisliscsabán, a Katolikus Egyetemen, dr. Drenyovszki Irén beszél.

Kiút a félelemből

Drenyovszki Irén: Ennek a 10. országos konferenciának a címe: Kiút a félelemből – félelem és szeretet. Ha a félelemből szabadulni akarunk, akár mint betegek, akár mint egészségügyi ellátók, akkor ebbe a krisztusi szeretetbe kell valahogy beleágyazódnunk.

Fekete Ágnes: Egy ördögi kör, hogy az ember a nehézségekben a nehézségekről beszél. Ha nagyobb a nehézség, egyre szomorúbb. Sok embernél lehet tapasztalni, hogy ebbe az ördögi körbe óhatatlanul belekerül.

Drenyovszki Irén: Ha az ember a pácienseket nézi, vagy azok szüleit – én gyermekorvos vagyok -, akkor féltik a gyermeküket a betegségektől, ő maga is megijed a betegségtől, a haláltól. Tulajdonképpen majdnem minden ember akár hivő, akár nem, a rossz dolgok büntetésétől is fél. Amikor valakin úrrá lesz a félelem, akkor segítséget keres valahol. Legtöbbször az egészségügyiekhez fordul, de már fél attól, hogy ott majd olyan kórképet állítanak fel, ami rettenetes. Előre félnek. Amikor egy beteg bekerül egy egészségügyi intézménybe, akkor rendkívül kiszolgáltatottnak érzi magát. Az egyébként talpraesett ember sem tud jól mondatokat fogalmazni. Sok esetben esetlen figurává válik. Elveszíti a tekintélyét. Az egészségügynek fontos feladata, hogy ilyen állapotában is személyként, tiszteletre méltó egyénként tudja kezelni az embert. Megadják a foglalkozásbeli tiszteletét, a teljes nevét, és nem azt mondják, hogy az az öregember, vagy az a nénike.

Fekete Ágnes: Gondolom, hogy az előadások ezen téma köré fognak csoportosulni.

Drenyovszki Irén: Lesz olyan előadás, ami a médiumok szerepéről beszél, egy kardiológus pedig arról, hogy hogyan vigyázzunk lényünk legmélyére. "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet." De szó lesz a pszichoszomatikus problémákról a család orvosi gyakorlatban, a félelemről a gyerekvállalás, családalapítás kapcsán, hogyan lehet az egészségügyben evangelizálni. Milyen egyszerű módok, jelek azok, amik előrevihetnek az örökkévalóság útján, és nemcsak a testi, hanem a lelki gyógyulást is szolgálják. A genetika ma sok embert érdekel, ezért arról is szó esik majd, hogy van-e okunk félni annak robbanásszerű fejlődésétől, az ismeretek méltatlan felhasználásától.

Fekete Ágnes: A médiumokban másképp hangsúlyozzák a valóságot. Torzítanak.

Drenyovszki Irén: Sajnálom azokat a fiatal orvosokat, akik most lépnek a pályára, mert olyan sok félnivalójuk van, és ha csak nincsenek kellően megalapozva, akkor nem csodálkozom, ha defenzív orvoslásba kezdenek, hogy nem elsősorban a beteg problémája az, ami minden gondolatukat elfoglalja, hanem azon gondolkoznak, hogy mi baja lehet neki ebből, hogy kerülhetőek el azok a jogi következmények, amelyek esetleg adódhatnak. Ha az ember ráhagyatkozik Istenre, akkor tőle kapja az intuíciókat, a diagnózisban, a kezelésben az Isten segíti. Csak úgy, mint abban hogy jó gondolatai legyenek. Azt nem lehet tudni, hogy az a végtelen sok pénz, amit minden dolgozó befizet az egészségügyre, hova tűnik. Ez egy nagy kérdés. Ebbe én nem látok bele, nem is értek hozzá, mindenesetre azt tudom, hogy a jövőre nézve viszont roppant nehéz lesz, ha továbbra is ilyen kevés gyermek születik. A fiatalok egy részére sem lehet számítani az életben, mert a társadalom számára nem jó hatásfokkal működő egyén lesz belőle. Ki fogja fizetni az adót, ki fogja ellátni a betegeket, az öregeket? A dolog megoldása szerintem, abban van, hogy egy szemléletváltozást kellene alkalmazni. Örömmel vállaljuk azt, ami normális. Ha van egy lakás, akkor ne akarjunk egy másikat, hanem neveljünk fel néhány gyermeket, aki néhány év múlva kereső, adót fizető lesz, és aki a szülőkről, nagyszülőkről majd gondoskodik. Ha ezt a folyamatot elvágjuk, ha nem engedjük megszületni a gyermekeket, akkor mit várhatunk, ki fog segíteni. Egyszer mindenki beteg lesz, megöregszik, rászorul mások segítségére. Eléggé szomorú jövőt fest, ha azoknak jut majd csak ellátás, akik dúsgazdagok. Nagyon fontos, hogy ezekkel számoljon az ember, és ne a félelem legyen úrrá rajtunk, hanem annak a szavaira figyeljünk, aki olyan sokszor mondta, hogy "ne féljetek".

Fekete Ágnes: Hallgassunk meg néhány verset Máté evangéliuma 24. részéből.
"Mert amiképpen Noé napjaiban volt, aképpen lesz az Emberfiának eljövetele. Mert amiképpen az özönvíz előtti napokban ettek és ittak,…és nem vettek észre semmit, ugyanígy lesz az ember fiának eljövetele."

Az ember sokszor nem érti, nem tudja elképzelni a Biblia mondatait, azután történik valami, ami mintha tökéletesen leképezné az olvasottakat. Szinte szó szerint megtörtént, amit így olvasunk, van fülük, de nem hallanak, van szemük, de nem látnak. Megdöbbentő, hogy délelőtt egy prédikációban valahogy a lelkész belevette, hogy milyen időjárás várható. Amikor a villámokat láttam, biztosra vettem, hogy elmarad minden rendezvény. Itthon csillagszórókat gyújtottunk, és jót mulattunk tűzijátékocskánkon. Nagyon reménykedem abban, hogy egyre több ember lesz, aki megérti, hogy a tömeg minden szempontból nagyon veszélyes, és érdemes kerülni. Mindig megdöbbenve olvasom Noé történetét. Ez a nagyszerű ember bárkát épített. Nem gondoltak az emberek arra, hogy Noé jellemét nézzék, és ez alapján érdemesnek tartsák a követésre? Nem. Az értetlenség és a vakság fájdalma van ebben a történetben. De öröm is. Hiszen volt egy 8 tagú család, amelyik megmenekült. Bármennyire félelmek vesznek körül bennünket. Bármennyire okkal szoronghatunk a holnaptól, mert az emberek – néha úgy érezzük – megőrültek, Jézus megtart, megment bennünket. Ha bízunk benne, biztosan fog adni nekünk valamilyen menekülést, bárkát.

A bárka az egységes egyház jelképe. Minél jobban fogjuk egymás kezét, minél inkább cselekvő módon szeretünk, annál több ember megmenekülhet.
Ámen