2003-03-19

Bemondó: "Tebenned bíztunk, eleitől fogva!" Kedves Hallgatóink! A Református Egyház félóráját hallják.

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük Hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják Az elmúlt héten Ausztriában járhattunk egy barátunknál. Beszélgettünk az egyház közéleti szerepléséről. Kérdezgettem vannak-e ott egyházi műsorok? Barátom erre, a nálunk megszokott legyintéssel azt mondta: "Vasárnap délben van egy műsor, "Orienterung" címmel, de senki nem nézi. Hogyan lehetséges az, hogy ott kommunizmus nélkül ugyanolyan súlytalan lett keresztyén üzenetünk? – kérdeztem magamtól. A választ csak részben kaptam meg, amikor egy plakátot láttam. Egy jégkrém fölé volt írva kérdőjellel: "Sünde?" azaz: bűn? – ugye, éppen böjti időben. Azután elgurultunk Melk mellett. Az a gyönyörű épület mintha ma is égbe kiáltaná az európai keresztyén kultúrát. Ha fogalmazhatok így, szinte a jégkrémek és egyéb nyalánkságok letarolták, vagy jelentéktelenné tették azt, amit itt 2000 év adott. Ebben bizonyára volt tudatosság is, hiszen jobb fogyasztó az, aki nem foglalkozik a gyökereivel és nem áhítja az eget. Mindenesetre mára tény, kötelezően besétálunk a fogyasztás uralmába. Mit tehet ebben a helyzetben az egyház? Erre szeretnénk a mai műsorban válaszolni. Hallhatunk majd a szamosújlaki templomról, melynek felújítása "Europa Nostra"-díjat kapott, a cigányok közötti misszió konferenciájáról, és szó lesz arról, hogyan lehet új módon olvasni a Bibliát, a bibliodráma módszerével.

Először hadd mutassuk be új dunántúli főgondnokunkat, Kuti Csabát, aki ahogyan maga fogalmazza: "Nemzetéért, közösségéért élő értelmiségi családból származik. Őseitől hozta azt a hitet, hogy a politikában, mint Veszprém megye Közgyűlésének elnöke, igyekszik tisztességesen élni." Egy gyűlés előtt, a folyosón sikerült elérnem.

Kuti Csaba: – Balatonkenesén lakom, az elmúlt rendszerváltoztatás óta a helyi politikában kezdtem el élni. 88-tól a helyi MDF szervezet elnöke voltam, 90-től polgármester voltam Balatonkenesén. A polgármesterségből a megyei közgyűlés élére megválasztottak. Most 2002-ben újra választottak. Én Kenesén fölnőtt gyerekként élek, Balatonkenesén. 1954-ben választották meg az édesapámat református lelkésznek. Kenesei lányt vettem el feleségül. Három gyermekünk, 2 fiunk és egy leányunk már mindegyik családos, úgy hogy 10 unoka köszöntött a minap, amikor a 60. születésnapomon körbevett a család.

Fekete Ágnes: – Az édesapjáról hadd halljunk néhány szót, hiszen mondta, hogy lelkész volt!

Kuti Csaba: – Egy nagyon tehetséges szónokként volt lelkész 35-ben fiatal, kezdő lelkészként választották meg Hajmáskérre lelkipásztornak. Ez egy nagy katonai tábor volt, még Ferenc József idejéből, a két világháború közt a magyar tüzérség első számú kiképző tábora volt. Horthy fia, a kisebbik fia is ott teljesítette a katonai szolgálatot. Tehát Horthy Miklós maga is volt a hajmáskéri református templomban, tehát maga is hallgathatta az édesapámat. Hajmáskér közéletébe nagyon komolyan beépült, a földosztást 45 után az ő általa vezetett csapat végezte. A kommunista rendszerváltás a papokat jó messzire elzavarta a közélettől, így járt az édesapám is. 54-ben viszont meghívták Balatonkenesére, az 50-es évek iszonyatait egy ilyen kimozdulással talán könnyebb volt viselni. Legkorábbi élményeim: közvetlenül a háború utáni nyomor, amikor tényleg éhezni kellett és rettegni az oroszoktól, mert a hajmáskéri tábor tele volt orosszal, sőt hozzánk is be voltak szállásolva. Aztán a rettegésnek egy következő foka volt, hogy az ÁVO-s laktanya ott a határra felépült és kiderült, hogy nem is az oroszoktól kell igazán rettegni, hanem az ÁVO- soktól . Ez is olyan gyerekkori nyom. Egyik nagyon kedves emlékem: olyan 6 éves körüli időszakomra emlékszem, amikor ebédre készültünk, és édesanyám ott készítette az ebédet, édesapám várta, hogy kész legyen, s az ölébe vett és akkor a Toldinak egy-egy fejezetét olvasta föl. Azután a János vitézt, s tudom, hogy a János vitézt én borzasztóan sajnáltam, hogy milyen keserű dolgai voltak. Anyai nagyapám 40 évig Balassagyarmaton volt történelem-latin-filozófia szakos tanár. Megvan a naplója, amit évenként írt, az oly mértékben tükrözi ezt a szemléletet, tehát ez a nemzetben gondolkodó értelmiségi család típusa, akinek az a feladata, hogy a saját tehetségét, tudását arra használja, hogy annyit adjon belőle a népének, amennyit csak lehet. Természetesen azért az egyetemet el kell végezni, tanulni kell és az osztást azt használni kell a köznek Ez a család magától értetődő szemlélete volt. Ez nagyon sok erőt tudott adni, és emellett olyan szerencsét is, hogy Kenesén lakva például Kodolányi Jánossal édesapám nagyon jó barátságban volt. Naponként órákat töltöttek együtt, így én is hetenként órákat hallgathattam János bácsi tanításait, vagy az ő révén Illyés Gyulával is személyes ismeretségbe kerülhettem. Egy délután, az érettségi után Illyés Gyula odaengedett engem, hogy menjek el hozzá Tihanyba, s ott beszélgettünk egy délutánt. Ezek nagyon meghatározó emlékei az életemnek, ami nem lett volna, ha nem a szüleim gyereke vagyok. Édesapám, 77-ig, haláláig aktív lelkész volt. Egy héttel halála előtt még szolgált.

Fekete Ágnes: – Nem is gondolt arra, hogy Keneséről elkerüljön? Hiszen talán nem lehet könnyű egy lelkész fiaként ott maradni, ott élni egy faluban?

Kuti Csaba: – Mezőgazdasági gépészmérnökként a szomszéd falu tsz-ében dolgoztam. 1978-ba kerültem át Székesfehérvárra, a Dunántúli Regionális Vízmű Vállalat műszaki főnökének, akkor pedig az egész Dunántúlon autózgattam, ahol öntözőfürtök voltak. Természetjáró életet éltem, inkább csak aludni jártam haza.

Fekete Ágnes: – Soha nem gondolt arra, hogy mint a kamasz lázadók: Megtagadom azt az utat, amit apukám diktált nekem?

Kuti Csaba: – Dehogyis nem, én is voltam kamasz. Úgy emlékszem rá, hogy a legnagyobb sértés az volt, hogy mikor "kiosztottam" édesapámat az igazságról, megsimogatta a fejemet: "Jól van, kisfiam, majd kinövöd!" /Nevetés/ Erre nem lehet mit mondani, ez így igaz. Olyan harmadikos gimnazista lehettem, amikor ugye rájöttem, hogy "amit apámtól tanultam, az mind hülyeség", és az igazi okos ember az elkerüli az ilyen "marhaságot", mint a templomba járás, de nagyon rövid ideig tartott. Szóval nagyon hamar éreztem, hogy mit jelent az a veszteség. Édesapám nem is csinált belőle cirkuszt, mondta, hogy " Jól van, fiam, én biztos vagyok abban, hogy mik azok az alapok, amin a te hited nyugszik." És ő nem is tévedett.

Fekete Ágnes: – A politika, amiben jelenleg van, és a hit, az ember sokszor azt érzi, hogy erkölcsi minőségében nagyon távol áll egymástól. Hogyan éli ezt meg?

Kuti Csaba: – Igen, ez elég baj, hogy szinte evidenciának tűnik, hogy a politikus csak tróger lehet. Azért én remélem, hogy ez nem így van, hiszen nagyon jó példáink vannak a magyar politikatörténetben is. Politizálni sokkal jobb hittel, mint hit nélkül. Részérdek érvényesítést kell a politikusnak vállalnia. Az érdekek érvényesítésében könnyen belép az a csábítás, hogy fontosabb a rövid távú érdekérvényesítés és akkor könnyen erkölcstelenné válik az ember, mint a hosszú távú. Ha hosszú távú érdekérvényesítést tud csak az ember önmagának munkastílusként elfogadni, akkor szerintem nem ütközik az erkölcs és a politika. Sőt!

Fekete Ágnes: – A megválasztásáról mondtak mindenféle históriákat, ott is különböző érdekcsoportok voltak Tudna erről pár szót mondani?

Kuti Csaba: Igen. Nem véletlen volt a sajtóban is annak idején nagy visszhangja. "Hogyan lehet az, hogy egy áruló MDF-est megválasztanak, itt vannak az MSZP-ek meg az SZDSZ-esek és így lesz elnök. Bizonyára a Júdás- pénzt zsebre tette." Rendkívül nagy hiba lenne, ha egy megyei közgyűlés élén oldalpárti elnök állna, s nem megyepárti elnök. Bármennyire tényleg egy adott színben kerül be az ember a közgyűlésbe. Mivel egy egészen különleges patt-helyzet alakult ki, azért itt máshogy nem működött, csak ha valakit a másik oldalról megválasztanak. Azokat az alapelveket, amikből én sem tudok engedni, meg amikből ők sem tudnak engedni, ezeket rögzítettük. Tehát nem koalíciós megállapodás alapján vagyok most elnök, hanem ilyen másik által elfogadott alapelveket rögzítve indítottuk a közös munkát. Én azt látom, hogy az általam rögzített alapelvekkel nem kerültem szembe.

Fekete Ágnes: – Most az egyházban is vezető pozícióba került, milyen feladatai lesznek?

Kuti Csaba: – Őszintén bevallom, nekem nagyon megfogta a szívemet, hogy 100 évvel ezelőtt Tisza István volt a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, tehát nem akárkik ültek ebben a székben. Kálmán Attila, közvetlen elődöm is nagyon nagy tekintélyű gondnok volt. Nagyon fontos azt látni, hogy mik azok a lehetőségek, amikkel most a magyarországi Református Egyház, annak zsinata szolgálatot teljesíthet a magyar nép sorai közt. Aki az egyházi alapvitákat ismeri, az azért tudja, hogy legalább 100 éves az a lamentálás, hogy hitvalló egyház vagy népegyház vagyunk. Én azt gondolom, hogy a presbitériumok, és így a kerületi főgondnok is azért alapvetően népegyházi letéteményes. Ehhez rendkívül lényeges, hogy a presbitériumi után képzés jól működjön. A presbitériumok döntő hányadában az a generáció a presbiter, aki a szocializmusban szocializálódott, és megszokta, hogy legjobb lenne, ha nem is látnák, hogy én templomba járok. Ha lehet, óvatoskodjunk, de hogy még az egyház ügyeiben hangosan kiálljon! Megszokta, hogy a lelkész intézi a dolgokat, ő pedig háttérben marad . Nehezen áll át arra, hogy egyenrangú döntéshozóként vegyen részt a munkában. Ha lelkész és presbiter ugyanazért a célért közösen akarnak jót tenni, nem baj, ha egy kis zsörtölődéssel jár, akkor is az a lényeg, hogy minél eredményesebb legyen a munka!

Fekete Ágnes: – Hála Istennek nemcsak zsörtölődés van ott, ahol egy közös célért együtt dolgoznak, lelkészek, presbiterek és egyháztagok. Amikor a szamosújlaki templomot felújították, a gyülekezet apraja-nagyja együtt dolgozott. Minden évben egy modern, mégis korhű műemlék felújítás megkapja az Europa Nostra-díjat. Ezt nemrég ez a templom kapta meg. Szekér György építésszel Farkas Orsolya beszélgetett.

Szekér György: – Szerencsés véletlen, hogy 85-ben, amikor két hete dolgoztam az akkori Műemléki Felügyelőségnél, elvetett engem Nagyszekeresre. Nomen et omen – Szekér Györgyként. Körbenéztük a környék emlékeit, és vizsgáltuk azt, hogy melyek azok az épületek, amelyeken hasonló jellegű problémákkal találkozhatunk. Így kerültünk el Szamosújlakra. Bemenve az épületbe, hihetetlen élmény volt látni, hogy benne volt a történeti levegő. Körül lengte. Lehetett sejteni, a falak horpadásain azt a bonyolult építési történetet, amit később sikerült feltárni.

Farkas Orsolya: – Ez egy élő közösségnek a hajléka volt?

Szekér György: – Egy működő templom volt. Írásos forrásunk, ami a templomépületről szólt, az Szamosújlakon 1329-ből való, egy Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templomot említenek ott. Az a korai templom, az is elképzelhető, hogy fából készült, és a Szamos gyakori mederváltásaival talán elmosta. Ez a templom fölépült az 1700-as évek I. vagy II. évtizedében, hihetetlenül izgalmas építészeti formában.

Farkas Orsolya: – Itt a képeken egy rendkívül kicsi, szinte már négyzet alakú templomot látok.

Szekér György: – Igen. Szamosújlakon ez jellegzetes, nagyon speciális épülettípust alkottak meg, ahol ez a két térrész ugyanolyan szélességű. Ezért szoktuk erre mondani, hogy teremtemplom, pl. a méltán híres nyírbátori református templom szintén ilyen. Magyarországon is az első 5 középkori emlékeink közé tartozik. Európában ott kellene lenni minden ilyen építészettörténeti tankönyvben a Cambrige-i Kings College kápolnájával, de Bécsen túl már nem nagyon látni, holott azért már a középkorban Európa közepe volt a középkori Magyarország egészen Mohácsig.

Farkas Orsolya: – Itt a felújítás előtt készült képeken sajnos már elég romos állapotban van ez a templom. Kívül rendkívül vizes, és a vakolat is csak néhol-néhol fellelhető rajta.

Szekér György: – Igen. Deszka padozatos volt, a református templomoknál szokásos keleti-nyugati karzat, ami az ifjak részére szolgált, a padok, az Úr asztala, az a szokásos általános református berendezés volt, szép részletekkel. A szószéket egy 18. századi koronával díszítették, erősen átfestett állapotban volt az egész berendezés. Kiderült, hogy a fedélszék például olyan állapotban volt, hogy szinte "életveszély" címén le kellett volna zárni már a templomot. Túlteher esetén már le is szakadhatott volna.

Farkas Orsolya: – Az 1800-as években egy tűzvész el is pusztította az egész tetőt.

Szekér György: – Úgy tűnik, hogy a tűzvésznek az okozója az volt, hogy a tanító elaludt pipával a szájában. Nemcsak a tanítói lak, hanem a fél falu is leégett, és a templom is, elhamvadt a teljes fedélszék. Itt a kutatás során jöttek elő azok a színek, amik a helyreállítás után visszakerültek a berendezésre, a szilvakék és a világoskéknek a kombinációja, aranyozás díszítéssel.

Farkas Orsolya: – Ez a kék szín visszaköszön a rendkívül modern, nyitott fedélszéken is, ahol az igen sok elemből álló tetőszerkezetet nem takarja semmi.

Szekér György: – Egy mérnöki szerkezet készült. Egy pallórendszer, a 4×20 cm keresztmetszetű pallóelemek széthúzásával képzett fedélszék. A református vidékeken általánossá vált az, hogy a deszka mennyezetet kékre festették, és kis csillagokkal is díszítették – az égboltot szimbolizálva. Azzal számoltunk, hogy ez vissza lenne építve. De annyira tetszett mindenkinek a már fönt lévő fedélszék, ahogy rákerült a zsindelyfedés, ami szintén nagyon attraktívvá tette, hogy beleszerettek a helyiek is. Mi legyen? – gondolkoztunk. Ekkor jött az ötlet, mi lenne, hogy ha ilyen lazúros kék festést kapna a mennyezet, hogy a fa erezete látszódna, de mégis megadja azt az érzetet, hogy érzi az ember a tér lezárását, amit a korábbi deszkamennyezet tudott. Mégis ezáltal egyértelműen elolvasható a falakról az, hogy meddig eredeti a fal és mettől új. Akinek nem tetszik, azt mondja, hogy túl sok, túl hivalkodó, vagy túl avangarde jellegű, de van, aki azt mondja, hogy tényleg illeszkedik.

Farkas Orsolya: – A legfontosabb azért mégis csak az, hogy a gyülekezet milyen jól érzi magát benne.

Szekér György: – Igen. Én annyira megszerettem az egész falut, személyesen ismertem már szinte mindenkit. Ezek után szinte kötelességünk volt a maximumot nyújtani a helyreállítás folyamatában is szinte az összes segédmunkát ők adták. Nyári időszak volt, a legmelegebb július, szinte 30- 36 fokok, és a gyerekek 6 évestől a 18 évesig ott segítettek. A 10 éves fiúk is ott kubikoltak, segítettek az ásatásnál, de hát az öregek is. Úgy közéjük ülve a szünetekben megelevenedett a falu története. Számomra fantasztikus élmény volt az Europa Nostra-díj átadása. A nagy vasárnapi istentisztelet keretében történt meg, be sem fértek a templomba, tehát úgy látva működés közben, istentisztelet közben – csodálatos volt. Tényleg az addig csak nyers építészi terek megteltek élettel, és azt lehet mondani, hogy ez a legfantasztikusabb élmény az ember számára, amikor azt látja, hogy akik számára készült, azok tényleg szeretik, és átéléssel tudják használni.

Fekete Ágnes: – Hagyomány és modernitás jellemzi ezt a templomot, amint hallottuk. Következő riportunkban hasonlóan az ősi Biblia egy újfajta olvasási lehetőségéről hallunk. Pásztor Antal solymári református lelkész és Nyári Péter katolikus hitoktató együtt szerveznek bibliodráma csoportokat. Először Nyári Pétert kérdeztem a biblia-dráma módszerének kialakulásáról.

Nyári Péter: – A 60-as években indult Németországban evangélikus kezdeményezésre. Érezték a hitoktatók, hogy a hagyományos módon nehezen érik el a hallgatókat. Ezért előálltak azzal, hogy megpróbáltak szerepjátékot tanulni, úgy feldolgozni a Bibliát, hogy az élményszerű legyen. Ebből alakult ki a most már nagyon sokféle ágazattal bíró mozgalom. Ez egy olyan módszer, ami másfajta megközelítést kínál a Bibliához, mint a megszokottak: prédikációhallgatás, szövegtanulmányozás, – a személyes átélés útját.

Fekete Ágnes:– Azért ennek vannak történelmi tradíciói, akár a misztérium játékok…

Nyári Péter: – Valóban. Épp a játéknak a megjelenítésében: lehetett bárki Pilátus, Jézus, a lator.

Fekete Ágnes: – Az emberek a Bibliát sokszor nem érzik sajátjuknak, tehát kívül esik rajtuk. Elolvassák, de hát mi közöm nekem ehhez?

Pásztor Antal: – Igen, ez így van. Ezért különösen az egyházunkban ezt a módszert remekül lehet használni.

Fekete Ágnes: – Emlékszem, részt vettem egyszer egy bibliodármán: fiatalok, idősek is ott voltak. Az idősek utána felálltak és azt mondták: azért én inkább maradok a régi módszereknél. De volt egy-két idősebb ember, akit be lehetett vonni.

Pásztor Antal: – Az a kérdés, hogy az ember meg tudja-e őrizni a játékosságát idős korára is. Sajnos, a magyar társadalomban nincsenek meg ennek igazán a tradíciói. Azt gondolom, hogy nagy szeretettel, figyelemmel, együttérzéssel kell bevonni az idősebbeket. De nekem az a tapasztalatom, hogy ez működik. 18 éves kortól mondjuk 60 évesig játszanak a mi csoportunkban is. Ez direkt jó és remek lehetőség is, mert sokszor az egyházban nagyon nehéz a generációkat összehozni.

Nyári Péter: – Sokan azt gondolják, hogy ez egy színházi előadás. De ez nem így van. Magunknak játsszuk el, magunkat visszük bele a maga képességeivel, és nem lehet rosszul csinálni, ezt csak jól lehet előadni. Mert ha önmagamat adom ebbe a szerepbe, akkor az élő lesz, és akkor a dolog jól működik.

Pásztor Antal: – Lelkészként én néha úgy érzem, mintha valami közös prédikáció készülne, lejátsszuk a történetet és tulajdonképpen mindenki beleadja magát, a maga biblialátását, a maga személyiségét. A végén, a megbeszélésnél végül is összeáll valamiféle üzenet, ami személyes is, egyenként, s ugyanakkor valami közös is. Én ebből sokszor szoktam meríteni a vasárnapi igehirdetésen.

Nyári Péter: – Ami így nagyböjt környékén többször előjön mint téma, az szokatlansága miatt is érdekes lehet: a lábmosás. Nagyon szoktunk azért attól ódzkodni, hogy valaki eljátssza Jézus szerepét. Mert ki vállalkozhat arra? Vagy kérdés az, hogy Péterként ezt a dolgot hogyan élem meg. Büszkeségemmel meddig tudok hatni, vagy hol mondom azt, hogy ha elengedem minden ellenállásomat, akkor leszek valójában Jézussal együtt.

Fekete Ágnes: – Hiszen Jézus ott valamit tényleg eljátszatott a tanítványokkal annak idején.

Nyári Péter: – Igen. Ezt csak egy valamennyire már összeszokott csoporttal lehet ma is eljátszani. Amikor ezt játszottuk, valóban ott volt egy kendő, egy lavórban víz, tehát teljesen reális volt a jelenet. Jézus levette a szereplőknek a cipőjét, zokniját. Olyan érdekes volt, emlékszem, aki a Jézust játszotta, arra panaszkodott korábban is, hogy iszonyú derékfájása volt. Amikor ezt a szerepet eljátszotta, ez teljesen elmúlt belőle, amikor fölálltunk, akkor mondta: most megint érzem a derekamat. Szelíden hívta az ellenállásunkból ki az embereket.

Pásztor Antal: – Számomra egy érdekes játék volt, és böjt környékén volt: a bűnös nő megkeni Jézus lábát. Jézus szerepét felvállaltam. Nem volt ez egy könnyű dolog, de nagyon meg tudtam élni az ember Jézusnak a kiszolgáltatott helyzetét, és azt, hogy mit jelentett, amikor valaki szeretettel vette körül őt. Volt valami finom olaj is. Ezt átélni, ezt megélni, hogy miközben a világ összeomlani látszik körülöttem, aközben valaki adja a szeretetét, ez egy nagyon szép élmény.

Nyári Péter: – Most készülünk a 6. osztályosoknál tartani a "Lelki nap" keretében egy játékot. Az van a terveimben, hogy az elveszett drachmával fogunk dolgozni. Így húsvét környékén lesz ez is, és szeretném, ha együtt átélnénk a megtaláltságot, azt az örömet, hogy valaki keres és megtalál. Volt, amikor te nagyon kerestél valamit, és nem találtál meg? Mi az? Milyen volt, amikor téged megtaláltak, vagy valami miatt rád találtak? Ennek az örömét szeretném, ha megélnénk.

Fekete Ágnes: – A hittan oktatás területén ez valamelyest szokás is. Ami új ebben az az, hogy felnőtt emberek is nekiálljanak játszani.

Pásztor Antal: Kisebbeknél, 7-8. osztályosoknál ez szerepjáték szintjén zajlik le és nem kérdezünk rá a belső folyamatokra, tehát az önismereti dolgokra. Szoktunk arról is beszélgetni, hogy az illető eddigi bibliaismeretében hozott-e valami új fordulatot a játék? Elmondják, hogy miért választották a szerepet, hogy hol érzik, hogy ez találkozik a saját életükkel. A gyerekeknél természetesen ez nem történik. Ők lejátsszák, és utána legföljebb beszélgetünk egy kicsit a szerepekről.

Nyári Péter: – A két szál: közelíteni a Bibliához, hithez, és önmagamhoz, egyszerre fut, de egyik sem didaktikusan. Nem kell figyelnünk magunkra, hogy egy elképzelés szerint jól játsszunk. Arra figyelünk, hogy a játékban benne legyünk, úgy játsszuk a szerepet, amilyenek valamennyire vagyunk A végén visszanézve azután elmondhatjuk: jééé? Ugyanúgy történt ebben a kapcsolatban, mint ahogyan például otthon a szüleimmel történni szokott.

Fekete Ágnes: – Mitől fontos az önismeret? Többször előjött ez a szó. Ma egy kicsit divatos is. Egy olyan világban élünk, ahol többnyire az ÉN a mérce. Azért mi nem az ÉN-t tesszük mércének!

Pásztor Antal: – Nyilván fontos Kálvin Institúciója, mely azzal kezdődik, hogy az egész bölcsességünk két részből áll: Isten és önmagunk megismeréséből. Egyáltalán nem egy új, modern dologról van szó. Akár Ágostonra gondolok vagy Luther Mártonra: Ott van ez a kettős küzdelem, hogy ki vagyok én az Isten előtt? Legföljebb ma eltolódik a hangsúly az önismeret felé. Mi ezért tartjuk fontosnak, hogy a bibliadráma egy olyan lehetőség, amiben az Isten-ismeret, az önismeret együtt futhat.

Fekete Ágnes:– Ezekben a napokban egy cigány missziós konferencia zajlik Leányfalun. Az egyik előadóval, Orján Gézával az előkészítő konferencia szünetében a Budapest, Salétrom u-i templomban beszélgettem.

Orián Géza: – A Salétrom utcában vagyunk, cigány missziós konferencián. Érkeztek hazánkba amerikai testvérek, akik kíváncsiak arra, hogy Szlovákiában, Ukrajnában, Magyarországon hogyan élnek a cigányok, és mit tesz az egyház, a református és a többi egyház is a cigányokért.

Fekete Ágnes: – Tehát amerikaiakkal közös szervezés ez?

Orián Géza: – A másik konferencia kedden, szerdán Leányfalun lesz. Az egy szakmai ülés lesz, ahová különböző felekezetű lelkészeket is meghívtak, és sok református lelkészt. Szerdán a püspökeink is ott lesznek, és akkor az amerikaiakkal közösen megpróbálnak majd megfogalmazni valamilyen közös állásfoglalást, hogy mit kell tenni a cigányokért. Ma, az előkészítő konferencián a három előadást, három különböző felekezetű cigánymissziós lelkész tartja. Az elsőt: Roma lélek gyökerei – ezt Gergely Dezső katolikus lelkész, a másodikat: Roma lélek és iskola -magam tartom, a harmadikat: Roma lélek és közösség, gyülekezet – ezt pedig Gyurkó Albert, az országos pünkösdi cigánymissziós koordinátor tartja, aki arról számolt be, hogy lehet cigányok közül is választani olyan tehetséges hívő cigányembert, aki jobban el tudja mondani saját népének a Biblia igazságait mint mi. Itt a pünkösdi egyházban színvonalas képzés folyik. Hangsúlyozom nem szektás, szélsőséges, közösségekről van szó, lehet velük együttműködni. Ezen a konferencián én az tanultam meg Gyurkó Alberttől, hogy a cigány emberekért szabad nekünk engedményeket tennünk. Bibliaiskolán készítjük fel őket, de a továbbiakban is képzésben részesülnek ezek a cigányszármazású lelkészek, akik cigány gyülekezetet vezetnek. A Nyírségben van több ilyen lelkész, azok őhozzá járnak vissza- vissza, kérdezik őt arról, amit nem értenek, nem tudnak és ő segít. Tehát úgy lehetne ezt beiktatni a mi egyházunkba is, hogy ezek a cigány hitoktatók vagy bibliakör vezetők kimennének a cigánytelepre, ők nem félnek kimenni, de a lelkésszel szoros kapcsolatban maradnak. Ebben látom a cigány missziónak az egyik fontos előre lépését. Az óvónők, tanítónők, orvosok szerte az országban nagyon sokan végzik a cigány missziót.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 7. fejezetéből:

"Jézus betért egy farizeus házába és az asztalához ült. Élt a városban egy rosszhírű nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd a hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival és bekente az illatos olajjal."

Bizonyára mindannyian álltunk már úgy egy-egy ember mellett, hogy azt éreztük, egy világ választ el bennünket. Nincs közöm hozzá, más mint én! Ilyenkor, ha szorult a helyzetünk, kénytelen, kelletlen találunk egy közös pontot. "Szép időnk van!" – szoktuk idézni a filmekből. "Milyen finom ez az étel!" – keresgetjük az összekötő kapcsot. Jézus is ezt teszi. Az ő hídja minden ember között, az adósság elengedése. De kiderül, hogy a farizeus ezen a hídon nem tud átmenni. Ő patrónusnak gondolja magát, aki csak adni tud. Az asszony tökéletesen tudja, hogy mit tett. Jézus az egyetlen esélye. A farizeus nem ismerte azt az érzést, hogy tartozik valakinek. Istennel való kapcsolata is legfeljebb az adakozás vonatkozásában volt értelmezhető. Ahhoz az életveszélyes állapothoz lehetne őt hasonlítani, amikor valaki nem érzi a fájdalmat. Ha valakit összerándulni lát, azt hiszi, színjátékot ad elő. Ma mindenféle szerekkel igyekeznek sokan a rosszat, a kínt, a gyötrelmet kiiktatni az életükből. Nem is gondoljuk, ez milyen mélységbe sodorhat bennünket. A közöny, a nihilizmus a legnehezebben gyógyítható baj. Amikor már annyira érdes az emberi bőr, hogy nem érzi a simogatást, valami eltűnt az emberből. Simon farizeus ezen a lejtőn indult el. Egyre hidegebb, egyre keményebben visszautasítja Jézus szeretetét. Egyre betegebb, a bűnös nő viszont meggyógyult. Isten irgalmazzon nekünk, hogy érzékenyek maradjunk hiányainkra, kétségeinkre. Tudjon fájni a baj. Akkor oda tudunk menni Jézushoz, képesek leszünk kiönteni titkos nádrus kenetünket, és felismerni, hogy Jézus már előbb szeretett minket.
Ámen