2010-06-23

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Egy hitoktató Istenről próbált mesélni a gyerekeknek és azt mondta nekik, hogy Isten olyan, mint az apukájuk. Erre egy kisLány szájából önkéntelenül buggyant ki: elég baj az! Ez a vicces jelenet szomorú valóságot tár elénk: a rossz emberi viselkedés rossz istenképet közvetíthet. Nemrég megjelent egy könyv Megbetegítő hit? címmel, ami a szélsőségesen torz istenképekkel és ezeknek a romboló hatásaival foglalkozik. A könyv kapcsán beszélgetett
Berta Zsolt svábhegyi lelkésszel Vörös Virág.

Berta Zsolt: Ez egy német szerzőpáros könyve.(Elke Endrass – Siegfried Kratzer) Ezt a sokáig tabuként kezelt témát fedi fel, hogy a vallás és a hit – nemcsak a római katolikusoknál és nemcsak a fundamentalista iszlámban, hanem a protestáns gyülekezetekben is – válthat ki torzulásokat és nem csak hitbeli, hanem konkrét fizikai megbetegedéseket is. Egy Moser nevű protestáns lelkészcsaládból származó szerzőnek egy nagyon megdöbbentő című könyvére utal többször ez a gottesvergiftung, istenmérgezés, ahol leírja ez a szerző, hogy valóban úgy képzelte el gyermekkorának a puritán, pietista tradíciója alapján az Istent, mint aki egyfolytában leselkedik, mindig a gondolatainkat vadássza, állandóan a nyomunkban liheg, és csak azt nézi, hogy mikor csaphat le ránk, hogy mikor követünk el bármiféle kihágást a törvényei ellen. Nem csak protestáns, hanem római katolikus emberekkel is vannak interjúk ebben a kötetben. Attól tartok, hogy a mi egyházunkban, a mi gyülekezeteinkben is lehetne hasonló interjúkat készíteni. Ez egy valós probléma. Fanatizmus, bigottság, a vallási elvakultság, a vallásosságba való menekülés a tények és az élet dolgai elől, ez felekezet és egyházfüggetlen. Az a tapasztalatom, hogy a hamis prófétaságnak az egyik fő jellemzője az egyoldalúság. Így volt ez az ószövetségben is és az újszövetség idején is. A hamis, torz istenképeknek az a lényege, hogy Istent vagy így, vagy úgy képzeljük el. Van egy másik fajta negatív istenkép is, amely károkat okozhat valakinek a lelkivilágában, ha istenről csak úgy tudunk, mint egy kedves, jó atyácskáról, mint egy nagypapaszerű alakról, akinek más dolga sincs, minthogy a mi bűneinket mindig elnézze és megbocsássa. Ebbe az istenképbe nem fér bele, hogy az embert szenvedés, próbatétel, baj éri. A Szentírás Istenről mind a két értelemben beszél. Nem mindegy azonban, hogy hogyan és milyen arányban mutatjuk be mi lelkipásztorok, mi szülők a gyerekeknek Istent és milyen irányba tereljük hitbeli fejlődésüket, mert azokból hitbeli torzulások jelentkezhetnek, amikkel én is találkoztam. Nagyon gyakran a gyerekkorból hozott vallásos reflexek szerint képzeljük el Istent. Például, ha történik velem valami, akkor az ugrik be, hogy biztosan valami rosszat tettem, ezért Isten megbüntet. Holott egyáltalán nem biztos. Jób könyvében olvassuk, hogy Istentől nemcsak a jót, a rosszat is el kell fogadni. Ő megenged nagyon sok mindent, ami rossz. De idézhetek egy Babits-verset is: "az a véres Isten nincsen" Sokak fejében így él. Természetesen nem azt jelenti, hogy Isten ne tudna ítélni, ne tudna számon kérni, de gyakran ez a két pólus nem áll össze egy szerves istenképpé. Ezért nem mindegy, hogy mi történik a gyülekezeteinkben, iskoláinkban, református családokban, hiszen ezek gyermekkorban fixálódnak. Az öntudatlan énünk és az öntudatlan lelkünk mélyén meghúzódó motivációk sokkal jobban befolyásolják a tetteinket, mint a tudatosak. Az istenképpel is így van ez, hiába tudja az ember és tanulja meg felnőttfejjel, hogy Isten nem olyan, amilyennek elképzelte, sőt, hogy Istent nem lehet egyetlen kategóriába sem betenni, mégis a mélyen lévő reflexek meghatározóak és azok fogják őt irányítani. A megbetegítő vallásosságnak az egyik fontos jellemzője, hogy kiskorúsítja a hívőket. Tehát szükségük van mindig egy autoriter személyre, vezetőre, lelkipásztorra, megfellebbezhetetlen tekintélyre, aki "lelki mankót" tud tenni a hónuk alá. Meg kell nekik mondani mindig, hogy mit szabad és mit nem? Mit csinálhatnak és mit nem?
Vörös Virág: Miért pont a büntető, a kegyetlen, az autoriter felé torzul el az istenkép?
Berta Zsolt: Egyrészt életkori sajátosság, hogy a gyermek az iskoláskortól kezdve a szabad – nem szabad, bűn – nem bűn kategóriájú rendszerben nő fel. A legtöbb gyermek meg akar felelni az elvárásoknak. Ebben az elvárás-rendszerben újra meg újra törvényekbe, paragrafusokba, szabályokba fog ütközni. Ahhoz, hogy ebben a világban eligazodjon, szükség van szabályokra. De, ha csak ezt az oldalt erősítik benne, akkor nagyon korán kialakulhat benne a büntetéstől való félelem. Másrészt nemcsak a nevelésben, hanem a Szentírásban is fontos fogalom a bűn és a bűn rendezése. Azonban, ha az egyházban túlzottan csak a bűnről van szó, ha bűncentrikusan prédikálnak a lelkipásztorok, akkor az történik, mint az előbb említett példában, hogy megmarad az ember egy gyermeki állapotban, amelyben megpróbál mindent feketének vagy fehérnek lefesteni. Van ennek lélektani, személyiségfejlődésben megbújó fontos oka és van egy téves egyházi tradíciója, hagyománya egy félreértett bibliai szemlélet, mert a Bibliában nem a bűn, hanem az evangélium, a jóhír, a kegyelem, a megbocsátás, a szabadság, az Isten fiainak nagykorúsága áll a középpontban. Bizonyára sokakban megvan az az igény, hogy egy fölöttes hatalom, a vezető vagy a lelkipásztor mondja meg, hogy mit kell tenni, hogy mit szabad és mit nem? Mindig kettőn áll a vásár. A másik oldalon van a másik fél, aki így könnyebben tud problémákat kezelni. Hiszen így mindig ő mondja meg az igazat, ő mondja meg, hogy hogyan legyenek a dolgok? Vannak lelkipásztorok, akik a saját lelki problémáikat, kérdéseiket, kételyeiket ezzel a magatartással palástolják. De nekünk az lenne a célunk, amit Pál ír az Efézusi levélben, hogy nekünk szeretetben fel kell növekedni a Krisztusig, tehát bennünket nagykorúságra akar Isten elvezetni. Ahol a döntéseinkért vállaljuk a felelősséget, ahol néha szabad kételkedni, ahol lehetünk az Ő kedves gyermekei annak ellenére, hogy nem értünk mindent a dolgaiból. Ahol nem kell attól rettegni, hogy ha valamit nem jól teszünk, akkor Ő azonnal lesújt ránk és megbüntet. Ahol az ember odaszántan, Istent szolgálva, körülötte élők javát keresve él, de krisztusi nagykorúságban, szabadságban.

Zene

Fekete Ágnes: Vajon hogyan gondolkodnak minderről a fiatalok? Miféle istenkép él bennük? Erről a Budahegyvidéki Református Gyülekezet fiataljaival beszélgettet Vörös Virág.

Fiatal nő: Kicsi gyermekként egy felhőn rajzoltam le az Istent. Nem volt arca, csak keze. Az öcsém is ugyanígy rajzolta, és egyszer a lelkész megkérdezte tőlünk, hogy miért? Az öcsém azt mondta, hogy így képzeli el. Nem látja az arcát. Erre a lelkész azt kérdezte, hogy a kezét azt látod? Azt mondtuk, hogy nem! De kell, hogy legyen keze, mert különben hogy teremtette volna az embert? Azóta nem képzelem el, csak a felhőt!
Fiatal férfi: Nekem a csillagos égbolt juttatja eszembe az Istent. Már egészen kis korom óta meg tud fogni, de nem maga a látvány, hanem ahogy elgondolkodtat az életről, hogy miért pont itt vagyunk. A gondolkodás menete is más és mindig ugyanaz. Az égbolt is mindig más és mindig ugyanaz. Valahogy így van Isten is, hogy mindig más, az adott gondunkban mindig máshogy segít, de mégis mindig ugyanaz.
Fiatal nő: A szüleim úgy gondolták, hogy legyek művelt, ezért beírattak hittanra, mert a Biblia alapértékeket hordoz és fontos. De arra nem gondoltak, hogy a Biblia és Isten olyan nagy erejű, hogy simán meg lehet térni. Másodikos koromtól jártam hittanra, így kerültem kapcsolatba Vele, itt ragadtam és hoztam a tesóimat is. Istent mindenségnek képzelem, nincsen arca vagy alakja, Ő olyan, aki mindenhol ott van velem. Ez egy érzés inkább, mint kép.
Fiatal férfi: Én se vallásosként nevelkedtem, később alakult ki. Gyerekként női istenképem volt. Istent nőnek képzeltem és csak később láttam a festményeket, amiken egy szakállas öregúr volt. Most nekem is olyan istenképem van, hogy Ő egy körülölelő, gondoskodó valaki. Az egyén életén belül is folyamatosan változik az istenkép. Számomra anyaszerepe volt, aki gondoskodó és körülölelő. Bizonyos jellegekben nem változik, de azért valahogy mégis.
Vörös Virág: Számodra milyen jellege változott?
Fiatal férfi: Talán a szeretetét és a hatalmát érzem jobban és azt, hogy mennyire nem tudom megérteni.
Vörös Virág: Szerintetek létezik-e rossz, helytelen istenkép?
Fiatal nő: Szerintem nem. Mindenki elképzeli valahogy az Istent. Azt nem szeretem, amikor valaki Istennek egy tulajdonságába kapaszkodik. Ezt leginkább akkor tapasztalom, amikor egy nem hívővel vitatkozom és ő nagyon kisarkítva azt mondja, hogy Isten mennyire irgalmatlan, mert háborúk vannak és öldöklések. Számára Isten kegyetlen és bosszúálló. Ezt én nem akarom letagadni, mert valóban sokat olvasunk az Ószövetségben a háborúkról, de nem lehet ennyire sarkosítani. Nem rossz, hanem nem teljes az istenképe az ilyen embernek. Ha meg akarná ismerni Istent, akkor túl tudna lépni azon, hogy Ő egy öldöklő Isten, és észrevenne mást is belőle.
Fiatal férfi: Szerintem, nekik nem ez az istenképük, csak ezzel akarják alátámasztani az érvelésüket.
Fiatal nő: De mivel nincs más elképzelésük, ezért én ezt nevezem istenképnek.
Fiatal férfi: Ha valóban érdekelné őket Isten, akkor megkérdeznének olyan valakit, akinek tágabb látóköre van.
Vörös Virág: Ha van csorba, hiányos istenkép, akkor lennie kell helyes istenképnek is!
Fiatal férfi: Ha egyszer teljes és mindent átfogó az Isten, akkor úgy se tudjuk megtapasztalni, mert ahhoz nincs elég időnk és felfogásunk. Eleve véges elmével a végtelent befogadni nem lehet.
Vörös Virág: Ez akkor azt jelenti, hogy mindenkinek csorba az istenképe.
Fiatal férfi: Ez kétségtelen!
Fiatal nő: Csak a halálunk után válik teljessé. Akkor, amikor majd találkozunk Istennel. Az rossz istenkép, amikor az ember lehúzza Istent a maga szintjére és nem arra törekszik, hogy közelebb kerüljön Hozzá.
Fiatal férfi: Azt azért észre kell venni, hogy Isten, még ha nem is jön le a létra aljára, azért néhány fokkal lejjebb jön és nyújtja a kezét.
Fiatal nő: Látnunk kell, hogy a kisgyereknek négy darabból áll egy kirakós játék, nekünk meg tízezerből. És ugyanazt kellene kiraknunk! Csak időnként elvesznek darabok és nem találjuk meg. Nem az a baj, hogy nem ismerjük az Istent eléggé, hanem az a baj, ha nem törekszünk a megismerésére!

Zene

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten olyan tábort szerveztek a balatonfenyvesi református üdülőben, amelyre az árvízsújtotta területekről hívtak meg gyerekeket a református szeretetszolgálat szervezésében. A kazincbarcikai gyerekekkel és kísérőjükkel beszélgettem.

Fiú: Leraktam egy raklapot, körétettem egy kocsibelsőt, felfújtam és azon csónakáztam.
Fekete Ágnes: Ott csobogott benn a víz?
Fiú: Igen.
Fekete Ágnes: És te mit csináltál?
Fiú: Emelgettem fel a szekrényeket. Meg, amit kellett. Hát mit csinál ilyenkor az ember?
Fiú: Nálunk az udvaron tíz centiméteres szennyvíz volt.
Fekete Ágnes: Honnan tudtad, hogy szennyvíz?
Fiú: Habos volt a víz és felfordult a gyomrom.
Fiú: Falapokon jöttünk ki a házból, gumicsizmában.
Fekete Ágnes: Volt otthon raklapotok?
Fiú: Nem! Rengeteget hoztak egy nagy teherautóval.
Lány: A városi emberek jöttek szétnézni és azzal szórakoztak, hogy lehúzták a kocsi ablakát, kitették a kezüket és nézték, hogy meddig csap fel a víz.
Fiú: Nekünk még az étterembe is bement a víz.
Fekete Ágnes: Milyen étterembe?
Fiú: Van egy éttermünk és van egy nagyterem, ami a földbe van ásva és abban állt a víz.
Fekete Ágnes: Gondolom, akkor apukádék, nagyon kétségbe voltak esve.
Fiú: Igen. Mentünk volna Erdélybe, de Apa nem hagyta ott úgy az éttermet.
Fekete Ágnes: Aztán kiszivattyúzták a vizet?
Fiú: Építettek egy gödröt a konyhában és odasöpörték a vizet.
Fekete Ágnes: Fölszedték a burkolatot és úgy csinálták ezt?
Fiú: Igen.
Fekete Ágnes: Ti mit csináltatok az árvíz alatt?
Lány: Anya nem engedett ki minket az udvarra, csak akkor, ha ő is látta, hogy hol vagyunk.
Lány: Ott mondták többen is, hogy jobb, ha beoltatjuk magunkat, mert minden van abban a vízben.
Lány: Nagyon koszos volt minden. Ha léptünk egyet, akkor látszott otthon a lábnyomunk. Barna volt az alja.
Lány: Zöld színű volt a kő otthon, de most az egész fehér.
Lány: Sikálni kell mindent! Osztogattak valami hypo-félét, klórmeszet és azt kellett kiszórni az udvarra és aztán felsúrolni.
Lány: Amikor még kis víz volt, akkor gumicsizmában jó volt benne járkálni, de aztán rossz lett a víz. Amikor "szmötyis" lett a teteje, akkor már minket se engedtek ki. És a házba sem mehettünk be azzal a cipővel, amiben kinn voltunk, mert Anya azt mondta, hogy fertőzött.
Fiú: Egyre mélyebb lett!
Fekete Ágnes: És akkor te gumicsizmát húztál…
Fiú: Nem kellett gumicsizmát venni, mert már eddig ért a víz.

Fiú: Volt egy olyan utca, ahol csónakázni lehetett.
Fiú: Az a mi utcánk volt!
Fekete Ágnes: Nagy lehetett a riadalom!
Fiú: Nem ijedtem én annyira meg!
Fekete Ágnes: Nem? Egy pillanatig se?
Fiú: Egy pillanatig se! Nem félek én egy kis víztől!
Fekete Ágnes: Hanem csak csináltad a dolgodat és kész! De hol aludtatok akkor?
Fiú: Fel volt magasítva az ágy.
Fekete Ágnes: Alul víz. Ti pedig fönnt aludtatok?
Fiú: Igen.
Lány: Volt egy bácsi, aki leengedte az árokban lévő vizet és hozzánk az jött be.
Fekete Ágnes: Mit szóltak a szüleid?
Lány: Semmit. Ki kellett szívni és a bácsi sem tudott mit csinálni.
Fiú: A szomszédunk disznókat tart és a víz mindent odamosott hozzánk.
Lány: Döglött csirkék is úszkáltak a vízben.
Fekete Ágnes: És most mi van? Az Apukáitok és Anyukáitok dolgoznak, gondolom.
Fiú: A vetemény letarolva. Szőlő kipusztulva. Fák, már semmire nem jók. Vagyis káosz.
Fiú: Mind a hármunknak van egy fája. Az én fám egy ezüstfenyő és alig bírta már.
Fekete Ágnes: A szüleitek ültettek egy fát, amikor születettetek?
Fiú: Igen.
Fekete Ágnes: Akkor a legkisebb a tied?
Fiú: Lesz még egy, mert már négyen vagyunk.
Fekete Ágnes: Végül is megmaradt a fád?
Fiú: Meg.
Fekete Ágnes: De jó!
Fiú: A törzse alul már el volt rohadva.
Fekete Ágnes: Jó iszapos lehetett! És milyen ez a tábor? Mit csináltok?
Fiú: Jó!
Lány: Az a jó, hogy nincs sok kötöttség. Például nyolc órakor kell felkelni, hogy fél kilencre odaérjünk reggelizni.
Lány: Ma lesz: Ki mit tud?
Fekete Ágnes: Ti is fel fogtok lépni?
Lány: Terveztük, de nem biztos.
Fekete Ágnes: Mit terveztetek?
Lány: Egy kis dalt. Pillangó, ha lehetnék, táncolnék, míg röpít a szél…
Lány: Reggel és este áhítat szokott lenni, olyan, mint a hittanóra.
Lány: Mára hívtak ugrálóvárat.

Fekete Ágnes: Amikor az árvíz volt, akkor templomba azért el lehetett menni?
Fiú: Van, akinek igen. Az a rész egy kicsit magasabban fekszik.
Lány: Gumicsizmával kimentünk az étteremhez és odavittük a normális cipőt, amiben templomba megyünk. Onnan pedig Apa felvitt minket a templomba.
Lány: Én is voltam. Nehezen, de el lehetett jutni a templomba.
Fekete Ágnes: Sokan mondták, hogy "hogy engedhette meg ezt az Isten?" Ti hallottatok ilyen mondatokat?
Fiú: Hallottunk. Nem biztos, hogy igaz. Lehet, hogy Isten csinálta, de lehet, hogy nem. Az még nem biztos.
Fiú: Még az is lehet, hogy a világvégéhez a jel.
Fekete Ágnes: Te ilyet is hallottál?
Fiú: Az iskolában is mondták.
Lány: Szerintem Isten egy megpróbáltatásnak képzelte az emberek felé. Szerintem Isten meg akarta nézni, hogy az emberek mennyire segítőkészek egymás iránt. Hogy ha nagyobb kár van, akkor segítenek-e egymásnak vagy nem?
Fekete Ágnes: Szerinted, hogy sikerült ez a vizsga?
Lány: Szerintem, mindenki segített, aki tudott. Még a városból is jöttek.

Lány: Ott ahol a nagyobb víz volt, a Sajó melletti utcákban ott a kisboltban azt mondta a néni, hogy ilyenkor nem kell a teljes árat kifizetni, mert másra is kell fordítani a pénzt.
Fekete Ágnes: Olcsóbban adott mindent?
Lány: Igen és minden ember odament.
Fiú: Ahová fodrászhoz járok, ott a néni húszezer forintért vett húsz homokzsákot és azt lehozta ide a faluba, pedig annak a néninek nincs is olyan sok pénze, de segíteni akart az embereken.
Lány: A felsőzsolcaiakat, akiket ki kellett telepíteni, hozzánk hozták a tornacsarnokba. Ezért voltak olyan tesióráink, amik elmaradtak. Voltak, akik a kollégiumból vittek ki nekik matracokat. És azt mondták, hogy inkább hazamennek és bejárnak addig, mert náluk nincs árvíz.
Felnőtt: Akik itt vannak gyerekek mind utcabeliek. Elmentünk szétnézni, hogy mit segíthetünk.
Fekete Ágnes: Mikor féltél a legjobban?
Felnőtt: Akkor féltem, amikor az éjszakai műszakból mentem haza és láttam, hogy már térdig ért a víz. Az volt a szerencsém, hogy a garázsból még ki tudtam állni, mert már a kipufogóig ért a víz. Éppen az utolsó percben tudtunk kiállni a garázsból. Nyolcvan centis víz volt a ház körül. Ezért hoztam el a gyerekeket, hogy legyen egy szép emlékük. Mindegyiküket ismerem. Így mertem őket elvállalni. Tízen jöttek velem, de visszafelé már tizenkilenc gyerekem lesz, mert én viszem haza a nádaskai, jósvafői, meszesi gyerekeket. Bevállalós anyukák vagyunk mi. Először jött az árvíz és utána jött a belvíz. Akkor már azt láttam, hogy az emberek már megfáradtak és nem akartak zsákolni. Nem volt olyan félelem. Én is úgy jöttem el, hogy talán jobb lesz egy kicsit másra gondolni és nem azon gondolkodni, hogy hogyan tovább? De még mindig attól félünk, hogy mi lesz, ha még lesz?
Fekete Ágnes: Akkor most nem is gondolkodik senki ilyen nagy helyreállításban egyelőre?
Felnőtt: Mindegyikünk olyan tanácstalan. Nem tudjuk, hogy hogyan tovább? Mit csináljunk? A múltkor mindent lefertőtlenítettünk, úgy ahogy kell. Megcsináltuk, kisúroltuk és nem telt el egy hét. Négy napra rá jött a víz.
Zene
Fekete Ágnes: Hallgassák meg a hét református eseményeit, híreinket!

Sok helyen nemrég kezdődött el az árvíz után kitelepített családok visszaköltöztetése és a lakások takarítása. Csütörtökön két teherautónyi adományt szállított Szendrőládra a református szeretetszolgálat. Ásványvizet, friss kenyeret, tisztítószert, gyermekjátékot, és más élelmiszereket vittek magukkal. Az árvizek után az elmúlt héten a viharok okoztak hatalmas károkat. Többek között a Hajdú-Bihar megyei Tégláson a református templom bádogtetejét tépte le a vihar. Aki támogatást szeretne küldeni a szeretetszolgálatnak, árvíz megjelöléssel küldje el adományát.

Koncertet tartanak az árvízkárosultak megsegítésére Cegléden a Református Nagytemplomban június 24-én, csütörtökön este 6 órai kezdettel. A hangverseny bevételét Edelény város megsegítésére ajánlották fel.

A következő hétvégén rendezik meg a Református Egyházi Napok Dunántúl, azaz a REND fesztivált Pápán. A lelki és szellemi tartalom mellett a Várkertben neves előadóművészek és amatőr együttesek műsorait nézhetik meg az odalátogatók június 25. és 27. között.

A tanév befejeztével az ország minden részében elkezdődnek a gyermektáborok. Ezen a héten például sok más gyülekezet mellett Szeged-Honvéd tér, Budapest-Csillaghegy, Érd-Parkváros gyülekezeteiben valamint Sárospatakon és Mályiban is tartanak táborokat.

A református középiskolások 16. tehetséggondozó táborát június 28. és július 3. között rendezi meg a Zsinati Oktatásügyi Iroda Balatonfenyvesen.

Olvasáskonferenciát és Szép magyar beszéd kurzust tartanak Békésen a református gimnáziumban, bel- és külföldi magyartanároknak, a Békés-tarhosi Zenei Napok keretén belül június 28. és július 2. között.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Zsoltárok könyve 69. részéből!

Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. (Zsolt 69:2-3.)

Nehéz elfogadnunk, hogy az ég csatornái nem úgy nyiladoznak, ahogyan mi szeretnénk. Nem mi adjuk az ütemet, sőt nagyon is kiszolgáltatva hallgatjuk azt a zenét, amelyik fentről jön. Vannak helyzetek, és az esőzés is ilyen, amikor csakis két út van előttünk. Vagy perelünk az Istennel, bár nyilvánvalóan hiába, mégis dacosan nézünk fölfelé, vagy magunkat képesek vagyunk egy egészen más szemszögbe helyezni, és megszületik bennünk az elfogadás. Lehet elfogadni valamit úgy, mint a rab a bilincset. De lehet elfogadni úgy, hogy valamiképpen az események mögé lát az ember, hogy képes módosítani a céljait, mert egy magasabb szempont alá helyezi magát. Mit az egykori szolga, akinek azt parancsolta a király, hogy szitával merje ki a vizet a kútból. S mivel hűséges szolga volt, mert, merte, merte napestig, amikor is egy gyűrű akadt a merítőedénybe. Kiderült, hogy a cél nem is a víz kimerése volt. Az időjárásnak kiszolgáltatott ember felé is az a kérdése Istennek, hogy mi a célja? Sokféle célunk lehet. Mindannyian lázadunk néha, máskor elfogadóbbak leszünk, de egy biztos. A testünk, lelkünk akkor lesz egészséges, ha merünk az elfogadás útjára lépni. Most egy elfogadó ember imádságából hallgassanak meg részleteket. Sajtos Szilárd tábori lelkész írta, miután hazatért az árvízsújtotta területekről.
Uram, te szóltál, és "fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái". Borsodban tomboltak a vizek. Elvittek ezer meg ezer történetet, élményt, emléket. Sírtak a házak, a fák, az utak, nyögtek a bútorok, az éj leple alatt titokban rogytak össze az otthonok, s a szomszédban az emeleteken rekedt emberek rettegve zokogtak fel a kitörölhetetlen hangok súlya alatt. Ott jártam és kiáltottam, "segíts meg, Istenem, mert nyakamig érnek a vizek! Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár." Bele kellett néznem az ottaniak szemébe és látnom kellett a tekintetekben, hogy "már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre."
Akkor délelőtt Te telefont küldtél, s döntöttem, lázasan pakoltam, indultam, hittem, kértem és reménykedtem, hogy oda vezess Uram, ahova mennem kell, ahol "biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim." Kértelek, hogy "te erősíts engem!" Te adj erőt, hogy tudjam csinálni, emelni, rakni, vinni, odaadni, s újra és újra. És Te megáldottál, erőt adtál nap, mint nap küldted a Te áldásodat. Adtad Edelényben, Barcikán, Szendrőládon, Szendrőben, Meszesen, Felsőzsolcán, Bőcsre igyekezve, és a többi helyeken. Küldted traktorok pótkocsiján ülve, katonai teherautóban izgulva, markoló lapátjában állva, zuhogó esőben és rekkentő hőségben. Nap, mint nap bizonyítottad, hogy "elég neked az én kegyelmem", amikor azt hittük, már nincs remény, amikor azt hittük reggel, hogy nincs mit vinnünk, te délre már segély-hegyeket adtál, hogy vihessük, adhassuk, és csinálhassuk.
Uram, jó embereket ismerhettem meg! Méltónak tartottál arra, hogy "Krisztus jó katonáival" küzdhettem. Katonaként, igazi harcosokkal.
Kérlek Uram, hogy ne hagyd őket magukra! Azokat, akik most is ott vannak poshadó és bűzös vízben az összeomlott ház romjain a reménytelennek tűnő jövővel. Támassz újra angyalokat, segítőket, örömhírhozókat. Olyan hatalmasokat – politikusokat, biztosítókat, adakozókat, két kézzel segítőket – akik eszközök lehetnek a Te reményteljes jövődben. Vigyázz ránk Urunk! Ámen