2011-03-16

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Böjt van. Ez az időszak a befele fordulás, a lemondás ideje. Számos egyházközségben ilyenkor gyűjtéseket szerveznek, mert a böjtnek nem az a célja, hogy magunkat sanyargassuk, hanem hogy odaadjuk valakinek azt, amit magunktól megvonunk. Most két olyan embert mutatunk be, akik valamilyen ügyért mondtak le dolgokról, áldoztak időt, energiát. Két kalandvágyó emberről lesz szó. Az első Daruka Mihály, aki elhatározta, hogy ugyanúgy és ugyanott, ahol készült, újranyomja az eredeti Károli Bibliát. Karcsai Nagy Éva beszélgetett Daruka Mihállyal Vizsolyban.

Daruka Mihály: Ebben a házban nyomtatták ki az első magyar nyelvű, teljes Bibliát. Emiatt kezdtük el kutatni, hogy miképpen készült el. A végére már olyan mélységekbe sikerült leásni, hogy úgy döntöttem, megcsinálom a nyomdagépet. Elkészítettük azt a nyomdagépet, ami egész közel állhat az akkoriakhoz. Sajnos, semmilyen konkrét utalás nincs sem a nyomdagép berendezésére, sem azokra az emberekre, akik ezt a Bibliát fordították. Mert Károli Gáspár, Rákóczi Zsigmond és Mágocsi Gáspár nevén kívül fogalmunk sincs, hogy kik is vettek részt az elkészítésében. Azt írja Károli Gáspár: "némely tudós atyafiak segedelmével" készült el a fordítás. Valószínűleg ők szerényen, ajándéknak szánták és nem a maguk dicsőségét keresték.

Karcsai Nagy Éva: Nyolc féle betűkészlet 264 karakterét kellett kimetszeni, kiönteni majd kiszedni. A szedés sem egyszerű, mivel mintegy 4,5 millió betűből áll a Biblia. Hogyan zajlik ez a folyamat?
Daruka Mihály: Ahhoz, hogy betűt tudjunk önteni, három nagyon fontos dologra van szükség, ami egyben három mesterség is. Az első a korabeli öntőforma elkészítése. Ehhez elmentünk Mainzba, a Gutenberg nyomdába, hogy a kézi öntőforma másolatát meg tudjuk csinálni. A németszakos tanár kolléganőm lelevelezte a mainzi nyomda kurátorával. Amikor megérkeztünk, elmondtam, mit szeretnénk csinálni, ő ránk nézett és azt mondta: "Jól van, menjenek!". Ráírt valamit egy szórólap hátuljára németül, azt odaadtam a portásnak, neki kikerekedett a szeme és azt mondta: "Menjenek, ahová csak akarnak!" Olyan helyeken járhattunk a Gutenberg nyomdában, ahová más ember nagyon ritkán teszi be a lábát. Ott mindent lefotóztunk és lerajzoltunk. Már egy órája rajzoltam ennek az öntőformának a méreteit, alakját, amikor odajött a kurátor és azt mondta: "Tudja mit? Hagyja a rajzolást, odaadom az egészet CD-n, a kész méretezett rajzot." Szerencsen Ringer István, lakatosmester megcsinálta ezt a kézi öntőformát. Körülbelül félkilónyi vas az egész, egy férfiember tenyerében kényelmesen elfér, hiszen a legnagyobb betű sem nagyobb két kockacukornál. Amikor készen volt az öntőforma, még két dolog hiányzott. Hiányzott a verőtő, vagyis a patrica. Ez egy öt-hat centiméteres acélrúd, aminek a végére véste rá a betűket a vésnök.
Karcsai Nagy Éva: Honnan van vésnökük?
Daruka Mihály: Markazon, egy falunapon tartottunk előadást arról, hogy hogyan készült a Vizsolyi Biblia. Ott találkoztam egy vésnökkel, Gáspár Pál Szilveszterrel. Mondtam neki: "Te Szilveszter, tudnál te ilyet vésni?". Rám néz kikerekedett szemekkel: "Ilyet? Hogyne tudnék? Én vésnök vagyok!". Nekiállt és a tökéletesen eredeti formájú betűket elkezdte kivésni. A Vizsolyi Biblia első oldalán több mint 300 jel van, ez körülbelül 3000 öntött ólombetűt jelent, plusz még a kitöltőket. Amikor ezzel is készen voltunk, már csak egy fázis hiányzott, mégpedig a matricák elkészítése. Ehhez is egy külön gépet kellett szerkeszteni, amivel beleütöttük egy nagykalapáccsal ezt az acélrudat az alumínium lapba. Végül ez is elkészült.
Karcsai Nagy Éva: Nekem ez az alumínium lap olyan, mint egy dominó.
Daruka Mihály: Pontosan akkora méretű is, mint egy dominó. Ha van öntőmatricánk, akkor csak bele kell helyezni az öntőformába és egy szedőkanál segítségével a jól felmelegített betűfémet bele kell önteni. Tulajdonképpen itt már a betű formája megvan, de a betűtesthez hiányzik még egy gép, amivel le lehet vágni a hosszát és méretre lehet igazítani. Hála Istennek, most már, minden megvan, és február 18-ával elkezdhettük a Biblia nyomtatását.

Daruka Mihály: Amikor az első lap elkészült, akkor láttuk igazán, hogy fog ez menni. A Biblia nyomtatásával a szakrális világ és az iparos világ határán vagyunk. Mert, ha bármi mást nyomtatnánk, akkor nem lennénk ennyire a reflektorfényben. Azt gondolhatják, hogy egy olyan ember kezdett ehhez a munkához, akinek nem ez a mestersége.
Karcsai Nagy Éva: Olyan, mint a hályogkovács?
Daruka Mihály: Pontosan. Olyan, mint a hályogkovács.
Karcsai Nagy Éva: Az eredeti Bibliát kitől kapták?
Daruka Mihály: Az eredetinek a másolatát használjuk, amit a Széchényi Könyvtártól kaptunk. Ennek mintájára készítjük el azt a 200 darabot, amit kísérletnek és tisztelgésnek szánunk.
Karcsai Nagy Éva: A hitújító Kálvin János Emlékév végére, 2015-re szeretnék elkészíteni. De miért éppen 200 példányt?
Daruka Mihály: Eredetileg négy nyomdagéppel másfél év alatt nyolcszáz Bibliát nyomtattak, ami nagyjából kétmillió oldalt jelent. Ez olyan technikai bravúr volt abban az időben, amit több mint száz évig meg se tudtak közelíteni a magyar nyomdászok, nemhogy túlszárnyalni. Nekünk csak egy gépünk van, tehát a negyedét tudjuk megcsinálni. Azért hosszabb az idő is, mert nem csak a nyomtatással foglalkozunk, hanem folyamatosan jönnek a látogatók és nekik a színházi előadásokat tartunk. Ez egy interaktív játék, aminek az a lényege, hogy mindenki részesévé válik egy kis időre a nyomtatásnak. Megalakítottuk a Vizsolyi Nemzeti Színházat, amelynek az egész színtársulatát a nézőközönség adja. A történetet én mesélem el, és a látogatók közül lesznek a történet szereplői.

Karcsai Nagy Éva: Nagyon sok pártfogója akadt, hiszen már olyanok is vannak, akik örökbe fogadtak egy-egy betűt vagy iniciálét.
Daruka Mihály: Közel száz ember segíti ezt a munkafolyamatot. Nem nagyon van időnk arra, hogy kivárjuk a pályázatok beindulását, lecsengését, egyáltalán azt, hogy pénzhez jussunk. Nincs is meg hozzá az alapunk, hogy pályázzunk. Az idő pedig vészesen fogy. Ezért azt találtam ki, amit Rákócziék is 422 évvel ezelőtt már kitaláltak, hogy mindenki a maga tehetségéhez mérten járuljon hozzá, ahhoz, hogy ezt a nemzeti ereklyét fel tudjuk mutatni. Kitaláltam, hogy fogadjunk örökbe egy-egy betűt a Vizsolyi Bibliából. Összesen 264 karakter, valamint körülbelül 100 nyomdai cifra van. Ez egy jelképes dolog. Négyezer-ötszáz forintra van szükség ahhoz, hogy egy betűt ki tudjunk vésni. Ezért örülünk, ha valaki örökbe fogad egy betűt, vagy ha tehetősebb, akkor egy iniciálét huszonötezerért.

Karcsai Nagy Éva: Úgy tudom, nyomdászok is felajánlották a segítségüket.
Daruka Mihály: Ma már a nyomdákban nem dolgoznak betűszedők. Voltak, akik megkerestek bennünket, mert negyven évig dolgoztak a szakmájukban. Egyetlen kívánságuk az volt, hogy újra betűt szedhessenek, de már évek óta nem láttak ólombetűt. Erre megmutattam nekik egy igazi nagy regált, ami színig volt ólombetűvel. Ez egy igazi kincs most, mert már az ólmokat egybeolvasztották.
Karcsai Nagy Éva: Honnan kapták ezeket a betűket?
Daruka Mihály: Ezt a miskolci Borsodi Nyomdától kaptuk. Most ajánlottak fel nekünk betűfémet, mert ez a legnagyobb problémánk, hogy ebből kevés van. Kaptunk ugyan egy kevés nyers betűfémet, de igen sok betűt kell öntenünk. Ezért, ha valakinek van, azt nagyon szépen megköszönnénk. A betűszedőknek, akik segítenek ebben a munkában, odaadjuk a kefelenyomatot, a lap legelső példányát. Ez később igazi ereklye lesz, amire nagyon büszkék lesznek.
Karcsai Nagy Éva: A kétszáz kötetet akkor végülis kik kapják?
Daruka Mihály: Odaadjuk a Bibliákat azoknak, akik segítenek megvalósítani ezt a nagy munkát. Rákócziék pontosan ugyanígy csinálták, kinyomtatták a 800 könyvet és azoknak adták, akik azt a körülbelül kétszáz aranyforintot összeadták. Az adomány mértékének megfelelően kapták a könyveket és ők a birtokaikon kiosztották házaknak, templomoknak, azoknak, akiket érdemesnek tartottak rá. Mi pontosan ugyanezt szeretnénk ezzel a kétszáz könyvvel, hogy azok az emberek, akik segítenek nekünk felépíteni a Rákóczi Kúriát, azoknak odaadjuk ajándékba, vagy inkább a köszönetünkképpen.

Bocsásd meg, Úr Isten…

Fekete Ágnes: Most egy huszonkét éves marosvásárhelyi fiúval beszélgetünk, aki négy hónapon át dolgozott Kenyában, Rusinga szigetén. Idén huszadmagával készül visszatérni, hogy a falu építésében segítsen. Halmen Balázs Bagdán Zsuzsannával beszélgetett.

Halmen Balázs: A Victoria-tavon van egy Rusinga nevű sziget. Ezen a szigeten voltam négy hónapot. A foci nagyon kedvelt sport ott. Ezért elkezdtem fociedzést tartani a gyerekeknek, akik rongylabdákkal játszanak. A tehenek vagy a kecskék néha átsétálnak a focipályán. Vakon vágtam bele, csak azt tudtam, hogy van egy iskola, ahol árvagyerekek vannak, és ott szükség van egy tanárra vagy egy önkéntesre, aki bármit csinál. A szigeten egy nagy tudású, köztiszteletben álló, helyi negyvenéves tanár néhány társával alakított egy szervezetet, hogy valami jót tegyenek a falunak. Alapítottak egy iskolát árva, félárva és szegény gyerekek részére. Idáig nem volt külföldi támogatásuk. Én voltam az első hivatalos önkéntes. Ez még különlegesebbé tette a helyzetet, ezért még elkötelezettebbnek érzem magam irántuk. Isten vezetett engem oda, és most nyáron készülünk visszamenni egy csapattal. Édesapám is azt mondta, hogy szívesen velünk tartana a falu építésében. Kenya nyolcvan százaléka keresztény, a maradék pár százalék muzulmán, és nagyon kis százalékban maradtak meg a törzsi vallások. De a kereszténységben megmaradtak a törzsi szokások, hiedelmek. Az iskola főnökénél laktam. Vasárnaponként a templomba mentünk, ami úgy nézett ki, hogy négy oszlop volt felállítva és lefedve egy pléh lemezzel, hogy legyen egy kis árnyék. Nem egyszer kértek meg arra, hogy prédikáljak nekik. Nincs konkrét lelkészük, hanem egy-egy öregebb nő kinyitja a Bibliát, felolvas valamit és hozzáfűz néhány gondolatot, aztán énekelnek egy sort, majd megint feláll valaki, és felolvas ő is valamit a Bibliából. Megkértek engem is néhányszor, hogy mondjak valamit. Először nagyon megijedtem, hogy mit mondhatnék én? Ezek nagyon furcsa pillanatok voltak. Szeretettel és tisztelettel hallgattak és a végén mindig megköszönték. Nagyon egzotikus volt nekik, hogy egy fehér ember beszél hozzájuk. Főleg a gyerekeknek voltam furcsa, folyamatosan mutogattak rám, folyton megállítottak, beszélni akartak velem. Ez eléggé zavart engem. Kevés ember volt, aki megértette, hogy én is csak egy egyetemista vagyok, aki önkéntesként jött hozzájuk. Sokan azt gondolták, hogy felkarolom őket és ha hazamegyek, szerzek neki egy támogatót. Emiatt kevés közeli barátom lett a szigeten. Viszont akikkel összebarátkoztam, azokkal nagyon. Kenyában nagyon drága az egyetem, szinte olyan drága, mint nálunk. Nagyon kevesen tudják megfizetni azt a pénzt.

Bagdán Zsuzsanna: Mondtad, hogy később is szeretnéd segíteni a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását. Most min dolgozol?
Halmen Balázs: Különböző terveink vannak. Szeretnénk az iskolát újjáépíteni. Jó lenne, ha minél több gyereket "örökbe fogadnának", vagyis havonta támogatnák anyagilag, hogy könnyebben tudják fizetni a tandíjat. Mielőtt kimentem volna azt gondoltam, hogy olyan elzárt közösségbe kerülök, ahol ugyan nagy a szegénység, de a nagy nyomor ellenére az emberek nagyon boldogok, életvidámak és nyitottak. Egy kicsit másképp volt. Nem lehet általánosítani, de nagyon sok ember boldogtalan. Pontosan azért, mert ez nem egy teljesen elzárt társadalom. Ott van a közelben a város, ahol már vannak tévék s emiatt kialakult bennük egy irigység, boldogtalanság, hogy mi itt élünk a nagy nyomorban és ott van az a másik világ, ami számukra a mennyországot jelenti, ahol zöld fű van és nagy tornyok és tanuló, boldog fiatalok. Volt olyan, hogy sétáltam az utcán és mindenütt a pésza szó ütötte meg a fülemet, ami szuahéli nyelven a pénz. Mindig a pénzhez lyukadnak ki, a pénzről és a nyomorúságról beszélnek. Nagyon sok olyan fiatallal találkoztam, akik miután befejezték az iskolát, a halászást megunták, elment a kedvük az élettől és inni kezdtek. Sok lézengő fiatalt láttam. A rádió a kedvencük, mindenki hordja magával a vállán és hallgatja a törzsi zenét. Tiltott szerencsejátékot játszanak pénzre a fa tövében. A gyerekek nagyon életrevalóak, feltalálják magukat. Rongylabdákkal focizgatnak. Egy tizenkét éves gyerek, műanyag palackokból, rongyokból egy egész jópofa kis guruló motorbiciklit rakott össze és a kishúgát húzta rajta. Nagyon aranyosak a kölykök.
Bagdán Zsuzsanna: Ahogy mesélted ezt a pénzcentrikus gondolkodást, arra gondoltam, hogy ezért kár volt elmenned Kenyába, hisz itthon is ugyanezt tapasztalhatod.
Halmen Balázs: Ezzel egyetértek. Engem is meglepett, hogy ezek szerint a világ minden pontján ilyen pénzcentrikusak az emberek.

Bagdán Zsuzsanna: Úgy érezted, befogadtak?
Halmen Balázs: Igen. Úgy éreztem, hogy befogadtak. Láttak már fehér embert, de mindig elcsodálkoznak rajta. Például furcsa volt nekik, hogy a fehér ember is végez kétkezi munkát. Az itthonról kapott támogatásból vettek az iskolának egy víztartályt, aminek alapot kellett ásni. Amikor nekifogtam egy csákánnyal ásni a gödröt, egész kis közönségem lett. Megszereltem a család biciklijét és biciklivel járkáltam. Ezen is csodálkoztak. Amikor Rusingán voltam, akkor volt a focivébé. A helyiekkel együtt néztük a meccseket. A faluban volt három tévé. Generátorról elindították egy kis sárkunyhóban, a papayafára felszerelték az antennát és úgy fogtuk az adást, ami persze néha elment. Egy kis szobába vagy harmincan zsúfolódtunk be. Mind férfiak voltak, mindenki nekivetkőzött, izzadt.
A legtöbb önkéntes palackozott vizet vesz magának, ami nagyon drága. Én azt a vizet ittam, amit a tóról hoztak, felforraltak és egy bizonyos szerrel kezeltek, ami szintén iható volt, de nem mindenki bízik meg ennek a víznek a tisztaságában. Én úgy gondolkozom, hogy bármi történjen velem, annak meg kell történnie. Tehát nem én irányítom az életemet és ez ad egyfajta lazaságot, hogy jó akkor menjünk, és ha történik valami, akkor annak úgy kell történnie. És abból meg tanulok valamit. Ez azért volt, mert egyedül voltam. Most hogy húszan megyünk vissza, hatalmas felelősségérzet van bennem. A társaim mondják, hogy nem kellene felelősséget éreznem, mert mindenki saját döntése alapján megy. De úgy érzem, jobban oda kell figyelni a dolgokra. Mielőtt kimennénk lesz egy komoly beszélgetés, hogy mit szabad, mit nem. Milyen hibákat kerüljenek el, amiket én megcsináltam.
Bagdán Zsuzsanna: Milyen csapattal mész?
Halmen Balázs: Vegyes társaság, sokan jönnek a Genézius társaság ifijéből, ahová én is járok. Próbálunk mindenféle úton-módon pénzt gyűjteni. Például nyomtattunk téglajegyeket, amik megvásárlásával lehet támogatni az iskola építését. Ruhavásárokat szervezünk Kolozsváron, aminek a bevételét szintén erre fordítjuk. Harmincezer eurót szeretnénk így gyűjteni. Elég magasra tettük a mércét. De ha ötezer eurót összegyűjtünk, azzal is sok mindent lehet már kezdeni.
Bagdán Zsuzsanna: Mikor mentek? Mikor kell értetek imádkozni?
Halmen Balázs: Az jó lesz, ha imádkoztok értünk! Augusztusban megyünk három hétre.

Fekete Ágnes: A következő hét református eseményei, híreink következnek.

Fassang László orgonaművész és Szokolay Dongó Balázs népzenész jótékonysági hangversenyt ad a Sylvester János Protestáns Gimnázium javára március 18-án, pénteken 18 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Dr. Pálhegyi Ferenc Élethelyzetek című sorozatának utolsó előadása lesz március 21-én, hétfőn este 18 órakor Budapesten a Ráday Kollégium Dísztermében. Az előadás címe: Megmenthetjük-e a "menthetetlen" házasságunkat?

A Csillaghegyi Esték következő összejövetelén Dr. Hegedűs Lóránt tart előadást Ady istenes verseiről. Az előadás március 23-án, szerdán lesz 18 órakor, Budapesten, a III. kerületi Vörösmarty utca 2. szám alatt.

Konferenciát rendez a Protestáns Médiaműhely a jövő egyházi médiájáról és az internetes újságírásról március 18. és 20. között Berekfürdőn a Megbékélés Házában.

A hitoktatás kihívásai és lehetőségei napjainkban címmel tartanak konferenciát március 23-án, szerdán 10 órától Sárospatakon a Teológia imatermében. Jelentkezési határidő: március 20.

A Református Középiskolák XVII. Természettudományos Diákkonferenciáját rendezik meg március 18-19-én Csurgón.

Megemlékezik a Rákóczi szabadságharcról és az 1848-49-es forradalomról a Tabulatúra régizene klub március 21-én, hétfőn este 19 órakor, Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Alföldy-Boruss Csilla orgonahangversenye lesz március 19-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 3. szám alatt.

A Zeneakadémia Egyházzenei tanszékének hagyományos, nagyböjti, református vesperását tartják március 22-én, kedden 18 órakor Budapesten a Kálvin téri templomban.

Édes Erdély címmel nyílik Thaler Tamás fotókiállítása március 20-án, vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet után, Budapesten a Szilágyi Dezső téri templomban.

Aukcióval egybekötött kulturális estet tartanak március 20-án, vasárnap 16 órakor a Debrecen-Józsai reformátusok, a Józsai Közösségi Házban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 4. fejezetéből!

"Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő…" (Máté 4:1-3.)

Jézus böjtölése nem valami szent cselekményként olvasható a Bibliában. Ezt a történetet mindenki úgy ismeri, mint "a megkísértés története". Azt gondolnánk, hogy aki böjtöl, az egyre szentebb és nemesebb lesz. Itt azonban azt olvassuk, hogy Jézus elbizonytalanodott küldetésében. Kétségei voltak, hiszen megszólalt egy hang: nem lenne jobb enned? Nem lenne jobb, ha hatalmas úr lennél? Nem lenne jobb, ha a világ urának mondanának? Jézus tehát éppen ebben a pusztában, a böjti időben élte át élete első nagy belső vívódását. Éppen ebből a pusztából indult küldetése teljesítésére. Itt dőlt el végleg, hogy kicsoda ő. Nem szeretjük a pusztát, s ez érthető. Nem kívánjuk a kétségeket, az összegubancolódásokat, a szúrásokat. De ha kivennénk ezeket az életünkből, akkor a növény életet adó és védő tüskéit vennénk el. Több emberrel beszélgettem már ezekről a dolgokról. Mindig kiderül, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy kételyek vannak bennük, hogy nem hisznek mindig erősen. Pedig ezek a kételyek olyanok, mint a kaktusz tüskéi: szúrnak is, de életet is adnak. Aki soha nem kételkedik, az egy gép. Akinek nincs pusztaság jelképes értelemben az életében, az nem a valódi életben éli meg a hitét.
A puszta a döntéshozás helye. Nem akarom ezzel pontosan górcső alá venni mindazt, ami Jézussal ott történt, mert meggyőződésem, hogy valójában titok a böjt. Nem lehet leírni azt, ami egy emberben történik akkor, amikor megvonja magától a táplálékot, vagy bármi életadó jót. Tény, hogy biológiailag is egy kicsit más állapotba kerül az, aki sokáig böjtöl.
Például a nyelv életünk fontos része. Ugyanakkor ma rengeteg baj származik abból, hogy az emberek túlságosan sokat beszélnek. Akárhova megyek, sehol nincsen csend, és a legnagyobb bolondságokat, rám egyáltalán nem tartozó dolgokat kiabálnak mindenfelé. Ha kiiktatjuk a nyelvet akár úgy, hogy nem beszélünk, akár úgy, hogy nem eszünk, hirtelen jobban látunk minden mást. Közelebb kerülünk az egyensúlyhoz. Persze vannak végletek: van, aki megőrülésig hajtja az aszkézist, az önsanyargatást. Isten alapvetően nem erre teremtett bennünket. A jó és a szép az élet normális eleme. De itt van a másik véglet, ami bennünket talán jobban kísért: a szalon keresztyénség. Együtt szórakozunk, érdekes ismereteket sajátítunk el, és valójában csak egy vallásos eszme köt bennünket össze. Mert a testünkhöz, az élet szükségeinkhez nincs köze Istennek. A böjt éppen arra ad lehetőséget, hogy ennek az ellenkezője kiderüljön, hogy mércére tegyük az életünket. Az életem, az egész valóm az Istené. Én például a telefonommal küzdök mostanság. Állandóan csörög, nem tudok már ügyek nélkül létezni. Egyik nap elveszett a telefonom. Bár régóta gondolkodtam azon, hogy megszabadulok a telefonomtól, most mégis ideges lettem. Mindenütt kerestem, és egyre jobban zavart, hogy nem találom. Két nap múlva lett meg, az egész család nevetett azon, amikor azt mondtam, szerintem egy angyal dugta el, más nem lehetett, hogy ki tudjam néha kapcsolni a telefonomat is és magamat is. Ilyen kikapcsolásokra szükség van néha. Más sorrendbe kell rendezni életünk dolgait, és ehhez távolról kell megvizsgálni a dolgokat, hogy együtt is láthatóak legyenek. A pusztaság arra jó, hogy ez a távolból való nézés, rendeződés megtörténhessen. Nem baj, ha nehéz, nem baj, ha kétes, ki kell menni, ki kell kapcsolni, ilyen értelemben böjtölni kell. Isten adja, hogy ez a böjti idő ilyen értelemben egy fontos időszak legyen számunkra! Ámen