2011-10-19

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Ma egy református tájékra teszünk kirándulást. A Fekete-Körös völgyébe látogatunk. Ez a táj a Bihar-hegységtől az Alföldig terjedő szakasz, amely magában foglalja a Belényesi-medencét is. Összesen mintegy 5-6 ezer magyar él ma ezen a vidéken. A Fekete-Körös völgyének magyarsága a kora Árpád-korban telepedett meg. Sajátos, archaikus nyelvjárásuk van ma is. Kiss Sándor látogatott el többek között Magyarremetére, ahol Szigeti Ferenc lelkésszel beszélgetett az egyedülálló középkori freskós templomban. De járunk még Köröstárkányban és Várasfenesen is, ahol megismerhetjük a Vura Ferenc által létrehozott tájházat. Látogatásunk abból az alkalomból történt, hogy Belényesen egy konferenciát tartottak a 100 éve született Bottyán János teológus emlékére. Az ottani előadások közül Szántó Árpád volt képviselőt hallhatják. Először tehát Köröstárkányba látogatunk.

Kiss Sándor: Itt tetszett születni?
Oláh Ferenc: Itt.
Kiss Sándor: Az egész család idevaló?
Oláh Ferenc: Igen. A három családom itt van most is. Úgy vannak a fiatalok, hogy csak mennek és ünnepelni akarnak. Azt mondják, hogy nem lehet megélni. Dehogynem lehet megélni! Ha dolgozik az ember meg lehet élni. Régebben is meg tudtunk élni. Volt, aki tehénnel szántott, és volt, aki lóval vagy ökrökkel. Tudtak építni, de most nem szeretnek dolgozni. Ez a valóság! Lehet látni, ahogy Belényes felől jövünk, hogy a jó földek helyén pusztaság van. Nem éri meg megdolgozni. Mindenfele úgy van.

Szigeti Ferenc: Itt a remetei templomban látható a falon Lászlónak, a lovagkirálynak a leányrabló kunnal való megütközéséről szóló legenda. Annak alapja a cserhalmi ütközet, ahol ő maga még csak herceg. Maga az, ahogy ő azt a csatát vívja az ország népének emlékezetében a későbbiekben is megmaradt. Magyarremete temploma tele van freskókkal, amiket mi reformátusok sok mindennel együtt kidobtunk és mennyi minden mást, ami érték volt és érték lehet. A lovagkirály képsorozata figyelmeztet bennünket a lovagiasságra, ami tartóoszlop lehet a család és a közösség számára. A mai világ azt akarja, hogy legyetek meghunyászkodók, legyetek olyanok, akik engedik, hogy rájuk tapossanak! Legyetek olyanok, akik mások akaratát követik! Ne gondolkozzatok magatoktól! A remetei templom így is akar vallani: tudsz-e férfi lenni? Tudsz-e becsületes munkás lenni, akkor is, ha nem is adják meg a béredet? Ahol az anya, a nő nem kerül a maga státuszába, akkor hiába hozunk össze ilyen együttléteket. Hiába verjük a lármafát, átlényegülünk úgymond, vége van, kész. Az otthoni gondok lekötnek ismételten. Többet kellene tenni. Mondom, a templom az vallat. Nem az fontos, hogy mi van a tetején, kakas, kereszt vagy egyéb. Hanem az, hogy megkérdez téged és engem, kinek a pártján vagy?
Kiss Sándor: A magyarremetei református templomban vagyunk, ahol nagyon sok négyzetméternyi freskó tárul a szemünk elé.
Szigeti Ferenc: 2003 májusában jöttek szakemberek, akik elkezdtek kutatni a falképek után. Székesfehérvárról Lángi József falkép kutató és restaurátor, Váradról Emődy Tamás építészmérnök jöttek és kutattak. S időközben, ahogy az anyagiak és az idő engedte, úgy teljesült ki ez a munka. Most nagyrészében már lehet látni azt, ami egykor díszítette ezt a templomot.
Kiss Sándor: Mit látunk a képeken?
Szigeti Ferenc: Bibliai és történelmi személyiségeket. Ezek a képek az ezerháromszázas évek közepe tájékán készültek. Van egy másik képrendszer is, ami körülbelül száz évvel később festődött görögkeleti szertartáshoz. Lehet itt látni László királyt, István királyt és a fiát Imre herceget. Fent az apostolok galériáját. Fel lehet ismerni Péter apostolt a kulccsal a kezében, Pál apostolt a kardjával, Bertalant egy nyúzókéssel. Tamás apostol az egyetlen az apostolok közül, aki nem egyedül van, hanem maga a feltámadott Krisztus előtt van görnyedt testhelyzettel és döbbent arckifejezéssel. Krisztus előtt úgy áll, mint aki kinyújtott kezével tapogatja annak sebeit, de az arcán ott a döbbenet.
Kiss Sándor: Kitátja a száját a csodálkozástól.
Szigeti Ferenc: Jakab apostolt is láthatjuk, akit a zarándok botjáról lehet felismerni. A szemközti oldalon az újkori ablak alatt Mihály arkangyalt lehet látni, aki a főangyalok közül azzal van megbízva, hogy az emberek cselekedeteit mérlegelje. Ezért lehet látni azt a mérőrudat, aminek a két végében ott vannak a jó és a rossz cselekedetek megjelenítve. Amott pedig Aranyszájú Szent Jánost lehet látni, aki egy hatalmas fazék szájából egyenesedik ki deréktól felfele és imára kulcsolt kézzel van megjelenítve, hisz a hagyomány szerint elevenen, olajban sütötték meg. Úgy tartják, hogy nemhogy belehalt volna a szenvedéseibe, hanem nyolcszorosan megfiatalodott. Sokan kérdik, hogy mit kezdünk mi ezekkel a freskókkal egy református templomban? Természetesen vannak olyan emberek, akik nem tudnak mit kezdeni ezekkel a képekkel, mert úgy gondolják, hogy ezáltal reformátusságukban vannak megsértve. De vannak olyanok, akik a lényegre rátapintva észreveszik ezen örökség értékét. Egyértelmű, hogy milyen gazdag kultúrával rendelkezett népünk ott, a "sötétnek" mondott középkorban. Látható, hogy mennyire színes volt ez az egész. Vallat ez a templom és mutat egy olyan irányba, amelybe minden embernek nézni kell. Az anyaországból a Teleki Alapítványnak köszönhetően tudtuk ezeket a munkálatokat folytatni. Csodálatos módon haladtunk és remélem, hogy ugyanebben az ütemben fogunk haladni és tesszük ezt az épületet, Istennek házát úgy ritkasággá, a nyugalom szigetévé, hogy az mindenkinek szívügye.

Kiss Sándor: Az udvaron látunk egy kopjafát, nevekkel. Mik ezek a nevek? Mi történt itt 1944-ben?
Szigeti Ferenc: Magyarremetének szeptember 23. fekete gyásznapja. 1944 szeptemberében, amikor a magyar hadsereg vonult vissza az anyaország felé a Brátka Belényes útvonalon, nyomában az oroszokkal és a román friss szövetségesekkel, olyan embertelen cselekedetekre vették rá némely emberségükből kibújt emberek magukat, amit elképzelni is szörnyű. Tizenkét éves kortól nyolcvanöt éves korig, férfiakat, nőket, golyóáltali halálra ítéltek, annak ürügyén, hogy partizánoskodtak. A faluban harminchat embert végeztek ki itt és később az Arad megyei Kishalmágyon másik hat személyt, akiket mint nagygazdákat arra kérték fel, hogy fuvarozzanak bizonyos anyagokat, majd pedig ottan "jutalomból" megásatták vélük saját sírjaikat és azután kivégezték őket. Nem szívesen emlékeznek az emberek erre, mert még mindig úgy gondolják, hogy sebeket tépnénk fel ezáltal s félnek a többségtől, a románoktól. Nekünk pedig, mint vezetőknek kötelességünk tudatni vélük, hogy ha valamiről nem beszélünk, az nem jelenti azt, hogy arról nem gondolnak vagy nem gondolnak vissza s ezért az idén, szeptember 25-én avattunk fel egy olyan emlékművet, amit ugyancsak Emődy Tamásnak köszönhetünk, mint tervezőnek. Jövőbe is enged tekinteni, ott van Nyerges Attila idézete, hogy "vannak dolgok az ember életében, amikre jobb volna nem emlékezni. Jobb volna, de emlékezni kell. Emlékezni azért, hogy megtörténhetett és azért, hogy többet ne történhessen meg!" A végén oda van írva megint egy idézet egy szabadságharci kardról vett idézet, ami azt írja, hogy "nem haragból, de becsületből".

Vura Ferenc Édesanyja: Ez volt a házigazda itt. Így jártak a lányok. Selyemruha, rajta négy sor pántlika, zöld, piros, rózsaszín, kék. Ez egy nagyon szép fodros ing. Ez a jegykendő. Édesanyám jegykendője. Ez egy nagyon szép kötő. Lajbi, főkötő. Édesanyám ezzel volt menyasszony is. Így ahogy ez fel van öltözve. Piros szoknya. Mikor már olyan negyven-ötven évesek voltak akkor jött a kék delin ruha, aztán meg a fekete. Régen, amikor az ötven évet betöltötték a menyecskék, általában sötétben jártak. Ezeket a párnákat a nagymama adta édesanyámnak. Az én világomban már nem volt divat ez a fodros ágynemű, de nagyon megőrizték az én szüleim. Mindig az volt a fiam vágya, hogy egy ilyen népviseleti szobát szerkesszen. Ezt a bölcsőt kaptam egy öreg nénitől, Boros Józsefnétól. Neki csinálta az apukája, amikor ő született ezelőtt nyolcvan valahány évvel. A lányoknak koszorúba volt feltéve a hajuk, amíg lányok voltak és így volt félrül feltéve egy szalag. Vállkendő. Itt élték le az asszonyok az életüket a konyhában, de akkor nem konyhának mondták, hanem pitvarnak. Ez volt az ujjas, ezek már gyöngyösek. Ez a szoba, itt háltak. Itt zajlott mindenféle le. Itt este gyűltek össze. Mert nem úgy volt régen, hogy mindenkinek külön szobája volt, hanem azt mondta nekem Erzsi néni, hogy tizenketten is háltak ebben az egy szobában.
Vura Ferenc: Meghaltak a nagyszülők és ránk maradt a sok minden. Először nem tudtuk, hogy mi legyen vele, mert a mostani modern házakba nem igazán illenek bele ezek a hagyományos holmik, a felvetett ágy vagy a kaszli. Itt a szomszédunkban volt ez a régi ház. Meghaltak a tulajdonosok és akkor jött magától az egész. Nagyanyám most halt meg három éve, de soha nem adott el egy darabot se semmiből. Hál’ Istennek belenevelkedtünk és távol áll tőlünk a gondolat, hogy valamit is eladjunk az örökségből: se tárgyat se földet. Egész más elképzelésünk van a tulajdonról.
Kiss Sándor: Milyen programokat terveznek ide? Miről álmodnak?

Vura Ferenc: Rengeteg ötlet és javaslat van. Most is itt volt Dinnyés József művész úr és ő is mondott ötleteket. A vasárnapi iskolásokat is szeretnénk, ha hétvégenként itt tartanák a foglalkozásokat a gyerekeknek. Az emberek itt falun teljesen elvesztik az identitásukat. Sokan elmennek a városba vagy külföldre. Oda nem tudnak beilleszkedni és se nem falusi, se nem városi, hanem olyan elveszett ember és akkor még belejön a vegyes házasság és előbb-utóbb eladják itt az összes házat és földet. És aki vásárol, az nem mi vagyunk, hanem a szomszédaink.

Ének: Dinnyés József
Menj új hazába hát bolond,
szegényke, kósza hű barát,
lesd ott is úgy a szél szavát,
hogy havas éj honvágyat ont.
Legyen veled a bánatom,
amelyet ékes dal kísér,
s amit nem adnék semmiért,
bár egy-egy este fáj nagyon
legyen körötte csend a szent,
mit akár tetszik akár nem
mindig magammal kell vinnem,
mely börtönt s küldetést jelent.

Kiss Sándor: Megkérdezhetem, hogy mit csináltok?
Söprögető lányok: Takarítunk.
Kiss Sándor: Mit takarítotok?
Söprögető lány: A templom körül. Anyukám a takarítónő. Ősszel hullanak a levelek és nem maradhat úgy az utca.
Kiss Sándor: Úgy láttam, hogy itt a faluban több helyen is söprögetnek.
Söprögető lány: Ez így szokás, hogy szombaton a ház előtt mindenki eltakarít.
Kiss Sándor: Nektek van valami szolgálatotok ezen a söprögetésen kívül?
Söprögető lány: Én egyetemista vagyok, másodéves, a testvérem meg tizedikes.

Kiss Sándor: Diósi Gábor Ferenc köröstárkányi fafaragóval beszélgetünk.
Diósi Gábor Ferenc: Kihalófélben van ez a fa fejfa készítés. Én egyedül vagyok, aki még fa fejfákat készít. El kell készíteni a bölcsőt és a koporsót és a fejfát is.
Kiss Sándor: Bölcsőt is szokott készíteni?
Diósi Gábor Ferenc: Már bölcsőt sajnos nem készíttetnek. De lehet, hogy visszajön az a világ, hogy egyes emberek elkészítik majd az unokáknak a bölcsőt. Sajnos inkább a koporsók a jellemzők. Most már tizenhét éve, hogy készítem a koporsókat. Asztalos és fafaragó szakmát végeztem. Aki azelőtt készítette a faluban a koporsókat elköltözött és így nem volt, aki átvegye ezt a feladatot. Több száz asztalos volt a faluban, akik bútorgyárakban dolgoztak és senki nem akarta ezt bevállalni. Én azt mondtam, hogy megpróbálom, mert láttam benne egy hagyományt. Amikor valaki meghal, a koporsósnak sok teendője van, attól a perctől kezdve, hogy kiadja a koporsót a házból, egészen addig, amíg a halottat elhantolják. Tudniillik a koporsó alját viszik először a halottasházhoz, a koporsós másnap viszi a fedelet, miután felírta rá az elhalálozott nevét és az évet. Részt kell, vegyen a temetésen, amitől nagyon iszonyodnak az emberek, hogy le kell, szegelje is azt a koporsót. Néhány évig én is ezt gyakoroltam, hogy rendes szeggel szegeltem le a koporsót. Vittem magammal a kalapácsot, és amikor ütöttem a szeget, akkor mindenki sírt. A kalapácsütéstül megrendül az ember. Most már csavarozom. Csak jobban esik az embernek. Ott kell, legyen a koporsós addig, amíg elhantolják a halottat, mert nem lehet tudni, milyen probléma jön elő. Volt, hogy a koporsót leejtették a sírba, akkor be kell segíteni. Mi is emberek vagyunk és minket is valaki el kell, hogy rendeljen. Ez szép is, hogy elrendeljük egymást. Ezért mondom, hogy a koporsós szóban több minden van benne, mint hogy valaki elkészíti a koporsót.
Kiss Sándor: Hagyományos fejfákat is készít?
Diósi Gábor Ferenc: Van egy olyan szokás, hogy amíg kikerülnek a halottaknak a márvány fejfák, addig egy fa fejfát tesznek neki, hogy tudják, ki van eltemetve. Régen a férfiak és a nők kozsókban, bekecsben jártak. Ez volt a népviselet, amin megláttam egy szép kis tulipános motívumot. Arra gondoltam, hogy mivel ma már nem hímeznek kozsókokra, átteszem a fafaragásra ezt a motívumot és padokra is rávésem. Ez tényleg a miénk, a Fekete-Körös menti embereké.
Kiss Sándor: Hogy készül egy ilyen fejfa?
Diósi Gábor Ferenc: Mindenki, akinek a hozzátartozója meghalt kapott a temető melletti erdőből egy szálfát. Ez azt jelentette, hogy egy fát kivágtak és annak a törzséből egy fejfát készítettek. A halottasház szomszédjában lehántolták, gerenda alakra vágták és kivésték. Nem voltak olyan jó szerszámaik az embereknek, mert nem fafaragók voltak, hanem ácsmesterek. Volt egy V-alakú véső, amivel próbálták beírni a betűket. Ma már a modern világban a gyalugépen átdolgozom ezt a fát, majd lecsiszolom, megadom neki azt a formát, ami nálunk szokás. És ráírom az alapdolgokat. A fejfa felső részére oda kell írni néhány betűt. Azt, hogy A.B.F.R.A., ami azt jelenti, hogy a boldog feltámadás reménye alatt. Ez nekünk reformátusoknak nélkülözhetetlen és a márványkövekre is rá szokták írni. Ráírom még a nevet és a pontos dátumot. Sőt, ha valaki akarja, akkor még valamit. Szoktam egy kis verset írni nekik. Volt olyan eset, amikor közel álltam az illetőhöz és írtam neki néhány sort.
"Virággal kezében sóhajtozva lépdel,
arcán a verejték könnycseppekbe vész el.
Leteszi virágját, bár nyolcvan éves elmúlt,
unokája sírjára, ki fiatalon elhunyt."
Itt a faluban ismerjük egymást. Volt olyan, hogy egy gazdag ember halt meg. Mindig mondta, hogy majd egyszer eljön hozzám, hogy megbeszéljük, hogyan készítsem el a koporsóját. Azonban hirtelen halt meg, és amikor a fejfájára írtam, jött az az ötlet, hogy írjak neki néhány sort, aminek az volt a mondanivalója, hogy az Úr akarata örökké megmarad. Ne bízzuk el magunkat, mert ennek az életnek vége lesz, és ha valaki csak ebben az életben hisz az kevés. Nézem a temetőben a régi, repedezett fa fejfákat és akkor mindig az öregek jutnak eszembe. A gondolataimban is mindig a régiek vannak, a nagymamám élete mindig ott lebeg, hogy miket mesélt gyerekkoromban. Ez olyan erőt és segítséget ad a munkámban.
Szántó Árpád: Tizennyolcezer magyar van a megyében. Én már fél évszázada ott vagyok a szórványban. Ott születtem, ott kereszteltek meg, ott konfirmáltam, ott esküdtem ugyancsak a szórványból származó magyar lánnyal. A gyerekeim szórványban születtek és az unokáim is. Én a szórványért megtettem a magamét. A szórványban az egy gyerekkel kell foglalkozni én nem foglalkoztam a besztercei magyar gyerekekkel, hanem a borzási három óvodással, akikkel óvodát nyitottunk. Amikor először odamentem a magyar gyerekek is románul beszéltek. De olyan élményben volt részem, amikor ismét elmentem egy hónap múlva és már magyarul mondták a Miatyánkot és más verseket is. Csodálatos érzés volt!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Október a Reformáció hónapja című rendezvénysorozatban az ország különböző részein együtt ünnepelnek a különböző felekezetek. Többek között, a németországi "Collegium Cantorum Lobaviense" ad hangversenyt október 22-én, szombaton 19 órától a budapesti Hold utcai Református templomban. Semper Reformanda címmel tartanak egyházzenei koncertet október 19-én, azaz ma este 6 órakor Szolnokon, a Kassai utca 15. szám alatt. A pécsiek október 22-én és 23-án 17 órától emlékeznek meg a reformációról a Tompa Mihály utca 52. szám alatt. Mezőhegyesen reformációi emlékkoncertet tartanak október 22-én, szombaton 15 órakor. A Baptista Központi Ének és Zenekar pedig október 23-án, vasárnap 19 órakor Budapesten a Villányi úti templomban ad hangversenyt.

Református istentiszteletet közvetít a Debreceni Nagytemplomból október 23-án, vasárnap 10 órától a Kossuth Rádió. Igét hirdet: Bölcskei Gusztáv püspök.

Az Újszövetség kialakulása címmel tart előadást Dr. Balla Péter október 25-én, kedden este fél hétkor Budapesten, az Újpalotai Református Egyházközség Missziói Központjában a Kontyfa utca 6. szám alatt.

Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla könyveinek bemutatója lesz október 23-án, vasárnap 16 órától Pesterzsébeten, a Klapka téri református templomban.

A Tapolcafői Zenélő Esték és a Templomgaléria rendezésében megemlékezést tartanak az 1956. októberi eseményekről október 23-án, vasárnap 18 órakor a tapolcafői református templomban.

Johann Sebastian Bach ária- és kamaraműveiből adnak elő a Kelenföldi Barokk Esték következő hangversenyén október 22-én, pénteken 17 órakor, Budapesten, az Október huszonharmadika u. 5. szám alatt.

Sófár dicsőítő napot tartanak október 22-én, szombaton 10 és 18 óra között Budapesten, a Kispest Rózsatéri gyülekezetben.

A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes cd-bemutató hangversenyt tart Szívemet Hozzád emelem címmel október 21-én, pénteken 19 órakor Szekszárdon a Bajcsy-Zsilinszky utca 2. szám alatt.

Fekete Nándor orgonaművész lemezbemutató hangversenye lesz október 23-án, vasárnap 17 órakor Pátyon, a református templomban.

Bereczky Zoltán lelkész előadást tart arról, hogy a képjelírás segítségével olvasható-e Isten Igéje egy hímzett mellényen. Az előadás október 20-án, csütörtökön 18 órától lesz Budapesten a X. kerület Bihari utca 9/a szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János első leveléből és a Jelenések könyvéből!

"Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!" (1Jn 5,5)
"A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van." (Jel 2,7)

A legkisebb fiunk most abban a korszakban van, hogy mindig az övé kell, legyen az utolsó szó. Hiába kérem, tanuljon, mindig valami csavaros választ ad, hogy ő már kész van, vagy ha azt mondom valamire, hogy meleg, ő megmagyarázza, az miért hideg. Sokszor minden hajam szála az égnek áll, mert neki kell győznie. Ha másban nem megy, akkor a szavakban. Mert csata az élet, és mindig az a kérdés, ki az erősebb, ki kerekedik a másik fölé.
De sajnos nemcsak a gyerekek vannak ezzel így. Valójában az emberiség nagy fertője, hogy mindenki állandóan győzni akar. Mert ki akar vesztes lenni, és elkullogni? Az emberiség történetének elején az állatok feletti győzelem volt a nagy kérdés. Ha nem tudta az ember legyőzni a mamutot, vagy más ragadozót, akkor az győzte le őt. Ez a harc valahogy genetikusan bekódolódott különösen a férfiakba, és mintha valami belső hang súgná állandóan, győzni kell! A nők pedig azt tanulták meg ugyanígy szinte a génjeikben, hogy erővel nem tudnak győzni, csak ármánnyal. A gyengébb neműek is szerettek volna győzni, de ezt szemtől szembe nem tehették. Ezért szinte a nő zsigereiben van, hogy egy elejtett szó, egy helyzet, amikor éppen jókor jó helyen tartózkodik, ez az, amivel győzhet az erősebb felett. Micsoda öröm az, amikor kicsikarunk a másikból egy ígéretet, amit ügyesen tálaltunk, és a másiknak már csak azt kell mondania, igen, megyek. Győztem! Mondja bennünk egy rossz lélek.
János apostol rengetegszer használja a győzelem szót. Egyik bibliai író sem használja ennyiszer. Ez a jóságos tanítvány, aki öregemberként írt, és talán egész életében a vesztesek oldalán állt, szintén győzni szeretne. De rájön arra, hogy a valóságos győzelem mindig részesedés. A mi földi homokozónkban, ahol a homokozó vödrökön és lapátokon csatázunk, mindig egy ember ereje vagy ügyessége hozza el a győzelmet. De ha a világot a maga teljességben nézzük, akkor mindig már kész győzelmeket kapunk ajándékba. Ilyen győzelem a teremtés is. A káosz, a zűrzavar felett győzött Isten. Az igazi győzelem Krisztusé. Persze ma nemigen látszik az, hogy Krisztus lenne a győztes, de aki hisz, az részesül ebben a győzelemben. Egy kis szigetén e világnak átélheti bárki, hogy igenis nem a világ az úr, nem azok az erők az urak, amik körülvesznek bennünket, hanem Isten. Krisztus megelőlegezte győzelmét, és ma részesedhet ebből akárki.
Egyszer Éva Isten paradicsomában győzni akart. A női ármánykodás összetalálkozott a kígyó ármánykodásával, és úgy gondolták, ők győznek Isten fölött. A férfi engedett, ő is részesévé vált ennek a nagy vereségnek. S most azt olvassuk, aki győz, az ugyanezen a helyen enni kap az élet fájáról. A jó és gonosz tudásának fájánál úgy akartak győzni őseink, hogy szakítottak a gyümölcsből. Az élet fájánál a győztesek ajándékba kapnak enni. Mert a győzelem, részesedés. Nem szakítás, nem tülekedés, nem fegyverrel csörtetés, hanem ajándék. Aki valaha egyetlen rossz tulajdonságát legyőzte, tudja, micsoda ajándék ez. Bárcsak ki tudnánk lépni nevetséges gyermeki homokozóhoz hasonlító csatáinkból, és megkapnánk Krisztus győzelmét, aki úgy győzött a gonosz felett, hogy először önmagát győzte le. Ezen az úton érdemes járni. Ámen.