2013-12-04

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat advent első református műsora alkalmából. Fekete Ágnes vagyok.
Egy katolikus papbarátunk mesélte, hogy felkérésre írt egyszer egy cikket egy vidéki újságba Ünneplés karácsony mellett címmel. Az volt a lényege, hogy Istent, Krisztust, akiről szólna ez az ünnep, a karácsonyunk mellé tesszük, mindenfelé szaladgálunk, akár áldozatokat is hozunk, de "melléünneplünk". Nem engedték ezt a címet. Kihúzták azt, ami nem illik bele abba a negédes, rózsaszín képbe, amit az egyháznak is szinte kötelező közvetítenie: "szeressük egymást gyerekek!" Nemrég még egy bulvár lapban is azt olvastam, az emberek szinte kómában vannak, és anélkül, hogy a lényegre, a központi kérdésekre kérdeznének, szinte végigalusszák az életüket. Advent valódi értelme, hogy ébredjünk föl! Érkezzünk meg a Megváltóhoz, és ne sétáljunk el életünk igazi kérdései mellett! Most egy olyan életutat szeretnénk bemutatni, egy olyan emberét, aki még a legnehezebb időkben sem volt hajlandó szeretet nélkül élni. Benda Kálmánt, aki most lenne száz éves, jómagam is csak mosolyogni láttam. A Ráday Gyűjtemény munkatársai is konferenciát rendeztek tiszteletére. Először abba az emlékszobába látogattunk el, ahova a család jóvoltából most elhelyezték hatezer kötetes magánkönyvtárát. Németh Balázst, aki később Ausztriába került, volt munkatársát, Kovácsné Pázmándi Ágnes könyvtárost és Berecz Ágnes igazgató előadásának részleteit hallhatják.

Németh Balázs: Mindig történelmi érdeklődésű voltam, ezért a Ráday Levéltárba osztottak be, mint segédlelkészt.
Fekete Ágnes: Milyen volt Benda Kálmánnal együttmunkálkodni?
Németh Balázs: Nagyon jó volt. A német filozófus Ernst Bloch beszélt a "hideg- és a meleghullámról". Ami itt kívül volt 1954-ben, az hideghullám volt, de ha beléptünk a könyvtárba és a levéltárba, itt egy meleghullám, emberiesség volt. Ez maradt meg az emlékezetemben és szerintem ez volt a legfontosabb, ez az emberi viszony és az emberi légkör. Az ember kedvet kapott a történelemhez is egy emberi, emberbaráti környezetben.
Fekete Ágnes: Hogyan került Ausztriába?
Németh Balázs: 1956 őszén megbízást kaptam, hogy Bécsből hozzak gyógyszereket és élelmiszert az egyházkerület részére. Megpakoltuk az autót november 3-án este, de nem engedtek bennünket vissza Magyarországra, mert november 4-én a szovjet csapatok megtámadták Budapestet és a forradalmi kormányt.
Fekete Ágnes: Nem is akart kimenni?
Németh Balázs: Nem akartam, de nem engedtek vissza. Benda Kálmán üzent nekem, nehogy haza jöjjek, maradjak inkább kinn.

Berecz Ágnes: 1957 nyarán a Művelődési Minisztérium egy öttagú ellenőrző bizottságot rendelt ki. Ám a vélelmezett pénzügyi hűtlen kezelés hosszas és alapos vizsgálódás után sem igazolódott. Viszont kiderült, hogy Pap László és Benda Kálmán maga fizette az elfogyasztott kávék és teák költségeit, és hogy a fizetések mértéke elmaradt az elvárható szinttől. A vizsgálat nem érte el a célját, azonban ez nem jelentett akadályt: Bereczky Albert püspök Benda Kálmánt felszólította fizetés nélküli állása lemondására. 1957. november 17-én a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése megszüntette a Gyűjtemény főigazgatói posztját. Ezt követően a személyi állomány csaknem teljesen kicserélődött. Benda Kálmán huszonhárom évvel később 1980-ban tért vissza a Gyűjteménybe. Tóth Károly püspök hívására jött. Akkor már nyugdíjas volt, de akik még ismertük őt, tudjuk, hogy ez a fogalom vele kapcsolatban értelmezhetetlen. Megújulásra törekvő habitusa haláláig felülmúlta a fiatalabb generációkét. Ismét meghonosította a híres teázással egybekötött felolvasóesteket. Politikai okokból háttérbe szorított jelentős kutatókat hívott meg. Ez természetesen jelentős számú érdeklődő közönséget vonzott. Ugyanezzel a bátorsággal szorgalmazta az egykori ötvenhatos menekültek irat- és könyvhagyatékainak befogadását.

Kovácsné Pázmándi Ágnes: Így volt az íróasztala. A könyvek elhelyezését igazából nem tudjuk, nálunk a polc mérete határozta meg, hogy hogyan rendezzük be a könyvtárat.
Fekete Ágnes: Hány darab könyv került ebbe a szobába?
Kovácsné Pázmándi Ágnes: Körülbelül hatezer. A folyóiratok még dobozban vannak. Ez a szekrény ott szemben volt azon a falon. Ez Marci bácsival együtt jött ide. Sok a törökkorral foglalkozó könyv található meg ebben a könyvtárban és a teljes Nemeskürty sorozat is. Benda Kálmán nagyon nagy hangsúly helyezett a helytörténetre. Ebből is látszik, hogy a nép tanítója volt. Mindenkire odafigyelt, és ha látta, hogy valaki szeretne valamit, ő segített abban. Ha az ember egyet lépett, ő kettőt. Én így jártam a Francia Intézetbe, így mentem az egyetemre. Tényleg neki köszönhetem a nyelvtudást és azt, hogy könyvtáros is lettem.

Fekete Ágnes: Kálmán Attila Tatán azon serénykedett éveken át, hogy a Benda Kálmán által vezetett népfőiskola volt diákjait a 70-es években újra összehívja. Amikor beszélgettünk, az a tizenhárom levél volt a kezében, amelyet nagy tisztelettel őriz Benda Kálmántól.

Kálmán Attila: Száz évvel ezelőtt, 1913. november 27-én született Nagyváradon Benda Kálmán Széchenyi-díjas akadémikus, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének igazgatója és a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem alapító rektora. De mindenki csak Marci bácsinak hívta, mert olyan közvetlen, természetes, kiegyensúlyozott hitben élő ember volt. Mindenki nagyon szerette. Soha nem hallottam róla egyetlen negatív véleményt sem. Édesapja Nagyváradon az apródiskolában volt honvédtiszt tanár, és mikor a románok bejöttek 1919-ben, akkor kitoloncolták. Budapesten laktak egy darabig vagonban. Úgyhogy Benda Kálmán hétéves volt, mikor beköltöztek Pestre egy elfogadható lakásba és ezután a Lónyay Gimnáziumba járhatott.
Érdekes, hogy a legtöbb református kollégiumba parasztgyerekek jártak. A pesti Lónyay Gimnáziumban viszont nem voltak parasztgyerekek, hanem kisiparosok, középosztálybeliek, arisztokraták és gazdag zsidó emberek gyermekei. Nagyon vegyes társaság volt. Rendkívül szigorú iskola volt, ahol nem volt kivételezés.
Benda Kálmán cserkész volt. A cserkészetben megtanulta az önállóságot, a természetszeretetet, azt, hogy a saját érdekeit egy kisebb-nagyobb közösség alá kell rendelni. Rengetegszer vitte el a nála néhány évvel fiatalabbakat táborozni. Volt úgy, hogy harminc-negyven fiatalért felelt. Ő tizenöt éves volt, azok meg tíz-tizenkét évesek. Megtanulta az önállóságot, a felelősséget, a vezetést. Utána bekerült a Pázmány Péter Egyetemre. A Lónyayban kapott református szemléletet, a Pázmány Egyetemen viszont Szekfű Gyula tanítványa lett. Kölcsönösen tisztelték, becsülték egymást. Bendának is jót tett az, hogy megtanulta: a dolgoknak másik nézete is van. Ezért lett toleráns egész életében és mindenkinek figyelte a dolgait és mindenkit komolyan vett. Az Eötvös Kollégium diákja volt. Nyelveket tanult, görögöt, latint, franciát és németet nagyon magas szinten. Utána kiment Bécsbe, Berlinbe és hosszabb időre Párizsba. Nem árt, ha az ember több oldalról látja a dolgokat. Mikor 1939-ben hazajött Párizsból nem volt állása, így visszament Szekfűhöz könyvtárosnak és utána elment a tatai népfőiskolára népfőiskola vezetőnek. Innen van a kapcsolatunk. Én egy mezítlábas középiskolai tanár voltam. Huszonöt évvel fiatalabb nála, mégis teljesen egyenrangú partnerként kezelt. Nemcsak engem, hanem a népfőiskolásokat is. Tizenhárom személyes hangvételű levelem van tőle. Teljesen a bizalmába fogadott, és ez nekem nagyon jól esett. Vállalta azt, hogy odamegy, és együtt lakik a gazdákkal. Tanított nekik magyart, történelmet és szociológiát.
Fekete Ágnes: Végülis ez egy állami kezdeményezés volt?
Kálmán Attila: A Közigazgatástudományi Intézet égisze alatt ment. Negyven pengőt kellett fizetni a résztvevőknek, de a szegények helyett kifizette a község. Más volt, mint a többi népfőiskola. Itt általános műveltséget is tanítottak a szakismeretek mellett, de leginkább öntudatra próbálták ébreszteni az embereket, hogy legyen tartásuk, becsüljék meg magukat és legyenek büszkék arra, hogy ők parasztok. Népi írók tartottak előadásokat, például Erdei Ferenc és Darvas József. Öveges József fizikus szintén tanított náluk. Nem engedték el azoknak a kezét sem, akik végeztek a népfőiskolával. Benda Kálmán leveleket írt nekik és meglátogatta őket a falujukban. Egészen különleges ember volt.
A népfőiskolán harmincan laktak egy teremben és ő is ott aludt közöttük. Fiatal házas volt, és a felesége bizony morgott: ahelyett, hogy vele aludna, harminc fiúval alszik egy öreg malomban. Népdalokat énekeltek, reggelitornáztak, imával kezdték a napot és célkitűzéssel. Elvitték a népfőiskolásokat a város legelőkelőbb éttermébe ebédelni, hogy megszokják azt, hogy ők oda is beléphetnek, és ott hogyan kell a pincérrel beszélni. Szóval öntudatot akartak nekik adni.
Amikor 1979-ben a negyvenéves találkozó volt, eljött Benda Kálmán, és letegeződött mindenkivel. Nagyon nagy tisztelettel beszéltek róla a tanítványai. Tőle kaptak szemléletet, szélesebb látókört, bátorságot, megtanultak hivatalos levelet írni. Annakidején a féléjszakát átnótázták, átbeszélgették, és más emberként mentek haza, mint ahogy jöttek. Most már sajnos mindenki meghalt. Én élek egyedül az akkoriak közül.
Vándorkönyvtárat csinált, ezt kézről kézre adták forgószínpadszerűen négy ládában. A falvakba küldtek szét. Mindenkinél két hónapig lehetett egy ilyen láda, amelyből ingyen lehetett kölcsönözni a könyveket.
A háborúban a tüzéreknél volt ütegparancsnok. A századából heten maradtak élve. A tőle egy méterre lévő társának a gránát elvitte a fejét, ő meg sértetlenül megúszta. Ezután adott mindenkinek papírt róla, hogy jogosan mennek el és otthagyta az üteget. Egy másik esetben az óvóhelyről mindenkit elvittek "málenkij robot"-ra, mialatt ő egy francia barátjával ment ki valami rokont megkeresni. Az isteni gondviselés állandóan vele volt.
1945 után egy darabig azt hitték, hogy most minden jóra fog fordulni, bevonták őket a dolgokba. Hóman Bálint felügyelete alatt a Teleki Intézetben hamis papírokat állítottak ki zsidóknak és másoknak is. Nagyon sok embert megmentettek. Benda Kálmán nagyon ügyes rajzoló volt, a pecséteket ő rajzolta le. Teljesen elfogadták olyan jól csinálta. 1948 nyarán, a fordulat évében azt mondták, hogy a származása és a nyugati útjai miatt nemcsak arra alkalmatlan, hogy vezető legyen, hanem arra is, hogy tanítson vagy állásban legyen. A felesége matematika-fizika szakos tanár volt. Ő taníthatott. Nejlonharisnyákat meg öreg könyveket árult, hogy eltartsa a három gyermekét. Bújta az antikváriumokat, a pincéket. Az antikváriusok tudták, hogy meg fogják szüntetni a maszek antikváriumokat, ezért nem bánták, hogy a pincékből egy kicsit megrostálja a könyveket. Ebből élt. Akkoriban jegyrendszer volt, és csak a családfő kaphatott jegyeket. Feketén vette meg az élelmiszert, drágábbért, mert nem kapott jegyet. Borzasztó időszak volt, de ő ezt jó kedvvel és sérelem nélkül élte meg. Teljesen természetesnek vette, hogy ilyen az élet. Doktori disszertációkat, meg szakdolgozatokat írt mások helyett. Volt egy vezető káder, aki mondta, hogy írja meg doktorit, de ne legyen túl magas színvonalú, mert akkor rájönnek, hogy nem ő csinálta. Teljesítette. 1952-53-ban az egyházkerületeknek központi levéltárakat kellett létrehozni, mert jobban lehet ellenőrizni a dolgokat, ha központosítva vannak. Budapesten is létrehozták a levéltárat, és ő lett a Ráday Gyűjtemény vezetője. Szenzációs dolgokat csinált. Egyrészt megszervezte a Bibliamúzeumot, a kecskeméti Ráday gyűjteményt, Kunszentmiklóson, Kovácshidán egyházmegyei gyűjteményt. Rengeteget profitált a református egyház a munkásságából.
Volt úgy, hogy Párizsban tartott előadást tudósoknak egy nemzetközi kongresszuson németül vagy franciául, és rá egy hétre valamelyik kis faluba meghívta egy tantestület vagy könyvtár. Ő levonatozott, lebuszozott, rászánt másfél napot, hogy ott húsz egyszerű embernek előadást tartson. Kérdeztük, hogy miért csinálja ezt? Azt válaszolta: egy történésznek nem az a feladata, hogy néhány szakembernek írjon valamit, hanem az a fontos, hogy a tudását mind jobban terjessze. Ezért örült nagyon, amikor a rádióban lehetőséget kapott egy műsorsorozatra, amelynek Olvastam valahol volt a címe. Híres embereket hívott meg és kérdezte őket. A magyar történelemről egy színes, érdekes műsorsorozatot csinált.

Benda Kálmán archív felvételről: Az Olvastam valahol mai adásában Hanzsér László kérdésére válaszolunk. Levelében ezt írja: "Most olvastam Friedenthal Luther Márton életéről írt könyvét és néhány dologról szeretnék többet tudni! Mennyire tudhatott Luther édesapja írni, olvasni és számolni, hogy fiát ő tanította? … Luther 1517. október 31-én szögezte ki a Wittenbergi Vártemplomban híres tételeit. Ez a reformáció megszületésének a napja."

Kálmán Attila: 1952-ben, amikor az utolsó néhány iskolát is "önként" fölajánlotta az egyház, Benda Kálmánnak volt egy olyan ötlete, hogy meg kellene menteni a Lónyay Gimnázium nagyon értékes levéltárát és könyvtárát, elment a püspökhöz és kért hozzá engedélyt. A püspök azonban azt mondta: "Eszedbe ne jusson! Lemondtunk róla. Ne csinálj botrányt belőle!" Benda Kálmán a püspök tiltása ellenére fogta a kézikocsiját és az egy szem beosztott emberét és elmentek a Lónyay Gimnáziumba, ahol már ott voltak a katonák és rendezték, hogy mi hogy legyen. Kérdezte ki a parancsnok? Mondta egy százados, hogy ő az. Benda mondta neki: "Jöttem a levéltárért." A százados válasza az volt: "Jó! Vigye! Mi úgyse tudunk vele mit kezdeni." Így azzal az emberrel az egész levéltárat, kézikocsival áthúzták a párszáz méterre lévő Rádayba. A könyvtár túl sok könyvet tartalmazott ezért azok közül csak a legértékesebb, legfontosabb könyvet vitték el és mentették meg. Most ott vannak a Ráday Könyvtárban. Ha ezt nem teszi, lehet, hogy elégetik vagy kidobják azokat az iratokat. Ekkor volt egy mondás: "csak annyira szabad gyávának lenni, amennyire muszáj".
Nagy fájdalma volt az, hogy nem volt egyetemi tanár. Később összesen három évre meghívta a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Szegedre. Nagyon nehéz volt minden héten egyszer vagy kétszer levonatozni Szegedre, de vállalta és azt mondta, hogy a parti cédulámra, ha egyet írnak ki, az legyen a Juhász Gyula főiskolán tanított. Ez a legfontosabb. Az egyik elve az volt, hogy neki senki ne kösse meg a kezét. Ő ott volt Lakiteleken, de érdekes módon mindig volt benne egy kis távolságtartás. Arra mindig vigyázott, hogy ott legyen. Nem biztos, hogy hozzászól, de ott akart lenni a történelmi pillanatokban, bár nem akart dönteni, nem akart vezéregyéniség lenni. 1992-ben a legelsők között kapott Széchenyi-díjat és 1992-ben egy Szentgyörgyi Albert díjat is, amit a kiváló felsőoktatási munkáért adnak. Ő kapta, aki nem is volt egyetemi tanár, de nagyon tisztelték, becsülték a munkásságát. Az utolsó években lett kandidátus, nagydoktor, MTA levelezőtag, majd rendes tag.
Utoljára Párizsban volt egy tizenkét napos nemzetközi konferencián. Már előtte elég gyengén volt. A felesége és a barátai is mondták neki, hogy ne menjen el. Azt mondta: "nem tehetem meg, hogy nem megyek, mert én vagyok a magyar-francia bizottság elnöke". Részt vett a konferencián, egy csomó előadást tartott. Nagyon fárasztó út volt. Tizenkét nap után visszarepült Budapestre. Sofőr várt rá. Bement a mosdóba, ott esett össze és ott halt meg.
Nagyon becsültem a szemléletmódját és nagyon sokat tanultam tőle. Kicsit én is ilyen vagyok. Senkivel sem vagyok annyira jóban, azért hogy ne tudjanak megkérni olyanra, amit nem szívesen hajtanék végre. Lentre adni kell mindent, fölfelé semmit. Tudniillik Magyarországot a korrupció fogja tönkretenni. Hadd mondjam el! Kéthete voltam államtitkár, amikor a Kertészeti Egyetemen tartottam egy előadást. Utána hoztak egy papírt, hogy "itt írd alá!" Kérdeztem: "mi ez?" Elmondták, hogy húszezer forintos tiszteletdíj az előadásért. Akkor húszezer forint annyi volt, mint most kétszáz. Mondtam, hogy munkaidőben a kötelességemet teljesítettem, "nem veszek föl semmit". A többiek fölvették. Én, nem. Kinevettek, de tiszteltek.
Benda Kálmán mindent a saját pénzéből csinált és ez nekünk továbbképzés volt. Hitet sugárzó személyiség volt, aki tudta, hogy hol van, és mit akar.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Magyar Református Szeretetszolgálat önkénteseket keres a cipősdobozos ajándékok gyűjtésére december 22-ig a hétvégékre, Budapesten, az Allee Bevásárlóközpont előtt felállított karácsonyfához és faházhoz. (Gilicze Réka: 30-748-6256)

Debreczeni Tibor Hol vagy most Istenúr? című Isten-kereső és hitvalló műsorát mutatja be a nagykőrösi református főiskola Karácsony Sándor Színpadának kamaraegyüttese december 11-én, szerdán 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti Tisztás Közösségteremben.

A Világ-egyetemi előadások sorozat keretein belül Arany János karnagy tart előadást december 6-án, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református gyülekezetben. Az előadás címe: Kodály Zoltán hatása a mai magyar egyházi ének-zenére

A fogyatékos személyek hitélete a történelmi egyházakban címmel tartanak konferenciát december 6-án, pénteken 10 órától Budapesten, a Piarista köz 1. szám alatt.

Tóth-Máté Miklós, Bakó Hedvig és Szabó György egy-egy díjnyertes könyvét mutatja be a Kálvin Kiadó december 5-én, csütörtökön 17 órakor Budapesten, a Bocskai út 35. szám alatt.

Az idén már XIX. alkalommal rendezik meg a Keresztény Karácsonyi Könyvvásárt december 6-án és 7-én, pénteken és szombaton Budapesten, a Lónyay utcai Református Gimnáziumban. A rendezvényen közel 150 keresztény könyv- és zenei kiadó, forgalmazó valamint ajándékkészítő vonultatja föl kínálatát. Szombaton 11 és 13 óra között könyvbemutatók és dedikálások is lesznek.

Nyílt napot tart a Zeneakadémia egyházzenei tanszéke ma 18 óráig Budapesten a Vörösmarty utca 35. szám III. emeletén.

A Soli Deo Gloria énekkar és kamarazenekar, megalakulásának 25. évfordulója alkalmából, előadja Johann Sebastian Bach Magnificat című művét december 8-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Pozsonyi úti református templomban.

Szeifert György, Barta Tibor és Tóth Sándor idegsebész hagyományos adventi hangversenye december 4-én, azaz ma este 20 órakor lesz Budapesten, a Szent István Bazilikában. A koncerten közreműködik a Veresegyházi Református Gyülekezeti Énekkar és a Kálvin téri Református Általános Iskola Gyermekkórusa.

Jótékonysági hangversenyt rendeznek a templom felújítása javára a Lautitia Kóruscsalád és Presser Gábor részvételével december 9-én, hétfőn 19 órakor a Debreceni Nagytemplomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Máté evangéliuma 25. fejezetéből!

"Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, öt közülük eszes, öt pedig bolond volt. Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vittek az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak és aludtak.
Mikor pedig vásároltak, megérkezett a vőlegény; és a kik készen voltak, bementek ővele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljön." (Máté 25:1-5. 10.13.)

Sorra vesszük a számjegyeket, vajon milyen üzenetet hordoznak. Az ötös számnál tartunk. Az öt az emberi kezet juttatja az eszünkbe. Öt ujjunk van. Ezekkel simogatni is tudunk, de ha ökölbe szorítjuk ütni is lehet. Az is lehet, hogy valaki az egyik kezével jót tesz, és a másikkal rosszat. Az ötös számról nekem ez a vagy-vagy érzés jutott az eszembe. Egyik öt ujjam mellé odateszem a másik ötöt. Vajon ugyanazt teszik-e? Sokszor élünk kettősségben, egyik kezünkkel adunk, a másikkal elveszünk. Egy kisfiú egyszer öt kenyeret adott Jézusnak. Neki csak ennyi volt, a fél kezébe elfért, de egész szívvel adta oda. Ezért Jézus megáldotta, és ötezer ember jóllakott belőle. Jézus példázatában tíz lány várta a lakodalmat, de ők bár kitettek egy egész hölgykoszorút, nem voltak egységesek. A lányok fele egész szívvel várt, a másik fele félszívvel ment oda. Ez a tíz lány jelképesen megtestesíti a mi billegéseinket, azt az emberi tulajdonságot, hogy a szívünk fele sokszor elhúz attól, amit gondolunk.
Egészen biztos vagyok abban, hogy a történetnek nem az a lényege, hogy a gondatlan lányok meglakolnak. Jézus nem olyan embereket keresett, akik tökéletesek, soha nem felejtetnek el semmit, gondosak, ő nem olvasott törvényt senkinek a fejére. Ha lámpás nélkül mentek volna oda a lakodalomba, akkor is beengedte volna őket a násznagy. Csakhogy az öt bolond szűzön úrrá lett a megfelelési kényszer, amikor rájöttek, hogy nem készültek fel kellőképpen a vőlegény fogadására. Talán még mondogatták is egymásnak: mit fognak szólni, ha odaállítunk lámpás nélkül. Nekiindultak hát vásárolni. Járták a boltokat úgy, ahogy mi is járjuk karácsony előtt, és mire odaérkeztek az ünnephez, már nem volt ott a Vőlegény. Ünnepelhettek, de a lényeg mellett. Ott a lámpás, de nincs kit megvilágítani. Vannak tárgyaik, tele a kezük, mégis nagy üresség veszi őket körül.
Jézus mindennek a következtetéseként nem gyakorlati tanácsokat ad. Nem olvassuk, hogy legyetek okosak! Készüljetek jól fel, előre! Csak egy óriási felkiáltójelként azt írja a történet végére: Vigyázzatok! Legyetek készen! De mire vigyázzunk? Ezt már mindenkinek maga-magára kell lefordítania. Valahogy így: Vigyázz, hogy ne legyél félember! Vigyázz, hogy egész szívvel fordulj Isten felé, mert különben "elünnepelsz" majd karácsony mellett! Vigyázz, hogy ujjaidat jóra irányítsd! Az öt számodra ne a zárt kezet, az öklöt, hanem a kinyúló kezet, a nyitottságot jelentse. Ámen.