2014-10-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Ahogyan telnek az évek, úgy érzem egyre nehezebb megünnepelni október 23-át. Valahogy nem szeretek hősöket keresni, mert mindig kiderül, hogy mi igazából nem hősi létre, hanem emberi, békességes létre születtünk. De a legtöbb ember, a legtöbb lelkész éppen így viselkedett 1956-ban. Tucatjával hallottam olyan történeteket, hogy az emberek elkezdtek verekedni, előkerültek a fegyverek, és a lelkész lecsendesítette őket, majd ezért került mégis éppen ő bajba. Most egy ilyen történetet szeretnénk elmondani. Hideg Lórántnét hallják, aki férje élettörténetét meséli el.
Hideg Lórántné: Lóránt Nagyharsányba ment segíteni az Édesapjának, aki akkoriban már kezdett betegeskedni. Nagyon nehezen viselte azokat a megpróbáltatásokat, amelyek őt is érték. A környékbeli, határsávban lévő gyülekezetekben is szolgált. Magyarbólyon például sorkosztot adott a gyülekezet, és emiatt azzal vádolták meg, hogy a község azért nem teljesíti a tojásbeadást, mert ő megeszi a tojást. Olyan intenzív támadás érte, hogy a felsőbb vezetés úgy döntött, el kell őt onnan hozni. Az édesapjáékat is elhelyezték és új lelkészt választottak. Lórántot pedig Szolnokra helyezték segédlelkésznek. Itt találkoztunk mi 1953-ban.
Farkas Orsolya: Hogy kerültek Botykapeterdre?
Hideg Lórántné: 1954-ben helyezték oda Lórántot. Botykapeterden egy nagyon romos templomot kaptunk, amelynek a háború óta lógott az egész toronyszerkezete. Nagyon nehéz idők voltak akkor. Az emberek nemcsak a földjüket, hanem lovaikat, szerszámaikat, mindenüket be kellett, hogy adják a téeszbe. Ezáltal kifosztott állapotban volt maga a gyülekezet is. Ennek ellenére rendkívüli volt a számunkra az ott töltött idő. Nem volt pénzünk, mert az államsegélyt, a kongruát megvonták, családi pótlékot nem kaptunk, azonban a gyülekezet ellátott minket. Nem tudtuk, hogy kik tették esténként a tejet az ajtónkhoz. Egyszer hoztak egy kacsát is, és körülbelül egy éve voltunk ott, amikor egy hízott disznót hoztak. Az az igazság, hogy volt olyan hét, amikor csak annyi pénzem volt, hogy sót és paprikát vehettem belőle, amivel főzni tudtam. Ennyire rossz volt a helyzet. Egyszer elszakadt a férjem cipője, de nem tudtunk újat venni. Az asszonyok úgy segítettek, hogy az udvarunkon termett diót együtt megtörtük, és a dióbelet Pécsett eladtam. A tíz kiló dióból tudtam neki venni egy közönséges, durva, disznóbőrcsizmát, amit az asszonyok tanácsára vastagon bezsíroztunk, hogy vízhatlan legyen. A szórványba nem tudott másképp menni. Minden alkalommal megmostuk és újra bezsíroztuk. A gyülekezet mindenben segített bennünket. Nagy-nagy szeretettel vettek körül. Csodával határos módon, nem kellett lebontani a falu tornyát. Sikerült helyreállítani, és a katolikusok is odajártak a református templomba, és buzgón adakoztak.
1956-ban a férjem a szobában hallgatta a rádiót, én a konyhában dolgoztam, amikor lélekszakadva jött valaki: "Tiszteletes úr! Jöjjön azonnal, mert gyűlés van és az egyik párttag lövöldözött, a plafonba lőtt." Az emberekhez eljutott valahogyan a pesti forradalom híre. Forró lehetett a hangulat, szócsatákat vívhattak és ez a párttag elővette a fegyverét. Ekkor rohant valaki a férjemért, hogy próbáljon békességet teremteni, mert féltek, hogy ebből nagyon nagy baj lesz. A férjem elérte, hogy a lövöldöző, leadja a puskáját, és mindenki szemeláttára bezárták azt a páncélszekrénybe. Erre az emberek lenyugodtak, hogy akkor nem lesz itt lövöldözés. Ezután megkérték ezt az illetőt, szóljon a társainak is, hogy hozzák be a fegyvereiket. Így is tettek. Így mindenki megnyugodhatott, hogy nem kell félni, mert a fegyvereket elzárták, és a kulcs a férjemnél lesz, így illetéktelenek nem juthatnak a fegyverekhez. Mielőtt hazamentek volna Lórántra ráerőltették a Nemzeti Tanács elnökséget.
Farkas Orsolya: Milyen feladatokat látott el a Nemzeti Tanácson belül?
Hideg Lórántné: Abban merült ki az összes "nagy tette", hogy a fiatalságból szervezett egy nemzetőrségnek nevezett csoportot. Ezek a fiatalok éjszaka őrséget álltak a falu bejáratánál, és körbejárták a falut, nehogy valaki megint zűrt csináljon. Nem is volt semmi zűr, noha azon az estén felemlegették a téeszszervezésben részt vett tanítót. Akkor a férjem lebeszélte őket az önbíráskodásról, és hallgattak rá. Csend lett, és békesség. Napokon keresztül éjjel-nappal ott volt a többiekkel, hogy a nyugalmat megőrizzék, csak néha jött haza egy rövid időre. Az egyik alkalommal, amikor visszament látta, hogy a hivatalsegéd, a piros kötésű sztálini könyveket égette. A férjem abbahagyatta vele. Később azonban ebből is a férjemnek lett baja. Ugyanis egy bűnlistát állítottak össze, amelyben az is szerepelt, hogy a lelkész ellopta a könyveket, és nyilván elégette. Ekkor a férjem azt kérte az emberektől, hogy akinél maradt ebbe a könyvtárba tartozó könyv az hozza el és tegye a tornácunkra. Sokat elhoztak, de még mindig hiányzott a könyvekből, ekkor kiadták, hogy egy hatalmas összeget fizessünk be, amikor semmi pénzünk nem volt. Ezt tudta a gyülekezet is. Tudtunk nélkül körbejárták a falut és összegyűjtöttek egy összeget, amelyen a férjem válogatott, értékes szépirodalmi könyveket vásárolt és így nagyobb lett a könyvtár, mint amekkora eredetileg volt.
Farkas Orsolya: November 4-én bejöttek az orosz csapatok. Hogyan változott az Önök élete?
Hideg Lórántné: A változás után a férjemet becitálták a parókiával szemközt lévő tűzoltósági irodába, és alá akarták íratni a jegyzőkönyvet, amit elolvasás után nem írt alá, mert azt mondta, hogy ez nem igaz. Mondták neki, hogy nézze meg, itt vannak a nevek, akik ellene vallottak, és azt állították, hogy a szőlőhegyen feketelistát állítottak össze. A férjem azt mondta: "Akkor hívják ide őket és mondják a szemembe!" Ekkor meglátta az utcán az egyik embert, aki szerepelt a listán. Behívták és elmondta, hogy ilyenről szó sem volt. Szegény, párttitkár volt. Nagyon meghurcolták később.
Ez a vádirat lett volna alkalmas arra, hogy deportálják a férjemet is. De mivel nem írták alá, szinte azonnal elrendelték a rendőri felügyeletet. Nos, hát ez lett aztán, ami az egész további életünket "krétás hátúvá" tette. Én akkor vártam a fiamat. 1957. márciusban született a második gyerekünk. Kinn a kertben dolgoztam és ott állt mellettem a rendőr. Tehát én is rendőri felügyelet alatt voltam. Többször előfordult, hogy tíz perccel az istentisztelet előtt megjelentek és elkezdték a könyvtárunkat felforgatni és átkutatni. Nagyon emlékezetes az egyik illető megjegyzése, amikor azt mondta: "ha mi találni akarunk, akkor mi fogunk találni." El lehet képzelni, mit jelentett így bemenni az istentiszteletre. Ilyenkor nagyon mély volt a férjem imádsága. Így ment ez egy ideig. Aztán az egyházat szólították fel, hogy intézkedjen, és egyházi bíróság ítélje el.
Farkas Orsolya: Mikor volt ez?
Hideg Lórántné: 1958-ban zajlott az egyházmegyei bírósági tárgyalás, amit megelőzött egy vizsgálóbizottsági munka. Azokat a párttagokat is elővették, akiket annakidején rávettek, hogy a békesség kedvéért zárják el a fegyvereket. Olyan pressziót gyakoroltak rájuk, hogy egy este odajött hozzánk az egyikük és mondta, hogy küldjem ki a férjemet. Érződött rajta, hogy a kocsmából jött. Mondtam neki: "Miért küldeném ki? Jöjjön be! Íme, itt van az asztal és szék, szólok a férjemnek, ha mondanivalója van, akkor beszéljék meg." De ő erősködött, hogy küldjem ki. Később tudtuk meg, hogy kinn várták többen is, agyon akarták verni. Gondolom, szerencsétlenek nagy nyomás alatt lehettek a párt részéről. Az egyházi tárgyaláson az volt cél, hogy levegyék a férjemről a palástot. Ez nem sikerült. De mégiscsak el kellett mennünk onnan Magyarmecskére, egy olyan parókiára, ahol már nyolc éve nem volt lelkész. Szentlőrinctől Csányoszró fele esik Magyarmecske, amely határsáv volt. Lóránt el sem mehetett, hogy megnézze, mert neki nem lehetett a határsávba bemenni. Engem küldött el. És én nem találtam meg a parókiát. Olyan gazban volt. A templom is romos volt. Be volt szögezve a főutcára néző ajtaja. Borzasztóan leverő látványt nyújtott. Így kerültünk Magyarmecskére, ahol aztán huszonhét évig éltünk.
Farkas Orsolya: Hogyan sikerült ott új életet kezdeni?
Hideg Lórántné: Nagyon nehéz volt, ugyanis hatalmas szórványa volt ennek a településnek. Tizenvalahány falu tartozott hozzá. A férjem kerékpárral járt át azokba a falvakba, ahol volt néhány református. Nemegyszer előfordult, hogy kerékpárral indult el, de hazafelé már a hátán hozta a biciklit, mert közben leesett a hó. A fiamnál van az a faragott térkép, amelyen kifaragta, hogy melyik községek tartoztak hozzá. Számára kikapcsolódás volt, amikor fordíthatott. Bele is vetette magát a Bibliafordításba. A holland gyerekbibliát már Botykapeterden kezdte fordítani. Hat-nyolc példányban gépelte ezzel az öreg írógéppel, vékony másolópapírra, és adta a kollegáknak, hogy valami segítségük legyen. Ugyanis ebben az időben semmiféle irodalom nem volt. Na, aztán később ebből is nagy baja lett. A hollandok azért hozták a Bibliát, és azért beszélték rá a fordításra, mert nagyon nagy szükség volt rá. 1956 után sokan menekültek Hollandiába is, de még nem tudtak hollandul, és a gyerekek tanításához kellett magyarul is ez a könyv. A férjem lefordította, majd jött egy hollandus, hogy kivigye és Hollandiában kinyomtassák. A határon azonban elfogták. Csak ez az egy példányunk van belőle.
Farkas Orsolya: Mi ennek a könyvnek a címe?
Hideg Lórántné: Képes Biblia kisgyermekek részére. Aztán berendelték Lórántot, és egyszer csak hazahozták.
Farkas Orsolya: Ezt hogy kell érteni?
Hideg Lórántné: Ahogy akarja.
Farkas Orsolya: Úgy megverték, hogy haza kellett hozni?
Hideg Lórántné: Nem tudom mi történt. Barna volt, de amikor hazajött egy éjszaka alatt megőszült. Nyugati kémnek és nem tudom még minek nevezték, és ez nagyon megviselte. Igazán mondhatom, hogy ő sokkal erősebb volt hitben, mint én. Ezekben a próbákban olyan szilárd volt, de azért mindez megviselte a szívét.
A gyermekeinket Debrecenbe írattuk középiskolába, mert a lányomnak például azt mondta az iskolaigazgató, hogy "minek erőlködsz, úgyse fognak fölvenni sehova."
Akkor már elfogyott a gyülekezet Magyarmecskén, kénytelen volt munkát vállalni a téeszben, ahol nagyon bántotta, amit ott látott. Alig kaptak valamit az emberek, nagyon keveset fizettek.
Ekkor Lóránt kapott egy lehetőséget, hogy átjöhet a Fejér megyéhez tartozó Mányra. Ott egy olyan lelkész volt, aki szintén Hollandiában tanult, és miután nyugdíjba ment, azt gondolta, hogy Lóránt megfelelő műveltségű ember, mivel ő is Hollandiában tanult.
Farkas Orsolya: Említette, hogy Bereczky Albert püspök úrral jó kapcsolata volt a férjének.
Hideg Lórántné: Igen.
Farkas Orsolya: Ő nem tudott segíteni?
Hideg Lórántné: Nyilván nem lehetett. Nem volt, aki melléálljon.

Fekete Ágnes: Az elmúlt vasárnap egy nagyon érdekes ünnep volt Őrbottyánban. Nehézy Károly halála évfordulója alkalmából egy harangot szenteltek és küldtek útra Pitilu szigetére, ahol egy magyar misszionárius, Molnár Mária élt régen. Nagy küldöttség érkezett erre az alkalomra a felvidéki Marcellházáról, Kisújfaluról és Garammikoláról. Hangképeket hallhatnak az ünnepről, majd Szűcs Ferenc beszél.
Szabó Gábor mondja Nehézy Károly sírjánál: "Boldogok a halottak, akik az úrban halnak meg. Bizony ezt mondja a Lélek, cselekedeteik követik őket."
Anna-Marie Kool: Legyen ez a harang, emlékeztető arra, hogy világméretekben gondolkodjunk, és helyi viszonyokba cselekedjünk, hogy a legszegényebbre is figyeljünk úgy, ahogy a Nehézy Károly ezt meg is tette. Isten áldjon meg bennünket ebben a szolgálatban!
Harmathy András: Hadd mondjam el egyik presbiterünk példáját! A munkahelyén egyszer felkérték, hogy mondjon nőnapi beszédet, "mert valakinek mondania kell." Nagyon izgult, mert tudta, úgy kell beszélnie, hogy az evangéliumot nem hallgathatja el. Ő ezt vállalta. Azonban izgult, hogy mi lesz a következménye? A következménye az lett, hogy a következő beszédre is fölkérték. Elfogadták tőle, mert hitelesnek találták. Mert ez önmagában is hat, ha hitelesen követjük Jézust. Isten adja, hogy ez így legyen közöttünk!

Zúgó harang, ének és orgonahang… énekli a gyülekezet, miközben megkondul a harang.

Szűcs Ferenc: Ez a kis harang, annak a harangnak a pótlására készült, amit 1936 júliusában Kisújfalun Nehézy Károly gyülekezetében szenteltek fel és küldtek el Pitilu szigetére, amelyet aztán a japánok a megszállás után elpusztítottak, elvittek Molnár Máriával együtt, aki mártírhalált halt. Nehézy Károly halálának az ötvenedik évfordulója volt ezen az őszön.
Fekete Ágnes: Ki volt Nehézy Károly?
Szűcs Ferenc: A Felvidék lelkipásztora volt és az ottani ébredés vezető alakja. Árvaházszervező, infrastruktúra nélkül, a kicsi kezdetekből indult el ez a mozgalom és nőtte ki magát igazán. Úgy, hogy meg tudtak venni egy uradalmi házat Kikoszmályban és odaköltözött az árvaház Marcellházáról, majd Lévára, majd Komáromba. Kitelepítések során ellehetetlenült ez a helyzet. Nehézy Károlyt háborús bűnösként kezelték, elsősorban amiatt, hogy a visszacsatoláskor 1938-ban olcsón megvett egy olyan földterületet, amely korábban szlovák telepesek számára volt kijelölve, és ezt nem bocsátotta meg az új hatalom. Nehézy Károlyék számára Őrszentmiklóson, az özvegy papnék otthonában adtak helyet.
Fekete Ágnes: Ki volt Molnár Mária? Hogyan kapcsolódik össze a neve Nehézy Károly halálának évfordulójával?
Szűcs Ferenc: Molnár Mária misszionáriusnő volt.
Fekete Ágnes: Felvidéki származású volt?
Szűcs Ferenc: Nem. Várpalotai származású volt és Győrben volt misszionárius, aki külmissziói elhívást kapott és kikerült a Mánusz szigetcsoportra, amelynek két kis szigetén keresztyén gyülekezetet alapított.
Fekete Ágnes: Hol található ez a sziget?
Szűcs Ferenc: Az Admiralitás szigetcsoport tagja. Egy pici sziget Pitilu és a mellette lévő sziget, Pak szigete. Jelenleg Pápua-Új-Guinea területén van, akkor ausztráliai fennhatóság alatt állt. Felvidék akkor a Csehszlovák Köztársasághoz tartozott, és adományt könnyebb volt egy Kisantant országból küldeni, mint Magyarországról. Nehézy Károly munkásságát három tényező határozta meg: a belmisszió, a külmisszió és a diakónia, az árvaházak szervezése. Ez a háromlábú szék, amely nem dűl fel. Így került Molnár Mária hazalátogatása alkalmával Felvidékre.
Nagyon érdekes, hogy Pitilu szigetén a harangot ma is ezzel a magyar szóval nevezik meg.
Az első megtérők között volt Lomon József. Tervezzük azt, hogy jövő tavasszal meghívjuk az ő egyik unokáját, aki lelkész lett.
Fekete Ágnes: Ott a szigeten lett lelkész?
Szűcs Ferenc: Elkerült onnan, de onnan származik. Érdekes missziói terület volt, mert szinte kőkorszaki szinten éltek, és az ősök még emberevők voltak. Hála az első világháborúban betöltött ápolónői szerepének, Molnár Mária tulajdonképpen orvosi feladatokat is végzett a szigeten. Mrs. Doktornak nevezték őt. És mellette hirdette az evangéliumot. Lefordította pitilui nyelvre a Biblia bizonyos részeit. Az első harangon János evangéliumából, bennszülött pitilui nyelven volt a felirat: "A Mester itt van, és hív téged!" Most erre az újraöntetett harangra is ezt tettük rá, de most angol nyelven még az is ott van, hogy Molnár Mária és Nehézy Károly emlékére.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az Október a Reformáció hónapja rendezvénysorozat keretében október 26-án, vasárnap 17 órakor úrvacsorás istentiszteletet tartanak az Ökumenikus Tanács tagegyházainak főpásztorai szolgálatával Budapesten, a Magyarországi Metodista Egyház központjában, a Kiscelli út 73. szám alatt.

Farel Vilmos genfi reformátorról is megemlékeznek azon a reformációi ünnepi istentiszteleten, amelyet október 26-án, vasárnap 15 órakor tartanak Márkus Mihály és Steinbach József szolgálatával Nagyigmándon, a református templomban.

Az igazság szabadokká tesz titeket címmel zenés irodalmi és történelmi estet rendeznek október 22-én, azaz ma este 18 órától Miskolcon, az egyházkerületi székház nagytermében.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeznek október 22-én, azaz ma délután 16 óra 30 perctől Kocson, a református templomban.

A Fáy család a magyar történelemben címmel tart előadást Fáy Tünde a Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körének következő összejövetelén október 25-én, szombaton 15 órakor, Budapesten, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Evangélizációs esték lesznek Mégis kinek gondolod magad? címmel ezen a héten péntekig, esténként 18 órakor Debrecenben, a Szabadságtelepi Református Templomban. Ugyancsak evangélizáció lesz gyermekek részére október 26-án, vasárnap 16 óra 30 perctől Monorierdőn, az Ősz utcai kápolnában.

Kálvin, a Káté és a protestáns gályarabok emlékezete címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Kálvin téri templomban, amely előzetes jelentkezéssel október 28-ig ingyenes tárlatvezetéssel tekinthető meg. (Millisits Máté: 06-70-6739181)

A bodrogkeresztúri konvent 280. évfordulója alkalmából szervezett konferencia részeként öregdiák találkozót szervez a Sárospataki Református Teológiai Akadémia november 6-án. Jelentkezni október 24-ig lehet. (06-47-312-947)

A Református Fiatalok Szövetsége őszi konferenciát rendez október 24. és 26. között Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban.

Kórustalálkozót tartanak október 26-án, vasárnap 16 órakor az átányi református templomban.

Kálvin Jánosra emlékező szimpóziumot tartanak ma délután 16 óráig Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Fekete Ágnes: Két mondatot olvasok a 68. zsoltárból:

"Isten láttára eltűnnek a gonoszok…" "az igazak Isten láttára ujjonganak" Zsolt 68,3-4

Isten látása két következménnyel jár a zsoltáros szerint. Az eltűnés és az ujjongás.
Az első az eltűnés. Az ember nemcsak a Paradicsomban bújt el Isten elől, és szerette volna, ha eltűnésével semmissé teszi azt, ami történt, de ma ugyanúgy bújunk egy gép mögé, és nem adjuk például oda az arcunkat egy-egy gondolatunk mögé, hanem felhasználó nevekkel pótoljuk önmagunkat. Meggyártjuk önnön másunkat és igyekszünk arra, hogy ne lássanak, ott lehessünk valahol, de mégse legyünk jelen. Mint egy háborúban, terepszínű ruhában élünk, és így tüntetjük el személyünket. Araszolunk előre, egybeválva környezetünkkel, személyiségünket mintegy zárójelbe téve. Mert most az a lényeges, hogy nyerjünk!
Paul Virilio, ez a nagyszerű francia gondolkodó azt mondja, hogy maga a sebesség is a mai kornak egy ilyen jelensége, ugyanis bizonyos gyorsaság fölött az ember nem képes pontosan érzékelni, látni. Egyszerűen eltűnünk, amikor nagyon gyorsan haladunk. A látás sajátja, hogy ha lassan forognak a filmkockák, akkor egyesével, alaposan megnézhetünk mindent, ha viszont nagyon gyorsan tekerjük a kockákat, akkor semmit sem látunk. Sokszor a rettenetes mennyiségű dolgunk között ugyanígy tűnünk el mi magunk is. Ezt nevezi Virilio jelenléthiánynak. Egyszerű jele ennek, amikor pillanatokra kihagy az emlékezetünk, kiesik kezünkből a kanál, és eltűnünk abból a látható valóságból, ahol vagyunk. Ez a jelenség, amit nevezhetünk jelenléthiánynak is, döbbenetes valósága korunknak. Becsukom a szemem vagy bekapcsolom a gépet, vagy beülök az ultramodern közlekedési eszközbe, és hipp-hopp, már ott sem vagyok, mert nem akarok, és nem tudok igazán jelen lenni. Isten viszont a jelenlétben tud csak megszólítani. Ő nem elmenekülésre hív, nem egy titkos szigeten akar szólni hozzánk, nem horizontális utazásra ösztönöz, hanem egyfajta vertikális vándorlásra (Pilinszky). Az ember istentelensége miatt szeretne eltűnni örökké a létből, a jelenből, Isten pedig visszahelyezi abba a valóságba, amitől menekülne.
A zsoltárban azt olvassuk, Isten láttára ujjonganak az igazak. Nem eltűnnek, hanem ujjonganak. Az ujjongás az emberi öröm egyik végső kifejezése. Amikor széles jókedvünkben csak azt tudjuk kiabálni, hogy ujjujjuj! Innen ez a szó. A látásból hang lesz. Ez a hang aztán olyan erős, hogy az önmaguk elől is elbújt emberek meghallják. Talán azért találta ezt így ki a Jó Isten, mert a fülünk elől sokkal kevésbé tudunk elmenekülni. A szemünket becsukhatjuk, és sokszor becsapjuk önmagunkat is, de az Isten népének ujjongó imáját meg kell hallania ennek a világnak. Torz látások, optikai csalódások világában hadd szóljon az ujjongó ének! Mert szemünk csak előre lát, ha lát, de a hang mindenfelé terjed, érzékelteti a teret is, és belerezdíti a lélek húrjait Isten jelenlétébe! Isten eltűnés helyett éneklésre szólít, mert ez annyira jó, gyógyít, felemel, Isten közelébe visz minket. Lehet, hogy rekedt már a hangunk, de Istennek énekelni akkor is érdemes és jó! Ámen.