Szeretnénk tökéletesek lenni. Azon fáradozunk, hogy a hibákat kijavítsunk, egyre eredményesebb és jobb legyen minden. De néha, amikor egy kicsit magasabbról visszanézünk, megkérdezzük magunktól: Tényleg jobb lett? Biztosan baj az, amikor valami nem stimmel? Ha steril, hibátlan világot alkotunk, akkor már nem leszünk emberek, és nem leszünk a sebzett Krisztus tanúi sem. Isten különös útja, hogy sebesült, csonka-bonka, sokszor ügye-fogyott, tökéletlen emberek által képviselteti magát ebben a világban. Ő hagyta magát megsebesíteni, átengedte magát a szenvedésnek, és ez lett gyógyír mindannyiunk számára. Ezzel mintegy visszájára fordította a mi tökéletesség iránti vágyakozásunkat.
Nem arról van szó, hogy jó a mélypont. Nem igaz az, hogy jó szenvedni. De igaz az, hogy a nagy jónak ez is része. Igaz az, hogy nincs jó házasság rossz napok nélkül. Igaz, hogy nincs boldogság csalódás nélkül. Valahogy ezek a szörnyű élettapasztalatok aranyfedezetként kerülnek lelkünk kamrájának mélyére. Ha ezek nincsenek, akkor csak felszínes röpködés az élet, nem lesz súlya a szavunknak. Ha hozunk egy gyors döntést, hamar kitaláljuk a megoldást, elindulunk egy irányba, akkor arról hamar le is mondunk. De amikor sok könnyel, belső vívódással, önmegtagadással, átimádkozott éjszakákkal azt mondjuk valamire, hogy igen, akkor annak súlya lesz. Akkor mindig vissza tudunk menni ehhez az erős ponthoz, újból és újból értékeljük a döntést. Van támasza így annak, amit utána teszünk.
Isten most, a böjti időszakban a pusztába hív bennünket. Azt szeretné, ha szembenéznénk saját mélypontjainkkal. Ha mernénk rálátni árnyékunkra, belső „vadállatunkra”! Csak ezzel a tekintettel indulhatunk arra az útra, amely igazi küldetésünk.
A böjt arra ad lehetőséget, hogy mércére tegyük az életünket. Azt mondom, hogy életem, az egész valóm az Istené. De ennek mégis van bennem valami akadálya. Én például a telefonommal küzdök mostanság. Állandóan csörög, nem tudok már ügyek nélkül létezni. Egyik nap elveszett a telefonom. Bár régóta gondolkodtam azon, hogy megszabadulok ettől a kis tárgytól, most mégis ideges lettem. Mindenütt kerestem. Egyre jobban zavart, hogy nem találom. Két nap múlva lett meg, az egész család nevetett azon, amikor azt mondtam, szerintem egy angyal dugta el, más nem lehetett. Mert így ki tudtam kapcsolni a telefonomat is és magamat is. Ilyen kikapcsolásokra szükség van néha. Más sorrendbe kell rendezni életünk dolgait, és ehhez távolról kell mindent megvizsgálni. A pusztaság arra jó, hogy ez a távolból való nézés, rendeződés megtörténhessen. Nem baj, ha nehéz.
2024. február 18. – Nagyböjt 1. vasárnapja
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Mk 1,12-15
Kép: Kirk Richards