Zűrzavar helyett harmónia
Sutyorognak. Nagy a tanácstalanság. Mintha szemük eltakarná a lényeget. A vőlegény mutatja, megjött az étel! De a kupa zárva. Éjszaka van, csak a pislákoló fény…
Sutyorognak. Nagy a tanácstalanság. Mintha szemük eltakarná a lényeget. A vőlegény mutatja, megjött az étel! De a kupa zárva. Éjszaka van, csak a pislákoló fény sejteti, valami hiányzik. Jézus keze egyszerre tettre kész és elutasító. Fájdalmas tekintete messzire néz.
Vajon mi változtatja meg ezt a sötét pillanatot? Mintha szemben a menyasszonynak a szíve nyílt volna meg. De mintha ő ugyanaz lenne, aki elől Máriaként inti a szolgát, hogy legyen figyelmes, mert Jézus tenni fog valamit! Mintha a szolgálatban való hűség megvilágosította volna az elméjét ennek a fiatalembernek. Mintha valami nyiladozna ebben az éjszakában. Mintha a látszat mögötti valóság kezdene feltárulni.
Mert látszólag Jézus vendég, de kiderül, hogy ő a házigazda. Látszólag víz, valójában bor. Látszólag ember, de ő maga a vizet és mindent teremtő Isten. Ahogyan Jézus kilép látszatvalóságából, úgy alakul át minden, megvilágosodik az éjszaka, feltárul a lényeg.
De hogyan történhet meg a fordulat? Valamiképpen az árnyék elismerése, a tudatlanság, a baj elfogadása vezet tovább. Mária mondata: nincs boruk. Ő az, aki kinéz a képből, és látja a sötét valóságot is. És tekintete a vásznon túl találkozik Jézuséval. Abban a túlonnani sötét éjszakában rejlik a fordulat mozgatója.
Amikor kimondjuk: Ez van. És a valóság feltárásából nem bánat, hanem bátorság születik, nem elkendőzés, hanem nyíltság, akkor tud Jézus csodát tenni. És megmozdul a kép, forogni kezd minden, a földi pislákoló valóság fényes, isteni természetet ölt. A szolgának tűnő fiatalember vőlegénnyé lesz. A zűrzavar helyett harmónia csendül.
2025. január 19. – Évközi 2. vasárnap
A harmadik napon menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11
VERMEYEN, Jan Cornelisz, kb. 1530, Kánai menyegző
