Két pszichológus, Christopher Chabris és Daniel Simons kísérlete volt az, hogy egy film nézőinek számolási feladatot adtak. Kosárlabdások passzolták a labdát. Az volt a kérdés, hogy hányszor kerül a labda egyik kézből a másikba. Mivel nagyon kellett koncentrálni a feladatra, az emberek általában nem vették észre, hogy közben egy gorilla ruhába öltözött ember besétált a labdázók terébe. Azt bizonyították ezzel, hogy nem úgy éljük és értjük meg a világot, ahogy az a valóságban van. Gondolatainkat illúziók ostromolják a mindennapokban.
A feltámadás történetek mind arról szólnak, hogy a kereszt átélése ilyen illúzióvá vált akkor, amikor a Feltámadottat látták. Nem vették észre, nem tudták felfogni a feltámadást. Összezavarodottságunkban mi sem vesszük észre Isten jóságát. Ráadásul egy egész apparátus dolgozik azon, hogy minket különféle gépekkel elkábítson, hogy erősen érzékeljük azt, ami lehúz, de ne érezzük meg a felemelő, az életet adó erőket. Mégis, ha boldogok szeretnénk lenni ebben az életben, akkor az első feladatunk az, hogy valamiképpen megtanuljunk koncentrálni azokra a jelzésekre, amelyek lelkünket az élet győzelméről meggyőzik.
Jézus sült halat eszik, hogy megmutassa, itt van, él: testestül-lelkestül. Testi jelenléte az eszköz arra, hogy az élet győzelmét megértsük. Amikor leköt minket ennek a világnak a fájdalma, és azt érezzük, semmi nem megy be a fejünkbe, ami ettől eltér, akkor a testünk üzen: előhozza számunkra mindazt, ami nem illik bele a mi elképzelt, fájdalmas világunkba. Az igazi valóság, ha érzékelem a beszívott levegő útját. Beszívom az életet. Kiengedem a gőzt. Ebben a megélésben igazán megtestesül az élet.
A feltámadás hitének a lényege, hogy más szemmel láthatjuk a világot. Ahol eddig csak a posványt és a lefelé húzó erőket láttuk, ott egyszerre kiteljesedés lesz, megjelenik Jézus.
Én időnként odamondogatom otthon mindazt a rosszat, amit észreveszek. Még ha szálka méretű is, de úton-útfélen belebotlok a rosszba. Sokszor összehúzott szemöldökkel megfürdök a panaszokban. Mintha a hétköznapok teremnének bennünk valamilyen rettenetes gyökeret, amely először láthatatlan, aztán egyre erősebb és valósabb szagot és ízt áraszt. Egy csepp tintát rácsöppentek egy itatós papír közepére, és nem sokára egy hatalmas folt lesz belőle. Megkeseredek, savanyú leszek, és mintha egyedül nem lenne ebből kiút. Észre sem vesszük és már csak a rosszat látja a szemünk.
Számomra a hit mindig valami bátor döntést jelentett az egyszerű dolgokban. Azt nem tudom eldönteni, hogy lássak! A kisfilmet azonban újra tudom nézni saját „gorilláimmal”, most már egy kicsit más szemmel, és így újragondolva megláthatok valami mást is, rádöbbenhetek, hogy élet fakad ott, ahol én csak keserű gyökeret láttam eddig.
2024. április 14. – Húsvét 3. vasárnapja
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.” Lk 24,35-48
Kép: Ninetta Sombart, “He is not here, He has risen