Ébredj!
Hajnalban, amikor felébredtem, becsukott szemmel még pontosan láttam álmomat. Egy pazar ház volt benne, megjelentek régi emlékek, és ebben a képben összefolytak a terveim, veszteségeim….
Hajnalban, amikor felébredtem, becsukott szemmel még pontosan láttam álmomat. Egy pazar ház volt benne, megjelentek régi emlékek, és ebben a képben összefolytak a terveim, veszteségeim. Aztán félig kinyitottam a szemem, megláttam a valóságot, nyújtóztam egyet, és testemet érezve ködös mesévé alakult át az egész: csak álmodtam az egészet!
Mintha életünk álom az álomban lenne. Mintha normális tudatállapotunk is alvás lenne, és szellemi, isteni, igazi valónkat elaltatná. Még egyszer fel kell ébrednünk.
Mi is ez a felébredés? Sok minden lehet. Mindig valami nagy kapcsolódás ez a létezés forrásához. Álmodni csak egyedül lehet. Amikor elkülönültségünket eleven sebként vagy magányosan éljük meg, ezek mind szellemi álmodásunk lenyomatai. Isten világára ébredve az egységet éljük meg.
Mégis, mintha újra vissza-visszaküldenénk egymást az álomba. „Nem hívtalak, menj vissza és aludj!” (1Sám 3,5) Tedd a dolgodat, szőj terveket, és hívd meg ezekbe az Istent! Számold ki, gondold végig, és aludj!
Jézus mindent átváltoztat. Rég meghalt emberek, Mózes és Illés életesen beszélnek a halálról. A tanítványok nem bírják éberséggel végighallgatni ezt a párbeszédet. Itt, amikor először olvasunk Jézus haláláról, alszanak. Ahogyan később, a Gecsemáné-kertben sem tudtak szellemi jelenléttel benne maradni abban az „igen”-ben, amit Jézus kimondott. Jónásként aludtak inkább a hajó fenekén, kiszálltak a rendszerből. „Majd valaki más megmondja, hogy mi van! Én inkább alszom, azaz hagyom magam sodortatni.” Milyen különös, hogy a legkülönfélébb kultúrákban mind alvásként határozzák meg azt az állapotot, amikor az emberi lélek menekül az isteni valóság elől!
A mai korszak mély üzenete ez: ébredj fel, legyél a virradat embere!
Többé nem magamnak, elkülönülten élek, hanem Isten kerek világának egységében. Abban a valóságban vagyok, ahol Istennel van tele minden.
2025. március 16. – Nagyböjt 2. vasárnapja
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36
(Kép: Botticelli: Agónia a kertben)
