Ha-akkor
Mindennek van feltétele. Igy gondoljuk. A mi világunkban ez a rend: ha – akkor. Ha valamit el akarsz érni, idomulnod kell környezetedhez. Ha szomjas vagy…
Mindennek van feltétele. Igy gondoljuk. A mi világunkban ez a rend: ha – akkor. Ha valamit el akarsz érni, idomulnod kell környezetedhez. Ha szomjas vagy és nincs edényed, kérned kell. Ha szeretsz, akkor szeretnek. A „ha – akkor” elvárás rendszerében mindenki talál valamilyen elviselhető egyensúlyt. De ez az egész fáj mindenkinek. Mert az az ember alapérzése, hogy magamban nem vagyok jó. Sajnos a templomban mindig ezt hallottam: alapvetően romlott ember vagyok. Mintha ez a sötét alaptétel feltételezte volna a fényt. Mintha minden istenkeresésünk arról szólna, hogy ebből a kusza zűrzavarból Isten adjon valamilyen kiutat.
Ő azonban nem egérlyukat ajánl a samáriai asszonynak sem, és nekünk sem: nem azt, hogy a hatodik férj igazivá lesz, hanem egy egészen más látást, fogyó vízkészletünk helyett az élet vizét. Ha ez a víz a miénk, akkor egyszercsak észleljük az egész világ és saját magunk alapvető jóságát.
“Élete vége felé Einstein a rá jellemző szellemességgel azt mondta: “Most már látom, hogy az egyetlen kérdés az, hogy barátságos-e az univerzum? Sokat kutattam fizikai aspektusait, de most az a kérdés foglalkoztat, hogy barátságos-e?” Ez a rajtunk kívül álló mindenség vajon a mi oldalunkon áll-e vagy sem? Jószándékú-e az univerzum, vagy ellenséges? Mélyen rendben van-e vagy sem? Ilyen az igazi vallásosság adománya is. Az igaz vallásosság fellebbenti a fátylat és visszavisz az édenkertbe, mert azt sugallja, hogy az első tapasztalatunk megbízható volt. … Az univerzum radikális kegyelem. Ezért nem kell félnünk. Nem a szűkölködés a legfontosabb tapasztalat, hanem ellenkezőleg a bővölködés.” (Részlet a böjti imafonalból, Richard Rohr: Minden egybetartozik 65. o. www.imakozosseg.hu)
2026. március 8. – Nagyböjt 3. vasárnapja
Abban az időben: Jézus Samária egyik városába, Sikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal. Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”… Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Jn 4,5-42
Kép: Julia Stankova
