Behunyt szemmel látni
Egy öregember behunyt szemmel kezd el látni. A csepp Jézus a csecsemők félelemmentes kíváncsiságával éppen őt figyeli. Azt mondták Simeonról, hogy addig nem lát halált,…
Egy öregember behunyt szemmel kezd el látni. A csepp Jézus a csecsemők félelemmentes kíváncsiságával éppen őt figyeli. Azt mondták Simeonról, hogy addig nem lát halált, amig meg nem látja a Krisztust. De mit is jelent látni? Eddig úgy volt ez, hogy ő fogadta be a testi látványt. Most azonban már a szellemi-lelki világból nézik őt. Átadta a látás terét az Istennek. Eddig kinyitottam a szemem, és örömmel vagy riadtan befogadtam, amit érzékeltem. Simeon most felhúzza szemöldökét. Mintha belül még jobban szeretné érzékelni: Most engem lát az Isten.
1669-ben, amikor ez született, illetve befejezetlenül hagyta Rembrandt festőállványán, csupán Simeon és Jézus alakja szerepelt a képen. Élete ekkor egyáltalán nem volt reménnyel teli. Rettentő adósságok, betegségek, mindkét felesége, illetve élettársa és egy kivételével valamennyi gyermeke meghalt. De ekkor éli meg leginkább Simeon vágyakozását. Most már végképp azután nyúl ecsete, ami túl van önmagán.
A túlonnanira való várakozása Simeon és Anna képében vissza-visszatérő keresése Rembrandt művészetének. Fiatalon még úgy festette meg, mint a fény megszületését (1627). Itt már az öreg fejbőrön is megcsillan valami, mintha jelezné, hogy valóban megvilágosodott a hűséges szolga. Mintha a Fény fentről érkezve, rajta keresztül egyre jobban megvilágítaná Jézust. A világosodás folyamatát látjuk. „Most bocsátod el szolgádat, Uram” Szó szerint fordítva: szabadon engeded, kiereszted a börtönből.
Rembrandt nagyon sok bibliai történetet megfestett. Ezekben mindig kicsit saját magát keltette életre. Megtalálta magát ezekben az alakokban, majd a végén elengedte mindet. Simeon az utolsó bibliai alak, akiben képes volt erre az átmenetre. Mert ezek a történetek igazából nem rólunk szólnak, hanem minket szabadítanak meg önmagunktól. Először magunkat keressük, majd végül önmagunkat az isteni világban látjuk meg. Először meg akarjuk nyerni az életet, aztán átadjuk magunkat. Most szabaddá teszed rabszolgádat. Az én szolgálatom ideje véget ért. Egy apró kis tett volt ez. Egy őrváltó ember átadta a stafétabotot.
Talán ő is úgy hitte fiatalon, hogy nagyon vigyázva, pontosan és jól kell tennie dolgait. Ebben az évben is mindent fontos jól elrendezni! De a végén kiderült, hogy semmit sem lehet elvéteni, mert az Úr mindenképpen eljön. Neki csak annyi a dolga, hogy ölbe vegye, majd átadja. Nem ragadja meg karjával, hanem imádkozó kéztartással várja azt, aki átveszi tőle.
2023. december 31. – Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Kép: Rembrandt van Rijn, Simeon a kisded Krisztussal a templomban, 1669
Svéd Nemzeti Múzeum, Stockholm
