33 éves koromig nem volt ellenségem

Sok jót köszönhetek az ellenségeimnek. Mindig javamra vált, amikor valaki megutált, valaki ellenem kezdett ügyködni.

Pedig 33 éves koromig nem volt ellenségem. Egyszerűen nem értettem a zsoltárokat, csúnya ószövetségi háborgásnak tartottam őket. És 33 évesen megérkezett az ellenség az életembe, egy igazgató személyében. Garán, a helyi fogyatékos otthon vezetője volt ő. Mivel kiálltam ezekért a sérültekért, érdeket sértettem, ő teljes frontos támadást intézett ellenem a sajtón, az egyházi vezetőkön keresztül. Azóta kapiskálom ezt a jézusi mondatot: szeressétek ellenségeiteket.

Az első, ami feltűnt még ellenségem megérkezte előtt Jézus mondatából, hogy nem meghunyászkodásra hív. Magabiztos kiállást vár tőlünk. Ott maradást a bajban. Mintha az ellenség szeretetének az első jele az lenne, hogy nem hagyom őt magára. Nem megyek el, és nem adom meg magam. Mert Jézus engem az ellenségemmel együtt szeretne országába vinni. Ha lerázom őt, akkor magamnak is ártok.

Egy történet jut eszembe. Egy népi-vallásos mese szól arról, hogy valaki a Mennyországban odament Jézushoz, és arra kérte, hadd hozza fel a testvérét ide. Nem volt ő annyira rossz ember, biztosan megbánta már a bűnét. Olyan kár, hogy nincs itt, pedig higgye el, hogy megérdemelné. Mire Jézus ezt mondta a történet szerint: Hidd el, kedves barátom, hogy megvan az oka annak, hogy valaki ott van, nem lenne jó ezen változtatni. De így, de úgy, mire Jézus odahívta Gábriel angyalt, és ezt mondta neki: Kedves angyalom, menj le a pokolba, és hozd fel ezt és ezt az embert, mert látod, ez a lélek ezt nagy szeretné. Csodálkozott Gábriel, de hát megtette, ha Jézus kéri. Leszállt a pokolba, kereste az emberünket. Meg is találta. Ezt mondja neki: Gyere gyorsan, mert Jézus megkegyelmezett neked, felviszlek a Mennyországba. Vitte is, röpült, de ahogy hagyták volna el a poklot, rácsimpaszkodtak sokan, akik szintén szerettek volna kikerülni onnan. Repült felfele Gábriel arkangyal, de elég nehéz volt azt a sok-sok embert felfele vinni a Mennybe. A mi emberünk pedig látta, hogy milyen nehezen repül vele az angyal, ezért igyekezett lelökni magáról az embereket, hogy könnyebb legyen neki. De minél többet lelökött, szegény Gábrielnek annál nehezebb lett a repülés. Mire mindenkit lelökött magáról, annyira nehéz lett a szárnyalás, hogy nem jutott egy tapodtat sem előre. Ez a küzdelem tartott egy darabig, de végül a pokolból felkívánkozó lélek is elengedte az angyal szárnyát, mert már nem bírta. Visszasuttyant a mélybe. Hiába minden, nem sikerül onnan senkit kihozni, mert az önzés ott tartja őket, mondta Jézus a történet végén.

Amit kér az ellenség szeretete által, az egy teljesen észszerű és racionális megfontolás: Jutsz-e valahova, ha lelökdösöd magadról azokat, akikkel nem értesz egyet? A felebarátod nagyon kedves. Jó, hogy vannak támaszaid, de az ellenséged fog Jézus elé vinni. Mert a testvérünk elaltat bennünket. Azt mondja örökké: jó vagy, rendben van minden, kedves vagy. Az ellenségünk azonban felkorbácsol bennünket, idegessé tesz, megkérdezi: miért teszed ezt? Állandó önvizsgálatra kényszerít.

Persze ehhez elsőként arra van szükségünk, hogy megnevezzük az ellenségünket.

Általában ez azért nehéz, mert folyton ködösítünk. Nem merjük kimondani azt, ami van: bajban vagyok. Nem értek veled egyet, másként gondolkodom, feszült vagyok emiatt. Félek, bizalmatlanná lettem.

Ezeket ki kell tudni mondanunk, különben nem tudjuk szeretni a másikat. Nem az a szeretet, hogy a lelki feszültségeimet mázzal vonom be. Ez tévút.

Jézus egyesíteni szeretné a világot. A lelkemet is, a testemet is isteni egységre szeretné eljuttatni.

Nem igaz az, amit a rosszabb énünk diktál, hogy ha az anyósomat kiteszem az életemből, akkor majd boldogabb leszek. A szétválasztásnak, az ítéletnek, a jó és rossz elkülönülésének nem itt kell megtörténnie, hanem át kell adnunk az ítéletet Istennek.

Isten világa az egység világa. Először meg kell látunk a szétosztottság világát, meg kell tudnunk ezt nevezni, és utána hinni kell abban, hogy Jézus eggyé teszi azt, ami e világban kettős. Ha ezt nem hisszük, akkor kérdéses az a viszony, ami köztünk és Jézus között van!

Ha visszaemlékszem, akár arra az igazgatóra, rengeteget tanultam tőle. Rájöttem a saját indulataimra. Vagy utána, amikor a Rádióba kerültem, és miután egy politikailag befolyásos kollegával kellett együttműködnöm, aki folytonosan szeretett volna engem onnan kitessékelni, megtanultam, hogy küzdelem az élet. Megtanultam nevetni dolgokon, amik pedig nagyon nehezek voltak. Még a telefonomat is neki köszönhettem, mivel ő akart magának egyet, és így nekem is kénytelenek voltak adni. Értem rengeteget tettek az ellenségeim. Utólag visszatekintve minden, de minden értelmet nyert.

De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy szolgáltasd ki magad annak, aki velünk szemben áll. Hanem Ő azt kéri, hogy tudd megnevezni! Higgy abban, hogy Jézus sokkal nagyobb, mint minden rossz helyzet, és Ő a világ egységéért szolgál, él ma is köztünk. Ő nem hisz a szétszakított világban!

Ha kilökjük az életünkből azt, akivel nem értünk egyet, akkor falkákat építhetünk ugyan, de Isten Országát nem.