Hangos suttogás
Van olyan, hogy a suttogás hangosabb, mint a kiabálás. Egyszer, amikor egyik gyermekünk még kúszó-mászó korszakában volt, elmentünk egy budapesti templomba. Az oldalsó teremben ültünk…
Van olyan, hogy a suttogás hangosabb, mint a kiabálás. Egyszer, amikor egyik gyermekünk még kúszó-mászó korszakában volt, elmentünk egy budapesti templomba. Az oldalsó teremben ültünk le. Letettem a földre kisbabánkat, és ott szép csendesen mászkált körülöttem. A nagyobbik gyerek mellettem ült. Néha suttogva kérdezett tőlem valamit. Lehet, hogy az elfogult anya gondolta csupán bennem azt, hogy nem hangosak és nem is zavaróak a gyerekeink, mindenesetre odajött hozzám egy ember, és ezt mondta: A gyerekeknek a pincében van a helye. Olyan mélyre ment ez a szó, hogy sajnos ma is pontosan emlékszem mindenre: a gyerekek menjenek ki, mert nekik külön foglalkozás van, méghozzá a szuterénben. Egyszerűen elkezdtem sírni, pedig ez egy nagyon kedves ember volt, és semmi rosszat nem akart. Végül ölbe vettem a mászkáló gyereket, de annyi dac még maradt bennem, hogy nem mentem ki, hanem egészen hátul álltam meg. Nem tudom miért, valahogy szerettem a gyerekekkel együtt lenni a templomban.
Szó sincs arról, hogy igazságot keressek. Sőt, bevallom, lehetséges, hogy életem egy másik szakaszában sajnos én intettem csendre valakit, akinek ez ugyanúgy fájt. Mintha mindannyiunk szívében élne valaki, aki kiabálni akar. Egy olyan személy, aki a vak Bartimeussal azt akarja kiáltani az út széléről, hogy Jézus, könyörülj rajtam! De ott van bennünk egy másik valaki is. Ő azonnal ezt mondja: Viselkedj már! És többnyire ez a hang győz. Százból kilencvenkilenc esetben az ember feláll, és szép csöndesen kisomfordál, ha jelzik neki, hogy nem illik itt így viselkedni.
Vajon akad-e egy, aki egyre hangosabban könyörög? Akad-e bennünk még lélekjelenlét arra, hogy kiabáljunk: Könyörülj rajtam, mert elveszek?
Egyetlen vígasz, hogy Jézus mindig meghallja ezt a kiáltást. Ha láthatatlan homályban is van számunkra, ha nincs is emberünk, aki hozza kísérne, ő mégis hallótávolságon belül van. Ledobhatjuk gönceinket, nem fogunk megbotlani, amikor tapogatódzva hozzá megyünk!
Az az ember, akinek a hatásköre az út szélén van, és egyet tud kérni, irgalmat, az meg is találja.
Az imádságnak ez a felfogása a Jézus-ima. Bartimeus szavai önálló életre keltek először a korai szerzetesek között, majd jóval később a Zarándok elbeszélései című orosz írásban. „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” – ezt ismétli ajkával a könyv keresője, és az Isten él már benne az imádság által. Megváltozik körülötte minden. A fák, a madarak, erdők, vadállatok, az idegen emberek, az egész mindenség új életet él: az Istenről beszél neki minden. Mondhatjuk úgy is: ez a zarándok már látott.
2021. október 24. – Évközi 30. vasárnap
Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Mk 10,46-52
