Harmincas sorszám a patikában

A haramincas sorszámot húztam a patikában. Leültem, és figyeltem, ahogyan az egy számjegyűeket csöngeti a gép. Három patikus sürgött. Mindenkit a lehető leggyorsabban igyekeztek kiszolgálni….

A haramincas sorszámot húztam a patikában. Leültem, és figyeltem, ahogyan az egy számjegyűeket csöngeti a gép. Három patikus sürgött. Mindenkit a lehető leggyorsabban igyekeztek kiszolgálni. Mit adhatok? Köszönöm szépen, jöhet a következő. Ha nem is voltak kedvesek, de korrektek biztosan. Két férfi és egy nő. A nő kicsit alaposabban kikérdezgette az embereket. A maszk alól is kilátszott figyelő, kérdő tekintete.
Arra gondoltam, vajon melyiküket választaná Jézus, ha itt lenne? Odamenne a plasztik ablak mögé, és azt mondaná: Gyere, a lélek gyógyszerészévé teszlek téged! Az illető kisétálna, ledobná a maszkját, otthagyná a tégelyeket, és követné. Aztán talán együtt kinyitnák Rimapénteki Rimai Péntekh-kel azt a patikát, ahol mindenki a maga kicsinyességére, lelki restségére kérhet balzsamot, cseppeket és pasztillát. Akkor átalakulna a munkája egy másik világ történetévé.
Ez történt Péterékkel. Jézus azt látta, hogy kivetik a hálót. Nézegette őket. Volt egy olyan mozdulatuk, amit senki másnál nem látott. Talán együtt fogták a köteleket, és olyan erős és közös ütemben dobták, ahogyan senki sem. Jó munkások voltak. Ők is igyekeztek az akkori „robot-üzemmódban”, rissz-rossz hálókkal, fáradt, hajnali felkelésekben jelen lenni, és szépen tenni, amit tesznek. Mintha a paradicsomi ítélet feleslegessége, a munka hiábavalóságának az átka jelent volna meg Péter első halászatakor. Jézus azonban teljesen átalakítja a képet: Az egyik világ kínlódása találkozik itt egy másik világ bőségével. Hiába halásztak egész éjjel, látjuk az egyik parton, aztán a hálók képtelenek Isten áldását elhordozni, látjuk a másik oldalon.
De az élet tele van ismétléssel. Péter még egyszer elment halászni, miután megtagadta Jézust. Sokszor érezzük ezt: mintha ugyanaz történne velünk. Mintha Isten újra és újra visszaküldene ugyanabba az iskolába: még nem tanultad meg a leckét. Ez néha fájdalmas. Szeretnénk repülni, alkotni, erőt mutatni az életben. Ehelyett, mintha minden ugyanaz maradna.
Mert Isten mindig ugyanazt szeretné nekünk elmondani. Ő nem örökké újdonságot hoz el, hanem mindig ugyanoda tér vissza. Minden felkelő Nap az igazi, egyetlen napot ajándékozza nekünk. Minden nap maga az Élet, a teremtés. Soha nem történik semmi más. És minden kérdés újra és újra ugyanaz: “szeretsz-e engem?” Isten az emlékeinkkel dolgozik. Azokat szeretné a szeretet erővonalába belehúzni. Azért történik velünk ugyanaz sokszor, mert valahol rejtve van az életünkben az az üzenet, amit éppen velünk és általunk akar Isten tenni. Péter újra és újra halászik, látjuk a bárkában, küzd a természettel. Talán fogalmazhatunk így is: Ő a víz foglya volt, az indulatai foglyaként élő ember, akinek meg kellett tanulnia belesimulnia Isten akaratába.
Ugyanaz a Péter nem ugyanaz már, amikor újra és újra találkozik a halászattal. Egyre messzebbről nézi önmagát, szabad távolságban. A “tudok halászni, nem tudok halászni”, “ki tudom húzni, nem tudom kihúzni”, “van erőm, nincs erőm”, “sikerül, nem sikerül” kettőssége az, ami először meghatározza. Élete végén ez a hullámokban küzdő, sokszor évismétlésre parancsolt ember egészen megszelídült. Képessé lett arra, hogy önmagát teljesen átadja. Kereszten halt meg, fejjel lefelé függesztve, alázatos kereszthalált.
2022. február 6. – Évközi 5. vasárnap
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11
KÉP: Aristides Milakis “The Miraculous Catch of Fish” (Icon on wood, 2014)

Similar Posts