Lefelé és felfelé
Ma szeretnénk úgy beszélni az életről, mintha nem lenne halál. A fiatalságról, mintha öregedés nem létezne. Az örök előrehaladás helyett meg kellene szeretnünk azt, ahogyan…
Ma szeretnénk úgy beszélni az életről, mintha nem lenne halál. A fiatalságról, mintha öregedés nem létezne. Az örök előrehaladás helyett meg kellene szeretnünk azt, ahogyan a szív is ritmikusan dobog, ahogyan minden ezen a világon le és föl megy, a napkelte és napnyugta is a szélső pontok harmóniájáról szól.
Keresztelő János Matthias Grünewald képén a keresztre mutat, ahol metszi egymást minden irány, ahol egyensúlyba kerül az ég felé törő gondolat a lefele szállással, a dolgok egyik irányból jövő feltámadása a másik végletben történő elnyugvásával. A felirat: „Neki növekednie kell, nekem pedig alászállnom.”
Sokszor nem gondolunk bele, hogy a halál nemcsak lefele szállás. Az örök fejlődés-burjánzás is a véget jelenti. Amikor minden a tervezésről szól, ahogyan divatosan mondjuk: állandó projektekben élünk, amikor az ember már belül, lelkében képtelen megállni és őszintén belenézni valakinek a szemébe anélkül, hogy a gondolatai elvinnék következő program felé, ez is a nem létezés állapotát jelenti.
Hány ember hajt egy életen keresztül, majd megáll és megkérdezi magától, éltem én egyáltalán? Az állandó növekedés hamis képéből csak a megtérés a kiút. Az a mozdulat, ahogyan Keresztelő János magabiztos ujja a megfeszítettre mutat, és azt mondja: ez a valódi növekedés. A növekedés az áldozatban áll.
Volt valaki, aki a mindenség fölött úr volt, mégsem fölfele vágyott, hanem alászállt és emberként abban adta meg növekedésünk útját, hogy áldozattá lett. A szó szoros értelmében kiszolgáltatta magát, engedte, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Nem védekezett, nem pörölt, tudatosan ezzel az önfeladással akarta elmondani, hogy csak a kereszt alatt van növekedés. Mindannyian szeretnénk ledobni a szenvedést. Pörölünk az Istennel sokszor azért, amit ránk tett.
Még a hétköznapi dolgok területén is igaz, hogy egy-egy szerszámot úgy fedeztek fel az emberek, hogy a nyomorúság leleményessé tette őket. Nem lenne élet, ha nem lenne lefele út. Nem lenne fejlődés, ha nem lenne visszafejlődés is. De jó volna, ha zsigerünkig megéreznénk ezt a ritmust! Ha fel tudnánk nézni a keresztre és csodálni azt a minden erő és elképzelés fölött való növekedést, amit Jézus elénk tárt.
Amikor Jézus a földi javakról beszélt nem azt mondta, hogy ne gyűjtsetek, ne gazdagodjatok, ne legyetek bőségben! Üzenetében a hangsúly azon volt, hogy gyűjtsetek, gazdagodjatok! De a bensőtökben. Növekedjetek! De a belső emberben. Érdemes végiggondolnunk, miféle „én-csökkenésre” van szükségünk ahhoz, hogy ez a belső növekedés megvalósuljon.
2021. december 12. – Advent 3. vasárnapja
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget. Lk 3,10-18
Kép: Matthias Grünewald: Issenheimi oltárkép
