Mi lett volna, ha?
Mi lett volna, ha… Folyvást kisértenek ezek a szavak. Sajnos ki is csúszik a számon: Jó lett volna, ha időben szóltál volna! Mélységes mély tartalma…
Mi lett volna, ha… Folyvást kisértenek ezek a szavak. Sajnos ki is csúszik a számon: Jó lett volna, ha időben szóltál volna! Mélységes mély tartalma van a ha-volna állításoknak.
Nagy bajlódásunk van az idővel. Szeretünk előre és hátra nézegetni, és a feltételezett előttünk levő képet összehasonlítani azzal, amit magunk mögött vélünk.
Zénon már többezer éve egy paradoxont állított fel: Ha a teknősbéka versenyt fut, és minden időpontot, mintha fényképek sora lenne a futás, megállítunk, akkor Akhilleusz, a leggyorsabb futó sem tudja soha utolérni, hiszen a teknős is mindig halad egy kicsit. Ha az időt mindig úgy értelmezzük, hogy „most”, akkor semmilyen verseny, semmilyen összehasonlítás nem létezhet.
Nem az a lényeges, hogy környezetünkben a térben, az időben mi történik, hanem az, hogy miféle szomjúságra indít ez minket. „Itt az idő, elközelített az Isten országa.” Ezt az üzenetet hagyta ránk Jézus. Akik elsőnek követték, ezért nem úgy látták az életet, hogy van ez a világ, és ha meghalunk, akkor eljutunk egy másik valóságba. Mindennek a végén pedig elérkezik a világ legvége. Ők a jelennek és ennek a jövőnek a teljes keveredésében éltek. Mi úgy gondolunk a jelenre és Isten országára, mint egymást időben felváltó valóságokra: most itt élünk, akkor pedig majd a mennyországban. Az első keresztények mindent magába ölelő örömének azonban az volt az alapja, hogy Isten országa rejtett és láthatatlan, mégis tevékenyen jelen van. Fénye már tündöklik.
Ezért Jézus mindent a jövőből visszafele értelmezett. Soha nem szörnyülködött az elmulasztott dolgokon, és minket is erre hív. „Mi lett volna, ha” mondatok helyett: Atyám, köszönöm, hogy meghallgattál. Köszönöm, hogy kifordítottad az időt, mint egy bundát, és bűneimre bocsánatodból nézhetek vissza, tévedéseimre, butaságaimra, mint egy rossz matematika példára, a te megoldásodból nézhetek. Az életre a feltámadásból.
(A szöveg I. Zizioulasz ihletésére íródott.)
2026. március 22. – Nagyböjt 5. vasárnapja
Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45
Kép: végtelen visszatükröződés, Droste-effektus
