Vagy kiborulsz, vagy leborulsz
Egyszer, amikor kisiskolás-forma gyerekeinkkel autókáztunk, sikerült életre-halálra összeveszniük azon a kérdésen, hogy kinek van jogosultsága az ülés karfájára tennie a kezét. Mert ha az enyém…
Egyszer, amikor kisiskolás-forma gyerekeinkkel autókáztunk, sikerült életre-halálra összeveszniük azon a kérdésen, hogy kinek van jogosultsága az ülés karfájára tennie a kezét. Mert ha az enyém az ülés, enyém a kéztartója is! Viszont középen nem jut ebből a „fontos tárgyból”. Persze szó sem lehet arról, hogy két kéz ott elférjen: vagy az enyém, vagy a tied. Az ember ilyenkor azt érzi, hogy anyai és emberi mivolta mélyére zuhan. Először jön a szép szó, aztán az ígérgetés, a fenyegetés, majd a valós fenyítés. Mind a négy teljesen eredménytelen. Ők volnának az evangélium magasztos gyermekei, akikhez hasonlóvá kell lennünk? Akármennyire furcsa, egy kicsit igen. Azért, mert még ezekben a helyzetekben is van valami kendőzetlenség.
Valójában a gyerekeket két véglet veszi körül: vagy kis felnőtteket látunk bennük, vagy kis bálványt. Vagy olyan dolgokat várunk el tőlük, amire képtelenek, vagy pedig kicsiségüket alaptalan emelvényre állítjuk.
Jézus korában a gyermek a mai értelemben vett gügyögő, kis csodaként nem létezett. A gyerek a leendő munkaerő volt. Régi képeken felfedezhető ez a gondolat, hisz törpe felnőttként ábrázolták a kicsiket. Ma viszont a gyerek eszköz a reklámra és a fogyasztásra. A két véglet eltérő módon, de végülis ugyanazt teszi: tárgyiasítja a kicsinyeket. Nem ők fontosak igazán, hanem a hozzájuk fűződő reményünk.
Jézus pedig magát a gyereket nézi. Gyerekké lenni egyfajta kommunikációt jelent. Az evangéliumi történet szerint ekkor Jézust bántották. Erre egy stílusváltással reagált. Mondanivalóját imába foglalta. Ezáltal ő maga gyermekké vált. A mennyei Atya gyermekeként odaszaladt hozzá és elmondott neki mindent. A gyerekek tudják pontosan, hogy ami bennük van, azt ki kell adni, hisztiben, rajzban vagy veszekedés formájában. De a gyerekben nem marad benne az, ami benne megszületett, mint a kiművelt felnőttekben. Közismert Gyökössy Endre mondata: „vannak helyzetek, amikor vagy kiborulsz, vagy leborulsz”. Képtelenség úgymond normálisan, ésszel megoldani a dolgokat. A gyerek mozdulata a veszélyben: odaszaladni apjához, anyjához, átkarolni a lábát.
És mi más az imádság? Nem kimódolt mondatok sokasága, nem rítus elsősorban, hanem ölelés. Atyám odamegyek hozzád, egyedül nem tudom megoldani. A Jézus szerinti gyermeki lét ezt jelenti: visszakerülök abba a viszonyulásba, abba a kapcsolatrendszerbe, amiben az anyaméhben lehettem.
Vajon képesek vagyunk-e mi, valami idő előtti korba visszatérni? Mi általában az eszünkkel létrákat állítunk az ég felé, keressük az első mozgatót, felmérjük a dolgokat. Jézus pedig ilyen pici gügyögő gyermekként imádkozik és visszahív minket, ebbe az ősi létállapotba.
2023. július 9. – Évközi 14. vasárnap
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,25-30
Kép: Julia Stankova: Test, lélek, szellem
