Vagyunk mi, és vannak ők
Vagyunk mi, és vannak ők. Ők mások. Az biztos, hogy nem olyanok, mint mi. Nézd, hogy húzza fel a cipőjét! Lusta kikötni a fűzőt. Na…
Vagyunk mi, és vannak ők. Ők mások. Az biztos, hogy nem olyanok, mint mi. Nézd, hogy húzza fel a cipőjét! Lusta kikötni a fűzőt. Na jó, ő is ember. Csak nem tanították meg neki rendesen. Azok. Nem tudom, hogy pontosan kik, de a pedagógiai elveik nem jók, az biztos! Én erre, te arra. Most már magadra hagylak. A saját gondolataidban csücsülve jó lesz neked, meglátod. Mi lenne, ha megkérnél, hogy fűzzem be a cipődet! Ez az összes belső képedet felborítaná.
Gettós világunkban külön-külön valóságokat tudunk csak értelmezni. És ami a legmegdöbbentőbb: ezeket a bugyrokat mind jószándékból varrták! A megtérő ember szép alázata a legtöbbször ugyanúgy egy közösségi gőgben landol.
Rengeteget gondolkodtam már azon, vajon miért foglalkozott Jézus annyit azzal a jelentéktelen zsidó szektával, a farizeusokkal? Azt hiszem, bennük látta meg az esélyt arra, hogy az alázat egységét megszüljék. Ezért tesz Jézus állandóan valamilyen különbséget: Hallgassátok! De ne tegyétek! Szép a szentség vonzása, de rettenetes a zártság.
Mert a végén minden gettóból egy nagy MI lesz. A végén minden ember egy Atyát lát.
Emelek várat, magasat,
vasalt kapuja: bánatom.
Égi angyalok leszállnak,
elálmélkodnak váramon.
Csak keringélnek körűle,
kapuját ki nem tárhatom.
Azt mondják, egy nap
magától ledől a kapu: bánatom.
(Grúz népköltés, Fordította: Rab Zsuzsa)
Csak a bánat-kapu képes kivenni minket bugyrainkból. Akkor az óriássá növesztett vár egészen súlytalan lesz. A végén nem szólítgatjuk egymást sehogyan sem. A végén csak egy nagy örömből fakadó meghajlás lesz.
2023. november 5. – Évközi 31. vasárnap
Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12
Kép: Alexander Jevgenyevics Prosztyev: Áldott sivatag
