2002-02-17

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm a hallgatókat, Fekete Ágnest a felelős szerkesztőt hallják.

Böjti szelek fújnak odakint, hideget is, meleget is hoznak. Lelkileg is eléggé kavargó korszakban élünk. Mindig megdöbbentenek azok a képzettársítások, amiket például a plakátokon láthatunk. A hőséghez egy telefon párosul, mintha bármi köze lenne ehhez a szóhoz. Vagy látom a pucér alakokat, akik választani hívnak. Megdöbbentő a szavaknak, hatásoknak az özöne, ami bennünket ér. Ráadásul Istenről, hitről is fecsegnek mindenfelé. Vajon, mi a helyes beszéd? Honnan lehet tudni, hogy ki hazudik korunk szóáradatában? Van-e modern és mégis bibliai válasz erre a kérdésre? Mai műsorunkban erre igyekszünk válaszolni.

Először a nyelvész fog beszélni. Dr. Kállay Gézával, az ELTE Angol Tanszékének docensével beszélgettem a nyelv alakulásáról, arról, hogy vajon képesek vagyunk-e egyáltalán Istenről szavakkal beszélni.

Kállay Géza: A 19. századnak volt egy hajlama arra, hogy fölnagyítson, piedesztálra emeljen bizonyos fogalmakat, mint pl. a szabadság. Ugye, ez egy szent dolog volt. Ma pedig a másik véglet van, hogy a szent dolgoknak hétköznapi levegőt akarnak adni, amiben volt egyfajta vágy, pozitív vágy is, hogy ne kelljen fönnakadt szemekkel beszélni erről. Vagy, hogy az egyszerű ember is megértse.

Fekete Ágnes: Ma tényleg van egy ilyen tendencia. Persze, én nem éltem a 19. században, de most azt érzem, hogy profanizálódik minden. Jól lehet, nem a nyelv a hibás.

Kállay Géza: Bízhatunk abban, hogy azért az Isten ebbe időnként beleszól. Meg lehet próbálni az Istent megragadni valamiféle fogalmi nyelven. Ezzel kapcsolatban volt a legtöbb kétely, hogy ez lehetséges-e.

Fekete Ágnes: Más beszélni arról, hogy ez az asztal barna, vagy ez a tábla fekete, mint azt mondani, hogy az Isten itt van köztünk.

Kállay Géza: Igen. A 20. században nagyon erősen merült fel a bécsi kör filozófusai között, hogy pl. az Istenről szóló kijelentések, de akár az etikai kijelentések is, miután a közvetlen tapasztalat számára ellenőrizhetetlenek, nincs helyük a filozófiában. Az egyénnek a hitében természetesen van helyük.

Fekete Ágnes: Az ember nem egy teljesen sajátos nyelvet alakít magának, nyilván akar valamit átadni és ezért általában a kommunikációban mindig megjelenik a közös. Az egyházi beszéd is egyfajta ilyen közös beszéd.

Kállay Géza: Ez feltétlenül így van és meg van a különböző nagyságú közösségeknek a maguk nyelve. Sokszor elfelejtjük, hogy magának a nyelvnek is egy nagyon fontos eleme az egymás iránt érzett bizalom. Ösztönösen azt keressük a másik beszédében, amit értelmezhetőnek tartunk. Shakespeare Othelloja nagyon is hangsúlyosan a nyelvről és a nyelv iránti bizalomról szól. Othello megkérdezi a darabban, hogy ki kezdte a veszekedést. Jágo azt válaszolja, hogy a barátomat nyilvánvalóan nagyon megsértették. Így űr keletkezik. Tehát nem azt mondja, hogy XY, éppen az elhallgatás árán fejti ki a hatását és sokkal erősebb hatást fejt ki. Ugye, van olyan igen, amely sokkal erősebb az által, hogy úgy hangzik, hogy nem. Marcus Antonius a Julius Caesar-ban elmondja mindig, hogy Brutus egy derék, becsületes ember és annyiszor mondja már el, hogy kiderül, hogy Brutus egyáltalán nem derék, becsületes ember. Tehát, itt a sokszoros igen egy nemmé változik.

Fekete Ágnes: Itt egy kicsit arról van szó, hogy mi a gonosz beszéd, mi a hazugság.

Kállay Géza: Igen.

Fekete Ágnes: Ezen a szinten, hogy nem arról beszélünk, hogy barna az asztal vagy fekete, hanem arról beszélünk, hogy itt van-e az Isten köztünk, vagy nincs itt, egészen más a hazugság is.

Kállay Géza: Nem tudjuk tényekkel bármikor is igazolni. Tehát nem tudjuk úgy igazolni, mint az ez az asztal barna típusú kijelentést. Azért ez is lehet hazugság, csak nem olyanfajta hazugság, ami a tények elferdítésén alapul, hanem olyan módon, hogy valaki olyan mondja ki, aki ezt valójában nem hiszi, de úgy tesz, mintha hinné. Már nem az a kérdés, hogy most ennek mi a viszonya a közvetlen valósághoz, hanem az a kérdés, hogy én Kállai Géza milyen viszonyban vagyok ennek a kijelentésnek a tartalmával. Hitelesen mondom-e?

Fekete Ágnes: Csak az a baj, hogy ez az a terület, amely azután ingoványos. Valaki pl. azt mondja, hogy én megbántam a bűneimet és közben azt látja valaki, hogy ugyanúgy él tovább. Roppant nehéz dolog a hitelesség.

Kállay Géza: Ez így van, és hála Istennek nem is nekünk adatott az a feladat, hogy ezt a hitelességet ellenőrizgessük, hanem annak, akinek ezeket a bűnöket az ember megvallja. Bizony, fenn kell tartanunk jelentős százalékot arra, hogy iszonyú nagyot csalódunk abban, hogy elhittük a másiknak az őszinte bűnvallását. De ez nem indíthat minket arra, hogy ezen túl mindenki bűnvallásában kételkedjünk. Hányszor kell megbocsátani? Ugye, azt mondja, hogy hetvenhétszer is . Szörnyű dolgok kezdődnek akkor, hogy ha a bizalmi háló összeomlik. A bizalmi háló pl. összeomlik – méghozzá jogosan – a bíróságokon. Vannak ilyen tárgyalásos filmek: "Szóval maga ezzel azt akarja mondani, hogy.., – Dehogy akarom! Csak ártalmatlanul elmondtam." Ami a legszörnyűbb, amikor generációk nem tudnak szót érteni, mert már egy olyan szűrőn keresztül hallgatja a másik beszédét, ami eleve gellert ad annak, ami elhangzik. Fontos nagyon a bizalom is. Fel tudjuk függeszteni egy időre és az mondjuk, hogy no, én most már nem hiszek el senkinek semmit, de ezt nem lehet. Felszáll a villamosra és csak elhiszi, puszta gesztusával, hogy az elviszi őt a végállomásig. E nélkül a bizalom nélkül nem tudunk élni, nem kapunk levegőt.

Fekete Ágnes: A hamis prófétaság szól arról, hogy emberek elhiszik azt, ami nem igaz.

Kállay Géza: Ez így van. Ez azzal az alapvető bizalommal, ami az emberekben él és ami szárba szökkenti a jelentést, az egyik legdurvább visszaélés.

Fekete Ágnes: Milyen az a jó beszéd? Tényszerűn túli beszéd?

Kállay Géza: Tehát az autentikus beszéd?

Fekete Ágnes: Igen. Hogyan lehet jól beszélni ezen a nem tényszerű nyelven?

Kállay Géza: Azt hiszem, hogy erőlködés nélkül. Az úgy jön. Hogy tudom eldönteni, hogy a beszéd hiteles vagy sem, csak azt tudom, hogy akinek van füle, hallása az hallja. Az baj is lenne, hogy ha mindenről teljes és végső bizonyosságot lehetne már itt a földön szereznünk.

Fekete Ágnes: Azt mondani, hogy itt van Isten köztünk. Én úgy érzem, hogy itt van, te esetleg úgy érzed, hogy nincs itt. De, negatív értelemben, hogy aki ezt mondja, az most valahogy nem jót mond, nem igaz, mert valami hiteltelenség, valami gikszer becsúszik.

Kállay Géza: Az borzasztó fontos, hogy mit kockáztat az ember, amikor beszél. Tehát, ráteszi-e az életét. Ennek lehet szaga, persze ehhez is kell egy hallgatóság, amelyik hasonlóképpen ráteszi az életét arra, amit hall. Akkor történhet valami csoda, de ez nagyon nehéz. Általában ezek egyoldalú dolgok. Ugye, ez a meg nem értett próféta, hogy a gyöngyöt szórja a disznók elé, mert ezeknek ugyan beszélhet. Othello beszédét Jágo beszédétől az különbözteti meg, hiszen Othello nagyon sok mindent elismétel abból, amit Jágo mond. Már úgy beszél eleve, ahogy Jágo beszélt korábban a darabban. A különbség abban van, hogy Othello hajlandó a számára legdrágábbat kockáztatni akkor, amikor az igazság után veti magát. Jágo olyan mértékben kívül tud maradni a másikon, hogy hihetetlenül jó színész, mert neki mindegy. Csehovnak van egy nagyon jó mondása, hogy közömbös volt, mint az udvarias emberek általában. Azt hiszem, hogy nagyon rosszul jár az az ember, aki ilyen közömbös a nyelv és az én között ilyen laza a kapcsolat, mert azután egy idő után rá fog jönni, hogy nem is élt. Az élethez nagyon hozzátartozik az, hogy az ember merjen kockáztatni önmagából nagyon sok mindent, persze úgy, hogy merje bevallani az ehhez kapcsolódó kudarcait is.

A hiteles szó megléte vagy elvesztése, korunk valódi kihívása. Hazánkban különösen nehéz ez a kérdés, hiszen az ún. rendszerváltás óta a legtöbb ember másként beszél, mint azelőtt. Valljuk meg, mindannyiunkra hatott a régi rendszer. Igen kevesen gondolták végig tisztességesen azt, ami velük történt. Most egy kis terület megvizsgálása legyen válasz arra, mi az, amit nem nevezhetünk hiteles szónak. Kahler Frigyes történésszel arról beszélgettem, hogyan is viszonyultak régen az egyházakhoz, miért volt szükség egyházi ügynökökre.

Kahler Frigyes: Azt az utat választották, hogy részint kívülről folytatott támadásokkal, részben az egyházakba beépülve, az egyházak bomlasztásával fogják az egyházakat szétverni. Az egyházakat megpróbálják a templomfalak közé zárni, gettósítani és a fiatalokat leválasztani. Ez a diktatúra különböző évtizedeiben más-más taktikával történik, de a cél folyamatosan egy és ugyanaz.

Fekete Ágnes: Sokan mondják, hogy amikor Bereczky Albert behódolt a szocializmusnak, akkor volt egy ilyen ideológia, hogy bekasszíroznak minket egy vonatba és azonnal az egész egyház Szibériában fog kikötni. Tehát volt egy elemi félelem, ami a 60-as évekre volt jellemző.

Kahler Frigyes: Csak olvasni kellett volna Lenint, – össze lehet rakni – hogy mi lesz a következő lépés. Az egyházhoz való tartozás időként természetesen áldozatokkal is jár. A tapasztalat azt mutatja, hogy megalkuvással megmenteni semmit nem lehet. Ugyanis, ha megnézzük a történteket, – most már visszamenőleg ezt megtehetjük- kiderül, hogy a katolikusok azt kapták büntetésül, amit a protestánsok jutalmul. Egymás ellen kijátszva, egyetlen egy egyház sem lehetett nyertes, csak a hatalom. Egyes egyházi személyek kerülhettek személy szerint jobb pozícióba. Erre egyesek karrier szempontból voltak hajlandók, mások félelemből – mondjuk ki őszintén, gyávaságból. Voltak azonban mindenütt olyanok, akik bátran, hitvallóan – ha tetszik az Evangéliumban lefektetett elvek szerint vállalták a szenvedést, nem lehet a tanítvány különb a mesternél.

Fekete Ágnes: Mit tud elmondani, hogyan használták az egyházat?

Kahler Frigyes: Ugyanúgy beépítik az ügynököket egyházi személyekből. Ez igaz, a katolikusokra is. 1945-től kezdve van az ún. hazafias alapon való beszervezés. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő tisztek meggyőzik az illetőt, hogy akkor teljesíti hazafiúi kötelességét, hogy ha támogatja és információt ad a politikai rendőrségnek, mert hisz nem az egyház ellen, nem az Istenhit ellen lép fel, hanem a reakció ellen, ami a társadalmi haladást akarja hátráltatni. Azután volt, akinél ezt a szöveget el lehetett adni. Aláírt, vége volt.

A másik, az a kompromittáló adatokkal való beszervezés, a család hátrányos helyzetbe hozatalával való fenyegetés. A hazugságnak és a kecsegtetésnek a legkülönbözőbb elegyével állunk szemben. Nyelveket tudó, nagy műveltség?, nagy személyes befolyással rendelkező keltették fel..

Fekete Ágnes: Gondolom, ahova sokan jártak például.

Kahler Frigyes: Igen, például, ahova sokan jártak..keltették fel elsősorban a szervnek a figyelmét. Ha úgy értékelték, akkor megszületett a határozat, hogy tanulmányozzuk beszervezésre. Azokat a személyeket, akik megfelelő nyelvtudással és kapcsolatrendszerrel bírtak, átadták a II. Osztálynak. Ilyen előléptetés van. Van olyan katolikus püspök, akinek az irodájába beszerveznek egy irodába beosztott papot, akinek a kezén keresztül megy a levelezés, de beszervezik a rend kedvéért egy rokonát is. Az ún. kettős kombinációs variáció az egy nagyon gyakori módszer volt, ha egy célszemélyre rá van állítva egy ügynök, kap olyan feladatot, hogy egy behangosított szobában beszélgessenek. Az ügynök sem tudja, hogy ez ott be van építve és neki le kell írni fejből a beszélgetés tartalmát. S akkor összevetik azzal, hogy mi van felvéve. Tehát, így az ügynök őszinteségét is, meg a memóriaképességét is folyamatosan ellenőrzik.

Fekete Ágnes: Milyen kiterjedésű volt ez az egész háló az egyházban? Az ember egy kicsit megdöbbenve néz.

Kahler Frigyes: Teológusok között minden évfolyamon volt egy vagy kettő. Titkos találkozókat szerveznek meg ún. T-lakásokon, vagy gépkocsikban azzal a tiszttel, aki őket működteti.

Fekete Ágnes: Azt mindig hallottuk, hogy az ÁÉH-ra jártak, azt úgy sejtettük.

Kahler Frigyes: Az ÁÉH a III/III-asnak a meghosszabbított karja, de ez a szelídebb variáció. Ebben a könyvben is van egy évfolyamtársam, aki Laurence Olivier fedőnéven adta a jelentését. Az egyik legveszélyesebb ügynök volt, talán a legtöbb embert ő juttatott börtönbe. Nem tudom, hogy számolt el önmagával. Egyszer megpróbáltam megkeresni, nem válaszolt a levelemre, pedig tényleg jóindulattal akartam, nem leleplezni, hanem hátha szüksége van egy kis segítségre.A III/III-as ügynökök szigorúan titoktartásra voltak kötelezve és ha dekonspirálódott egy ügynök, azt kirekesztették az ügynökök sorából. Elég nagy létszámú volt a III/III-as. Itt én végigkísérek egy ügyet, egy lelkészre pl. hat III/III-as ügynök volt ráállítva. A III/III-as volt a legkeményebb, mert azokról nem lehetett tudni. Akik az ÁÉH-ra nyíltan bejártak, azokról úgy lehetett tudni.

Fekete Ágnes: És az a két csatorna nem is találkozott egymással?

Kahler Frigyes: Tévedés ne essék. A pártállam struktúrájának az a lényege, hogy az egész illetékes pártfelügyelet alatt ment. Tehát az, hogy ki és hogy lehet püspök, azt előbb a pártbizottság eldöntötte, miközben a III/III- as szépen körüljárta, hogy a jelöltekből melyik a legkívánatosabb.

Fekete Ágnes: Akkor az adott esetben az a püspök, aki utazott, nem ő volt a III/III-as, hanem csak…

Kahler Frigyes: Biztos, hogy nem. Aki a III/III-as volt, arról higgyék el, hogy nem tudták. Van egy beszervezési dokumentum is ebben az anyagban, ahol magyarázza a beszervező tiszt, hogy gyakorolja nyugodtan a vallását, nem akarják befolyásolni, csak nekik adják az információt.

Fekete Ágnes: Itt jutunk el oda, hogy hogyan hat ez a mában és ez az, ami engem rendkívül izgat, hogy pontosan ez az erkölcsi vákuum él tovább? Tehát, nem baj, hogy te vallásos vagy, ez nagyon jó. Igazából semmi köze nincs ahhoz, ahogy a társadalomhoz viszonyulsz, a magánélet az az egyház?

Kahler Frigyes: Én azt hiszem, hogy senki két úrnak nem szolgálhat, mert vagy az egyiket szereti és a másikat gyűlöli, vagy fordítva. Ahogy az ember egy csöndben van és egy kicsit önmagába néz, akkor azért jó tudni, hogy hova tartozik. Néha, bizonyos emberekben ez odáig kevereg, hogy talán ő maga sem tudja, hogy hova tartozik, de előbb-utóbb el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor ide vagy oda kell kapcsolódnom. Akkor már nincs helye a kétértelmű beszédnek. Mi átmeneti korban élünk, még úgy sodródik minden és ahol a víznek nagy a sodrása, abban sok minden kavarog. Én sem hittem azt pl. 1985-ben, hogy tíz évnek sem kell eltelnie és egy világbirodalom a szemünk láttára mállik szét. Az én gondolataim nem a ti gondolataitok..

Következő riportunkkal hiteles emberekre emlékezünk. Egyik kedves hallgatónk felajánlotta, hogy szívesen elmeséli azt, hogy falujukban hogyan bújtattak el lelkészeket a kommunista időkben. Fogunk hallani egy erdélyi lelkészről is, aki öregségére odatelepült, majd Szabó Imréről és a szabolcsi ébredésről is beszélnek a gyülekezet tagjai. Farkas Orsolya látogatott el a Nyíregyházától nem messze fekvő Buj községébe.

Jó napot kívánok! Áldás, békesség. Farkas Orsolya vagyok.

Oh, micsoda meglepetés Erdei János vagyok. Örvendek.

Aranka néni és Kövér Józsefné testvérünk odabent várja.

Farkas Orsolya: Aranka néni Dézsi Zoltán református tiszteletes felesége volt, akinek rendkívül tekervényes, nem mindennapi regénybe illő élete volt.

Aranka néni: Igen börtönt szenvedett, 20 évet kapott és 6 évet ült le belőle, közben felesége is meghalt, nem is tudott róla, csak amikor haza engedték, a vonaton az egyik kollégája mondta meg.

Farkas Orsolya: Miért került ő börtönbe?

Aranka néni: Túlzott munkának vették azt, hogy a kötelességét végezte, lelkiismeretesen. Pünkösd másod napján, éjjel fogták le. Feketegyarmaton volt akkor 8 évig és akkor ment oda a Securitate éjjel és aludt az egész család. Csak ő volt fenn és hallotta, hogy zörögnek kint és a kaput rángatják, erre kiment és akkor szegény felesége is nagyon megijedt és azután elvitték őt úgy, ahogy volt, szandálban. Nem jött vissza csak 6 év múlva és akkor már a felesége nem láthatta. Ötvenen voltak egy nagy teremben és neki kellett nádason vinni keresztül a fát télen, hogy fűtsenek maguknak és inkább nem fűtöttek és egy nap egyszer adtak enni. Sokáig így éltek. Volt, amikor nem tudták elvégezni a munkájukat, sorba kellett állni és huszonötöt kaptak vagy tízet-tízet a hátukra. Le kellett vetkőzni és ostorral fenyítették őket. Nem nagyon szeretett dicsekedni.

Farkas Orsolya: Szerénységét mutatja az a hátrahagyott, pár sor, amit a temetésére vonatkozóan írt.

Aranka néni: Igen. "A síromat ne jelöljék meg semmiféle díszes sírkővel, mivel én kegyelemből már az én drága és hőséges Uramnál megváltómnál, az Úr Jézusnál leszek. Ezért csupán egy egyszerű deszka sírjelt helyezzenek el a nevem nélkül és írják rá: Ne keressétek a holtak között az élőt! Lukács 24- 5."

(Erdélyi János vagyok, Oláh Miklós, Tóth Miklós, Kövér Józsefné.)

Erdélyi János: Szabó Imre esperes úr és kedves felesége Éva néni úgy kerültek ide, mintha itt születtek volna. Akkor kerültem fogságból haza, ők egy felsőbb légkörből kerültek ide ebbe a jelentéktelen kis közösségbe. Mi nem éreztük azt a különbséget a nagy és a kicsi közt. Az igehirdetését is úgy alkalmazta, hogy mi kis báránykák el tudjuk érni azt a jászolt.

-A költözködéskor már én itt voltam. Sőt, olyan szeretettel vártuk, hogy a könny majdnem kijött a szeméből, mikor megérkeztek. Bepakoltunk a spájzba: szalonna, zsír, liszt, rizskása.

-1955. április 30-ától szolgált Buj községében. Őt Budapestről deportálták – mint apám mondotta – 48 órán belül el kellett hagynia Budapestet. Egészen 1959. január 14-ig.

Az a rendszer volt, hogy nem egyezett össze a pártnak, meg a vallásnak a dolga.

Kövér Józsefné: Sajnos, ami vele történt, arról nem akarok nyilatkozni, mert az a társadalom bűne. Száműzték azért, mert nem volt Istentagadó.

Farkas Orsolya: Miért pont ide, Bujra száműzték? Érdekes, hogy ide több, üldözött lelkész is került.

– Valamikor annak idején – itt nádas volt körül – itt bújó hely volt és erről nevezték el Buj községet Bujnak. Így azután nagyon felkapott volt, hogy küldik Bujra bújni. Az egyház érdekeit jobban védte, mint a kommunista helyzetben szabad lett volna.

Farkas Orsolya: Milyen embernek ismerték meg?

-Mi akkor tanyán laktunk és a nagymamám már ágyban fekvő beteg volt és bizony minden úrvacsora osztáskor ő kijött, ugyanúgy elment a szántó halomra, gyalog kellett kijönnie.

-Nem volt számára közel való és távol való. Egyformán kiterjedt az ő pásztori gondoskodása, Rakottyásra, hat kilométerre volt és ez a hála, amíg még élek az én szívemben csak erősödik.

– Annyira figyelte a gyülekezet tagjait, hogy ha nem jött kétszer templomba, már én magamról beszélek, lejött hozzám és azt mondta, hogy: Kedves Testvér, nem láttam a templomban, csak nincs valami baja? – Nem Nagytiszteletű Úr, csak dolgom volt. Azt mondta: Elhoztam magának a tegnapi igét. Leült mellém és elmondta a tegnapi prédikációt. Különben, mikor mentünk ki a tanyára délutánonként, összeszedte a fiatalságot, aki hajlandó volt vele menni – én is mentem -, nagyon-nagyon köztünk élt.

Én Giczi Jánosné vagyok: Nagyon értékes papok voltak Bujon és azok a papok, akiket idezavartak, vagy ide üldöztek, azok lelki gazdagsággal éltek, hogy ezt hozták ide és ez kötelezte ezt a buji egyházat.

Farkas Orsolya: Kik voltak még itt?

– Szinok Zoltán Pesterzsébetről ide került. 1947-ben kerültem haza hadifogságból és az első Istentiszteleti alkalomra nagyon jól emlékszem. Az igéje az volt, hogy Ha a kürt bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra? És ekkor Szinok tiszteletes úr nem elégedett meg az ő egy szál kürtjével, hanem hívta a nyíregyházi hírnökeit Borbély Béláékkal az élen. Borbély Béla is üldözött lelkész volt, családjával együtt Pencelőre bujtatták el az akkori hatóság és az ébredési szolgálatra kiterjedt a szatmári végekig és a borsodi végekig, tehát az egész Kelet-Magyarországra. Szabó Imrével kapcsolatban ez az emlékem nem éreztük, hogy ő csalódott, önsajnáltatás ilyesmi lett volna az ő szívébe. Úgy került ide, mint családtag szinte. Még komfort értéke sem volt a parókiánknak, csak egy villanyvilágítás. Azon kívül semmi más. Hálával fogadta a mi egyszerű szeretet-megnyilvánulásunkat.

Hallgassuk meg Isten szavát Esaiás próféta könyvének 58. fejezetéből:

”Kiálts teli torokból, nem kíméld magad. Talán ilyen az a böjt, ami nekem tetszik. Ha eltávolítod körödből az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyered, akkor felragyog világosságod a sötétségben.”

A böjtről mi protestánsok könnyen azt gondoljuk, hogy nem a mi ügyünk, katolikus szokás, pedig az egész bibliában megtalálható jelenség, hogy időnként Isten népe különleges önmegtartóztatásban élt azért, hogy készebbé váljon Isten befogadására. Úgy vezet, hogy ne süppedjünk e világ tárgyai közé túlságosan. Persze, hogy szükség van a pénzre, az ételre, a munkavégzésre vagy szórakozásra szánt dolgokra, de csak, mint eszközre. Ha nem vonjuk meg őket soha magunktól, fölénk nőnek, hatalmasságok lesznek. Szükséged van a kenyérre, éppen ezért úgy élj, mint aki nemcsak kenyérrel él. Sokszor átéljük, amikor önként nem tudunk letenni dolgokat, hogy Isten elveszi tőlünk. Ilyen veszteségekkor általában mindenki úgy érzi, hogy földöntúli hatalommal van dolga. Van, aki káromkodva, van, aki hálát adva hívja Istent ilyenkor. Akárhogyan is, rájövünk előbb-utóbb, testi-lelki valónkban törékenyek és hiányosak vagyunk. Az igaz böjtben az ember kész a nélkülöző felé fordulni. Ilyenkor megtalálja az ember teste és lelke egyensúlyát. És önmagát, a maga helyén ebben a világban. Az a hivatásod, hogy adj. Azért állított Isten ebbe a világba, hogy talpra állíts másokat. Azért oldozott fel, hogy bilincseket oldj. Azért táplál, hogy éltess másokat. Azért szól egyértelműen, hogy Te is egyenesen beszélj. Adja Isten, hogy így rendeződjön belső valónk ebben a böjtben.
Ámen