2008-06-11

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Úgy tűnik, hogy a mi családunk most búcsúzik végleg az óvodától. Érdekes érzés egy intézményt kinőni. A világ csak ezalatt a néhány év alatt annyit változott, hogy szinte történelmi léptékűnek érezzük. A legjobban a gyerekzsúrokon tudom lemérni a változást. Amikor hat éve első gyerekünkkel beiratkoztunk, kevés születésnapra voltunk hivatalosak, de azok általában otthon voltak. Most év végén szinte minden nap hivatalosak vagyunk egy-egy játszóházba, de csakis vendéglátó-ipari egységbe. Az egyik kislány anyukája azzal keresett meg bennünket, miután meghívtuk magunkhoz, hogy kislánya még nem volt senkinél otthon születésnapon, és fél "valakihez" elmenni. Megkérdeztem, hogy a játszóházban nem fél-e. "Nem, ott nem fél" – hangzott a megdöbbentő válasz. Persze megértem a szülőket, mert a rohanó világban és a szűk lakásokban nem egyszerű egy születésnapot megtartani, de talán nem is gondolunk arra, hogy mennyire valótlan világba vezetjük gyermekeinket. Nem a valós veszélyektől félnek, nem a valós élet gondjaiba nőnek bele. A mai keresztyénségnek talán az egyik legnagyobb kihívása ezekkel a félelmekkel és ezzel a valótlan világgal szembesülni, ebben a szeretet erejét megélni. Adásunk első riportja Lázár Ervin mesevilágába vezet minket. Ő meséivel éppen ezt a mindent legyőző, minden fölött úr szeretetet írta meg. Pompor Zoltán, a Nagykőrösi Református Tanítóképzőben tanít. A könyvhétre megjelent könyvének címe A hétfejű szeretet. Vajon miért ezt a címet választotta? – kérdeztem tőle.

Pompor Zoltán: A "Hétfejű Tündér" Lázár Ervin meséje, amiben a szeretet kulcsfontosságú szerepet játszik. Összetettük ezt a két szót egymás mellé, így keletkezett A hétfejű szeretet cím. A hétfejű szeretet minden fejének van valamilyen neve: jókedv, játék, nevetés, közösség, boldogságkeresés, önfeláldozás. Így lett végül is hétfejű a szeretet.

Fekete Ágnes: Érdekes a választás, mert a hétfejűről a sárkány jut eszünkbe, egy negatív figura.

Pompor Zoltán: Ez a probléma már Lázár Ervin meséje esetében is felvetődött. Amikor a történet hőse elindul, hogy legyőzze a gonoszt, nagyon sokáig gonosznak látja ezt a tündért, de aztán rájön, hogy nem az. A modern mesékben a hétfejű sárkány átváltozik. Például Süsü, a sárkány nem egy hagyományos sárkány. Hozzájuk már nem is egy hagyományos értékrend kapcsolódik. Süsü nem tud olyan lenni, amilyennek elvárják: meggyógyítja az ellenséget, sugárzik a jóság belőle. Lázár Ervin Hétfejű Tündére sem gonosz. A hét ebben az esetben a teljességet jelképezi, amit elkezd pusztítani az ember, mert nem ismeri önmagát. Hála Istennek az utolsó fejet nem vágja le a hős a mesében. Remélhetőleg, mi sem tesszük ezt, amikor a szeretet ellen hadakozunk!

Fekete Ágnes: A gyerekeknek azonban szükségük van arra, hogy a jó és a rossz szétváljon. Ez furcsa nekik, nem?

Pompor Zoltán: Így van, nem is mindig értik meg Lázár Ervin meséit. Vannak gyerekeknek szóló meséi, de a mélyebb rétegei felnőttekhez, idősebb gyerekekhez szólnak. Nagyon sok Lázár Ervin mese a felnőttek és a gyerekek közös játékából alakult ki. Nem biztos, hogy mindig a megfelelő meséket adjuk a megfelelő korosztálynak.

Fekete Ágnes: A te református hited hol van ebben a könyvben?

Pompor Zoltán: Az én református hitem nem szükségszerűen van benne, hiszen nem rólam szólnak ezek az elemzések. De amikor olvasom ezeket a szövegeket, akkor olyan bibliai ismeretekkel, hitbeli megtapasztalással olvasom, amelyek rezonálnak Lázár Ervin hitbeli megtapasztalásaira. Így nem nehéz meglátni ezekben a mesékben, hogy a szeretet nem hétköznapi szeretet, hanem ott van a történetek mélyén a krisztusi szeretet is. Ezek a mesék nagyban tudják erősíteni a hitünket. Láttam egyszer a Szegény Dzsoni és Árnika filmváltozatát, aminek a végén a boszorkány felrobban. A hagyományos mesékben a gonosznak el kell pusztulnia, de a könyvben nem pusztult el, mert Szegény Dzsoni és Árnika képes elhitetni a boszorkánnyal azt, hogy van értelme az életnek akkor is, ha ő nem dúl-fúl, rombol. Ezt megérti, elpattan a szívén a gonoszság, és átváltozik. Azt gondolom, hogy Lázár Ervin meséinek fontos üzenete, hogy nem kell elpusztítani a gonoszt, hanem szeretettel meg lehet változtatni. Ez a szeretet azonban nem kigondolt, kitalált, kiművelt szeretet, hanem egy felülről fakadó isteni szeretet, amelyet megtapasztalva, mi is tudjuk szeretni a másikat.

Fekete Ágnes: Tehát a szeretetben megjelenik a transzcendens.

Pompor Zoltán: Ez teljesen biztos. És ott van a Hétfejű Tündérben is, amikor a főhős észreveszi, hogy nem akarják elpusztítani, hanem szeretik. Megkérdezi a támadójától: "mit vétettem embernek fia". Biblikus utalások arra mozdítják az elemzőt, hogy ezekben a mesékben bibliai szeretetet keressen.

Fekete Ágnes: Neked Lázár Ervin meséi a második bibliád?

Pompor Zoltán: Amikor a főiskolán áhítatokat tartottam, akkor rendszeresen vittem be melléjük Lázár Ervin meséket. Például a "tizenkét nagyon testvér" története arról szól, hogy ezek a testvérek mennyire nem jól szeretik egymást. Jól rímel a József történethez. Mindenkinek ajánlani tudom, hogy olvassa el ezeket. Attól függően, hogy kinek milyen a háttere, annak megfelelően fogja ezeket a szövegeket elemezni.

Fekete Ágnes: Világos, hogy Lázár Ervin nem kisgyerekeknek írta a meséit, de azért az nagyon fontos, hogy egy mesében a jó és a rossz a helyén legyen. Egy kicsit veszélyesnek látom, ha nem így van.

Pompor Zoltán: Egy kisgyerek számára mindenképpen fontos. Amikor kialakul a morális érzéke, akkor fontos, hogy megerősítsük benne, hogy mi a jó, a fontos és mi a helytelen. Ezt erősítik a népmesék is. A legősibb, legtradicionálisabb rétegből származó népmesékben a rossz elpusztul, kegyetlenül megbűnhődik. Ennek így kell lennie, máskülönben nem történne meg a feloldás. Amikor már műmeseíró írja a meséket, a saját értékrendjét is beleírja a mesékbe. A tradicionális értékrendet egy olyan értékrend váltja fel, ami hasonlóan maradandó. Nem egy talmi, bizonytalan alapra épülő értékrend, hanem a krisztusi szeretet törvénye váltja fel.

Itt fejlődés-lélektani kérdések is felvetődnek: a kisgyereknek mindenképpen az a jó, ha a jó és a rossz el van választva egymástól, és a rossz elpusztul, de ahogy fejlődünk, megkérdőjeleződik bennünk, hogy vajon tényleg jó-e, hogy elpusztul a gonosz. Innentől kezdve ezek a mesék beléphetnek és segíthetnek.

Fekete Ágnes: Akkor a krisztusi értékrend kialakításában is segíthetnek?

Pompor Zoltán: Igen, de szükség van közvetítőre. A mesék mindig közösségi alkalmak. Én például nem szeretek meséket magamban olvasni. Jobb, ha felolvassuk egymásnak.

Fekete Ágnes: A mai világban mai módon hirdetni ugyanazt az evangéliumot, ugyanazt a szeretetet – sokak vágya ez. Az elmúlt héten egy konferenciát is tartottak, amely "Keresztkérdések" címmel az evangélium mai hirdetésének a módjait kereste. Két olyan lelkésszel beszélgettem, akik részt vettek a konferencián, és maguk is vezetnek ilyen tanfolyamot. Először Gyimóthy Zsolt beszél.

Gyimóthy Zsolt: Az első sorozat egy kísérlet volt, próba. Megkérdeztem az ifjúsági csoportunk idősebb tagjait, hogy volna-e kedvük munkatársként rendszeresen részt venni egy ilyen programban, és megnéztük, kipróbáltuk. Mindannyiunknak nagyon jó volt, ezért januárban már élesben is elkezdtük.

Fekete Ágnes: Tehát az ifjúságon, mint próbababákon, próbáltátok ki először? Ők egyébként már ismerték ezeket a bibliai fogalmakat, gondolom. Nekik is adott újat?

Gyimóthy Zsolt: Nagyon sokat, lelkesedtek érte. Szerintem azért, mert viszonylag rövid idő alatt az alapigazságokat nagyon jól helyrerakja. Összeállt a kép számukra.

Fekete Ágnes: Ez egy kicsit olyan, mint egy bibliaiskola?

Gyimóthy Zsolt: Igen, a Márk evangéliumát veszi végig. 10 héten át tart, vannak házifeladatok is, amelyeket persze senki nem kér számon, de segítik a munkát. Úgy láttam, hogy azok, akik ebbe belekezdtek, sokat dolgoztak vele. Egy munkafüzetet használunk, ami megkönnyíti a munkát, és nagyon sokat beszélgetünk. Minden alkalmat egy vacsorával kezdünk, ahol hétköznapi dolgokról beszélgetünk. Aztán rövid bibliatanulmányozás, majd egy előadás következik, végül az előadás kapcsán felvetődő kérdésekről beszélgetünk. Körülbelül két órát vesz igénybe egy-egy alkalom. Az első sorozatunkat hárman végezték el.

Fekete Ágnes: Három embernek csináltatok egy sorozatot?

Gyimóthy Zsolt: Igen, három embernek.

Fekete Ágnes: Ez óriási energia…

Gyimóthy Zsolt: De mind a három beépült a gyülekezetbe. Most már a második sorozatot tartjuk, és ősszel indul a harmadik. Fontosnak tartjuk, hogy ha vannak érdeklődők, akkor tudjunk nyújtani nekik valamit.

Fekete Ágnes: Tehát az utcáról érkezőket várjátok leginkább erre a sorozatra. Az a három ember, akik először részt vettek ezen a programon, honnan jöttek?

Gyimóthy Zsolt: Pont úgy, ahogy mondtad, az utcáról. Azok számára ajánlottuk fel, akik a gyermekeiket szeretnék megkereszteltetni, de nem a gyülekezet tagjai.

Fekete Ágnes: Tehát nem kötelező, de szabad.

Gyimóthy Zsolt: Nem kötelező, de lehet. Fontos, hogy megismerjék az evangéliumot, és eldöntsék, hogy akarják-e vagy sem, és ennek fényében döntsenek arról, hogy meg akarják-e keresztelni a gyermekeiket vagy sem.

Fekete Ágnes: Hogyan szoktak ehhez viszonyulni az emberek?

Gyimóthy Zsolt: Szerintem a tálaláson sok múlik. Én úgy éreztem, hogy amikor beszéltünk erről, akkor megértették az emberek, pozitívan fogadták, egyáltalán nem voltak elutasítóak. Ez a program nem csak az evangéliumról, hanem a kapcsolatról is szól.

Fekete Ágnes: Úgy ismerje meg a Bibliát, hogy közben a másik embert is megismeri. Milyen visszajelzések voltak?

Gyimóthy Zsolt: Nagyon lelkes és pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az első sorozaton részt vett egy fiatalasszony, aki a második sorozatot már a férjével együtt végzi. Már az első néhány alkalommal is tesznek fel kérdéseket. Most éppen a nyolcadik-kilencedik alkalomnál tartunk: kérdések még vannak, de sokban változtak. Egy tegnapi kérdés nagyon elgondolkodtatott, és nagy kihívás elé állított: ha Jézus minket lelkileg vált meg, akkor miért kellett neki testileg meghalnia. Erre kerestük a választ.

Fekete Ágnes: Beszélgetés születik?

Gyimóthy Zsolt: Persze. A múlt héten kérdezte valaki, hogy miért kellett Jézusnak ilyen kegyetlen és brutális módon meghalnia, miért nem lehetett humánusabb halála. Miért pont így? Örülök, ha ilyen kérdéseket feltesznek, mert nekem már nincsenek ilyen kérdéseim.

"Keresztkérdések" konferencia előadásából: A Márk evangéliuma 1. fejezetének 1. verse Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának a kezdete. Márk a kezdet kezdetén egy nagy dolgot állít Jézusról: Ő az Isten Fia. Ez az evangélium a legközvetlenebb, leginkább lényegre törő. Újra és újra találkozunk olyan kifejezésekkel benne, mint azonnal, egyből, ezt követően. Az evangéliumok közül ráadásul ez a legrövidebb is. Az első fontos kérdés, amit tárgyal, Jézus identitása, ki is Ő. A második, hogy miért jött el, mi a küldetése. A harmadik pedig a mi elhívásunk: mit vár el Jézus tőlünk.

Karikó Zoltán lelkész vagyok, a balatonöszödi és balatonszemesi gyülekezetek lelkipásztora. Az ősz folyamán több olyan emberrel megismerkedtem, akik részt akartak venni valamilyen bibliatanulmányozó sorozaton. Volt, aki azért jelentkezett, mert esküvő készült a családjában, és a leendő veje nem volt megkeresztelve, nem konfirmált: nekik is ajánlottam, hogy vegyenek részt közösen ezen a sorozaton. Ez tulajdonképpen egy esetleges konfirmációra való felkészülés is.

Fekete Ágnes: Örültek ennek a lehetőségnek? Tehát nem az a jellemző, hogy a formaságot akarják, és a tartalmat elutasítják?

Karikó Zoltán: Ebben az esetben nem így volt, de többször is volt olyan tapasztalatom, hogy csak a formaság kell. Az édesanya részéről is érkezett megkeresés: van-e arra lehetőség, hogy ötven évesen megkeresztelkedjen és konfirmáljon. Tehát volt egy lelkes jelentkező, aki mindjárt szervezőként is csatlakozott az ügyhöz. Ő református volt, de egy jó ideje már semmilyen kapcsolatban nem volt a gyülekezettel, mégis vágyott arra, hogy egy közösségi alkalmon részt vegyen. Érdekes módon éppen ő volt az, aki még három személyt magával hozott. A gyülekezet eleve is kis létszámú, ezért meghívókat készítettünk, amiket személyesen igyekeztünk a címzetteknek eljuttatni. A személyes kapcsolatoknak nagyon fontos szerepük van: hiába hirdetem vasárnapról vasárnapra a szószékről Isten Igéjét, hiába szórunk szét ezer meghívót, ha nincs személyes kapcsolat. A résztvevők közül többen voltak olyanok, akik gyülekezeten kívülről érkeztek.

Fekete Ágnes: Ez is volt a cél, nem?

Karikó Zoltán: Én mindkét oldalt megcéloztam, mert a gyülekezetben nem volt más hétközi alkalom, mivel hosszú ideig nem helyben lakó lelkész szolgált. Egy nyolcfős csoport alakult és két személy aktívan bekapcsolódott, akik azóta minden egyes istentiszteleten ott vannak.

Fekete Ágnes: Akkor ez az egész egy kicsit a századik bárányért való elmenetelhez hasonlít. Kevés embert, de mélyen, intenzíven meg lehet érinteni.

Karikó Zoltán: Én ebben látom a gyülekezet épülésének lehetőségét. Eleve kevés ember tartozik a gyülekezetünkhöz, és egyébként is minden ember fontos. Kis csoportban sokkal intenzívebben lehet beszélgetni, és a vacsora mellett, oldott légkörben történő találkozások túl azon, hogy az Istennel való kapcsolatot is építik, a közösséget is formálják. Egészen közvetlen kapcsolatok alakultak ki. A parókián tartottuk az alkalmakat, a feleségem vállalta, hogy elkészíti a vacsorát. Volt egy olyan házaspár, akiknek gyerekfelügyelőre volt szükségük: mivel nekünk is két fiunk van, mint nekik, ezért ezt úgy oldottuk meg, hogy magukkal hozták a gyerekeiket. Amíg mi együtt voltunk, addig a gyerekek a feleségem felügyelete alatt közösen játszottak. Ahogy mélyültek a beszélgetések, világossá vált, hogy döntést kell hozniuk. Úgy fejeztük be a sorozatot, hogy az utolsó alkalmakon arról gondolkodtunk, hogyan tovább. Ősztől, ugyanazokkal a személyekkel kiscsoportos folytatásban gondolkodunk. Februárban indulna a következő Keresztkérdések sorozat új emberekkel.

Fekete Ágnes: Az elmúlt hétvégén volt a Református Zenei Fesztivál. Néhány hangképet hallgassanak meg belőle.

Zene

Dr. Szűcs Ferenc: A mai napon az emlékezés kapcsol össze bennünket: a Kálvin téri gyülekezetet, a kisújszállási eklézsiát, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karát és a népes családot, akik Török Pál püspök 200. születési évfordulójára emlékezünk most együtt, a nagy igehirdetőre, a tudósra, a szervezőre, az építkezőre és teológia-alapítóra. Török Pál élete arról beszél, hogy ő a leglehetetlenebb helyzetekben azért tudott újat kezdeni, mert hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy a nagy pesti árvíz után segített a Kálvin téri gyülekezet fizikai és lelki felépülésében. A kor, amelyben az élete nagyobb része folyt, a bukott szabadságharc, az önkényuralom ideje volt, amikor mindenki megdermedt, mindenki elhallgatott. A kor azt mondta, hogy itt minden elveszett, semmi sem lehetséges. De Török Pál hitte, hogy Istennek van hatalma, és minden belső támadás, külső nehézség ellenére jövőt tervezett. Merte meglátni a lehetőségeket ott, ahol mindenki azt mondta, hogy lehetetlen. Ma csak úgy szabad emlékeznünk, hogy ezt a hitet kérjük el Istentől. Lehet, hogy úgy érzed, hogy emberileg kilátástalan a helyzeted, lehet, hogy sokszor ilyennek látjuk a közösségi életünket, az egyházunk életét. Most olyan valakinek az életművére, az életművének a beteljesedésére emlékezünk és figyelünk, aki azt hirdeti nekünk, hogy Istennél mindennél lehetséges.

Férfi: Szerintem ez egy nagyon nemes szervezés és ötlet volt. Az idő közbeszólt, de mindenképpen nagyon érdekes és megindító produkciókat láthattunk.

Riporter: Mi tetszett a legjobban?

Férfi: A pénteki és szombati koncertek nagy spirituális élményt jelentettek, amelyek mellett még a kerekasztal-beszélgetéseket emelném ki.

Riporter: Szerinted a fiataloknak elég vonzó a fesztivál programja?

Férfi: Számomra mindenképpen az volt. Én református egyetemen tanulok, de úgy láttam, hogy az utcáról is sokan bejöttek a jókedv, a társaság és a zene miatt is. Az időjárás valószínűleg sokakat elriasztott.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol első korintusi levelének 12. fejezetéből:
”Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, mégis egy test, úgy a Krisztus is. Nem mondhatja a szem a kéznek, nincs rád szükségem, ellenkezőleg a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek.”

A Világhálón kering egy természetből vett példabeszéd. A denevérekről szól. Van ennek az állatnak egy fajtája, amelynek egyedei úgy táplálkoznak, mivel igen sanyarú körülmények között kell túlélniük, hogy kiöklendezik azt, amit megettek, és megosztják a többi állattal. Azokat az egyedeket, akik önzőek, és nem adnak a begyűjtött táplálékból, megbüntetik és kirekesztik, gyakorlatilag halálra ítélik. A példa nyilván azt kérdezi tőlünk, vajon mi, emberek, miért nem tudjuk kirekeszteni az élősködőket?

Sokat gondolkodtam ezen. Nehéz elfogadnunk, hogy az emberi közösség rendje egészen más, mint az állatoké. Mi lényegileg nem egy egyfajta egyedekből álló tömeg vagyunk, hanem olyan élő test, amelyben a nagyon sokféle tag harmóniába kerülhet.

Az ember talán gondolkodása által, vagy másféle tulajdonságai okán nem egy homogén massza, hanem különböző egyéniségek egymáshoz illeszkedő egysége.

Pál apostol nem véletlenül a test képét használja. Mondhatta volna, hogy a közösség olyan, mint egy kirakós játék, ahol mindenki egymás mellé rendelten összekapcsolódva adja ki az egészet. Nem, sokkal keményebb üzenete van ennek a képnek: mert a testben a kéznek nagyon sokat kell dolgoznia például azért, hogy a gyomor megteljen. Ha kívülről nézzük, ez igazságtalan. Nem egy igazságon és egyenlőségen alapuló rendet jelent az emberi közösség. Soha nem is fog azt jelenteni. Az emberi közösségek alapja az áldozat. Ha belegondolunk az anya és az apa ősi szerepébe, akik testüket, fizikai erejüket feláldozva gyűjtögetnek, vadásznak és akarják mindenképpen továbbadni az életet, hamar rájövünk, hogy az áldozat köti össze a nemzedékeket, az áldozat viszi tovább az életet.

Az emberi társadalom és közösség akkor képes fejlődni, ha mindenki a maga áldozatát meglátja, ha mindenki kész letenni valamit önmagából. Nagyon érdekes volt a most vetített Eszter hagyatéka című film. Rég láttam ilyen szép és elgondolkodtató alkotást. Éppen erre a következtetésre jutott el a főhősnő: bár értelmetlen, bár emberi ésszel bolondság, de neki oda kell áldoznia mindenét, mert csak így lehet teljessé az élete. Persze lehet ezen vitatkozni, a mai ember nehezen is helyezkedik bele ebbe a szerepbe, mégis számomra döbbenetes tanulsága volt a filmnek, hogy az emberi közösség azért áll fent, mert mindig voltak és lesznek ilyen asszonyok, akik úgymond bedobják magukat. Akik nem keresik az értelmet, akik nem a kiszámítható dolgok alapján döntenek. Az emberi világban a kicsiny tagok és a nagyok, a gyengék és az erősek, a közös áldozathozatalban tudnak eggyé válni.

Gondolataink Krisztus áldozatához vezetnek. Vajon volt értelme annak, hogy ő meghaljon értünk? A számítások alapján nem. Mégis ez az áldozat, az ehhez való viszonyulásunk rendezi egész életünk sorát. Mindent megváltoztatott Krisztus keresztje arról, amit az élet értelméről, a magunk hasznáról gondolhatunk. Ő egyszerűen letette az életét értünk. Nem kisöpörte a rosszat a világból, hanem meghalt. Ez az áldozat mágnesként vonzza magához a mi áldozatunkat is. Ő teszi értelmessé mindennapjainkat, amikor mi is letesszük az életünket, az akaratunkat. Sokszor a sorsunk diktálja ezt, vagy a családunk, mindenesetre nem az történik, amit megálmodtunk, áldozatok leszünk. Adja Isten, hogy Krisztus áldozata lehessen életünk rendező elve.
Ámen