2003-03-12

Bemondó: "Tebenned bíztunk eleinktől fogva!" Kedves Hallgatóink! A Református Egyház félóráját hallják!

Farkas Orsolya: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm a Hallgatókat! Fekete Ágnes a műsor szerkesztője nevében is, Farkas Orsolyát hallják. Bizonyára sokan vagyunk úgy, hogy egy-egy betegágynál rendszeresen meg kell állnunk, szerettünk jobbulásában reménykedve napról napra. Ilyen helyzetben az ember könnyen válik tanácstalanná. Amióta a "Házi betegápolás" mozgalma elindult Magyarországon, egyre több segítséget kapnak azok, akik otthonukban gondoznak valakit. A budapesti Szilágyi Dezső téri gyülekezet felfigyelt arra, milyen sok idős ember él területén. A rokonok szeretnének egy kicsit többet tudni, jobban segíteni. Ezért egy tanfolyamot indítottak a házi betegápolásról. Az ország különböző pontjairól érkeznek emberek. Kik azért, mert ez e munkakörük, kik pedig egyszerűen érdeklődésből. Mai műsorunkban hallhatjuk majd a tanfolyam résztvevőit, egyik előadóját és szervezőjét. Előtte azonban az újonnan megválasztott Tiszán inneni püspököt, Csomós Józsefet szeretném bemutatni a hallgatóknak, akivel Fekete Ágnes beszélgetett a zempléni kis gyülekezetekről és az egyházról, mint közösségről.

Csomós József: – Annak idején, amikor a lelkésztársaim azt kérdezték, hogy mindaz, amit az Abaúji Egyházmegye esperesi szolgálatában immár 11 év alatt végeztem, azt kerületi szinten kész lennék-e felvállalni. Akkor visszakérdeztem: "El tudjátok-e fogadni, hogy mindezt én Göncről fogom csinálni, mert a gönci gyülekezetet semmiképpen nem fogom otthagyni. Még azért se, hogy feltételül szabják a püspökséghez, mert akkor azt mondom, hogy nem indulok a választásokon."

Fekete Ágnes: – Ez egy nagyon egyedi és számomra felemelő dolog, hogy egy falusi lelkész, végül is – ha fogalmazhatok így -, egy kis településről való lelkész lett itt az egyházkerület vezetője.

Csomós József: – Igen, habár most már korrigálnom kell, mert Gönc most már város. Az ország egyik legkisebb városa a maga 2700 lakójával.

Fekete Ágnes: – Tényleg egy új perspektíva, hogy nem a külügyi osztály vezetője lesz a püspök, nem a nem tudom én milyen nagy gyülekezetnek a lelkésze, hanem egy egész más perspektíva kerülhet bele így az egyház vezetésbe.

Csomós József: – Személyemben ad az Abaúji Egyházmegye másodszor püspököt. Az első nem miskolci lelkész Kassáról volt 1918-ban Révész Kálmán. De a mai napnak egy nagyon kedves mozzanata volt: kiderítették, hogy napra egyezően, pontosan 22 évvel ezelőtt, február 15-én iktattak be abba a lelkészi állásba. 16 szál virággal, mert 16 évet voltunk ott – köszöntöttek. Az abaúji probléma, hogy nem a gyülekezet fogy el, hanem a falu fogy el. Nincs kit bevinni többet a templomba. Van olyan település, ahol megvan a református, katolikus templom. A reformátust ráadásul Bethlen Gábor alapította, és egy ilyen élő település, mivel a határ mellé került Trianon után, mára 60-an lakják. Valamikor 200 lelkes volt a református gyülekezet. Külön ajándéka volt az Úristennek az, hogy Gyuláról jöttem, püspöki áthelyezéssel. Ez még abban az időben volt, amikor egyszerűen mint a megszállottak mentünk az evangéliummal, meg a Krisztus igéjével. A püspök kért, hogy mától nem itt, hanem ott. Ez is úgy volt, hogy kaptam egy levelet, hogy x-naptól át vagyok helyezve ide meg ide. Kikerestem az autóstérképen – ráadásul nyár volt, – Gyula fürdőváros több száz ember a templomban. A következő vasárnap fölmentem és 12-en voltak a templomban. Kiderült, hogy azért vannak 12-en, mert kettő már nem ott lakik, csak hazajöttek a gyerekek. Kiderült, hogy Gyulán az a 300 az sokkal kisebb %, mint itt a 12, a 120%. Akkor el kellett gondolkodni az embernek, hogy miért is lettem lelkész? Mi is az, hogy küldetés? Amikor ezt végiggondoltam, akkor megkérdeztem az akkori püspököt, hogy ezt komolyan gondolta? Az egyszerű, tömör válasza az volt, hogy: "Remélem megválasztásának nem lesz semmi akadálya!" Ettől kezdve jött a klasszikus "Itt élned, halnod kell!", aztán berendeztük az életünket, akkor házasodtam össze, az akkorára már több éve menyasszonyommal, évfolyamtársammal. Így kezdtük el a szolgálatot.

Fekete Ágnes: – Mi az a program, amire az Abaúji lelkész kollégák azt mondtak, hogy jó lenne kerületi szinten folytatni?

Csomós József: – Abban az időben, amikor még egyáltalán nem volt telefon létrehoztunk, ezt a törvény megengedte, egy tanácsadó testületet, az esperes mellett működött, úgy hívtuk, hogy "lelkészi kollégium". Feladtam egy táviratot a 12 tagnak, hogy "holnapután 3 órára várlak". Ritka volt, hogy a résztvevők 10 alatt voltak. Tudták, hogy ha az esperes hív, fontos. Azt mondtam, "a probléma ez, szerintetek mi a megoldás?" Úgy volt összeválogatva a csapat, hogy az egyházmegye egész véleményét képviselte, akiknek a döntése nem volt rám kötelező érvényű, mert a felelősség úgyis az enyém.

Fekete Ágnes: – Úgy hallottam, hogy a gyülekezetek finanszírozását is egészen másképpen oldották meg. A kicsi gyülekezetekre jobban odafigyeltek.

Csomós József: – Igen, de ezt is az élet hozta. A lelkész jövedelme, annak adóvonzatai évről évre változtak. Akkor tettünk egy merész javaslatot, hogy az egész egyházmegye bérgazdálkodását tegyük össze egy pénztárba. Ez teljesen önkéntes alapon indult. Ezzel eljutottunk 3 év alatt egészen oda, hogy a lelkészek rájöttek, végül is ez egy nagyon jó dolog, hiszen védőernyőként ez a pénztár ráborul az egész egyházmegye összes gyülekezetére. Tehát a legnagyobb gyülekezetek se közvetlenül fizetik a lelkészüket, hanem a presbitérium által megszabott díjat befizetik a bérfizető pénztárba, bérszámfejtik, az adóhatóság és minden felé elküldik, mágneslemezen leadják az átutalási megbízásra hónap elején, és akkor ez ott van a megfelelő időben. Ez azért is volt fontos, mert nagyon sok olyan gyülekezetünk van, ahol a gyülekezet legjobb szándéka mellett is olyan méltatlan helyzetbe kerül lelkipásztor és gondnok, hogy a gondnok ad kölcsön a gyülekezetnek, hogy ki tudják fizetni a lelkész fizetését, mert olyan nehezen él a gyülekezet. 8-10 olyan gyülekezet van, ahol ma is az egyházmegye úgymond szórványalapja viseli a parókia rezsiköltségét, azért, hogy abban az elnéptelenedett 5-6 faluban megmaradjon az a bázishely, hogy ott igenis helyben lakó lelkipásztor van.

Fekete Ágnes: – Mennyire gondolja, hogy ez a struktúra, ez a gondolat egész kerületi szintre kibővíthető?

Csomós József: – A kihívásokat módszerében ugyanígy kell megoldani. Ugyanígy mondanám a többi egyházmegyét is, hiszen másik egyházmegyének más volt a specifikuma. Gyülekezetek születtek meg, mert annyian lettek, hogy most már arra volt igényük. Ezeket a megoldásokat nem egyedül kell megtalálni. A megfelelő embert és csoportokat oda kell merni állítani, odaadni a feladatot. Számomra mint püspök számára is különös ajándék az, hogy a 4- es vezetésben mint főgondnok, püspök helyettes, főgondnok helyettes egy teljesen egy hullámhosszon gondolkodó, szabadjon azt mondanom, hogy még nem egészen öreg csapat jött össze.

Farkas Orsolya: – Hallottuk mennyire fontos, hogy a nemzedékek megfelelő módon együtt tudjanak élni, hogy a fiatalok szárnyát se törje le senki. De az idős emberek mellett is álljon lelkész az elnéptelenedő falvakban. Az egyháznak mint közösségnek fontos küldetése az előtte járó nemzedék tisztelete, segítése. Már említettük, hogy sokan úgy töltik be hivatásukat, hogy idős emberek gondozását vállalják. A budapesti Szilágyi Dezső téri gyülekezet otthon ápolási tanfolyamáról hallgassunk meg néhány riportot. Először Macskássy Olívia belgyógyász, az egyik előadó fog beszélni. Az ő előadása azért is nagyon hiteles, mert ő maga is átélt egy 7 éven át tartó rekviemet, ahogy mondta 7 évig ápolta férjét, aki a koponyasérülés következtében éber kómában feküdt.

Dr. Macskássy Olívia: – Amikor én megtudtam, hogy mi történt a férjemmel, akkor elkezdődött bennem egy óriási küzdelem: mire elég az én hitem? Arra elég-e, hogy elmenjek vasárnaponként a templomba és meghallgassam a prédikációt, vagy próbáljam a családot igazgatni, nevelni a gyerekeket? Mire elég? Arra, hogy higgyem a racionálisan túlit, ez minden értelmet felül múló? Egy orvosilag megállapított, élettel össze nem egyeztethető állapot, még azt jelenti, hogy azt akik szeretünk, még 7 évig fogjuk az ágya mellett állva ápolni? Az a kegyelem, hogy az első hírközlés után a lelkemben nem volt lázadás, hanem egy nagyon erős kapaszkodás az Úristen megtartó kegyelmébe.

Farkas Orsolya: – Ön megértett valamit ebből?

Dr. Macskássy Olívia: – Isten nem azt kérdezte tőlem, hogy hiszel-e benne, hanem azt kérdezte tőlem, hogy így is szeretsz-e engem? És megérlelte a lelkemben a választ, hogy igen , Uram, így is szeretlek téged, és ez nagyon nagy dolog, ez naponként megerősít a jelenben is.

Farkas Orsolya: – Én úgy tudom, hogy Ön valahogy kapcsolatot is teremtett a férjével.

Dr. Macskássy Olívia: – A remény, a szeretet mindenki számára lehetővé teszi, az olyan utakat, amelyeket tulajdonképpen a tudományos ismeretek nem tesznek használhatóvá vagy fontossá. Azt gondolom, hogy az a kommunikáció, ami a lélektől-lélekig történik, az alkalmas ebben az állapotban is a megszólításra. Azt, hogy egy ilyen éber-kómás beteg visszanyeri-e a tudatát, az mindig attól függ, hogy van-e olyan személy, aki érzelmileg elkötelezett az ő ápolásában? Aki alkalmas arra, hogy ismerve azokat a praktikákat, amellyel ő megszólíthatóvá válik, ezeket az ágyánál gyakorolja. Azt is kimondhatjuk, ha nincsenek ilyen visszahívó ingerek az éber-kómás beteg környezetében, akkor ott nem lehet kibontatni ezt a kómás állapotot.

Farkas Orsolya: – Az Ön férjénél mi volt ez a jel? Gyakorlatilag Ön hogyan szólította meg?

Dr. Macskássy Olívia: – Tudjuk, hogy valakinek mit jelentett egy dallam, vagy mit jelentett egy verssor vagy egy személyiség. A vizualizálásával tudunk olyan jelet produkálni, amelyre ő válaszra képes lehet. Kilenc hónapig teljesen reagálás képtelen volt, – ezt követően éppen pünkösd vasárnapján az ő szeretett, kedves egyházi ünnepén, az élet ünnepén tért vissza a tudata. Nem lehet azt elfelejteni, hogy mit jelent az az öröm, amit az ember akkor érez, amikor valaki, aki orvosilag igazolható módon már tudati funkcióra képtelen lesz, kilenc hónap mély kóma után az emberre néz. A szemén keresztül elkezdődhet egy kommunikáció.

Farkas Orsolya: – Hihetetlen nagy csoda.

Dr. Macskássy Olívia: – Ez egy nem várt csoda. Ettől kezdve szempilla csapásokkal tudtunk kommunikálni. Lényeges, hogy csak tőmondatokat közöljünk, és azokat kérjük, hogy ha a tartalmával egyetért, akkor ezeket erősítse meg szempilla csapásokkal. Megmutatjuk, hogy hányat pislantson akkor, ha megértette a mondatot, hányat pislantson akkor, ha egyetértett vele, hányat pislantson akkor, ha tagadja. Ez egy nagyon hosszas gyakorlás, nagy türelmet és nagy csendet igényel. Háttér-zajokat nem szabad a szobában megengedni. Semmi olyat, ami a figyelmét megoszthatja. A másik ilyen kommunikációs lehetőség, amit én tapasztaltam a 7 év alatt, az, hogy fogóreflexre építve, rostiront adva a kezébe, megkértük, hogy próbálja magát írásban, illetve képben kifejezni. Így született egy csodálatos sorozat, amely tulajdonképpen egy függőleges vonal papírra vetésével kezdődött, amit a kérésemre átalakított keresztté. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy ő a szólítást értelmezni tudta, a maga személyes és szegényes válaszaként: a vízszintest a függőleges vonalra rárajzolta. Ez volt az első kereszt. Elkezdtünk képekben kommunikálni, először nagyon primitív, gyermekes rajzok születtek. Virágok, csillagok, hold, aztán minden képen ott volt az aláírása, ott volt a nap dátuma. A kommunikációnak azt a formáját is igyekeztem az ágy köré vinni, hogy üzenő táblán minden napnak a dátumát, a jelentőségét akár családi, akár nemzeti, akár egyházi vonatkozású ünnepét, ezen az üzenő táblán rögzítettem. Ezt úgy helyeztem el a látóterében, hogy egész nap biztos legyen abban.

Farkas Orsolya: – Hogyan zajlott az életük? Tehát hogyan zajlott egy nap például?

Dr. Macskássy Olívia: – 51 hónapig intézményekben, kórházban voltunk, 33 hónapig pedig az óbudai lakásunkban, otthon ápoltuk. Az otthon ápolás nagyon lényeges, és nagyon fontos nekünk is, az egyház számára is. Az eltöltött 33 hónap fogalmaztatta meg velem mindazt, amit az otthon ápolással kapcsolatban meg tudtam valósítani. Itt szeretném most idézni Pilinszkyt, Thomas Mann Varázshegyét méltatva írja: "A betegség bizony nem ajándék, nem szellemi légiókba vezető egyenes út, súlyos nehezék az ember életén. A lélek minden erejére szükség van, hogy fölébe emelkedjék! Ebben a párharcban a betegség lehetőség is az ember számára, hogy legyőzze önmagát és megsokszorozza lelki erőit. Ilyen értelemben már valóban eszköze lehet egy szellemi válasz megszületésének, a lélek ereje szinte halmazállapotában változtatja meg a hanyatló fizikumot. Mert bár kétszer test a hanyatló test, mindannyian ismerjük a folyamat csodáit, azokat a szenvedőket, akik megsokszorozva lelki energiáikat úrrá lettek a bajukon és fizikumukat valósággal átszellemítették. De ez távolról sem a betegség, hanem a lelki erő csodája." /Zene/

Szigeti Lászlóné vagyok, a Szilágyi Dezső téri református gyülekezet diakónusa. A diakóniai bizottsággal közösen találtuk ki, hogy milyen jó szolgálatot tenne a gyülekezetnek is, ha ezt az "Otthon ápolási" tanfolyamot beindítanánk.

Farkas Orsolya: – Honnan jött egyáltalán az ötlet egy ilyen kurzus szervezéséhez?

Szigeti Lászlóné: – Elég nagy az idősek száma a gyülekezetünkben. A 75 évnél idősebb 270 fő körüli, tehát a körülöttük lévő forgolódásban, segítségnyújtásban nagyon sokan aktívan részt vesznek, azon kívül a családban is ápolnak idős betegeket és soha nem lehet tudni azt, hogy mikor kerül sor máshol, más családban, ahol most még nem kellett. Ez a második tanfolyam, amit most beindítottunk.

Farkas Orsolya: – Milyen előadásokat tartanak, illetve hogyan választották ki az előadókat?

Szigeti Lászlóné: – Szoros kapcsolatban vagyunk a Bethesda otthonápolási tanfolyam vezetőjével. Kocsis Istvánné a gerincét alkotja az előadásoknak. Ez a második tanfolyam, amit most beindítottunk. A jelentkezők sokasága minket is meglepett. Gyógyszerész, nővér és gyógytornász tart előadást a hallgatóság számára. Csak, hogy néhányat említsünk a 8 részes sorozatból: A betegségről általában, szív- és érrendszeri betegségek, légzőszervi betegségek ápolása, gondozása, agyér-katasztrófa megelőzése.

Farkas Orsolya: – Már most kiterjed a gyülekezeten kívülre is a tanfolyam híre, vidékről is voltak résztvevők.

Szigeti Lászlóné: – Vannak kapcsolódási felületek az emberek között, amik barátságokhoz vezetnek, ez minket is örömmel tölt el, hiszen mindenki valami miatt van itt. Valami közeli hozzátartozó, vagy saját maga vagy felkészül rá, vagy pedig ilyen emberek között dolgozik, és szeretné ismereteit bővíteni. Esetleg az is elképzelhető, hogy aki eddig nem épült be a gyülekezetbe, ezen keresztül talál kapcsolódási felületet, utat találhatna egy élő hitű gyülekezetbe. Lehet, hogy most úgy érzi,a tornyosuló problémái hegyként állnak előtte, átugorhatatlanok, áthatolhatatlanok. Itt, ebben a közegben talán mindez elolvadhatna, eltűnhetne. A háttérben, túllátva a tanfolyamon talán lehetne egy ilyen dologban reménykedni.

Farkas Orsolya: – Vannak itt nem hívő emberek is, akik ugyanolyan jól érzik magukat a hívő társaságban.

Szigeti Lászlóné: – Igen, jól érzik magukat. Egy-egy mondattal esetleg céloznak. Kapok telefont, hogy "nem tudok pontosan 3-ra itt lenni, de számítsatok rám, mert fogok jönni, csak késni fogok." Nagyon jó a hangulat. Az egyházi jellegét semmiképpen nem akarjuk kihagyni, indításképpen a tanfolyam elején mindig egy rövid áhítatot tartunk. Ez sem olyan, hogy nyomasztólag hatna esetleg arra, aki nem hívő, hogy esetleg innen elmenekülne. Beszélgettem az előző tanfolyamon egy illetővel, aki elmondta, hogy ő nem hívő ember, de valószínűleg, ha megkeressük őt, akkor havonta egyszer ezekre az alkalmakra el fog jönni. Akkor már megérte az egész. El tudom mondani, hogy ez volt a 4. alkalom most, és nincs lemorzsolódás. Sőt, inkább mindig gyarapszunk és többen vagyunk. (Zene)

Péter Imréné vagyok. A Reformátusok Lapjából tájékozódtam, és a gyülekezetben a barátnőmmel együtt határoztuk el, hogy jövünk. Az édesapám teljesen ellátásra szorul, ápolni kell. Szakmai, új dolgokat is szeretnék tanulni. Badizs Istvánné vagyok, Inárcsról jöttem. Családomban van a 95 éves nagymamám. Fizikálisan most már inkább rászorul a segítségünkre, ezért is jelentkeztem. Sajnos anyukám is a szívével eléggé beteges. Mind a hárman özvegyek vagyunk, hárman lakunk egy háztartásban és így kölcsönösen segítjük egymást. Keszthelyi Andrásné vagyok. Az előző tanfolyamban részvevőktől hallottam erről a lehetőségről és engem elsősorban a kíváncsiság hozott el. Nem végeztem fiatalabb koromban egy elsősegélynyújtó tanfolyamot sem, nagy hiányosságnak érzem a mai oktatási rendszerben is, az ember, ha baj van, nem tudja, hogy mit csináljon. Szeretnék többet tudni. Alexa Piroska vagyok. Édesanyám beteg, kórházban van, akit szeretnénk hazavinni és én kimondottan technikai ismeretek elsajátítására gondoltam, amikor jelentkeztem a tanfolyamra.

Farkas Orsolya: – Önöknek mi volt a legemlékezetesebb, mivel térnek haza?

– A fekvőbeteg ápolás, engem nagyon érint és segítség a nagymamámnál. A mai előadáson tanultunk az agyér-katasztrófákról, és sajnos az én apukám így ment el.

– Engem például az gondolkodtatott el nagyon, hogy az ember tisztában van vele, mit kell csinálni, ha valaki lázas. De komoly betegség esetén, a betegnek a pszichéje hogyan alakul át, milyen megnyilvánulásokon megy keresztül, az embernek ezt hogy kell tudni kezelni! Engem ez nagyon elgondolkodtatott, és én erről nem gondolkodtam és nem is tudtam, hogy ez is hozzátartozik a betegápoláshoz.

– Előadóink olyan kis apró praktikus tanácsokat is tudnak adni, ami egész hihetetlen. Filléres és olcsó ötletekkel, sokkal kényelmesebbé tudja tenni az ember egy beteg életét. Gyakori tünet az időseknél a pikkelyesen száraz bőr. Olyan apró ötleteket hallott itt az ember, hogy igazából szappant csak a testhajlatokra érdemes használni és a babaolajos kenés az már maga egy tisztítási olyamat, az is biztos, hogy a nagy drága könyvekben ugyanígy le van írva.

– Mivel ad többet, egy ilyen tanfolyam?

– Az ember közbe is kérdezhet. De a párbeszéd az, ami sokkal többet jelent. A szünetekben a kávé, tea és sütemény mellett nagyon érdekes beszélgetések zajlanak. Mindig a megfelelő emberek találnak rá egymásra, a konyhában, mert az az élet központja. Rengeteg olyan területe van a betegápolásnak, amit egy könyvből ábrák alapján nehéz elsajátítani, pl. betegmozgatás, ágyazás, ehhez hatalmas segítséget nyújt egy gyakorlati bemutató illetve, hogy a gyakorlatban is van mód kipróbálni. Itt azért nagyon jó, hogy lelki támaszt is kapunk.

– Sokkal nyíltabban lehet itt mondjuk beszélni ezekről a dolgokról, mint máshol.

– Ebben a tanfolyamban nekem különösen az a jó, hogy hálát adunk Istennek ezért, hogy ezt itt tanulhatjuk meg. Talán ebben is megmutatkozhat ennek a tanfolyamnak a keresztyén jellege. Ilyen összejövetelek azok segítenek abban, hogy az ember elmondhatja, hogy ő milyen problémával küzd.

– Ha más már volt hasonló szituban, akkor biztos, hogy fog tudni jó tanácsot adni.

Fekete Ágnes: – Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 21. fejezetéből:

"Jézus feltekintett és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják ajándékaikat a perselybe. Látott ott egy szegény özvegyasszonyt, aki két fillért dobott abba. Így szólt: Bizony mondom nektek, hogy az a szegény özvegyasszony mindenkinél többet adott."

Jézus itt egy olyan asszonyról beszél, akit senki nem vett észre. Gondolom úgy élt, ahogyan egy asszony élni szokott. Hétköznapi módon. Ezekre az emberekre nem szoktunk odafigyelni. Természetesnek vesszük apró szolgálataikat. A visszatérő gesztusokat, a köszönéseket, a süteményeket. Amik csak akkor tűnnek fel igazán, ha már nincsenek. Ennek a történetnek a legmélyebb üzenete ez a figyelem, amit Jézus szán az özvegyasszonynak. Mindene, ami volt bedobta a perselybe. Azaz, egy lapra feltette az életét. Odaadta önmagát. Ez az, amit csak ezek az asszonyok tudnak. Elveszítette az életét, és megtalálta. Megüresítette magát, és ezzel elmondott valamit a jézusi alázatról. Vajon meglátjuk-e kapargatós, gyűjtögetős világunkban ezeket a titkos tetteket? Mert az, amit ez az asszony tett, csak titokban történhet. Emlékszem, egyszer benzint vásároltam egy benzinkútnál. Megkérdezték, hogy van-e nem tudom milyen kártyám? Az feleltem: – nincs. De köszönöm, nem is kérek. De azzal nyerni lehet! – mondta az eladó. Én nem akarok nyerni! – válaszoltam. Ő meg csak nézett, nem értette. Nem akarok nyerni? Valóban nem. Ez a mi világunk örökké nyereményeket kínál, s közben elveszít nagyon lényeges dolgokat. Elveszíti például ezeket a titokzatos özvegyasszonyi tetteket. Azokat az embereket, akik valami sokkal többet éltek ide a világunkba, mint ami felfogható, megmagyarázható. Jézus az a búzamag, akit Isten elvetett ebbe a világba, elpusztult és egy új életet nyitott ki az elhalt magból. Mi is csak úgy kaphatunk tőle valódi, teljes életet, ha valami feláldozódik bennünk. Mert áldozat nélkül nincs élet! Ha letesszük önmagunkat Isten kezébe, akkor kapjuk igazán a teljes életet. Ezt adja meg nekünk Isten!
Ámen