2003-05-07

Vélemény

Kaptam egy levelet, amely arról szólt, hogy milyen nagy bajban is vagyunk az országban. Vannak erők, akik szeretnénk ha kevesebben lennénk, hiszen nem kell annyi munkás. Ráadásul el kell helyezni a rengeteg menekültet, akik a megélhetés miatt, vagy politikai üldöztetés miatt elkerülnek otthonról. Le akarják építeni a gazdaságunkat, mezőgazdaságunkat, hogy azután újabb tőkés körök felvásárolják, saját technikájukat eladják és azzal nekik hasznot termeljünk. Ez az ország a magyaroké, nem bal és nem jobb oldalé. Itt akarunk boldogulni, élni a többi országgal békében. Az anyaföldet meg kell őrizni, ne vehesse meg más. Az anyanyelvet, kultúrát szintén, hogy ez a gondolkodás megmaradjon. Csak nagyjából tudtam idézni, mert sikeresen kitöröltem akaratomon kívül. Teljesen egyet tudok érteni a levél írójával. De látni kell, hogy naivan nem lehet elvonulni a történések elől. Elért minket is a globalizációnak nevezett rém. A sírás nem elég. A vágyak az álomvilágról nem segítenek. Mit lehet tenni? Nem tudom. De azt tudom, hogy összefogás nélkül nem megy. Ezt valódi közösségek nélkül túlélni nem lehet. Valódi közösséget létrehozni a semmiből nem lehet, ahhoz közös szellemiség, lélek kell. Mi ez a szellemiség és lélek? A politika nem ad választ. A tudomány sem, sőt sajnos amit vallásnak nevezünk, sok esetben az sem. Evvel nem csak mi szenvedünk, más népek is. Főleg a nagy kultúrák, akik azt mondják, hogy hordozzák a mai érték szerinti civilizációt. A probléma gyökere talán a korban keresendő. Individuum és közösség viszonyában. A mi korunk jellegzetessége az egyén szabadsága. Annyian harsogják ezt. De ugyanakkor a közösség fontossága már nem hangsúlyos. Mi tarthat össze bennünket? Arra gondolok, hogy olyan szellemiség, amely igent mond az életre, és mások életére is. Ugyanakkor nem abszolutizálja az életet. Ha kell, tud áldozatot hozni a közösségi életért. Sajnos, nagyon előtérbe került az egyén boldogulása. Nem véletlen ez, hiszen minél nagyobb rendszerek jönnek létre, annál inkább elvész benne az egyén. Itt a mi kis falunkban pontosan jól tudják néhányan, hogy itt valakik, hallgatnak rájuk, adnak a Véleményükre. Megtehetnék, hogy elköltöznek, de nem teszik, mert azt is tudják, hogy ahová mennének, nagyobb helyre, városba, ott sok tucat közül csupán egyek lennének. Magyarországon a kollektívből ( diktatúrából ) éppen szabadulva nem véletlen az egyén vágya, hogy független legyen. Csak éppen most a másik irányba hajlik el. Amely veszélyezteti a közösség megmaradását. Ez nemcsak a társadalomra igaz, hanem egyházunkra is. Ráadásul, mivel olyan gyorsan változik minden, megjelenik a generációs probléma is. A fiatalabbak türelmetlenebbek, mert sokszor jobban érzik, tudják mi történik, mint az idősebbek, és mégsincs a kezükben a döntés lehetősége. Az idősebbek pedig lebecsülésről beszélnek, pedig ők is mindent megtettek a maguk ismerete és jó tudása szerint. Divat lett elutasítani mindent, amit az előző generációk alkottak. Sőt már azt is mondhatnánk, hogy tradíció. De ez nem fog közösségi katarzisban feloldódni. Nincs meg a közös találkozási pont. Mi az a közös pont, ahol generációk, nemek találhatnak egymásra, ahol még más népekkel is találkozhatunk? Van egyáltalán? Erre keressük a választ! Sürgős! Az egyén szabadsága fontos. De közösség nélkül nem őrizheti meg. Mi hozza létre azt a közösséget, ahol az egyén boldog, és boldogul és szabad is. Ugyanakkor kész áldozatot hozni, akár lemondani a saját szabadságáról társai boldogulásáért és szabadságáért. milyen változásra van szükség? ha kell egyáltalán? SSZ

Fekete Ágnes: – Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm Hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Még orrunkban érezzük az Anyák napi virágok illatát, amely kinek örömet, kinek bánatot lehel a lelkébe. Nekem mindig az Anyaszentegyház metaforája jut ilyenkor az eszembe. Egyetlen nyelvet sem ismerek, ahol így használják ezt a képet. Aztán eszünkbe ötlik az anyaföld, és az anyanyelv, amelyek mind valami bensőséges, mélyen ösztönös és szentül szép kapcsolatot írnak le népünkkel. Sokszor úgy emlegetik az anyai érzést, mint az ölelő, megbocsátó, szeretetteli kapcsolat szimbólumát. Ez részben így is van. De ez a jelkép szerintem mélyebbre vezet bennünket. Az érzelmek ennek a kettősségbe zárt világnak a részét jelentik. Érzelem és értelem; melegség és hidegség; átölelés és kitaszítás. Sorolhatnánk életünk végleteinek egyensúlyos fogalmait. Abban, hogy mi Anyaszentegyháznak nevezzük lelki közösségünket, inkább valami minden kettősség fölötti befogadást látok. Az egész, a Föld, a nyelv és az egyház, a maga teljességében adja magát. Mélyebben és igazabbul mint gondolnánk. Amint az anyai ösztönök is megmagyarázhatatlanok. Azt tapasztalom, hogy Anyaszentegyházunkban ezt a fajta összetartozást sokszor nem értjük és nem éljük meg. Mi befogadunk és kizárunk. Pedig az anyai érzés nem ismeri ezt a megosztottságot. Utána szalad az elveszettnek. Összegyűjti a szerte szaladt testvéreket egy asztal mellé. Vajon az Anyaszentegyház fogalma hol, s miként alakult át, a református identitás hogyan sorvasztotta el némely gyökerét? -erre nehéz választ találnunk. Az bizonyos, hogy egyik oka az, hogy az elmúlt rendszer teljesen feldolgozatlan árnyként magasodik mögöttünk. A rendszerváltáskor úgy tettünk, mint hogyha talpra álltunk volna, de valójában csak azt tettük, amit Tündérszép Ilona: bezártuk a sárkányt várunk egyik kamrájába. Mai műsorunkban ezzel a sárkánnyal szeretnénk szembenézni. Tesszük ezt azért, mert a következő szombaton kerül a tévé képernyőjére Szabó Eszternek az az úttörő filmje, amelyről korábban hírt adtunk, Isten vagy történelem címmel. A közszolgálati 2-es tévécsatornán vetítik majd szombat este 9 óra 40 perckor. Aki szeretne többet megtudni erről az alkotásról, eljöhet egy ünnepélyes bemutatóra is május 15-én este 6 órára a budapesti Ráday Kollégium dísztermébe. Ott mód nyílik majd beszélgetésre a film alkotóival. Most a rendezőt, Szabó Esztert és az egyik szereplőt az evangélikus dr. Fabinyi Tibort hallják, aki a Károli Gáspár Református Egyetem angol tanszékének vezetője.

Dr. Fabinyi Tibor: – Volt és van egyház, de az igazi egyház az mindig rejtőző egyház, ahogyan Luther mondja "ecclesia abscondita", tehát az igazi egyház az elrejtőzik, az egy küzdő egyház, nem hivatalos egyház.

Fekete Ágnes: – Ma is így van ez? Ma is ugyanez az érzése, ugyanez a titkos küzdelem folyik valamiért?

Dr. Fabinyi Tibor: – Igen. Hát a valódi egyház, az mindig rejtett.

Fekete Ágnes: – Szerintem a film tovább visz minket, mert nem heroikus ez a történet. Itt az ügynökökre gondolok, tehát arra az egész 60-as, 70-es évek egyházára, ahol körbe voltunk fonva a gulyás kommunizmusban élő egyházzal.

Dr. Fabinyi Tibor: – Nem tudtuk, hogy kivel beszélgetünk. Egyrészt voltak ügynökök, de még szomorúbb volt azoknak a története, akik nem ügynökökként, de fokozatosan álltak át a hivatalos vonalra, tehát akik fokozatosan a lelküket adták át. Engedelmesek voltak az egyházvezetésnek, fokozatosan lettek annak az arctalan szürke masszának a részévé, ami az egyházéletet jellemezte a 70-es, 80-as, akár még a 90-es évek elején is.

Fekete Ágnes: – Hogyan lehet ebből kilépni?

Dr. Fabinyi Tibor: – Nagyon nehéz kérdés. Természetesen én azt hiszem, hogy azok járnak el helyesen, akik az átvilágítás ügyét képviselik. Tehát azt mondják, hogy a vezető egyházi emberek azok világíttassák át magukat. Ezért újabban örömmel olvasom, hogy rövid nyilatkozatok néha megjelennek az Evangélikus Közlönyben Itzés püspök is közölte azt a határozatot, amit kapott a Történeti Hivataltól, hogy nem szerepel az ügynökök listáján.

Fekete Ágnes: – Dehát inkább az a jellemző, hogy valakiről kiderül, és mégsem lesz belőle botrány…

Dr. Fabinyi Tibor: Igen. Ez egy szomorú kérdés. Újabban, az elmúlt másfél évben eléggé megszoktuk azt, hogy sajnos már nem lep meg, mint ha megtudjuk valakiről, ha nem. Ez a "na, és .." magatartás kezd uralkodóvá válni az emberekben, amit annak idején egy miniszterelnök mondott. Elfásult a társadalom, tág lett, nincs meg az az igazság-igény, hogy ki kell mondani, napfényre kell hozni az igazságot. Amit én nagyon hiányolok egyházunkban: kimondani, hogy BÁNOM! Ennek egy gyönyörű példája volt a Magyarországi Evangélikus Egyházban. 1956-ban Scholcz László, amikor elítélték Ordas Lajost, akkor kényszerhelyzetben – azt hiszem tartózkodással szavazott – 1956 decemberében egy nagy lelkészgyűlésen egy hatalmas beszédet mondott, amit később csak így emlegettek, hogy BÁNOM. Mit jelent az, hogy meg kell bánni azt, amit a múltban tettem. Szívesen föl is olvasom, mert ez nagyon emlékezetes beszéd. Azt hiszem, hogy ezt mindenkinek meg kellene szívlelni. Azt mondja Scholcz László, hogy: "Elképzelhetetlen énelőttem meghasonlottságunk megszüntetése e nélkül a "megbántam" nélkül. E nélkül nem lehet valóssággá a megbocsátás. Nem tudnám megszabni annak formáját, csak azt tudom, hogy el nem maradhat. Akinek van megbánni valója, menjen oda társához vagy a püspökéhez, vagy álljon az egész lelkészi közössége elé, és könnyítsen a lelkén. Visszatekintve az elmúlt 6-8 évre, ilyesféle vallomásoknak kellene elhangzaniuk: Besúgó voltam, följelentettem lelkésztársaimat, befeketítettem őket! – BÁNOM! Pozíciót, hatalmat szereztem, kihasználva a konjunktúrát. – BÁNOM! Fiatalon, 1-2 év alatt karriert futottam be, mert csak a vonalba kellett beállnom, de a feladatokkal megbirkózni tehetségemen felül való volt. Nem tenném többé. Jól éltem, anyagi előnyökre tettem szert ügyes helyezkedésemmel. – BÁNOM! Cikkeket írtam, ami látom nem állják meg a helyüket az Ige mérlegén, visszavonom őket. – BÁNOM! Teológiailag támogattam olyan cselekedeteket, amelyek nem isteni Igéből születtek. Ezzel azt a látszatot keltettem, mintha Isten akarata lett volna. – BÁNOM! Nem mondtam igazat, és tudtam, nem mondok igazat, de nem mertem másképpen szólni. – BÁNOM! Isten nevében mondtam, amit Isten nem mondott. A nép nevében mondtam, amit a nép nem akart! – BÁNOM! Többször is megforgattam a köpönyegemet, ahogy az érdek újra meg újra kívánta. Felettébb BÁNOM!" Tehát ez a BÁNOM hangja, ugye ez katartikus hatást gyakorolt akkor 56- ban. Ezért a beszédéért, mint az ellenforradalom uszítója, Scholcz Lászlót elmozdították a budapesti lelkészi állásából és Hatvanba száműzték. Ott volt egy egész kis gyülekezetnek a lelkésze egészen nyugdíjazásáig a 90-es évek elején.

Szabó Eszter: – Én amikor csináltam ezt a közel 30 interjút, úgy református és evangélikus lelkészekkel, egyházvezetőkkel, akkor én arra számítottam, hogy talán lesz valaki, aki ezt az alkalmat felhasználja arra, hogy nyilvánosan beszéljen erről a nagyon nehéz helyzetről. Tehát mit jelentett egyházvezetőnek lenni ebben a diktatúrában. Biztos, hogy nem volt egy kockázatmentes vállalkozás és biztos nagyon sok belső konfliktushoz vezetett. Azt gondolom, hogy katartikus hatása lett volna, ha esetleg valaki egyrészt ezt e "bánom"-ot kimondja, már nem azért, hogy pusztán egyházvezető volt, hanem mindazért, ami ezzel járt. Illetve esetleg bevezet minket ebbe a nagyon nehéz belső konfliktus szövevénybe, hogy a rendszer nagyon jól tudta, hogyan kell az embereket ilyen helyzetbe kényszeríteni. Hogy kell valakit egyszerűen ügynökké tenni. Ha valaki felfedte volna ezt a folyamatot, hogy ez milyen nehéz volt…! Nyilván más volt félelem árulása és más volt a haszon árulása. Azt gondolom, hogy ennek egy katartikus hatása lett volna. Ilyen nem volt.

Fekete Ágnes: – A korábban elkészült riportból dr. Tóth Károly nyugalmazott püspök Véleményét hallgassák meg.

Dr. Tóth Károly: – El kellett fogadni azt a valóságot, ami volt, azzal a reménységgel, hogy lehetőség szerint az egyház javára dolgozunk. A partnerekkel dialógus kapcsolatot kellett teremteni. Nem volt egy könnyű dolog. Annyival kevésbé volt könnyű, mert a partner az kifejezetten ateista, Isten tagadó ember volt.

Fekete Ágnes: – Gondolom ezért cserébe kértek is valamit? Például békét.

Dr. Tóth Károly: – (csodálkozva!) Hááát? Ez egy ilyen nagyon divatos marketing kérdés, hogy valamit valamiért. Az eszme nem az volt, hogy ad-e valamit érte vagy nem ad.? Az volt, hogy ők hajlandók-e adni valamit? A párbeszéd partnerét tisztelni kell, bárkinek is hívják, bármilyen világnézete is van. Próbáljunk együttműködni az adott kereteken belül. Mi keresztyén háttérrel, ők pedig azzal a háttérrel, amivel ők képesek. Minden erában és minden politikai rendszerben így van ez. Nem kellene változtatni ezen a módszeren. Sőt, nagyon is meg vagyok győződve róla, hogy az elmúlt 10-12 év egy nagy történelmi lehetőséget adott az egyházak számára. Ha szabadulnának már meg egyszer a mindenkori politikai viszonyoktól való függőségtől! Mert a nyugat-európai barátaink őszintén aggódnak miattunk. Az egyházi vezetők mindig az adott politikai rendszer kiszolgálói akarnak lenni. Azt mondják kiszolgálói voltak a Kádár rendszerben, vagy a Rákosi rendszerben. Akkor kérdezem: a Horthy rendszerben nem voltak? Miért kell kiszolgálni mindig az éppen adott rendszert? Miért nem lehet fölülemelkedni? Miért nem lehet többet?

Fekete Ágnes: – Nagyon nehéz mert, hiszen abban az időben az volt tény…

Dr. Tóth Károly: – Mikor volt könnyű? Nekem az fáj, hogy most amikor a társadalmunk ilyen nehéz helyzetben van, – mindig abban volt, de most különösképpen nagyok a feszültségek – akkor az egyház nem a megbékélés, a segítés eszközeit alkalmazza akarva, akaratlanul.

Fekete Ágnes: – Emlékszem a teológián, amikor ott volt három etióp diák. Akkor mindig úgy susmusoltunk, beszélgettünk. Vajon mi lehet? Hogy történhetett?

Dr. Tóth Károly: – Éppen tegnap hallottam, hogy az egyik aki itt tanult Amerikában van és gazdag üzletember. Hogy hogy történt? Itt voltak fiatal emberek és tanultak teológiát. Ez nem susmus kérdése! Milyen suskus volt akkor ebben?

Fekete Ágnes: – Én nem tudom, én azért kérdezem? Azért vagyok itt?

Dr. Tóth Károly: – Milyen suskus volt ebben, hogyha magyarul megtanult? Én nem szeretek erről beszélni, mert mindjárt azt gondolják, hogy már megint kérkedik A kívülálló nem tudja beleképzelni magát! Könnyen mondják azt is, nem is kevésszer mondják nyugati barátaim is – ezek nagyon jó barátaim: Többet kellett volna és merészebbnek kellett volna lenni. Mondják most, de akkor az volt az érzésem, annak idején, most visszagondolva, hogy nagyon sokan figyeltek. Na, mikor fog ez belebukni abba, amihez hozzákezd. Én nagyon szeretném azt, hogy a mostani körülmények között, a mostani egyházvezetés, a mostani lehetősége szerint legalább annyit nyújtson, amennyit én megpróbáltam nyújtani.

(zene – Férfi kórus)

Dr. Fabinyi Tibor: – Az önigazulás azt hiszem dominál mindenkinél, mindazt amit cselekedett úgy érzi, hogy vállalja. Ráadásul azt mondja, hogy nincsen joga más történelmi körülmények között élő nemzedéknek megítélni őket, akik sokkal nehezebb helyzetben próbáltak helytállni. Tehát ez a logika az élők részéről, hogy ti könnyen beszéltek, egy szabad világban éltek, nincs olyan nyomás és felelősség rajtatok, ezért ne várjátok el, hogy az a nemzedék, amely ebben a nehéz helyzetben volt, kimondja ezt a "bánom"-ot. Ugyanakkor mégis azt látjuk, hogy noha sporadikusan, mégis vannak példák az egyház élete szempontjából ez sokat jelent.

Fekete Ágnes: – Én ezt a történetet egyébként legutoljára most fordítva is megpróbáltam végiggondolni. Mi lehetett itt, hogyha senki nem meri ma elmondani ezt, valami elképesztő nyomás lehet ezeken az embereken? Nincs egy ember sem!

Dr. Fabinyi Tibor: – A kemény diktatúra az bizonyos szempontból jó volt, mert akkor mindenki tudta, hogy ki az ellenségem és ki a jó barátom. Az 56 utáni négy évtizedes puha diktatúra az egy olyan időszak volt, hogy fokozatosan alakultak át az emberek. "Agymosódtak", benső morális erjedés történt a társadalomban, ami visszafordíthatatlannak tűnik. Tehát valami katartikus eseménynek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy fölrázódnának az emberek.

Fekete Ágnes: – Hadd olvassak föl néhány részletet a Történeti Hivatal két dokumentumából. Mind a kettő a protestáns egyházak értékelését tartalmazza. "A püspöki kar irányításának egységesítése úgy politikai, mint egyházkormányzat céljából szükségessé teszi a centralizálást. Vagyis a püspököknek a központból történő irányítását. Elsősorban a könyvtárakat és levéltárakat kell hálózati ellenőrzés alá vonni, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket a helyeket nemcsak egyházi, hanem polgári személyek is gyakran keresik fel, ahol zavartalanul folytathatnak eszmecseréket. A másik ilyen terület az egyházi sajtó. Operatív intézkedéseink: Ellenséges tevékenység miatt őrizetbe vettünk 14 főt. " Egy későbbi jelentés: "Megállapítottuk, hogy az ország területén 17 illegális csoport működik. A legális egyházak vezetői: püspökök, esperesek többsége lojális magatartást tanúsít államunkkal szemben. Igyekeznek figyelembe venni a kormány kül- és belpolitikáját, egyházukat ennek szellemében kormányozzák. A vezetés körében azonban állandó belső ellentétek vannak. Ennek pozitívuma az egyház belső bomlása, negatívuma, hogy az egyházon belül lévő reakciós erőket kihasználva a lelkészek egy jelentős részét szembeállítják a egyház vezetésével és maguk mögé sorakoztatják fel. Tovább kell fejlesztenünk az elhárító munkát. Figyelembe véve azt a politikai követelményt, hogy intézkedéseink ne tömörítsék, hanem bomlasszák a protestáns reakciót. Eljárásainknak olyan megalapozottaknak kell lenni, hogy ne zavarják a vallásos tömegek hangulatát." Dr. Fabinyi Tibor: – Egy érdekes példa van Keveházi László evangélikus esperes, aki 1984-ben, amikor Dóka Zoltán megírta a nyílt levelét, akkor ő egy cikkhez adta nevét, ebben Dóka Zoltánt és az egész "akciót" terrorakciónak is nevezte és nagyon negatív színbe állította be. Dóka Zoltán életében személyes kiengesztelődés történt közöttük és Dóka Zoltán kérte, hogy milyen szép lenne, ha ez nyilvánosság előtt is megjelenne. Keveházi László nyilvánosan kifejezésre juttatja, hogy ő bánja azt a cikket, és azt ahogyan annak idején eljárt. Nagyon szép nyilvános kiengesztelődés is történt. Tehát ez jó hatással van az egész közösségre.

Fekete Ágnes: – A mai napig valahogyan a zsigereinkben van ugyanaz a kompromisszum készség, ugyanaz a fajta megalkuvás készség. Ezért nagyon nehéz beszélni a múltról, mert egy kicsit a jelen is.

Dr. Fabinyi Tibor: – Igen. Minden korszakra igaz, csak a kommunizmus négy évtizede alatt ez jobban nyilvánvalóvá vált, hogy a hitvalló magatartás mindig a kisebbségben van, a mai korban is, ami politikailag sokkal könnyebb időszak. Kevés hitvallót találunk, aki igazán tudja képviselni egzisztenciája veszélyeztetésével a meggyőződését. Azt hiszem, hogy sajnos a mai kor nem igazán kedvez a hitvallók számára.

Fekete Ágnes: – Bizonyos értelemben kevésbé mint az az elmúlt korszak.

Dr. Fabinyi Tibor: – Igen, igen. Az a kérés, hogy mit tehetnénk ezért, hogy ez ne így legyen.

Szabó Eszter: – Az jutott eszembe, hogy Szabó Imre sárbogárdi református lelkész tette fel ezt a kérdést: lehetett-e egyszerre polgárnak és mártírnak lenni? Ők aztán nyolc gyereket neveltek és gyülekezetük volt és egy fantasztikus mozgalmat indítottak el, mégis fölteszi ezt a kérdést, hogy nem kellett volna mégis csak mártírnak lenni, és nem kellett volna fölállni és azt mondani, "hát, uraim, ez az egész itten nem az, amiről igazából beszélnünk kellene?!"

Fekete Ágnes: – Végül is ő azt mondja, hogy nem lehet.

Szabó Eszter: – Ő fölteszi a kérdést és általában az egész filmben mi szeretnénk elsősorban kérdéseket föltenni, kevésbé állítani. Természetesen el kell mondani az egyháznak ezt a történetét, de a film inkább a kiáltó kérdések nyilvános felmutatását célozza.

Fekete Ágnes: – Számomra filmnek a legfélelmetesebb momentuma, amikor megdermedt a levegő mellettem. Az 1956 szilveszter volt, amikor látjuk a szilveszteri mulatságot, tudunk arról, hogy akkor végzik ki Gulyás Lajost, abban a szent pillanatban, és ugyanakkor összekoccintanak az egyházi vezetők Kádár Jánossal.

Szabó Eszter: – Én azt gondolom, hogy ez az egyik alapkérdés, hogy meddig tartott valójában a diktatúra nyomása, és hol kezdődött az egyházvezetőknek a talán alkalomadtán önkéntes felajánlkozása, illetve az álammal való együttműködése. Ez egy nagyon érzékeny határ, nyilván személyenként változik.

Fekete Ágnes: – Mondhatja azt az egyházi vezető, hogy kitüntettek, odamentem, koccintottam, mit tudtam én, hogy a Gulyás Lajost akkor kivégzik. Ez az a gondolkodás mód, ami máig él, hogy szét vannak választva a síkok, szét vagyunk talán így hasogatva.

Dr. Fabinyi Tibor: – Igen. Az igazi magatartás a kritikus szolidaritás. Az ellenzékiségnek az lehet a zsákutcája, hogy szeretet nélkül akarja az igazságot kimondani. Az igazság az a fény, a szeretet az a meleg. Tehát a fény és a meleg az összetartozik, ha úgy tetszik a bűnös szenvedővel is szolidáris vagyok. Ez a keresztény közösségi teológia.

Szabó Eszter: – Te most a bűnös szenvedőkről beszéltél az egyházban. Én viszont megemlíteném a nem bűnös szenvedőket. Itt nagyon sok olyan hitvallásukért mindvégig kiálló, félretett, nagyon sok igazságtalanságot elszenvedett lelkészről is van szó, akinek a rehabilitációja vagy nagyon részlegesen, vagy egyáltalán nem történt meg.

Dr. Fabinyi Tibor: – Végső soron azért a keresztény ember nem politikus, tehát nem ugyanaz az igazságtétel igénye kell, hogy vezérelje mint mondjuk a politika emberét. A politika embere azt mondja, hogy igen igazságot kell tenni. A keresztény ember, ha az igazságot képviseli, a meggyőződését, ez a bizonyságtétel. Amit elvehetnek tőlem, de végső soron szolidárisnak kell lenni, természetesen először a nem bűnös szenvedővel, de ugyanakkor a bűnös szenvedővel is. Tehát ez a közösség lényege, a megértés, empátia és a megbocsátásnak a hirdetése. Ha ez a film tényleg így fölrázza az embereket – és én nagyon remélem, hogy fölrázza -, akkor hozzájárulhat ahhoz, hogy valami benső tisztulás meginduljon.

Fekete Ágnes: – Mikor lesz ez adásban a tévében?

Dr. Fabinyi Tibor: – Május 10-én 21,40-kor lesz a második rész, és utána lesz a Tudós Klub. Én az első részt láttam csak, és ezért nagy várakozással tekintek a második elé. Ez a Feleki Kamillos humoros rész, ez tetszett, szóval humor is van benne.

Szabó Eszter: – Volt egy nagyon szűk táncparkett, amit az állam meghagyott, hogy az egyházzal hogyan táncolhat. Ezek a lépések tipegő lépések vagy nagy lendületű keringős lépések. Tehát meddig táncolhat az egyház ezen a nagyon szűkre szabott táncparketten? Tulajdonképpen ez a kérdés és ezért választottam a táncot, mint metaforát a film egyik alap képi elemévé. (Zene, kórus).

Fekete Ágnes: – Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 13. fejezetéből.

"Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe, de amikor az emberek aludtak eljött az ő ellensége és konkolyt vetett a búza közé és eltávozott. Mikor pedig szárba szökkent a vetés, és termést hozott, felütötte fejét a konkoly is. A gazda szolgái előálltak és így szóltak: – Uram, nem de tiszta magot vetettél a Te földedbe? Honnan van ezért benne konkoly? Ő pedig azt mondta nekik: – Valamelyik ellenségem cselekedte ezt. A szolgák erre azt kérdezték: – Akarod-e, hogy nekilássunk és kigyomláljuk a konkolyt? Ő azonban így szólt: – Nem. Mert akkor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt esetleg a búzát is kiszaggatjátok. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig."

Mostanában sokszor foglalatoskodom gyomlálással. Bizonyára sokan küzdünk kisebb-nagyobb területen azzal a ténnyel, hogy a gyom erősebb, gyorsabb a nemes növényeknél.

Példázatunk azt mondja el, jelképpé emelve munkánkat, hogy a gonosz és a jó együtt él ebben a világban. Valami rejtélyes módon mindig búzánk közé szóródik a konkoly. Számos magyarázatát hallhatjuk ennek a példabeszédnek.

"Nem a mi dolgunk a jó és a rossz szétválasztása. Nem a miénk az ítélet. A jó Istenre kell hagyni a dolgok elrendezését, hiszen ő vizsgálja a szíveket!"- szokták mondani.

Ezek a magyarázatok engem nem nyugtatnak meg. Hiszen Jézus nem azért mondta ezt a beszédet, hogy mintegy ideológiát gyártson a gonosz világ létezése és a saját bűneink számára.

A konkoly nem búza! Annak nem örül senki! Sőt a példázat természetesnek veszi azt az első emberi érzést, hogy a gazt szeretné kiszedni. Az egy normális emberi ítélet, aminek helyt ad Jézus. A konkolyt konkolynak nevezzem. A bűnös és a megtévedt ember életét nem szükséges szépítenünk.

A mai kor mindent relatívvá tesz! Hogyan hangozna ez a példázat ma? "Fogadd el a konkolyt, ő egy másfajta növény, de ne rekeszd ki őt! Ilyen az élet. Meg kell tanulnunk együtt élni. A konkoly is növény. Senki sem tudhatja mi van a másik szívében. Lehet, hogy ő volt a búza, csak nem látszik rajta, vagy még nem látszik…."

Emlékszem, egyszer egyik újságíró kollégám a szemembe hazudott. Előfordul az ilyesmi. Nem az döbbentett meg, hanem a társaság egyértelmű reakciója: "Ja, kérem az újságírók már csak ilyenek!"

Ez fájt! Ez az elfogadás! Ennek így kell lennie. Nem az egyes ember bukása és tévedése, hanem az az általános közöny, amivel viseltetünk mindennel szemben.

Ezen a ponton szörnyű, de látnom kell a saját magam vétkét is. Szemem átsiklik a szeméten. Fel sem tűnik már, hogy nemcsak búza van a vetésben, a szívemben. Mindannyiunk életét ettől a közönytől féltem. Nem is a bukásoktól, hiszen azok földi életünk velejárói. Egyházunk életében sem az fáj, hogy egy-egy ember vétkezik. Azt is felfogom, hogy az elmúlt évtizedek szinte konkolyt teremtek. Ilyen volt a világ.

Nem ítélhetem meg az egyes embert. Ezt jobb Istenre bízni. Az azonban nem természetes, hogyha valaki egy másik embert elgáncsol, akkor minden további nélkül odébbáll. Esetleg még úgy is állítja be a történteket, hogy ő csak segíteni akart.

Itt erkölcsi érzékünknek kiáltani kell. A konkoly kitépkedése nem a mi dolgunk. Viszont minden féltve őrzött kincsnél jobban vigyázzunk a szívünkre. Mert ha a búza és a konkoly között nincs különbség, akkor emberi létünk és érzéseink legmélyét árultuk el. Isten erősítsen meg mindannyiunkat ebben a kincsőrzésben.
Ámen

EGY UJ KEZDEMÉNYEZÉS: Fiatalok Krisztusért Alapítvány
– Miskolc YOUTH FOR CHRIST www.yfcmiskolc.hu

Bemutatkozó levél lelkipásztorok, ifjúsági vezetők és munkások részére Kedves Testvérünk az Úrban! A Fiatalok Krisztusért (Youth For Christ) mozgalom a világban több mint hat évtizede, hazánkban tizenkét éve munkálkodik a fiatalok evangéliummal való elérésén. Szeretnénk a gyülekezetek partnerévé és támogatójává lenni saját missziómunkájuk hatékonyabb végzésében. Ezt a célt szolgálja minden programunk és kiadványunk, a Jelige Magazin, a Biztos Szikla evangélizációs klubprogram, és a "HÁLÓ-Program", amelynek keretében a középiskolás fiatalokat érjük el egy nagyon dinamikus, sokszínű ifjúsági klub keretén belül. Ha tevékenységünk részleteiben is érdekli, tiszteljen meg bennünket azzal, hogy megnézi honlapunkat a www.yfcmiskolc.hu címen, ott mindenről talál bővebb információt, sőt egyben egy gazdag tartalommal folyamatosan bővülő portált ismerhet meg, amely mindazok rendelkezésére áll, akik az ifjúsági munka iránt elkötelezettek. Úgy látjuk, hogy hazánkban az ifjúsági munka négy alapvető területen működik: az általános iskolákban, általában a hittanoktatás keretén belül, a középiskolákban még nagyon korlátozottan, részben a Timóteus Társaság FÉK-anyagán, valamint a mi HÁLÓ programunkon keresztül, az egyetemeken a MEKDSZ és a Timóteus Társság egyetemi klubjain keresztül, valamint a gyülekezetekben, az ifjúsági bibliaórákon, klubokon. Amint a felsorolásból kitűnik, ebből két terület viszonylag jól le van fedve (az általános iskolai és az egyetemi munka), azonban a középiskolai misszió csak most bontakozik ki, a gyülekezeti ifjúsági munka pedig teljes egészében a lelkészeken, ifjúsági vezetőkön múlik. Nos, mi ez utóbbiban szeretnénk segítséget nyújtani! Magyarországon az ifjúsági lelkész, ifjúsági vezetőképzés még nagyon gyerekcipőben jár, hiányzik a szakirodalom, és nagy szükség van olyan forrásanyagokra, amelyek a lelkészeket, vezetőket segítik hétről-hétre az ifjúsági munkára való folyamatos, tartalmas és színvonalas felkészülésben. A Fiatalok Krisztusért Alapítvány, mint a nemzetközi ifjúsági misszió egyik jelentős, tradícionális mozgalma és szervezete éppen ezen hiány betöltésére vállalkozik egyrészt egy speciálisan ifjúsági vezető- illetve munkásképzés beindításával egy nemzetközi akadémia levelező képzési keretén belül, valamint egy elektronikus magazin elindításának segítségével. Ennek a magazinnak a neve: IFIMUNK@S MAGAZIN. A magazin nyomtatott formában három-négyszáz oldalnyi anyagot jelent havonta, azért választottuk mégis az elektronikus formát (ez azt jelenti, hogy a magazin CD-ROM-on jelenik meg havonta), mert így multimédiás anyagokat is tudunk mellékelni, ami a mai kor "high-tech" fiataljainak eléréshez már kikerülhetetlenül szükséges. A Magazin TARTALMA a következőképp épül fel, ezeket a rovatokat minden szám tartalmazza: SZENTÍRÁSÉRTELMEZÉS Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a fiatalok megismerjék a Szentírást és megszeressék annak tanulmányozását. Ebben nagyon jó segítségnek találjuk az induktív bibliatanulmányozást, amelyhez minden számban jelentős anyagot fogunk publikálni – ez konkrétan azt jelenti, hogy egy-egy számban pl. egy rövidebb könyv teljes bibliaköri feldolgozása jelenne meg, ami legalább egy-két hónapnyi közös bibliatanulmányozásra lehet elegendő. TANÍTÁSOK Hat, nyomtatott formában 5-12 oldalas tematikus tanítás a fiatalokat érintő témákról a Szentírás alapján. Ezek a tanítások olyan formában készülnek, amelyek alkalmasak egyrészt az olvasó lelki továbbképzésére, növekedésére, de egyben alkalmasak arra is, hogy az ifjúsági óra témájává legyenek. Ebben segít az is, hogy minden tanítás után kérdéseket, (csoport)feladatokat és beszélgetésindító gondolatokat olvashatunk. VEZETŐKÉPZÉS Ez a rész hivatott a konkrét és rendszeres vezetőképző tanfolyamokat kiváltani azok számára, akik ilyeneken nem tudnak részt venni. Folyamatos, bár egymásra épülő, de azért külön-külön is megálló képzési anyag három témakörben: 1. VEZETÉS 2. LELKIGONDOZÁS 3. IFJÚSÁGI MISSZIÓ A VEZETÉS az ifjúsági élet szervezésével, az egyes szolgálati területekre való felkészítésben, a lelki-szellemi jellemformálásban kíván segítséget adni, a LELKIGONDOZÓI rész az ifjúsági lelkigondozás alapjaitól az egyes problémák konkrét megoldásáig igyekszik gyakorlati fogódzkodót nyújtani, a MISSZIÓS anyag pedig az ifjúsági misszió alapelveivel és gyakorlati módszereivel, példáival szeretne irányt mutatni az ifjúságok és vezetőik számára. DICSŐÍTÉS Mivel úgy látjuk, hogy a mai fiatal generáció életének egyik legmeghatározóbb területe a zene, és ez a keresztyénségen belül is kezd egyre fontosabbá válni, igyekszünk ebben is gyakorlati segítséget nyújtani. Ebben a rovatban tanításokat közlünk a dicsőítés teológiájával, elméletével kapcsolatban, gyakorlati tanácsokkal és cikkekkel egyfajta dicsőítésvezető-képzést szeretnénk megvalósítani, amelyeket kiegészítenek a gitár-, basszusgitáriskola, a technikusiskola, amely a hangosítás elvi és technikai részleteiben igazít el folyamatosan, a hazai és külföldi keresztyén zenekarok és énekesek bemutatása egy-egy demószám kíséretében, valamint ebben a rovatban minden hónapban TÍZ dicsőítőkottát szeretnénk megjelentetni, feljátszva mp3-as formátumban is, hogy hallás után is meg lehessen tanulni. FILMKLUB A fiatalok érdeklődésének egy másik nagy területe a mozi és a filmek világa. Meg kell tanulnunk megérteni azt a médiadömpinget, ami ránk árad, hogy a fiatalok által jól ismert illusztrációként felhasználva elmondjuk általuk Jézus Krisztus evangéliumát. Ebben a rovatban havonta egy-egy ismert mozifilmet elemzünk ki nagyon részletesen, de a CD-ROM-on mellékelt filmrészletek segítségével is szeretnénk felkészíteni mindenkit arra, hogy egy evangélizációs filmklubot maga is meg tudjon tartani anyagunk alapján (tehát a CD-n több beszélgetésindító filmjelenet található) IFJÚSÁGI ÓRAVÁZLATOK Számonként 10-12 teljes óravázlat, játékokkal, témavázlattal, beszélgetésindító kérdésekkel és feladatokkal. Mindig lesz egy-egy havi sorozat is köztük, amely akár egész hónapra összefüggő keretet adhat az ifióráknak. SZÍNDARABOK, DRÁMAJÁTÉKOK Ha a fiatalok szolgálni szeretnének egymás felé, a gyülekezetben vagy akár egy evangélizációs alkalmon, legyen miből választani. Legalább három-négy teljes szövegkönyvet mellékelünk minden hónapban. TALLÓZÓ Az ifjúsági misszióval foglalkozó legjelentősebb nemzetközi magazinok cikkeiből szemezgetjük ki a leginkább időszerűeket és hasznosíthatókat. A források között található a Youthwork (UK) és a Youthworker (USA), a CampusLife, a Group Magazine és a Christianity Today. Nos, amint látható, ez valóban egy nagyon tág és sokszínű forrásanyag, amelyet havonta szeretnénk eljuttatni minden lelkipásztorhoz, ifjúsági vezetőhöz és munkáshoz. Nagy kegyelme istennek, ha egy evangélizáción meg tudjuk szólítani a fiatalokat, és azok átadják az életüket Krisztusnak, de nagyon felkészültnek, érdekesnek és vonzónak kell lennünk ahhoz, hogy az élet minden területén csúcsminőséghez szokott mai fiatalok meg is maradjanak gyülekezeteinkben! Ebben szeretne partner lenni, segíteni a Fiatalok Krisztusért Alapítvány IFIMUNK@S MAGAZINJA! AZ ELSŐ SZÁM MEGJELENÉSÉNEK DÁTUMA: 2003. JÚLIUSA! Április második felétől az első szám részletes tartalomjegyzéke megtalálható honlapunkon http://yfcmiskolc.hu/ifimunkas_mintaszam.htm lapon. Böngéssze át és ismerje meg ezt a nagyszerű és nagyon fontos, hiánypótló segédanyagot! VÉGEZETÜL: A magazin előfizetési ára CD-ROM-on havi 3000 Ft amely tartalmazza a védőcsomagolású postaköltséget is!!! Tudjuk, hogy ez az összeg nem éppen alacsony, de ha figyelembe veszi a tartalom nagyságát, valamint azt, hogy a postaköltség és a jogdíjak ennek az összegnek a nagy részét kiteszik, plusz a CD-ROM előállítási árát, nos akkor mégsem túlzott. Sajnos ennél olcsóbban nem tudjuk felvállalni a Magazin rendszeres megjelentetését. Ettől függetlenül, ha a magazin nem elégítette ki elvárásait, készségesen visszatérítjük megrendelésének összegét. A magazint megrendelheti itt: http://yfcmiskolc.hu/ifimunkas_megrendelolap.htm Isten áldását kívánom életére és szolgálatára! Tisztelettel és testvéri szeretettel, Szűcs Sándor Fiatalok Krisztusért regionális igazgatója, Az Ifimunk@s Magazin főszerkesztője UI: Kérem bocsásson meg, ha bemutatkozó levelünkkel a közeljövőben postán is felkeressük. Köszönjük türelmét!