2003-05-14

Az e héten megtartott zsinati ülésről az alábbiakat tudtuk meg:

Többen hozzá szóltak, hogy rossz a Média Törvény. Azonban megállapítást nyert, hogy amíg egy új törvényt három olvasatban megszavaznak, addig a régi embereknek kell dolgoznia – legalább egy évig – így a törvény módosítása nem járható út – döntött a zsinat. Felolvasásra került a média törvény. Állítólag az azt tartalmazza, hogy a zsinat voltaképpen csupán jóváhagyja az elnökség és a bizottság javaslatát, de nem választ. Ezért egy nevet szavaztak meg minden esetben – igennel vagy nemmel. (6 éve -tudomásom szerint – ugyanezen törvény alapján két név szerepelt a szavazó cédulákon és így dőlt el a tévé, a rádió és a Reformátusok Lapja szerkesztői állásának sorsa.) Három csomagban szavaztak a zsinati atyák. Voltak eredményes, eredménytelen és érvénytelen pályázatok. Tarr Zoltánt a zsinati iroda 1988(!!!!)-as működési szabályzata szerint megválasztották zsinati tanácsosnak. Szintén eredményes volt a gyűjteményi tanács vezetésére benyújtott pályázat: Berecz Ágnes lett az elnök. A zsinati jogtanácsosi tiszt dr. Kocsis Mártáé lett. Kiosztottak egy 971 aláírással megjelölt írást, amely kifogásolja a rádiós munkát és a Reformátusok Lapja tevékenységét (a tévére nem történik konkrét utalás). Többek között azt, hogy ez utóbbiban az Ormos Intézet hirdetései találhatók. Ne keltsen botrányt a református média – békességet teremtsen! – olvasható a felhívás. Szó volt a Confessio című folyóiratról, melyet alig többen, mint 300- an rendelnek meg. Egyenlőre szüneteltetik a kiadását. Állítólag 800 ezer Forint mínusszal rendelkezik a kiadvány. A Református Egyház című hivatalos lap esetében Kósa István pályázatát érvénytelennek tekintették, mivel nem csatolta a középfokú német nyelvvizsgáját igazoló papírt. ( A pályázati feltételek között az állt, hogy magas szintű német vagy angol nyelvtudás szükséges.) Így megválasztották Tóth Lajost, aki eddig is szerkesztője volt a kiadványnak. A rádiós pályázat érvénytelen volt. Formai szempontból minden rendben volt, a bizottság mégsem tudott érvényesen szavazni. Ezért szeptemberben új pályázatot írnak ki.

Fekete Ágnes: – Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm Hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Ezen a héten rendezték meg a Szent István Könyvhetet. Ma az ott megjelenő könyvekből kettőt mutatunk be. Az egyre bővülő könyvválaszték mellett azonban kétségbe ejti az embert, ha a statisztikákat megnézi. Az érettségi napjaiban érdemes odafigyelni arra a 2000-ben készült felmérésre, amelyet 15 éves diákok körében készítettek. Egyestől ötös osztályzatig terjed a skála, ami szerint besorolták a gyerekeket az olvasott szöveg megértése tekintetében. 48 százalékuk 1-est és 2-est kapott, azaz lényegében nem érti, amit olvas. Csupán 5%-uk kapott 5-ös osztályzatot Magyarországon. Hogyan beszélhetünk a Bibliáról, ha a következő nemzedék magát a szöveget sem érti. Mit tehetünk? Talán segít az, ha pozitív példaképeket állítunk eléjük?! Több kiadó is igyekezett olyan kiemelkedő magyar egyházi személyiségekről könyvet kiadni, akikre érdemes felnéznünk. Először Naszádi Krisztinát hallják a Harmat Kiadótól.

Naszádi Krisztina: – Május 12-től 16-ig tart a Szent István Könyvhét a Ferencziek terén. A keresztény kiadók mindegyike kiállítja a könyveit, ott lehet vásárolni. Egész nap ez a könyvvásár nyitva van, nagyon érdekes a könyvkiadóknak a választéka. Szinte mindenki az összes könyvét ilyenkor kihozza, a lehet kérdezgetni, tanácsot kérni.

Fekete Ágnes: – Mi jellemzi ma a keresztény könyvkiadást? Azt lehet érezni, hogy a pragmatikus irányba való elmozdulás az mindenképp jelen van.

Naszádi Krisztina: – Régebben azt hiszen az volt igazán a jellemző, hogy mindenki inkább elméleti köteteket adott ki. Most már úgy látjuk, hogy tényleg a keresztény embereknek a segítséget kell nyújtani abban, hogy eligazodjanak az életnek a dolgaiban. Ezt nagyon örvendetesnek tartom. Amit kicsit hiányolok, hogy sokszor a magyar helyzethez való alkalmazkodás az kevés. Nagyon sok a fordítás, és kevesebb az olyan próbálkozás, ami igazából a magyar helyzetben segít az embereknek.

Fekete Ágnes: – A Harmat Kiadónak vannak ilyen próbálkozásai?

Naszádi Krisztina: – Mi egyre inkább próbálkozunk azzal, hogy megtaláljuk a magyar szerzőket. Így találtunk például rá egy magyar szerzőre, aki ráadásul református is. M. Ruzsányi Mónikára, akit nagyon érdekel az egyháztörténelem, kutatásokat végez ezzel kapcsolatban. Különösen az érdekli őt, hogy egy-egy személy, a történelem válságos pillanatában hogy tudott helytállni. Így foglalkozott például Sztéló Gábor evangélikus lelkésznek az életével. Pont erre a könyvhétre jelentettünk meg egy egy kötetet, amely riport és dokumentumkötet is egyben. "Hogy véget érjen a sötétség" ez a címe. Ez Sztéló Gábornak az életével foglalkozik, mégpedig egy kiemelt időszakkal, amikor 1944-45-ben a nyilas uralom alatt árvaházakat hozott létre, ahol zsidó származású gyerekeket tudott bújtatni. Nagyon érdekes, hogy a közvélemény nem ismeri a nevét, pedig említhetnénk őt Roul Wallenberg mellett. 32 ilyen otthont hozott létre, 1600 zsidó gyermeket mentett meg. Azok a gyerekek, akik ezekben az otthonokban voltak, naplókat vezettek és ebből a szemszögből is meglátjuk, hogy a gyerekek hogyan élték meg azt, hogy krumplis zsákok alatt bujtatták őket, hogy kása volt vacsorára. Van egy nagyon aranyos szívmelengető jelenet, amikor már menekülniük kell az egyik otthonból, és akkor a német katonák menekítik őket. Egy kisfiúnak nincs cipője, – a 2-3 éves kisfiú a nyakában ül – úgy menekülnek át egy másik utcába. Nagy üzenete ennek a könyvnek, hogy ha van egy karizmatikus vezető, akkor az ki tud maga köré alakítani egy olyan közösséget, akik annak ellenére, hogy milyenek a körülmények, meg tudják őrizni az emberségüket. Egy ilyen környezetben, ahol tényleg elszabadult a pokol, ahol szinte a gondozók is gyerekek voltak, azok hogy tudnak olyan közösséget alkotni, amely megőrzi a szeretetet, megőrzi az egymás iránti törődést, túlélnek egy ilyen iszonyúan nehéz helyzetet. Amikor vége volt a háborúnak, akkor egy csomó gyereket nem volt, aki hazavigyen. Létre hozott egy árvaházat és ott egy gyerekállamot PAX néven. Befogadta az összes gyereket, akik csellengtek a városban. Tehát voltak ott kommunista embereknek a gyerekei, voltak régi nyilasoknak a gyerekei, voltak ezek a menekített zsidó gyerekek. Ő így próbálta azt megvalósítani, hogy a gyerekek bocsássanak meg egymásnak. A gyerekek saját maguk csináltak egy önkormányzatot, minisztereket választottak, építkeztek, sportpályákat, tantermeket építettek. Nagyon komoly oktatás folyt, olyan oktatókkal mint például Weöres Sándor. Sajnos államosították ezt az otthont, és a gyerekeket elhelyezték különböző állami intézményekbe. Kaphatott volna útlevelet elvileg, ha megígéri, hogy kint marad, mert meg akartak tőle szabadulni. De ő így nem akarta, aztán végül, mikor úgy kapott útlevelet, hogy haza is jöhessen, kint rosszul lett, kórházba került, és mire kiengedték a kórházból, lejárt az útlevele. Ennek a magyar hatóságok rettenetesen megörültek és nem engedték haza. Kint dolgozott mint kórház lelkész, és ott halt meg kint Svájcban.

Fekete Ágnes: – Naszádi Krisztina után most Dizseri Esztert hallják, aki Fülep Lajos életéről írt egy könyvet.

Dizseri Eszter: – Az az igazság, hogy a fiatalabb generáció már néz rám és azt mondja, hogy valahonnan ismerős a neve, de nem tudja, hogy honnan. Ezt a könyvet azért írtam, hogy a fiatalok is tudják, ki is volt Fülep Lajos. Meghatározó a két dátum, a születés és az elhalálozás dátuma: 1885-ben született, 1970-ben halt meg. Fülep Lajos ki is volt? A magyar művelődés eszmetörténet, filozófiatörténet, irodalomtörténet, művészettörténet egyik meghatározó személyisége. 48 évig református lelkész, mégpedig nem budapesti gazdag parókiának a lelkésze, hanem pici falvakat választott, szándékosan. Szíve-vágya az volt, hogy Erdélyben legyen lelkész. De a politikai helyzet nem engedte, akkor kikötött a Zengő alján lévő nagyon kedves Zengővárkonyon, ahol 20 évig volt lelkész.

Fekete Ágnes: – Őt az az egész vidék nagyon érdekelte, az ottani reformátusság múltja és helyzete.

Dizseri Eszter: – Említsük a 20-as, 30-as, 40-es éveknek az "egyke" kérdést, ami leginkább Baranyát sújtotta.

Fekete Ágnes: – A faluban hogyan működött az "egykézés", mit írt aztán erről?

Dizseri Eszter: – A parasztgazda úgy gondolta, hogyha egy gyereke születik, akkor nem kell megosztania vagyonát. A másik egykével rendelkező fiúhoz vagy leányhoz hozzáadja a saját fiát vagy lányát. Egyesülnek a vagyonok, egyesülnek a földek, és így ebből a módosabb földterületből már gazdálkodhatnak a fiatalok Sajnos ez egy nagyon embertelen szemlélet volt, mert hiszen nem volt születésszabályozás. Nagyon sok menyecske esett áldozatául annak, hogy a második, harmadik és a többedik gyermeket legkülönbözőbb, legdrasztikusabb módon nem engedték megszületni. Nagyon sok fiatal asszony halt meg fertőzés és különböző durva beavatkozások következtében. Az írótársai is odafigyeltek nagyon kemény hangú írására. Maga Babits indított egy cikksorozatot a Nyugatban arról, hogy miért fogy a magyarság. Sajnos nem volt igazán megoldása ennek a problémának, mert hiszen azt, hogy egy gazdaember hogyan gondolkozik, azt nem lehet megoldani két évig tartó újságcikk folyamattal.

Fekete Ágnes: – A kisgazdákkal való polémia azt jelenti, hogy a kisgazdák ezt a kérdést nem látták?

Dizseri Eszter: – Egyáltalában nem látták át ennek a problémának a súlyosságát. Amikor Fülep Lajos elindította a Pesti Naplóban híressé vált cikksorozatát a húszas évek végén akkor az egyik válasz ezekkel a sorokkal kezdődik: "Egy baranyai református pap olyan cikket írt, amely a falu népének a tekintélyét annyira aláássa, hogy ha ezt valaki olvassa, szinte kényszeredett utálattal fordul el a falu népétől, mint olyantól, amely minden erkölcsöt levetkezve, minden magyaros és vallásos egyéni és társadalmi kötelességet sárba taposva tökéletesen megérett arra, hogy egyszerűen eltöröltessék a föld színéről." Ebből a hangvételből érződik, hogy meg vannak sértve és az őket kiszolgáló sajtó is.

Fekete Ágnes: – Tehát ebben az időszakban ez volt a fő polémiája.

Dizseri Eszter: – Igen, ugyanakkor nagyon a szívén viselte például az egyházi sajtónak a gondját. Hét évig volt Baján lelkész. Akkor ő maga is lapot alapított, bizonyos bajai Reformátusok Lapja, aminek a példányai hála Istennek ma is megtalálhatók a Ráday Könyvtárban. Valami fantasztikusan kiderül belőle Fülep mély hite, szeretete, a magyar nép iránt. Az a sürgető vágy, hogy mindenkihez eljusson az evangélium. A tanyasi, ha nem tud bejönni a templomba, akkor az újságon keresztül hallja az Isten Igéjét.

Fekete Ágnes: – Milyen érdekes momentumokat lehetne még az életéből kiemelni?

Dizseri Eszter: – Nem véletlenül tartott nekem öt évembe mire a Fülep Lajos élete című kötetet a kezembe tudhatom, valóban nagyon sok mindennel foglalkozott és mindennel magas szinten. Hadd mondjam példaként, hogy Szilágyi Dezső téri templom akkor volt új alkotás. Mindenki el volt tőle ragadtatva, milyen impozáns épület a Duna partján. Fülep nagyon kemény szavakkal ostorozza, hogy miért előnytelen, miért rossz az akusztikája, miért formátlan. Példaként hozza fel a nagyon nemes vonalú és nagyon egyszerű klasszicista Deák téri templomot. Azt mondta, hogy ott hangozhat az Ige, mert fölmegy a szószékre a lelkész és belátja a teret és nagyon jó az akusztika. A fehérre meszelt falak visszhangozzák az Igét. A Szilágyi Dezső téri templomban – mondja – a különböző kis zegzugokban elvész a hang és funkcióját veszti ott az igehirdetés. Valljuk be, hogy ezek nagyon kemény szavak! Fülep Lajos ilyen volt.

Fekete Ágnes: – Milyen volt Fülep Lajos mint lelkész?

Dizseri Eszter: – A 10-es évek végén beiratkozott a teológiára. Barátai nagyon csodálkoztak rajta, mert egészen más pályát jósoltak neki. Fülep Lajos azt mondta, hogy belső emigrációba készült. Két év alatt abszolválva a teológián, elment vidéki lelkésznek. Először Medinán volt, aztán Baján. Bajai lelkészi állását cserélte fel a zengővárkonyira. Zengővárkonynak igen nagy vonzereje volt az a híres-nevezetes szelíd gesztenyés, amit nagyon szépen gondoztak a falusiak. Mint az asztal, olyan simára volt kaszálva a füves aljazat. Erre a gyönyörű pázsitra ráborultak az évszázados gesztenyefák ágai. Mindennap felment a gesztenyésbe. Meg voltak a kiránduló útjai, és minden kedves vendégét ide felvitte. 1811-ben kelt ez a kis írás. A bajai akkori presbiterek leírták, hogy szerintük milyen a jó református lelkész. E szerint is választották az övékét. Milyen legyen? "Belső és külsőképpen is szép, nőtlen, deák, görög, zsidó nyelveken kívül legalább németül is értő és beszélő. Józan filozófiájú, bátor, de nem vakmerő. Kinek-kinek rangjára vigyázó, társalkodó, a társaságban kellemetes és józan. A papi tudományokon kívül az ékesen való írásban, szólásban, históriában, a természet és országok ismeretében, statisztikában, morálban, az éneklés mesterségében jártas férfiú legyen. Ha lehet kevéssé a törvényt és muzsikát is értse. Mindezt évi 200 forint váltófizetés ellenében." Meg kell mondanom, hogy Fülep Lajos szinte teljesen teljesítette ezeket a követelményeket.

Fekete Ágnes: – Nem volt egy könnyű természet, ha jól értem?

Dizseri Eszter: – Nem, nem. Az idilli kép mellett azért azt le kell szögeznünk, hogy ez a hihetetlenül nagy elme, hét-nyolc nyelven beszélt például. Előre látó eszméivel elég nehezen illeszkedett a környezetébe. Zengővárkonyon sem volt problémátlan az élete. Fülep Lajosnak ma is élnek tanítványai, olyanok, akik részt vettek a híres Fülep Lajosi sétákon. Erről mindenképpen meg kell emlékezni, mert végül is egy nagyon szép, értékes formája a tanítvány-tanár kapcsolattartásnak. Először minden hónapban egyszer, aztán egyre gyakrabban összejöttek a tanítványai. Egy bizonyos időpontban meglátogatták Fülep Lajost, aki kivitte őket a gesztenyés utcára. Ott le-föl sétálgatva beszélgettek mindenről, az élet dolgairól. Ők ott vele sétáltak és görög minta szerint, nagyon sok mindent tanultak Füleptől. Földobtak egy témát, általában egy banális kérdéssel kezdődött, hogy "Mi történt a városban?" – kérdezte Fülep Lajos, aki nem igazán jött át Pestre. Egy mondat már elindított egy nagyon fontos és okos eszmefuttatást és a fiatalok örömmel hallgatták. (Orgonaszó)

Fekete Ágnes: – Kevés az olyan folyóirat, újság, amit érdemes forgatnunk. Tele vagyunk pletykalappal, az egyházi újságok pedig sokszor unalmasak. A KÉPMÁS című magazin igyekszik a keresztyén értékeket mai, érdekes módon megjeleníteni. Illéssy Mátyással a kiadvány főszerkesztőjével beszéltem. Solymári plébánosként fogott ebbe a vállalkozásba, mégis igyekszik ökumenikus szellemmel összefogásra ösztökélni az embereket.

Illéssy Mátyás: – Három éve kezdődött 2-3000 példányban, fekete- fehérben abszolút ilyen manufakturális, amatőr szinten kezdett el megjelenni ez az újság. Helyi lapként Solymár csillaga majd pedig a Képmás nevet kapta.

Fekete Ágnes: – Miért Képmás a címe? Nekem arra asszociál , hogy a keresztény kiadványoknak a képiség gyenge oldaluk. Nekünk nagyon szép szimbólumvilágunk van és mégis, mint hogyha a sajtóban képileg, vizuálisan nagyon kevéssé tudnánk megjelenni?

Illéssy Mátyás: – A Biblia azt mondja, hogy megteremtette az Isten az embert a maga képmására, férfinak és nőnek teremtette. Az ember igenis Isten képmása. Ez nemcsak egy maszk, hanem egy belülről jövő sugárzás, egy kiáradás, hogy az Úr Jézus Krisztusnak halála előtt ragyogott az arca és tündökölt. Egy picit azért el kell nekünk is azon gondolkodnunk, amikor a tükörben megigazítjuk a hajunkat, vagy talán bosszankodunk, hogy kevés a hajunk, hogy mennyire tudjuk magunkon viselni Istennek a vonásait. Ne keseredjünk el, mert a jó Isten pontosan azért küldte el az ő szent Fiát, hogy kiigazítsa a mi arcvonásainkat. Tényleg tündöklő arccal, mosolyogva és reményt árasztva tudjuk teljesíteni a mi küldetésünket. Ezáltal képmásaivá váljunk Jézus Krisztusnak, a mi urunknak.

Fekete Ágnes: – Katolikus újságnak indult?

Illéssy Mátyás: – Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyetemes emberi értékek alapján álló magazinnak indult, mert ha kimondom, hogy katolikusok, akkor szegény reformátusok, vagy evangélikusok megbántódhatnak. A katolikus szó azt jelenti, hogy "egyetemes". Nagyon megértem a reformátusokat, mivel édesapám református, a fél oldalam az református ilyen formában. Tudjuk azt, hogy újságot fönntartani csak úgy lehet, ha van egy mecénás, közpénzből, pályázatból vagy hirdetésből lehet ezt fönntartani. Azoknak a jó barátainknak, akik ebbe az újságba beletettek pénzt, a bugyellárisuk kiürült. Ínséges időszakokat éltünk át. Hogyan lehet megfojtani egy jó szándékú kezdeményezést? Az igen egyszerű. Kell kérni olyan kimutatásokat, amiket ezek a lapok nem tudnak produkálni. Például média kimutatás, ami a reklámügynökségnek kell. Nem tudunk olyan szépet produkálni, ami őket meggyőzné, hiszen pletykalapok hetente milliós és milliós példányszámban kelnek el.

Fekete Ágnes: – Komolyan egy milliós…?

Illéssy Mátyás: – Igen. Milliós példányszámban fogynak. Meg kell nézni az Internet-en, most nem fogok itt ötleteket adni, mert az embernek elmegy a kedve, hogy hol tartunk. Isten kegyelméből tartunk ott, ahol tartunk. Egyrészt ez az Ő nagyon irgalmas tűrőképessége, másrészt pedig kicsiből is tud értéket előbányászni az Egész számára. Be kell méretni a lapot, hány példányszámban fogy, célcsoport, újságosoknál eladott arány stb. Most ha ezeket onnan nézzük, nagyon fontosak, de ha amonnan nézzük, hogy könyörgöm az ordenáré, erkölcsromboló vacakra mindig óriási, és egyre nagyobb igény van. Lefelé csúszni a lejtőn sokkal könnyebb, és oda lerántani az embereket, sokkal természetesebb. Azt is tudjuk, hogy egy kiadó kezében sok ilyen újság van, tehát jobban tudja pörgetni. Ez nem a mi feladatunk. Ők csinálják a maguk dolgát, a maguk értékrendje szerint. Valószínűleg azért csinálják, mert jól tudnak belőle profitálni, az a baj, hogy mi nem tudunk úgy összefogni. Nagyon-nagyon nehéz ezen változtatni. Ennek sok oka van. Az emberi tényező az biztos, hogy előtérbe kerül. Nem tudunk jól összefogni a cél érdekében. Nem szeretnék itt bírálatot mondani, de el kellene gondolkodni mindenkinek azon, aki felelősséget érez – velünk együtt papokkal, civilekkel, lelkészekkel együtt -, hogy miért nem tudjuk megszólítani igazából, vagy miért csak így tudjuk megszólítani a társadalmat, annak egy jelentős részét, akikkel élünk. Miért nincs kommunikációs csatornánk? Ha Jézus történetében gondolkodom, akkor Jézus a bénának nem azt mondta, hogy "figyelj, adok neked két mankót!" mert meg sem bírt mozdulni. Jézus azt mondta, hogy: kelj fel és járj! Az embereket úgy kell megszólítani, abban az állapotukban, amikben vannak. Onnan kell őket fölemelni, merjük megszólítani az embereket a maguk problémáikban, nehézségeikben! Ne pátoszokban, sztereotípiákban, ne általunk elképzelt médiakampányokban, csomagokban gondolkozzunk, hanem azt nézzük, hogy neki mi kell. Jézus azt mondja, éhes voltam, nekem ennem adtál. Nem azt mondja, hogy éhes voltam és ruhát adtál. Tehát ezt föl kell fedeznünk, hogy a másiknak mire van szüksége! Most visszakanyarodva a gazdasági oldalra, hogy ez így életben maradt, az maga a csoda! Sok nehézségen keresztül mentünk és megyünk: félreértés, a félre magyarázás, a féltékenység stb. Tény az, hogy vannak akik fölismerik, hogy nemcsak értéktelen világot kell nekünk eltűrni, hanem valamit kell építeni is.

Fekete Ágnes: – Mit értsünk az alatt az értékrend alatt, amit elutasítunk?

Illéssy Mátyás: – Mondok egy példát. A mi értékrendünknek az alapítója Jézus Krisztus. Ebbe nem bepasszírozzuk az embereket, hanem meghívjuk. Ahogyan ő is meghív bennünket, nem bepasszíroz. Ajtót szeretnénk nyitni. Nem tudom elfogadni azt, hogy anyák napján kábítószer mellett tüntessenek, s ehhez asszisztáljanak bizonyos politikához közelálló erők. Például nem tudom elfogadni azt, hogy a családokat rendszeresen rombolják, sunyi, alattomos módon a médián keresztül. Nem tudom elfogadni azt, hogy a "Valóság-show-n" csüng az ország népe. Gondolom ez az ő primitívségük, de nekünk az a feladatunk, hogy fölkínáljunk egy alternatívát. A magazin per pillanat támogatásból él. Hirdetésből nem tudja magát fönntartani. Vannak csoportos nagy előfizetőink. Most úgy tűnik, hogy a "Szövetség a nemzetért" polgári kör egyik kiemelkedő tagja, Szemkő Judit minden polgári kör részére ír egy levelet, és minden polgári kör fog kapni egy ilyen magazint. Nem azért, mert a polgári kör kizárólagosan a hit és az erkölcs letéteményese, hanem ez az a kézen fogható közösségi rendszer per pillanat, amely megszólítható azért, hogy tovább adják az üzenetet. A családokért, az egyéni méltóságért végzett munkánkat. Teljes mértékben nyitottak vagyunk mindenki felé, aki építeni szeretne. Azt azonban látni kell, hogy egy tudatos nemzetrombolás időszakában élünk. Nem csak úgy lehet lerombolni egy országot, hogy elveszem kétharmad részét, mint Trianon. Nem csak úgy lehet elrabolni egy országot, hogy privatizálok, nem csak úgy lehet elvenni egy országnak az életterét, hogy szennyezem a környezetet, hanem van lelki környezet szennyezés is, ami a legalattomosabb, hogy az élettér megvonása, a lehetőség megvonása. Ez azt jelenti, hogy teheted, de éppen amitől te tehetnéd, az az utolsó kis villáskulcs húzáson, utolsó mozdulaton fog múlni, azért nem sikerül. A jelenlegi számnak a tartalmából, – hogy kedvet csináljak a kedves, aranyos rádió hallgatóknak – "Igazságos lehet-e egy háború?" – ezt próbáltuk fejtegetni. A lapban szerepel egy olyan érdekes, a határon túli magyar hírek, szerepel még benne kertészkedés, néprajz, cukrászat, mese, internet ajánló, kulturális tallózó. Itt van például egy aktuális kérdés pl. az érettségi, a jelenlegi oktatáspolitikára való kitérés, a televízió hatása. 25000 példányban nyomtatjuk, ennek nagy része elkel. 68 oldalon jelenik meg havonta. Célunk az, hogy hetente jelenjen meg, hogy frissebb legyen, találkozási lehetőségekre adjon alkalmat. Sok olyan hírt beletenni, ahol jó és szép események történnek. Családmagazinról van szó, ez nem politikai lap, nem kifejezetten egy egyházi lap, hanem ahogyan az előbb említettem egy adott értékrend alapján működő lap. Talán egy olasz lapot mondhatok, ami nekem például nagyon tetszik az a "Família Kristiana", mondom itt a média szakembereknek, akik Magyarországon ügynökségek mögé bújnak és zömükben reszketnek attól, hogy valamilyen keresztény oldalra a hirdetéseket bepasszírozzanak. Olaszországban körülbelül a 35%-át teszik ki a hirdetések. Egymillió példányszámban fogy el, mert a hirdetők fölfogták azt, hogy igenis jelen kell lenni az értéknek a médiában.

Fekete Ágnes: – Isten szavát olvasom Máté evangéliuma 13. fejezetéből:

"Hasonló a Mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, ha megtalál, elás és örömében elmegy, eladja mindenét amije van és megveszi azt a szántóföldet."

Hallottuk Isten nem préseli ki belőlünk a jót, hanem meghív önmagához. Az egyházi beszédek mégis sok esetben valamiféle erőlködésre késztetnek. Ne csináld ezt vagy azt, kövesd a jó utat, a szenvedésben is találd meg az Istent. Sokszor lehangolódunk, mert képtelennek érezzük magunkat erre a teljesítményekre. Jézus úgy hirdette meg Isten országát, hogy az egy nagy öröm, meglepetés. Elsősorban nem áldozat. Történetünk embere nem kereste mégis megtalálta a kincset. Egyetlen valódi tette volt, az a felismerés. Amiben az ásója megakadt az egy kincs.

Itt van a mi korunk buktatója. Olcsó csillogások vesznek körül mindenütt: sztár lehetsz, nyerhetsz, házat kapsz, autót adunk neked, telefonálhatsz, amennyit akarsz, elutazhatsz egy egzotikus szigetre. Mintha a föld alatti kincs szét lenne szórva, csak le kellene hajolni érte. Minden kincs! – úgy mondják – éppen ezért nincs kincs! Azt, hogy mennyit veszítünk a nyereményeinkkel nem igen gondoljuk végig. Állandóan dübörög valami, örökké hívnak minket, így nem hallunk meg semmit.

Főként azt a csendes hívást, amit Jézus súg bele a mai világba is. Felismerni a kincset. Ez az egyetlen dolgunk. Meglátni Isten örömét, észrevenni, hogy minden találkozásunk mélyén ő hív minket egy nagy találkozásra. Minden kínált érték alá kell ásnunk, hogy egy valódi kincset leljünk.

Közhelyként hangzik, az értékvesztett világról zengő szózat. Mivel mindent kidobtunk az utcára, ebben a nagy forgatagban a jó és rossz beszéd elvegyülten hömpölyög, egyformán a "köz helyén hever". Nem lehet jól beszélni, nem lehet egyetlen értékes szavunkat sem megvédeni, a devalválódástól. Meg kell látnunk, hogy az érték, mindig titkos. Mindig rejtett a kenyeret adó földben valahol. A nagy meglepetést minden emberi élet számára elkészítette az Isten. Egyszer mindenkinek megakad az ásója. Mindenkinek kiáltják, mint Augustinusnak, hogy "vedd és olvasd!"

A mi dolgunk csak annyi, hogy mint a húr rezonáljunk, zengjünk bele abba a hangba, amit ezen a titkos napon küld a Mindenható. A húr nem tudja nem felismerni a saját hangját, mely megszólal mellette, magától megszólal.

Az ember, aki Isten képmása Jézus hívó hangját az elrejtett kincset felismerheti. Elmehet és mindenét eladva megveheti azt a földet, amiben boldogságát leli. Isten adja ezt a fölismerést mindannyiunknak!
Ámen