2003-07-30

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor felelős szerkesztőjét hallják.

Az elmúlt héten rendezte meg a Magyarországi Református Egyház Ifjúsági Missziója Bodajkon az Első Országos Református Ifjúsági Találkozót. Több mint ezer fiatal volt jelen. Többszáz előadás, koncertek, kis csoportok, beszélgetések adták a színes programot. Ma este 9 órakor, itt a Kossuth adón egy külön műsor keretében számolunk be erről az eseményről, melynek címe: Csillagpont.

Most egy rövid ízelítőt hallgassunk meg a műsorból, melynek időpontja tehát ma, 21 óra.

XY: Láthatatlan Színház a neve. Ez egy olyan színház, amiben a nézőknek bekötik a szemét és a többi érzékszervükre hat az előadás, a tapintásra, az ízlelésre, szaglásra és egy történetet mesélnek el kb. 10 percben a segítőkben, akik végig vezetik az állomásokon a nézőket.

XY: A legjobb rész a végén volt, amikor az embert teremtette meg Isten és akkor felálltunk egy székre, és lefogták a két vállunkat, és az egy megható jelenet volt. Nagyon tekintélyes zene ment közben. Állatok is voltak, nagyon aranyosak, körbe ugráltak és mindenféle hangokat hallattak…. Az elején egy játékot játszanánk, hogy bemelegedjünk. Egy olyan járművet kell választani, ami szerintetek a legjobban jelképezi a mai református egyházat. A gondolkodási idő kb. 5-6 perc, amíg kigondoljáTOK, hogy mi is legyen: busz, amin mindenki egymás mellett ül, vagy egy emeletes hajó. Most az egész egyházról van szó, tehát arról, ami legjobban szimbolizálja – mondjuk az egyházat.

XY: Kiránduló buszra gondoltam, mert a kiránduló buszon általában ismerik egymást az emberek. Úgy gondoltam, hogy Krisztus a buszsofőr, aki vezeti a buszt és ő az, aki tudja az irányt, merre kell haladni. Viszont, néha az utasok leszállnak és nem akarnak visszaszállni, nógatni kell őket….

XY: Nemcsak a fiatalnak van szüksége a gyülekezetre, vagy a közösségre, hanem a gyülekezetnek is nagy szüksége van a fiatalságra és az ifjúságra. Ez különösen Somogyban érvényes. Amelyik gyülekezetben egy kicsi kis mozgás van az ifjúsági munkában, azok érzik a továbbélésnek, a túlélésnek a lehetőségét. Ha nincsen fiatal, nincsen gyerek, akkor emberileg nézve elég reménytelennek látszik a gyülekezetnek a jövője…..

Fekete Ágnes: Elvállaltátok, hogy segítetek tanítani a fiatalokat kosarat fonni?

XY: Minket meghívtak. A vezetőnket Mártának hívják, mi igazából munkában vagyunk, dolgozni vagyunk itt. A társam sem lát, ő is ott lakik, ahol én lakom, az alapítványi otthonban és kedveli ő is. Szeretne megtanulni kosarat fonni. Én három évig tanultam iskolában kosarat fonni az iskolában.

Fekete Ágnes: Hogy alakult ez az otthon?

Márta: Ez az otthon azért alakult, hogy a vak fiataloknak legyen valami normális életlehetőségük.

XY: …amíg az utolsó emberek is ideérnek, akiket szeretettel hívunk, bátorítunk, mert mindjárt kezdünk, kérünk szépen mindenkit, hogy jöjjenek ide, és a konferencia énekét énekeljük: Jöjj az Úrhoz, jöjj az Úrhoz, nála béke vár! (Zene)

Fekete Ágnes: Rövid ízelítőt hallhattunk a ma este 9 órakor elhangzó műsorból. A fiatalok sokat foglalkoznak a jövő problémájával. Mire számíthatunk? Milyen világ vár ránk? Most egy olyan fiatal lelkészt hallgassunk meg, aki a református egyház cigány misszióját vezeti és arról gondolkodik, hogy néhány évtizeden belül valószínűleg, sokkal inkább meg kell tanulnunk ezzel a kisebbséggel élni. Búzás Irént arról kérdeztem, hogy mi vonzotta őt ebbe a misszióba.

Búzás Irén: Úgy, ahogy Isten Péternek a látásmódját formálta, elzárkózott a pogányoktól, hogy: Jaj Uram, csak közéjük ne, csak ezt ne!. Azután Isten kiformálta ezt a látásmódot: Dehogynem. Menjél csak Péter nekik is bizonyságot tenni, ők is Isten országainak a részesei. Én ehhez hasonlítom az én életemet is, hogy Isten így átformált. Magyarországon még nagyon sok ember van, aki ugyanígy látja, hogy ezekkel az emberekkel foglalkozni kell. Melegszívű emberek ők. Nagyon- nagyon szeretetteljes emberek, és szükségük van mindenekfelett Isten Igéjére. Elődöm volt dr. Hadházy Antal nagytiszteletű lelkész, aki valamikor Nyíradonyban szolgált és én az ő gyülekezetébe jártam. Az ottani cigányok között ő egy nagyon jó munkát végzett. Az egy olyan áldásos tevékenység volt, amiből sokat tanulhatott mindenki. Jónak tartottam azt, hogy nem tett az emberek között soha különbséget. Nehéz volt ez az akkori magyaroknak, nekem is. Aki esetleg még ilyen ellenséges érzülettel rendelkezik a cigányok iránt, azoknak nehéz elfogadni azt, hogy a cigányok is ugyanúgy jöhetnek egy gyülekezetbe, ugyanúgy részesülhetnek azokban a dolgokban, amiben egy magyar. Esélyt kell adni ezeknek az embereknek, nagyon kell őket szeretni és hívni kell őket Isten igéjéhez, mert nekik is erre van szükségük.

Fekete Ágnes: Akkor hogy éreztél Nyíradonyban, amikor folyt a cigány misszió a református egyházban?

Búzás Irén: Nem vettem akkoriban részt aktívan ezekben a dolgokban. Általánosságban a magyar gyülekezetről el lehetett mondani azt, hogy passzív volt a cigányok irányában. Kiemelkedő jelentőségű volt ezért is az a munka, amit Hadházy végzett az ő irányukban. Ő külön foglalkozott velük.

Fekete Ágnes: A szüleid követtek ebben a változásban?

Búzás Irén: Édesanyám befogadott valamikor egy cigánygyereket a családunkba. Három éves volt ez a kisgyerek akkor, akit Norbinak hívnak. Immáron 13-14. évét tölti most, lényegében ott nőtt fel nálunk. Tehát ebből a szempontból nem áll a családtól távol ez a munka.

Fekete Ágnes: Miért fogadta be ezt a gyereket?

Búzás Irén: Azért, mert ő szeretett volna mindig is több gyermeket. Mi csak hárman lehettünk édes testvérek. Valahol az ige indíttatására is, hogy "aki befogad egy ilyen kisgyermeket, az engem fogad be". Ez megvalósult szó szerint és ezt nem bánta meg soha. Egy otthonból két gyermeket fogadott be. Az egyik gyerek magyar, Zitának hívják – őt fogadta be először -, utána jött Norbi.

Fekete Ágnes: Jól sikerült ez az örökbefogadás?

Búzás Irén: Az örökbefogadás nem sikerült, mert nem mondott le a család róluk, de mindvégig nálunk nevelkedett és ez egy nagyon érdekes munka is volt. A szemléletnek a megtanulása, az, hogy hogyan gondolkodnak ők.

Fekete Ágnes: Például milyen szituációk adnak ilyen "más érzetet"?

Búzás Irén: Az iskolai tantárgyak nehézkesen mentek. Én általában korrepetálást nyújtottam. Érdekes volt, hogy olyankor viszont hamar megtanulta a dolgokat. Norbinak például a művészetek iránt nagyon jó érzéke van, nagyon fogékony a zenei dolgokra, több versenyt is nyert. Ezek az emberek, akik cigány kulturális háttérrel rendelkeznek, nagyon fogékonyak a művészetek iránt és ezt fel lehet náluk karolni. Most egy 9-10 hónapos múltra tekinthetek vissza a cigánymisszióban. Van egy közös vállalkozásunk az Oktatási Minisztériummal. Írtunk egy pályázatot, konkréten Gilvánfalvára nézve és hála Istennek ezt a pályázatot megnyertük. Ez egy optimális eset lesz olyan szempontból, hogy az Oktatási Minisztérium végzi nyilván az oktatási hátterét, a felzárkóztatást, azt, hogy integrálja ezeket az embereket a társadalomba, hogy valamilyen módon segítse őket. Nekünk pedig a misszióban ott lesz az evangelizálási lehetősége, hogy egy új életformát, egy új életlehetősége felkínáljunk. Ide én még keresek munkatársakat. Ez a pályázat ősztől indul és még várok szeretettel olyan oda szánt életű embereket, akik szeretnének velem lejönni Baranyába. Ez olyan formában fog menni, hogy családlátogatásokkal kezdjük, tehát lelki gondozói beszélgetésekkel. Nyilván ilyenkor ott fogunk megszállni és minden hónapban lesz egy nagy közös családi vasárnap is, ahva mindenki hivatalos. Délelőtt sportprogramok lesznek, délben egy közös ebéd, amit a pályázat fedez, délután pedig kis csoportokban, a munkatársak között felosztva, bibliaórákat szeretnénk tartani. Szabolcsban is vannak kialakulóban helyek. Ott is vannak gyülekezetek, ahol nagyon magas a cigány lakosságnak a létszáma, és ezek az emberek is várják az igét.

Fekete Ágnes: Sok embert ismerek, aki azt mondja, hogy: Jaj cigányok, velük nem lehet semmit kezdeni! Nagyon nehéz, nyilván sok alapja is van az előítéleteknek és ezeket éppen ezért nehéz kezelni.

Búzás Irén: Én is így látom. Van alapja az előítéleteknek és nem véletlen az sem, hogy sokan vannak a börtönökben, de azt is el kell mondanom, hogy pontosan ezért kell ezekkel az emberekkel már most foglalkozni. És, mindig van ezek között az emberek között is olyan ember, aki szeretne új életet kezdeni, de nincs lehetősége az előítéletek miatt.

Fekete Ágnes: Van-e példa arra, hogy tényleg megváltozik egy élet, tartósan?

Búzás Irén: Igen. Erre van példa. Itt újra az öcsémet szeretném felhozni, aki közvetlen környezetemben nőtt fel. Ő hároméves korában kerül oda és nem tudta magáról, hogy cigány származású. Az első napokban az iskolában kellett azt megtapasztalnia, hogy ő csak egy cigány. Nálunk ő ugyanolyan tagként volt kezelve. Az iskolában szembesült cigányságával a gyerekek közötti előítélet formájában. Ő például egy jobb sorsra érdemes ember és nem a külső alapján kell megítélni vagy aszerint, hogy milyen tapasztalataink voltak eddig a cigányokkal. Ahogyan megvolt ez nálam Dél-Amerikában. Ott is volt olyan, aki kirabolt, de volt olyan, aki új életet kezdett. Itt is lesz olyan, aki visszaesik, aki tovább folytatja majd a bűnöző életmódot esetleg, és lesz olyan is, aki új életet kezd és igazán nemes munkása lesz Istennek. A rohodi gyülekezetben tudnék még mondani példát. Rohod egy szabolcsi kisfalu. Az ottani lelkésznő, akit Magyar Ildikónak hívnak, nagyon jó munkát végez az ottani cigányok között. Az ottani cigányok nagyon jó anyagi helyzetben élnek, mert az ottani férjek vállalkozók. Náluk is megvolt ez a változás. Van egy nénike, Bözsi néni. Amikor legutóbb ott szolgáltam, akkor azt mondta nekem Bözsi néni, hogy Irénke tiszteletes, ha megy szolgálni, akkor vigyen engem magával. Szeretettel küldök oda mindenkit. Nézze meg, találkozzon velük! Kispaládra, Botpaládra…., ahol szintén egy nagyon jó lelkész kollégám van. Több példát is tudok mondani hála Istennek, és ezeket az embereket személyesen ismerem. Ebben a reményben indulok el erre az útra, hogy Isten áldást ad majd a munkánkra. Biztos, hogy lesz nehézség is – erre már most kell készülni -, de ettől függetlenül küzdeni kell továbbra is. Szeretnék mindenkit hívni erre a küzdelemre.

Fekete Ágnes: Aki a cigány misszió, vagy más, hasonló küldetések után érdeklődik a zsinat missziói osztályán teheti ezt meg: Budapesten, Abonyi utca 21. szám alatt. Most ennek az osztálynak a vezetőjét: Bölcsföldi Andrást hallják, akivel Bodajkon az Ifjúsági Találkozón beszélgethettem.

Bölcsföldi András: Kecskeméten vagyok ifjúsági lelkész és a zsinat misszió osztályán is dolgozom. Nekem három olyan alapszavam van, ami most megérlelődött bennem: a személyesség, a hitelesség és a szeretet. Akár a médiumok is, egy olyan világot tükröznek, amely nem személyes, noha éppen személyes tanácsokat adnak látszólag, – rossz tanácsokat is időnként- emellett mégsem személyesek. Tanárként is úgy tapasztalom, hogy nagyon fontos, hogy ha egy kis ajándékot adok valakinek, akkor személyesen adjam át, azt aláírjam stb. Ezt a személyességet nagyon fontosnak tartom. Amikor karácsonykor vagy születésnapkor valakinek adtam egy ajándékot, akkor azt akár évekkel később is ott láttam a szobájában vagy említette, hogy ezt már ilyet kapott. Szeretek fotózni és fotókat is adok ajándékba azoknak, akiket fotózok, azt nem szeretik, de egyébként később nagyon vágyják, hogy hogyan is néztem ki és ilyenkor ezeket a személyes fotókat is láttam később viszont. Tehát ezt a személyességet érzem fontosnak, amit a fiatalok is óhajtják ezeket a kapcsolatokat. Németországban például vannak olyan kísérleti iskolák, ahol már nincsen osztályfőnök, hanem mindent számítógépen tanítanak. Ezek kísérleti dolgok és úgy gondolom, hogy ez nagyon rossz irány lenne, ha erre mennénk tovább.

Fekete Ágnes: Ebben az elszemélytelenedő világban az egyháznak tényleg lenne szerepe.

Bölcsföldi András: Igen. Ráadásul mindent most már a tájékoztató rendszereken, a médiumokon keresztül kap az ember – információkat. Egy személyes örömhírt elviszek egy családba, egy néninek, egy diáknak kis ajándékkal, egy könyvvel, az – úgy gondolom, hogy – mindennél többet ér. A másik a hitelesség. Ha valahol lenne behoznivalója az egyháznak is – úgy gondolom, hogy – az ez a terület lenne. A szavaink mögött ott lenne a mi hitelünk is. Maga az egyház a közvélemény kutatások szerint nem a legrosszabb helyen áll a hitelességben. Tehát a politikában, a kereskedelemben sok botrány bontakozik ki és az egyház még mindig tartja azt a hitelét, ami viszont nem magunkból fakad, hanem évszázadok alatt kialakult és azért alakulhatott ki, mert az egész keresztyénség eredete hiteles. A harmadik a szeretet, a Biblia szerint is összefog mindent. Én úgy gondolom, hogy ezt egy olyan szó, ami mindenkiben megmozdít valamit érzelmileg – különösen a magyarban, ahol mindent a szeretettel fejezünk ki, a kiskutyánk iránti szeretetet is. Az angolban is a németben is a kedvel ige, a szeret ige kicsit mást jelent és másképp is fejezzük ki -. A magyarban egyrészt nagyon sok mindenre használjuk, másrészt pedig, talán egy kicsit félünk az igazi kimondásra. Tehát, amikor tényleg a legbensőnkből fakad az, hogy valakinek kimondjuk, hogy szeretjük. Pl. amikor a kamaszkorban valaki megvallja a szerelmét, azt a félmondatot, esetleg napokig készül rá és izgul és izzad tőle. Talán egy kicsit így vagyunk Istennel is. Talán nem mondjuk így közvetlenül, túl szemérmesnek gondoljuk ezt a mondatot, pedig Dávid olyan szépen mondta, hogy: Szeretlek Uram, erősségem. Ő kimondta többször egy zsoltárban. Nemcsak azért hiányzik, hogy nem mondjuk ki, hanem azért is, mert talán nincs mögötte az a tartalom, amivel kimondhatnánk.

Fekete Ágnes: Lehet egy ilyen találkozó hozadéka ez a három kulcsszó?

Bölcsföldi András: A személyesség – úgy gondolom – nagyon sokban, hiszen nagyon sokat beszéltünk arról, hogy legyenek-e csoportbeszélgetések. Azt mondtuk, hogy próbáljuk meg. Sokat dolgoztak a csoportvezetők, hogy kiképezzék őket és egyáltalán kitalálják, hogy hogyan lehet 80-100 fős csoportot létrehozni. Mégis, azt mondtuk, hogy kell egy személyes réteg. Van egy koncert, amin az ember elüldögél, vagy egy áhítaton is el lehet bújni, de egy csoportbeszélgetésen 10-12 ember van, egymás szemébe kell nézni, be kell mutatkozni, az egészen más. Ebből a szempontból nagyon örülök, egy nagyon erős csoport lett a csoportvezetőknek, a csoporttal foglalkozóknak a közössége. A másik kettő is nagyon fontos, hiszen olyan embereket hívtunk ide, akik a saját szakágukban, hitükben hitelesek. A szeretet pedig egy nagy kérdés. Itt eljöttem az ebédlő mellett, ahol úgy néztem, hogy legalább egy másfélórás sor áll még. Ezt végigvárni, végig beszélgetni valakivel, akit esetleg nem ismerek és nem az a legnagyobb probléma, hogy sorba kell állni…

Fekete Ágnes: Bármilyen aszályos volt ez az év, az elmúlt hónapban learatták azt a kevés gabonát, ami az idén termett. A Kecskeméti Gyülekezetben Aratási Hálaünnepet szokott tartani ilyenkor. Ebből az Istentiszteletből hallgassunk meg részleteket. Mivel hónap utolsó szerdáján – szokásunkhoz híven – egy hosszabb prédikációt hallgathatunk meg.

Magyarné Balogh Erzsébet hirdeti az Igét.

Amint segítségünk, ünnepi istentiszteletünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek. Teljes szentháromság. Egy örök, igaz, élő és cselekvő Isten, akié minden hatalom, mennyen és földön, most és mindörökké. Ámen.

Jézus ezt mondja: ”emeljétek fel a szemeteket és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. Az arató jutalmat kap és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. Én elküldelek Titeket, hogy azt arassátok, amiért nem Ti fáradtatok, mások fáradoztak érte. Ti pedig az ő munkájukba álltatok bele. Pál Apostol ezt írja: Amit vet az ember, azt fogja aratni. Aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást. Aki pedig a léleknek vet, a lélekből fog aratni örök életet.”
Ámen.

Van Erdélyben egy kicsiny falu, ahol többször járhattam. A falunak a templomában a falak tele vannak gyönyörű kézimunkákkal és a kézimunkákba bele vannak hímezve embereknek a nevei. Bele vannak hímezve az évszámok is, hogy ki mikor adományozta a templomnak azokat a terítőket. Vannak faragások is, a karzatok is faragottak és az oszlopokba ugyancsak nevek vannak belevésve és évszámok. Sőt, az egész templom mennyezetén, a kazettákon is nevek és évszámok vannak, amik egy üzenetet hordoznak, hogy emberek az életüket meghatározó időszakában valamit adni akartak Istennek és ezt megvallották. Bele vannak hímezve a terítőkbe, hogy konfirmációkor készült. Azután van ilyen is egyszerűen csak ennyi, hogy: "hálából", vagy hogy "megsegített az Úr". Az Úr asztala fölött pedig mindig van egy hatalmas búzakoszorú, nálunk is van most az Úr asztalán egy csokor búza. Évről-évre újra kötik ezt a búzakoszorút az aratás idején, ami gyönyörű, érett kalászokból áll. Nevek vannak tehát a templomban, amik azt hirdetik, hogy én, személyesen én vagyok az, aki hálával tartozom az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek. Élő kövekből áll tehát a templom. Emberek neveiből, akik valamilyen módon tapasztalták Isten munkáját az életükben. Az Úr asztala fölött a búzakoszorú pedig azt hirdeti, hogy íme, így gyűjti egybe Isten az övéit az aratás idején. Azoknak a nevei és azoknak a koszorúi, akik Isten házába hozzák a szívüket. A búzakoszorú mindig az Úr asztala fölött, a menny és a föld között van. Hirdeti, hogy van reménység: Istenbe vetett reménység, ami meg nem szégyenít, ami fölötte van emberi bizodalmunknak és reményünknek. Hirdeti az Úr ígéretét, hogy így fog összegyűjteni érett kalászként az aratás napján. Így emlékeztet most minket is ez a búzacsokor. János Evangéliumában Jézus a tanítványokhoz beszél, az ő mondatai hangoztak el itt is. A tanítványok, Jézus követői éppen lemaradtak egy fontos beszélgetésről, mert elmentek, hogy élelmet vásároljanak maguknak. Ennivalóért igyekeztek be a városba Samáriába, miközben Jézus egy sorsdöntő beszélgetést folytat egy asszonnyal. Ebből a beszélgetésből a samáriai asszony egy egészen új emberként jön ki, mert új látást kap az életére nézve. Arra gondoltam, hányszor mentem én is el, hányszor megyünk el és hányszor maradunk le sorsdöntő élményekről, sorsdöntő beszélgetésekről, mert éppen a testnek vetünk. A tanítványok ennivalót vásároltak, s amit meghoznak később, arra Jézus azt mondja, hogy: Ne haragudjatok, most ennél sokkal fontosabb dologról van szó. Ez az asszony egy új életet kapott. Jézus azt mondja nekik: nem eszem veletek. Arról az aratásról kezd beszélni, amiről azt mondja, hogy készen van. Ez tölti ki a szívét, a gondolatait, az egész életét, hogy teljesítse az Atyának küldetését. És, ez fontosabb az evésnél, fontosabb annál, hogy időben ebédeljen, ez fontosabb annál, hogy pihenjen, ez mindennél fontosabb. Miért? – Mert azt mondja: Az aratás ideje itt van. Fehérek a mezők az aratásra. Mi, akik ismerjük ezt a történetet, a samáriai asszony történetét, csodálkozhatunk. Aratás? Akkor, amikor egyetlen ember élete megváltozik? Amikor aratásról beszélünk, akkor érett gabonatáblák jelennek meg a szemünk előtt. Arany mező, de nem egyetlen érett gabonaszál. De, Jézus ne téved. Azt mondja: Bizony, itt van az aratás, egy asszonynak az élete, sorsfordulót vet. Isten az Ószövetségben azt mondja Ésaiás próféta könyvében: Én téged személyesen hívlak, a neveden szólítalak, neked mondom, az enyém vagy. Bizony, Jézus nem téved, amikor azt mondja: itt van az aratás, mert egy asszonynak az élete új fordulatot vett. Csak egy nevén szólított, aki hozza a háláját, hozza a gyászát, hozza a terheit, hozza a nyomorúságait, jön úgy , ahogy van. Az jöhet majd az érett búzakoszorúba. Ezért fontos, hogy legyünk ott a helyünkön. És, tudjátok nem választ el tőle a hűtlenségetek sem. Nem választ el a keserűséged, hogy nem imádkoztál minden nap, hogy nem értetted Jób könyvét, amikor olvastad lapról- lapra. Nem választ el a vád, amit megfogalmaztál, hogy "miért pont velem történtek ezek a dolgok". Jézus azt mondja: fontos, hogy tudd, itt van az aratásnak az ideje. Hogyan? Hát, annyira készen lennénk? Úgy nézünk mi ki, mint egy érett gabonatábla? Össze vannak gyűjtve az emberek? Mind az a 15 000 ember Kecskeméten, aki reformátusnak vallotta magát? Nincs összegyűjtve. Nem úgy nézünk ki, mint egy érett gabonatábla. Nincsen egy gabonatáblánk, amely maradéktalanul és hiánytalanul megteremte volna a kalászokat, de vannak érett kalászok itt is és mindenütt az imaházakban. Vannak érett kalászok mindenütt, mert érett kalászként tekintek a város szélén egy idős asszonyra, aki már sok éve nem tud idejönni, de a városért imádkozik. Érett kalász az a rákos beteg, aki ragyogó szemekkel beszél Jézusról, mert minden pillanatban fogja a kezét, és érett kalász az a magányos nő is, akinek minden oka megvolna, hogy szüntelenül sírjon és szomorkodjon, de ragyog a tekintete. Mert a vető, az Atya és ő már elkezdte a vetést. És, te és én és minden szolgája Istennek ebbe a munkába álltunk csupán be és azokéba, akik előttünk voltak. És, ha te megtanítottad a gyermekedet imádkozni, vetettél, ha te elhoztad a gyermekedet a templomba, vetettél. Ha te imádkoztál a hozzád tartozókért, akkor is vetettél, ha áldást mondtál emberek életére, vetést végeztél. Ha vigasztaltál, ha segítettél valakinek, vetettél. Részt vettél az Atyának a munkájában. Jézus azt mondja, hogy együtt örül a vető és az arató. Együtt örülünk vele, mert beálltunk egy munkába, ami nem a mienk. Nem kell nekünk árgus szemekkel nézni egymás munkáját, mert itt nem a mi munkánkról van szó. Nekünk csak egy dolgunk van, hogy az örök életnek a lélek által vessünk. Hirdetve szavainkkal és életünkkel, hogy bizony igaz, hogy eljön az aratás, amikor ő össze akar gyűjteni bennünket. Jézus azt mondja a tanítványoknak, mikor visszajönnek az ennivalójukkal, hogy: lássatok a lélek által, lássatok már végre. Pál pedig azt mondja nekünk, hogy a léleknek vessél, a szentlélek által vessed az örök életet, mert itt az idő, lásd meg, szólj és vess és kezdd el most, hozd magadat úgy, ahogy vagy. Legyél érett kalász és együtt legyünk az ő megáldott népe.
Ámen