2003-08-13

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Nyáron mindenfelé kirándulunk, ha tehetjük. Ma egy érdekes barangolásra hívjuk hallgatóinkat, a csipke birodalmába. Nem is gondolnánk, hogy a század eleji csipkeverő divat mögött itt is, ott is protestáns asszonyok szorgalmát láthatjuk. Érdekes jelenség, hogy egy református lelkész Balatonendréden elkezedi tanítani az asszonyoknak a csipkeverést, több száz családnak adva ezzel kenyeret, ugyanakkor egy lelkészcsaládból származó asszony Nógrádban bevezeti a Hunnia csipkét, amelyet egész Európában is ismernek és halasi református asszonyok is verik a híres díszeket. Balatonendréden, egy múzeumban megtekinthető a Kájel Endre lelkipásztor munkája nyomán született sok, szép csipke. Most a Budapesti Iparművészeti Múzeumban is nyílik egy kiállítás. Ónódy Szabó Sándorné, Fáy Ildikó és az ő őseinek a munkájából, a Hunnia csipkéből. Ő családjával együtt egyházunk oszlopos tagja, aki keze munkájával is szeretne Istenről beszélni. Nemrég életmű díjat is kapott Kiskunhalason értékmegőrző tanításáért.

Fáy Ildikó: A fonalat orsókra kell föltekerni, sőt kezdetben az én nagymamámnak volt olyan orsója, amit Nógrád megyében faragtak akácfából, törhetetlenebb, mint a többi fa. Mindig párosával kell készíteni az orsókat. Akkor ebből gombostűk segítségével átvetni egymáson.

Fekete Ágnes: Ezek itt kész csipkék?

Fáy Ildikó: Ezek szívecskék, virágocskák. A nagymamám Fáy Aladárné, Edvi Illés Gizella volt. Az Edvi Illés család sok művészt adott, de nagyon sok lelkész is volt közöttük.

Fekete Ágnes: Honnan valósi ez a család?

Fáy Ildikó: Egy Edvi Illés Gergely nevű gályarab volt.A zsinaton én láttam azt a nagy táblát és ott a hatodik sorban van Edvi Illés Gergely is.

Fekete Ágnes: Tehát valószínűsíthető, hogy egy gályarab prédikátor volt az őse?

Fáy Ildikó: Valószínű. Állítólag, a szájhagyomány szerint ők valami menekült hugenották lehettek, akik idekerültek Magyarországra. Eljutottak oda, hogy a Ráday utcai Református Teológián a könyvtárszobában kiállította Kájel Endre, aki lelkész volt Balatonendréden és velük együtt Fáy Aladárné is kiállított. Kájel Endre a 20. század elején kenyeret akart adni a nép kezébe, és az újságcikk szerint 31 telepen 700 képzett magyar falusi lány készíti a habos csipkét.

Fekete Ágnes: Itt előttünk van egy kivonat a Budapesti Hírlapból 1924. június 15.

Fáy Ildikó: Ebben a cikkben azt írja, hogy több, mint száz tanítónőt képzett ki, akik intelligens vezetői voltak a 31 falu asszonyainak. Lelkiekben és ebben a művészetben segítik az asszonyokat. A börtönökben a szerencsétlen bűnös asszonyok lelkét a magyar csipkeművészet téríti vissza a lejtőről és az árvaházakban a gyermeklányok fogékony lelkéből és ez űzi el a jövő felett való aggodalom gondját.

Fekete Ágnes: Próbálta terjeszteni, hogy mindenfelé ezt a szép csipkét verjék.

Fáy Ildikó: Igen. Egészen a 20. század elején 31 telepen . A felesége volt főleg, aki a csipke rajzokat és a csipkemintákat beszerezte.

Fekete Ágnes: Ez is Hunnia csipke?

Fáy Ildikó: Ez nem volt Hunnia csipke, ez olyan fajta volt, ami egész Európában elterjedt, főleg Olaszországban és Hollandiában. Az én nagymamám, aki egy magyar stílusú, vert csipkét akart kiállítani, – akkor kezdték a népművészetnek a motívumait felfedezni – rátalált a fehér hímzéseknek, a sárközi hímzéseknek a mintáira és azokból készített csipkéket.

Fekete Ágnes: Miért volt ez az indítása? Megszerette egyszerűen a csipkéket és szeretett volna valami egyedit létrehozni?

Fáy Ildikó: Annak idején a lányok saját maguk készítették a stafírungjukat és volt neki egy olyan vendég ágyneműje, amiben csipkebetét volt. Akkor a divat rettentő sok csipkét használt. Nagymamám evangélikus volt, de ő részt vett a Protestáns Nőszövetségben is. Egyik évben elnökké is választották. Mindenesetre 1929-ben az Erő című újságban, amit Karátsony Sándor vezetett, a Hunnia csipkéről ír egy cikket és itt már azt írja, hogy neki sok tanítványa van és ezeket külföldön értékesítik: Londonban stb., sőt a Brüsszeli Múzeumba is került ez az ún. Hunnia csipke, amit azóta hívtak Hunnia csipkének, mióta exportra vitték. Én gondoltam, hogy ezt a mai világban is fel kellene eleveníteni, mivel nagy az érdeklődés. Sok az asszonyoknak van ideje, főleg, amikor nyugdíjba mennek és még nincs unokájuk. Én 1994-ben kiadtam egy könyvet a vert csipkéről, főleg a Hunnia csipkének a technológiáját ismertetem, tanítottam is ún. csipke heteken a csipke egyesületnek a rendezvényein és vannak sokan Magyarországon, akik ismerik a technológiát, ami elég nehéz a többihez képest, de megéri csinálni, mert nagyon szép.

Fekete Ágnes: A Református Világtalálkozóra is tetszett készíteni egy sajátos, református szimbólumú csipkét.

Fáy Ildikó: Igen. 1996-ban volt a Református Világtalálkozó és akkor az egyik fiam a szervezésben részt vett és meg elkészítettem az emblémát színesen – a bárányt. Az is fog most szerepelni a kiállításon.

Fekete Ágnes: Egyébként a családban a református hit mennyire volt begyökerezve?

Fáy Ildikó: Egyik testvérem volt az, aki beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, később beiratkozott a teológiára. Szóval, ő mint művész is és mint lelkész is szerepelt. A Fáy család nagy református volt mindig, mert az a Fáy András is, aki a Kálvin téri Altemplomban van eltemetve, alapítója volt a Református Teológiának. Ő is egy családtagunk volt. Fóton volt szőlője és Vörösmarty ott írta a Fóti dalt, az ő szőlőjében.

Fekete Ágnes: Tehát, akkor ez mindig így volt, hogy tetszettek járni templomba?

Fáy Ildikó: Igen. Mindig jártunk.

Fekete Ágnes: A nehéz időkben hogyan működött ez?

Fáy Ildikó: Annyira működött, hogy amikor a gyerekeink iskolába jártak, akkor az én uram beíratta őket hitoktatásra. Itt a kerületből akkor a három Ónódy gyerek járt hitoktatásra és a négy Muzsnai gyerek. Ennyi volt, akkor, amikor az én gyerekeim iskolások voltak

Fekete Ágnes: Gondolom, furcsállták, hogy pont ez a hét gyerek járt hittanra.

Fáy Ildikó: Meg is kérdezték az uramat, hogy lelkész-e, ő válaszolta, hogy nem lelkész.

Fekete Ágnes: Most is tetszenek járni templomba?

Fáy Ildikó: A Böszörményi útra járunk, ahol mind a két fiam presbiter. A Biblia szerint rendeztük be az életünket és meg is segített a jó Isten bennünket nagyon.

Fekete Ágnes: Magyarországra számos turista látogatott el ebben az évben. Nemcsak a látnivalókért, hanem egy ökumenikus konferenciáért is ide utaztak számos országból az elmúlt héten. A Nemzetközi Ökumenikus Társaság magyarországi vezetőjét, Kolonits Veronikát hallhatják, majd az itt megrendezett konferencia néhány résztvevőjét.

Kolonits Veronika: Budapesten vagyunk a Nemzetközi Ökumenikus Társaság 35. Nemzetközi Konferenciáján. Ez Budán van az Államigazgatási Kar épületében.

Fekete Ágnes: Hány résztvevő van itt?

Kolonits Veronika: Pillanatnyilag 240 külföldi van és mintegy 20 magyar. Részint szervező, részint bejáró résztvevőként a konferenciára.

Fekete Ágnes: Mit tudhatunk erről a szervezetről?

Kolonits Veronika: 1968-ban lett alapítva és egyre több és több országban létesített nemzeti szervezetet. Pillanatnyilag 11 európai országban van ún. régiója. Ezek elég nagy függetlenséggel rendelkeznek, de van egy központi elnökség, amely irányítja és legfőbb szerve az évenkénti nemzetközi konferencia. A programja ezeknek a konferenciáknak sajátságos, mert nagyon erős a liturgikus oldala ennek az egyesületnek. Nagy szép liturgiákat dolgozott ki. Évtizedek alatt csiszolgatta és évről évre rakódok hozzá valami. Idén is vannak változások. Pl. a hazai ortodoxok dr. Kalotai József vezetésével, összefogva a román erdélyi ortodoxokkal egy nagyon szép és sajátságos vesperást mutattak be, amelynek mindannyian örültünk és egy új színfolt volt, mert ilyen típusút eddig még nem láttunk. A liturgiákra az a jellemző, hogy van katolikus, református, evangélikus, anglikán – ezek minden esetben vannak – és valamilyenfajta ortodox is, néha mise, de mivel az az ortodoxoknál nagyon hosszú, ezért többnyire vesperás van helyette litániával összekötve. És, hogy mégis legyen valami olyan jellege, mint a többinek, a végén kenyeret áldanak meg és szőlőt, meg olajat. Ez nem pótolja az eukarisztiát, de mégis arra emlékeztet. Ezen kívül minden reggel egy áhítattal kezdődik, ami úgy az embereket beviszi a konferencia hangulatába és utána következnek ezek a felsorolt, fő felekezetek által bemutatott istentiszteletek, misék, aszerint, hogy melyik felekezet hogyan definiálja ezt. Minden esetben magában foglalja az úrvacsorát, illetve a katolikusoknál az áldozást.

Fekete Ágnes: Mi az, ami személyesen vonzza ebben az egész célban, társaságban?

Kolonits Veronika: Mindegyikünket, akik itt megjelenünk, vonz az egység irányába történő elmozdulás. Ez nem történik egyik pillanatról a másikra. Ehhez tenni kell sok-sok, apró lépést. Ez is egy lehetőség arra, hogy itt egy kicsit megéljük ezt a sokfelekezetű és soknyelvű Európát. Szóval, egy kicsit az európai egységnek is a leképezése, ahol ennyi nyelvi közösség van.

Fekete Ágnes: Részt vettem egy istentiszteleten, és az tényleg nagy élmény volt, hogy mindenki a maga nyelvén mondta. Együtt voltak különböző felekezetek, különböző népek.

Kolonits Veronika: Igen, tehát ez egy picit reprezentálja itt Európa keresztyén vallási közösségét is. Az által, hogy ezek a konferenciák vándorolnak évről évre egyik országból a másikba, így részint mi ismerjük meg a másik országot, másrészt a másik ország ismeri meg a Nemzetközi Ökomenikus Mozgalmat. Ez a kölcsönhatás ennek a konferenciázásnak és a vándorlásnak a lényege.

Kate Davson vagyok a Nemzetközi Ökomenikus Társaság brit régió elnöke. Nagyon fontos számomra ez a munka, mert amíg a keresztyének nem egységesek, nem töltjük be Krisztus imádságát, amikor azt kérte, hogy egyek legyünk. Az anglikán egyházban neveltek és ma is tagja vagyok, de inkább azt szeretem mondani, hogy Jézus Krisztus egyházának tagja vagyok. Amikor az emberek megkérdezik, hogy mit csinálunk ebben az ökumenikus társaságban, azt szoktam válaszolni, hogy: nem csinálunk semmi különöset, vagyunk. Egyek vagyunk. Minden konferenciának megvan a sajátos jellege. Nagyon örülünk, hogy itt Magyarországon lehetünk és tapasztalhatjuk, hogy milyen erős ökomenikus lélek él itt az elmúlt kommunista rendszer szörnyűségei ellenére. Nagyon fontos, hogy bátorítsuk és erősítsük egymást az egységben.

Brian Fraser vagyok. Tagja vagyok a Nemzetközi Ökomenikus Társaságnak, de a feleségem a nemzetközi titkára.

Elisabeth Fraser vagyok. Angliából mentük nyugdíjba. Most Franciaországban élünk és a társaságnak dolgozom. Mindig is keresztyén ember voltam, de ahogy idősödöm, egyre fontosabb számomra, hogy a keresztyének egységes egészet alkossanak ebben a világban. Együtt érthetjük meg Isten szavát. Ha visszagondolok arra a konferenciára, ami néhány éve a spanyol Avilában volt, volt ott egy nagyon gyönyörű istentisztelet. Eljött az Avilai Egyetem Judaisztikai Tanszékének egyik professzora. Ő zsidó ember volt, de ki akarta fejezni szolidaritását irányunkban. Jelen volt velünk és ez nagyon szép volt.

Brian Fraser: Ha együtt vagyunk, egyre jobban megismerjük egymást és ez egy jel ebben a világban. Talán lesznek, akik így közelednek a keresztyénséghez, hogy látják a mi egységünket.

Brian Fraser: Tegnap Tihanyban jártunk, egy orgonakoncertet is hallgathattunk, meglátogathattuk az Apátságot is. Nagyon szép volt. Néhányan fürödtek is, szép nap volt.

Dr. Karl Adolf Bauer vagyok. Új képet kapunk azokról a kis egyházakról, amelyek országainkban vannak. Nem vagyunk hivatalos szervezet, ezért egy kicsit előrébb járunk a hivatalos egyházaknál. Például az úrvacsora kérdésében. Nálunk az él az eukarisztiával, az úrvacsorával, aki akar. Tehát, mindenkit meghívunk. Gyakorlatilag ez azt is jelenti, hogy legtöbbször együtt vagyunk mindenféle felekezetekből a különböző istentiszteleteken. Egyszerűen követjük Jézus meghívását.

Fekete Ágnes: A Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola minden évben egy tábort szervez a leendő első éveseknek. Ez az ún. Gólyatábor. Balogh Balázs látogatott el hozzájuk Kölkedre.

Balogh Balázs: Mucsi Zsófia tanárnő, mióta működik itt ez a Gólyatábor Kölkeden?

Mucsi Zsófia: Amióta a főiskola beindult. A főigazgatónk még lelkész korában is ide hozta a gyülekezeti csoportokat és utána a gólyák is idejöttek.

Balogh Balázs: Miért van az, hogy Nagykőröstől ilyen távoli helyre és egy viszonylag csendes helyre hozzátok a gólyákat?

Mucsi Zsófia: Ennek megvan az oka. Maga Kőrös is egy elég zárt közösség, de abból majd látnak még eleget. Itt a táboron belül van alkalom arra, hogy tényleg csak magunkban legyünk, egymással ismerkedjünk és beszélgessünk.

Balogh Balázs: Az első napokat azért elnézve, elég nyitott a társaság ilyenkor.

Mucsi Zsófia: Azért eléggé meg vannak még szeppenve az elején, de valami csodálatos módon – ahogy láttam a csoportokat az elmúlt két évben – a hét végére szinte jó barátok lesznek, testvérek, keresztyén testvérek és a legjobb érzéssel mennek el. Várják és készülnek, hogy szeptemberben találkozzanak. Amikor a felvételi jelentkezés történik, kérünk lelkészi ajánlást is és a gyülekezeti beszámolót is meghallgatjuk. Elvileg mindenkinek van valamilyen gyülekezeti háttere vagy keresztyén közösséggel kapcsolata. Azt a fajta intenzív és szoros együttlétet, közösségi életet, amit mi szeretnénk a főiskolán belül megvalósítani, annak az alaphangját itt szeretnénk megadni. Minden évben más igeszakaszok kerülnek elő, ez változik, de amire a legnagyobb hangsúlyt tesszük az az, hogy együtt legyünk az ige körül, hogy mindenki megszokja azt, hogy mindenkinek a véleménye számít. Fontos az, hogy elmondja, hogy mit gondol az igéről és hogy melyek a saját élményei az ő keresztyén hívő életében.

Balogh Balázs: Szokták mondani, hogy jó, ha van néhány fiú a társaságban, ahol sok hölgy van. Most néhányan jöttek, azért nagyon kevesen vannak tanítók.

Mucsi Zsófia: Azt hiszem, ez általában így van. Mind a három szakpár, a tanító – hitoktatók, a tanító – kántor és a szociális munkás – diakónus is. Tanítók és szociális munkások is, elég sok nő található közöttük. Hét közben vannak áhítatok, beszélgetések, közösségi programok is. Hét végén, szombaton pedig egy úrvacsorás istentisztelet itt a templomban, ahol nemcsak elbúcsúzunk egymástól, hanem amit az úrvacsora jelent számunkra: az Úrral és az egymással való közösséget fogjuk gyakorolni.

Balogh Balázs: Miért döntöttetek úgy, hogy Nagykőrösre jöttök tanulni, a Református Tanítóképző Főiskolára?

XY: Úgy gondolom, hogy otthon Kárpátalján nagyon kevés az ilyenfajta munkavállaló ember. Mindenki azzal törődik, hogy meglegyen a saját háza, saját otthona, kényelme és nem azzal, hogy vannak elesett és rászoruló emberek. Én segíteni szeretnék.

Más: Otthon nem találtam ilyen szakot, hogy szociális munkás-diakónus, és ezt az iskolát ismertük és magyar. Kárpátalján van két magyar intézet, ami felsőoktatási intézmény.

Balogh Balázs: Szerintetek lesz valami hátrányotok azokkal szemben, akik magyar középiskolában végeztek?

XY: Mindenképpen lesz, mert állítólag a mi kinti tanulásunk nem ér annyit, mint az itteni. Alacsonyabb színvonalon tanítanak odakint. Ahhoz, hogy itt tanulhassunk, fontos, hogy az anyagi oldalakat megteremtsük. Mivel mi nem kapunk itteni állami támogatást, ösztöndíjat kell szereznünk ahhoz, hogy itt tanuljunk. Ez a legnehezebb része, mert, ha ez oldala meglenne, az anyagi oldal, akkor szerintem mindannyiunknak könnyebb lenne a tanulás. Nem kellene aggódnunk, hogy most mi lesz.

Balogh Balázs: Mennyire becsülik a szociális munkásokat, tanítókat, kántorokat?

XY: Szerintem nincsenek is tisztában azzal, hogy mit is jelent ez a szak, vagy ez a szakpár. Kántor nagyon szükséges mindenhol. A diakónus is, de nem értik, hogy mi is ez, de szükség van rá.

Balogh Balázs: Az egyik, talán a legjobb dolog itt a táborban, amikor angyalkáztok, azaz egymás meglepitek egy-egy ajándékkal.

XY: Nagyon kellemes az, amikor bemegyünk a szobába és az ágyunkon van egy kis apróság, figyelmesség.

Balogh Balázs: Miket kaptatok már?

XY: Csokoládét, igés kártyát, virágot, hajcsatot, képeslapot, kagylót stb. Kézi munka, amit elkészít saját maga, az értékesebb, látszik, hogy dolgozott vele, nemcsak kifizette. Benne van a lelke.

Balogh Balázs: Mi az, ami most éppen készül?

XY: Most éppen egy karkötő készül gyapjúból.

Balogh Balázs: Mi ennek az elkészítési módja? Látom, hogy a kezeid között éppen dörzsölöd.

XY: A gyapjúnak a tömörítése történik éppen meleg, langyos, szappanos vízzel és a mozgatással és a nyomkodással a gyapjúnak az elemi szálai összetömörödnek, összekapaszkodnak és egy ilyen masszív, kemény anyag keletkezik belőle, és ezt lehet különböző tárgyak készítésére használni.

Balogh Balázs: Láttam, hogy nagy sikere volt itt a gólyák között ennek, csakúgy, mint a póló batikolásnak.

XY: Igen, ez a jó, hogy szeretnek egymásnak ajándéktárgyakat vagy saját maguknak különböző tárgyakat készíteni

Pál Apostol I. Korinthusi leveléből olvasnak fel a résztvevők sorban:

”A szeretet türelmes. A szeretet jóságos. A szeretet nem irigykedik. A szeretet nem kérkedik. A szeretet nem fuvalkodik fel. A szeretet nem viselkedik bántóan. A szeretet nem keresi a maga hasznát. A szeretet nem gerjed haragra. A szeretet rója fel a rosszat. A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. A szeretet mindent elfedez. A szeretet mindent hisz. A szeretet mindent remél. A szeretet mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.”

Fekete Ágnes: Hallottuk, ahogyan a nagykőrösi hallgatók felolvasták a Szeretet himnuszát Pál Apostol I. Korinthusi leveléből. A szeretet türelmes, jóságos, nem gerjed haragra, együtt örül az igazsággal. Számos házi áldás, falra lógatható táblácska és egyéb hasonló hely hordozza ezeket a szép mondatokat. Jó is ez. Magyar nyelvünk szépsége, hogy ennyire mindent átölel ez a szó: szeretet. Mindenre és mindenféleképpen alkalmazhatjuk, de veszély is van ebben, mert szeretni rosszul is lehet. Hány szeretetet láthatunk, amelyik öl. Szeretettel gyilkosságba lehet sodorni valakit. Szeretettel fojtogatni lehet. Szeretettel hazugságban lehet élni, színjátékot játszani, álvilágok álkapcsolatairól. Szeretettel meg lehet lopni egymást, el lehet venni valami nagyon lényegeset, amitől élet lehet a másik élete. Borzasztó sok a rossz szeretet. Ezeknek a tévutaknak mind az van a hátterében, hogy a szeretetet érzelemként értelmezzük. Jó érzés, ösztönös odafordulás, az a vágy, hogy feloldódjon a másik emberben. Isten szeretete szereti az igazságot. Isten szeretete ott tudja hagyni a 99 bárányt az egyért. Isten szeretete engedi szenvedni Jónást félreértett küldetéstudatában. Isten szeretete engedte fiát a keresztre, hogy meghaljon értünk. Nem álomvilág, hanem sokszor nagyon kemény valóság ez. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy ez a mennyei szeretet csak ezt a keménységet mutatja. Isten tudja, mennyire vágyunk arra, hogy átöleljenek. Ismeri földi vágyainkat és megszenteli azokat. Az anyai szeretet ösztönössége a legszebb példa lehet, pedig abban semmi tudatos végiggondolás, mérlegelés nincsen. Isten mégis benne van az anyai ölelésben, de felemeli a gyermeket anyjával együtt, és egy sokkal nagyobb öleléssel karjába veszi. Ezzel óvja meg a rossz szeretettől őket. Ha Isten szeretete találkozik a mi szeretetünkkel, ha tovább tudunk látni annál, ami a szemünk előtt van, akkor a szeretetünk biztosan nem kerül zsákutcába. Isten szeretete a valósághoz, az igazsághoz kötött. Úgy szeret bennünket, ahogyan vagyunk. Ha el kell mondanunk, hogy mi a szeretet, bizonyára sok tagadást mondanánk, mint ahogyan Pál Apostol is így fejezte ki magát: A szeretet nem ilyen, nem olyan, nem irigy, nem haragszik és így tovább. De Pál ír egy pozitív állítást is: A szeretet együtt örül az igazsággal. Azaz, a valósággal, azzal, aminek meg kell történnie, aminek feltétlenül úgy kell lennie. Nem kényszerűségből, hanem örömmel van együtt vele. Isten szeretete megszeretteti az igazságot velünk is. Valamennyiünknek adja meg ezt a Mennyei Atya.
Ámen