2004-03-31

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják

Egyik barátom egy nagyon érdekes élményét osztotta meg velem. Félálomban a reggeli buszon egy keresztyén lélekbuvár könyvet olvasott, amiben éppen azt fejtegették, hogy Isten képes meggyógyítani az embereket, ha hisznek benne. Éppen azon tűnődött, hogy ehhez az igazsághoz akkor is könnyen eljutott volna, ha csak a Bibliát olvassa. Azért csak rágta magát a könyvön, miközben próbálta enyhíteni megégett ujjának fájdalmát. Nem is gondolt fájós ujjának gyógyítására, szeretett volna már otthon lenni, sebtapaszt tenni rá. Akkor egyszer csak mellé ült egy középkorú nő a hetes buszon, elővett egy sebtapaszt, bekötötte fájós ujját, és annyit mondott: – Adjon érte hálát Jézusnak. Azt mondta, számára ez jel volt. Megértem, mert azt hiszem, mindannyiunkat megdöbbentene, menten meggyógyítana, ha ebben az elidegenedett világban így közelednének felénk az emberek. Talán mindannyiunk életében vannak ilyen el-elrejtett fények, amelyek azután erőt adnak arra az időre, amikor kietlenségben érezzük magunkat.

Most Kálvin János életéről szóló sorozatunkban egy ilyen, nem éppen pozitív részlet következik. Nevezetesen: az elhíresült Szervét Mihály ügye, akit eretnekként megégettek Genfben. Az elmúlt héten már beszéltünk arról, hogy abban a korban sajnos, bevett szokás volt ez a fajta elbánás. Éppen Szervét előtt egy fél tucat teológust végeztek ki hasonlóan. Az azonban, hogy ez Genfben is megeshetett, valóban szégyenfoltja történelmünknek. Abban azonban – talán – példát adhatunk, hogy ha őszintén beszélünk arról is, amire nem vagyunk büszkék. Németh Pál beszél Szervét Mihály ügyéről.

Németh Pál: Úgy érezte, hogy az egyház nem igazat tanít az isteni lényről. Furcsa elképzelései voltak a teremtő és a teremtett világ viszonyáról. Úgy érezte, hogy az egész anyagi világ, a teremtett világ valamilyen módon isteni tulajdonságokban részesül, hiszen a teremtő kezéből került ki. Panteista vagy panenteista képzetek voltak a fejében. Egyébként halálához vezető tanítása az nem is annyira a Szentháromság-tan volt, ami miatt a genfiek megijedtek, hanem, hogy 21 éves koráig az ember nem felel a cselekedeteiért. Nem vétkezhet 21 éves koráig az ember. Ez büntetőjogi problémává lesz, és ha azzá lesz, akkor társadalmi problémává lesz, és a társadalom léte forog kockán egy ilyen tanítás miatt.

Fekete Ágnes: Végül is, hogyan került Genfbe? Az egész konfliktus hogy alakult ki?

Németh Pál: Vienne-ben tartózkodik, amikor művét kiadja. A mű sem a szerző nevét, sem a kiadó nevét nem tartalmazza, a nyomdát szét is szedték, miután kinyomtatták. Azért tették, hogy titokban maradjon. Szervét tudta, mit csinált, tudta, hogy mivel jár, ha kiderül, ő a szerzője ennek a műnek. 1553. július 17-én ítélet születik Vienne-ben az inkvizíció részéről – Szervétet máglyahalálra ítélik a katolikusok. Kálvint vádolni szokták azzal, hogy tulajdonképpen Szervétet ő juttatta az inkvizíció kezére. Kétségtelen, Kálvinnak annyi szerepe volt, hogy átadta egy barátjának Szervét eredeti kéziratait – az Institutio egy példányát, amiben Szervét goromba megjegyzései voltak a lapszélekre jegyezve. Kálvin közvetve juttatott dokumentumokat Vienne- be, amelyek az inkvizícióhoz érkezetek. Ott Szervétet letartóztatják, perbe fogják, nagyon gyorsan elítélik, miután bebizonyosodik róla, ő a szerzője ennek az írásnak. Máglyahalálra ítélik, de megszökik nagyon hamar a börtönből. Miután megszökött, Genfen ment keresztül és megjelent az istentiszteleten. Rögtön észrevették. Ez augusztus 13-án történt, jelentették Kálvinnak, hogy itt van Szervét. Kétségtelen, része volt a feljelentésben. Akkor nagyon kemény törvények voltak Genfben, nem lehetett valakit csak úgy megrágalmazni. Ha valaki feljelentett valakit és az nem igazolódott be, azt a büntetést kellett elszenvednie, amit az illető szenvedett volna el, ha beigazolódik. Tehát, veszélyes volt a vádemelés. Nagyon szigorú jogi elvek szerint zajlott le a per. Szervét védekezhetett szabadon. Bár, kevéssé tudott védekezni, mert a bizonyítékok ott voltak a kezükben. Vizsgálják, milyen hatásra jutott ilyen gondolatokra Szervét. Felmerült például az iszlám hatása is. Az egyik kihallgatáson neki is szegezik a kérdést, hogy miért vannak Korán-idézetek a művében. Ő azt válaszolja, azért, hogy Jézus nagyszerűségét ezzel is alátámassza. A következő kérdés: – Milyen könyvnek tartja a Koránt? – Rossz könyv.

Fekete Ágnes: Miért ment Genfbe Szervét, ha egyszer tudta, hogy gondok vannak? Az lett volna a logikus, hogy inkognitóban maradjon.

Németh Pál: Világosan látta, hogy azért, amit ő képvisel, esetleg meg kell halnia. Szó szerint azt mondja egy lelkészhez írt levelében: "Tudom, és nem kételkedem abban, hogy ezért az ügyért meg kell halnom. De nem vesztem el bátorságomat, hogy minél inkább mesteremhez hasonló tanítvány legyek."

Fekete Ágnes: Meghalni ment akkor Genfbe.

Németh Pál: Igen, és támadni Kálvint. Annyira ment ebben Szervét, hogy kérte a genfi tanácsot, Kálvint ítéljék halálra, és vagyonát neki ítéljék, mert ő nagyon sok veszteséget szenvedett el az eddigiek miatt. Kálvinnak nem volt nagy tekintélye Genfben. Pont a Szervét-per idején nagyon kétesélyes volt a dolog, sokan Szervétnek drukkoltak. Elegük volt Kálvinból. Szervétnek nagyon hetyke a viselkedése az elején, be kell deszkázni a börtönablakokat azért, mert a külvilággal kapcsolata van. Lehet tudni, ahogy a tárgyaláson válaszol a kérdésekre, hogy most jó, vagy rossz hírek jöttek, ezek szerint válaszolgat. Küzdelem folyik, és nagyon sokan vannak Szervét pártján.

Fekete Ágnes: Csak azért, hogy ne Kálvinnak legyen igaza – gondolom.

Németh Pál: Egy szabadelvű ember nehezen viselte a kálvini fegyelmet. Az ítélethozatalkor voltak, akik ellene szavaztak Szervét megégetésének. Nem volt teljesen egyértelmű, hogy Kálvin oldala győz. Kétségtelen, amikor már odajutott a dolog, akkor nagyon szigorú és nagyon egyértelmű ítéletet hoztak. Nem is tehettek mást. Megkérdezték a svájci egyházakat és mind egyértelműen negatív ítéletet hozott. Már nem volt kétséges a halálos ítélet. Úgy értelmezték Szervétet, akitől szabadulni kell a keresztyénségnek.

Fekete Ágnes: Akkor teljesen egyértelmű dolog volt, hogy eretnek ügyekben a világi bíróság dönt?

Németh Pál: A régi törvény szerint igen. Az egyházi bíróság nem hozott halálos ítéleteket, azt mindig világi bíróság hozta. Kétségtelen, az egyháznak annyi köze volt ehhez, hogy Kálvin, mint teológus szakértő, a bíróság előtt – mint hiteles tanú – szerepelt. Ez kétségtelen, de nem kezdeményezhetett az ítélethozatal számára semmit. Bizonytalanság volt végig, Szervét reménykedett, hogy ő győz, azt hitte, vannak esélyei. De, mint társadalomra veszélyes egyént ítélte el a világi bíróság.

Fekete Ágnes: Akkor a genfiek nem gondolták azt, amit most mi utólag, hogy kivégezni egy embert bűn? Miért nem küldték el egyszerűen? Miért nem használtak más módszert?

Németh Pál: A genfiek szerettek volna szabadulni Szervéttől. A vienne- iek jöttek is érte, hogy visszavigyék. Amikor megkérdezték őt, hogy vissza akar-e menni Vienne-be, vagy itt marad és vállalja a bírósági eljárást, ő sírva könyörgött, hogy Genfben maradhasson. Ne gondoljunk valami borzasztó kegyetlen eljárásra, eddig nagyon higgadt, értelmes emberek voltak, de kétségtelen, hogy a bírákat mélyen felháborította Szervétnek stílusa, ahogyan felelgetett, ahogyan semmitmondó válaszokat adott. Például Kálvint csak úgy emlegeti a bíróság előtt, hogy "Simon Mágus". Ő nem olyan kedves ember, ne gondoljuk, hogy magasröptű szellem. Szervét nagyon kicsinyes bizonyos dolgokban. Nagyon bántó, nagyon rágalmazó volt. Érdemes áttanulmányozni a per anyagát, magyar nyelven is elérhető. Semmi túlkapás nincs Szervéttel szemben. Ha valakiről beigazolódott az eretnekség és hogy ehhez ragaszkodik – próbálták jobb belátásra bírni. Ezekkel a gondolatokkal kétségtelen, nem engedték tovább. Kálvin is beszélt még vele. Utoljára Farel is próbálta rávenni véleménye megváltoztatására, tehát azért nem egy kegyetlen, "gyorsan véget vessünk a dolognak" – ügy volt. Szervét hajthatatlan maradt. Nagyon nehezen lehet érteni, a tagadásért miért vállal valaki mártírhalált? Az állításért, az rendben van. Ez nagyon nehéz kérdés.

Fekete Ágnes: Végül is mi lett a történet vége?

Németh Pál: Először is Genfben nem volt hóhér, mert ritka volt a halálos ítélet. Fölmerült a kérdés, ami ma már uralkodó vélemény, hogy valakit meggyőződéséért el lehet-e pusztítani. Nálunk, a 20. században nagyon sok embert lehetett elpusztítani a meggyőződéséért, a mi korunk nem lehet túl büszke, és nem lehet túl fellengzős Kálvinékkal szemben, akik jóval korábban éltek. Ez a Szervét-per a református történelemnek nem pozitív lapja és nem a büszkeségünk. 1903-ban engesztelő emlékművet is állítottak a reformátusok, ott megemlékeznek Szervétről. A református egyház mindig a lelkiismeret szabadságának harcosa volt. Maga, Kálvin is így gondolkodott, ezért ez folt a református történelem lelkiismeretén.

Fekete Ágnes: Beszéltünk arról, hogy ő próbálta azért a halálos ítéletet megváltoztatni.

Németh Pál: Ő a kivégzésnek egy más módját akarta, de ebben hajthatatlan volt a genfi tanács. A vád igazolódott és ezzel a váddal ilyen kivégzési mód járt együtt. A törvény ezt írta elő. Kálvin azért mindig igyekezett, nehogy személyes bosszú legyen az őt ért sérelmek miatt, hanem a miatt, amit a társadalom ellen vétett Szervét azzal, amit tanított- amiatt kellett elvesznie. Én nem hiszem, hogy Kálvin gondolatainak az igazságát befolyásolja, hogy Kálvin ilyen dologba keveredett bele.

Fekete Ágnes: Kálvin tanításai valóban igen messzire terjedtek és számos ellensége, rosszhír keltője ellenére sokan megértették üzenetét. A legutóbb például Oroszországban adták ki az Institutiot. Ennek tiszteletére konferenciát rendeztek Sárospatakon az elmúlt héten. Dr. Szűcs Ferenc a Károly Gáspár Református Egyetem megbízott rektora volt az egyik előadó.

Dr. Szűcs Ferenc: Kiadták Oroszországban a történelemben először Kálvin János Institutiojának a fordítását. elkészítették, az Orosz Állami Humanitárius Egyetem a kiadója. Amint az orosz előadóktól hallottuk, Oroszországban a 18. századtól kezdve voltak orosz telepesek Svájcból és Hollandiából, akiknek a cárok annak idején bizonyos adó és egyéb kedvezményeket adtak, hogy bizonyos mesterségeket honosítsanak meg ott. Ezek elég jelentős kolóniák voltak, de az 1917-es forradalom után felszámolódtak, haza mentek, ha tudtak. Ezen kívül a protestánsok, a volgai németek voltak még, akiknek a maradványai szintén megvannak ott.

Fekete Ágnes: Végül is nem oroszok voltak, akik kálvinisták voltak?

Dr. Szűcs Ferenc: Nem oroszok voltak a kálvinisták. A mostaniak viszont oroszok. Ez főként a holland missziónak a következménye. Néhány gyülekezetben élnek, több városban. Vannak Szentpéterváron. Ezek 40-50 fős létszámú kolóniák, illetve a Kárpátaljáról odatelepült magyar reformátusok is hozzájuk csatlakoztak. Próbálják a kálvini egyházfegyelem a szigorúságát alkalmazni. Az a reménységük, hogy a kálvinizmus, mint eszme, és mint társadalomformáló etosz is meg fog jelenni Oroszországban. Ők ezt képviselik.

Fekete Ágnes: Az Institutionak van ma olvasója, van ma relevanciája- kiadni Kálvin művét?

Dr. Szűcs Ferenc: Van egy nyugat felé való tájékozódás az orosz kultúrában és ez ismeretlen mű volt eddig, egészen bizonyosan van kereslet a keresztyének között erre a műre, mert nagyon rendszerezettnek találják. Egy filozófus is volt velük, akit éppen ez fogott meg. Például, könyvtárakat is szerveznek, ez fontos része a missziónak.

Fekete Ágnes: Gondolom, hogy nyelvészetileg az ortodoxiában megjelenő keresztyénségben, bizonyos szavakat talán nem is volt egyszerű lefordítani.

Dr. Szűcs Ferenc: Vannak olyan teológiai kifejezések, amelyek már 1054 előtt különböztek a nyugatiaktól. Így például a megigazulás, megszentelődés fogalmai. Ezek tipikusan nyugati terminológiák, a római jog a terminológiái. Ennek ellenére megtalálták ennek a megfelelőjét. Az én témaköröm éppen az volt, hogy néhány olyan speciális témát vettem, ami egyrészt a protestantizmusban, másrészt Kálvin Institutiojában nagy szerepet játszik, mint a: Szentlélek belső bizonyságtétele, mint: az általános kegyelem. Ezek nagyon fontosak abból a szempontból, hogy a két gondolkodás – az ortodoxia és a nyugati teológiai gondolkodás – között megfelelő hidat is képezzenek. Az ortodox református párbeszédnek, amelyet a múltban hivatalosan is forszíroztak, van némi hozadéka, mert ott derül ki, hogy például a megszentelődésre nincs igazán szava az ortodoxiának. Helyette ők inkább az istenivé válást, a megistenülést mondanák, de – mint kiderült – nagyon sokszor a fogalmakon túl értelemszerű áthallások vannak. Tehát, nagyjából ugyanazt gondolják a különböző fogalmakon. Ez a konferencia az első hivatalos látogatás volt az ő részükről. A küldöttség meglátogatott több teológiát. Így péládul a Budapesti Teológiára is eljöttek. Én azt gondolom, hogy ez inkább kapcsolatfelvétel volt, első lépés, aminek reméljük, lesz folytatása.

Fekete Ágnes: A ránk következő vasárnap, virágvasárnap. Cseri Kálmán igehirdetését hallgassuk meg, amely az ünnepnek arról az apró részletéről szól, amikor Jézus sírt. Így olvassuk Lukács Evangéliuma 19. fejezetében:

"Mikor már közeledtek az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdte el dicsérni Istent nagy fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt mondták: – Áldott a király, aki jön az Úr nevében. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! Néhány farizeus a sokaságból ezt mondta neki: – Mester, dorgáld meg tanítványaidat! – De, ő ezt válaszolta nekik: – Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. És, amikor közeledett, és látta a várost, megsiratta."

Cseri Kálmán: Kedves Testvéreim! Virágvasárnap Jézus Krisztus Jeruzsálembe való bevonulásának az ünnepe. Keresztre feszítése előtt öt nappal a megváltó hozatott egy szamarat, amelyiken még senki sem ült. Felült rá, és a nagy páska ünnepre igyekvő sok zarándokkal együtt ő is fölment a szent városba, Jeruzsálembe. Óriási tömeg fordult meg ilyenkor Jeruzsálemben, egy hétig tartott a nagy ünnep és hetekig- hónapokig készültek erre az ünnepre. Út közben felszínre jön az emberekben az a nagy várakozás, amit tápláltak magukban, hogy ha eljön majd a Messiás, remélik tőle, hogy a rómaiak közé csap, megszabadítja az ő népét minden elnyomástól, és kiszabadítja minden nyomorúságból, és a többi nép fölé helyezi. Egyenesen királyként kezdik éltetni Jézust. Áldott a király, aki jön az Úrnak nevében! A farizeusok megijednek ettől, mert ők nem akartak szembekerülni a római hatósággal, s kérik Jézust, hogy csöndesítse le, sőt, hallgattassa el a sokaságot. Erre válaszolja Jézus: – "Ha ők elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Amikor beérnek a városba, még több emberrel találkoznak. Ember ember hátán, különösen a piacon, és megdöbbenve kell tapasztalni, hogy a templom egy részéből is piacot csináltak. A pogányok udvarán, ahol a csöndes imádságnak és Mózes törvényei hallgatásának a helye lett volna, ugyanúgy nyüzsög a nép, csörög a pénz és adják-veszik a portékát, különösen az áldozati állatokat. Aki a hegy felől érkezik Jeruzsálembe, az elérkezik egy ponthoz, ahonnan az egész várost lehet látni. Csodálatos panoráma az ma is az arra látogatónak. Amikor Jézus ideért, megállította a kis csacsit és hangosan zokogni kezdett. Mindenki ujjong, tele vannak az emberek tervekkel, családi, baráti találkozók helye és ideje is volt egy-egy ilyen nagy ünnep. Felhangzanak a zarándokok dicsőítő énekei, amikor meglátják a templom messze világító fehér falait. Csupa hála és dicsőítés mindenkinek a szíve. Jézus pedig, hangosan sír. Nagyon megrendítő az a kifejezés, amit itt olvasunk, mert nem az a szó van itt a Biblia ősi szövegében, amelyik a csendes sírdogálást jelzi. Amikor például Lázár sírjánál könnyekre fakadt Jézus, itt egy egészen másik szó van, ami a hangos zokogást jelöli. Amikor egy fegyelmezett férfiember igyekszik elfojtani a sírását, de végül is nem bír vele és kitör belőle a zokogás és rázza a zokogás. Ez a szó van itt. Jézus, aki mindig nyugodt és derűs volt, látva a szent várost, sírva fakadt rajta. Vajon miért? Az volt az oka, hogy ő nemcsak a felszínt látta, hanem a valóságot. És, az volt az oka, hogy az ő népének a múltját, jelenés és jövőjét egyben látta itt virágvasárnap. És, az volt az oka, hogy ő mérhetetlenül szerette ezt a népet és tudta, hogy mi vár rá. Ezen az ünnepen egészen nyilvánvalóvá lett, hogy ez a nép megásta a saját sírját. Mivel? Mondja is itt: "Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küldött, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéket, de Te nem akartad! Isten csak ezt a népet ajándékozta meg azzal, hogy közvetlenül beszélt vele, hogy kijelentette magát neki, hogy munkatársává tette és azzá akarta formálni. Ez a nép azonban oda sem figyelt arra, amit Isten mondott neki. Mivel Istent nem tudta elhallgattatni, elnémította az Isten követeit, a prófétákat. Az utolsó nagy próféta, a Próféta Jézus is erre a sorsra jutott. Nem kellett az Isten szava az Isten népének. És, mit mutat a jelen? Azt, hogy harsog a hozsanna, (hosianna azt jelenti, hogy Uram, segíts, segíts most!) mintha valóban tőle várnák a segítséget. Még ez a kritikus mondat is elhangzik, hogy: "Áldott a király, aki jő az Úrnak nevében". De, ki veszi komolyan azt, amit mond? A saját kiabálásukat nem veszik komolyan. Ki viselkedik itt úgy, mint szolga az ő királya előtt? Ők akarják megmondani, hogy miben segítsen. Azt adja nekik, amit ők kérnek. Ezt várják tőle, s miután nem kapták, a hozsánna után öt nappal elhangzik ugyanilyen kórusban a "feszítsd meg!". Egyáltalán nem vették komolyan, amit mondtak, hogy ő a király, és ő szabja a törvényt, és ő csinál rendet, ő utasít, én meg engedelmeskedem. Dehogy is! Eszük ágában sem volt. Áldozati állatok ezreinek vére folyt ki az oltároknál, papok sokasága nyüzsgött, pláne egy ilyen a nagy ünnepen. Több százezer ember megfordult Jeruzsálemben egy hetes páska ünnepen. Jézus azonban a szívekbe látott. Úgy jöttek ki a templomból, ahogy bementek. Nem is akartak változni. Ez a nép olyan lett, mint a gyümölcstelen fügefa. Szép nagy lombú, sehol semmi rajta. Senkinek semmi haszna belőle. A pogányok sem ismerhetik meg az egy igaz élő Istent, hiába jönnek oda, nem tudnak imádkozni a pogányok udvarán, nem hangzik ott a Mózes törvénye, hanem üzletelés folyik ott is. Ez a jelen. És, mi lesz a jövő? Az, ami ennek a múltnak és jelennek az egyenes következménye, mert mindennek következménye van. Jönnek napok, – mondja Jézus – amikor sáncot vonnak körülötted, körül zárnak, mindenfelől megszorítanak, földre tipornak és kő kövön nem marad. Negyven évvel az első virágvasárnap után mindez szó szerint bekövetkezett. Minden mag kikel előbb-utóbb, és mindenből az kel ki, amit elvetett az ember. A virágvasárnapi ujjongó sokaság erre nem gondolt. Mivel ezt meg sem hallja az ő népe, ezért sír. Vajon, ahogy ma itt körül néz, nem kellene-e rajtunk is sírnia? Olyan jó lenne most pár pillanat alatt leltárt csinálni, hogy mi mindent akarunk még ezen a héten elvégezni. Szinte csupa külsődleges dolgot. Nem lehetne-e egy héttel előbb csinálni ilyenkor a nagytakarításokat? Muszáj a nagypénteki ünnepre úgy beesni, hogy holt fáradt az ember? És, csak az ennivaló fontos egy ilyen többnapos ünnepen? Az, hogy az ember a szívét ünneplőbe öltöztetné? És, ha erre nincs idő, nincs gondolat, nincs erő, ugyanazt csináljuk, mint virágvasárnap a jeruzsálemi templomban. A többségnek nem fontos a pogányok üdvössége, csak a maguk egyéni haszna. Ezért sírt Jézus virágvasárnap. Őt nem lehet megtéveszteni hozsannázással. Amikor a legszűkebb tizenkettes tanítványi körben is akadt egy, aki pénzért elárulta, hogyne sírt volna Jézus. És, hogy ne sírna ma is, a mi sok-sok közönyünk, lelki megfáradásunk, ürességünk, vele szembeni bizalmatlanságunk láttán. Soha nem csinált ilyet, mint virágvasárnap, hogy kötélből ostort font, és úgy tisztította meg az Isten templomát, mert egy csomó dolog nem volt a helyén. Valami hasonló ehhez az, ahogy egy édesanya sírt egyszer. A fia hosszabb ideig külföldön volt, azután hazajött. Hihetetlen nyeglén és nagyképűen közölte, hogy milyen sok anyagi jóra tett szert. Hebehurgyán bemutatott egy szőke szépséget, hogy ez a barátnője, és közölte, összeköltöznek. Kivett valahol egy lakosztályt. Ha akarja a mama, megnézheti a csodaautót, ott áll a kapu előtt, nagyon durván elköszönt, és elviharzott. Az édesanya utána leborult az asztalra és sírt. Megkérdeztem, hogy miért. Érdekes volt, amit mondott. Azért sírok legfőképpen, mert előre látom, hogy hogyan fog visszajönni. És, két év múlva megjelent egy nyúzott férfi. A szőke szépség otthagyta, a lakosztályból albérlet lett, a sok csalás miatt bajba kerülve már azt sem tudta fizetni, és megkérdezte, hogy lakhatna-e újra otthon. Ezt előre ki lehet számítani. Mindennek következménye van. Bárcsak megrendítenének bennünket Jézus könnyei! Bár világossá lenne az, hogy mi miatt kell neki ma is sírnia, ha reánk néz, meg körülnéz ebben az országban, ebben a városban. Jézus sokszor egészen egyszerűen azért sír, mivel mi már nem tudunk sírni a bűneinken. Uram, a te szemeddel nézve milyen az én életem? Pakolj ki mindent, ami nem bele való, ajándékozz meg mind azzal, ami nélkül szűkölködöm, és tudom, hogy így leszek igazán emberré. Szabad és gazdag emberré.
Ámen

Bódiss Tamás liturgiai ajánlója az ünnepekre

Virágvasárnap és Nagypéntek énekei

Virágvasárnap latinul Dominica in Palmis nevet kapta, amely nem ezúttal nem zsoltárversre, hanem a nap evangéliumi eseményére utal. Mindannyian tudjuk, hogy ezzel veszi kezdetét a Nagyhét. Sajátos keretet ad ennek a jeruzsálemi bevonulás története, melynek üzenete lehet, hogy a Király önként jött Jeruzsálembe (önként jött a földre), hogy ott magát "megüresítse" és áldozati bárányként magát feláldozza. Éppen erről beszél az epistola-ige, a Filippi levél Krisztus-himnusza. (Fil. 2,5-11.) Virágvasárnapot tehát csak a szenvedéssel és a kereszthalállal együtt érthetjük és ezt énekválasztásunkban is vegyük figyelembe! Érdemes egy mondatban megjegyezni, hogy a régi egyházban olyannyira szimbolikussá vált a bevonulási történet, hogy erre külön szertartás alakult, mely még az istentisztelet előtt a templomon kívül játszódott le énekekkel, igeolvasással és az eseményt felelevenítő szimbolikus cselekedetekkel, magán a templomi szertartáson a Filippi- levélrészlet mellett már a Máté passió (26. és 27. fejezetek) olvasása került sorra. Virágvasárnap énekeit tehát három helyről válogathatjuk: zsoltárok (pl. 118.), a vasárnap történetének énekei (330, 331.) és a nagyhét énekei (különösen 335, 336, 342, 344.) A zsoltárok közül a 118. kapcsolódik szó szerint is az evangéliumi eseményhez, a nagyheti énekek közül pedig a legtalálóbb talán a 335. dicséret 1. verse, melyben Jézus Krisztusnak mind áldozat volta (Ártatlanság Báránya), mind pedig mindenható hatalma (Egek Királya) megnevezésre kerül.

Énekek böjt 6. vasárnapjára (Virágvasárnap): Fennálló ének: 118,1. 11. és/vagy 13. versek Adjatok hálákat az Úrnak / E kő, amit a házépítők / Áldott, aki az Úr nevében vagy 331,1. A nagy Király jön… Fő (derekas) ének: 330. Örvendezzen már e világ (lehetőleg e kevésbé ismert éneket is tanítsuk meg a gyülekezeteknek) Igehirdetés előtt: 335,1. Ó ártatlanság Báránya Ráfelelő ének: 331,4-5. Ó édes Jézus… Záró ének: 344. Királyi zászlók lobognak vagy 336. (1-9, 15. vagy 1,10-15.) Dicsérd lelkem, Istenedet (énekelhető az 500. dics. dallamára is), vagy 342. Jézus világ Megváltója

A Nagyhéten gyülekezeteinkben általában az ünnepi előkészítők mellett Nagypénteken van istentisztelet, számos helyen azonban Nagycsütörtök este – az úrvacsora szereztetésének emlékére – sor kerül úrvacsorás istentiszteletre. A nap epistola-igéje maga a szereztetési ige (1. Kor. 11,23-29.), evangéliumi olvasmánya a lábmosás története. Az úrvacsorával kapcsolatban itt jegyezzük meg, hogy sokfelé (tagadhatatlan "praktikussága" és népszerűsége ellenére) téves gyakorlatként elterjedt a 457-tel kezdődő dicséretek kizárólagos éneklése. Az énekeskönyv kijelölt úrvacsorai énekei egyrészt a 435. és 443. között találhatók, de számos más dicséret és zsoltár alkalmas arra, hogy az úrvacsoravétel élményét elmélyítse, megfelelő válogatással pedig gyülekezeteink énektudását, énekismeretét gyarapítsa.

Énekek Nagycsütörtök napjára: Fennálló ének: 111,1. és 3. Hálát adok Uram, néked / Csuda dolgait az Isten Fő (derekas) ének: 440,1. és 8. verstől Jer lássuk az Úr keresztjét / Ezért szerzé szent asztalát Igehirdetés előtt: 295,1. Jézusom, ki árva lelkem vagy 294,1. Jézus, vígasságom vagy 437,1. Ó, Jézus, mi idvességünk Ráfelelő, illetve úrvacsorára készítő ének: 439,5-.6. Azért, kik éheztek, jertek az Úr asztalához Úrvacsora alatt: 293. Jézus, ó mi idvességünk; 286. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát Záró ének: 336. (1-9, 15. vagy 1,10-15.) Dicsérd lelkem, Istenedet (énekelhető az 500. dics. dallamára is)

A Nagyhét egyéb igei alkalmaira az ünnep énekei (332-346.), más bűnbánati énekek (205-230.) mellett választhatunk a bűnbánati zsoltárokat (6, 32, 38, 51, 102, 130, 143.) és további, a Nagyhéthez kapcsolódó, de kevéssé ismert, de Jézus Krisztus értünk hozott szuenvedésére utaló zsoltárokat, pl. a kereszten elhangzó 22. zsoltárt, valamint a kevésbé ismert 69. (dallama az 51-re éneklendő) és 71. zsoltárt (ez pedig a 31-dikre éneklendő). A keresztyén egyházakban kialakult szokás szerint Nagypéntek napján leggyakrabban a János szerinti szenvedéstörténet az ige (János ev. 18. és 19. fejezete), olvasmányként pedig kivételképpen nem levélrészlet (epistola), hanem Ézsaiásnak az Úr szenvedő szolgájáról mondott próféciája (Ézs. 53,1-12.) került elő. Ha lehet, énekben is szólaltassuk meg a 22. zsoltár szavait! A derekas éneknek lehetőleg olyat válasszunk, ami a nap központi eseményéről, a kereszthalálról szól, például a 341. dicséretet, mely Európa-szerte a legismertebb nagypénteki ének. Számos szép korálfeldolgozás készült ez énekre, amelyet már a böjti idő kezdetétől alkalmas helyen megszólaltathatunk, mégis, sehol máshol nincs jobb helyen, mint Nagyhéten, vagy Nagypéntek istentiszteletén.

Énekek Nagypéntek napjára: Fennálló ének: 22,1,4. (alkalmasak még a 9-11. versek is) Én Istenem… / Aki lát, minden csúfol engemet Fő (derekas) ének: 341. Ó Krisztusfő, te zúzott vagy 337. (javasolt rövidítés: 1. és 4-11.) Paradicsomnak te szép élő fája Igehirdetés előtt: 333,1. Buzdítsd fel, Uram, lelkemet Ráfelelő: 344. Királyi zászlók lobognak (ha lehet, kivételképpen minden versével!) Záró ének: 340,1, 5-8. Te drága Jézus… / Meghal a jó, ki hűség volt s alázat vagy 339. Jézus, Istennek Báránya esetleg a 335. ill. 336. dicséretek