2004-04-07

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Kollégáim a telefon mellett várják hívásaikat, üzeneteiket a 3331-118-as budapesti számon és a 06/30/3331-118-as számon.

Mostanában sok vita alakult ki a Jézus szenvedését bemutató film kapcsán. Remélem, húsvét közeledtével elcsitulnak a hullámok. Egyetlen dolgot emelek ki, amelyben – szerintem – a film védelmezői és támadói egyet értenek. Végre egy moziműsor, amit valószínűleg nem néznek meg a gyermekek. Végre egy film kapcsán elkezdték óvni az embereket a szörnyűségektől. Végre komoly körökben elkezdtek tiltakozni és felhívni a figyelmet arra, milyen veszélyes is lehet a film. Az más kérdés, hogy miért éppen most, de a lényegi állítás mégiscsak értékelendő: nem jó, ha veszélyeztetett korú vagy helyzetű emberek hasonlóan riasztó filmeket megnéznek. Sőt, nem jó Krisztus haláláról sem így beszélni gyermekeknek. De, akkor hogyan beszéljünk? Itt a nagyhét. Hogyan mutassuk be a Passiót otthon? Erről beszélgettem a Bethesda Gyermekkórház több munkatársával. Többek között egy gyermek pszichiáterrel, Csiki Miklóssal és egy gyermek pszichológussal, Károlyi Lillával.

Károlyi Lilla: Akár kicsi, akár nagy gyermekről van szó, mindenképpen ennek az egésznek a szeretetoldalát érdemes kidomborítani és nem annyira a bűnről, vagy ennek a halál részéről beszélni velük. Ugyanakkor azt gondolom, hogy maga a haláltéma sem idegen egy gyerektől. Már tudjuk, hogy négy éves kor körül elkezdenek foglalkozni a halál témájával. Noha 7 éves korig számukra ez még egy reverzibilis folyamat, tehát azt gondolják, hogy ez egy visszafordítható dolog a halál. Tehát Jézus esetében ez akár még segítheti is a megértést, hiszen itt pont arról van szó, hogy valaki meghal és feltámad. Ezt egy kisgyerek – mágikus gondolkodásának megfelelően, ahol ő tart – jól értheti, vagy legalábbis egy csomó kérdés még talán nem merül fel benne.

Fekete Ágnes: A gyerekek a feltámadást még könnyebben megértik, mint a kereszthalált.

Csiky Miklós: Nagyon megragad a fantáziájukban is. A családon belül volt feleségem nagymamájának a halála. A fő téma az volt, hogy hogyan támad fel, hogy ment oda fel, hova fel? Nekem viszonylag kis gyermekeim vannak, a fő téma ez volt. Elsősorban felnőttek számoltak be utólag arról, hogy elrettentette őket a kereszt, illetve a feszület, a véres corpusnak a látványa gyermekkorukban. Nagyon fontos az, hogy az a felnőtt, aki a gyerek kíséretében van éppen akkor, vagy általában, hogyan érez. A gyerekek főleg az érzelmeinket veszik át és sokszor a gondolatainkat nem is értik meg, csak töredékesen.

Fekete Ágnes: Azok, akik rossz emlékeket hordoznak gyermekkorukban egy-egy corpus látványáról, valószínűleg olyan szülő kíséretében voltak, akik maguk nem tudtak ezzel mit kezdeni?

Csiky Miklós: Feltételezem, hogy ez az oka az elborzadásnak. Persze, nagyon sokat számít, hogy hogy néz ki – mondjuk – az a feszület, amit látnak. A fiam két éves volt, amikor először oda vittem egy feszülethez, ő maga akart oda menni. Nem volt túl véres, folyt a vér a kezéből meg a lábából, az oldalából, de azért szépen volt elkészítve, és nem volt túlzás benne. Ő is a saját életéhez kapcsolta, mondta, hogy: "Bibi, fáj". Volt neki is egy sebe és mondta, hogy az is "bibis", az is fáj. Amikor erre visszaemlékeztem, az jutott eszembe, hogy ez egy lényeges pont, hogy a saját élményekhez kötni a dolgokat. Az óvodás fiamék azt csinálják, hogy kövekből építik napról-napra a Golgota felé vezető utat. Tehát, ha valamit úgy éreznek, hogy tettek, ami odatehető, akkor ragasztanak egy kis követ például.

Károlyi Lilla: Fontos például pont ennél az óvodás korosztálynál, hogy a játékokon, a cselekvésen illetve a történet-mesélésen, a fantázián keresztül hagyjuk azt, hogy a gyerekben valamiféle kép kialakuljon erről az egészről, minthogy kész szimbólumokat vagy képeket adjunk egy gyereknek. Hiszen, a gyermeki fantázia az egy részről lehetőség arra, hogy talán sokkal többet meglát ebből az egészből, mint amennyit mi tudunk ezek által közvetíteni. Másrészről meg védelem is a fantázia. Ő csak annyira képzeli el ezt szörnyűségesnek, amennyire ő azt elbírja. Viszont, ha képekben odarakjuk elé, akkor sokszor lehet, hogy túllövünk azon, amit ő érzelmileg át tud élni abban az adott helyzetben.

Fekete Ágnes: Vizuálisan megjelenik előttük valami ebből a történetből.

Károlyi Lilla: Igen, csak én pont azt gondolom, hogy ez az a korosztály, akiknél lehet arra építeni, hogy inkább játsszunk, beszélgessünk erről, minthogy kész képanyagokat adunk a gyerekeknek.

Csiky Miklós: Fontos az, hogy ne terheljük túl őket. Ezeket a rossz emlékeket, amit említettem, az okozza, hogy ha valami olyannal találkoznak, amit nem tudnak ők maguk feldolgozni, és nem kapnak hozzá segítséget. Valóban van egy ösztönös énvédő tendencia a gyerekben, hogy azt látja meg és annyit akar megérteni és felfogni az egészből, amennyit fel is tud dolgozni. Ezért ennél tovább mi ne terheljük őket.

Károlyi Lilla: A böjt, a lemondás ez tényleg egy olyan dolog, amit az ő napi kis életviteléhez, életeseményéhez jól lehet kapcsolni. A gyermek hányszor átéli azt, hogy például egy játékot oda kell valakinek adni. Vagy megértésből odaadja, vagy engedi a másiknak, hogy játsszon egy olyan féltett dologgal, ami számára egy nagyon jelentőségteljes, kitüntetett szereppel bíró játéktárgy. Ehhez jól kapcsolható a böjtnek az üzenete.

Fekete Ágnes: Meg kell tanulnia azt, hogy például a szülő nem mindig ér rá, és azt felfogni, hogy miért, ez nem mindig egyszerű.

Csiky Miklós: A késleltetés. Valamit, amit nagyon szeretne, azt most nem lehet, vagy később lehet csinálni… egy kicsit belekóstol abba, amit részben Jézus maga is átélt. Mondjuk, pont ott az Olajfák éjszakáján. Egy gyereknek valóban elég nehéz próba lehet, hogy most még nem kap meg valamit. Lehet a Vuk történetéhez kötni, ahol ott is benne van, hogy az igazi vadász nem siet és tud kivárni. Nagyobb gyerekek átélnek bizonyos nehéz dolgokat, súlyos szenvedéseket, és itt ezen a ponton még akár gyógyító is lehet, hogy ha meg tudjuk találni a közös pontot Jézus történetével.

Károlyi Lilla: Egész életünkön keresztül azt tanuljuk, hogy újra közeledünk, elengedünk, elengedjük a másikat. Ugyanakkor van ennek az egésznek egy ezzel párhuzamosan futó része, az pedig maga a Feltámadás: Ott van annak a reménye, hogy újra együtt leszünk. Ez a fajta elengedés nem egy végtelenbe szóló elengedés. Nagyon fontos, hogy egy gyerek akkor tud lemondani és késleltetni, hogy ha megelőzően megtapasztalja azt a fajta feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, amit nyilván a szülő képvisel felé. Ez is szép párhuzamba állítható azzal, hogy Jézus is igazából úgy tudta végig járni ezt a borzasztóan nehéz, lemondásokkal teli utat, hogy ott állt mögötte a végtelen szerető Atya.

Magai Margit vagyok, a Bethesda Gyermekkórházban gyerekfoglalkoztató, hitoktató. Szemléltető anyagokat veszek elő, színezőket vagy valami barkácsolós dolgot és megpróbálom, hogy ne a nyuszi legyen benne, hanem az élet. A tojás az élet hordozója. Jelképe lehet annak is, hogy van új életünk. Ha nem értik, lehet kérdezni. Előfordul, hogy kérdeznek. Például: – Aki jó, az is..? Kisebb gyereknél semmiképpen sem a szörnyűségeket részletezném. Olyan filmet én inkább nem mutatnék, amelyik túl naturális. Amikor a templomon ott van a kereszt vagy a csillag, akkor az alapján lehet Jézusról beszélni, és Jézus születése és Jézus halála úgy összetartozik. Amikor húsvét ünnepe közeledik vagy utána vagyunk, akkor az érdeklődés előterébe kerül és akkor lehet mondani azt, hogy miért vállalta Jézus a fájdalmat meg a szenvedést: Azért, mert nagyon szeret bennünket. Ezt, azt hiszem, hogy értik. Az az igazi nagy szeretet, amikor valaki még az életét is képes feláldozni a másikért, hogy azt megmentse, hogy annak jó legyen. Volt, hogy ilyen történeteket is elmeséltem. A pásztor azért áldozza fel magát, hogy megmentse a nyáját. Vagy: egy nyájjal mindenképpen át kell menniük egy olyan folyón, amiben ragadozó halak vannak, amelyek megtámadják az állatokat vagy az embereket. Ezt úgy tudta megtenni a pásztor, hogy nem nekihajtja a nyájat a folyónak és szétszedik a halak őket, hanem először egyet beengedett, arra ráment az összes ragadozó hal és utána arrébb egy kicsit az egész nyájat sértetlenül át tudta hajtani. Ezt például, amikor harmadikos- negyedikes gyerekeknek olvastam, akkor láttam, hogy ők megértették, hogy miről van szó, mégpedig azt, hogy azt az egyet feláldozom azért, hogy a többi megmeneküljön. Az Isten odaadta a legkedvesebbet, a fiát azért, hogy az összes többit megmenthesse.

Fekete Ágnes: Itt jelen van a halál is ebben a kórházban. Konkrétan vannak gyerekek, akiknek olyan betegségük van, ami elég egyértelműen rövid életet biztosít a számukra.

Magai Margit: Volt egy fiú, akinek rosszabbodott az állapota, kiújult a daganata és ő már korábban is valamennyire hitt. Amikor húsvét táján éppen erről volt szó, hogy Jézus meghalt értünk, de feltámadt, akkor vele báboztunk. (Ez egyébként még a tévében is szerepelt.) Utána ajándékba odaadtuk neki ezt a kazettát. Ő hazavitte, és én azt hiszem, hogy ez egy nagyon nagy segítség volt neki. A reménység megvolt benne, hogy ő tudja már, hogy hova fog menni.

Fekete Ágnes: A gyereknek ez nagyon nehéz lehet.

Magai Margit: Ez tényleg nagyon nehéz volt, mert a legrosszabb ilyen szempontból a 13-14 éves kor, amikor már úgy ért mindent, mint egy felnőtt, és már nincs meg az a gyermekkori teljes bizalom. Neki nagyon meg kellett küzdenie. Jött többször is, hogy: "Margit néni, úgy félek!" Akkor lehetett mondani, hogy nem egyedül kell végigmenni az úton, és Jézus előrement, és ő is végig szenvedte, ő is volt, amikor elkeseredett, szinte vért izzadt, gyötrődött, hogy mi lesz, de meg tudott tenni mindent, végig tudta járni. Volt még egy másik ilyen gyermek, aki tavaly halt meg. Tavaly előtt még együtt voltunk táborban. Bakonyszűcsön minden évben van az onkológiai gyerekeknek egy tábor, ahol a dolgozók gyerekei meg ők is, akik betegek vagy már meggyógyult gyerekek együtt vannak. Volt egy műsor, amire a gyerekek csoportosan készültek. Az egyik csoport azt dolgozta fel, hogy Jézus mit tett. Egy némajáték volt. Volt egy narrátor és a gyerekek közül az egyik játszotta Jézust. Szerepeltek kezek: a Jézus átszegezett keze – színpadkép megoldásban. Eljátszották azokat, akiket meggyógyított, akiken segített. A többiek figyelték. Nagyon emlékezetes maradt. Ez a fiú, akiről beszélek, ő játszotta Jézust. Látszott, hogy ő teljes mértékben tudja, hogy Jézus kicsoda és mit tett. Ez a fiú tavaly meghalt. Utána néhány hónappal jött a családja és az édesanyja elmondta, hogy ők nem hittek és tényleg különös dolog volt, ahogy látta a gyermekét, hogy hogyan élte az utolsó idejét és milyen hite volt…. Remélem, hogy a mag, ami elvetődött ebben a családban, az majd nő tovább, kikel és gyümölcsöt is hoz.

Fekete Ágnes: Hallottuk, a gyermekek is úgy értik meg a Passiót, ha saját élményeiket tehetik mellé. Valójában mindannyiunkkal így van ez. Nem mintha a mi életünk összehasonlítható volna Krisztuséval, de a mi szenvedéseinket odatehetjük az ő lábához. Most a tavalyi hagyományt folytatva, egy lelkész sorsát helyezzük a kereszt tövébe. Székely Dezsőről, a volt bátaszéki lelkészről van szó. Egy meglehetősen elhallgatott sorsról, akit 1960-ban 15 évi szabadságvesztésre ítéltek, amiből hármat ült le. Közben tönkrement a házassága, elkobozták mindenét. Székely Dezsőnét hallják.

Székely Dezsőné: A felesége mindenáron azt akarta, hogy menjenek ki Nyugatra. Azt mondta, hogy szó sincs róla, ő nem hagyja itt az országot. Azt akarta, hogy menjen el az IBUSZ-ba, vállaljon más állást, mert reménytelen volt a helyzete. Azt mondta, nem. Ő szeretné tovább, ha egy módja van rá, csak az Istent szolgálni. Mese nincs, akármilyen körülmények között is. Egy kicsit el volt keseredve, amikor a palástot is meg akarták vonni tőle. Nagy keservesen megkapta ezt a kis állást Martonvásáron. Nagyon kevés volt a jövedelme. Mégis, mint lelkész működött tovább. Neki az volt a mindene, hogy lelkész lehetett. Tizenöt évre volt elítélve.

Fekete Ágnes: Hogy történt, mit mesélt ő erről?

Székely Dezsőné: Nem szeretett róla mesélni sokat. Nagyon rossz lehetett neki, mert éjszaka sokszor felijedt, felugrott. Ilyen dolgai voltak, amikor feküdt és mindig mondta, hogy jaj de jó, itt vagyok. Azt mondta, hogy álmaiban sokszor átélte azt, amin ő keresztül ment. Az borzasztó volt, ezt mindig mondta.

Fekete Ágnes: Miért ítélték őt el?

Székely Dezsőné: Szervezkedésért. Megkaptam a kihallgatását is. Azt gondolhatja, hogy az nem a valóság volt, amit ő ott beismert. Kényszerítették őt, olyan körülmények között voltak. Az egyik visszaemlékezésében azt írta, hogy már ott tartott, hogy fejjel nekimegy a falnak, hogy valami már történjen. Akivel ő barátságban volt, az egész baráti kört letartóztatták. Jó barátja volt a kántor, a katolikus pap is, az orvos stb. mindenkit elítéltek. Nyolcan vagy tízen voltak, mindegyiket elítélték.

Fekete Ágnes: Ezek után mégsem akart kimenni?

Székely Dezsőné: Nem. Azt mondta, hogy nem hagyja itt soha az országot. Lett volna módja és pártolták is volna őt, mégsem ment. Egész biztosan jó helye lett volna. Ő annyira ragaszkodott az országhoz meg az egyházhoz, pedig nem bántak szépen vele, de mégis ragaszkodott. Ő nem tudott rosszat feltételezni az emberekről, ő nem tudott rosszat mondani. Nem tudta sohasem szidni azokat az őröket. Volt itt másvalaki, aki hasonlóan el volt ítélve, az olyan dührohamokat kapott, amikor beszélt, de ő soha nem mondott semmit. Olyan nyugodt volt és soha nem tört ki magából. Egy esetet mesélt. Amikor a Fő utcába vitték őt a rabomobillal, az nagyon borzasztó volt számukra. Azt hitték, hogy megfőnek a kocsiban és valamiféle vasfülke volt az autókon és mondta, hogy nagyon meleg volt és nagyon sokáig otthagyták bezárva őket. Éppen csak állni, vagy egy picit leülni tudtak, és ahogy átforrósodott a vas és levegőt is alig kaptak. Ezt nagyon sokszor emlegette, hogy az milyen borzasztó volt, amikor vitték állandóan kihallgatásra a Fő utcába. Addig, amíg sorra nem kerültek, addig ott hagyták a kocsiban őket.

(zene-részlet a passióból…)

Emlékszem, hogy ő többször volt a Szamosközi püspöknél. De, az is úgy volt vele, hogy kedvesen fogadta és azután annyi, semmi több. Végeredményben félt mindenki. Ez az igazság.

Fekete Ágnes: Azután egyszercsak megtört a jég?

Székely Dezsőné: Igen. Senki sem akart oda menni Martonvásárra, hiszen olyan kevés lélek van ott. Gondolták ennek jó lesz az is, fog örülni. Pénze sincs, állása sincs, elkoboztak mindenét, ami az övé volt.

Fekete Ágnes: Vagyonelkobzásra is ítélték?

Székely Dezsőné: Igen, de vagyona nem volt jelentős. Ami neki volt az íróasztal, rádió, szekrény stb. Éppen a minap olvastam a jegyzőkönyvet.

Fekete Ágnes: Árverési hirdetmény. Ez mi?

Székely Dezsőné: Ja, amiket le tudtak foglalni, elárverezték. Utána mindent visszavásároltak, de egy csomó mindent elkoboztak tőle.

Fekete Ágnes: Ez micsoda?

Székely Dezsőné: Ez maga az ítélet. 15 év börtönre, 10 év jogvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

(zene)

Amikor mi összeházasodtunk, nem egyszer jöttek hozzá beszélgetni. Általában két férfi jött, nyilván ÁVO-sok voltak.

Fekete Ágnes: Hogy volt ez, egyszercsak becsöngettek és jöttek?

Székely Dezsőné: Igen. Jöttek elbeszélgetni. Egyszer Székesfehérvárról jöttek, leültek, beszélgettek. Nem volt ideges, mert szegény, amin már keresztül ment, már ez nem volt olyan nagy dolog neki. Figyelték őt. Tudta, hogy figyelik, nem tudom hány évig. Ezeknek megvolt a saját módszerük. Akkor is itt voltak, amikor az engedélyt megadták, hogy először ki lehetett menni Nyugatra. Nem bíztak benne, úgy látszik, mert, amikor visszajött megint meglátogatták. Nagy izgalom volt a határon. Akkor még, abban az időben sokat leszedtek a vonatról és visszaküldtek. Mi nagyon sokat izgultunk, nagyon idegesek voltunk. Az egyik barátja még adott egy üveg pezsgőt is és azt mondta, hogy Dezsőkém, ha átmentek a határon, rögtön bontsd ki és rögtön igyátok meg. Így is lett és az egész fülke itta a pezsgőt. 1976-ban volt ez.

Fekete Ágnes: Borzasztó nehéz lehetett ez. Ott hagyta a felesége, kijön a börtönből, nincs semmi jövő.

Székely Dezsőné: Igen. Ebben a lehetetlen helyzetben is ott volt. A testvére, az egész családja nagyon el voltak keseredve. Ez volt a sorsa. Azután nagyon megnyugodott. Nagyon szép életünk volt nekünk. Mondhatom azt, hogy megsegített a jó Isten, mert nagyon szép öregsége volt neki. Nagyon kevés volt a nyugdíja is, a fizetése is. Soha nem zúgolódott, soha nem volt elégedetlen. Mindig olyan hálás volt valahogy.

Fekete Ágnes: Ordass Lajos: A keresztfa tövében. (részletek)

Uram, keresztfád tövében Veled vágyódom beszélni. Ajkamat lakattal zárta le a világ és egyházi ítélet. Szavamat emberekben való csalódásom nagyrészt elnémította. "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Ezt Te mondtad Uram. Jól tetted, hogy elmondtad, mert az emberek ezt nem tudták. Én sem. Néha ugyan verőfényes órán, a boldogulás idején valamit megsejtettem abból, hogy Isten szeret, de azután olyan sok minden cáfolta ezt. Szinte naponként. Te mondtad, hogy értem és társaimért szeretettel küzd a hatalmas Isten. Verseny indult értem. Isten szeretete versenyre kelt az életrontó bűnnel, a Gonosszal. Hosszú időn át. E küzdelem utolsó mérkőzésénél Isten azzal mutatta meg a világ iránti szeretetét, hogy téged adott oda érte. A verseny döntő kérdése az volt: El tud-e menni a szeretet egészen a halálig? Szenvedés történeted itt a Földön az egyház életében folytatódik. Az ellened való eljárás módszerei is változatlanok maradtak. A keresztyénség elleni pereknek is ugyanazok az ismertető jelei, mint az ellened folytatott hajszának. Mindig tárgyilagos vizsgálat látszatával, tudományos pártatlanság ígéretével kezdik és mindig átsiklanak a gyalázkodásba, mindig nyers erőszakot alkalmaznak, és mindig hamis vádaskodás eszközéhez nyúlnak. Meg kell halnod.

Uram, igazságtalan bíráidat azokhoz utasítottad, akik hallották nyilvános tanításodat: Kérdezzék meg azokat! Uram, mit tettek volna azok a tanuknak megnevezett emberek, mielőtt még láttak téged a Golgotai keresztfán? Ez a kérdés engem ma módfelett izgat. Péterről tudjuk, hogy mit tett. Az is kérdés, hogy vajon egyáltalában össze tudták volna-e szedni a többi tanítványt, hogy kihallgathassák őket? És, ha vizsgálóbírót küldtek volna ki működésed fő helyére, Galileába, vajon Jairus nem rejtette volna el kislányát? Vagy a naini özvegy nem bujdosott volna el rémületében fiával együtt? Az emberek városról- városra nem hózódtak volna be otthonuk ajtai mögé faluról-falura is ugyanúgy, hogy valamiképpen elkerüljék azt, hogy ilyen nagy port felverő ügybe belekeveredjenek? Vajon Jeruzsálemben is előállt volna-e csak valaki is? A vakon született, de, irgalmadból látáshoz jutott férfi szülei? Hiszen ők már akkor is rettegtek, amikor még nem is indítottak nyilvános hajszát ellened. Félek Uram, hogy nem találtak volna melletted tanukat abban az időben, amikor még nem állt megváltó keresztfád. Uram, hallgasd meg könyörgésemet, tanítsd híveidet ujjongva örvendezni azon, hogy Isten a kereszt súlya alatt próbálja meg az övéit. És, tanítsd híveidet őszintén megdöbbenni azon, hogy Isten ellenségei ma is keresztet ácsolnak. A Golgotán, keresztfádon Te mondtad Uram, elvégeztetett. A kereszt mindig azért áll, hogy ezt hirdesse nekünk is. Itt a menedék, itt a hazaérkezés, Isten szeretetének arcát sehol e világon olyan tisztán, olyan világosan meg nem láthatjuk, mint a megborzasztó, a véres, a csúf golgotai kereszt mögött. Ezért kell eléje mennünk és alatta megállnunk. Ezért áll a kereszt, oda vár minket.
Ámen

"EGYSZERŰEN SZERETET" MAIA MORGENSTERNNEL A PASSIÓRÓL Szentgyörgyi Rita intejúja

(…) Mel Gibsonnal ellentétben Krisztus nem szorul sem védelemre, sem támadásra. A világ legvalóságosabb Krisztusa az, amely benne él abban, aki hisz benne. Sem Mel Gibson, sem az egyház nem él egyetlen keresztény, egyetlen hívő szívében sem. Éppúgy értelmetlen a film sokkoló képiségén vitakozni, mondván túl sok benne az erőszak és a vér. Nem véresebb, nem erőszakosabb, mint akár a Ryan közlegény megmentésének első húsz perce, a Caligula, vagy Stallone és Schwarzenegger akciói filmjei.

A rendezői szándék: a lehető leghihetőbbé tenni annak a szenvedés- történetét, aki a mi bűneinkért halt kereszthalált – zsidókért és rómaiakért, amerikaiakért és magyarokért, megkülönböztetés nélkül mindannyiunkért. Aki ezt hiszi, az nem vonja kétségbe a film alapvető szándékát, bármit is sugallnak a film körüli észérvek, tiltakozások.

Van egy arc, egy hang, amelyik megkérdőjelezhetetlen tájékozódási pont A passió "vásznán". A híd zsidók és keresztények, ráció és érzelem között. A Názáreti Jézus utolsó tizenkét órájának halk szenvedője, "koronatanuja", Mária. Egyszerűen Mária. Lecsupaszítva a katolikus egyház sok évszázados nimbuszától, a szeplőtlen szűz glóriájától. Mária, a feltétel nélküli szeretet "apostola".

Az anyai szereteté, amelyik kigyúnyolt, leköpött, megtagadott, véresre korbácsolt, keresztre feszített, halálba kínzott fiát követi. Mária, a maga el nem sírt könnyeivel, a legnagyobb rémület óráiban is méltóságát, tartását megőrző szenvedésével.

Maia Morgenstern testi és lelki valójában, a román színésznőében, akiben vallási hovatartozás nélkül is izzik a hit. A harmadik anyaságának első hónapjait élő negyvenegy éves színésznő, A passió személyes olvasatába avatott be minket bukaresti otthonában egy nappal izraeli színházi turnéja előtt a Lola Blau címszerepében.

– Milyen érzéssel töltik el a A passió körül támadt heves viták, tiltakozások?

– Sem művészi, sem erkölcsi, sem vallási, sem semmilyen szempontból nem érzem megalapozottnak, helytállónak a film ellen felhozott vádakat. Értetlenséggel és szomorúsággal tölt el, hogy éppen azt vetik Mel Gibson és általa mindannyiunk szemére, akik ennek a páratlan vállalkozásnak a részesei lehettünk, aminek az ellenkezője igaz. Elég az antiszemita vádakból, a hatalmi érvelésekből, a gyűlölet szításból! Akik ilyesmire vetemednek, egészen egyszerűen nem értik, nem akarják megérteni a film eredendő szándékát. A passió mindenkor aktuális, univerzális üzenetét, ami mindannyiunkat érint Bagdadtól Koszovóig, Bukaresttől Budapestig a toleranciáról, a megbékélésről, a bátorságról, a népek és a nemzetek közötti dialógusról.

– Nem mintha más véleményen volnék, de az univerzális üzenetek próbája mindig a jelenben dől el. Az antiszemitizmus manapság világszerte riasztó méreteket ölt, és ebből a szempontból érthető, hogy önvédelmi reakciókat gerjeszthet egy film , amelyik a zsidóság kollektív bűnösségét taglalja.

– A saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen nehéz elvonatkoztatni attól, hogy zsidónak születtem. Hogy egy kiszolgáltatott, megbélyegzett, szenvedő néphez tartozom, amelyikkel szemben ma is elevenen élnek az előítéletek. De könyörgöm, ha nem tanulunk a múlt példájából és bűneiből, ha nem haladjuk meg a múltunkat, akkor mitől érezhetnénk magunkat különbnek az elődeinknél? Számomra ez jelentette a legnagyobb hajtóerőt, amikor egy római találkozásunk alkalmával igent mondtam Mel Gibson megtisztelő felkérésének Mária szerepére.

Maradjunk csak a történelmi tények talaján: Jézus korában a zsidóság a rómaiak megszállása alatt elnyomatásban élt. Én tudom, hogy mit jelent elnyomás alatt élni, egy diktátor "árnyékában", aki tömegeket manipulál. Hatalmas úr a kényszer, amikor egy nép éhezik és fél, egy vallási vagy politikai vezető számára minden feltétel adott, hogy kialakítson egy erőszak-rendszert.

Ez történt Romániában, és a román nép mind a mai napig nem heverte ki a Ceaucescu rezsim átkát. És ez történik a világ számos pontján. A népek sorsáért felelős vezetők a hatalmat a megfélemlítés, a félrevezetés eszközeként használják, súlyosan visszaélnek vele, manipulálják a tömegeket, háborúkat szítanak, áldozatokat követelnek.

– A passióra visszatérve a vádak között első helyen szerepelt, hogy Caesar prefektusát, Poncius Pilátust, aki már Krisztus előtt kereszthalálra ítélt zsidókat, Gibson filmje tanácstalan, érzékeny szívű helytartónak ábrázolja.

– Biblia-ismereteim szerint Gibson nem hamisította meg a történelmi tényeket, és ha mégoly lágyszívűnek is állítja be Poncius Pilátust, az egyedül abból adódhat, hogy leleplezni kívánta a mindig is uralkodó képmutatást.

– Gyakori hivatkozási pont az antiszemita vádak ellen, hogy Gibsonnak önre esett a választása Mária megformálására. Milyen művészeti ábrázolások, előképek nyomán közelített a szerephez?

– Szerepnél jóval több, ábrázolásnál jóval kevesebb: hosszú hónapok történelmi, művészeti tanulmányozásai során erre a közös nevezőre jutottunk Gibsonnal. A döntő lépést az jelentette, amikor elhatároztuk, hogy elvonatkoztatunk a vallási és művészi interpretációktól. A személyes kutatásaim arra voltak hasznosak, hogy végül minden úgynevezett előképet, ábrázolást, megszemélyesítést elfelejtsek.

Mária elsősorban és mindenekfelett anya, és ennek értelmében egy anya érzelmein, érzelmi stációin keresztül kell őt bemutatni. És ebből a megközelítésből szinte másodlagossá vált Mária nemzeti, vallási hovatartozása. Egy anya számára, legyen román, zsidó vagy bármi egyéb, a fia elvesztése a legnagyobb és legfájdalmasabb tragédia.

– Valahol sorsszerűnek mondható, hogy alighogy elvállalta a szerepet, várandós lett harmadik gyermekével. Mennyiben befolyásolta ez Krisztus szenvedéstörténetének megélésében fizikailag és lelkileg?

– Mérhetetlenül inspirált, egyúttal valami mérhetetlen áldást és védettséget jelentett. Eleinte féltem, hogy ne féltem volna a szenvedés megélésétől, amit Mária érezhetett, amikor szenvedni látta a fiát. De ha létezik szép és méltó szenvedés, akkor ez az volt számomra.

Egyszerűen szeretet, egyszerűen csak a szeretet képes arra a bizalomra és együttérzésre, amivel Mária végigjárja a földi poklok kínját Jézus Krisztus keresztrefeszítéséig. Végig az adott erőt nekem, hogy olyan filmet forgatok, olyan üzenetet tolmácsolhatok, ami mindenkit érinthet. Mindazok, akikkel végigéltem ezt a megpróbáltatásokkal teli kalandot, egy percig nem panaszkodtak, siránkoztak.

Egyikünk sem akart meghonosítani egy áldozati magatartást, vagy elhitetni, hogy mennyire szenvedünk, és feláldozzuk magunkat. Minden önsajnálat és sajnálkozás lepergett rólunk, mert tudtuk, mert éreztük, valami nagyon őszinte, nagyon hiteles dologban veszünk részt.

– Jézus Krisztus többször mondja: "A hited gyógyított meg téged." Maia Morgenstern éppúgy hisz a hit gyógyító erejében?

– Maradéktalanul hiszek, noha nem vagyok bigottan vallásos. Sajnos a vallásosságnak sokszor negatív előjele van, mert az emberiség története során sokan és sokféleképpen visszaéltek vele. Holott a vallások eredendően ugyanarról beszélnek, eredendően a felebaráti szeretet, a másik másságának elfogadásáról.

Hívőnek lenni számomra valami nagyon intim és belső utat jelent, alázatot és előítélet mentes gondolkodást. A hitemet csak elmélyítette, a tiszánlátás fényébe emelte A passió. Az én hitem abból a mély meggyőződésből fakad, hogy létezik feltétel nélküli szeretet. Hogy nem kell ahhoz egyik vallás mellett sem elkötelezni magad, hogy rátalálj a szeretet forrására önmagadban.

Hiszek a szeretet gyógyító erejében, hiszek a művészet embert formáló erejében, amelyik begyógyíthatja a legmélyebb sebeket is, és bepillantást nyújthat a világ mélységeibe. A művészet számomra önmagában vallás, ami mindenkihez utat találhat függetlenül attól, hogy melyik nemzethez tartozik, milyen vallási rituálékat követ.

A hit próbáját a mindennapok jelentik. Lehet, hogy távolinak és szokatlannak tűnik a hasonlat, de legutóbbi színpadi szerepemre, Lola Blaura hivatkoznék. Egy nőre, egy színésznőre, aki alkohol és férfiak között éli az életét. Aki létezésének hitét az igazság elmesélésében találja meg a politikai kabaré nyelvén a közelmúlt történelmének egyik legszomorúbb fejezetéről, Dachauról. "Nem tudtam, hogy miért létezem" – mondja az előadás egyik kulcsfontosságú jelenetében, miután értesül a dachaui haláltábor létezéséről. Lehet, hogy túlzottan melodramatikus, érzelmi beállítottságú vagyok, de a hit számomra lényegében azt jelenti, hogy olyasmivel foglalkozom, olyasminek áldozom magam fizikai valómban és lelkületemben, ami a mindenkori kiszolgáltatottak, az ártatlanok mellett tesz hitet.