2004-05-19

Előszó a Zsinat "Házasság, család, szexualitás" című állásfoglalása kapcsán

A zsinat szexuáletikai állásfoglalása egyfelől nagyon körültekintő, igyekszik a család védelmében fellépni, másrészt fájdalmas az alábbiak miatt: Vajon – amennyiben nem a sajtó oldaláról nézzük a dolgokat – valóban az égető gondok közé tartozik a homoszexuális emberek házasságkötésének – és lelkésszé szentelésének kérdése közöttünk? Bizonyára válaszolnunk kell valami módon a provokációkra is. Bizonyára nagyon nehéz feladat abban a tűzben égni, ami a Károlyi Egyetem egyik diákjának elhíresült története miatt kialakult. Szeretnénk – amennyiben módunk van rá – támogatólag ott állni azok mögött az egyházvezetők mögött, akik ezeket a terheket hordozzák. A szexuáletika kérdését másfelől – belülről nézve a lelkészek válása az a valóban súlyos és mindennapos kérdés egyházunkban – amiről beszélnünk kellene. Botrányos történetek keringenek lelkészekről, egyházi vezetőkről. Ezek a történetek mind-mind legszigorúbb esetben áthelyezéssel értek véget akkor, amikor már tarthatatlanná vált a helyzet. Tudjuk, hogy egy általános erkölcsi erózióban élünk, amely hat az egyházi tisztségviselőkre is. Érdemes lenne elemezni a számos válás okát. Mert ez égető ügy! E jelenséggel kapcsolatosan úgy fogalmaz a közlemény: "fájdalmas". "Fájlaljuk és helytelenítjük az egyházunk tagjai és tisztségviselői között is előforduló házassági válásokat" A 2000. évi I. tv. IV. rész /1. 30.§.k. pontja azt mondja, fegyelmi vétség: "a házassági kötelék felróható felbontása". Nagyon lakonikus megfogalmazás. Több tíz ilyen eset történt az elmúlt években, általában szóbeli feddéssel zárult le az ügy. Volt olyan eset, amikor a feleség a parókián élt, a lelkész férj másutt, mégis közben esküvőket és egyéb szertartásokat is tartott a templomban. ("Holtodiglan-holtomiglan") Erről a kérdésről kicsit bővebben kellene állást foglalnia a Főtiszteletű Zsinatnak. Nem tartjuk helyesnek, hogy ezekről a valóban létező gondokról annyit szóljunk csupán: "fájlaljuk". Így a nyilatkozat alapján úgy tűnik, kettős a mérce, hiszen a homoszexuális gyakorlattal szemben azt olvassuk, hogy " egyházunk elfogadni nem tudja", "összeegyeztethetetlen". Az egyiket fájlaljuk, a másik viszont nem létezhet. Szükséges a fenti 2000. évi I. tv. IV. rész /1. 30.§.k. pontjának részletesebb megvitatása. Nyilván különböző megítélés alá esik az, ha gyermekes családról van szó, illetve ha gyermektelen házasságról. Más elbírálás alá esik az, amikor botrányos kapcsolatrendszerek alakulnak ki, illetve, amikor éretten képes két ember lezárni egy házasságot. Megoldandó feladat a lelkészcsaládok lelkigondozása! Mindannyian csak hálával tartozhatunk Istennek azért, ha többé-kevésbé rendezett családban élhetünk. "Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék." Nem az ítélet szólal meg belőlünk, inkább az a mély vágy, hogy a " bűnbánat " – szó nyerje vissza erejét és tartalmát, hogy ne csupán az éterbe és a sajtónak elröpülő szavaink legyenek, hanem hiteles Igénk! Éppen a Pünkösd ünnepének próféciájában olvassuk Jóel könyve 2. részében: "Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz… a tornác és az oltár között sírjanak a papok és mondják: Légy kegyelmes Uram a te népedhez és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet!" (F.Á.)

Várjuk észrevételeiket, véleményüket a zsinat szexuáletikai állásfoglalásával kapcsolatosan! Hasonlóan várjuk leveleiket korábbi felvetéseinkkel kapcsolatosan (egyházmegye-egyházkerület…)!

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Műsorunk alatt munkatársunk várja üzeneteiket a 06/30/333-111-8-as telefonszámon. Korunkban számos, nagyon érzékeny kérdés került politikai-társadalmi porondra. A legutóbbi időben a református egyházat érintve a homoszexualitás volt ilyen téma. Mindenki alkatának és beállítottságának megfelelően viszonyul ehhez a jelenséghez. A legutóbbi zsinaton a legfőbb református egyházi testület is nyilatkozatot adott ki erről a témáról. Műsorunkban nem a nyilatkozatokat szeretnénk sokszorozni, hanem egy vallomással tárjuk a hallgatók elé a homoszexualitás minden kínját. Egy olyan ember fogja elmesélni életét, aki maga ebbe az irányba sodródott, később azonban – amint majd elmondja – Isten irgalma megszabadította.

XY: Szüleim vidéki, falusi környezetből költöztek át velünk együtt, már kisgyerekkoromban a városba. Teljesen szabadjára voltunk engedve és naphosszat játszhattunk bárhol. Ebben a környezetben kislányként szerettek volna engem látni, ezért imádkozhattak is. Fiú lettem és ez is egy tudatalatti előrejelzése volt – gondolom bennük – a további neveltetésemre vonatkozóan.

Fekete Ágnes: Ezt el is mondták?

XY: Igen, persze. Ezt én is tudom, hogy kislánynak kellett volna lennem. Tehát, ez egy nagyon-nagyon komolyan meghatározó pont. Ez önmagában nem lenne baj, ha a szülők ezt el tudnák fogadni a későbbiekben, hogy ez mégsem így történt. Nyilván elfogadják, de azért ott van egy továbbélő lehetősége annak, hogy úgy kezeljék a gyereket, mintha lány lenne. Tehát egészen kicsi korban – a nemek akkor még igazából nincsenek elkülönülve ez látszólag ártatlan dolog. Például: masnit kötni a kisfiú hajába, amikor az arasznyira megnő, vagy babákkal játszani, ez minden esetben meghatározhatja a későbbi személyiségfejlődését.

Fekete Ágnes: Ez így volt? Adtak babákat meg masnit?

XY: Igen. Masnit nyilván nem én tettem fel magamnak. A babákkal nem tudom mi volt a helyzet, csak annyit tudok, hogy voltak és nagyon szerettem őket. Kis autókra nem is nagyon emlékszem, talán egy volt. A kamaszkor volt az a periódus, amikor az ellenkező nem iránt próbáltam érdeklődni. Volt egy nagyon komoly szerelmi kalandom. Kalandnak nem nagyon tekinthető, mivel csak én szerettem volna ezt a kapcsolatot, a kislány nem. Talán fiatalok is voltunk ehhez a kezdethet. Három év után nem történt semmi ezzel a kapcsolattal és olyan 16-17 éves korban, amikor ennek vége lett, akkor bánatomban vagy tanácstalanságomban újra felidéződtek a múlt emlékei. Akkor úgy éreztem, hogy csak a másik nemmel tudhatok értelmesen érintkezni.

Fekete Ágnes: Ez a szerelmi kudarc azt az élményt hozta elő? Gondolom, hogy ez gyakori eset, hogy akkor talán nem a lányoknál kellene próbálkozni?

XY: Igen. Ez így van. Dacból is úgy gondoltam, hogy ha neki nem kellek, akkor kellek majd másnak. Lesz majd olyan, aki jobban tud elfogadni. Úgy gondolom, hogy minden ilyen nemi identitászavarnak az lenne a gyógymódja, hogy megfelelő időben, akkor, amikor a fiatal jelentős változáson megy át, megfelelő támasza legyen. Nem, mintha nem lett volna, – hangsúlyozom – mert a szüleim ott voltak, viszont a kommunikáció hiányában ezek nem élhettek úgy, ahogy kellett volna.

Fekete Ágnes: Otthon nem volt olyan igazán őszinte beszélgetés? Vagy a szülő nem is alkalmas erre ebben az életkorban.

XY: A 18. év betöltése után iskolai kudarcok, felvételi sikertelenség, katonai szolgálat – ez már mind-mind csak tetőzte azt a folyamatot, ami lavinaként indult be. Több mint hat éves periódus volt az, amikor nagyon-nagyon keményen küzdöttem önmagammal és ezzel a balos érzésemmel. Becsülettel, nagyon komolyan imádkoztam, ugyanis keresztyén családban ezt megtanultuk. Tudtam, hogy Isten az, aki megszabadíthat ettől a problémámtól, viszont nem voltam képes ezt mással is megosztani.

Fekete Ágnes: A szülők nem tudtak erről, tehát erről senki nem tudott róla, ez egy belső küzdelem volt?

XY: Igen, erről senki semmit nem tudott. Abszolút senki. Azok az emberek, akikkel valamilyen módon kapcsolatban voltam, és ugyancsak homoszexuálisak voltak, azok nyilván tudtak, de a baráti kör nem. Sajnos ekkor már fizikai kapcsolatokat is létesítettem és ez így fűszerezve a nagyon komoly meghatározó tényezőkkel, már-már leküzdhetetlenné vált. Ekkor történt az, hogy sok keserves éjszaka és kínlódás után azt mondtam magamban – és ettől szeretnék mindenkit óvni, hogy azt mondja magában, hogy ezt nem lehet másként csinálni. Szüleimet kímélni próbáltam, a szeretteim elől ezt titkoltam, mert tudtam, hogy ez keserűséget fog okozni nekik. Ezért úgy gondoltam, hogy az a legjobb lehetőség, ha minél távolabb kerülök tőlük. A kellemetlen dolgokról így lehet, hogy soha nem fog szó esni. Nyilván ezt nem lehet takargatni, míg a világ, akkor úgy gondoltam, hogy lehet, de hát természetesen minden kiderül egyszer. Próbáltam kikapcsolni a lelkiismeret zaklatásait. Istennek is azt mondtam, hogy én ezzel nem tudok mit kezdeni, ő, ha akar, akkor meg fog tudni szabadítani majd egyszer, de én ezzel nem tudok mit kezdeni. Ezért most úgy fogok élni, ahogy tudok, lehetőleg a legszabadabb módon. Úgy, hogy ne korlátozzam saját magam semmiben, mert úgy sincs semmi értelme.

Fekete Ágnes: Tehát, akkor kialakultak többé-kevésbé hűséges kapcsolatok itt Budapesten?

XY: A homoszexuális társadalom meglehetősen kicsi, mármint az a része, aki vállalja és nyilvános helyeken is megfordul, az elég zárt körnek mondható itt Budapesten. Ezt megismerve, kiismerve úgy éreztem, hogy nekem ez nem elég, még tovább kell menni. És nemcsak emiatt, hanem a nyomasztó tudat miatt, hogy mégsem jó, az, amit teszek. Minél távolabb és valószínűleg önmagamtól is minél távolabb. Valamit alapnak kell tekintenünk. Ha a Bibliát tekintjük alapjául az ember létezésének és Istent annak a személynek, aki mindezt művelte, akkor mindenképpen egy nem normális állapotról van szó. Tehát, egy fonák állapotról van szó. Úgy képzelem el, mint egy kesztyűt kifordítva. Ugyanaz a kesztyű, ugyanolyan színe van, ugyanazok a tulajdonságai, ha esik az eső beázik, csak éppen nem esztétikus. Alapvetően az ember normális emberként funkcionálhat, elvégezheti a munkáját becsülettel, sőt: nagyon sok homoszexuális rendkívüli képességekkel is rendelkezik. Azt tudom, hogy valóban rendkívüli emberek, azonban a másságuk az nem egy Isten szerint teremtett állapot.

Fekete Ágnes: Ez belülről is így érződik? Tehát, aki ezt az utat végig járta, azt érzi, hogy ez nem egy normális állapot?

XY: Meg tudom érteni, hogy akik ennek a szóvivői, – tekintettel arra, hogy én nyakig benne voltam ebben a dologban – ezt normálisnak próbálják elfogadtatni a környezetükkel. Adott pillanatban éreztem, hogy most már nem vihetem ezt a terhet tovább. Elmondtam édesanyámnak, hogy milyen vagyok. Teljesen ledöbbent tőle és nem tudta, hogy miért, nem tudta hova tenni.

Fekete Ágnes: Állt ledermedten?

XY: Igen, és azt mondta: – Fiam, ez nem jó. Nem tudja, hogy hogy képzelem, hogy egyáltalán mi a szándékom az életben? De azután nem tudott mit tenni. Ő is érezte, hogy akármit mondana, úgysem lenne foganatja. Megpróbálta elfogadni, sőt, gyermekeként el is fogadott. A legtöbb szülő ezt teszi. Viszont, meg vagyok győződve róla, hogy egyik szülő sem örül ennek. Sőt, minden szülő tudja, hogy ez nem az a helyzet, vagy állapot, amit normálisnak lehet tekinteni.

Fekete Ágnes: Hiszen úgy születnek az emberek. Tehát mint gyerek egy ilyen kapcsolat gyümölcse és a homoszexualitásban azt érzi, hogy ettől eltér.

XY: Így van. Nyilván édesanyám azért nagyon sokat imádkozott, sőt közösségben is nagyon sokan imádkoztak, mert ő ezt nem tudta magában tartani. Végső soron ez volt az, ami megmentett. Én így mondom, hogy megmentett, lehet hogy majd lesznek olyanok, akik ezt picit nevetségesnek fogják találni. A homoszexuális ember lelkiismeretének az elaltatása közben hihetetlen dolgokra képes és pontosan ez is meghatározója lehet a cselekvéseinek. Ugyanis, ilyenkor az ember vagy alkoholizmusba menekül, vagy drogokhoz nyúl, vagy karriert épít, vagy valami nagy dolgot tesz vagy próbál megtenni.

Fekete Ágnes: Ez jellemző a homoszexuális csoportokra, ezek az utak, amiket most elmondtál?

XY: Vannak teljesen úgymond "home-boy" típusú homoszexuálisok, többé- kevésbé sikerül meggyökerezni egymás mellett és kialakítani egy életviszonyt. Azonban jellemző, hogy többször próbálnak partnerkapcsolatot létesíteni és keresik az új és a megfelelő társat. Rám ez jellemző volt, hogy nem bírtam egy helyben ülni, illetve nem bírtam ugyanazt csinálni, nem szerettem közönséges lenni. Olyan, mint a többi ember, aki megelégszik azzal a munkahelyével, ami van. Akkor jött a tengerentúli utazásaim sorozata. Nagyon-nagyon friss szakmai karrierem építésén foglalatoskodtam és nagyon hirtelen, nagyon-nagyon jó helyeket sikerült meglátogatnom. A dolognak csak annyi volt a fonákja, hogy mindvégig azt éreztem, hogy ez nem jó.

Fekete Ágnes: Ez Amerikában volt, ott ez természetes állapot – legalábbis így hírlik?

XY: Így van. A legtermészetesebb állapotnak tűnik, és ezt nagyon furcsállom, mert Amerika egy Istenre épülő állam. Ezt a pénzükre is ráírják, ugyanakkor teljesen fordítottja és az ellenkezője történik. Kifordult a kesztyű és a legmagasabb szintekig elfogadják ezt az életformát. A homoszexualitást törvény védi és én ennek a tudatában jártam-keltem és vállaltam. Ha úgy tetszik, a homoszexualitás zászlóvivője is voltam.

Fekete Ágnes: Hogyhogy zászlóvivő?

XY: Ha valaki karriert épít és nagyra törekszik, az ki fog tűnni egy idő után, és akkor automatikusan zászlóvivője lesz annak, ami. A fordulat akkor jelentkezett, amikor a vágyaim és az érzelmeim teljes kiélése után éreztem, hogy összeroppanok. New York-ban föl és alá rohangáltam az utcákon és templomot kerestem. Tudtam, hogy pszichológushoz úgysem megyek, mert maximum fölír nyugtatókat, vagy elmondja, hogy ez náluk teljesen elfogadott és próbáljam megérteni, hogy ez nem egy rendkívüli állapot és hogy ez egyáltalán nem rossz. Én meg azt tudtam, hogy ezt nem akarom hallani, hanem azt akarom hallani, hogy ebből meg lehet szabadulni és ebből van kiút. Így a New York-i templomokat végigjártam Manhattanben, csak egyik helyen azt mondták, hogy ők nem tudják, mi az, hogy sátán, azt sem tudják, mi az, hogy megkötözöttség. A másik helyen nem tudtak kisegíteni, elutasítottak. Az a hely, ahol talán reménykedhettem volna, hogy a lelkész komolyan fog foglalkozni a problémámmal, az éppen nem volt otthon. Kétségbe estem. Végül is sikerült nagyon rövid idő alatt hazajönnöm. Úgy éreztem, hogy bezsongtam és megzavarodtam. Egyetlen esélyt abban láttam, hogy hazajövök és otthon megpróbálom ezt elmondani olyannak, akiről tudtam, hogy képes és meg tud hallgatni, illetve együtt imádkozik is velem.

Fekete Ágnes: Egy lelkészhez sikerült eljutni?

XY: Igen. Egy lelkészbarátomhoz, akit már gyerekkorom óta ismertem – akkor neki sem mertem nyilván elmondani. Isten fokozatosan szabadított meg először a kívánságtól, azután annak a gondolatától is, hogy milyen voltam annak idején.

Fekete Ágnes: Teljesen törlődött ez a gondolat?

XY: Nem mondanám, hogy teljesen, mert nyilvánvaló, hogy amikor ezen a kérdésen gondolkodom, akkor fölidéződnek az emlékek és nagyon halványan emlékszem azokra a dolgokra, amiket tettem. A feleségem teljesen elfogadta azt a múltat, amivel házasságba mentem és el kell mondanom, hogy nagyon kitartó és hűséges társam. Igyekszik mindent megtenni azért, hogy teljesen visszazökkenjek a normális kerékvágásba. Teljes mértékben kielégít az a kapcsolat, amit Isten nekem ajándékozott.

Fekete Ágnes: Hogy történt ez a megszabadítás?

XY: Nem tudom leírni azt az élményt, ami akkor velem történt. Szerintem, nem lehet leírni. Mikor a kesztyűnek az ujjait kifordítjuk, akkor a nagyja megy, de amikor az ujjaihoz kerül, akkor a végeket nem mindig sikerül, vagy alig. Körülbelül két-három hét volt, amíg nemcsak lelkileg éreztem, hogy majd belepusztulok, hanem fizikai fájdalmakat is éreztem. Aztán ezek megszűntek, és amikor az ember egy genetikailag is meghatározott gyerekkori emlékekkel gazdagított élménysorozaton személyiségének egy másik állapotát próbálja megtalálni, illetve a régit levetni, hát elképzelhetően nem könnyű dolog. Ez a csoda, hogy Istennek ez is lehetséges.

Fekete Ágnes: Ez a lelkész abszolút megértő volt ezek szerint?

XY: Így van. A lelkésszel és egész családjával nagyon sok időt töltöttünk együtt azokban a kezdeti hetekben. Nagyon-nagyon sokan imádkoztak értem. A folyamat végül is most is tart. Az embernek borzasztó nagy igénye van emberi, normális társkapcsolatokra, baráti kapcsolatokra, beszélgetésekre.

Fekete Ágnes: Akkor, mondták, hogy na, eredj és keress magadnak egy lányt?

XY: Nem, ezt nem mondták. Szerintem nem is mertek erre még gondolni sem ezek a barátaim, ők sem hitték, hogy ez megtörténik. Ugyanis, én nem tudok ilyen esetről a környezetemben. Egyetlen-egy személy és egy ellenkező nemű személyen keresztül tudott Isten formálni, alakítani. Ez megint egy csodálatos élménysorozat volt számomra. A legmélyebb beszélgetéseket élhettem át. Elsülhetett volna sokkal rosszabbul is ez az egész. Sajnos, nagyon sokan azért nősülnek meg, hogy a családot megnyugtassák, vagy a saját lelkiismeretüket, vagy azért mert érdekük fűződik ehhez a kapcsolathoz. Sajnos ezek a kapcsolatok általában tönkre szoktak menni és előbb-utóbb az egyik fél majd nem bírja tovább.

Fekete Ágnes: Akkor nagy rizikó volt végül is, de úgy érzed, hogy ez nem így sült el?

XY: Nem. Kezdem visszanyerni azt az egyensúlyt, tehát egy olyan furcsa biztonságot. Nagyon jól érzem magam otthon.

Fekete Ágnes: Van gyereketek?

XY: Igen. Van egy kisfiunk, egy éves. Nagyon-nagy élmény. Biztos vagyok benne, hogy egy ember vallomása nem lesz mérvadó – csepp a tengerben. Valószínű, semmit nem fog mozdítani, de a lehetőségét annak fenn kell tartani, hogy erősítsük azt, amit az Isten teremtett és úgy, ahogy azt Ő megteremtette.

Fekete Ágnes: Mi, magyarok sok esetben úgy gondoljuk, hogy Amerikában mindent szabad. Az ottani egyházak teljesen a liberalizmus hatása alatt élnek. Ez nem teljesen így van. Édes Árpád, budapesti egyetemi lelkész arról számol be, milyen alapos előkészítés előzte meg az ottani zsinat döntését a homoszexualitással kapcsolatosan.

Édes Árpád: A kultúrsokk része az, amikor az ember a homoszexualitásnak a civil jelenlétével nyilvánvalóan találkozik, és – mondjuk – egy egyházi felsőoktatás keretén belül ez még inkább. Amerikában, Princetownban tanultam egy évet. Nagyon bizalmasan kezelték ezt, de egy meghirdetett lehetőség volt, hogy a meleg körbe el lehetett menni. Volt olyan professzor, aki ezt felvállalta. Azután sok szobában hatalmas, szivárványos poszterek voltak és oda volt írva, hogy márpedig mennyire kiáll a homoszexuálisokért. Ezt bizonyos körökben virtusszámba menő dolog volt. Az egyik professzor azt mondta, hogy aki támogatja a melegeknek az emancipációját, akkor az másnap kék farmernadrágban jelenjen meg. Mindenki nagy bajban volt másnap reggel, hogy milyen ruhát vegyen fel. Lehet, hogy éppen csak egy kék farmernadrágja volt, hogy micsoda képtelen dolog ez, hogy így fehér- fekete, igen-nem módon radikalizálja valaki ezt a kérdést és ráerőltesse a közösségre ezt a fajta állásfoglalást. Ilyen is volt. De, általában az az amerikai hozzáállás, hogy nem kérdezzük, ez egy privát dolog, de van egyfajta létjogosultsága a társadalmi életben.

Fekete Ágnes: Igaz az, hogy az amerikai presbiteriánus egyházak elfogadják a homoszexuális házasságot és egyáltalán a homoszexuális életforma elfogadott az egyházban?

Édes Árpád: Ez nem teljesen így van. Ez egy mind a mai napig vajúdó egyházi közösség ebben a témában.

Fekete Ágnes: Gondolom egyháza válogatja.

Édes Árpád: Így van. Most külön lehet választani a déli származású, konzervatív egyházakat és az északi, ún. liberális egyházakat. Az az egyház, amivel én kapcsolatba kerültem, az az északi presbiteriánus egyház, az Egyesült Államok Presbiteriánus Egyháza (PCUSA). Azt mondhatjuk, hogy ők az alapító atyáknak az egyháza, tehát egy nagyon fontos mértékadó, morális gerincet adó amerikai középosztálynak az egyháza. Ezért mindig nagyon izgalmas, hogy ők bizonyos kérdésekről mit mondanak. A legizgalmasabb ez az 1996-1997-es folyamat volt. Született egy úgynevezett B -kiegészítő javaslat. Az egész döntéshozatal az több lépcsőben történt és az egyházmegyék szavaztak a disputa legvégén és ennek az országos eredménye adta ki tulajdonképpen a presbiteriánus egyháznak a döntését. Egy viszonylag meggyőző többség azt mondta, hogy az emberek vagy éljenek házastársi kapcsolatban (természetesen férfi és nő kapcsolatot értenek ez alatt), vagy pedig ezen kívül tartsák magukat a szüzességnek a szabályához. Nem akarták kivenni ezt a kérdést az egész házassági erkölcs kérdéséből.

Fekete Ágnes: Tehát nemcsak a homoszexualitásról van szó, hanem az sem helyes, ha valaki szeretőt tart?

Édes Árpád: Pontosan így van. És azért ez elég érzékeny kérdés volt, nyilván ott is. Sok minden fölött elképzelhető, hogy ottani közösségek szemet hunytak vagy úgy gondolták, hogy ez egy eltitkolható. Azzal kellett szembesülni, hogy nem esik más elbírálás alá az, hogy ha valaki házasságon kívül folytat heteroszexuális kapcsolatot, minthogy házasságon kívül folytat homoszexuális kapcsolatot. Közvetlenül a másik évben 1997-l998-ban a liberális oldalról érkezett egy olyan javaslat – az ún. "A" javaslat volt – és ennek gyakorlatilag az volt a lényege, hogy az egyháznak inkluzívnak kell lenni, Isten mindenkit szeret, mindannyian bűnösök vagyunk és nincs jogunk elítélni a gyakorló homoszexuális lelkésztársainkat és őket is szolgálatba kell engedni. Ezt viszont ebben az évben még nagyobb többséggel szavazta le a presbiteriánus egyház. Ami egyébként egyáltalán nem volt könnyű, mert az északi liberális amerikai gondolkodás szerint ebben abszolút semmi probléma nincs. A presbiteriánus egyház eltért az északi liberális protestáns egyházaknak a trendjétől.

Fekete Ágnes: Mennyire erős ez az egyház?

Édes Árpád: Ez egy nagy egyház, mindenütt jelen van, de egy eléggé erősen fogyatkozó egyház is egyben. De a társadalmi súlya az igen nagy. Hogyha az egyházi közvéleményt nézzük, akkor a déli egyházak közvéleménye valószínűleg nem fogadja ezt el. Ugyanakkor azért nagyon toleráns is az amerikai társadalom, tehát nem fogja megszólni az utcán, mondjuk a déli baptista ember, ha lát két férfit kézen fogva. Nyilván van ennek egyfajta koncentrációja, hogy hol jelenhet ez meg nyilvánosabban, és hol kevésbé. Valószínűleg Alabamában ez kevésbé elfogadott, Floridában, Miami Beachen ott pedig ez a legtermészetesebb dolog a világon, meg New Yorkban. Bár ez érdekes volt, egyszer egy lelkész a gyerekeivel biciklizett és elmentek egy csókolózó homoszexuális pár mellett és amikor látták, hogy gyerekek jönnek el arra, akkor abbahagyták, szétugrottak – tehát tekintettel voltak rájuk. Érdekes dolog ez, hogy azért a reflexeikben az amerikaiak azok prűdek is és szemérmesek a szexualitás terén, ugyanakkor ez néha átcsap valami hihetetlen, gát nélküli szabadosságba is.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál Apostol Korinthusiakhoz írott levele 6. részéből:

"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de én nem adatom valaminek a hatalma alá."

Az ember a bűnt mindig nagyítóval látja. A magáét sokszor kicsinek, míg a másét óriásinak, de számtalan esetben túlzott önvádaskodásba is esünk. A mai kor szexuális erkölcsök területén egyre kevésbé ismeri ezt a szót: bűn. Szánakozunk, fejünket csóváljuk, de elfogadjuk azt az általános erkölcsi eróziót, amiben élnünk kell. De, mit is tehetnénk? Annyit bizonyosan, hogy a Biblia értelmében nem osztályozzuk a bűnöket. Gúnyolni egy embert, aki homoszexuális beállítottságú, éppen olyan megítélés alá esik, mint az az életforma, amikor "felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel" – ahogyan Pál Apostol fogalmaz. Hallottuk mennyi szenvedés, mennyi lelki gyötrelem él egy- egy ilyen ember lelkében. Ezért a szitok-szavaink, közismert lenézés és megítélés, durva és gyűlölködő kifejezések elfogadhatatlanok. A Biblia nem az embert, nem a beállítottságot ítéli el, hanem a cselekedetet. Isten soha nem engem ostoroz, hanem a bennem fészekrakó bűnt. Gondoljunk a parázna asszonyra, aki az ítélet fojtogató körében hallja Jézustól: én sem ítéllek el téged, nem ítéllek meg. Bizonyára nagyon sok ember azért nem mer az egyházakhoz fordulni lelki bajával, mert fél, hogy elutasításban lesz része, mert megszokta azt, hogy kinézik maguk közül az emberek. Erre a magatartásra azután megszületett a végletes ellenreakció, amikor valaki azt nyilatkozza például a televízióban, hogy homoszexuálisnak lenni csodálatos, ha az ember azt elfogadja. Érthető, ha a gyűlölet és előítélet csapdájából valaki ki szeretne kecmeregni. Mégsem lehet valamire azt mondani, hogy jó, amit az Isten nem ilyennek alkotott. A bűnre vagy betegségre nem lehet azt mondani, hogy másság. Mégis, számos teológus vallja: Isten sokszínűvé teremtette a világot, fehérnek, feketének, különböző szexuális beállítottságú emberek élnek, és ez mind-mind elfér. Isten szeretetébe biztosan mindenki belefér. De, kell egy alap. Szüksége van az embernek valami biztosra, amire építheti életét, gondolatait, egész világát. Ha ez az alap inog, ha korszakonként változik, hogy mi a természetes és mi nem, akkor egyszer földcsuszamlásként minden elindul a mélységbe. Az együttérzés, a megértés első gesztusa mellett ott áll a Biblia mértéke. Életünket nem tudjuk más alapra helyezni. Isten parancsát, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, nem lehet a visszájára fordítani. Amint mondtam, az ember a bűnt nagyítóval nézi. Hol magát, hol a másikat vizslatja túlságosan. Adja Isten, hogy egyik hibába se essünk bele. Inkább imádkozzunk azért, hogy ne szülessenek gyűlölködő táborok semmilyen ügy mellett, vagy annak ellenében. De, mentsen meg minket attól is, hogy a rosszat jónak mondjuk. Adja Isten, hogy Jézus példája formálja szívünket és gondolatainkat.
Ámen

Énekajánló Exaudi vasárnapra

Húsvét 6. vasárnapja Mennybemenetel és Pünkösd közé esik. Óegyházi tematikája az eddigi gondolatokat erősíti. Kezdőszaváról "Exaudi" a vasárnap neve, mely a 27. zsoltár verseire épül: Exaudi, Domine, vocem meam… Halld meg Uram, hangomat – hívlak! Alleluja. Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A te orcádat keresem, ó Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem. Alleluja. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek?

Ismét szépen illeszkedik ehhez a könyörgéshez az evangéliumi szakasz, mely ezúttal is Jézus búcsúbeszédéből való, melyben az eljövendő Szentlélekről szól. Érdekes, hogy vasárnapról vasárnapra haladva nem folytatólagos, hanem ezúttal is egy korábbit megelőző szakasz – ezúttal János 15,26 – 16,4. – a kijelölt rész. A másik igerész – 1.Péter 4,8-11. – a kapott kegyelmi ajándékokról szól, áttételesen tehát ez is a Lélekre irányítja figyelmünket.

Az énekválasztást tekintve új elem nem merül fel, a Pünkösdre készülés azonban azt is jelenti, hogy az ünnep énekeit már eddig is lehetőleg minél teljesebb számban felvettük az énekrendbe.

Énekek "Exaudi" (Húsvét 4.) vasárnapjára:

Fennálló ének: 27,1.5. Az Úr Isten az én világosságom / Te felőled ezt mondja az én szívem, vagy más alkalmas, pl. 119, 73.76. Teljes szívből hozzád esedezem / De te énhozzám, Uram…

Fő (derekas) ének: 368. Jövel Szentlélek Isten

Igehirdetés előtt: 371,1-2. Jézus Krisztus egy Mesterünk

Ráfelelő ének: 372,6-7. Válassz minket magadnak élő templomul

Záró ének: 378. Adjunk hálát mindnyájan (ajánlott rövidítés 1-4. és 7.)