2004-09-01

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Ma vitte először a nehéz iskolatáskát sok gyerek abba az épületbe, amit második otthonunknak is szokás nevezni. Az egyházi iskolák valóban szeretnének otthonná válni a diákok számára. Hogy mit jelent ez, azt néhány hangképpel mondjuk el, melyet az újonnan megnyílt újpesti Benkő István Református Általános Iskola tanévnyitó istentiszteletén készítettünk. Amikor felkerestem ezt az intézményt Budapesten, a IV. kerületi Nyár utcában, lelkes készülődést láttam mindenütt. Erről az indulásról majd Pavletitsné Egressy Mária, az iskola igazgatója beszél.

(Szavalattal kezdődik az évnyitó)

Simonfi Sándor: Felkérem a pedagógus testvéreket, hogy mondják utánam a fogadalom szövegét: "Én … a Benkő István Református Általános Iskola pedagógusa az Isten színe előtt fogadom, hogy hivatásomat legjobb tudásom, lelkiismeretem, felelősségem és erőm szerint hűséggel igyekszem betölteni…" Simonfi Sándor: Isten áldja meg ennek a fogadalomnak megtartását és erőben, egészségben, hitben adjon hozzá meg mindent. Ámen. Most pedig felkérem Pavletitsné, Egressy Máriát, az iskola szervező igazgatóját, hogy mondja el beszédét.

Pavletitsné Egressy Mária: "Kedves gyerekek, kollégák! Tisztelt szülők és hozzátartozók! Történelmi pillanat ez a mai, amit most együtt megélünk. Egy új iskola alapjainak lerakása mindig nagy feladat és felelősség. …"

Pavletitsné Egressy Mária: A lehetőséget az önkormányzat kínálta fel azzal, hogy ezt az általános iskolát és szakképző iskolát bezárta volna ebben az évben, mert nagyon csökkent a gyereklétszám. A felkínált lehetőséget elfogadta az egyházmegye.

Fekete Ágnes: Ez egy lakótelepi iskola. Ilyen iskolája még nem nagyon van Budapesten a Református Egyháznak. Nagyon-nagyon más közeg ez, mint mondjuk a "Baár-Madas" iskola.

Pavletitsné Egressy Mária: Abszolút. 25 évvel ezelőtt épült ez a lakótelep és akkor indult ez az iskola is. A lakóteleppel együtt épült.

Fekete Ágnes: Végül is, így ahogy van, az egyház átvette ezt az iskolát.

Pavletitsné Egressy Mária: Igen. Az önkormányzat és az egyház között az volt az egyezség, hogy minden olyan diák, minden olyan tanár és minden olyan technikai dolgozó, aki szeretne maradni az iskolában, maradhat. A tanulóknak és a tanároknak is a 95%-a maradt.

Fekete Ágnes: Mit szóltak ehhez a változáshoz?

Pavletitsné Egressy Mária: Még januárban volt egy szülői értekezlet, amit az önkormányzat és az egyházmegye közösen tartott. Először eléggé fagyos volt a légkör a tornateremben, ahol körülbelül 200-250 szülő és néhány gyerek gyűlt össze. Hogy ezt a jeget fölolvasztotta – főleg az önkormányzat jelen lévő képviselője – az bizonyítja, hogy amikor befejeztük a szülői értekezletet, azok a szülők, akik végig itt voltak, megtapsoltak bennünket és akkor már éreztük, hogy felolvadt a jég.

Fekete Ágnes: Mik voltak az ellenérvek?

Pavletitsné Egressy Mária: Sok minden olyan előnyt biztosít egy önkormányzat, amiket mi nem tudunk biztosítani. Például: az ingyenes tankönyv. Nagyon köszönöm az önkormányzatnak, hogy ezt a tankönyv ingyenességet továbbra is átvállalja. Nagyon-nagyon féltek, hogy itt apácák fognak tanítani. Nem akarok még további dolgokat elmondani, amiket elsősorban szóbeszédben hallottunk: hogy minden nap, reggeltől- estig imádkozni kell, meg hogy kötelező lesz templomba járni minden vasárnap, és én fogom kérni az igazolást mindenkitől. Nagyon sok ember nem tudja, hogy mit jelent az, hogy egyházi iskola. Az ismeretlentől, az idegentől félnek – inkább erről van szó, mint egyértelmű vallásellenességről. A fantázia szüleménye olyan dolgokat vetített bele ebbe az iskolába, ami nem létezik. Én azon vagyok, hogy ezeket a félelmeket oszlassam. Szó nincs arról, hogy itt apácák tanítanának. Eleve a reformátusoknál nincsenek apácák. Talán minél több embert meg tudunk győzni, hogy az egyházzal sok mindent kaphatnak, olyat is, amire egyébként nincs lehetőség. Másféle szellemiségre, másféle erkölcsi tartásra próbáljuk nevelni a gyerekeket. Nincs "te gyereked", meg "én gyerekem", csak "mi gyerekünk" van.

Fekete Ágnes: Az első osztály református osztály lesz, ott be lesz építve a hittan.

Pavletitsné Egressy Mária: Igen és a hetedik osztály egy részében. Szerettünk volna egy hetedik osztályt is elindítani, de nem volt elég jelentkező.

Fekete Ágnes: Akkor lesz egy tört református osztály hetedikben?

Pavletitsné Egressy Mária: Pontosan így. Ez a tört hetedik osztály a hétkezdő áhítaton az elsősökkel együtt részt vesz és egyébként ugyanúgy lesz hittan órájuk beépítve, de a napzárásaként a többi osztály számára is fölkínáljuk ezt a lehetőséget, hogy aki szeretne, az járhat továbbra is hittanórára. Minden olyan dolog, amit erőszakolunk, az ellenszenvet vált ki. Nem akarjuk erőltetni, minden dolgot nyitottá teszünk. Biztos vagyok benne, hogy sok gyereket, sok szülőt könnyebben meg tudunk így nyerni, mintha ráerőltetnénk mindenkire azt, hogy márpedig kötelező ide, oda, amoda elmenni. Látni fogják a mindennapokban a szülők is és a gyerekek is azt, hogy nem akarunk rosszat.

Fekete Ágnes: A névadóról hallhatnánk egy pár szót?

Pavletitsné Egressy Mária: Benkő István Rákospalotán élt, ott volt egy pici általános iskola. Onnan a Lónyay utcai Református Gimnáziumba ment az útja és onnan a Teológiára. Egy nagyon nagy műveltségű, nagy tudású természettudós is volt. Rengeteg könyve jelent meg és nagyon fontosnak tartotta az ifjúságot, a gyerekeket és az iskolákat. Valamikor tíz évvel ezelőtt kutakodtam imádságok között, akkor nekem még fogalmam sem volt, hogy nekem egyszer valami közöm lesz Benkő Istvánhoz – éppen két Benkő István imádságra akadtam rá. Ezzel fogjuk kezdeni a tanulást és ezzel fogjuk zárni.

Fekete Ágnes: Hogy hangzik ez az imádság?

Pavletitsné Egressy Mária: A tanulás előtti: "A tanulásom kezdetén Jó Istenem kérlek én, segítsd gyenge erőmet, hogy műveljem lelkemet. Adjad, legyek figyelmes, hogy örömet szerezzek azoknak, akik nevelnek. Ámen."

Fekete Ágnes: Az oktatás – szinte közhelyszámba megy – a fejlődés legelső területe. Továbblépési lehetőséget nyújt azok számára, akik nem számíthatnak örökségre, nem számíthatnak csak a szorgalmukra. Ez még kultúrák, nemzetek viszonyában is igaz. Most egy afrikai országról lesz szó, ahol megrendezték a Református Világszövetség Találkozóját. A magyar delegátus két tagja azt tapasztalta, hogy tanulással, oktatással próbálnak kitörni az egyre súlyosabb elszegényedésből. Ferentzi Anna és Ódor Balázs, a magyar delegátus két tagja beszél Ghánáról, annak is a fővárosáról Accráról, az idei Református Világtalálkozó helyszínéről.

Ferentzi Anna: Az utcákat jártuk. Nem egy budapesti, nem egy európai város képét kell elképzelni, hanem apró bódék, házak millióit. Másfél millióan laknak Accrában, kevés aszfaltozott út van, véletlenszerűen kialakított utcák. Volt egy igen gazdag része is. Ezt a kettősséget láttuk, hogy nagyon szegény és nagyon gazdag rész – ahol hatalmas házak fallal körülvéve, riasztórendszerekkel ellátva, másik oldalon pedig a nyomor.

Fekete Ágnes: Még mit láttatok Ghánából?

Ferentzi Anna: A régi időből maradt rabszolga várakat láttuk még. Nem túl nagy várak ezek.

Fekete Ágnes: Nem börtönszerűség?

Ferentzi Anna: Az alagsorában volt egy nagy börtön, ahol szétválogatták a rabszolgákat. A megfelelő fizikumúakat gyűjtötték az egyik részen, a másik részen azokat, akik nem voltak behajózhatók. Ők maradtak ott. Körülbelül 6-12 hétig tartották börtönben őket és azután egy hosszú alagúton keresztül mentek a hajóra. Amikor újra látták a napvilágot, akkor igazából utoljára látták Afrika partjait és azután mentek ezekkel a rabszolgaszállító hajókkal.

Fekete Ágnes: A britek csinálták mindezt?

Ferentzi Anna: A portugálok kezdték, azután a hollandok, majd a britek folytatták. A legmegdöbbentőbb volt kimenni azon a kapun, amire az volt fölírva, hogy: "A vissza nem térés kapuja", és mi kimehettünk és vissza is jöhettünk rajta.

Ódor Balázs: Összesen 16 millió rabszolgát vittek el, ez a minimum, amit mondanak. Ez nekünk is érdekes élmény volt – megint ugye a kultúrák, meg a nézőpontok. Bűnbánatot tartani efelett – elismerem, van általános bűnbánat, és az embernek fáj az eredendő bűn is és nemcsak az, amit elkövet -, de ha belegondolunk, hogy pontosan ebben az időszakban mi nem rabszolga kereskedelemmel foglalkoztunk, hanem éppen azt a kultúrát védelmeztük egy másik birodalommal, a törökökkel szemben, amelyik a rabszolga-kereskedelmet végezte közben és némelykor bennünket is cserbenhagyott – nekünk nyilván más olvasatunk volt erről a történelmi korról. De döbbenetes élmény volt akkor is ez a "vissza nem térés kapuja". Nem volt visszaút. Aki egyszer bekerült, az vagy meghalt, vagy elvitték.

Ferentzi Anna: Eljátszottuk, milyen lehet egy ilyen országban élni, ahol nagyon sok értékes ásványi anyag van és gazdag energiaforrások, de például nincsenek eszközeink.

Fekete Ágnes: Tehát, ilyen szerepjátékokat játszottatok?

Ferentzi Anna: Igen. A globalizációt próbáltuk eljátszani, hogyan működik. Egészen kicsiben is ugyanúgy – azt kell tapasztaljuk.

Ódor Balázs: Az ifjúsági konferencia nagy élmény volt. Kultúrák találkozása. Eljátszottuk, hogyan lehetne egyesíteni azokat a református egyházakat, amelyek száz tagba szakadnak, akár egy afrikai országban. Ghánában is van presbiteriánus egyház és van evangéliumi presbiteriánus egyház. A konferencia egy része tényleg örömteli volt, találkozni fiatalokkal, jót beszélgetni, azután megjöttek a felnőttek, ők ezeket a témákat már taktikázva, beadványokat készítve, bizottságokban, szekciókban képviselték. A magyar, illetve az európai álláspontot kellett képviselnünk, ez már nem volt annyira örömteli. Izgalmasnak izgalmas volt, de a felnőttek világa azért az más.

Fekete Ágnes: Furcsa azt hallgatni, hogy "felnőttek", mert hát a fiatalok is itt felnőttek voltak.

Ferentzi Anna: Érdekes volt megtapasztalni, hogy az ember életkorával a szava értéke vagy súlya hogyan növekedhet.

Ódor Balázs: Belekóstoltunk az egyházpolitikába, de én ezt nem tartom kimondottan negatív dolognak. Az európai igény az volt, hogy a konferencia képviselje valóban a világ reformátusságát.

Fekete Ágnes: Sikerült ez?

Ódor Balázs: Született egy megállapodás. Mivel a fő téma a neoliberális kapitalizmus és annak az elítélése, az egy impériumnak – ahogy fogalmaz a dokumentum – az elítélése és ez az impérium Amerika, ebből lehet sejteni, hogy nem volt teljesen egyöntetű a hozzáállása ennek a nagyon tarka, nagyon színes társaságnak. Amit hiányoltak az európaiak, az egy pontosabb analízis és az alternatívák felmutatása. Nyilván az európaiak sokkal cizelláltabban látják ezeket a kérdéseket, míg Afrikában, ahol egyre növekszik a nyomor, és említhetjük a konferencia egyéb fő témáit, mint pl. az AIDS-t -, ők tényleg a bőrükön élik meg mindazt a rosszat, amit kimondottan a globalizáció számlájára írnak. Ebben észak-amerikaiak, kanadaiak, kubaiak, dél- amerikaiak erőteljesen támogatják őket.

Fekete Ágnes: Ez egy érdekes pólus: tehát Észak-Amerika és Afrika?

Ódor Balázs: Igen. Nem lehet tudni igazából, hogy ha egy észak- amerikai megszavaz egy ilyen, a saját államát, a saját impériumát elítélő dokumentumot, akkor ő ezt hogyan értékeli. Én európaiakkal beszélgettem inkább. Olyan európaiakkal, akik ugyancsak az impérium oldalán állnak afrikai szemszögből, ez nem kérdés. Európában az ember nem lehet szegény, nem lehetnek gondjai – ez az afrikai álláspont. Az európaiak is hiányolták, hogy nem kapnak útmutatást, nem tudják pontosan, hogy miért kell nekik bűnbánatot tartaniuk – de ezért volt izgalmas ez a találkozó és a végén mégiscsak született valamiféle egyetértés, és azt hiszem, hogy azért ez nagy dolog.

Fekete Ágnes: Milyen arányt képvisel ez a két tábor, ha két táborról lehet beszélni?

Ferentzi Anna: Az európai delegáltak száma körülbelül az egyötöde lehetett a résztvevőknek. Tehát volt egy nagy csoport Afrikából, körülbelül egyötöde, talán valamivel többen Európából, Latin-Amerika és a Csendes óceáni szigetvilág volt még egy nagyobb rész és azután Észak-Amerika volt a következő, valamint Ázsia. Afrika és Ázsia egyre erősödő csoportok, egyre nagyobb arányt képviselnek.

Ódor Balázs: Volt Kubából is küldött, egyébként alelnökké is lett. Majdnem ő lett az elnök – ez meg a mi szemszögünkből furcsa egy kicsit. Mi máshogy éljük meg a kommunizmust és az igazságos elosztásra épülő ideológiát. Mi azt képviseltük, hogy felelősnek és megalapozottnak kell lenni minden véleménynyilvánításnak, azért mert valami rossz, nem lehet Istenítéletet hirdetni rögtön és főként nem lehet hitvallásos helyzetet kikiáltani. Tartózkodtunk a szavazás végén is.

Fekete Ágnes: Tehát általában jellemző az, hogy a politikai kérdéseket vallásos köntösbe öltöztetik?

Ódor Balázs: Politikai, gazdasági ügyekben ítéletet hozunk – ez valóban hozzátartozik az egyház prófétai tisztéhez, hogy tiszta hangot hallasson. Ezt ma Magyarországon is látjuk. Nincs aki a politikai életben hiteles, megbízható, egyértelmű, tiszta hangot hallasson és talán ez lenne a mi társadalmi és politikai felelősségvállalásunk. De, nem szabad összekeverni ezt a hitvallásainkkal.

Fekete Ágnes: Lehet mondani, hogy ez a szervezet egy kicsit balos lett?

Ódor Balázs: Én ezt nem mondanám. Sokszínűek az emberek. Nézzük afrikai szemmel a dolgot: Milyen lehetősége van egy embernek Afrikában? Nem sok. Mi láttuk, érzékelhető a kilátástalanság, ami európai szemmel tényleg felfoghatatlan. Az egyetlen remény mégiscsak az állam, meg az elnök – nagyon szeretik az elnökeiket, függetlenül attól, hogy éppen milyen emberek -, mert ott van a pénz és valóban csak az elosztási rendszerben tudnak gondolkodni. A globalizmusban, a gazdag impérium terjeszkedésében ők csak azt látják, hogy az nekik rossz. Mi mindenesetre emlékeztettünk arra, hogy ez a neoliberális, a politikai tőkéből valóságos tőkét kovácsoló irányzat sokszor összeért már. Mi látjuk, hogy nincs is olyan messze egymástól ez a kommunista ideológia és a neoliberális viselkedés. A kommunizmust elítélni ma – úgy tűnik – nem időszerű, de ettől függetlenül ebben is azt lehet mondani, hogy áttörést értünk el, hiszen az üzenetben, abban a levélben, amit minden egyház megkap, benne szerepel egy öt-hatsoros utalás arra, hogy volt egy másik impérium – ez az ő nyelvhasználatuk – , az sem volt kevésbé kegyetlen. Kelet-európai és közép-európai egyházak, testvérek mai napig figyelmeztető jelek vagyunk arra, hogy nem biztos, hogy a Világszövetség akkor, amikor mi kértük a segítségüket, meghallotta.

Fekete Ágnes: Eddig ki volt az elnöke, ki vezette ezt a szövetséget és most ki vezeti?

Ódor Balázs: Eddig egy Dr. CS Song nevezetű tajvani úriember, akit nem mondhatunk erős kezű és alapos teológiájú embernek, ahogy mi ezt megtapasztaltuk. Most pedig egy amerikai úriember, Clifton Kirkpatrick lett az elnök, akiről viszont éppen az ellentéte mondható el. Egy dolog biztos: Afrika, Európa, Észak-Amerika, Dél-Amerika… – hét nagy régió között kell, hogy megerősödjék az, ami közös bennünk – hiszen az a legfontosabb -; reformált egyházak vagyunk, megújulásra kész egyházak és ez meg kell, hogy jelenjen a kiindulópontban is, amit mindegyik egyház meg tud osztani.

Ferentzi Anna: Hét végén a nagygyűlés minden résztvevője gyülekezetlátogatásra indult. Én magam egy Accra közeli kis városkába kerültem. Nagyon barátságosan fogadtak. Istentisztelet előtt a gyerek istentiszteletre mehettem el. Párhuzamosan folynak a foglalkozások, körülbelül 350 gyereknek tartottak egyszerű gyerek istentiszteletet és utána kezdődött a felnőtt istentisztelet. Majdnem tele volt a templom. Ez körülbelül 450-500 felnőttet jelent.

Fekete Ágnes: Tehát, ott majdnem mindenki templomba járó ember?

Ferentzi Anna: Igen.

Ódor Balázs: Csak ezek a közösségi terek léteznek, ami a templomot jelenti. Ahova mi mentünk el, ott egy nyomornegyeden mentünk keresztül. Teljesen el voltunk hűlve. Kiértünk egy térre és ott állt egy hatalmas betontemplom. Az volt az épület, ahol egyáltalán össze lehet gyűlni, együtt lehet lenni. Mellette iskola volt, tehát a gyülekezetek körül folyik a társadalmi élet. Nekik ez örömünnep. Tömegben jönnek istentiszteletre és énekelnek, táncolnak. Ez a legfontosabb nekik. Olyan istentisztelet nincs, amiközben nem lehet felállni és másfél órát táncolva adakozni. Ez nem vicc. Három órás istentiszteletből másfél óra volt az adakozás. Hihetetlen sokat megtesznek azért, hogy ezek a közösségek, amik számukra életfontosságúak, fönnmaradhassanak. A legszegényebb ember is azt a két fillérjét, ami van, azt odaadja. Sokkal többet adakozott egyébként ez a gyülekezet, ahol én voltam, mintegy 500 dollárt – nem a pénz számít, de azért ez mutat valamit.

Fekete Ágnes: Az ő viszonyukban iszonyú nagy összeg – gondolom?

Ódor Balázs: Elképzelhetetlenül sok pénz. Döbbenten figyeltem ezt az áldozatkészséget és azt az örömöt, amit náluk egy istentisztelet jelent. Nem lefele biggyed a szájuk és nem alszanak el a padban, hanem együtt élnek az istentisztelettel.

Fekete Ágnes: Ezt élveztétek egyébként?

Ferentzi Anna: Nagyon érdekes élmény volt. Az istentisztelet után egy előadás volt ott éppen a rákról. Két és félórán keresztül a háromórás istentisztelet után mindenki ott maradt, meghallgatta az előadást, kérdezett.

Fekete Ágnes: Ismeretterjesztő előadás volt?

Ferentzi Anna: Igen. 300-450-en ott voltak együtt.

Ódor Balázs: Szerényen megvendégeltek minket. Tényleg szerény volt. Kaptunk egy húsostáska-szerű ételt és mindenféle furcsa italokat. Nekik ez így is nagy vállalás volt és nagy örömmel tették. Ami érdekes volt, hogy keresik a kapcsolatot. Az hogy elkérik az embertől a címét, illetve ők megadják a címüket – ez náluk létszükséglet. Kifele kapcsolatot teremteni, ez az egyetlen lehetőségük, hogy megragadják azt, aki éppen közéjük elment, mert semmi más lehetőségük nincs.

Fekete Ágnes: Internet működik – legalább is annak, akinek van lehetősége rá?

Ódor Balázs: Működik. Ez megint egy más világ. Senkinek nincs otthon számítógépe. Senkinek nincs autója. Ezért, azután van egy csomó Internetkávézó, ami nem luxus és rengeteg taxi – ami megintcsak nem luxus -, mert az embereknek nincs semmijük, tehát taxival járnak, de a taxi fogalma ott más. Persze itt is inkább azokról lehet beszélni, akik valahol az egyetem közelében vannak és mint fejlődő ország, az egyetlen kiút az oktatás és ez meg is látszott az egyetemen. Hatalmas nagy egyetemeket tartanak fenn. Aki egyetemre bekerül diák, annak sokkal jobb sorsa van. Ez a kitörés útja az egyén számára és az ország számára is.

Fekete Ágnes: Az, hogy nyomornegyed, mit jelent, hogy kell elképzelni?

Ódor Balázs: Beszélgetéseinkben esténként már azon is gondolkodtunk, hogy ezek az emberek egyáltalán alszanak-e. Olyan kis viskókban, összetákolt, épületszerűségekben élnek, ahol talán még lefeküdni sem tudnak. Érdekes, hogy minden ilyen telep körül adnak-vesznek, tehát minden ilyen telep egyben valamiféle piac is.

Fekete Ágnes: Gondolom vidéken, faluhelyen ott egészen más?

Ferentzi Anna: Valószínűleg ott is nagy a szegénység, de nincsenek annyira összezsúfolva. Elmentünk kis falvak mellett is. Este volt már és tüzeket gyújtottak a házak előtt. Nem volt a házak között kerítés. Láttuk, ahogy gyűlnek össze a családok a tűz köré.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál Apostol Korinthusbeliekhez írt első levelének 10. fejezetéből:

"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem minden épít. Senki ne keresse, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé."

Egyik hallgatónk a következőket írta: "A legutolsó homíliájában is nagyon fontos témát vetett fel. Mégpedig: mi van akkor, ha valaki ki akarja használni szabadságomat, ha jön egy farizeus és olyan törvényt állít elém, ami csak arra jó, hogy az ő hatalmát igazolja, de Isten felé nem vezet? Kérte, hogy folytassuk ennek a kérdésnek a boncolgatását. Messze nem vagyok titkok tudója, csak egy könyv címmel tudok válaszolni. Dietrich Bonhoeffer: Ellenállás és megadás című művére gondolok, amit a második világháború alatt írt, amikor is lelkészként részt vett a Hitler-ellenes merénylet előkészítésében, ezért kivégezték. Hosszú tusakodás után döntött úgy, hogy részes társa lesz ennek a diktátor ellen törő láthatatlan szervezetnek. Amint írja: vannak olyan helyzetek, amikor nem az a kérdés, mi a jó és mi a rossz. Hiába akarom, nem tudom magam a jóban megtartani, mert nincs álomvilág, nincs sziget, ahol elhatárolódhatom a világ bűnáradatától. Jézus sem ezt tette. Nem kivonta magát korának vallási és politikai hazugságaiból, hanem elment mindennek éppen a közepébe. "Bűnné lett érettünk" – ahogyan Pál Apostol mondja. Nem az volt a célja, hogy tiszta maradjon, – úgymond – szabad maradjon a körülötte levőktől, hanem hogy a legvégsőkig felmutassa a szeretetet. Bonhoeffer akkor úgy gondolta, nem az a keresztényi küldetése, hogy megszabaduljon a bajtól, hanem hogy magára vállalva a bűnt, szabaddá váljon Isten számára. Ez egy abszurd, kifordított világban megértett igazság. Nyilván, nem alkalmazható a mi hétköznapjainkra. De annyiban igen, hogy amikor az általunk leírt jó és isteni akarat válik mindenné, csak úgy tudjuk elképzelni Isten útját, ahogyan azt mi látjuk, akkor ez a gondolat bálvánnyá válik és nem leszünk többé képesek Isten szabadságában megtalálni akaratát. Bonhoeffer gondolataiban az tetszik, hogy nem szépíti a dolgokat. A gyilkosságot nem mondja gyerekcsínynek. Nem magyarázgatja jogászi módon, hogy az nem is abba a kategóriába sorolandó, hogy ő csak segített, mert csupán a századik láncszem volt. Kimondja: vétekben vettem részt. Ebben a helyzetben magamra kellett vennem a bűnt, mert ebben a világban mindent átitatott a rossz, és nem akartam egy álomszigetre menekülni belőle, hanem ott, a közepén akartam megtenni azt, amit lehet. A farizeus kihasználja a szabadságomat, amikor az élet egy kis szeletét állítja elém. Azt mondtad minden erődet az Istennek szenteled? Akkor ne aludj, ne lustálkodj, menj, menj az utolsó erődig! Holott Isten nem kívánja tőlünk, hogy belepusztuljunk a szolgálatba. Vagy ezt mondja: Vasárnap ne dolgozz! És akkor bármilyen körülmény adódik, ha az egész környezetemmel összetűzésbe is kerülök, megtartom a parancsot, mert a szabadságot úgy magyarázom, hogy én erre vagyok szabad. Ellenállás és megadás. Mindig valakinek, valaminek ellenállunk és valaminek, valakinek megadjuk magunkat a szabadságban. Nincs recept arra nézve, hogyan ismerhetem fel a farizeust, akinek nem szabad odadobnom szabadságomat és hogyan láthatom meg a dolgok mögött Jézust magát, aki szabadon adja önmagát a keresztre. Éppen azért adja a Krisztusba vetett hit az igazi szabadságot, mert egy átadott életet állít elénk és nem törvényeket. Nem eszméket és álmokat, hanem valakit, aki most is segít felismernem a szabad döntés lehetőségét. Bonhoeffernek van egy verse, az a címe: "Állomások a szabadság felé vezető úton". Négy pontról ír: az iga, a cselekedet, a szenvedés és a halál. Csak igát véve nyakunkba a cselekedeten keresztül, a szenvedésen át és végül a halálban Isten arcát szemlélve tudhatjuk meg, mi a szabadság. Ellenállhatunk bárkinek, ha közben tudatosan nem vettük Jézus igáját a nyakunkba, csak a szél dobál minket innen oda. Boncolgathatjuk az igazságot, messzire nem jutunk. Valójában Isten adhatja nekünk az ellenállás és a megadás egyensúlyát, amely boldogságot és szabadságot ajándékoz nekünk.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni 13. vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap az irgalmas samaritánus történetén (Lukács 10,23-37.) Isten törvényéről szól. Az evangéliumban megszólal a nagy parancsolat – ezt követi maga a példázat -, az epistolában pedig a törvény és az Ábrahámnak adott, de Krisztusban beteljesedett ígéret viszonyát magyarázza. Mindezekben a törvényhez igazodás, a szeretet és az irgalmasság, valamint ennek isteni-emberi kettőssége vonja magára figyelmünket. (Jézus ugyan elsődlegesen az emberi-felebaráti viszonylat értelmezésére mondta el a történetet, ugyanakkor az irgalmas samaritánusban őt magát is szemlélhetjük, aki szeretetét és irgalmasságát mindannyiunknak személy szerint is adja, bekötöz, meggyógyít, de ez után is gondoskodik rólunk és egyházi- gyülekezeti közösségbe helyez.)

Énekrend a Szentháromság utáni 13. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 378,1-2. Adjunk hálát mindnyájan

Derekas (fő) ének: 211. Meghagytad nékünk, Úr Isten…
vagy
473. Emeld fel szíved, füled nyisd meg

Igehirdetés előtti ének: 478,1. Ó, irgalmas Isten

Ráfelelő ének: 493,4-5. Adjad, hogy erős hittel…

Záró ének: 379. Emlékezzél Úr Isten, híveidről

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)