2004-12-01

Dr. Bölcskei Gusztáv, Csatári József, Nagy Árpád

Bocskai Istvánnak, Erdély és Magyarország fejedelmének intelme 1606-ból:

"Meghagyom, szeretettel intvén Mind az erdélyieket és magyarországi híveinket Az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, Ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, Tartsák őket atyafiaiknak, vérüknek."

"A zsinat elnöksége javasolja, hogy ahol dec. 5-én határon túli igehirdető szolgál, lehetőség szerint az egész istentiszteletről készüljön hangfelvétel. Erre azért van szükség, hogy a későbbiek során dokumentálható legyen, hogy mi hangzott el. DEC. 4. és 5. KAMPÁNYCSEND, ÉRTELEMSZERŰEN TARTÓZKODNI KELL A VÁLASZTÓK AKARATÁT BEFOLYÁSOLÓ MINDEN AKCIÓTÓL ÉS KIJELENTÉSTŐL (pl. körlevél felolvasása)."

Hogyan tartsunk reggel családi áhítatot? (vicc)

Nagyon nagy gyakorlatra tettünk szert Edittel együtt a hét személyes családi áhítatok megtartását illetően. Ezeket a tapasztalatokat, felismeréseket, sőt mondhatom bátran felfedezéseket szeretném röviden megosztani azokkal az olvasókkal, akik köztudottan hétről hétre megújulási konferenciák és gyóntató székek között vergődnek amiatt, hogyha már az áhítatot nem is sikerült optimalizálni, de megtartásuk ne tegye teljesen tönkre személyes lelki életüket. Nos, ennek az elszánt és kimerült kis csapatnak kívánunk némi vigaszt, de segítséget is nyújtani. Talán magyarázattal tartozom még a hét személyes áhítattal kapcsolatosan. Vagyis, hogy válik hétszemélyessé a négy fős családunk? Mi az utóbbi időben bevonjuk a telefont, amely úgyis mindig akkor csörög, amikor imádkozni kezdünk, így aztán eleve ott is tartjuk. Aztán egy széket készítünk természetesen az Úrnak, hisz Ő mondta, hogy ha ketten vagy hárman összejövünk, akkor ő ott van. Ezt inkább magunk miatt tesszük, hogy az idővel felboruló rend közben se felejtkezzünk el róla. A szék emlékeztet. S a hetedik? Őt sosem mi szervezzük, de jön. Vagy a postás, vagy a szomszéd, vagy egy-egy lelkigondozott, vagy valamelyik gyermekünk osztálytársa. Egyszerűen mindig megjelenik valaki. Lehet, hogy az Ördög szervezi be, de mivel nincs látásunk róla, ezért még sosem mertük a hetediket elküldeni. Végül is a 7 szent szám, és sosem lehet tudni. Teljes áhítattal és figyelemmel még sosem zárult egy otthoni összejövetelünk sem, mégis az ÚR felbátorított, hogy gyarló felismeréseinket íme közzétegyük.

1. Keressük meg a Bibliát 15 perccel az áhítat előtt és tartsuk a kezünkben, különben nem lesz meg! 2. Ha tényleg együtt akarjuk tartani az egész családot, akkor hívjuk meg gyermekeinket az ágyunkba rögtön ébredés után, egyébként nem bírjuk azonos időben összeterelni őket. Természetesen ez a postásnál és a szomszédnál problémát jelenthet. 3. Ha kommentálni óhajtjuk a közösen olvasott bibliai szakaszt, készüljünk fel lelkileg arra, hogy a gyermekeinknek sokkal jobb magyarázatai fognak elhangzani, mint amivel mi készültünk hajnal óta. 4. Ha férfiúi és apai tekintélyünket meg kívánjuk őrizni az egész áhítat ideje alatt, jól tesszük, ha nem felejtjük el, hogy egyébként a valóságos nagysága mekkora, s azt nem próbáljuk ebben a speciális időben überelni. 5. Ha oldottá tesszük az alkalmat, akkor később már nem sikerül liturgiát teremteni, viszont ha következetesen ragaszkodunk a liturgiához, úgy nevetségessé válunk és még a feleségünk sem fog igazat adni nekünk. 6. Ha közösen szeretnénk énekelni – amiről nagy szeretettel hadd beszéljek le mindenkit -, akkor készüljünk fel a legrosszabb lehetőségekre, amik rémálmainkban fordulnak egyébként csak elő.

Ezek után talán egyes keresztyénekben felvetődik a kérdés: Akkor miért is tartsunk családi áhítatot, ha ilyen következményei lehetnek? A családi áhítat a szülők lelki életének próbája, amely nélkül semmiképp nem fejlődhetnek a hit göröngyös vándorútján. Természetesen járhatunk simább utat is, de az nem vezet sehova.

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat első adventi műsorunkkal, Fekete Ágnest hallják.

Velem együtt biztosan sokan szeretik Dürenmatt "Az öreg hölgy látogatása" című drámáját. A darabban egy svájci szegény faluból elszármazott idős asszony látogat haza. Mindenki azt várja, hogy támogatásával felvirágoztatja otthonukat, de kiderül, a hölgy csak akkor hajlandó óriási összeget adni a falunak, ha egy, régen neki óriási sérelmet, okozó embert megölnek. Először persze mindenki képtelenségnek tartja ezt a feltételt, de aztán szép lassan azt veszi észre, a halálra szánt ember, hogy mindenki kölcsönöket vesz fel, amit nyilvánvalóan csak az ő halála árán tud visszafizetni. Döbbenetes módon írja le ez a darab, hogyan alakul ki ördögi kör a pénz miatt. Hogyan válik lassan árucikké egy ember. Ezt a folyamatot észlelem most Magyarországon, amikor az állampolgárság dolgára, mindenki gondolkodás nélkül anyagi érveket sorol, ráadásul teljesen végiggondolatlanul. Hova jutottunk? Mi lesz, ha egyszer miránk is azt fogják mondani, túl drága a fenntartásunk, nem kellünk. Pedig mindenki tudja, ha ezt a fukar szemléletet ülteti be a nyugdíjas a fiatalabba, akkor egyszer majd az ő sorsára is visszaüthet, hogy valaki túl drágának tartja nyugdíja kifizetését, vagy betegsége kezelését. Fájó dolog ez a szemlélet, hiszen magunk is átéltük nemrég, amikor a tőlünk nyugatabbra élő országokban attól féltek, hogy az Unió miatt majd özönlünk a gazdagabb országokba és elvesszük a kenyerüket. Mindenki tudja, ezek a dolgok nem így vannak. Most mégis ugyanerre a sémára gondolkodnak nagyon sokan. Pedig ez a szemlélet hosszú távon nem vezet sehová. Kányádi Sándor mesélte, hogy édesapja magyar katonaként harcolt a második világháborúban. Elvesztette az egyik lábát, megígérték, kap műlábat. 1945-ben, a kórházban felvették az adatait, de elküldték, mondván, most nagy szegénység, jöjjön vissza később. 1961-ben, amikor már, mint költő Magyarországon járt Kányádi Sándor, elment édesapja megbízásából a kórházba. Még meg voltak az adatok, de a műlábért már fizetni kellett, mert idő közben román állampolgár lett. Megkérdezte az édesapját, megvegyem a műlábat? Mire a veterán katona azt mondta: hagyjad, elég az, hogy számon tartanak. Vannak dolgok, amiket nem ehet meg sem a politika, sem a pénz. Az állampolgárság kérdése nagyon mély, moráliskérdéseket vet fel. Ezért beszélgettem erről dr. Bölcskei Gusztávval, zsinatunk lelkészi elnökével.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Mi arra akarunk "igen"-t mondani, ami létező valóság, azokra a barátságokra, azokra a közös gondokra, amelyek testvérgyülekezeti kapcsolatokban megvannak. Ugyanolyan református embereknek tartjuk őket, mint saját magunkat, amit most intézményesíteni lehetne. Mi szeretnénk december 6-án is – akármi történik 5-én – nyugodtan és őszintén azoknak a szemébe nézni, akik a jelenlegi határokon kívül élnek.

Fekete Ágnes: Mért fontos a határon túli magyarság helyzete a református egyháznak?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Ez nagyon sajátos és egyedi helyzet. A világ reformátussága arról panaszkodik, hogy növekszik a szétszakadt közösségeknek a száma. Ebben a református világban egészen egyedülálló jelenség, hogy a Reformáció óta a Magyar Református Egyház saját magától nem szakadt el. Amikor Erdélyben külön református egyház jött létre, azért történt, mert a határokat megváltoztatták. A trianoni döntés meghozatala után volt egy titkos találkozója az akkori öt református püspöknek. Ők 1922-ben megállapodtak abban, ha most így alakult a helyzet, meg kell alakítani a saját egyházat, egyházkerületet, létre kell hozni a saját alkotmányt, de mindenki csak a lehető legkisebb mértékű változtatást hajtsa végre. Ezzel ők a reménységüket fogalmazták meg, hogy Isten elhozza azt az időt, amikor ezek a határok relativizálódnak, nem lesznek ilyen zártak.

Fekete Ágnes: Felvidék esetében már el is jött ez az idő…

Dr. Bölcskei Gusztáv: És ez már nem igényel tényleg semmilyen hősies, heroikus akaratot, önfeláldozást, egész egyszerűen csak azt igényli tőlünk, hogy bátorítsuk, illetve kötelezzük el a politikusokat. A népszavazás erről szól. Kötelezzük el a politikusokat, hogy tegyék a dolgukat, emberléptékű törvényeket alkossanak. Ha a törvényalkotás elősegíti azt, hogy egészséges öntudata legyen a sokszor megbicsaklott magyar emberek közösségének, hogy büszkén vállalják az összetartozásukat, ez – véleményünk szerint – közvetlenül is kihat a demográfiai változásokra, gazdasági, vállalkozási és egyéb területekre. Ezért érezzük úgy, hogy ez nem illetéktelen beavatkozás, nem egy olyan terület, ahova nekünk ne lenne szabad belépnünk. A református mentalitás bizony nagyon nagy hatással volt a gazdaság és a szociális élet átalakítására.

Fekete Ágnes: …és a magyarságra is. Most a magyarságról van elsősorban szó.

Dr. Bölcskei Gusztáv: A kálvini hatás két területen döntően befolyásolta a magyarság mentalitását, mert kik voltak azok, akik a kálvinizmust átültették a gyakorlatba? A kisnemesi réteg, nekik két dolguk volt, az egyik a fegyveres védelem. Ezért van, hogy mindig összekapcsolódott a függetlenségért és a vallásszabadságért folytatott küzdelem. Amikor az ellenreformáció után a hivatalnoki pálya kinyílt a reformátusok előtt, megjelent egy olyan politikai elit, amelyben arányait messze meghaladó módon vettek részt reformátusok. Valóban ezért van az, hogy mikor azt mondjuk: magyarság, akkor azoknak, akik ilyen hitbeli sajátosságú gyökerekkel rendelkeznek, ez természetes összetartozás és nem magyarkodás, vagy kisajátítása valamilyen nemzeti eszmének, gondolatnak. Talán azért is reagáltunk még érzékenyebben arra a kérdésre, ami most ebben a népszavazási kérdésben testet ölt, mert ez szervesen hozzátartozott ahhoz, amit mi hitéletnek nevezünk.

Fekete Ágnes: A politika nagyon sok témát lefoglal. Bármiről beszélünk, előbb-utóbb politikai kérdéssé válik. Hogyan tud erre az egyház reagálni?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Ez egy végtelen nehéz helyzet. Ha még hozzávesszük azt is, hogy egy olyan világban, amelyiket át meg átjár a média hatalma, nagyon nehéz a saját – akár eltérő, akár azonos – álláspontunkat úgy megjeleníteni, hogy ne az legyen a látszat, hogy ja, ezek ugyanazt mondják, mint ez vagy az a párt. Ebből a skatulyából próbálunk kitörni, azzal, hogy mi jelölünk meg olyan témákat, területeket – legyen az akár a család, a nevelés, az idősekről való gondolkodás -, ami természetesen ütközik, vagy hasonlít valamelyik meglévő politikai irányzatnak az álláspontjához. De azt szeretnénk, ha nem mindig csak egy adott területen szólaltatnának meg bennünket. Reméljük, hogy azok, akik részesei ennek, érzik és tudják, hogy ezt nem azért tesszük, mert valamelyik párt szereti, vagy nem szereti. Talán eljön az az idő is, amikor ezt a sajátos álláspontot valóban el tudják fogadni és nem mindig csak költségvetési, gazdasági, szociálpolitikai kérdésnek, vagy éppen valami divatos irányzathoz igazodó tevékenységnek fogják fel.

Fekete Ágnes: Nemcsak a politika az, ami mindent fölülír, hanem a pénz. Ez a mostani szavazás is ilyen eset, amikor aprópénzre váltják az egész kérdést.

Dr. Bölcskei Gusztáv: A pénz valóban eszközből céllá válik, ez kerül fel az értékpiramis csúcsára, amely azt sugallja, akkor vagy boldogabb, ha minél több jut neked az anyagiakból. Aki megjelenik melletted konkurens, mert elvesz belőle, és ha neki is jut, akkor neked kevesebb marad. Ez ijesztően emlékeztet a bibliai őstörténetere, Káin és Ábel történetére. Káin hozzászokott ahhoz, hogy ő az első, az erősebb, a nagyobb, akinek a születésén ujjonganak és ő a bizonyíték arra, hogy az élet megy tovább. Aztán megjelenik mellette a kicsi Ábel, akinek már a neve is azt jelenti: tűnékeny semmiség, pára és egyszer az életben előfordul, hogy Ábel lesz az első. Mert az ő áldozatára rátekintett az Isten, Káinéra pedig nem. Ettől a pillanattól kezdve Káin már nem Ábelt látja, hanem lehorgasztja a fejét, és azt a képet látja, amelyik állandóan azt mutatja, itt van valaki, aki miatt nem te vagy az első. Ha őt eltünteted, újra te leszel az. Ezért megöli Ábelt, és nem első lesz, hanem bujdosóvá, szerencsétlenné válik. Aki azt mondja, hogy azért ne add meg ezt a lehetőséget, mert akkor neked kevesebb jut, és erre épít, az nagyon gonosz dolog.

Fekete Ágnes: Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok féligazság és hazugság is terjed. Nem igaz, hogy eleve ez a törvényalkotás ennyi pénzt elvonna a magyar államtól.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Senki sem tudja, hogy miről szól a majdan megalkotandó törvény. Mi valóban felelősnek tartjuk magunkat ezért a kérdésért. Tervezzük, hogy a népszavazás után eljuttatunk egy olyan ajánlást a magyar parlamentnek, amelyikben tartalmilag soroljuk fel azt, amit ebben a törvényben szabályozni kell és lehet. Akkor kell leülni, gondolkodni, de eleve abból kiindulni, hogy ezt azért ne csináljuk, mert milyen sokba kerül, ez egy végtelen gonosz megközelítés, mert az embert árunak tekinti. Egy olyan gondolkodásban, ahol a legfőbb isten a pénz, a tőke szabad áramlása és mindent annak rendelnek alá – sajnos nemcsak magyar jelenség -, ebben az történik, hogy az ember embersége már huszadrangú kérdés. Természetesen mindent végig kell gondolni, és mindent ki kell számítani. De eleve azzal indítani, hogy ez mennyibe fog kerülni, nagyon-nagyon elhibázott dolog, az emberben lévő rossz, gonosz érzésekre – irigység, önzés, a másik semmibe vétele – épít. Ezekre rövidtávon lehet építeni, rövidtávon sikereket elérni, de abból nem lesz tartós élet, közösségi megmaradás. Vannak olyan országok, ahol a kettős állampolgársággal rendelkezőknek a száma duplája az ország határain belül élőknek – ez Írország.

Fekete Ágnes: Ott is elég sok a konfliktus. Nálunk is arra hivatkoznak, hogy mit fognak ehhez szólni a románok Erdélyben.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Mit fognak hozzá szólni? Meg kell nézni, a többi ország, hogy csinálta ezt meg. Gyakorlatilag még azokban az országokban is, ahol állítólag nincs meg ez a lehetőség, mint például Ukrajna, részben megvan. Mért nem lehet keresni az egyik kormánynak a másikat és azt mondani, üljünk le, tárgyaljunk? Ha nem akarom, akkor nem is lesz ebből semmi.

Fekete Ágnes: Van itt még egy morális kérdés: nagyon sok emberről tudok, akik erdélyi emberekkel ásatják fel a földjüket, most mégis nemmel akarnak szavazni. Ez nagyon furcsa, hiszen menjünk körbe az országban, a szüreten, az építkezéseken, mindenütt megtaláljuk a munkájukat. Ez tény. Nagyon sok ember abból gazdagodott meg, jutott előre, hogy olcsó munkaerőt kapott a határon túlról.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Ez valóban az egyik legalapvetőbb erkölcsi kérdés, mert minden komoly etikának az egyik alapelve, hogy egyik ember a másikat soha sem tekintheti eszköznek. Az ember nem eszköz, hanem cél. Sajátos kettős mérce ez, arra jó valaki, hogy a munkát elvégezze, de hogy jön ahhoz, hogy olyan jogokat is akarjon, mint amilyen nekem van – ez valóban egy nagy erkölcsi deficit. Mi nem azért akarunk valamit tenni, hogy sikerüljön, hanem azért, mert azt gondoljuk, hogy ennek és csak ennek van értelme.

zene

Fekete Ágnes: Advent a tevékeny várakozás ideje. A Debrecen Nagytemplomi gyülekezet azt látta feladatának, hogy a hajléktalan embereket segítse. Az is jó, hogy egy klubban beszélgetnek velük, élelmet-ruhát adnak nekik, de az igazi segítség, hogy némelyeknek munkát adtak azáltal, hogy képkiállítást nyitottak meg műveikből. Szőr Ádám összeállítását hallják.

(Helyszíni hangbejátszás) Ének: Sokszor úgy érzem, összeroskadok… Advent első vasárnapján vagyunk együtt itt, a debreceni Nagytemplom Toronygalériájában, ezen a különös kiállításon, mely ezt a címet kapta: Kiáltás a mélységből. Nem csupán egy halk hang, vagy egy hangos szó, mert van olyan mélység, ahonnan csak kiáltani lehet, és ahonnan kiáltani kell. Kiáltás ez a kiállítás azokért, akik nem tudnak, vagy nem mernek kiáltani. Csatári József – ahogy művésznévként aláírja Csatesz – portréi, a névtelen portré című grafikája, a Pihenő I. II. vagy a Szomorú férfi című képei megragadó erővel beszélnek, kiáltanak. (Taps)

Szőr Ádám: Csatári József egyik kiállított képének a címe, a Nagy ugrás – lehet ez most egy nagy ugrás az ön életében?

Csatári József: Igen, valószínűleg. A képen is látszik a nagy ugrás, egy hanyatt ugró figura, akiből hullanak kifelé az italos palackok. A nagy ugrás az alkoholtól való szabadulást is jelenti, a kiugrást ebből a zavaros helyzetből.

Szőr Ádám: Ez nem lehet könnyű.

Csatári József: Nem. Nagyon nehéz, de megpróbálok mindenképpen kilábalni ebből a helyzetből.

Szőr Ádám: Hol él most?

Csatári József: Jelenleg a Wesselényi utcai hajléktalanszállón élek, nappal meg járom az utcákat, rajzolok itt a Bika parkban. Ezek a rajzok mind az utcán készültek, hol az egyik, hol a másik padon, amikor az idő engedte. Lényegében, mind megtört emberek vannak a képeimen. Van viccesebb figura is köztük, hibbant, bolond lány – de rettenetesen megtépázott emberek.

Szőr Ádám: A megnyitóból kiderült, hogy ön régóta foglalkozik a művészetnek ezzel az ágával, mégsem tartja magát művésznek. Miért?

Csatári József: Annyi sztárt látni. Valaki megjelenik a médiában, egyből sztárnak képzeli magát. Én nagyon régen festek, rajzolok, …festő vagyok? Képíró inkább így mondanám. Képíró, aki ezt a szakmát tudja, de ez nem jelenti azt, hogy művész. Teszem a dolgom.

Szőr Ádám: Nagy Árpád kiállított rajzainak a többsége portré.

Nagy Árpád: Amit nem lehet elmondani azt, rajzban könnyebb kifejezni. A kollegámmal, Csatárival kiülünk az utcára, ide a Bika parkba, megfigyeljük az embereket és elkezdünk rajzolni.

Szőr Ádám: Sok olyan kép van, ami azt jelzi, hogy önök szeretnének kilépni ebből a helyzetből.

Nagy Árpád: Mindenáron ki akarunk innen törni, ezért kértük a segítséget, amit Váradi Ildikótól meg is kaptunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot a bibliai csoporttal. Valahogy fel kell robbanni annak a dolognak, ami belül van, mert nem önthetem ki egy másik emberre ezt a fájdalmat.

Szőr Ádám: Szépek ezek a rajzok és látszik, hogy a valóságot ábrázolják.

Nagy Árpád: Szeretnénk egy kisebb zugba elhúzódni, nem az utcán rajzolni és komolyabb képeket készíteni, olajfestményt, akvarellt, pasztellt, csak ehhez segítség kell. Ezek a képek is úgy kerültek ki, hogy anyagi áldozatot kellett hozni.

Szőr Ádám: Az egyház mennyire segít a hajléktalanoknak?

Nagy Árpád: Nagyon segítőkészek itt a református egyháznál és a "Karikasznál" is, akik meleg ételt és ruhát osztanak.

Szőr Ádám: A megnyitó beszédből kiderült, hogy ön már több mint tíz éve hajléktalan. Hogyan él, milyen körülmények között?

Nagy Árpád: Alkalmi munkából élek. Idősebb korom miatt már sokszor nem vesznek figyelembe. Van egy kisfiam is, amikor tudok, elmegyek hozzájuk tisztálkodni. Koszosan nem szeretek járni, próbálok ember maradni… még a mai napig is.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg Isten szavát a Királyok 2. könyvének 6. fejezetéből:

"Lovakat és harci kocsikat, tekintélyes sereget küldött Arám királya Elizeushoz, Dótánba. Éjjel körül vették a várost. Amikor az Isten emberének a szolgája korán reggel felkelt és látta, hogy körül vették a várost, igy szólt: Jaj Uram! Mit tegyünk! De ő így szólt! Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ellenünk. Majd Elizeus így imádkozott. Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson. Az Úr megnyitotta a szolga szemét, és meglátta, hogy tele van a hegy tüzes lovasokkal. Azután amikor az arámok rárontottak a városra, Elizeus így imádkozott: Uram, verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is vert őket vaksággal, és Elizeus elvezette őket Samáriába. Ott így szólt Elizeus, Uram nyisd meg a szemüket, hogy lássanak. És akkor látták, hogy Samária közepén vannak."


A történetben három embercsoport szerepel. Az egyik a látó, aki képes arra, hogy megmutasson olyan dolgokat, amiket mások nem vesznek észre. A karizmatikus, kiugró személyiség, aki tartja a zászlót. Kicsit mindannyian vágyunk arra, hogy legyen valaki, aki megmondja, akinek lehet hinni, akihez viszonyíthatjuk saját életünket. Isten elfogadja ezt az emberi vágyat, de korlátozza. Nem guruként, hanem segítségként ad látó embereket. Mégis azt tapasztaljuk manapság amellett, hogy kevés az ilyen magával ragadó ember, hogy aki mégis az, azt elsodorják, bemocskolják ahelyett, hogy a jót képesek lennének meglátni. Mert mi is sokszor vaksággal megvert nép vagyunk. Mondunk ilyen mondatokat, hogy a pénz nem boldogít, mégis a döntéseinket elsősorban a pénz motiválja. Hány ismerősöm van, aki mérges a televízióra, és látja milyen mélységesen tömegbutításra használt eszköz ez manapság, mégis ott ül előtte és nézi. Hallgatja az elképesztőbbnél elképesztőbb híreket gyilkosságokról, támadásokról, és elhiszi, hogy ez a világ. Elhiszi, hogy elveszik a pénzét, hogy lassan minden mérgező, ő is elkezd félni, és belekerül abba az ördögi körbe, amit a pénz világa pörget. Tudja, érzi, hogy furcsa és nem életszerű az, amit mondanak, mégis előbb – utóbb ez lesz a valóság körülötte. Isten szava bizonyos értelemben tehetetlen ezzel szemben. Aki a nem látók világában a színekről akar beszélni, nehéz helyzetben van. Két féle vakság szerepel ebben a történetben. Az egyik a tömeg vaksága, a katonáké, a másik Elizeus szolgájáé. Az első eset az, amikor tehetetlenül mozog a tömeg arra, amerre mondja az adott guru, semmiféle eszköze nincsen, hogy kilógjon ebből a sorból. Nem látja csak az erőt, a politikát, a hatalom fegyvereit. Nagyon sok ember fél a gondolkodástól. Kicsinek érzi magát, bizonytalannak, és inkább megy az érzései, a benyomásai után. Pedig ez mindig odavezet, hogy előbb- utóbb az ösztöneink irányítanak, amit azután valami ügyes ember kihasznál és irányít bennünket. Istenhez kapcsolódni nem lehet gondolkodás nélkül. Elizeus könyörög a szolgáért, hogy hadd lásson. Hadd vegye észre azt, ami a tömeg, a hatalom és a politika mellett van. Azt, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva ezeknek az erőknek. Ott van Isten serege, amely véd minket! Olyan érdekes ebben a történetben, hogy Elizeus szolgáját az győzi meg, azért veszíti el félelmét, mert látja Isten lovasait, haderejét – ezek a láthatatlan katonák mégsem kezdenek hadakozni. Nincs semmiféle jelentősége ennek az erőnek. A vakság és a jószívű bölcs tanács oldja meg a helyzetet. A tömeget csak taszigálja az, amit beleprogramoznak, de a kiáltó ember meglát valamit, amit más nem. A kétségbeesett embernek megadja Isten a látást. Eltűnik félelme. Advent van. Ez az ünnep éppen arról szól, hogy mindannyian megláthatunk egy másik világot, egy olyan valóságot, amely nem itt mellettünk van, nem kézzel fogható, ami felé mégis tartunk. Kiálthatunk és várhatunk, és Isten megnyitja szemünket. Mert bár a természettudósok is mondják, hogy ennek a világnak vége lesz, mi mégis úgy élünk, mintha ez a valóság nem létezne, vakon fűrészeljük magunk alatt a fát. Isten nyissa fel szemünket, hogy meglássuk a világot a maga valójában, meglássuk Isten országát, ahova minket várnak, meglássuk ezt a magyar népet a maga teljességében, képesek legyünk valami többre, mint vakon botorkálni a tömeg után. Akkor talán azt is meglátjuk, hogy maga a tömeg is megváltozik. Hiszen ez a felajzott hadsereg szintén látni kezdett. Ha nem is Istent, de az ő népét elkezdte másként látni. Isten által másként látjuk ezt a világot is! Nem a félelem nagyítóján keresztül, hanem a védettség érzetén keresztül látunk mindent. Hiszen Isten ölelése tartja egybe még ezt a világot!
Ámen

Énekajánló – Advent második vasárnapja

Énekrend ádvent második vasárnapjának igéihez (Róma 15,4-13., Luk 21,25-36.

Fennálló ének: 80,1. (11.) Hallgasd meg, Izráel pásztora / És mi el nem térünk tetőled

Apostoli köszöntéshez: Zsolt 80,2-3,19-20.)

Főének: 309. Mennyei ige jelenél

Igehirdetés előtti ének: 304,4. Az utat egyengessed

Ráfelelő ének: 312,3. Az Úr elé ha tárod

Záró ének: 303. Jöjj népek Megváltója

Ötszáz határon túli lelkész szolgálata

Mintegy ötszáz határon túli magyar református lelkész hirdet(ett) igét november 28-án és december 5-én a magyarországi templomokban; erről a Kárpát-medencei Református Generális Konvent Elnöksége döntött a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán Beregdarócon. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke elmondta: elsősorban a népszavazás ténye az, amit szeretnének a magyar közvéleményben tudatosítani. Az igehirdetés mellett a határon túli református lelkészek tájékoztatást adnak közösségük helyzetéről – tette hozzá. November 28-án egyértelműen azt kérték a lelkészek a gyülekezetek tagjaitól, hogy vegyenek részt a december 5-i népszavazáson és igennel voksoljanak a kettős állampolgárságra. Bölcskei Gusztáv közlése szerint a határon túli egyházkerületek elnökségeinek tagjai december 5-én Debrecenben szólnak a hívekhez; egyidőben, de más-más templomokban. A határon túli lelkészek más helyszínek mellett Budapesten a Kálvin téri, a Szilágyi Dezső téri, a Pozsonyi úti és a kelenföldi templomban, a nagyvárosok közül Miskolcon, Tatán, Kecskeméten és Nyíregyházán, továbbá számos kistelepülésen hirdetnek igét az említett két vasárnap. Bölcskei Gusztáv egyedinek és sajátosnak nevezte kezdeményezésüket, emlékeztetve arra: az egy folyamat része, hiszen a kettős állampolgárság kérdésében korábban állásfoglalást tett közzé a négy magyarországi püspök, a zsinat, majd az erdélyi református egyházkerület is. Beszámolt arról, hogy a generális konvent elnöksége szerdán nyilatkozatot fogadott el a kettős állampolgárságról, a dokumentum kitér a Szerbiában élő magyarok helyzetére is. Mint mondta, az ottani helyzet a klasszikus példa arra, hogyan segítheti a határon túli magyarokat a kettős állampolgárság. A tanácskozás egyik résztvevője, Pap Géza erdélyi püspök kissé elsietettnek nevezte a népszavazás kiírását; közlése szerint a referendum nem volt megfelelően átgondolva, időzítve, kidolgozva. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a kettős állampolgárság számukra érzelmi kérdés. "Hozzátartozunk az egységes magyar nemzettesthez" – hangsúlyozta, hozzátéve: önhibájukon kívül rekedtek a határon túlra, s úgy lépik át a határt, hogy hazajönnek. Amikor valaki nem-szavazatra biztat, közlése szerint azt érzik: "mi megtagadottak vagyunk, nekünk egy mostohánk van, aki nem akar bennünket". Pap Géza közölte: aki egységes magyar nemzettestben gondolkodik, csakis igennel válaszolhat a december 5-i népszavazáson feltett kérdésre.

Nagyváradi Hírlevél Pokoli jelek "Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki nem tört nekik." (Siralmak 4,3-4)

Ha most valaki arról szólna, hogy a magyarság válságban van, és a nemzet katasztrofális helyzetben, akkor nagyon sokan arra gondolnának, hogy az előttünk álló megmérettetések aggodalma mondatja ki a túlzásként is minősíthető gondolatot. Határainkon túl és "bozgor- nyomorunkban" egyaránt teher alatt él a magyar ember. Most minden hangsúlyos lett, de ezen állapot évtizedekre visszaszámlálva, sőt előretervezve is kimutatható volt és lesz. Voltak pillanatok, amikor komoly lehetőség mutatkozott a változtatásra, de ezek mindig keserű szájízt hagytak bennünk, mert nem jártak eredménnyel. Így, sajnos lassan beletörődni látszunk a magyar sors megváltoztathatatlanságába. Fájdalmas kitapintani a romlás okát abban a nemzetben, melyet joggal nagyra tartottak, és amely méltán büszke lehet önmagára. De nincs más kiutunk, szembe kell nézni önmagunkkal. A terhek alatt szerencsétlenül összeroskadunk, és úgy viselkedünk, mint a kiválasztottak, úgy mint Jeruzsálem lakói a babilóniai megszállás előtt. Pillanatnyi örömük abból adódott, hogy az asszírok meggyengülése után fellélegezhetnek. Ezek kivonulnak, mint a szovjetek tették nagyon későn az anyaországból. Már-már saját győzelemnek könyvelték el az eseményt. Elfelejtették a történelmet meghatározó Istent. Megint elhajlottak, isteneket imádtak. Megvakultak, és megsüketültek, pedig a prófétai szó jelezte az északról fenyegető veszélyt. Voltak, akik az egyiptomi, az asszíriai múltat kölcsönös gazdasági kapcsolatnak igyekeztek láttatni a jóléti társadalom kiépítésének eszközeiként, pedig a legádázabb ellenségek voltak. A kegyetlen északiak sem barátkozni érkeztek. Megfeketítették az aranyat, azaz gyászba borították a népet miután megalázták. Azonban mindez együttvéve sem lett volna elegendő a tönkretételhez, ha a belső összhang, a közös ellenség felismerése meg lett volna. Az üzleti érdek, az egyéni ambíció, a karrier felhajtó ereje nem ismeri sem a testvért, sem az ellenséget! Csak később derül ki, hogy az előbbit tönkreteszi, az utóbbi tönkretesz! Jeruzsálemben a templom elpusztulásával győzött Babilónia király és alattvaló felett egyaránt. Kétséget sem hagyva, hogy eltipor behódolót és ellenállót. Ilyen újkori babilóniaiak vesznek bennünket körül. Ezek nemcsak más nemzetből vannak, hanem saját eresztésből is. Ezért hiába lepődünk meg azon, hogy vannak, akik szégyenkezés nélkül lemondanak a saját vérükről, vagy ha kell körömszakadtig élősködni szándékoznak felettük. Ez a letehetetlennek látszó magyar teher. Az elviselhetetlen teher a legkiszolgáltatottabbakat alázza meg a legfájdalmasabban. Bennünket, a romok között maradottakat. Ha most valaki azt mondaná, hogy ez a mondat megint csak túlzás, akkor szeretném a figyelmet a verítékezve küzdő, és mégis megcsonkított családok felé fordítani, ahonnan nem szórakozásból indultak el kenyérért a kusza világba. Jeruzsálemben az anyák eljutottak addig, hogy kegyetlenebbek lettek kényszerből a dögevő sakáloknál, melyek emlőiket mégis odatartották kölykeiknek, de ezt ők már nem tehették meg. Vannak anyák ilyen helyzetben, és vannak anyák, akik csak hazudják az ilyen helyzetet. Különbséget kell tenni anya és anya között! Az anyaországnak, ha érdemesnek akar még látszani erre a címre világosan kell látni, hogy a "sakáloknál" nem lehet lennebb engedni a mércét. Jeruzsálem leányait a strucchoz hasonlítja a gyászének szerzője. Erről említi meg Jób könyve, hogy annyira ostoba, hogy tojásait a homokba rejti, majd elfut. A cserbenhagyás nem lehet az ember, de semmiképpen nem a testvér megoldása. Nincs magyarázat arra, ha valaki nem nyújt segítő kezet annak, aki nehéz körülmények közé került. A strucc magatartását lehet menteni, sőt magyarázni is viselkedését, de nem a hasonlóképpen viselkedő emberét. A gyermek kiszáradt ínye a halált jelenti. A legvégső állapotot, ugyanakkor a legdöbbenetesebbet is. A jövendőnek a megsemmisülését, amikor már a remény legkisebb lehetősége is kétséges. Sajnos ez az állapot, bármennyire titkolnák előlünk, nagyon közel van. Jelenkori demokráciánk sem cáfolta meg a két és félezer éves diagnózist, azaz : "örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenre, apátlan árvák lettünk, vizünket pénzért isszuk, fánkért fizetnünk kell. Nyakunkon vannak hajszolóink, fáradozunk pihenés nélkül…" (Sir.5) Nagyon szomorú ez a fenti kép, egyenesen pokoli, sajnos nemzetünk tükörképe ez. A függetlennek látszó rész sem szabad, korlátoltakkal, önzőkkel, ostobákkal kell küzdeniük. A lefaragott részeken pedig többnyire szolgák uralkodnak rajtunk és közöttünk. Magyar ítélet ez. Pedig mennyire másként is lehetne. Az egészséges lélek-test megőrzi önmagát a lehető legjobb körülmények között. Vigyáz minden tagjára. Gondoskodik a másik boldogulásáról. Ha valaki elveszíti valamelyik végtagját, hosszú évekig úgy érzi, mintha meglenne az. Ugyanúgy fáj, zsibbad mint azelőtt. A fantomfájdalom több, mint emlékezet. A nemzettestet ettől több erőnek kell összetartania, amelyből mindig származik annyi energia, hogy gyermekeket neveljen egészségesen, egészséges jövőre. Ennek most az a fedezete, hogy mindenek ellenére, "Te trónodon ülsz Uram."

Csűry István

Similar Posts