2005-03-09

Lénárd Ödön: A holtan nagyok

(Piarista szerzetes, 1974 körül cigarettapapírra írta a börtönben)

Van a Hatalom, és van a Hit. Mit beszéltek a dolgok mellé, S mért ünnepeltek valakit?

A fenébe hordtok koszorúkat Ménkü szobraik talpa elé, Mikor onnan egy se mozdulhat?

S ha mozdulna még: felkötnétek! De jó, hogy már az apáitok tették: Tiétek a haszon, övék a vétek!

És úgyis a tiétek az istráng, Azok fiainak nyakán, Kiket úgy ünnepeltek: a mi apánk!

Most Kolbe-nak is veritek a kolompot, De tegnap még úgy híttátok őt is, Ahogy ma utánunk szóltok: bolondok!

Ott állnak kőből a legkedvesebbjeim, De magam bújok az ünneplők elől, Mint a csordából kivert hím!

Mert hordjon kardot, hordjon kazulát, A hűségünk, a hitünk, akármink, Nekik koldus, ócska, idegen világ!

És szemtelen! Mert független mer lenni! – Pedig jól megélnétek a csontjainkból, csak hagynánk magunkat eltemetni!

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Ha elvesznek tőlünk valamit általában, vagy megszelídülünk, vagy felmérgesítjük magunkat. A böjt egy olyan állapot, amikor önmagunktól vonunk meg valamit, hogy a jó indulatok kapjanak bennünk teret. Sajnos az ember olyan, hogy amikor minden napfényes körülötte, nem látja reálisan önmagát. Az orrát fennhordó embernek szüksége van arra, hogy megérezze a hiányt. Vagy így, vagy úgy szükségünk van a böjtre. A legnagyobb erő, pedig abban van, amikor képesek vagyunk erővel szelídek lenni, nem félelemből, fogvacogtatva megélni hiányainkat, hanem bizakodóan. Számomra ezért példa kicsit az a presbiter, akivel következő riportunk készült. Azt képviseli, hogy nem a pillanatnyi jólét a fontos, nem azért gazdálkodik falun, mert az egyszerű, hanem mert távoli jövőt lát a magyar faluban. A gazdák demonstrációján beszélgettem Darányi Józseffel, a szentkirályi, református gyülekezet gondnokával.

Darányi Józsefnek hívnak, harminc éve házasságban élek feleségemmel, két gyermekünkkel. Szentkirályon születtem, és már tizenhatodik esztendeje vagyok a szentkirályi református egyházközség gondnoka.

Fekete Ágnes: Mit termel?

Darányi József: "GOF növényeket", ami azt jelenti, hogy gabona-, olajos-, és fehérjenövényeket. Ezt a hármat megosztva, vetésforgóban. Sokfajta növénnyel foglalkozunk a többlábon-állás reményében, mindenből van egy kicsi. Az elmúlt esztendőben nagyon megküszködtünk, mert még mindig van olyan pénzünk, amit nem kaptunk meg. Ezt az összeget, amit kapunk, elaprózzák, így nem igazán tudunk bármilyen beruházásba fogni. A hitelbe nem nagyon merek belemenni, látva azt a zavaros képet, hogy sokan belementek, és bizony nehéz helyzetben vannak az emberek, mert kiszámíthatatlan mi következik. Nem tudni, hogy mikor mit változtatnak meg.

Fekete Ágnes: Milyen tapasztalatai voltak itt?

Darányi József: A budapestiek nagyon-nagyon szolidárisak az itt demonstráló gazdákkal, mert akik itt vannak éjjel-nappal, azoknak például fürdési lehetőséget ajánlanak fel. Sokan meglátogatnak bennünket, hoznak teát, kávét, süteményt. Felajánlották, hogy főznek nekünk, ma is ingyen ebédeltünk, nem kellett érte fizetni. Ez mind azt jelzi, hogy valahol a háttérben sokan egyetértenek ezzel a demonstrációval. Én is úgy érzem, ha másképp nem megy, tüntetni kell, és már régóta mindig úgy érezzük, hogy háttérbe szorítják a magyar gazdát.

Fekete Ágnes: Általában a falut, és mindent, ami a vidékhez kötődik.

Darányi József: Igen. Ha engednék, hogy gazdálkodjunk, és el tudnánk adni a terményeinket, időben reális áron, akkor nem is biztos, hogy a támogatásra lenne kiélezve a dolog. De mióta Uniós tagok lettünk, a napi hírekből is tudjuk, hogy mindent behoznak, és milyen áron! A magyar gazda termel olyan árut, ami sokkal jobb minőségű – ezt tudják nagyon sokan – talán biztonságosabb is, mint amit behoznak külföldről. Nálunk az a legnagyobb baj, hogy már 2005 harmadik hónapjában vagyunk, és még a 2004-es esztendőre járó kompenzációt nem kaptuk meg. Ha egyszer a törvényben megadnak valamit, azt tartsák is be, mert biztos vagyok benne, hogy ilyen még nem fordult elő, ami most van, hogy a Kossuth téren kettőszáz traktor áll a Parlamenttel szemben, és nem hiszem, hogy ez normális állapot.

Fekete Ágnes: Mennyi pénz, és mennyi energia megy el feleslegesen!

Darányi József: Az biztos, hogy a gazdák elszántak, elégedetlen mindenki, sokan nem hitték el, hogy traktorokkal fel lehet ide jönni. Vannak olyan gazdák, akik már elejétől fogva itt vannak. Miért nem lehet hamarabb megegyezni, mikor nem kérünk semmi olyat, ami nem jár csak azt, amit leírtak a törvényben, ami minket megilletne.

Fekete Ágnes: Mit gondol, a református egyháznak lehet valami köze ehhez a problémához?

Darányi József: Biztos, hogy van az egyháznak is köze hozzá, mert ebben a társadalomban élünk. Itt a józanésznek kell felülkerekedni, nyugodtan, higgadtan, és kitartóan kell a jelenlétünkkel bizonyítani, tudunk úgy viselkedni, ahogy egy keresztyén embernek kell.

Fekete Ágnes: Sokat segíthetne, ha kialakulna egy második kereskedelmi háló. Ebben az egyházak tényleg segíthetnének.

Darányi József: Természetesen mindent meg kell, tegyünk azért, hogy itthon a mi áruinkat árusítsák. Bebizonyíthatnánk, hogy tényleg jó minőségű, jó éghajlati öv alatt termett magyar terméket kínálunk, hogy a magyar ember elsődleges dolognak tartsa a hazai terméket, és ne engedjen annak a csábításnak, hogy a külföldi szebben van csomagolva, hiszen nem tudjuk, mit takar a csomagolás.

Fekete Ágnes: Itt végül is, egy morális érték is szóba kerül, aminek igencsak köze van az egyházhoz. Jó lenne ezt a morális üzenetet képviselni valahogy.

Darányi József: Így van. Sajnos a munkahelyteremtés nagyon nehezen megy a falvakban. Reméljük, egyre többen felismerik, hogy nem csak főváros van, hanem falvak is. A vidékfejlesztés, amire az Unió is ad támogatást, fontos kellene, hogy legyen.

Fekete Ágnes: És nem csak szavak szintjén, mert szavakat sokat hallunk, de az ember járja az országot, látja, mi a valóság.

Darányi József: Bízzunk benne, hogy egyszer tényleg jobb lesz, mert ha a hitünket is feladjuk, az már nagyon nagy baj lenne.

Fekete Ágnes: Hallottuk, milyen fontos az, hogy az egyház benne éljen ebben a világban, és a valóságos gondokat megérezze, próbáljon megoldást adni. Ez igaz az élet minden területére, a lélekgondozásra is. Az újabban elterjedt mentálhigiénés oktatás éppen ebben szeretné segíteni azokat, akik az emberekkel foglalkoznak, többek között a lelkészeket. Ne távoli tanácsok hangozzanak el a szószékről, hanem az emberek valós élethelyzeteikben való melléállás. Hallunk majd egy lelkészt, Miklósné Sebestyén Katalint Tatabányáról, aki beszámol arról, mennyiben segített neki a mentálhigiéné. Most pedig dr. Grezsa Ferencet hallják, aki a Károlyi Gáspár Református Egyetemen vezeti a mentálhigiénés képzést.

dr. Grezsa Ferenc: Mentálhigiénés továbbképzés folyik a Károli Egyetemen valamivel több, mint két éve, olyan segítő hivatású diplomásoknak, nővéreknek, lelkészeknek, pedagógusoknak, orvosoknak, szociálismunkásoknak, tehát humándiplomásoknak, akik úgy érzik, hivatásuk gyakorlása során sokszor ütköznek olyan helyzetekbe, olyan kihívásokkal találkoznak lelki értelemben, amelyekhez nem igazán kaptak felkészítést.

Fekete Ágnes: Mostanában divatos szó a mentálhigiéné, úton-útfélen halljuk, de a környezetemben is nagyon sokan megkérdezik, hogy valójában mit jelent ez a szó?

dr. Grezsa Ferenc: Sajnos nincs igazán jó magyar fordítása, talán lelki-egészségvédelemként lehetne leginkább fordítani. Lényege az, hogy különböző hivatások nézőpontjából a közösség lelki épülését előmozdító tevékenységről van szó, ami nem spirituális jellegű alapvetően, mint a hitéleti tevékenység, hanem lelki, pszichológiai jellegű, tudományosan is megalapozott.

Fekete Ágnes: Az ember azt gondolná, hogy a lelkész magától is tudná ezeket a dolgokat, Azért lelkész, hogy összefogja a közösséget, és képes legyen úgynevezett mentálhigiénés csoportokat vezetni. Hoz-e újat, többletet ez egy lelkész számára?

dr. Grezsa Ferenc: Sokféle hozadéka lehet, az egyik mindjárt az, hogy nem csak lelkészhivatású értelmiségiekkel tanul együtt, hallgatóinknak csak kisebb része lelkész. Az, hogy tanulási helyzetben találkozik egy lelkész egy szociálismunkással, egy pedagógussal, nővérrel, ez önmagában már segíti őt abban, hogy megismerje más hivatások logikáját, gondolkodásmódját, gyakorlatát. Másrészt úgy tűnik, hogy a lelkészhallgatók nagyon jól élik meg, hogy tudományos értelemben is sok pszichológiai ismeretet kapnak. A harmadik, hogy szinte felfedezésszerűen fogadják a lelkészek azt, hogy azok az igazságok, amelyekre ők hitéleti, lelkiismereti meggyőződésből jutnak, egy jelentős része tudományos oldalról is alátámasztható. Például, a szeretet kategóriája, amiről azt mondhatjuk, hogy egyrészt az emberi életben, az emberi kiteljesedésben alapvető, másrészt a kereszténység/keresztyénség alaptétele, harmadrészt egy olyan kategória, melynek gyógyító erejét a tudomány a maga nyelvén, a maga eszközeivel ugyancsak bizonyítani tudja. Tehát, hogy úgy mondjam a hétköznapi élet, a teológia, a vallásosság és a tudományosság nagyon fontos érintkezési pontja a szeretet.

Fekete Ágnes: Egy hívő ember számára is nagy erőt adhat, hogy a hit nem zár be, nem a templom falai között jól érzem magam attitűdöt éli át, hanem az egész élet alaplüktetését.

dr. Grezsa Ferenc: Így van, sokszor tapasztalom, hogy a lelkész egy különleges – elnézést a kifejezésért, de ők használják -, állatfajtának tekinti magát, vagy őt annak tekintik. Az imént említett példa kapcsán, a szeretetben tud találkozni más hivatásúakkal. Ez neki különösen nagy felfedezés. Nagy élményt, nagy tapasztalatot szereztem azzal kapcsolatban, hogy a református egyház számára mit jelenthet egy ilyen képzési program. Ezt a tapasztalatot Erdélyben szereztem, ahol már egy négy féléves programunk lezárult. Harminc öten szereztek mentálhigiénés szakember oklevelet, ebből tizenhárom lelkész volt. És látom azt, hogy ott mindez hogyan működött, kezdve azzal, hogy magát a programot egy keresztyén alapítvány igényelte, az Illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány. Úgy élték meg, hogy ez segíti őket a pályájuk, a hivatásuk kiteljesítésében, hiszen az a zsinórmérték, amit a Biblia nyújt, ugyanerről szól, azokkal is törődjünk, akikkel mások nem.

Fekete Ágnes: Gondolom, több a nő jelentkező, mint a férfi. A nőket jobban érdekli ez a képzés?

dr. Grezsa Ferenc: Igen. Ez egyébként nem csak a mi programunkban van így, hanem minden egyéb mentálhigiénés képzésben, általában a segítő pályákon. Ezek a pályák nagyon elnőiesedtek. Az ezen, való kesergés helyett inkább azt javasolnám, gondolkodjunk el, vajon mi lehet ennek az üzenete? Az egyik nyilván az, hogy a nők kényszerülnek inkább ezekre az alulfizetett területekre, tehát van itt egy egzisztenciális szorítás. Nyilván van valami ideológiai háttere is, hogy a nők is lehetőleg minél több területen legyenek aktívak, de van egy harmadik háttere is talán – ez egy feltételezés -, engem ez érdekel legjobban, hogy a női mivolt mit is fejez ki ezeken a pályákon. Nyilván nem véletlen, hogy pont a segítő pályákon nagyon sok nő jelenik meg, hogy a nőiségben a másokkal való törődés, a segítés, mint alapérték, mint alapvonás jelen van, annak ellenére, hogy nagyon sok egyéb esemény, folyamat ezt cáfolni látszik. A segítő területeken dolgozók nagyon fontos életmintát is jelentenek a magyar társadalom számára. Egy modellt, hogy vállalni kell mások sorsát is, oda kell állni a másik ember mellé. A segítő hivatásúak nagyon-nagyon fontos csoportját jelentik a társadalomnak, a nemzeti közösségnek. Jó lenne ezt visszaigazolni számukra.

Fekete Ágnes: Mi a helyzet ezen a területen a férfiakkal?

dr. Grezsa Ferenc: Nyilvánvaló, hogy a segítő munka alapvetően érzelmi indíttatáson, és értékeken alapszik. Az is elég valószínűnek tűnik, hogy sok férfi az érzelmeitől elzárja magát, azt gyerekesnek, vagy éppen nőiesnek gondolja, talán az elnőiesedéshez ez is hozzá tartozik. Férfitársadalmunkban elsősorban az intellektuális értékek dominálnak, és az emocionális, érzelmi értékek inkább háttérbe szorulnak. Egyébként ezt a nagy társadalmi folyamatok is elősegítik, hiszen a spiritualitást, az emocionalitást hosszú évtizedek óta elnyomják, nem feltétlenül tudatosan, csak olyan viszonyok teremtődnek a társadalomban, hogy sokan hihetik, akkor tudnak előbbre jutni, ha csak racionális döntéseket hoznak. Ezzel olyan terheket vállalnak az emberek, ami aztán később nagyon visszaüt, és sokkal kevesebbre jutnak, mint ahogy remélik.

(Ének: Szép violácska…)

Miklósné Sebestyén Katalin: Úgy mentem oda, hogy jobb lelkész szeretnék lenni, kulcsot szeretnék kapni a saját munkámhoz. A Teológián az Úr Istenről, meg az egyházról sok mindent tanultunk, de annál kevesebbet az emberről, akinek szólna az evangélium, meg akiket meg kéne szólítani Isten üzenetével. Kit szólítok meg – fogalmam sincs -, és ki vagyok én, aki megszólítok?! Ezek olyan fontos kérdések voltak számomra, és ezek sarkalltak arra, hogy keressek helyet, ahol képeznek, hogy jobb lelkész lehessek.

Fekete Ágnes: Mi volt a baj? Mert ezek szerint valami hiány született benned?

Miklósné Sebestyén Katalin: Hogy mi hiányzott? Talán a biztonság. Viszonylag régen végeztem a teológián, de a gyerekekkel otthon voltam, nem szolgáltam igazán. Mióta megnőttek a gyerekek, nagyobb részt vállalhatok a gyülekezeti szolgálatból, ott álltam, és azt éreztem, nincsen eszközeim. Elbizonytalanított az a helyzet, hogy tudom, mit szeretnék mondani, de nem tudom hogyan? Hogy fogadják, hogy fogják megérteni, mit jelentenek a szavaim? Ezek olyan nehéz kérdések voltak, hogy egyszerűen nem mertem elindulni.

Fekete Ágnes: Voltak konkrét helyzetek, amikor valami hiányzott?

Miklósné Sebestyén Katalin: Inkább általános életérzés volt, és fel- felbukkant, hogy nem fognak megérteni. Elkezdtem járni erre a két éves képzésre. Elsősorban én lettem érzékenyebb problémákra, érzésekre, arra, hogy mi húzódik meg egy-egy ellenállás mögött, vagy mi motivál egy lelkesedést a gyülekezeten belül. Azelőtt is figyeltem persze, de úgy érzem, hogy jobban tudom, mire kell figyelnem. Mert egy lelkész, akinek tulajdonképpen – lehet, hogy profánul hangzik, de önmaga a munkaeszköze, annak nagyon érzékeny szerszámnak kell lennie. Hogy azt a különös kincset, amit az Úr Isten ránk bízott, az evangéliumot tényleg úgy tudjuk elmondani, hogy célba találjon. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok a személyes kapcsolatoknak egy gyülekezeten belül. Az is fontos része a szolgálatnak, ahol a lelkész nagyon elől van, palástban, feketében prédikál, és megmondja, merre kell menni, de jobban otthon érzem magam olyan helyzetekben, ahol személyesen beszélgethetek emberekkel. Akár problémákról, akár – amit ez a mentálhigiénés képzés érlelt bennem-, a jegyespárokkal való beszélgetésben, ami nem csupán abból áll, hogy fog kinézni az esküvő, hanem sokkal inkább a kapcsolatukról szól egymással, az Úr Istennel, és az egyházzal. Az érzésekre sokkal inkább odafigyelve tudom ezt végezni. Hogy mit lehet tenni, ha azért marad el az anyuka, vagy a család a gyülekezetből, mert nem érzi otthon magát egy vasárnapi istentiszteleten. Mit lehet ezzel kezdeni? Olyan köröket kell alakítani, ahol természetes az az életkori sajátosság, hogy a kisgyerek hangos, vagy csak egyszerűen nyüzsög. Számomra az a hitoktatás nehezebb, ahol serdülőkkel kell foglalkozni, akiknek én nagyon felnőtt vagyok, ugyanakkor meg azt gondolom, én egy érzékeny felnőtt vagyok, és valahogy mégsem találkozunk egymással. Más az én világom, az ő világuk meg a buli, hogyan érjem el őket? Erre még nem vagyok kész.

Fekete Ágnes: Mi volt a legjobb az oktatásban?

Miklósné Sebestyén Katalin: Iskola, de olyan, ahol te, mint felnőtt, autonóm ember fontos vagy. Ezt még sehol nem tapasztaltam. Partnerek voltunk egy folyamatban, fantasztikus volt. Ha ezt meg lehetne élni gyülekezetben, az is fantasztikus lenne. És ami még nagyon különös volt számomra, mint lelkész számára, a csapatban folyó munka, aminek egyházunkban elvileg vannak hagyományai, de gyakorlatilag nem megélhetőek. A lelkész nagyon külön áll. Meg is szoktuk, hogy egyedül csinálunk sok mindent, egyedül döntünk, és ez tőlem nem is áll távol. De hogy milyen fantasztikus szempontokat tesznek hozzá egy-egy problémához azok, akik esetleg a saját hátterüket hozzák, és hogy az mennyivel gazdagabbá teszi a megértést, az hihetetlen. Aminek a lelkészi munkában nagy hasznát veszem, az a segítő beszélgetés. Abban fejleszti a készségeimet, hogy úgy tudjak segíteni, úgy tudjak kísérni valakit, hogy ne a saját elképzelésemet erőltessem rá az ő életével kapcsolatban. Ne én tudjam, hogy az ő életének mi a megoldása, hanem alázattal, és azzal a tempóval, ahogyan ő halad, tudjam kísérni, a saját megoldása felé, meghagyva autonómiáját, Isten előtti, és önmaga iránti felelősségét. Azt is nagyon izgalmas volt megélni, hogy az elakadásokból, problémákból, kínokból micsoda felszabadulások születnek, és milyen áldássá válhat egy-egy krízis.

Fekete Ágnes: Miklósné Sebestyén Katalin tatabányai lelkészt és dr. Grezsa Ferencet hallották, aki a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés Képzését vezeti.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Mózes első könyve 13. részének elejéről:

"Ábrám feljött Egyiptomból a déli tartományba…, továbbvonult előző szállásai mentén egészen Béthelig. Ott oltárt épített, és segítségül hívta az Úr nevét."

Megint csak a gyerekrajzokhoz szeretném kapcsolni a mai üzenetet. Nagyfiunk gyakran átalakít valami a rajzán. Legutóbb egy vakondot szeretett volna megjeleníteni, de nem sikerült, így labdává alakította, amivel aztán később egy ügyes kis vakond játszott. A lélekbúvárok sokat foglalkoznak ezekkel az elrontásokkal a rajzokon. Mindig nagyon tanulságos az, ha az embernek valami nem sikerül. Azt is gondolhatjuk, hogy "szörnyűség, elvesztem, elrontottam…", de azt is, hogy valami kibillent bennem, s ez tanulságot hordoz magában. Talán át kellene alakítanom a dolgokat, és a vakondból inkább legyen labda. Isten adta képessége az embernek, hogy képes átformálni a nehézségeket. Ábrahám vándorlásának útjai nagyon göröngyösek voltak. Itt éppen az éhség elől Egyiptomba menekült. Számos bibliamagyarázó szerint ez az út vargabetű volt, és éppen mivel nem Isten küldte őt dél felé, bajt is hozott fejére. Mégis a kitérő után visszatért oda, ahonnan elindult, Bételbe, ahol Istennel találkozott. Amint a helység neve is mondja: "látták szemeim Istent"-, és oltárt épített. Visszatért oda, ahol még világos volt az Ég, megismételte segítségkérését. A hit egyik legfelemelőbb hozadéka a visszatérés csodája. Nincs az az elrontott út, amit ne lehetne kiegyenesíteni. Minden helyzetben újra lehet kezdeni. Egy elrontott rajz is új üzenetté válhat. Ami rossz körülöttünk, ami szenvedés és kudarc, azt hajlamosak vagyunk csak sötétnek látni. Holott ezek az események éppen jelzőtáblák is lehetnek. Zsákutcában vagy, de ez nem jelenti azt, hogy itt is kell maradnod. Visszamehetsz oda, ahol még tudtad az utat. Persze ez az ugyanoda, sosem lesz pontosan ugyanaz. Mindennek új értelme születik. Mégis erőt adhat az, ha egy már biztosnak megélt ponthoz kötődünk. Számos esetben átéltem, milyen sokat jelenthet egy ősi zsoltár felcsendülése, egy gyerekkori imádság elsuttogása, valami, ami a mélyben dereng, és visszavezet a biztos pontokhoz. Adja Isten, hogy életünk elrontott döntéseit át tudjuk alakítani, és visszataláljunk az Élet forrásához, Istenhez.
Ámen

Énekajánló – Virágvasárnap

Virágvasárnap

Virágvasárnap latinul Dominica in Palmis nevet kapta, amely nem ezúttal nem zsoltárversre, hanem a nap evangéliumi eseményére utal. Mindannyian tudjuk, hogy ezzel veszi kezdetét a Nagyhét. Sajátos keretet ad ennek a jeruzsálemi bevonulás története, melynek üzenete lehet, hogy a Király önként jött Jeruzsálembe (önként jött a földre), hogy ott magát "megüresítse" és áldozati bárányként magát feláldozza. Éppen erről beszél az epistola-ige, a Filippi levél Krisztus-himnusza. (Fil. 2,5-11.) Virágvasárnapot tehát csak a szenvedéssel és a kereszthalállal együtt érthetjük és ezt énekválasztásunkban is vegyük figyelembe! Érdemes egy mondatban megjegyezni, hogy a régi egyházban olyannyira szimbolikussá vált a bevonulási történet, hogy erre külön szertartás alakult, mely még az istentisztelet előtt a templomon kívül játszódott le énekekkel, igeolvasással és az eseményt felelevenítő szimbolikus cselekedetekkel, magán a templomi szertartáson a Filippi- levélrészlet mellett már a Máté passió (26. és 27. fejezetek) olvasása került sorra.

Virágvasárnap énekeit tehát három helyről válogathatjuk: zsoltárok (pl. 118.), a vasárnap történetének énekei (330, 331.) és a nagyhét énekei (különösen 335, 336, 342, 344.)

A zsoltárok közül a 118. kapcsolódik szó szerint is az evangéliumi eseményhez, a nagyheti énekek közül pedig a legtalálóbb talán a 335. dicséret 1. verse, melyben Jézus Krisztusnak mind áldozat volta (Ártatlanság Báránya), mind pedig mindenható hatalma (Egek Királya) megnevezésre kerül.

Énekek Nagyböjt 6. vasárnapjára (Virágvasárnap):

Fennálló ének: 118,1. 11. és/vagy 13. versek Adjatok hálákat az Úrnak / E kő, amit a házépítők / Áldott, aki az Úr nevében vagy 331,1. A nagy Király jön…

Fő (derekas) ének: 330. Örvendezzen már e világ (lehetőleg e kevésbé ismert éneket is tanítsuk meg a gyülekezeteknek)

Igehirdetés előtt: 335,1. Ó ártatlanság Báránya

Ráfelelő ének: 331,4-5. Ó édes Jézus…

Záró ének: 344. Királyi zászlók lobognak vagy 336. (1-9, 15. vagy 1,10-15.) Dicsérd lelkem, Istenedet (énekelhető az 500. dics. dallamára is), vagy 342. Jézus világ Megváltója