2005-09-28

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Számos szektáról hallunk, keringenek hírek, amiket nehéz ellenőriznünk. Érdemes odafigyelni azonban azokra az emberekre, akik saját élményükről számolnak be. Számomra nagy élmény volt Péli Józseffel beszélgetni, aki a székesfehérvári kék kereszt missziós csoport vezetője. Beszél majd arról, hogy öccsének szenvedélybetegsége hogyan terelte Isten közelébe, és hogy a szcientológia mennyire zsákutca volt életében. Először azt mesélte el, hogy minden úgy kezdődött, hogy öccsét kocsival hordta a kék kereszt alkalmaira, mert túlságosan sok kocsma volt út közben…

Péli József: Kereső ember voltam, az addigi életem nagyon biztonságos lábakon állt, a jóság és az igazság talaján. És valahogy amikor kifolyni látszott minden a kezeim közül, a munkám abbamaradt, családi problémák is adódtak, kezembe került egy könyv, ami a lélek dolgait nagyon racionálisan fogalmazta meg. Azt mondtam, hogy nekem ez kell.

Fekete Ágnes: Hogy került ez a könyv elő?

Péli József: Egy könyvárus ajánlotta nekem azzal, hogy ez jobb, mint az agykontroll. Ez lett a dologból. Azt gondoltam, hogy én tudom egyedül, hogy mik az élet megoldásának problémái. Kilenc évig tartott ez a folyamat és rájöttem, hogy semmi nem változott meg, csak szegényebb lettem, korábbi kapcsolataim szétzilálódtak, ugyanis egy új nyelvet tanultam meg itt a szcientológiában, és nem mehettem már senkihez oda a régi módon, mert már nem is értette, hogy mit akartam. Szerettem volna a padló alá süllyedni, amikor rádöbbentem erre, és féltem is, mert nem tudtam, hogy hogyan lehet innen kikerülni. De sikerült.

Fekete Ágnes: Nem könnyű kikerülni?

Péli József: Nem. A törvényeik úgy épülnek fel, hogy bekerülni be lehet, de kikerülni már nagyon nehéz. A szcientológia a tudás tudománya. Nyilván a tudás mindenkinek áldás. Arról beszélnek, hogy van egy bizonyos szint, amit el kell érni. És ezen a szinten mindenki eléri a totális szabadságot. Ez nagyon szépen hangzik mindenki számára.

Fekete Ágnes: Úgy érti, hogy egyre okosabb vagyok, egyre inkább feloldódok, vagy hogyan kell ezt érteni?

Péli József: Bevallom, most már nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni, de valahol ezt jelenti. Mindenre képesnek lenni, ez a totális szabadság. Ma ezt úgy értem, hogy Istennek lenni. És végül ezek a lépések erre is vonatkoznak.

Fekete Ágnes: Ha bekerül oda valaki, akkor mit mondanak neki?

Péli József: Először is megkérdezik, hogy mire van szüksége. Nagyon zseniális a dolog. Foglalkoznak azzal, aki odakerül, keresik a problémát, és arra keresnek megoldást. Segítenek is. Tehát működik ez a tudomány, sok mindenből merít, magát is úgy nevezi, hogy a vallás vallása. A pszichológiából, pszichiátriából, vallásokból igyekezett minden hasznos információt összeszedni, és azt hiszem, hogy van emberismerete. Gépekként kezelik az embert, egy könyvben számítógéphez hasonlítja a működését.

Fekete Ágnes: Milyen jellegű problémára találnak megoldást?

Péli József: Konfliktusaim voltak a házastársammal és nem tudtam, hogyan oldjam meg. Mindent kipróbáltam, ami eszembe jutott, de mintha minden sikertelen lett volna. Segítenek a kommunikációban, segítenek a tanulási problémák megoldásában, a régmúlt problémák megoldásában. Mintapszichológusok, mélylélektani módon, de sajátságos módon próbálják megoldani a problémákat. Kilenc évet töltöttem ott, és én ezalatt tanultam meg beszélni. Nagyon félős, gátlásos, visszafogott voltam, és persze ez volt az, ami ott tartott engem ilyen sokáig. Éreztem én, hogy valami nem stimmel, de hát lehetnek mindenhol problémák. És mondták is nekem, hogy mivel még nem vagyok azon a szinten, ezért érzem így. Egy-egy szint eléréséhez egy tanfolyamot kellett elvégezni, ami nem kis összegbe került. Amikor elvégezte az ember, akkor egy ideig nagyon jó volt, a gyanú elmúlt. Egyáltalán az, hogy valamire képes vagyok, kaptam oklevelet… Aztán úgy éreztem, mintha mégsem lenne olyan jó az egész, de ilyenkor szüksége van az embernek még egy tanfolyamra.

Fekete Ágnes: Tehát mindig megvan a válasz, az a probléma, hogy a következő fokozatot még nem érte el az ember.

Péli József: Már mondják is, a problémától függetlenül, "ha ezt elérted, akkor jön a következő". Olyan emberek dolgoznak, akiket betanítanak, és teljesíteniük kell egy éves statisztikát.

Fekete Ágnes: Tehát ilyen Amway jellegű?

Péli József: Nagyon jó hasonlat, csak sokkal keményebb és drasztikusabb. Ott tartják az embert, lelkiismeret furdalást ébresztenek benne. Nincs tökéletes ismeret. Ha problémáid vannak, akkor majd egy tanfolyamon megoldódik. De hát az egy jelentős összeg, dolgozni kell, újra be kell fizetni mindig, ez az ördögi kör.

Fekete Ágnes: A lelkiismeret furdalás miatt nehéz eljönni végül is, ugye?

Péli József: Vannak olyan törvényeik, a szcientológiai etikának sarkalatos pontjai, amik szintén nehezítik a kiválást. Pl. Az egyetlen ok, amiért valaki elhagy egy csoportot vagy szervezetet az az, hogy ő a csoport ellen súlyosan vétett. Egy idő után képtelen az ember ezt elviselni, és ezért hagy ott minden szervezetet. És ez jól hangzik. Amikor tőlem elment valaki, akkor biztos lehettem benne, hogy azért, mert van valami dolog, amit elkövetett. Amikor azonban nekem kellett eljönnöm, amikor rájöttem, hogy milyen negatív dolgok vannak itt, be akartam tartatni velük azokat a törvényeket, amelyeket előírtak. És rájöttem, hogy hülyének néznek, hogy nagyon nagy itt a képmutatás. Nem arról van szó, hogy ők betartsák őket, hanem arról, hogy az, aki halad ezen az úton, az tartsa be. Ekkor kezdtem el ezeket a törvényeket nézegetni. És gondoljon bele Ágnes, mondok egy másik példát: annak, hogy két ember között, akik jól ismerik egymást, valamilyen konfliktus van, csak egy oka lehet: egy kívülálló harmadik, aki összeugrasztja őket. Példaként mindig hozták az anyóst, hogy az anyós hízeleg egyiknek is, másiknak is, és nem is tudják a házastársak, hogy az anyós a háttérben összeugrasztja őket. Én rájöttem arra, hogy a szcientológia az összeugrasztó, mert azt alakítja ki az emberben, hogy ha valakivel problémád van ott, akkor az biztos nem a tagok miatt van, hanem van valaki, de ki lehet az a valaki, aki összeugraszt minket. Elültetik azt, ami tulajdonképpen nincs.

Fekete Ágnes: Nem azt mondják, hogy én kutakodjak magamban, én vagyok a vétkes, hanem egy harmadik.

Péli József: Még egy ilyen törvény. Gyanútlan az ember ezzel kapcsolatban. Az egyetlen ok, ami miatt valaki abbahagyja a tanulmányait az az, hogy a tanulmányai során egy meg nem értett szón anélkül túlhalad, hogy megértette volna ezt a szót. Ahogy így elmondom, nem hangzik furcsán, hiszen nem árt, ha az ember tanul, akkor érti a szavakat. Igen ám, de ha sokkal keményebben csinálják, akkor a szavaknak mindenféle jelentésárnyalatát megtanítják, aminek az a hátulütője, hogy mivel az ember zseniálisan tudja a szavaknak a jelentését, ki tudja forgatni a másiknak a szavait.

Fekete Ágnes: Tehát nagy vitázók lesznek ezek az emberek.

Péli József: Az voltam én is, anélkül hogy tudtam volna, mindenkinek minden szavába bele tudtam kötni. Eszközévé váltam ennek a tudománynak anélkül, hogy akartam volna. Én azért mentem, hogy segítséget kapjak, aztán rábeszéltek, hogy segítsek másoknak.

Fekete Ágnes: Hogy sikerült eljönni? Mi volt az az erő végül is, ami átbillentette?

Péli József: Valóságos isteni erő, ami egyszerűen megvilágosította a számomra azt, hogy nincs itt helyem. Az alapítót istenítették ott. Végül is a legmagasabb szint elérése iszonyatos pénzekbe kerül. Annak idején volt – számításaim szerint – 40-50 millió forint. Mindig bennem volt, hogy ez nem lehet az igazság, hogy csak a gazdagok juthatnak el ide. Mikor kilépésem után nem sokkal hallottam Jézus Krisztus szabadításáról, aki ingyen kegyelemből mindenki számára kínálja a boldogságot, és azt tudtam mondani, hogy elfogadom, akkor rádöbbentem, hogy itt az igazság. Mert nem lehet az, hogy egy szűk réteg lehetősége legyen, hanem mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Akkor tudtam, hogy jó, hogy én innen elkerültem. Mert féltem, hogy utánam jönnek, hiszen tudtam, hogy voltak problémák. Eszembe nem jutott, hogy valaki túlzottan támadta volna a szcientológiát. Nem is engedtek egyébként belül senkit ilyen cikkeket olvasni.

Fekete Ágnes: Református gyülekezetbe került utána?

Péli József: A családom református volt, de először várni akartam egy kicsit, nem akartam emberekhez kötődni ilyen szempontból, nem akartam rögtön az egyik hely után a másikba menni. Istenre bíztam azt, hogy hova vezet, és Ő az öcsém révén ide vezetett.

Fekete Ágnes: Gondolom újból kellett lelkileg építkezni, feltöltődni?

Péli József: Konfirmáltam is, mert előtte még nem, jártam ide folyamatosan, miközben az öcsém kiszabadult az alkohol rabságából. Ő elköltözött Egerbe. Neki külön története volt. Alkoholbeteg volt és rengeteg probléma volt vele. Én kifordultam magamból, szinte az öcsém halálát kívántam, feleségemmel konfliktusaim voltak, kollégáim is hülyének néztek, mert állandóan átvert. Egyszer én azt mondtam: "Uram, én hálából innentől egy kortyot sem iszok." Ennek öt éve, és azóta nem fogyasztok alkoholt, és tudom, hogy lehet így is élni. Ugyan időnként furcsa figura vagyok ezzel, de megszokták, nincs ebből probléma.

Fekete Ágnes: Végül is hogyan szabadult meg az öccse?

Péli József: Egyik este hazamentem, nem volt otthon senki, és akkor olyat csináltam, amit azelőtt sohasem, férfi létemre leborultam az ágyra a szobában és zokogtam. Azt hiszem, akkor kiáltottam először Istenhez valóságosan: "Istenem, segíts! Rád bízom az öcsémet, én már nem csinálok semmit, nem akarok semmit, Te szabadítsd meg, ha akarod!" És így, zokogva elaludtam. Állandóan gyomorgörcsben éltem előtte, hogy mi lesz az öcsémmel, hogy lesz, és reggel mégis olyan nyugalommal ébredtem, nem is jutott rögtön eszembe az öcsém, mint máskor, hogy hív-e vagy sem. Elindultam a munkába, észrevettem útközben, hogy süt a nap. Minden csodálatos volt körülöttem, az öcsém eszembe sem jutott. Egyszer csak olyan szeretetérzés volt bennem, amit azt megelőzően soha senki felé nem éreztem. Rájöttem, hogy akkor is szeretem őt, ha iszik és akkor is, ha nem. Nekem teljesen mindegy, hogy ő milyen, mert szeretem. Bementem, megláttam az öcsémet és átöleltem. Elkezdtünk beszélgetni, én meg sem kérdeztem tőle, hogy iszik-e, jól megvoltunk. És másnap ugyanígy. Egyszer sem említettem meg az italt, nem múlt el ez az érzés. Eltelt két-három hét, és ez a felülről jövő szeretet, mert ez nem az én szeretetem volt, ez rádöbbentette őt arra, hogy neki is el kellene valamit dönteni, hogy ő is hibás egy kicsit. Ezután békességben végig tudta gondolni az egészet, és a Felülvalóra tudta bízni a szabadulását. Azóta sem iszik. Elköltözött Egerbe, és ott is oszlopos tagja az ottani Kékkeresztnek, és segítője a bajbajutottaknak. Olyan személyes megtapasztalás volt Isten jelenlétéről és valóságáról, hogy nem kérdés számunkra Isten létezése.

Fekete Ágnes: És a felesége?

Péli József: Tulajdonképpen ő mondta nekem az első nagy nemet, és én ezért nagyon hálás vagyok neki. Egy tanfolyamra igen jelentős összeget áldoztam volna azért, hogy okosabb és jobb legyek. Ő nemet mondott erre, és így meg tudtuk építeni a házunkat. A rákövetkező évben jött a döbbenet, és ki is szálltam. Én azt hiszem, hogy elsüllyedtem volna. Szeretek is emlékezni erre. Nekem minden sikerült előszörre az életben, az egyetem, az iskolák, minden nagyon jól ment és szükségem volt valamire, ami padlót fogat velem. Amikor nehézségek vannak, nagyon tudok nekik örülni, mert ezek a nehézségek sehol sincsenek ahhoz képest, ami lehetett volna belőlem a saját akaratomból.

Fekete Ágnes: Felesége is részt vesz ebben a Kékkereszt dologban?

Péli József: Elég rossz nyomokat hagytam a lelkében, mert amikor én elindultam ezen az úton, nem nagyon értette. Az volt a véleménye, hogy egyik szakadékból a másikban ugrok. Még ma is mértéktartóan figyeli a dolgot, de már eljutottunk oda, hogy érdeklődik, tudunk róla beszélni. Ő kilenc évig türelmes volt hozzám, nekem még nagyon rövid ideig kellett várnom. Én úgy gondolom, hogy az a legjobb, ha ő mondja ki, hogy akar jönni. Mint ahogy a lányom mondta, hogy ő szeretne egyszer eljönni hozzánk.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten volt a Budapest pasaréti gyülekezetben az úgynevezett őszi evangélizáció. Ilyenkor minden este istentiszteletet tartottak, amelyen a Biblia legfontosabb üzeneteit fogalmazzák meg. Cseri Kálmán prédikált minden este. Hihetetlen tömeg hallgatta ezeket a beszédeket. Három kihangosított terem volt tele a templomon kívül, vasárnap még az udvar is. Az ilyen eseményeken tapasztalhatjuk azt a lelki éhséget, ami népünket jellemzi. Hallgassunk bele az egyik prédikációba, amelynek a címe: A beszélő Isten. Mózes 2. könyvének harmadik része alapján:
"Az Úr kiáltott az égő csipkebokorból: Mózes! Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, bizony én veled leszek!"

Cseri Kálmán: Kedves testvéreim, mi elfelejthetjük Istent, de az elfelejtett Isten nem felejtkezik el az övéiről. Régebben, amíg nem volt Isten szava írásba foglalva, az embereket a gondolataikon keresztül szólította meg. Ma kezünkbe adta a Szentírást, és miközben olvassuk ezeket a régen leirt szövegeket az Ő Szentlelkével egészen személyessé és időszerűvé tudja azt tenni.

Mi volt Isten szavának a szerepe Mózes életében? Még szenvedett Izrael népe, de azt olvastuk, hogy Isten már meghallgatta az ő imádságukat. Elkezdte felkészíteni azt, akin keresztül majd a szabadítás munkáját elvégzi. Szüksége volt Istennek valakire, aki igazán ismeri őt, aki bízik benne, aki éppen ezért feltétel nélkül teljesíteni fogja utasításait, és hitelesen képviseli őt ellenségei ellőtt is, és népe körében is. Mózes azonban ettől még messze volt. Ebben az állapotában Mózes sem ismerte Istent. Sok mindent hallott Róla, de nem ismerte. Ez két teljesen különböző dolog: hallani valakiről ezt-azt, vagy ismerni valakit. Közöttünk is sokan vannak, akik sok mindent tudnak Istenről, de nem ismerik őt. Mert, aki még nem találkozott Vele, aki nem él együtt Vele, az nem mondhatja el, hogy ismeri őt. Lakva ismerjük meg egymást. Hogy mennyire más hallani valamit valakiről és megismerni valakit, erre nézve hadd mondjam el, hogy van egy kedves ismerősöm, aki mindig mindenben roppant igényes volt, és az volt a szíve vágya, hogy a mesterségét igazán színvonalasan tudná elsajátítani. Aztán hallott egyszer valakiről, akihez talán fordulhatna, de ellentétes információkat mondtak róla. "Persze, nagymenő ő, mester abban, amit csinál, de kiállhatatlan, összeférhetetlen, gőgös, nem enged a maga közelébe senkit", és így tovább. Az én ismerősöm azonban elengedte ezeket a füle mellett, csak az maradt meg benne, hogy az az illető nagyon ért ehhez. Jelentkezett nála, ő felvette, néhány nap alatt látta a mester, hogy ez az ember őszintén, szenvedélyesen csak a szakma iránt érdeklődik, és mindent szeretne kipróbálni. Éppen ezért a bizalmába fogadta, minden titkát elmondta neki, egy ideig családtagként még ott is lakott náluk, és ebből egy nagyon mély, nemes barátság alakult ki. Más dolog hallani ezt-azt, hogy menő ugyan, de vannak kiállhatatlan tulajdonságai, és más dolog együtt élni, és együtt dolgozni valakivel, és ezután elmondani azt, hogy én ismerem őt. Isten minket önmagával ilyen lelki közösségbe hív a hit által, hogy elmondhassuk alázatosan, de a valóságnak megfelelően: "Én megismertem az Urat. Mert kijelentette magát, és amit mondott én komolyan vettem, én azt hiszem, azóta már tapasztalom, hogy ez mind igaz, működik. Higgyél te is őbenne, mert jól jársz!" Egyébként a Bibliában az ismerni és megismerni ige soha nem csupán intellektuális. Nem véletlen, hogy a házastársak közösségét, különösen annak legintimebb részét a Szentírás ezzel a szóval jelöli, hogy ismerték egymást. Ismerte Ádám Évát, és megszületett később Kain. És amikor Jézus azt mondja, hogy "az az örök élet, hogy megismerjenek Téged", akkor Ő nem csak arra gondol, hogy minél több információt szerezzünk be Istenről, hanem arra gondol, hogy magával az élő Istennel legyünk a hit által lelki közösségben. Amikor Ő beszélt, mi megtesszük, amit Ő mondott, és a neki való engedelmességben, ha tetszik, a neki való munkálkodásban egyre jobban megismerjük. Úgy, ahogy könyvekből vagy másodkézből soha nem lehetett volna.

Hogyan ment végbe Mózes életében ez a megismerés? Isten azzal kezdte a munkáját, hogy megmentette a kis Mózes életét. Aztán azzal folytatta, hogy kimentette őt az oroszlánbarlangból, a fáraó palotájából, ahol félő volt, hogy egészen eltorzul a gondolkodása és a hite. Aztán azzal folytatódott, hogy beíratta őt Isten az alázat iskolájába. A fáraó udvarában az akkori műveltséget elsajátította. A Bibliában is olvasunk erről. Ott van egy szuper művelt ember, akivel Isten birkákat őriztet. Menekülnie kellett Egyiptomból, letelepszik a szomszéd országban, megismerkedik egy családdal, a családfő kedves hozzá, van egy lánya, az is kedves hozzá, feleségül is veszi, és ott ragad. És így telnek a napok, az évek, az évtizedek, minden nap egyforma. Nem ismerős ez sokunknak? Mindennap ugyanakkor megszólal a vekker, lenyomjuk, ha sikerül függőleges helyzetbe hoznunk magunkat, akkor végiggondoljuk, hogy mi vár ránk aznap. Sokszor ugyanaz, ha meg más, akkor az a riasztó. És lezajlik a nap, sokszor úgy, mint a tegnapi vagy a tegnapelőtti, és néha még örülünk is neki, hogy nagy változás nem volt, de hosszú távon nagy remény sincs arra, hogy érdemi változások következzenek be. Így kezdődött a mai igénk: Mózes apósának, Jetrónak a juhait legeltette. Egy napon egy szokatlan jelenségre lett figyelmes. Ez az égő csipkebokor, feltűnik neki az, hogy ég, de nem ég el. Az, hogy ég, nem volt nagy újság, mert a nagy hőségben a száraz bozót sokszor öngyulladással meggyulladt és elégett. De ez már régóta ég, és még mindig nem égett el. Azt mondja magában Mózes: "Odamegyek már, hogy lássam ezt a csodát. Mi lehet az oka, hogy ez a csipkebokor ég, és nem ég el?" És ahogy odafelé ballag, hallja a nevét. "Ki van itt?" Még egyszer hallja: "Mózes!" "Ki az, aki beszél?" Majd ő bemutatkozik. "Én vagyok, atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsáknak Istene, Jákob Istene." Ez mindenképpen meglepő lehetett egy olyan embernek, aki a bálványok világában nőtt fel Egyiptomban. Isten beszélő Isten. Ráadásul név szerint szólítja őt meg. Ezek szerint ismeri és mindent tud róla. Azt is tudja, hogy ő gyilkosként menekült el Egyiptomból? De Isten nem semmisíti meg őt, erre utal az is, hogy a csipkebokor sem semmisült meg. Ég, de nem ég el. Akkor az ítélő Isten esetleg kegyelmes is? Egy picit éljük bele magunkat, hogy jönnek az információt az ismeretlen Istenről. Mózes nem érti ezt a helyzetet. Mit akar Isten? Ezt is megmondja: "Ne jöjj közelebb, hanem oldd le a sarudat, mert szent föld az, ahol állsz!" Ezzel azt mondja, hogy "Mózes, el kell döntened, hogy alárendeled-e magad az én akaratomnak! Kész vagy-e lemondani az önrendelkezés minden formájáról? Arról a jogodról, hogy magad tartod kezedben sorsod intézését." Erre már az is utalt, hogy Isten nevén szólította őt. "Én ismerlek téged, tudok rólad mindent, számítok rád, tervem van veled. Mit tesz most Mózes? Szeretné tudni még inkább, hogy ki az, aki beszél vele, és mit akar tulajdonképpen. Éppen ezért Isten a részletekről is elárul valamit. Valaki egyszer csodálkozva azt kérdezte, hogy ez nem csak a Bibliában van megírva? Mert én ezt meg ezt tapasztaltam. Az van megírva a Bibliában, amit ő tapasztalt, csak nem gondolta. És most lepődik csak igazán meg: "Menj, elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet Egyiptomból!" "Tessék? Jól értettem?" Mózes észre sem veszi, hogy gyanútlan szemlélőből küldötté vált. Elment, hogy megnézze, hogy miért nem ég el a csipkebokor, és már nem szemlélődik és nézelődik, hanem előbb megszólítottá vált, és most már küldötté. Konkrét feladatot kapott, az erejét messze meghaladó feladatot. Azonnal az jut eszébe, hogy erre ő képtelen. "Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz?" És akkor Isten elmondja ennek a történetnek a kulcsmondatát. "Ne félj, mert Én veled vagyok!" Mózes mélyen átéli a maga erőtlenségét, és az átélt erőtlenségének a nullája elé a mindenható Isten odaír egy egyest, és már is lesz értéke a számnak. Egy életre ígéri Mózesnek a jelenlétét. Olyan jellemző, és olyan egyformán csináljuk mindannyian, amikor vizslatni kezdik a hivőket, amikor kívülről nézegetnek egy gyülekezetet, itt pl. tegnap a szomszédok közül kérdezte valaki, hogy mi a csodáért jár ide ennyi ember. Mit árulnak ott, hogy ennyien odamennek? Jöjjön el, nézze meg. Nem, ő nem jön el. Aztán egyszer Isten megszólít minket, mint Mózest is, és az ember megszólítottá válik. Nézőből hallgatóvá válik. Ez már sokkal több, de még nem minden. Egyszer megkapja a küldetését. Ráméretezett feladatot ad Isten mindenkinek. És a feladathoz erősíti, tisztogatja az embert. De aki átélte az Ő szabadítását, annak beragasztani sem lehet a száját, beszél másoknak arról, hogy van Szabadító. "Lássátok a nagy szabadítást, mely Jézus mellett a miénk!" Mózes is így kapja meg ezt a nagy és szép feladatot, amihez egyenlőre még nem nagyon tudja, hogy lásson hozzá. Ki az, aki ővele lesz? "Mi a Te neved?" Itt hangzik el ez a szállóigévé vált három szó: "Vagyok, aki vagyok." Nagyon nehéz lefordítani ezt, mert a héberben a létigének a jelen és a jövő idejű alakja azonos. Tehát nyugodtan lehet úgy is fordítani, hogy "leszek, aki leszek". Akik azonban különösen ismerik ezt a nyelvet, akiknek anyanyelvük, azok azt mondják, hogy a legpontosabban úgy lehet visszaadni ezt a tömör és kicsit homályos formulát, hogy "Én ott leszek, ahol ott leszek". Isten nem az Ő létét bizonygatja Mózesnek, ez teljesen felesleges lenne, hiszen egy ideje már beszélgetnek. Isten az Ő jelenlétéről biztosítja ezt a félő és remegő embert, akinek minden oka megvan erre a remegésre, mert lassan kezdi felfogni, hogy milyen feladatot bízott rá ez a még csak félig meddig ismert Isten. És Mózes kész volt engedelmeskedni. És az engedelmeskedés közben jött rá lépésről-lépésre, hogy milyen horderejű ígéret az, hogy "ott leszek, ahol ott leszek", és ki az az Isten, aki őt elhívta. Senki nem fogja látni a mindenható Istent, Mózes sem fogja látni, de hinnie kell, hogy jelen van. Ez őriz meg az elbizakodástól, de ez őriz meg az elcsüggedéstől is. Az Isten jelenlétének a tudata szabadít meg sok felesleges félelemtől. Mi, hivő emberek nem magunkat igyekszünk megvalósítani, hanem azt a küldetést, amit Isten ránk bízott, és eközben válunk olyanokká, amilyennek Isten megteremtett. Hadd fejezzem be egy énekkel, ami megcsendült bennem, ötven éve tanultuk otthon a szülővárosomban, a gyerekistentiszteleten. Így hangzik ez az imádság-ének: "Szólj Uram, mert várom szent szavadat, várom, hogy jelentsd ki önmagadat." Mindegy, hogy hogyan fogalmazzuk meg, de ha valakinek van most a szívében ilyen vágy, hadd legyen az imádsággá, és szánjunk most egy percet arra, hogy aki ezt el akarja mondani Istennek, el tudja mondani, szavak nélkül, magában, csendben.