2005-11-30

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Olvasni jó – hallottuk sokszor, és talán mondjuk is. Ez sajnos olyan szólamok közé tartozik, amiket sokszor magunk sem így élünk meg. Sajnos kevés időt tudunk eltölteni egy-egy könyv mellett. Pedig olvasni valóban valami egészen más érzés, mint hallani vagy látni valamit. Itt megemésztetlenül szivárog belénk egy-egy történet. Van olyan ismerősünk, aki régen elolvasta Jókai összesét, ma már nincs türelme olvasni, csak a tévé előtt ül. Gyermekeinken is azt tapasztalom, hogy a film szabályosan elvarázsolja őket. Nem megdolgoztatja kis fejüket, hanem szinte átváltoztatja. Mi ezért kitettük a tévét a lakásból. Az olvasás terén azonban sok a restanciánk. Olvasni tényleg jó. Azért is várom az ünnepeket, mert talán lesz rá idő. Hogy mit olvassunk, ahhoz pedig szeretnénk ma néhány ötlettel szolgálni. A következő pénteken és szombaton, azaz december 2-án és 3-án lesz Budapesten, a Lónyai Utcai Gimnáziumban a keresztyén könyvvásár. Erre számos kiadó elviszi könyveit. Többek között az e műsorban elhangzott áhítatok új kötete is megvásárolható lesz majd, Rádióhájban 2 címmel. Először egy olyan könyv szerzőjével beszélgetek, akinek a könyve sajnos még erre a vásárra nem készül el. Bolyki László kötetének címe: Milyen zenét szeret Isten? Ő egy olyan énekegyüttes tagja, melyben négy édestestvér énekel. Először a Bolyki Brothers alakulásáról faggattam.

Bolyki László: Nem mondanám, hogy ezt kitaláltuk. Mivel mi egy nagy családból származunk – csak anyai ágon több, mint negyven unokatestvérem van – rendszeresen szervezünk családi találkozókat, mert egyébként lehetetlen volna mindenkit meglátogatni, és ezeken a találkozókon a négy testvéremmel rendszeresen énekelgettünk. Családtagjaink mindig bátorítottak minket, nagyon tetszett nekik. Egy idő után egyetemi istentiszteleteken, majd egyre nagyobb színpadokon találtuk magunkat, nagyszámú hallgatóközönséggel, mire elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ezt érdemes lenne komolyabban venni. Mi csak a saját örömünkre kezdtünk el énekelni, nem gondoltuk komolyan. Egyszer csak a Zeneakadémia színpadán találtuk magunkat, és onnantól kezdtünk el igazán dolgozni rajta, és egyre több időt töltünk el ezzel.

Fekete Ágnes: Honnan jött az ötlet, hogy könyvet kellene írni?

Bolyki László: Pár évvel ezelőtt keresztény fiatalok megkértek, hogy tartsak előadást a zenéről különböző egyetemeken, és megdöbbentett az érdeklődés mértéke. Attól függetlenül, hogy milyen felekezet szervezte ezeket az előadásokat.

Fekete Ágnes: Mi az, ami izgatja őket?

Bolyki László: A zene olyan mélységes élménye mindenkinek, és sok kibeszélhetetlen dolog van benne. Rengeteg helyre elmentem előadást tartani ezzel a címmel: Milyen zenét szeret Isten? Ez elég provokatív cím, és egyre többen kérték, hogy adjak jegyzetet az előadásról, valamilyen írásos anyagot. Magától jött létre egy terjedelmes anyag, amiről azt gondoltam, hogy érdemes könyv formájába rendezni.

Fekete Ágnes: Furcsa ez a kérdés: milyen zenét szeret Isten? Eszembe jut Barth Károly egy mondása, mely szerint az angyalok az égben Bachot hallgatnak, de amikor oldalra néznek, akkor Mozartot. Hogy lehet elmondani, hogy mit szeret Isten, honnan tudhatjuk mi azt?

Bolyki László: Egyébként lehet, hogy tényleg Bachot hallgatnak, erre én is hajlok, bár az oldalra tekintő angyalok számára lenne egy-két ötletem. A viccet félretéve, ez a kérdés azt fogalmazza meg, ami nagy feszültséget okozott a különféle felekezetekben: a zenét, mint témát. Ez nem egy intellektuális agytorna, hanem sokszor igazi harc megkeseredett emberekkel, eufórikus emberekkel, homlokukat ráncoló lelkipásztorokkal. A kérdés, hogy minek a mentén lehetne ezt a sok indulatot kibeszélni? Úgy vettem észre, hogy ennek nincs komoly teológiája, ezért adtam ennyire szubjektív címet a könyvnek. Ha a Szentírást vizsgáljuk, akkor megláthatjuk, hogy a zene nem pusztán esztétikum.

Fekete Ágnes: Én úgy érzem, hogy egy kultúrsokk van a háttérben, tehát az egyháznak van konzerváló ereje, fontos, régi értékeket őriz, ugyanakkor ránk zuhant az amerikai kulturális tartalmat hordozó egyházi tudat, ami teljesen másfajta zenét, kultúrát hoz be, és sokszor fordítás nélkül jelentkezik az egyházban.

Bolyki László: Igen. Nagyon kicsi lett a világ, ha valahol írnak egy éneket és egy konferencián eljátszák, akkor előfordulhat, hogy a dal születése után két héttel ott van Brassótól kezdve Tokióig több evangéliumi gyülekezetben. A könyvben külön foglalkozom a minőség és elhivatottság témájával. Szép számban produkálnak keresztény giccseket, hívő gagyit, mert az elhivatottság a meghatározó, a minőség kevésbé. Ebben van is valami egyébként: nem lehet keresztény sznobizmussal hozzáállni ezekhez. Isten sokszor nem a legtehetségesebbeket, a legjobbakat bízza meg azzal, hogy a munkáját véghezvigyék. Az ő terve, hogy az Ő munkája, és ne az ember nagysága ábrázolódjék ki. Tényleg zavarba ejtő a sokszínűség. A kezdetektől fogva az első profi zenésztől, Jubáltól, aki meg van említve a Genezis elején, a zenének óriási jelentősége van. Valós élményekből táplálkozik, imádattá lesz, az élmény hatására, mint valami gejzír, feltör. Ezt nevezem új éneknek, új élményekből táplálkozó éneknek. Mózes nem énekelheti Anna énekét, és Mária nem énekelheti Zakariás énekét. Ő élte át.

Fekete Ágnes: Ezek az énekek szövegek.

Bolyki László: Így van, de nem csak szövegek, hanem fantasztikus hangszer- arzenálok. Semmiképp nem lehet állítani, hogy ezt most reprodukálni tudnánk, ugyanakkor a lelkületét pontosan értjük.

Fekete Ágnes: Ebből úgy tűnik, hogy a hangszerek dallamisága korhoz kötöttebb, mint a szövege.

Bolyki László: Így van. Dávid egy zsoltára azért olyan élő, mert örökkévaló tartalmat hordoz. Az ember szíve nem változik, Isten nem változik, a hangszerek, a dallamok, a ritmusok változnak, méghozzá elképesztő tempóban.

Fekete Ágnes: Az egyházi zenében van valami örök. Mindig vannak fix és maradandó momentumok. Egyet említek: az énekelve beszélés.

Bolyki László: A gregoriánt a tridenti zsinat vette elő, a barbár, felesleges cicomáktól való megtisztításra kérték fel az akkori főzenészeket. A tudósok nem győznek utána kutatni, hogy az eredeti változatokat kapjuk meg. Az tény és való, hogy van a zenének egy olyan ősrégi rétege, melyet énekbeszédnek hívunk. "Halld meg Izrael!" Mózes feláll, és mond valamit, de hány embernek mondja azt! Ki kellett eresztenie a hangját, hogy meghallják. A leghangosabban énekelve lehetett beszélni. A gregorián, amikor elnyerte a lejegyzési formáját a 11. század körül Guido mester kezei alatt, rögzült. A gregorián olyan ősi erővel rendelkezik, amit az ember megérez, ha hallgatja. Nagyon nagy utat járt be.

Zene

Bolyki László: Én is úgy gondolom, hogy a zenével való kapcsolatunk radikálisan megváltozott. A francia forradalom volt az első olyan egyetemes kísérlet, ami a zenét megpróbálta különböző ideológiák szolgájává tenni. Nem az utolsó ilyen próbálkozás volt. A zene feladata innentől, hogy szép legyen. Érzéssé degradálták, pedig nem biztos, hogy elsősorban szépnek kell lennie a zenének. Elsősorban igaznak kell lennie. A zene velünk együtt kell, hogy változzon. Olyan, mint a nyelv. Például a magyar nyelv tükrözi az ember gondolatiságát, lelkivilágát, de nem pusztán az a feladata, hogy szórakoztasson minket.

Fekete Ágnes: Tényleg a fogyasztási ideológia kihasználója a zene. Egy állandó morajlás, dübörgés, el is veszi az ember eszét néha. Itt jön a gondolat, hogy ha én bemegyek a templomba, akkor nem ezt szeretném hallani. Van egy másik vélemény, amely szerint pont ezen a nyelven kell megszólítani az embereket.

Bolyki László: Én azt hiszem, hogy mind a kettőnek van igazsága, ezt azzal szeretném érzékeltetni, hogy miért van bajban a zene. Nem csak a könnyűzene van bajban, hanem a komolyzene is nagy bajban van. Azért, mert a zene akkor jó, ha azon a nyelven szól, amin az ember beszél. Beszélhetek én a 16. századi magyar nyelven, mondván, hogy ez mennyivel szebb, de mennyivel leszek érthetőbb!- Mert öt évvel ezelőtt a bika csak egy állatot jelentett, most jelenti az akkumulátor feltöltőjét is. Lehet, hogy valaki fanyalog, miért mondunk ilyet, de Bartóktól is ezt kérdezték: "Miért ír ilyen vonósnégyest? Ez csúnya." Mire Bartók így felelt: "Nézzék, tombol a háború, milyen zenét írjak, szépet? Andalítsam el a kedves közönséget?" Ez egy dilemma. A mai zene tükrözi a mai világot: igénytelen, tömegcikk, gátlástalanul piacorientált, amilyen a mai ember, a mai társadalom. Mit tegyünk? A komolyzenei koncertrepertoár 2 évszázad zenéjét öleli fel. Azt szépnek tartjuk. Ha ma Mozart részt venne egy koncerten, amelyen az A-dúr szimfóniát játszuk, akkor megdöbbenne: mi ez a csönd, ez a hullaszag??? Nem tetszik? Mozart idejében az emberek uzsonnázgattak, és Mozart meg is viccelte a közönséget, halkan kezdte játszani a kis A-dúr szimfóniát, hogy a közönség ne vegye észre, hogy elkezdte a koncertet. A zene örök jelenben élt, nekik nem jutott eszükbe egy korábbi darabot játszani.

Fekete Ágnes: A romantika hozta ezt be.

Bolyki László: Amikor Mendelssohn műsorra tűzte Bach egy művét, és nem templomban adták elő, az egy nagyon fontos pillanat volt. Nem úgy gondolták, mint a mai zeneszerzők. A mai zene azért rossz, mert kifejezi a mai világot, de mivel a közönség nem bírja elviselni a mai világot, belemenekül a múltba. Felelős a zeneszerző is, akinek már derogál egy olyan művet írni, ami egyáltalán hallgatható. Igyekszik is az utókornak írni, mert ő zseni. A másik oldalon a közönség is felelős, mert nem hajlandó szembenézni azzal, amiben él. Ezért mondom, hogy mind a kettőnek igaza van.

Fekete Ágnes: Nem lehet mindenkinek igaza egyszerre.

Bolyki László: Ezt a helyzetet ahhoz hasonlítanám, amikor Jézus azt mondta, hogy "Én vagyok az igazság". Ez egy sokoldalú kérdés. A zenének is úgy kell alakulnia, mint egy nyelvnek. Az igehirdetés milyen nyelven hangozzék el? Ha tele van szlenggel a közérthetőség kedvéért, akkor az furcsa lesz, nem lesz méltó az üzenet súlyához. Ha a nem revideált Károli-fordítás nyelvén próbálnánk az üzenetet megfogalmazni, akkor az igehirdetés hallgatója múzeumban érezné magát. Kell ebben egyensúlyt találni, elszakadhatunk a saját közegünktől. Ha a zenéről van szó, akkor azt kell nagyon világosan látnunk, hogy mi az, ami abból örökérvényű és mi, ami kulturális, aminek újra és újra meg kell újulnia.

Zene

Megjelent egy különleges utónévkönyv, amely az összes biblai nevet tartalmazza, de úgy, hogy megismerhetjük belőle a név eredeti hordozóját is, és azt, hogy hol található meg a Szentírásban. Bolla Zsuzsával, a könyv szerzőjével beszélgettem.

Bolla Zsuzsa: A Jaffa Kiadó vezetője keresett meg, hogy a Ladó János-féle utónévtáron kívül kellene készíteni egy olyat, ami csak speciális neveket tartalmaz. Fontosnak tartottuk, hogy ne csak a jelentése legyen benne, hanem arról is szó essen, hogy ki viselte ezt korábban, hogy a szülők el tudják mondani gyermekeiknek, hogy melyik bibliai személyről nevezték el, hol van megírva a Bibliában a története? stb.

Fekete Ágnes: Ez régi református hagyomány, hogy bibliai neveket adtak a gyermekeknek.

Bolla Zsuzsa: Igen. A könyv elkészítése előtt olvastam egy könyvet, Hajdú János Általános magyar névtan című könyvét. Érdekes okokat gyűjtött össze benne arra nézve, hogy ki miért választott egy-egy nevet. Sokan egyedi nevet szerettek volna.

Fekete Ágnes: Ezek szerint ez a jelenség nem csak a mai korban figyelhető meg?

Bolla Zsuzsa: Nem. De hagyományos nevek is sokszor előkerültek, és a bibliai nevek is hagyományosnak számítottak. A protestánsok azért is választottak bibliai neveket, mert szerettek volna hűek maradni a reformáció alapelveihez, például a Szentírás szerepének fontosságához.

Fekete Ágnes: Gondolom itt volt egy kis szembenállás a katolikusokkal: ők inkább szentek neveit választották, a protestánsok meg bibliai neveket.

Bolla Zsuzsa: Igen. Ez ki is ütközik a különböző vidékeken. Pl. a református vidékeken a Sára, Rebeka név volt gyakori női név, az Illés és Ádám pedig férfiak esetében, ugyanakkor a katolikus vidékeken Ágoston, Antal, Terézia, Franciska. A vallásra következtetni lehet egy-egy névanyag tartalmából is. Érdekes, hogy vannak olyan gyakori nevek, mint pl. József, ami katolikus területen katolikus név volt, református területen református. Veszprémben katolikus keresztnév volt, Orosházán evangélikus, Tiszapalkonyán meg református.

Fekete Ágnes: Én az Illés névvel találkoztam bizonyos területeken gyakran, holott nem egy gyakori név. Gondolom a református tradíciók miatt.

Bolla Zsuzsa: Erdélyben az Áron és Mózes neveket választották gyakran még a katolikusok is.

Fekete Ágnes: Most Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó munkatársa ajánlja könyveiket.

Az egyik Ingo Baldermannak egy könyve: Tündöklő fény a sötét éjszakában. Bibliai elbeszéléseket tartalmaz a karácsonyról. A karácsonyi történetet eleveníti meg egy kicsit újszerű formában. A másik, amit tudok ajánlani, szintén egy új könyv, most jött ki a nyomdából, még jó az illata: Andrea Schwartz, A sötétségben fény sugárzik címmel. Karácsonyi gondolatokat tartalmaz. A napokban fog megjelenni Fabian Vogt Isten hozott a Bibliában című műve, amely egy útikalauz a Szentíráshoz.

Fekete Ágnes: Tehát egy kortörténeti könyv?

Galsi Árpád: Igen, de nem történelemkönyv. Szándéka szerint nem unalmas könyv. Végezetül Klaus Douglas nevét említeném meg, azt hiszem, ismertebb mind református, mind szélesebb olvasói körök számára az Új reformáció c. könyve kapcsán. Az istentisztelet mai formáiról írt művének címe: Az Isten szeretetének ünnepe. Nagyon fontos kiadvány lesz ez is, mindenkinek foglalkoznia kell ezzel a témával, hogy lehet úgy alakítani az istentiszteletet, hogy megelevenedjenek a hagyományok. Azt, amink van, élettel és értelemmel kell megtölteni.

Fekete Ágnes: Mai szerdánk a hónap utolsó szerdája. Kukkantsunk bele a budapesti egyetemi gyülekezet elmúlt heti istentiszteletébe. Kodácsy Tamás egyetemi lelkész magyarázta Ámós próféta könyvének 3. fejezetéből a 7. verset. Néhány verset hallgassunk meg a 3. részből:

"Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? Hallatja-e hangját az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Tőrbe esik-e a madár a földön, ha nincs vetve tőr neki? Ha megharsan a kürt a városban, nem riad-e meg a nép? Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak."

Kodácsy Tamás: Két kérdésről van itt szó, melyek után pedig az áll, amivel ma itt foglalkozunk: "Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak." Az első kérdésre a válasz, hogy járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg, természetesen tagadó. A vándorokról van szó, akik csak akkor választanak közös utat, ha mind a ketten megegyeznek abban, hogy ugyanazon az úton fognak menni, ugyanabban a tempóban mennek, a gyorsabb lassabban megy. De ez csak akkor lehetséges, ha megegyeztek. Amikor az oroszlánról van szó, hogy hallatja-e barlangjában hangját az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott, akkor tudnunk kell, hogy abban a korban köztudomású volt, hogy ha az oroszlán vadászni ment, akkor osont, és csak akkor ordított, ha a zsákmányt elejtette. Csapdába esik-e a madár a földön, ha nem vetnek tőrt neki? Természetesen nem, hiszen csak akkor esik a csapdába, ha ott van a földön, a csapda pedig csak akkor csukódik le, ha belekerül a madár, mert csak a madár csukja le a csapdát. A válasz egészen világosan: nem. Az útról, az erdőről, a barlangról és a madárról most Ámós hirtelen a városra vált, és az utolsó kérdés már a városra vonatkozik. Ha megfújják a kürtöt a városban, nem rémül-e meg a nép? Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt? Ha egy kicsit modernebb korra gondolunk: akkor harangoznak, ha valami baj van. A kérdésre a válasz itt ismét: nem. De ennél az utolsó kérdésnél a válasz talán nem annyira egyértelmű nem. Hiszen pont ezért születik meg a prófécia. Mert az emberek, akik a városban élnek és megtapasztalják, hogy baj van, hogy gond van, ritkán gondolják, hogy ez az Úr miatt van. Gondolhatunk arra a földrengésre, amely előtt írta Ámós ezt a könyvet. A XXI. század és Magyarország egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint Ámós próféciája. Mert járnak úgy emberek, hogy nem egyeztek meg? Járnak. Tele van a világunk olyan kapcsolatokkal, amelyekben az emberek nem beszélnek. És tele vagyunk olyan kapcsolatokkal is, amelyekben beszélnek ugyan, de nincsenek közös dolgaik, nem járnak együtt igazából, csak úgy tesznek. Úgy teszünk, mintha társaságban lennénk, mintha közösségben lennénk, mintha lenne családunk, mégsem vagyunk közösségben, mégsem vagyunk kapcsolatban, mégsem vagyunk családban. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy ordít-e az oroszlán, ha nincs zsákmánya, akkor gondoljunk azokra a mohó lépésekre, azokra az osonásokra, lopakodásokra, melyekkel egy-egy dolgot meg akarunk szerezni. Nem akkor ordítunk, amikor zsákmányunk van. Akinek zsákmánya van és sikerült valami kis gesztenyét kikaparnia, az síri csendben hallgat. Az igazi nagy dolgok, nagy pénzek a szerződésekben nem a főszövegben, nagy betűkkel vannak írva. Az apró betűs részek azért vannak, mert ott van a zsákmány, azt kell figyelni. Amikor egy cég vagy egy ember megszerez valamit, akkor arról mélyen hallgat, és egyáltalán nem ordít, mint az oroszlán. Mi van a madarakkal? Ma olvastam, hogy több tízezer madár pusztul el Magyarországon azért, mert áramütés éri őket. Az országnak ez körülbelül 10 millió forintos kár évente, ami jelképes összeg, de csak azért merül fel, mert nem látták el a vezetékeket szigetelőpapucsokkal. Azt mondhatom minden allegória és hasonlat nélkül, hogy bizony akkor is pusztulnak a madarak, ha nincsenek csapdák. Be van drótozva az egünk, és mi is be vagyunk drótozva, mert egy-egy hálózatnak vagyunk a részesei, a mobiltelefontól a szennyvízcsatornáig. Nem tudjuk pontosan, hogy mi történik, és folyamatosan veszítjük el azt a szabadságunkat, amivel a madarak repülnek. Elveszítjük a szabadságunkat úgy, hogy észre sem vesszük. Igazolvánnyal, telefonnal, Internettel, e-maillel mindent tudhatnak rólunk, és minden szempontból nyitott könyvek vagyunk, és nem is gondolunk olyan dolgokra, amelyekre nem akarják, hogy gondoljunk. A középkori halál- és kárhozati jelképeket, amelyek a falakat díszítették, lecseréltük az órával. Az idő rabságába kerülünk, és abban a szorongásban vagyunk, hogy hogyan tudjuk teljesíteni az életünket, hogy legyen időnk arra, hogy mindent megtehessünk, hogy szabadok lehessünk, hogy bármit csinálhassunk. A saját szabadságra való törekvésünknek leszünk a rabjai. A városban megszólalnak a kürtök? Az a veszélyt jelzi? Mondjátok meg nekem, hányszor mentek át úgy egy belvárosi utcán, hogy három autóriasztó folyamatosan sípol. Hol vannak azok a veszélyek, azok a kürtök, amelyekre valóban oda tudunk figyelni. Hangos a város a veszélytől, de senkit az ég- világon ez nem érdekel. Mert nem figyelünk rá. A veszélyjelzés egyre kevésbé jelent dolgokat, mert annyiszor csalódtunk már ebben, és annyira telitettek vagyunk ezekkel a jelzésekkel, hogy erre a kérdésre bizony nem tudunk egyértelműen választ adni. A prófécia, melyet Ámós mond érvényes ma? Valóban arról kellene beszélnünk, hogy a valóság ellen hogyan tudunk prófétálni, vagy hogy van-e prófétai küldetésünk? Vagy inkább arról kellene-e beszélnünk, hogy az álpróféciák ellenére hogyan tudjuk megragadni a valóságot. Nem inkább arról van-e szó ebben a században, ebben az országban, ezen az egyetemen, ezen a széken, hogy a hamis üzenetek ellenére ragadjuk meg a valóságot, és próbáljunk meg a valóságban élni, és a valóságról beszélni? Mert ha azt mondom: szabályok, Te azt mondod: kiskapu. Ha azt mondom: előrelátás, akkor azt mondod: élj a mának. Ha azt mondom: jégkorszak, akkor azt mondod: síléc. Ha azt mondom: házasság, azt mondod: felesleges kötöttség. Ha azt mondom: világvége, azt mondod: rögeszme. Mert ezeknek a szavaknak semmi foganatja nincs. Ma nem a valóság ellenére kell prófétálni, hanem az álpróféciák ellenére kell a valóságot megélni. Ámós nem véletlenül nem adott konkrét válaszokat a kérdésekre. Ámós a maga korában a lehető legjobban ragaszkodott ahhoz a valósághoz, amit meg lehetett élni. Alig találok olyan prófétát, aki annyira elutasította volna a prófétaságot, mint Ámós. Alig állt ember olyannyira a földön két lábbal, mint Ámós. A kedvező, nemzetközi politikai helyzetnek megfelelően mindkét országrész, Júda és Izrael, egy pillanatra lélegzethez jutott, egy kicsit jómódban élhettek, és az emberek azt érezték, hogy minden rendben van. Nem mondom, hogy csatlakoztak az Európai Unióhoz, de mondhatnám. És ebben a pillanatban a valósághoz való ragaszkodást emeli ki Ámos. "Pásztor vagyok és fügét termesztek." Az Isten szavának meghallásához az első és legfontosabb dolog az, hogy számot vessünk azzal, akik vagyunk, ahol vagyunk, és ami körülvesz bennünket. Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent karácsony, mit jelent advent, ahhoz egy pillanatra csöndben kell maradni, mert jön a hangoskodás, villogás, jönnek a fények. Ahhoz, hogy a valódi világosságot meglássuk, észre kell vennünk a sötétséget, és azt a földhözragadtságot, amely bennünk van. Amikor Zakariást úgy büntette meg az angyal, hogy 9 hónapig némaságban maradt, hiszen nem hitte el azt, hogy Keresztelő János meg fog születni, akkor jelzés értékű, hogy ebből a 9 hónap némaságból születik meg a "kiáltó szó a pusztában". Ahhoz, hogy átéljük advent örömét, ahhoz meg kell tanulnunk várakozni. Ahhoz, hogy fel tudjunk készülni arra a fényre, világosságra, ami karácsonykor közénk jön, ahhoz valóban várnunk kell őt, óhajtanunk kell ezt az eseményt, és észre kell vennünk, hogy nem csak az ajándékokról, nem csak a pénzről, nem csak az ételekről szól a dolog, hanem az Isten Fiáról. A kérdésekre a válasz: "az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak." Századunk, korunk és már Ámós is így élt, hiába beszéltek a próféták, hiába vannak rögeszmék, hiába vannak jelszavak, hiába vannak felkiáltójelek, nem figyelünk rájuk. Karácsonykor, Krisztus születésekor az a nagy csoda történik meg, hogy az Úr nemcsak szól, mielőtt tesz valamit, hanem maga a szó lesz tetté. Mert az az Ige, amely által teremtette Isten a világot, nem csak megelőzi a tettet, hanem maga is tetté lesz, méghozzá olyan tetté, testté, amely Jézus Krisztusban testesül meg, és jön le a földre. És ez a tett, ez a testté létel, az inkarnáció, amiből a karácsony szavunk is származik, azt jelzi számunkra, hogy ezeknek a próféciáknak csak úgy van értelme, ha azt a valóságos Krisztust követjük, aki eljött. Őszintének és józannak lenni, ellenállni az idő miatti szorításnak és szorongásnak, mert Ő is ellenállt annak. Neki, aki megváltotta a világot, mindig volt ideje a barátaira és mindig volt ideje a családjára. Azokat szerette, akikre nem gondolt senki. Amikor egy-egy őszinte és igaz pillanatra vágyunk, nem a tévében, nem a hálózatokban és nem az eszmékben ragadhatjuk meg, hanem abban a szeretetben, amelyet mindezek ellenére meg tudunk élni.

Zene

Énekajánló – 2005. december 11.

"Az ünnepek azok az égbe nyúló szelepek, amelyeken keresztül a felső világ ózonával táplálkozik a

füstben, gőzben, gázban fuldokló emberiség. Az ünnep az örökkévalóság napfényének reális és boldog

belemosolygása a mi hétköznapi életünkbe. Megtelíttetésünk odafelvaló kalóriákkal." (Ágenda. szerk.

Ravasz László. Bp., 1927. 18-19. o.)

Ádvent harmadik vasárnapjának igéiben (Máté 11,2-10; I. Korinthus 4,1-5.) különös hangsúlyt kap a hit,

a hűség és az állhatatosság. Keresztelő János kérdésében – "Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást

várunk?" – csüggedésünk és hitünk gyengesége fogalmazódik meg. Jézus erre azt a választ küldi: ne

magadra nézz, hanem vedd észre, ami történt veled és másokkal és erősödik a hited! A harmadik vasárnap

központi kérdése – amit mindenkinek fel kell tenni legalább egyszer egy évben: Kit vársz az ünnepben,

mit vársz az ünneptől, mit vársz a jövőben, mire alapozod az életed? A főénekként ajánlott dicséretben

Keresztelő János mellé odakerül Mária aki hittel és alázattal fogadta az angyal híradását. A hit

megtermi gyümölcseit… ("Hallá s elfogadá e parancsolatot, Hívé és fogada méhében magzatot…"

310,5.)

Énekrend Ádvent harmadik vasárnapjára:

Fennálló ének: 305,1. Álmélkodással csudáljuk, vagy 296. Szép tündöklő hajnalcsillag (Bevezető ige: Zsoltárok 85,8.)

Derekas (fő) ének: 310. Küldé az Úr Isten

Igehirdetés előtti ének: 234, (1.) 2. Jer világosság, ragyogj fel nekünk

Ráfelelő ének: 239, 1. (5.) Úr Jézus, hozzád kiáltok

Záró ének: 286,1-7. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát