2006-04-05

"Húsvét? Mi bizony inkább a meghalást látjuk, mint a halált. Hogy miként
kezeljük a meghalást, számunkra fontosabb a halál legyőzésénél. Szókratész
legyőzte a meghalást, Krisztus viszont a halált győzte le, mint utolsó
ellenséget (1Kor 15,26) A meghalás legyőzése még nem azonos a halál
legyőzésével: a meghalás legyőzése az emberi lehetőségek körébe tartozik, a
halál legyőzése viszont a feltámadás. Nem a meghalás művészetéből (ars
morendi), hanem Krisztus feltámadásából fújhat friss szél, tisztító szél a mai
világban. Itt van a válasz Arkhimédesz mondására: "Adjatok egy biztos pontot,
és kifordítom a sarkából a világot."

Sok minden megváltozna, ha ezt valóban hinnénk néhányan, és földi
ténykedésünkben ehhez igazodnánk! Hiszen a húsvét azt jelenti, hogy a
feltámadás fényében élünk. Te is észrevetted, hogy a legtöbb embernek fogalma
sincs arról, hogy miből él? A lelkek zavarodottsága (perturbatio animorum)
rendkívüli mértékben elterjedt. Öntudatlan várakozás ez a megváltó,
felszabadító Igére, bár annak talán még nem jött el az ideje, hogy meg is
tudják hallani. De el fog jönni, s a mostani Húsvét talán az egyik legutolsó
nagy alkalom, hogy jövőbeni feladatunkra felkészüljünk. Kívánom, hogy ennek a
mostani nélkülözés közepette is szívből tudj örülni."

Dietrich Bonhoeffer: Börtönlevelek (Tegel, 1944 márc. 27.)

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor
szerkesztőjét hallják. Bizonyára mindenki eltelt már a sok plakáttal, amik
mostanában körülvesznek bennünket. A sok szín és ígérgetések megzavarnak
minket, különösen, amikor össze nem tartozó dolgokat olvashatunk az utcán.
Egyik helyen nagyon szellemesen ráírták például arra a képre, amelyen egy
gyerek megsegítését és egy pártot kapcsolnak össze, hogy nyilván a szülei
segítenek neki. Jóllehet megértem azokat, akik arra a következtetésre jutnak,
hogy nem mennek el szavazni, mégsem érthetek velük egyet. Hadd tolmácsoljam
itt zsinatunk elnökségének kérését, mindenki menjen el vasárnap a
választásokra. A kiadott nyilatkozatban számomra két fontos gondolat van. Az
egyik, hogy mérlegelésre ösztökél. Az erő, a szeretet és a józanság lelkével
mérlegeljük a választások előtt megjelenő programokat, és tapasztalatainkra
alapozva döntsünk! – kérik. A másik, hogy két véglettől óvnak minket, a
megosztó indulatoktól és a választás tétjét kisebbítő hangoktól. Jövő vasárnap
virágvasárnap, amikor Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük, ez Jézus
egyetlen politikai jellegű megnyilvánulása, hiszen mindenki azt várta tőle,
hogy a rómaiakat kiűzze ezzel a jellel. Érdekes egybeesés, hogy éppen ezen az
elkövetkező vasárnapon fogunk szavazni népünk iránti elkötelezettségből
következően. Tesszük ezt a böjt szellemében, amikor figyelmünket nem az anyagi
javak, hanem a spirituális, lelki valóság felé irányítjuk. Fogyasztói
világunkban a böjt különös értelmet kap. Hiszen a világunk nem lesz sokáig
fönntartható, ha a reklámok bűvöletéből nem tudunk kijönni. Erről a kérdésről
beszéltek nemrég a keresztyén egyetemi napok keretében Budapesten. Az egyik
meghívott előadó Kocsis Tamás volt, a Corvinus Egyetem docense. Tagja az
Altern Csoportnak, akik tudományos pontossággal, közgazdasági alternatívát
szeretnének nyújtani egy nem fogyasztói világ számára.

(Az itt közölt riport részletesebb, mint az adásban elhangzott.)

Kocsis Tamás: Közgazdász-hallgatóként szembesültem azokkal az elméletekkel,
amelyek az egész közgazdaságtant és a társadalmat mozgatják. Nem éreztem úgy,
hogy ezek valóban helyes válaszokat adnának az ember lényegét érintő
kérdésekre. Ha csak a tantárgy-struktúrát nézzük is, láthatjuk, hogy a
problémákra két alapszinten lehet választ adni. Az egyik makroszintű, nagyobb
léptékű, ami arról szól, hogy felülről próbálunk ösztönzőket kialakítani, vagy
akár parancs-uralmi alapon terelgetni a társadalmat az általunk kívánatos
irányba. A másik pedig az alsó szint, amit mikro- ökonómiának is mondanak, itt
az emberből indulunk ki: ki az ember, mi a lényege? Ha változtatni akarunk,
akkor ebben az esetben alulról oldjuk meg. A fogyasztást lehet makroszinten is
kezelni: egy év alatt mennyit fogyaszt a társadalom és milyen struktúrában, de
az ember izgalmasabb. Fontosak a felülről indított próbálkozások, de ezek
kudarcra vannak ítélve. Egyrészt, ha nincsenek összhangban az ember
lényegével, másrészt, ha nem próbáljuk megérteni az embert. Azt sem állítom,
hogy alulról mindent meg lehet oldani, de ha az alsó és a felső szint
fontosságát mérem össze, akkor az alsó kerül ki fontosabbként.

Fekete Ágnes: Nem úgy tűnik, hogy bárki is makro megoldásokat javasolna a
fogyasztás kérdésére. A fogyasztás stimulálását látjuk: minél többet
fogyasztani.

Kocsis Tamás: A makro-megoldások körébe tartoznak a zöld-mozgalmak is,
világkormányok létrehozása. Itt van példaként az üvegházhatás erősödése, ami
globális éghajlatváltozást eredményez, ha elfogadjuk az éghajlatkutatók
uralkodó álláspontját. Ezt a kiotói-egyezményben próbálták megoldani, ami
globális megegyezés arról, hogy az országok mennyivel fogják vissza a szén-
dioxid kibocsátásukat. Vannak országok, amelyek nem írják alá, mások aláírják,
de nem tudják betartani. Ha minden ország aláírná, akkor is csak 5-6 %-os
csökkenést lehetne elérni 2012-re. 3-4 évvel késleltetné a folyamatot. Ez
messze elégtelen, de még ebben sem tudnak megállapodni. A fogyasztási
struktúrákat alsó szintről is meg lehet közelíteni. A kialakult
fogyasztásszintet nem lehet fenntartani. A bioszféra eltartó- képessége véges,
és ezen belül az emberiség és a gazdaság kisebb rendszer, ami nem nőhet a
végtelenségig.

Túlfogyasztunk. Erre több szellemes mutató is van: például az ökológiai
lábnyom azt próbálja megbecsülni, hogy egy ember, vagy egy közösség mekkora
területen érezteti a hatását. Két iránya is van ennek a hatásnak:
erőforrásokat igénylünk a környezetből, másrészt hulladékot bocsátunk ki,
ezeket a hatásokat próbálja megbecsülni. Ha ezek a lábnyomok felférnek a föld
felszínére, akkor fenntartható, amit az emberiség csinál. Ha nem fér rá, akkor
nem fenntartható, és a mutató alapján derül ki az, hogy az ökológiai lábnyomok
jelenleg nem férnek fel. Az emberek eloszlását tekintve: többségük nem a
fejlett országokban él, hanem egy jó része napi néhány dollárból próbál
megélni. Nem az a tét, hogy a 32 cipőből melyiket vegyem fel aznap. Ezzel a
tömeggel együtt sem férnek már rá a lábnyomok a föld felszínére. Nyilván ez
nem az éhezők számlájára irható, hanem a fejlettnek nevezett országok lakói
számlájára. Ha mindenki úgy akarna élni, mint egy átlagos ember az Egyesült
Államokban, akkor körülbelül még öt földgolyóra lenne szükség. Jelenleg 30
%-os a túllépés. Ez nem azt jelenti, hogy itt a világ vége, hanem azt, hogy
feléljük az erőforrásainkat. Ez a probléma objektív oldala.

A föld eltartó-képessége egy merev határ. Van egy szubjektívnek nevezhető
vonatkozása: a fogyasztói stimulálás igaz-e? Sokan azt mondják, hogy ez jó, és
jól érzik magukat benne. Akik nincsenek még benne, azok is törekednek bele
kerülni. Ha mélyebb kutatásokat végzünk, kiderül, hogy ez a rendszer hamis.
Amíg az a tét, hogy éhen halok-e vagy sem, van-e fedél a fejem felett vagy
sem, addig teljesen világos az összefüggés. Egy bizonyos szint után ez nem igy
van. Ezt a szintet az egy főre jutó GDP-vel szokták mérni. Azt gondolják, hogy
a gazdagságnak ez a mutatója egyből az elégedettséget is mutatja. Ez már nem
igaz. Induljunk ki abból, hogy ha a gazdaságot mérni akarjuk anyagi
értelemben, akkor ez egy jó mutató. Azt mondhatjuk, hogy átlagosan évi 8000
dolláros GDP-ig szoros a kapcsolat az anyagi javak és az elégedettség között,
e felett már egyre jobban gyengül. Magyarországon körülbelül ez az átlagos
szint. Magyarország már kezdhetne azon gondolkodni, hogy hogyan növelhető a
jólét érzése úgy, hogy már nem az anyagiakra vadászik, a még többre, még
nagyobbra és még látványosabbra, amit a fogyasztói társadalom is sulykol.
Egyéb belső, emberek közötti kapcsolatok fejlesztésén kellene fáradozni,
melyek azonban visszafejlődni látszanak.

Fekete Ágnes: Éppen böjt van, és ez a konfliktus keresztyén szemmel egyébként
is érdekes: mennyire vagyunk képesek visszafogni a fogyasztást, mennyire
vagyunk képesek lemondani dolgokról és van-e ennek értelme?

Kocsis Tamás: A böjtnek mindig is volt értelme. Aki a keresztyén tanítással
tisztában van, az tudja, hogy ez nem csak annak a kérdése, hogy nem eszek
húst, vagy egyéb fogadalmakat teszek. Emlékszünk arra az áldozatra, amit
Krisztus hozott értünk. Van ennek egy kevésbé örömteli oldala, amikor
keresztre feszítették. Az, amire a böjti esemény felhívja a figyelmet az az,
hogy nem csak 40 napig kellene tartania a böjtnek, hanem annak ki kellene
sugároznia a többi 325 napra is. Ezt a szemléletet kellene mindenkinek
megérteni, még annak is, aki nem keresztyén, vagy erről a kérdésről másképp
gondolkodik. Itt most megint hivatkozhatok kutatásokra: meg lehet vizsgálni az
anyagi javak és az emberek elégedettségérzését több síkon is: találunk például
elégedett embereket. Véletlenszerű minta alapján végzünk kutatást, és 1000
főből találunk 150-et, aki azt mondja, hogy nagyon boldog. Ha megnézzük, hogy
mi a jellemző rájuk, láthatjuk, hogy ők nem minden esetben extrém gazdag
emberek. Vannak közöttük biztosan olyanok is, de olyan is, akire azt mondjuk,
hogy kizárt, hogy ilyen körülmények között lehet boldog. Fakadhat a
boldogságuk abból, hogy például házasságban élnek és elégedettek a
házasélettel, elégedettek a munkájukkal, az is kiderül, hogy ezek az emberek
vallásosak. Az ember azt gondolná, hogy ma már ez nem fontos, de objektív
kutatások mutatták ki, hogy mégis igy van.

Fekete Ágnes: Visszatérek a keresztyén ember felelősségére, mert ez egy nehéz
kérdés. Van egy határ: van-e értelme visszafogni az igényeinket.

Kocsis Tamás: Objektíve nézve nem lehet túllépni a bioszféra eltartó-
képességét. Van értelme kevesebbet fogyasztani, ugyanis kisebb lesz az
ökológiai lábnyomom, én legalább nem járulok hozzá ahhoz, hogy az emberiség
eltarthatatlan módon éljen. Ráadásul az embernek sem jó, ha figyelme csak az
anyagi javakra irányul. Kifejlesztettek un. materializmus-mércéket, amit úgy
lehet mérni, mint a lázat vagy a testsúlyt, és számszerűsítenek egy egyébként
nehezen számszerűsíthető dolgot, azt hogy ki mennyire anyagias. Meg lehet
vizsgálni, hogy az anyagiasság és egyéb tulajdonságok között milyen
összefüggés van. Azt is kimutatták, hogy az anyagiasnak bizonyuló emberek
sokkal elégedetlenebbek, kevésbé boldogok, mint azok, akiknek a figyelme
kevésbé szorítkozik az anyagiakra. Megfigyelhető volt az is, hogy különböző
etikailag kényes szituációkban – például szólok-e a pénztárnál, ha többet
adtak vissza, mint ami jár – az anyagias emberek kevésbé hajlamosak
problémának gondolni, hogy nekik többet adtak vissza. Még lehetne sorolni a
példákat, de a lényeg az, hogy a társadalom erkölcsi- etikai érzékenysége is
porlad azzal, ha az anyagi viszonyok a világ életében előtérbe kerülnek. Az én
életem is jobb lesz attól, ha kevésbé ügyelek az anyagiakra, és teret adok az
egyéb, anyagai és spirituális dolgoknak is, mert a kettő együtt nem megy.
Ahogy meg van írva: a mammont szolgáljuk.

Fekete Ágnes: Ez már régóta le van írva, de ma elképesztő mennyiségben zúdul
ránk az anyagról szóló információ. Jellemző például, hogy mindig az árakkal
jönnek: valami egy forinttal olcsóbb, tehát érdemes megvenni, és ez annyira az
emberi gondolkodás része lett, hogy nehéz ellenállni ennek a vonzásnak.

Kocsis Tamás: A bűn minden kort jellemez, de manapság nehezebb kitérni ez
elől, mint annak idején. Ezek az üzenetek ugyanis annyira kitöltik az
életünket, ha nem is akarjuk, akkor is utolérnek. Rendkívül erős kapaszkodókra
van szükségünk ahhoz, hogy távolságot tudjunk tartani. Korábban ez nem igy
volt. Az embernek vannak bizonyos szükségletei, gondolok itt most a nem anyagi
szükségletekre, objektíven kimutatható és erre vonatkozóan vannak elméletek
is. Az embernek van egy alapvető fizikai- fiziológiai igénye arra, hogy legyen
mit ennie, ne fagyjon meg, megfelelő hőmérsékleten tartsa a testét, legyen
fedél a feje felett. Ezek tisztán anyagi vonatkozásúak, de ezeket biztosítani
kell. Ha ezek megvannak, akkor egyéb szükségletek jönnek be: biztonság iránti
szükséglet, amelynek egy része megvásárolható, de másik része semmiképpen sem.
Utána jön a szeretet iránti alapszükséglet, a mások általi elismertség
alapszükséglete és végül az önérvényesítés, azt csinálni, amire Isten
teremtett. Minden más boldogtalanná fogja tenni az embert.

Ha ezeket végignézzük, akkor csak a legelső kategóriába tartozók vásárolhatóak
meg, a többiek alapvetően nem megvásárolható dolgok. Ha megnézzük a
reklámokat, láthatjuk, hogy nem csak az a fontos már, hogy mennyivel olcsóbb
ma, mint más napokon, bár ezek is trükkök, amelyekkel fogyasztásemelkedést
érnek el, de ennél aljasabb az a próbálkozás, hogy azt próbálják velünk
elhitetni, hogy a szeretet, az elismertség megvásárolható. Erről szólnak a
reklámok: vedd meg a terméket, és te leszel a király, mindenki rajtad fog
lógni, ez a legtöbb, ami adható,…stb. Érdemes kielemezni egy reklám blokkot,
szinte minden reklám ezzel foglalkozik. Tanítják a közgazdász és menedzser
képzésben ezt az ismeretet, miszerint az emberekben léteznek ezek az
alapszükségletek, és ha a termékkel fel tudjuk kínálni annak látszatát, hogy
ez kielégíthető, akkor valószínűbb a vásárlás, mint e nélkül. Ha mi elhisszük
ezt az üzenetet és valóban vásárolunk, hogy mások elismerjenek minket, akkor
ez oda vezet, hogy ezen szükségletek valódi kielégítése nem történik meg, mert
egy hónap múlva már egy újabb terméket kell megvenni, mert a régi már nem
eredményezi ugyanazt az elismertséget.

A pénzt elő kell rá teremteni, azaz megint lehet szaladni utána, az előzőből
hulladék lesz, nekem már nem is kell megdolgoznom érte, hanem előre meg is
vehetem, elhozhatok egy autót szinte ingyen, és fizethetem tíz éven át, és
akkor már végképp rabszolga vagyok. Ha közben meggondolnám magam, már akkor
sem tudok kilépni. A hitelre való vásárlási játék, amit nagy vívmánynak
gondolunk mi, inkább arról szól, hogy mi rabszolgákká válunk. Ez nem fog
valódi kielégülést okozni, szükségleteink betöltetlenek maradnak, vég nélkül
vásárolunk, és nem jutunk előre az életben. Ez a célja azonban a gazdaságnak,
igy menni fog a szekér: az emberek dolgoznak és fogyasztanak, a GDP növekszik
mondjuk, de az emberek elégedettségéről már senki nem beszél, arról sem, hogy
tartalmas-e az az élet, amit igy élünk. És akkor a természeti környezetről még
nem is szóltam.

Fekete Ágnes: Az Altern Csoport tagja. Nevében ez a csoport az alternatívát
akarja hordozni, tehát lehetségesnek tart valamilyen alternatívát a fogyasztói
világra.

Kocsis Tamás: A csoportot akkor hoztuk létre, amikor megjelent a Tókés
társaságok világuralma című könyv, amit a Környezetgazdaságtan és Technológia
Tanszéken belül fordítottunk a Corvinus Egyetemen. Diákok és phd diákok
csoportja fordította. Kemény és lélektörő bírálatát adja mai gazdasági
problémáinknak, és a vállalatokra összpontosít. Egyébként annak egy mai
változata a The Corporation című film, aminek a megtekintését mindenkinek
ajánlom. Elsősorban azért hoztuk létre ezt a csoportot, hogy legyen a könyvnek
magyarországi háttere, másrészt pedig a keresztyén vonatkozásokat szerettük
volna erősíteni, mert az hiányzott a könyvből. Azt gondoljuk, hogy a
keresztyénség tanításának felismerése ezen problémákból kiutat mutathat. Nem
kell, hogy némák, vétkesek és cinkosok maradjunk. Van egy folyóiratunk,
Kovász, Interneten is megtalálható: keresztyén szellemben próbáljuk a
gazdasági problémákat bemutatni, és erős még az ökológiai vonulat.

Az ökológiai gazdaságtan még nem egy bevett gazdasági tudomány. Búvópatakként
működik, ennek eredményeit is próbáljuk bemutatni. Konkrét eredményünk néhány
könyv lefordítása. Kavanaugh Krisztus követése a fogyasztói társadalomban című
könyve például egyedülálló ebben a témában, mert ez egyértelműen az egyénnel
foglalkozik. Mit tehetek a fogyasztói társadalomban, hogy távol tudjam tartani
magam attól az őrülettől, ami az anyagi javak és a fogyasztás körül alakul ki.
A könyv eleje a világ kemény bírálatát tartalmazza érzékletesen és sehol
máshol nem olvasott módon mutatja be, hogy ez a szemléletmód milyen döbbenetes
következményekkel jár. A gondolkodásunkat a legkisebb kérdésekben is
átformálja. Ezt nevezi Kavanaugh a lét áruformájának: én magam is áruvá válok
és embertársaimra is áruként tekintek. Ebben a könyvben már felsejlik egy
kiút: a személyes forma, ami az áruforma ellentéte. Az ember nem áru, nem
kicserélhető, hanem egy páratlan, egyedülálló entitás. A személyes forma
legnagyobb képviselőjének Jézus Krisztust tartjuk. Ateistaként is meg lehet
próbálni ezt a személyes formát, csak a siker kétségesebb. Szükségünk van erős
támaszokra a távolságtartás érdekében. Ilyen lehet a közösség, a család, egy
férfi, egy nő: ha ez felbomlik, akkor megint a kicserélhetőség, a mérhetőség,
a szeretethiány kerül előtérbe. Az űrbe ugyanis mindig benyomul valami: pénz,
anyagiak, termékek. A fogyasztói társadalom jó háttérbázist épített ki, hiszen
szét tudja zilálni a társadalmat. Mi, akik úgy gondoljuk, hogy ez nem jó, nem
vagyunk könnyű helyzetben, de példát is mutatunk. És ha még boldogok is
vagyunk, akkor hitelesek leszünk.

Fekete Ágnes: Az emberek azt nem bírják elképzelni, hogy mindez tudományos
alappal is bírhat. Sokszor úgy állítják be az embereknek a dolgokat, hogy a
valóság, a realitás a multinacionális cégek világa, és reális alternatívája
ennek nincs. "Vannak álmodozók, de mi tudjuk, hogy ezt másképp nem lehet." Ha
jól értem, akkor azt mondják, hogy van reális alternatíva.

Kocsis Tamás: Ez nem volt mindig így, az utóbbi néhány évszázad eredménye, és
még ma sem teljesen elterjedt. Ha csak egyetlen ellenpéldát tudok mondani,
akkor az már cáfolja azt a tételt, hogy nincs alternatíva. Ha elmegyünk
Erdélybe, láthatunk egy másik alternatívát: a falvak világában reklámmentesen
lehet élni, az emberek nem a fogyasztás bűvöletében élnek, az sem biztos, hogy
boldogtalanok vagy elégedetlenek. Én csak a szokásos dolgokat tudom mondani:
oktatás, erkölcsi nevelés, családban gyerekek. Mintha az óvoda tudná, hogy
ezek a halálos ellenségei a fogyasztásnak, ezért igyekeznek szétverni. Meg
lehet nézni, hogy milyen törekvések vannak: ha valaki olyasmit mond, amit én,
akkor ő minimum jobboldali fasiszta. Szalonképtelenné teszik azokat a
gondolatokat, amelyek pont arról szólnának, hogy teljes emberré válhassunk,
személyes formában élhessünk.

A teljes ember koncepció arról szól, hogy ha távolságot akarunk tartani a
fogyasztói társadalomtól, ahhoz szükségünk van gyökerekre, amelyek társas
jellegűek, kulturális jellegűek, természeti, vallási jellegűek. Ha ezek a
gyökerek erősebbek valakiben, akkor inkább tud távolságot tartani, mint ha
szétzilálódnak. Erre egy konkrét kutatást is készítettem, amit a Gyökereink
című könyvemben lehet olvasni. Ott feketén-fehéren igazolást nyer, hogy egy
székely falusi közösség és egy magyarországi falusi közösség között ég és föld
a különbség ezen gyökerek szempontjából, és ég és föld a különbség abban is,
hogy mennyire merültek bele a fogyasztói társadalomba, mennyire lehet őket
személyes formában élő közösségnek tekinteni, vagy az áruformában élő
atomizálódott emberhalmaznak. Én azt tudom mondani, hogy ezen gyökerek
erősítése a cél, a másik oldal azonban ezeket akarja szétzilálni. Olyan
politikát kell csinálni, ami a gyökereket erősíti, és az ellenerőket leépíti.
Ez egy harc, és talán néhányan azt gondolják, hogy nem tehetnek semmit, Jézus
csak azért jött, hogy… Így is lehet közelíteni, de akkor mutasson személyes
példát. Társak nélkül nehéz lesz. Akinek közéleti ambíciói vannak, annak is
fel kell vállalnia az ezzel járó nehézségeket.

Fekete Ágnes: Hallottuk, hogy amennyiben figyelmünket nem az anyagi javak
kötik le elsősorban, akkor az a képességünk is megerősödik, hogy egymásra
odafigyeljünk. Korábban úgy éreztük, mi voltunk a szegény ország, nem nekünk
kell segítenünk, hanem minket segítsenek. Ha őszintén megnézünk képeket a
világról, ma ez nem így van. Ezért kezdeményezték többen, hogy a Keresztyén
Szolidaritás nevű szervezet nálunk is meggyökeresedjen. Hogy ez mit takar,
arról nemrég hazánkban járt alapítója és vezetője beszél:

Hans Jürg Stückelberger: Hans Jürg Stückelberger a nevem. Svájcban vagyok
református lelkész, és egy szervezet alapítója: Christian Solidarity
International, magyarul Nemzetközi Keresztyén Szolidaritás. Segítjük azokat,
akiket keresztyén hitük miatt üldöznek, illetve a katasztrófák áldozatait,
elsősorban gyerekeket.

Fekete Ágnes: Mióta működik ez a társaság?

Hans Jürg Stückelberger: 1977 óta működünk jogilag, de tevékenységünk régebbi.
Részt vettem egy gyűlésen egyszer, ahol egy baptista prédikátorról volt szó,
akit már harmadszorra ítéltek el 10 év börtönbüntetésre Oroszországban a
hitéért. Ez a történet nagyon felkavart, és azt mondtam barátaimnak, nem csak
a sajtóhoz kell fordulnunk ezért az emberért, hanem az is segíthet, ha
demonstrációt szervezünk. Ez meg is történt. Mindenki számára megdöbbentő
volt, amikor láttuk, hogy 10 ezer ember gyűlt össze Zürichben, csendben
meneteltünk, miközben szóltak a harangok ezért a prédikátorért. Még
váratlanabbul ért, amikor kiderült, hogy adományokból sokkal több érkezett be,
mint amennyibe a demonstráció szervezése került. Akkor felötlött bennem a
kérdés: Uram, mit akarsz ezzel tenni? Kaptam egy levelet egy orosz ortodox
paptól, aki azt írta, számos ember van még abban a helyzetben, mint ez a
baptista prédikátor: ortodoxok, pünkösdiek, baptisták, akik nem azért vannak
börtönben, mert például ortodoxok, hanem azért, mert Krisztus hívők,
keresztyének. A levél olvasása után éreztem úgy, hogy egy szervezetet kell
létrehozni ebből a pénzből, amely hasonló sorsú embereket támogat.

Fekete Ágnes: Mi lett a baptista lelkésszel?

Hans Jürg Stückelberger: Még sokszor tüntettünk érte, 7 évvel később, Jimmy
Carter elnöksége alatt egy orosz kémre cserélve kiengedték Amerikába, tehát
kiszabadult.

Fekete Ágnes: Mostanában kiknek az érdekében dolgoznak?

Hans Jürg Stückelberger: Leginkább Szudánban tevékenykedünk. Ott vallási
háború zajlott a déli, fekete afrikai keresztyén népcsoportok és az északi,
arab jellegű, mohamedán rész között. A kormány kimondta a "szent háborút",
mert a délieket mohamedán vallásúvá akarta tenni, illetve az volt a szándékuk,
hogy kiirtják a lakosságnak ezt a részét. Ebben a háborúban sok embert
elfogtak, rabszolgává tettek, voltak, akiket megégettek, asszonyokat,
gyerekeket, rettenetes szenvedés volt. 1995-től lehetővé vált, hogy rabokat
"kivásároljunk". Több mint százezer ember szabadult meg így, hogy kifizettük
azt az összeget, amit értük kértek.

Fekete Ágnes: Miért vannak, most Magyarországon? Gondolom, szeretnék, ha mi is
bekapcsolódnánk ebbe a szolgálatba.

Hans Jürg Stückelberger: Igen, nagyon örülünk annak, hogy Magyarországon
érdeklődést tapasztalhattunk munkánk iránt. Fontos, hogy a keresztyének
összefogjanak, és felemeljék szavukat. Annál kevesebb keresztyén embert fognak
megölni vagy bebörtönözni, minél többen azt mondják, nem hallgatunk, hanem
teszünk valamit. Magyarországon ezt pontosan érthetik, hiszen átérezhették,
hogy milyen kevés volt a segítség korábban. Sajnos a kommunizmus idején
túlságosan kevés keresztyén ember emelte fel a szavát nyugaton azért, ami a
kommunista országokban folyt. Mi igyekszünk ezt megtenni úgy, hogy nem csak
tiltakozunk, nem csak a sajtóban jelentetünk meg beszámolókat, hanem
gyakorlati segítséget is nyújtunk azoknak, akik szükséget szenvednek a
hitükért. Ha többet nem is, de a szolidaritásnak és a segítségnyújtásnak a
jelét kapják.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát az efézusi gyülekezetnek irt
levélből, a 2. fejezet 19. versétől:
"Többé nem vagytok idegenek, zsellérek,
hanem a szentek polgártársai, és az Isten háznépe."

A keresztyénség többek között azért volt annyira kihívóan új a Római
Birodalomban, mert politikai szavakat a sajátjának tudott. Azt mondta,
Krisztus Úr, pedig tudva levő volt, hogy csak a császár az Úr. Új
királyságként értelmezték magukat. Hatalmas üzenet lehetett egy nő vagy egy
gyerek számára annak, hogy ők is polgártársak. A Szentírás tehát nemhogy nem
politikai üzenet, hanem minden politika politikája. Mert Isten ezt a világot,
görögül "polist" szereti. Ide jött el Jézus. Nem mondhatjuk, hogy szennyes,
bűnös és tökéletlen, és nem kell arra, amit Isten szeret.

Sokkal könnyebb lenne úgy élni, mint némely szekták, hogy a világot
kettéosztjuk, egy bűnös és egy bűntelen, egy világos és egy sötét részre. Az
egyikben részt veszünk, a másikban nem. Jézus a földön járt. Bemocskolta
sokszor a lábát. Bűnösök mellé ült. Nem az volt minden célja, hogy a
tökéleteseket kiválassza. Nem keleti misztikus volt, aki a belső megtisztulás
útjára hívott.

A szeretet volt minden, amit el akart mondani, amiért eljött, amit közénk élt.
Ezért szerethetjük mi például ezt az országot is. Ezért szerethetünk bűnös
embereket. Ezért nem élhetünk úgy, mintha Robinson szigete volna körülöttünk.
Persze úgy kell itt élnünk, hogy a mi polgárságunk igazán és mélyen nem itt
van.

A böjti időszakot ezért szeretem, mert végre a földi valónk is megjelenítheti
Isten országát. Jézus üzenetét szeretjük úgy ellelkesíteni. Nem számít, hogy
mit teszek, a hétköznapi vergődésekben legfeljebb a sóhajokban van jelen
Isten. Böjtben minden gondolatunk arra irányul, hogy e földi életemben hogyan
tudom magam Isten igájába fogni. Amikor nem eszem, vagy keveset eszem, a
testem is istentiszteletet tart. Amikor a nagyobb közösségért lemondok
valamiről, az a szeretet jelenik meg bennem, ahogyan Isten szereti a rögös
földet, a glóbuszt. Nem zsellérek vagyunk a földön – sokan ezt mondják.
Politikusok szájbarágós üzeneteket küldenek. Sokszor tapasztaljuk a hatalom
embereitől, hogy még meg sem szólalnak, már hazudnak. Ezt éljük napról-napra,
ez a föld mégis Istené. Mi mégis polgárok vagyunk itt, Isten királyságának
polgárai. Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, és nem egy párttól nyerünk
békét.

Lehet ebben a világban és nem ebből a világból élünk, mégis ezért a
világért felelősen. Ezt adja meg Isten!
Ámen