2007-01-03

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat Boldog Új Évet kívánva 2007 első adásával. Fekete Ágnest hallják. Ebben az esztendőben is szeretnénk a lehetőségekhez mérten mind személyesebb kapcsolatba kerülni hallgatóinkkal, ezért itt is bemondjuk munkaidőben elérhető telefonszámunkat: 06-30/333-1118. Számítógépes elérhetőségünk www.reformatus.hu. Postai címünk 1146 Budapest, Abonyi utca 21. Igyekszünk a lehető leggyorsabban válaszolni hallgatóink levelére, de kérjük legyenek türelemmel, mert sokszor 40-50 levélre kell válaszolnunk. Egyben megköszönjük a rengeteg, nagyon kedves jókívánságot és jó szót, amit az elmúlt napokban kaptunk, és amelyek felüdítettek minket.

Év elején az ember szereti, néha kötelezettség okán is a számvetést. Ennek jegyében mai műsorunkban egy körkérdésre válaszolnak majd a megkérdezettek: Mi az egyház? Az év fordulóján érdemes megállni, és ilyen alapkérdéseket feltenni. A témát az adta, hogy tagja vagyok egy számítógépes levelező listának, amelyre egy meglehetősen provokatív cikk érkezett, bírálván a történelmi egyházakat és azok finanszírozását. Annyira okos és indulatmentes válaszok érkeztek erre a felvetésre, hogy meghívtam a levelező tagokat egy beszélgetésre. Nem minden véleménnyel értünk egyet, de remélem a műsor végére mindenkiben tisztább lesz a kép, mi is az egyház? Kővári Tamás, Horosz Áron, Bugár István, Kóczán Gábor beszélnek majd, a végén pedig dr. Nagy Sándort a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnökét hallják.

Kóczán Gábor: A bennem élő kép, bizonyos vallási meggyőződés alapjára helyezett szervezet, bizonyos szabályok mentén kialakított szervezet. A változások igénye az egyházban az egy kicsit lassúbb, és mindig másfajta ütemet vesz föl, mint a körülötte lévő társadalom változásai, ami által egy monolitszerű, nagyon megváltoztathatatlan egyházszervezet alakul ki. A lassúsága egy kicsikét visszariaszt. Mert hiszem azt, hogy mindennek fejlődnie kellene.

Horosz Áron: Sok mindennel egyet értek, amit Gábor mondott, de alapvetően nem. Én az egyházra elsősorban úgy tekintek, mint közösségre, aminek az a célja, hogy a tagjait és másokat is Istenhez közel vezessen. Nem mint egy szervezetre, hanem mint közösségre nézek, aminek vannak más vetületei is. Például van egy hagyományrendszere, van egy jogrendszere és van egy szervezete is. De az egyház maga olyan, mint egy közösség, és ezeket a vetületek, úgy tekintem, mint eszközöket. Egy ideális esetben az eszközök ezt a célt szolgálják. A hagyományrendszerek és szokások adnak egy biztonságot, egy folyamatosságot, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a tagok Istenhez tudjanak fordulni. Azért gondolom, hogy lényeges a folyamatosság, a viszonylagosan magas stabilitás, mert az ember nem sokat változik az idők folyamán, persze az idők felgyorsulhatnak, és sok minden megváltozik a felszínen. Az üdvösség szempontjából viszont nem sokat változik az ember. Egy hagyománynak az ápolása is válhat teljesen öncélúvá, hogy ha egy hagyomány teljesen kiüresedik, az adott korban az embereknek már nem mond semmit, akkor nem szolgálja azt a célt, amiért teremtődött, és akkor azt kell mondanom, hogy ez természetesen nem jó. De hogy mikor üresedik ki, és mikor szolgálja a célt, azt nagyon nehéz eldönteni és szerencsére nem nekem kell eldönteni. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy vannak olyan vonatkozásai ennek az intézményrendszernek meg a hagyományoknak is, amiket jó ha megkérdőjelezünk, hogy még mindig azt a célt szolgálják -e, hogy az embereket közel hozzák Istenhez, vagy öncélúan tartjuk fent. Ezek a tisztázó beszélgetések, mindenképp jót tesznek.

Kóczán Gábor: Annak ellenére, amit az elején elmondtam, az érzéseimben egy jóval ideálisabb egyház szerepel pont azért, mert egy jóval kisebb egyházkép él bennem.

Fekete Ágnes: Tartozol is valamilyen közösséghez?

Kóczán Gábor: Konkrétan nem, de az én élményeim is ide vezetnek vissza, ugyanis én is református vallású vagyok, és a nagyapám még presbiter is volt egy kisebb közösségben. Kisiskolás voltam, mikor jártunk az istentiszteletekre, konfirmáltam. Konfirmálás után kezet fogtam a presbiterekkel, nagyapámmal is. A mai napig kiráz a hideg, amikor erre gondolok, ugyanis a nagyapám sírt. Manapság azonban nincs már ez így, és épp ezért van bennem ez a fajta kérdés.

Fekete Ágnes: Rám is hat az, hogy folyamatosan az egyház ellen tanítottak. Ez így volt abban az időben.

Kóczán Gábor: Azért az én időmben az iskolában nem volt annyira triviális a dolog, mert mikor papírgyűjtés volt, azért találtam 1765-ös Bibliát, ugyanis kidobták a könyvtárból. Az engem ugye elgondolkoztat, hogy milyen arányban is kapják a történelmi egyházak az államtól a támogatást, hogy nem lehetne esetleg ennek egy reálisabb képe az, hogy ugyanúgy, mint a négy évente megtörténő szavazáskor eldöntik, hogy kire adják a voksukat, ugyanúgy ahogy minden évben az adóbevalláskor leadják az egy százalékukat, ugyanúgy nyilatkozhatnának arról, hogy melyik egyháznak a hívei, és akkor ennek arányában kaphatnák a támogatást az állami költségvetésből a történelmi egyházak. Ez lenne a legigazságosabb; gondolom én.

Horosz Áron: Hogyha ezek a költségvetések belülről merülnek föl, hogy hogyan kellene az egyházunkat finanszírozni, és ténylegesen az alapcélt szolgálja, és nem az épületek felújítását és rekonstrukcióját, hanem az embereknek az üdvösségét, akkor igenis belülről elindulhatna egy vita, egy kezdeményezés, ami átalakíthatná a finanszírozási struktúrát is, de azt nem tartom helyesnek, hogy ezt fiskális célokkal, kívülről vezérelve, megpróbálják ráerőltetni az egyházakra. Ezt nem tartom helyesnek, elsősorban történelmi vonatkozások miatt. Az az egyezményrendszer, ami alapján most a finanszírozási rendszer működik, az egy adott helyzetben, az akkor látott igazságok alapján született meg. Részbeni kárpótlás történt meg csak, amit az is bizonyít, hogy az állam még mindig finanszírozza a történelmi egyházakat, amelyeket kárpótolnia illett volna. De hát ez csak így valósulhatott meg. Amerikában van hasonló finanszírozási struktúra ahhoz, amit Te említettél. Ott az egyházalapítás és üzemeltetés kifejezetten egy üzleti vállalkozás is tud lenni. Ha az egyház, legyen bármilyen jogszerű, reklámkampányokkal tagokat toborzó normál szervezet, de nem látja el azokat a funkciókat, amely az egyháznak igazából a feladata lenne, például erkölcsre nevelés vagy hitre nevelés, akkor azt gondolom, hogy nem jogosult a támogatásra.

Fekete Ágnes: Ezt hogy tudjuk ellenőrizni?

Horosz Áron: Ezt nem tudom, de a megvalósulásában ezt már látjuk. Amerikában tehát üzleti alapon létesülnek egyházak, és üzleti alapon szedik be azokat a pénzeket, amelyek elvileg a többi egyházat kellene, hogy illessék.

Fekete Ágnes: Nyílván nem azért van 12 buddhista egyház Magyarországon, mert ennyiféle irány létezik. Én itt, Fekete Ágnes leülök a székbe és elgondolkodok azon, hogy az én transzcendens vágyamat melyik közösség fogja kielégíteni, és eszerint választok. De az egyház az egy sokkal misztikusabb, távlatosabb és kultúrába ágyazott valóság.

Kóczán Gábor: Nekem kevésbé konstans az, hogy történelmi egyház. Mert mi az, hogy történelem? Nagyon hosszú volt a múltban és bízzunk benne, hogy nagyon hosszú lesz a jövőben is.

Bugár István: Hogy mi az egyház, akkor azt mondanám, hogy ugyanaz a titok, mint Jézus Krisztus földi élete. Hogy az Isten testté lett, Jézus Krisztus feltámadt és mennybe ment. Az Isten az egyházban van jelen, a fizikai világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyház minden egyes szeletében tökéletesen jelen lenne Krisztus. Az egyház egy társadalmi szervezet is, és Krisztusnak már a tanítványai is közösségben éltek, s azt akarta, hogy ez ilyen formában folytatódjon is. De mint minden közösséget, emberek alkotnak, s mint minden nagyobb közösség, strukturált közösség, és mint minden ilyen nagyobb közösségben, mint Krisztus tanítványai között is, jelen van az összes kísértés: a pénz, a hatalom, a büszkeség kísértései, amivel kénytelenek vagyunk együtt élni.

Valószínűleg nagyon sokan szeretnénk egy olyan közösséget, amit tökéletes emberek alkotnak, de mi magunk sem vagyunk azok. Másfelől Isten úgy alakította, hogy olykor a legdurvább hibákat is el kell tűrnünk, mert van amikor csak ezen a közösségen belül tud jelen lenni. Nyssa város püspöke, a 4. század végén, mikor Krisztus példázatáról gondolkodik, amikor a magvető búzát vetett és az ellenség konkolyt vetett közé, akkor azt mondja, hogy egyszerűen kénytelenek vagyunk együtt élni a konkollyal. Ő érdekes módon azt mondja, hogy a történetnek az a vége, hogy a gazda összegyűjti a búzát és megégeti a konkolyt. Ez az elégetés gyakorlatilag nem azt jelenti, hogy elpusztítja, elégeti a konkolyt, örökre elszigeteli, hanem azt gondolja, hogy ez a megégetés tulajdonképpen arra van, hogy előbb utóbb a konkoly is részesüljön abban, amiben a búza is részesült. Azt gondolja, hogy remélhetjük azt, hogy hosszú távon senki sem utasítja vissza a Krisztus szeretetét.

Csak hát valaki minél tovább utasítja vissza, annál fájdalmasabb onnan az Isten szeretetének a közelébe férkőzni. A magyar gondolkodásban nagyon gyakori szembeállítani Jézust az egyházzal, hogy van valami hiteles Jézus és ezzel szemben az egyház, az kizárólag embereknek, öncélú, önző intézménye, amely arra szolgál, hogy az egyház más embereket kihasználjon. Én erre azt mondtam, hogy ez a kép történetileg is hamis ez a szembeállítás, mert Jézusról csak az egyház oldaláról lehet tudni. S az egyház úgy látta egy ponton, hogy mindazt a tanítást, amit Jézustól hallott, írásba kell hogy foglalja. Vagy amikor az egyháznak a csetlő-botló, belső ügyinek a megoldására az apostolok úgy kerestek megoldást, hogy leveleket írtak. Tehát ha nem lenne egyház, Jézusról nem tudnánk semmit. Jézus úgy látta jónak, hogy az egyházra hagyta tanítást, hogy mi azon keresztül ismerhessük meg. Az egyházban találkozhatunk hiteles emberekkel is. Mártírokkal is találkozunk. Ami engem nagyon bánt, amikor előveszik ezt a témát, hogy úgy érzem, van egy egyre erősebb keresztyén ellenes hangulat a világban. Mostanában volt egy eset, hogy egy katolikus papot a rendőrök megaláztak és szidalmazták folyamatosan a hivatását. Tehát van egy ilyen hangulat, és a 20. században is rengeteg esetet láttunk ilyenre. Magyarországon is, de tőlünk keletre milliók fizettek életükkel a hitükért. Azt hiszem ez is az egyház része, a mártírok, vértanúk, hitvalló és hiteles emberek.

Fekete Ágnes: Ez amúgy tényleg döbbenet, ez az egyházellenesség a mai világban. Hogy miért van, azt nem tudom…

Bugár István: Én sem tudom, de összetett okai lehetnek. Azt hiszem, Nyugat-Európában is van egy ilyen tendencia. Van ahol erős, van ahol kevésbé az. Amerikában, Angliában, Franciaországban, ahol a francia forradalom óta jelen van. Nálunk egyrészt jönnek Nyugatról ezek áramlatok, és 50 éven keresztül egy olyan rendszerben éltünk, amely az egyházat ellenségnek nyilvánította, különféle technikákkal próbálta ezt kezelni, amiben az üldözés csak az egyik módszer volt, a másik az egy belső befolyásolás. Ennek az eredményei a köztudatban, a képzésben, a tanításban a mai napig jelen vannak. Ebből a szempontból ; ha úgy tetszik – Magyarország a mai napig termékenyebb talaja az ilyen típusú megnyilvánulásoknak, másrészt pedig nyílván van egy olyan tendencia a közvélemény formálóiban, hogy próbálják ráirányítani a figyelmet az egyház visszásságaira, majd eltereljék a figyelmet más, nagyságrendekkel nagyobb visszásságokról.

Kővári Tamás: Beleszületek egy katolikus közösségbe a szüleimen keresztül, ugyanakkor, pedig ahogy kamaszodom, elkezdek vele küzdeni. Nagyon sok minden nem tetszik, lázadok is ellene, és akkor úgy eltávolodik az ember, és mégis észreveszi, hogy azért mégis csak oda tartozik. Azért egy kicsit misztikus dimenzióját is megéli az ember, hogyha csatlakozik az egyházhoz. Nem tudom miért, de küzdök ellene és támadom, de mégis csak oda tartozom. Velem például egész konkrétan akkor történt meg, mikor a domonkos templomba bementem, és olyan érzésem volt, hogy egy nagyító alá kerültem és valamilyen misztikus érzés hatott át. Attól kezdve ezek a racionális támadások felszívódnak, és tudom, hogy akkor is odatartozom, ha esetleg racionálisan támadom is az egyházat, mint emberi szervezetet.

Fekete Ágnes: Mi az, amivel te vitatkoztál?

Kővári Tamás: Hozott Gábor egy cikket egy internetes portálról, ami úgy ábrázolta az egyházakat, mint valamilyen felfújt hólyagokat, akik túl sokat akarnak, és teljesen igazságtalan elosztásokat akarnak maguk között ahelyett, hogy egyszerű szavazás útján megállapítanák, hogy melyik egyháznak hány hívő tagja van, és aszerint szépen elosztanák az állami támogatást. Én ezt vitatom. Az állam és az egyház viszonya lehet egyforma, de akkor ezt a kommunista időszakot teljesen rendbe kéne tenni. Tehát a történelmi egyházaknak teljes igazságot kellene szolgáltatni, mint olyan emberi közösségeknek, akiket meghurcoltak, elkobozták a vagyonukat, a tagjaikat üldözték, ki kéne adni a kártérítést, és mikor ez megtörténik, onnantól kezdve lehetne előhozni azokat a dolgokat, hogy egyenlő mértékben kapják ezek a közösségek a támogatást. A vita során kialakult bennem az, hogy nem lehet egyenlősdit játszani, hanem meg kellene egyenként vizsgálni, hogy mekkora a kártérítés hiányának a mértéke, másrészt pedig hogy az illető közösség milyen szerepet játszik a társadalomban. Milyen feladatokat vállal, az oktatásban, egészségügyben, szociális ellátásban, és eszerint kell, hogy a közösség támogassa ezeket, mármint az állam bevételeiből részesedjen. Független volt az iskola, de az egyházi vezetők belementek egyfajta alkuba, és függővé tették ezt. Én ennek nem vagyok szakértője, csak mint egyháztag hallok ezekről a dolgokról, de szerintem rossz alkut kötöttek. Lemondtak egy csomó kártérítésről és bíztak abban, hogy ezt a szerződést nem fogják újból és újból megkérdőjelezni, és hát lásd: újból és újból megkérdőjelezik, attól függően, hogy kit választ a nép. Mint egyszerű egyháztag én azt mondanám, hogy érdemes lenne újratárgyalni ezt a szerződést, és megnézni azt, hogy eddig valójában mennyi volt a kártérítés, azt akkor kiegyenlíteni, és utána lehet egy jó szerződést csinálni.

Fekete Ágnes: Kicsit irreális, nem?

Kővári Tamás: Véleménye azért lehet az embernek. Számunkra, akik a Kádár rendszer alatt szereztük a történelmi ismereteinket is, mégiscsak meghatározó volt az, hogy az egyházak nagyon sok bűnt követtek el, és hogy ezért szégyellni kell magunkat. És ez még mindig itt van a zsigereinkben. Én is megfigyelem magam, hogy ilyen témáknál ahelyett, hogy elmondanám a véleményem, én is szépen meghúzom magam.

dr. Nagy Sándor: Arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy mi az egyház. A látható egyház dolgairól ejthetek csak szót. Jól tudjuk azt, hogy 2001-es népszámlálás elég beszédes a tekintetben, hogy Magyarország lakossága az egyházhoz való tartozás és vonzódás tekintetében, hogyan oszlik meg. Aki magát ateistaként deklarálja, az 12 800 volt. A mostani kormány létrehozott egy olyan tanácsot, amelynek az volt a dolga, hogy felülvizsgálja a Vatikáni megállapodást és annak a hatását, amely egyik ajánlásában úgy gondolja, hogy az egyházakat a kisebbségi nemzetiségekkel és egyebekkel hasonló módszerekkel kellene kezelni. Az országnak elsöprő többsége nem utasítja el az egyházat, hát akkor hogy lehet ezt kijelenteni, hogy kisebbségként kell kezelni az egyházakat? Hát ha az ateisták esetleg szövetséget kötnek és igényt tartanak rá, akkor velük kapcsolatban fel lehetne vetni, hogy valamiféle kisebbségi módon lehetne őket kezelni.

Fekete Ágnes: Végül is mit gondolnak, hiszen ez a bizottság meglehetősen az individuumra koncentrál.

dr. Nagy Sándor: Rólunk úgy beszélnek, mint akik a hobbi lehetőségek közül a vallást választották.

Fekete Ágnes: Egyházi struktúrákban ez egy kicsit az amerikai mintára hasonlít, mert Nyugat-Európában nem ez a minta működik.

dr. Nagy Sándor: Tessék csak elképzelni, ott hatalmas stadionok épülnek – amihez nálunk országoknak kell összefogni- egyetlen adományból, tudok konkrétan egy ilyet. A gazdasági környezet egészen másról szól. Azt nem lehet megtenni, hogy hipp-hopp azt a gazdasági környezetet próbáljuk elképzelni itt nálunk. Alakítsuk hozzá a támogatási rendszert. Az emberek jövedelme között is összehasonlíthatatlan nagyságrendű különbség van.

Fekete Ágnes: Tehát itt nem valósítható meg az, hogy egyéni adományokból képes lenne egy egyház fenntartani magát.

dr. Nagy Sándor: Ez nem megoldás és igazságtalan. Mindig megfeledkezünk arról, hogy a hatalmas népiskolai hálózat azért működhetett, mert a javadalmi földek segítettek. Mindig állami támogatásról beszélünk, pedig ez a kérdés teljesen fordított. Itt valójában az adófizető állampolgárok támogatják az államot, és nincs semmi más, mint ennek egy kis része visszacirkulál. Tudományos vizsgálatok igazolják azt, hogy a vallásos emberek sok tekintetben kifizetődőek az államnak. Teljesítményük jellemzően sokkal jobb, kevesebb probléma van az olyan gyerekekkel, akik ilyen iskolából kerülnek ki. Sokkal jobban hasznosul a pénz, mint egyéb befektetésekben. Egy óriási baj van, hogy az egyháznak erkölcse van. Erkölcs csak egy van, és ez az erkölcs bármelyik végéről indulunk el, kísértetiesen találkozni fog a Szentírás erkölcsiségével, és úgy látszik, hogy akik befolyásosak, azoknak ez nem kell. Rossz, hogy nem kell. A Magyarországi Református Egyház valamennyi gyülekezetének és igazgatási szintjének összes árbevétele valahol 50 milliárd forint tartományban mozog. Ez pedig 10-szer annyi, mint amit mi az államtól az SZIA rendelkezés és az úgynevezett kiegészítő ingatlan járadék, tehát alapműködési támogatás formájában kapunk. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezeteink adakozó készsége sokkal nagyobb, mint ahogy azt mi becsültük. Van 400 000 fenntartónk és ezt csak 40 milliárdba számoljuk, akkor kiderül, hogy az egy őre eső támogatás értéke az igen nagy. Ezért hálásak lehetünk a gyülekezeti tagjainknak.

Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, ha elosztunk minden pénzt, akkor egy-egy gyülekezet 20 millió forintot összeadakozik?

dr. Nagy Sándor: Állami feladat vállalásért adott normatív támogatást levesszük ebből az egészből, akkor 23 milliárd forint marad a gyülekezetekre. És ez a 23 milliárd esik, kb. 1150 gyülekezetre, s így jön ki a 20 millió gyülekezetenként. Ami egy igen nagy, szinte hihetetlenül nagy szám. Ebbe természetesen a pályázatokon nyert pénz és minden benne van, ami a gyülekezetek pénztárában, akármilyen jogcímen befut. Ez a 400 000 fenntartó akkora adományokat ad, ami bármilyen szakszervezet vagy párt tagságának az egy főre vetített adományának a sokszorosát jelenti. Az egyháztagok teherviselésének a készsége méltó ahhoz, hogy nem csak egy földi kontextusban élő és működő emberi közösségtől elvárható.

Fekete Ágnes: Ez olyan nehéz, mert ha – mondjuk – van egy ember, aki nem egyháztag, és meghal valakije, nyílván ő is elvárja, hogy valaki eltemesse, és nagyon sokszor, nyílván jó szándékú emberek nem gondolnak bele abba, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy lelkész megjelenjen egy temetőben, nem csak az a pár ezer forint, amit ő odaad. És ez egyáltalán nem koldulás, hanem ezek tények.

dr. Nagy Sándor: Ugyanúgy van, mint amikor egy mester hangversenyt tart, mindenki tudja, hogy az a két óra, amíg tart, nem az a teljesítmény, hanem az az idő és energia, ami arra kell, hogy erre felkészüljön. Ez lelki vonatkozásokban is ugyanígy fenn áll.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát:

1Kor 2,11: Isten dolgait csak Isten lelke ismeri. Érzéki ember nem foghatja fel az Istennek dolgait.

Amikor teológus hallgató voltam a nyolcvanas évek vége felé, nagy divat volt a marxista-vallásos emberek párbeszéde. Folyvást ilyen műsorok voltak a tévében is, unikumként meghívtak főleg teológiai professzorokat, hogy ők is mondják el véleményüket a hivatalos álláspont mellett. Magam is részt vettem néha ilyen párbeszéden. Akkor örültünk annak, hogy végre elmondhatjuk. Végre meghallgatnak. Valami titkos eufória volt bennünk, és bizakodás. De a frontok nyilvánvalóak és feszesek maradtak. Ma, amikor párbeszédre hívják a lelkészt vagy más egyházi embert, akkor egészen más a felállás. A semleges, az objektív, a modern, a globalizált, a tudományosan szakértő, a megfellebbezhetetlen statisztikákat készítő, a szociológus, a kommunikációs tréner áll velünk szemben, és értéksemlegesen megállapít valamit, amire mi ósdiak hebegve – habogva, elavultan, a fejlődés ütemét nem tartva válaszolunk.

A szavak jobban elmennek egymás mellett, mint a hívő és kommunista párbeszédben. Ott egy konkrét tézis állt szemben egy másik konkrét tézissel. Minden fél nyíltan értéket vallott, és ezeket szembe állították egymással. Nem politikai, hanem szellemi értelemben mondom, hogy ma sokkal nehezebb a vita. Mert egy arctalan, érték nélküli, kvázi objektív figurának kell elmagyaráznom azt, hogy nekem van arcom, vannak értékeim, van Istenem a mennyben, és voltaképpen Neked is van, mert száz istened között Te magad vagy az érték, az isten csak ezt nem vallod be. Így szól hozzánk keményen ez a mai bibliai rész: érzéki ember nem foghatja fel Isten dolgait. Talán a Szentírás egyik legkeményebb mondata. Amíg nem oldódom el a földtől, nem kerülök valamilyen titokzatos módon ki az érzékelhető gravitációs rendszerből, addig nem érthetem meg Istent.

Olyan gyönyörű képet használt egy fiú a mai műsorban: Bement a templomba és azt érzete, hogy egy nagyító gyújtópontjában van. Mintha egy másik dimenzióba került volna bele. Blaise Pascal ugyanígy élte át, hogy valamiféle tűz jelent meg a lelkében, és egy mondatot hallott: Isten nem a filozófusok Istene, hanem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, élő emberek élő Istene. És valami hasonló történt velem is, amikor egyszerre nem érdekeltek az egyház visszásságai, nem láttam már másként ezt az intézményt, mint egy szakadozó halászhálót, amely ócska és foszlott, de fenntart embereket. Mert Istent nagyon közelinek, nagyon hatalmasnak és szeretőnek láttam. Úgy emlékszem, hogy egy dombos hegyoldalon sétáltam, szinte kitört belőlem az öröm: Isten ennek a gyönyörű világnak a szabad emberévé teremtett. Nem függök se tértől, se időtől, se pénztől, se emberektől, mert ő fenntart. De ez az élmény is emberekhez köt. Istenben hívő hiteles emberek vettek körül. Nem érzéki közösség volt ez. Ezek az élmények és tapasztalatok képesek arra, hogy felülírják az ember ősi kritizáló énjét. Akkor már teljesen mindegy, hogy milyen az az egyház, hogy mennyi hibája van, mert valami sokkal mélyebb és lényegesebb megértés járt át. Ha valaki már hallotta Angliában Händel Messiását, akkor a Hallelujah kórusra ő is felállt. Mert mindenkit kidob az angolszász világban a szék, ha meghallja, Hallelujah. Korok jöhetnek-mehetnek, kritikák érhetnek bárkit, de itt állni kell. Itt nincs objektivitás, semlegesség. És ezek a felállások adják az életünkben azokat a pontokat, amiktől el lehet indulni, amik érzékünkön túl, valami másfajta érzékelésre sarkallhatnak. Adja meg Isten ezt a változást mindannyiunknak, hogy Isten Lelke által megismerhessük Isten dolgait!
Ámen