2007-02-21

A böjti idő leveleit minden kedves olvasónkért imádkozva hadd kezdjük egy énekkel, így kívánjuk lelkünk közös elcsitulását!

Titokzatos szokás szerint
Tartsuk meg ezt a böjtidőt,
Míg teljes lesz az ismerős
Négyszerte tíz nap útköre.

Törvény és próféták szava
Írta elő e szent időt,
De Krisztusunk szentelte meg,
Idők Királya s Kútfeje.

Legyen hát köztünk kevesebb
A szó, az étel és ital.
Alvás, vígság kurtább legyen
És szorosabb a fegyelem.

Kerüljük el a sok veszélyt,
Mely szabatos lélekre les,
S a zsarnokságot, mit nekünk
Készít fortélyos ellenünk.

Hogy meghajlítsa bosszuló
Haragját kemény bíró,
Könnyezve kérjük ajkaink
S kiáltsuk leborulva mind:

Mi bűneinkkel Istenünk,
Megsértettük jóságodat,
De öltsd ki ránk kegyelmesen
Elenegedő irgalmadat.

(I.Nagy Gergely himnusza)

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest az adás szerkesztőjét hallják. Talán sok kedves hallgatónk nem is sejti, mennyien kapcsolják be ilyenkor a készülékeket a kórházakban. Hihetetlen sok kedves visszajelzést kapunk betegágyak mellől. Mai műsorunkat egészen nekik szenteljük, a kórházmisszióról lesz szó. Két lelkész vallomását hallhatjuk. Az első Rideg Gyula, aki a Bethesda Gyermekkórház lelkésze, a második Tóth Márta, aki a gyulai megyei kórház lelkésze. Vele együtt megszólal még dr. Virágos Kis Katalin szemorvos is. Nem is gondolnánk mennyi szolgálatot végeznek azok a lelkészek, akik a kórházakban vannak. Először Rideg Gyulával beszélgettem, aki éppen egy mentálhigiénés gyerekhét ügyében futkosott.

Rideg Gyula: Valamikor, a pályámat az orvosi egyetemen kezdtem, ez volt nekem az első pályaválasztási kísérletem, de nem vált be. Akkor azt gondoltam, hogy ez az út lezárult és nem fogok a fehér köpenyes világhoz tartozni. Amit megtanultam, arról pedig azt gondoltam, hogy egy tudás, amit épp most nem használok, de valamikor majd biztosan szükség lesz rá. Aztán bekerültem újra egy kórházi közegbe és akkor valamilyen szempontból úgy éreztem, hogy haza kerültem. Annak idején sokat voltam gyakorlaton ebben a kórházban, műtősfiúként is dolgoztam, akkor még Apátinak hívták. Furcsa volt azok között a falak között, egy egészen más helyzetben járni, mint lelkész egy egyházi kórházban. A másik oka annak, hogy kórházlelkész lettem, hogy bennem a kezdetek óta volt valami egészen furcsa, talán bizarr vonzalom a beteg emberek iránt, a szenvedők iránt és ha így visszagondolok, akkor gyerekkoromban is volt a családban idős ember, akit ápoltunk, és ez végigkísérte az életemet. A lelkészi feladat is furcsa volt, mert mikor az ember elvégzi a teológiát és frissen kikerül, akkor arra szocializálódott, hogy felmegy a szószékre, és őrá figyelnek, míg itt azt kell megtanulnia a munkahelyén, hogy ő egy a többiek közül. Úgy kell közösséget szervezni, hogy közben elfogadjanak partnernek. A tekintély nem kijár, hanem megszerzi az ember. Az üzenet csak nagyon közvetett lehet, a direkt prédikálós, bizonyságtevős műfaj a kórházi lelkészségben nem megy. Indirektebb utakat kell választani. Inkább azt mondanám, hogy ott kell élni az emberek között és ez teremt valamilyen figyelmet: K is vagy te? Ja, te vagy a lelkész… Hát én nem is gondoltam, hogy a lelkészek ilyenek. A Bethesdában van egy nagyon jó lelki közösség, aminek boldogan vallom, hogy én is tagja vagyok. Némi szerepem nekem is van abban, hogy létezik az egyházi kórházban egy jó kis mag. Ez nem is inkább szavakban, hanem az életben, életmódban, a gyógyításhoz való viszonyban keresztyén, és abban nagyon próbálkozik hűségesen élni.

Fekete Ágnes: Tehát mit adhat egy lelkész? Mi az, amit adott esetben a pszichológus nem tehet bele ebbe a szolgálatba?

Rideg Gyula: Már nagyon régóta kerülgetjük egymást: pszichiáterek, pszichológusok, hogy mit is kezdjünk egymással. Ezek nagyon jó emberek és mindegyik a maga módján nagyon jó keresztyén ember. Körülbelül két évvel ezelőtt jutottunk el odáig, hogy kellene csinálni egy mentálhigiénés munkacsoportot, amelyben mindannyian benne vagyunk. A klinikai lelkigondozó, a pedagógus, a szociál-pedagógus a katechéta, a pszichiáter a pszichológus, tehát a "lelki szakasz". Olyan programokat találunk ki, amelyben mindenki a saját maga területéről hozza a magáét. Elkezdtünk, pszichoszomatikus beteg gyerekeknek csoportokat szervezni.

Fekete Ágnes: Mit jelent az, hogy pszichoszomatikus?

Rideg Gyula: Vannak olyan betegségek, amelyeket a szervi elváltozás kísér bizonyos tünetekkel és a háttérben valószínűleg van egy lelki ok.

Ilyenek a krónikus vastagbélbetegségek, de van, aki a cukorbetegséget is ide sorolja, bár ez vitatott dolog. Egy tartós szomorúság, depresszió együtt jár az immunrendszer hanyatlásával is. Nagyon izgalmas kihívás. Most éppen egy cukorbeteg és más egyéb betegségekkel küzdő gyerekek csoportja zajlik és különféle játékokat játszunk. Jól fel van építve a hét, különböző helyzetekbe kerülünk, amikor a gyerekeket megfigyelve, velük beszélgetve kirajzolódik mindenkinek a maga kis személyrajza, felszínre kerülnek a szorongások és a félelmek. Akkor ezekkel, már lehet mit kezdeni. Különösen a kamaszok, már nagyon élesen tudják megfogalmazni, hogy TE most milyen vagy.

Van egy vita, ami még korán sem zajlott le. Az alapvető kérdés, nekünk lelkészeknek – jobban hasonlítunk ebben a pedagógusokra -, hogy hogyan változhat az ember. A pszichológus azt mondja, hogy miért változna, nem kell nekünk senkit sem megváltoztatni, hanem abban kell nekünk inkább segíteni, hogy annak fogadja el magát, aki valójában. Ehhez mozgósítanak erőket, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a lényegét. Ha jó kapcsolatban dolgozunk együtt, egy idő után azt tudom mondani, hogy persze ti ne változtassatok rajta, de mutassuk fel azokat a lehetőségeket, amelyekben mégis mozgósíthatunk olyan energiákat, amelyek arra terelik az embert, hogy egy korábbi önmagával, önmagát meghaladva lépjen túl a helyzetén. Ez a túllépés nem egyszerűen valaminek az elfedése vagy eltakarása, hanem egy új minőségnek a megszületése, mondhatnám újjászületésnek is. Az emberben, aki alapvetően spirituális lény, ott van az önmaga meghaladásának a lehetősége is. Ebben is lehet segíteni. Konkrétan, ha egy gyerek nem tud beilleszkedni és folyamatosan probléma van vele, nem tudja a késztetéseit uralni, a pszichológus hozzá segítheti ahhoz, hogy ezt tudja. A lelkész pedig szépen óvatosan mozgathatja abba az irányba, hogy túllépjen rajta, és megszabaduljon az őt magát is megterhelő nehézségeitől. Persze ehhez, mindig a mélyre kell evezni, és mindig kiderül, hogy ott van a háttérben a család és ezer bűn, ami generációk óta kíséri őket végig, és midig a gyerekben ölt testet valahogy, ami valahol elmaradt, elromlott, nem oldódott meg régen, és most kell megoldódnia.

Most éppen egy tragikus példa jut az eszembe, ahol nem oldódott meg semmi, de azért elmesélem. Egy édesanya története ez, akinek a gyereke nagyon súlyosan megégett. Egy négy éves kislányról van szó. Gondatlanul letett forró vizes vödörbe esett a kislány és olyannyira megégett, hogy el is vesztettük. Az édesanya egy tanyán lakott és odaköltözött egy férfihoz, akit elhagyott a felesége. Ott volt néhány gyerek és ő hozta a magáét. Ez a kislány, aki meghalt, volt a közös gyerek. Kezdettől fogva láttam az anyukán, hogy sokkal jobban meg van rendülve, mint általában még a legsúlyosabb esetben is szoktak az anyák. Nagyon-nagyon vádolta magát és akkor derült ki, hogy ennek az anyának az apja megátkozta őt. Az apja semmiféleképpen nem akarta elfogadni a választását, így el is kellett jönnie otthonról. Megromlott a viszony, és a szülői átkot hurcolta ő magával. És most az életében, mikor megtörtént ez a tragédia, Isten ítéletként fogta föl és fogalmazta meg magában, olyannyira, hogy mikor ez megtörtént, még a bűnügyben is maga ellen vallott, mint gondatlan szülő, holott semmivel sem volt gondatlanabb, mint mások. Itt szembesültem azzal, hogy mennyire kísérik az embert a szülőktől, a nagyszülőktől és a még ki tudja, hogy kitől hozott családi tradíciók, elképzelések, félelmek, bűnök, amelyek valahol, nagyon tragikus formában visszaköszönnek és kérik a maguk tragikus megoldását.

Fekete Ágnes: De hát azért ez nem átok… Mi nem hiszünk az átkokban nem?

Rideg Gyula: Mi valóban nem hiszünk az átkokban, de ha valaki eltántoríthatatlanul akar megbűnhődni, akkor fontos, hogy ebbe kapaszkodjon. Az édesanyát semmivel sem lehetett eltántorítani attól, hogy ami most rajta bekövetkezett az nem istenítélet, mert hogy a gyereke halála miatt magát vádolja és nem veheti el tőle semmi ezt az érzést, csak az, ha megbűnhődhet. Itt a kegyelem az, hogy megbűnhődhetsz és talán akkor lesz új életed, és akkor talán így jóvá teheti azt, ami történt, a maga szemében.

Fekete Ágnes: És a gyerekek?

Rideg Gyula: A kisebb gyerekekkel inkább játszani lehet és mesélni. Ők inkább jelképekben közölnek valamit magukról vagy rajzokban. Esetleg játékban vagy egy mese kommentálásában. Az idősebb gyerekek hajlandóak beszélgetésekre, és megosztanak belső történéseket. Volt egy onkológiai beteg kislány a kórházunkban. Ahogy az idő haladt előre, látszott, hogy nincsen segítség. Az anya is megértette ezt, és elkezdett abba az irányba gondolkodni, hogy nem lehetne-e ezt a gyereket megkeresztelni. Volt egy pillanat, mikor történt valami ezzel a kislánnyal. Összekapcsolta magában a két dolgot: Jézus, akit megkereszteltek meghalt, tehát én is meg fogok halni. Minden módon elutasította ezt a keresztelős témát, mivel eggyé vált a keresztelés szimbóluma a halállal. De azért közel engedett magához. Ebben a kislányban nagyon fontos, hitbeli dolgok történtek ennek ellenére a halála előtt.

Aztán egy másik 18 éves nagyfiú, aki szintén onkológiai betegünk volt, semmiképpen nem tudott azzal kibékülni, hogy neki csak ennyi ideig tart. Nem érzete, hogy ez a rövid 17 év és néhány hónap tartalmas volt. Mázsás súllyal hullott rá, hogy mennyi mindent elrontott elkönnyelműsködött. Ezt ő értékelte így, pedig csak azt az életet élte, amit a fiatalok az ő korosztályában általában. Ez egy visszafordíthatatlan vád volt magával szemben, hogy másképpen kellett volna élni. Azt gondoltam, hogy majd azzal fogunk "vívni", hogy miért jön a halál. Éppen ez – olyan természetesnek tűnt neki.

Fekete Ágnes: Ez a lelkészség, abszolút nem egy siker történet.

Rideg Gyula: Most ezek jutottak eszembe, de biztosan vannak siker történetek is, de azok most valamiért nem jöttek elő, kérdés csak az, hogy mit jelent a siker…

Én nem látom olyan tragikusan ezeket a történeteket, annyiban igen, hogy a gyerekhalált sohasem lehet megszokni. Látom az orvosokon, az ápolókon is, hogy mennyire megviseli őket. Még a látszólag legridegebb, orvosi műszavak mögé bújó orvost is megviseli, leroskasztja minden ilyen történet, nyilván két okból is: Egyrészt a szakma ilyen, hogy ebben el lehet bukni, a másik pedig, hogy emberként hihetetlenül megpróbálja őket. Ezekre a dolgokra felkészíteni gyerekeket és szülőket, hihetetlenül nagy lelki erőpróba. De ha az egészet nézi az ember messziről, a nagy többség meggyógyul. Hazamegy. Nem kerül olyan helyzetbe, hogy ezekről a dolgokról gondolkodnia kelljen. Csak egy élmény marad meg bennük, hogy voltam egy kórházban, ahol kedvesek voltak és segítettek.

zene

Tóth Márta: Egyre több igény jelentkezett, hogy tessék már jönni erre az osztályra. Mindezt gyülekezeti lelkészség mellett nem lehetett ép testben ép lélekben végezni. Heti közel 20 hittanóra, ifjúsági és gyerekcsoport mellett nem lehetett. És így adódott a lehetőség, hogy az egyházmegye és a kórház kötött egy szerződést, és 1998-tól az egyház kinevezett engem ide főállású lelkésznek.

Fekete Ágnes: Ennek a szerződésnek, hogyan néz ki a két oldala, tehát a keretet itt kórházban biztosítják?

Tóth Márta: A kórház biztosítja, hogy legyen egy istentiszteleti hely, iroda, ad egy kis anyagi támogatást is az egyház felé.

Fekete Ágnes: Azért az egy nagyon nagy dolog, hogy ezt fontosnak tartják.

Tóth Márta: Ez valóban nagy dolog, és tényleg hatalmas fejlődési ívet látok itt az elmúlt több, mint 10 év alatt. Egyre nyitottabbakká váltak az emberek a szolgálat iránt.

Például egy olyan nővér jut az eszembe, mikor elkezdtem a szolgálatot, nagyon ellenezte, állandóan a nyomomban volt, hogy ne tudjak meghitten beszélgetni, és aztán "odáig fajult a dolog" hogy ő maga vált nyitottabbá és azt mondta, ha már nem látott egy héten: Jaj de nagyon hiányozott, hogyha már itt van, akkor ugye hozott valamilyen írásos anyagot olvasni. Nagyon sok ilyet tudnék mondani, hogy ellenséges magatartásból, hogyan oldódott föl és hogyan vált munkatárssá és ő szólt mindig, hogy tessék jönni ehhez a beteghez, mert én is szeretnék épülni lelkiekben, és tessék nekem is hozni szórólapot. Eleinte ismerkedéssel kezdtem a szolgálatot, bizonyos napokon, bizonyos osztályokat végiglátogattam, de ez most már nem működik, mert csörög a telefon és hívnak. És ami nagy dolog, hogy nálunk benne van az ápolási dokumentációban, hogy igénylik-e a kórházi lelkigondozó látogatását. Ez nyilván a nővéren is függ, ahogyan fölteszi ezen igényre való kérdést, vagy esetleg csak elsiklik fölötte, de ez mindenképp segítséget jelent nekem abban, hogy tudjam, hogy hová mehetek.

Fekete Ágnes: Sok esetben lehet azt hallani, hogy a kórház nem tud mit kezdeni azokkal a szolgálatokkal, amik nem a testi gyógyulást szolgálják?

Tóth Márta: Nagyon fontos a kórházi személyzettel való törődés, mert nekik is nagyon nagy igényük van arra, hogy megkérdezzük tőlük, hogy hogy vannak. Beülni a nővérszobába és beszélgetni velük, vagy az orvosokhoz odafordulni és megkérdezni tőlük azt, hogy milyen napjuk volt. Illetve, ami nálunk működik és országos szinten talán egyedülálló az a kórházi dolgozók bibliaköre. A kórházi dolgozók kezdeményezték. Például még karácsony előtt 15 kg lisztből mézeskalácsot sütöttünk a betegeknek meg az éppen szolgálatot teljesítő személyzetnek.

dr. Virágos Kis Katalin: A hívő egészségügyi dolgozók összefogása a Márti által nagyon fontos. Ugyanolyan problémákkal küzdünk.

Fekete Ágnes: Gondolom mostanában az elkeseredés nagyon nagy?

dr. Virágos Kis Katalin: Mostanában azért nagy az elkeseredés, mert bizonytalanságban érezzük magunkat, de akármilyen helyzet is van körülöttünk és akár mi is lesz ezzel az egészségüggyel, nekünk akkor is úgy kell tennünk, ahogyan a hitünkből fakadóan érezzük. Nagyon szeretném majd, ha megtalálnánk minden pillanatban a megfelelő megoldást. Ha látjuk, hogy orvosilag, esetleg szakmailag a dolgok nem úgy mennek, akkor nekünk mindig ott van a másik oldal. Voltak már nehéz idők ebben az országban: háború, éhínség de ott is lehetett segíteni a hit erejével. Hát szerintem ennek most itt is így kell lennie ezekben az időkben.

Fekete Ágnes: Nagyon nehéz lehet, hogy legyen beépítve valamiféle szűrő, hogy a személyzetnek a belső vívódásai ne menjenek át.

dr. Virágos Kis Katalin: Ez nem mindig lehet, de legalább meg kell próbálni, hogy érezze a beteg, hogy szeretetet sugárzok felé. Ez megjön. Amellett, hogy a rendelőben dobálom a szemüvegkeretbe a lencséket, amellett érzem, hogy valami gond van a beteggel. Elég egy fél kérdés, vagy épp, hogy ráteszem a kezem a vállára, mivel meg kell állapítani, hogy legyen e a két lencse között dioptria különbség és máris elsírja magát: tulajdonképpen attól fél minden éjszaka, hogy megvakul és mondja is tovább… Mert látja a szememen, hogy meg fogom hallgatni, ha húszan vannak kint akkor is. Egyedül neveli a nyomorék gyermekét, a férje Dunántúl dolgozik, és heti háromszor hordja Békéscsabára Csajágóröcsögéről gyógytornázni, és most ő tulajdonképpen az utolsókat rúgja, és úgy érzi, hogy meg fog vakulni, mert az egyszerű mínusz kettes szemüvege úgy érzi, hogy nem jó. És ez félelmetes. Elmondják, és elég egy simogatás, és jöjjön vissza ha a lelki bajára nem talál segítséget, mert megpróbálok keresni. Aztán mosolyogva megy ki a rendelőből. Nem könnyű ezt megtenni, de szerintem sokan megtesszük.

Fekete Ágnes: Sokféleképpen vannak jelen a lelkészek a kórházban, gondolom, hogy ez csak az egyik típus?

Tóth Márta: Igen, vannak akik csak bejárnak, vannak akik státuszban vannak, vagy csak félállásban, de több helyen szeretnék ha lenne státusz.

Fekete Ágnes: Maga a kórház szeretné?

Tóth Márta: Igen, ők is. Kaptam nem régiben egy kórházmissziói tervezetet, miszerint jó lenne több helyen kórházmissziói szolgálatot létesíteni. Hogy ez most pontosan mit jelent, még nem tudom, de gondolom, hogy kórházakban is felmerül a kérdés és lennének alkalmas személyek is, akik ezt végeznék.

Fekete Ágnes: Valószínűleg tényleg fontos.

Tóth Márta: Igen, valójában tudjuk, hogy a testi bajok mögött lelki bajok is vannak.

Fekete Ágnes: Mit tud egy lelkész adni a kórháznak?

Tóth Márta: Ha visszagondolok a szolgálatom kezdetére, akkor voltak itt nagyon humoros megnyilvánulások is, hogy na jön, a pap, ez itt már a vég, utolsó kenet és egyebek. Valaki azt gondolta, hogy ha a palástomat megérinti, akkor azonnal meg fog attól gyógyulni. Nem feltétlenül a legsúlyosabb betegekre kell gondolni, ha például egy kórház lelkész szolgálatáról beszélünk. Bárkinek bármikor, a kórházi személyzetnek is szüksége lehet ránk, vagy közeli hozzátartozónak.

Egy motorbalesetes nagylány érkezett, mikor az édesanya kérte azt, hogy menjek és látogassam meg, és őket is lelkileg támogassam. Velük rendszeresen jöttem ide a lelkészi szobába együtt imádkozni a gyermekükért. Barátjával motorozott és a barátja meghalt, neki pedig politraumatizált betegsége lett, tehát tüdeje, csontjai keze lába, arca, nagyon sok mindene sérült, de hála Istennek felépült több napi kóma után. És amikor meglátogattam általában ott volt egy hozzátartozó is, és nagyon halkan csendben imádkoztunk érte és beszélgettünk hozzá. Mindenképpen erősítettük és bátorítottuk lelkileg, hogy ne adja fel és ez a kómás betegeknél különösen is igaz, hogy nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy mit érzékel a jelenlétünkből, de nekem meggyőződésem, hogy érzékelik a szeretetünket.

Fekete Ágnes: És az anyuka?

Tóth Márta: Erős hittel hordozta és később jött ki rajta. Különböző lelki fázisok nyilvánultak meg ennél a családnál is. Az édesanya akkor nagyon erős volt, és tartotta magát, majd később, mikor már a gyermeke kezdett jobban lenni, akkor jött ki rajta.

Fekete Ágnes: Az végül is nagy dolog, hogyha valaki érzi, hogy oda kell nyúlni, ahol segítség van, mert ha ezt nem is érzi, akkor még nehezebb.

Tóth Márta: Ez az anyuka még bizonyságot is tett az orvosoknak a hitéről.

Nagyon érdekes történet, mikor egy kismama a negyedik gyermekét várta és annyira félt a szüléstől. Mindenki számára érthetetlen volt, hiszen már háromszor próbálta, tudta, hogy miről van szó. Megkérdezte, hogy én nem mennék-e be vele, mert ez neki nagyon sokat jelentene, ha együtt vajúdnánk. Az is lehet, hogy egyszerűen csak valakinek a jelenléte szükséges volt, és mivel a férje nagyon ájulós típus, ezért ő ezt a szerepet nem vállalhatta föl. Ez a szerep jutott nekem, hogy együtt járkáljunk a folyosón, hogy együtt lépcsőzzünk és ott voltam mellette és szorítottam a kezét, mikor a baba megszületett. Ott voltam végig, és a keresztfiam lett ez az újszülött.

Fekete Ágnes: Olyan is van, hogy halálba kísérsz valakit.

Tóth Márta: Kórházunkban hoszpisz osztály is működik, ahol utolsó stádiumos rákos betegek ápolása történik. Arra is volt már példa, hogy szólt a nővér, hogy van egy betegük, aki már napok óta nem tud elmenni, és úgy gondolják, hogyha bemennék hozzájuk akkor az segítő jelenlét lehetne. Mikor bementem és bemutatkoztam, akkor elkezdtem beszélgetni, imádkozni, igét olvasni, még énekeltem is neki. Észre lehetett venni a lélegzésén, hogy egyre csendesebb, nyugodtabb, békességesebb. Mondták a nővérek, hogy miután én elmentem, csöndesen megpihent. Ez nem egyszeri eset. Számost alkalommal vannak hasonló esetek. Ez az a nagy titok a halál, amiről még mindig oly keveset tudunk. Nagyon fontos a szeretetteljes jelenlét.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol második korintusi levele 1. részéből:
"Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit közöttetek hirdettünk nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne."

Talán ismerjük azt a játékot, hogy fekete – fehér – igen – nem mit vettél a pénzemen? Szeretjük játszani a gyerekekkel. Úgy kell válaszolni a kérdésekre, hogy ezt a négy szót ne mondjuk ki. Jellemző, hogy legtöbben a nem kimondásán buknak el. Roppant nehéz úgy beszélni, hogy abban ne legyen tagadás. Az ember ősvágya, hogy a dolgokról úgy beszéljen, mintha citromot csöpögtetne a tejbe, azaz kicsapassa. Van a rossz és a jó. Aki így beszél hozzánk, első látásra szimpatikus is. Hiszen szeretjük hallgatni az egyszerű beszédet. Szeretnénk végre eligazodni ebben a bonyolult világban. Ilyen lóra ült fel a korintusi gyülekezet, amikor azt híresztelték Pálról, hogy megbízhatatlan ember, és nem tartja meg a szavát. Volt egy esemény, és azonnal berakták az ő ideológiájuknak megfelelő bugyorba. Csak az a bökkenő, hogy aki így osztályozza a dolgokat, az könnyen beteszi ugyanazt az eseményt az ellenkező előjelű bugyorba, ha éppen a lelki érdeke úgy kívánja. Ez volt Jézus vádja a farizeusokkal szemben: ti mindenkit besoroltok az igaz és a hamis kettős rendszerébe, miközben tele vagytok bűnnel.

Az Isten úgy hoz ki minket ebből a kettős látásból, hogy Krisztusban csak igenné lett. Egyesítette ezt a megosztott világot, és mindenféle hasadék nélkül azt mondta az emberre: Igen. Őt szeretem, őt választom.

Egyszer régen, megkértek, hogy helyettesítsek egy gyülekezetben. Már jártam ott, és az istentisztelet végén külön prédikációt mondott el egy nyugdíjas lelkész. Nagyon nehéz volt elviselni ezt az embert, és szerintem elég sok kárt vitt végbe abban a faluban. Annyira felbosszantott egyszer az a bácsi, hogy azt mondtam annak, aki felkért helyettesíteni, hogy csak akkor vállalom el a szolgálatot, ha ez az idős ember nem fog beszélni. Végül is nem volt, aki elmenjen egy ünnepen, ezért engem osztottak be. Máig szégyellem, de bevallom, még soha nem fordult elő velem, de ekkor elfelejtettem a szolgálatot. Félórás késéssel loholtam a faluba, és az a bácsi szépen felment a szószékre, és levezette az ünnepi istentiszteletet.

Azt éreztem, Isten mosolyogva a fejemre koppintott: Ágnes, te olyan zseniálisnak gondolod magad? Azt hiszed nem tudom használni ezt az elviselhetetlen embert? Most mi lett volna, ha nincs ő, az az ember, akit te szószátyárnak tartasz? Talán nem tudok jót kihozni a rosszból? Tedd a dolgodat, és ne legyél olyan nagyra magaddal. Ezt értettem meg akkor.

Isten igent mondott rám is és mindenkire. Szeret. Nem megosztott módon, hanem teljesen. Ez azt jelenti, hogy nem valakihez képest kell élnünk és jót tennünk, hanem csakis Istenre figyelve kell szeretetben járnunk.
Ámen