2007-04-04

Szabó Gergely, Bodoky György

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük kedves hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Nagyhét van. Évek óta ilyenkor egy – egy emberi életutat állítottunk magunk elé, valakit, aki földi módon, de hitelesen megélte a Krisztusért vállalt szenvedés kockázatát. Most elemi erővel tör elém, hogy nem a múltban kell keresgélnünk, itt van mellettünk Krisztus szenvedése.

Ezen a napon a statisztikák szerint valószínűleg 90 ember hal meg Magyarországon rákban, ami majdnem kétszer annyi, mint amennyien a tőlünk nyugatabbra fekvő európai országokban halnak meg. A meghaló emberek jó része fiatal. Ma Magyarország egy centiméter autópálya árát költi a daganatos betegségek gyógyszeres kezelésére. Míg a mi hazánk van a 4. helyen azok között, akik sok pénzt szánnak az állami gépezetre Európában, csupán a 23.-ok vagyunk az egészségügyi kiadásokban. Egy ilyen világban élünk. Ez egy lassan ható, roppant sunyi, de életellenes rendszer. Mivel éppen nagyhéten lépett érvénybe némely megszorító intézkedés, mi ma Krisztus szenvedése, a kereszt alá szeretnénk helyezni ezt a bennünket körülvevő földi kínt, mert hisszük, csak ott van megoldás. Két orvost hallhatnak. Az első, dr. Szabó Gergely, akivel épp egy istentiszteleten találkoztam évekkel ezelőtt, és most azért kerestem meg, mert szerettem volna megtudni, vajon a hite mennyire van benne abban a döntésében, hogy nem szed vizitdíjat.

Szabó Gergely: Én meghoztam ezt a döntést, és nagyon örülök neki, mert a békességemet találtam meg benne.

Fekete Ágnes: Hogy született ez a döntés?

Szabó Gergely: Azon a héten, amikor a törvény bevezetésre került, szabadságon voltam. Miután visszajöttem a szabadságról, úgy gondoltam, hogy megpróbálom a mentességeket a lehető legnagyobb mértékben kihasználni, menteni, óvni a betegeket. A törvény kötelezett arra, hogy elkezdjem a vizitdíj beszedését. Elhelyeztük a rendelőben a felvilágosító szövegeket. Az utolsó hétvégen, vasárnap jutottam el arra a döntésre, hogy annyira beteg ellenes ez a rendelkezés, annyira ellentétes az orvosi esküvel, hogy ebben nem lehet részt venni. Ahogy teltek a napok, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, és sok pozitív élményben volt részem, amiért végtelenül hálás vagyok. Ma már rengeteg pici dolgot egészen máshogy látok, de ezt nagyon nehéz szavakban megfogalmazni.

Sokan összeszorították a kezüket, és azt mondták, hogy kitartást és erőt kívánnak. Egy ötvenes férfinak elcsuklott a hangja, és gyorsan távozott, mivel nagyon mélyen érintette az, amit tapasztalt. A riportban és beszélgetésekben elintézik azzal, hogy örülnek, mivel nem kell fizetniük, de aztán kiderül, hogy mélyebben húzódnak meg az öröm okai. A visszautasítás kapcsán tudatosodott bennem, hogy a pénz belekeverése az orvos-beteg viszonyba igencsak sunyi és alattomos rombolást végez, amit aztán végképp nem lehet számokban kifejezni. De minden egyes olyan intézkedés, ami az orvos és a beteg viszonyát rombolja, ami falat épít közéjük, tovább rombolja az amúgy is rettenetes halálozási statisztikákat. Ráadásul rengeteg rosszindulatú alapfeltevés is van ezekben a törvényekben: hogy az orvoshoz feleslegesen megy a beteg. Nincs olyan, hogy az orvos és a beteg feleslegesen találkozik. Ha a beteg jön, akkor fogadni kell. Nehezen alakul ki egy bizalmas viszony az orvos és a beteg között: nem megy egy vagy két nap alatt, nagyon nehéz harcok árán, sokszor nehéz szituációkban jut el a beteg arra, hogy kimondja, ez az ember nem csak mondja, hogy kiáll mellettem, hanem amikor terhet kell neki viselnie, akkor is kitart, tehát komolyan gondolja. És ha ez a bizalom megvan, az teremt arra lehetőséget, hogy ha az egyébként is nehéz problémájával hozzánk fordul, szűrést végezzünk, megelőzzük a betegséget, gyógyítsunk.

Fekete Ágnes: A hited mennyire van benne ebben a döntésben?

Szabó Gergely: A döntésem kapcsán az egész életemet egységesebbnek érzem. Az egész országból érkező visszajelzések segítettek annak a tudatosításában, hogy a "pénzvilág" nem pusztán az emberi dolgok ellen harcol, hanem el akar pusztítani olyan dolgokat, amelyek számomra fontosak. Minden emberi közösséget kapcsolatnak foghatunk fel: az orvos és a beteg között is kapcsolat van. A gyógyításnak vannak tárgyi feltételei, de a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul az orvos-beteg kapcsolat. Ha ez a kapcsolat elhal, akkor személytelenné válik az egész rendszer, lelki károsodottként fognak távozni a betegek, és testileg sem gyógyulnak meg teljesen.

Fekete Ágnes: Van ebben valami ördögi, amikor mindent megpróbálnak pénzben leírni, olyan dolgokat is, amit nem lehet pénzben kifejezni.

Szabó Gergely: Pontosan, hiszen Jézus is azt mondta a Hegyi Beszédben, hogy másfajta alapra helyezi a világot. Nagyon kevesen voltak az elmúlt 2000 esztendőben, akik eszerint tudták az életüket élni. Nekünk föl kell mutatni, mint lámpást, azt az igazságot, amit Jézus mondott el. Olyan dolgokról beszélt, ami botránkozást keltett és kelt sok emberben akkor és ma, illetve ha az emberek ezt az igazságot engedik közel kerülni az életükhöz, akkor az életük teljesen átformálódik. Az életük át fog alakulni, és nem a pénz fogja meghatározni. Akkor fognak a boldogsághoz közelebb kerülni. De míg a pénz malmában őrlődnek, egyre távolabb sodródnak a boldogságtól, széthullik az ember személyisége és a közösség is: a család, a többi emberi kapcsolat, bármilyen közösséget említhetnénk itt. Ha a jézusi elvekhez közelebb kerülve tudunk élni, akkor elindul egy szebb világnak a kiépülése.

Fekete Ágnes: Mit szólt mindehhez a családod? Nagy a család, és ez a döntés anyagi veszteségekhez is vezethet.

Szabó Gergely: Alkalmazott vagyok, és a fenyegetések ellenére nem került még konkrét elvonásra sor. Folyamatban van ez az ügy: az OEP számára fontos, hogy ne példát statuáljanak, hanem a megegyezés irányába mozdítsák el az egész ügyet. Most kidolgozás alatt van egy olyan rendszer, amit ők jónak tartanak, én viszont ugyanúgy fogom az ellátást nyújtani, ahogy eddig is nyújtottam. Eléggé nagy a feszültség az országban, tehát nagyon óvatosan lehet feszíteni a húrt, és ezzel a törvényalkotók is tisztában vannak talán. A fenyegetésre elhangzott összeg több mint az én fizetésem, tehát én a fizetésemmel jót állni nem is tudnék. Azt gondolom, hogy nincs más módunk arra, hogy szót emeljünk. Ez pedig azért fontos, mert én félek attól, hogy ha nem tesszük meg, akkor később nem lesz arra lehetőségünk, hogy visszafordítsuk ezt a dolgot. Eladásra kerülnek azok az ingatlanok, amik hiányozni fognak. A mi megyénkben egy tüdőintézetet privatizáltak, az ott ellátott betegeket beköltöztették a városi kórházba. Sokkal kisebb helyre vannak összeszorítva a betege. A nővérek javasolták az egyik fulladó betegnek, hogy inkább menjen haza, amilyen gyorsan csak tud, mert otthon legalább az oxigénpalack ott van az ágya mellett, ott valószínűbb, hogy kevesebb fulladással fogja élni az életét. Ha a kórházban valami baja van, akkor hozzá csak úgy tudnak hozzáférni, ha elveszik tőle az oxigénpalackot. Az összes átalakítást úgy végzik, hogy a lehetőségeket potom összegért elkótyavetyélik, utána pedig a betegnek hiányzik majd. Gyógyító csapatokat vernek szét, emberek kerülnek utcára, nagyon nehezen tudnak a rendszerbe visszakerülni. Sokan külföldre mennek majd, aminek a hiányát meg fogjuk érezni, és a hiány miatt újra kell majd a rendszert építeni kimondhatatlan nagy fáradsággal és erőfeszítéssel.

Fekete Ágnes: Miért volt az, hogy nem volt több körorvos, aki ezt a lépést megtette volna? Szabó Gergely: Vannak kollégák, akik megtették ugyanezt, és fontos hangsúlyozni ezt, mert a törvényhozóknak érdekük fűződik ahhoz, hogy bagatellizálják ezt a számot. Az imént egy sajtótájékoztatón voltam, ahol örömmel hallottam egy székesfehérvári fogorvos kollégától, aki szintén nem szed vizitdíjat, hogy hazugság az, hogy alig vannak emberek, akik ezt a szellemiséget követik. Csak az ő ismeretségi körében is van két kolléga, aki hasonlóan áll hozzá a betegekhez.

Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy ellátást kapjon, akkor nézhetnek akármilyen morcosan, el is zavarhatják, de ha kidobták az ajtón, és ő visszamászik az ablakon, akkor előbb-utóbb el kell látni. A másik pedig az, hogy a beteg kiszolgáltatott, és nekem, mint orvosnak kell segítenem, és megtennem a megfelelő lépéseket a beteg érdekében.

Fekete Ágnes: Egyébként Terény esetében például hány forintról van szó, mert azért ezek a 300 Ft-os díjak nagyon bagatell összegnek tűnnek?

Szabó Gergely: Ez egy jelképes összeg, az egész egészségügyre fordított pénznek kevesebb, mint egy százaléka. Itt nem az összegnek a nagysága a fontos, hanem elvekről van szó. Nem szabad az orvos és beteg kapcsolatába pénzt belekeverni. Háziorvosként nekem a betegtől konkrétan pénzt kell elvennem. Úgy szól a törvény, hogy az ellátás megkezdése előtt rendezni kell a vizitdíjat. Szó sincs még arról, hogy megkérdezem a beteget, hogy mi a panasza, hanem azt kérdezem meg tőle először, hogy a nővérnél befizette-e már a vizitdíjat. Kérem a nyugtát, dokumentálom, és a harmadik vagy negyedik kérdés már lehet az, hogy mi van a beteggel. Ez olyan rettenetes helyzetet teremt, amiben nem vehetünk részt. Föl kell írni a szakorvosnak, hogy a nyugtának mi a sorszáma, hogy milyen formában történt ennek a kiegyenlítése, és csak ezután jöhet az ő kis problémája.

Szabó Gergely: Érezzük sokszor, hogy mintha az utolsó időket élnénk, mert annyira kiélezetté és szélsőségessé vált ez a szembenállás, annyira nehéz középen maradni, egyszerűen mindenkinek az élete olyan döntéshelyzeteket és szituációkat teremt, amikben színt kell vallani. A döntésem az emberi kapcsolataimat is átrendezte: egyrészről nagyon sokan, akik idáig becsültek és tiszteltek, távolságtartóak lettek, megváltozott, hűvösebbé vált a hangulat, nem tudnak azonosulni azzal, amit teszek. Mások, akik valami miatt távolabb álltak eddig, most közelebb kerültek. Kapoccsá vált ez a döntés, amire akár barátságot is lehet majd építeni. Ezt nagy öröm megélni. A helytállásban az egész pici lépések megteremtik azokat a visszajelzéseket, amik sokszor erőt adnak. Sokszor a százszorosát kapom vissza annak, amit adtam. Ez nagyon-nagyon boldoggá tesz. Most döntöttem és ebben a pontban ezt a rendszert nem támogatom tovább.

Fekete Ágnes: Mit jelent számodra az, hogy végidőket élünk?

Szabó Gergely: Ha csak a széthulló, széteső társadalmat nézzük és megfigyeljük, hogy milyen erők hatnak világunkra, ökológiai katasztrófákat látunk, semmibe vivő gazdasági fejlődést, ami szétroncsolja az emberi kapcsolatokat, olyan társadalmi szakadékot teremt, amelynek az egyik oldalán nagyon kevés nagyon gazdag ember van, akik olyan pénzhalmot gyűjtenek, aminek már semmi jelentősége nincs, közben a másik oldalon tömegek nyomorognak, és naponta az éhhalállal néznek szembe. Ez a végletesség jelenti számomra azt, hogy most már szinte minden ember életében a jónak és a rossznak, az isteninek és az ördöginek a harca konkrét napi valósággá válik. Naponta döntéseket kell hoznunk ahhoz, hogy meg tudjunk maradni a keskeny úton. Könnyű arról letérni, és az embernek őszintén magába kell szállnia, ha a gyerekeinek át akarja adni ezeket az értékeket. Egy-egy rossz döntés annyira ördögien alakítja át a gondolkodást, hogy egy idő után már nem lesznek viszonyítási pontok, és nem fogjuk tudni, hogy mi volt az, amit helyesnek gondoltunk vagy életünk egy-egy megvilágosodott pontjában megéreztünk, mert a napi harcokban egyszerűen elsodródunk.

Fekete Ágnes: Bodoky György professzor a László Kórház onkológiai részlegét vezeti. Nemrég egy tudományos konferenciát szervezett, melyen az ő előadásának a címe "A daganatos beteg értéke" volt. Talán kevesen tudják, hogy az ő nagyapja alapította a Bethesda Kórházat.

Bodoky György: A betegség több szempontból érték. Vallom és hiszem, hogy egy nagy próbatételben erőt, gazdagságot és az újabb kihívásokhoz valóban újabb forrásokat lehet találni. Értenünk kell azt, hogy az egyén sorsáért a közösség felel. A betegség okozta ártalmak ellen kell fellépnünk. Az orvoslást kell támogatnunk. Az egészségesek társadalmi dönti el, hogy a beteg embernek milyen sorsot engedélyez. Minden azon múlik ma, hogy a társadalom a közösből mennyit hajlandó áldozni az egyén szenvedésére.

Fekete Ágnes: Vannak itt ilyen tapasztalatok?

Bodoky György: A mi osztályunkon csak daganatos betegek fekszenek. Nyilvánvaló, hogy az itt dolgozó orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak óriási kihívás, nap mint nap ezekkel a betegekkel találkozni, de nagyon sok öröm forrása is. Olyan mélységekre tudunk jutni emberi kapcsolatokban, olyan közelséget tudunk felfedezni, olyan emberi sorsokat látunk magunk előtt haladni, amelyeket egyenként lebontva, mind-mind erőt és hitet ad annak a munkának, amit itt végzünk. Csodákat láthatunk: azt, hogy emberek hogyan képesek az életüket újra felépíteni. Sok függ attól, hogy milyen családi háttérből jön a beteg. A mi családunkban a hit megélése a gyógyítással mindig kapcsolatban állt. Igen, én is így nőttem fel, és nem is véletlen, hogy onkológus lettem. Ez egy olyan terület, ami a társadalom számára perifériának tűnik, a köztudatban úgy él, mint a halott emberekkel való foglalkozás, holott az én nagy szerencsémre a saját pályám alatt olyan nagy fejlődésen ment át az onkológia, hogy ma már a betegek 50 %-át véglegesen meg tudjuk gyógyítani.

Fekete Ágnes: Ennek ellenére a rák Magyarországon döbbenetesen terjed, rengeteg olyan ember ismerek, aki fél tőle, vagy beleesik. Méltatlanul nő a rákos megbetegedések száma. Mi van ebben az országban?

Bodoky György: Sok baj van. A daganatos betegségek azonban nem új keletűek. Az utóbbi évtizedekben folyamatosan emelkedett a daganatos megbetegedések száma. Sajnos az európai statisztikákat is vezetjük úgy megbetegedés, mint a halálozás tekintetében. Nehéz arra pontosan válaszolni, hogy mi lehet e mögött, de önpusztító életmódunk, mozgás- és egészségkultúránk, valamint az egészségügyünk szervezettsége is benne lehet a dologban, illetve a szűrőprogramok nem megfelelő kihasználása. A nőgyógyászati szűréseken a lakosság 4%-a jelenik meg, az emlőszűrésekre összesen 43 % megy el, pedig az igazán nagy reklámot kap. Nem vagyunk elég tudatosak. És amiről a konferencián is beszéltünk: nagyon fontos lenne az, hogy ha a gyógyításhoz szükséges anyagi források is a rendelkezésünkre állnának.

Fekete Ágnes: Mit tehet az ember, vagy mi ez a rák itt körülöttünk?

Bodoky György: Azt látjuk, hogy 70-75000 rákos megbetegedés van, és ebből 30-33 000 halált mutat a statisztika évente. Nincs ennek egy oka tulajdonképpen, de biztosan vannak genetikai tényezők. Ez ellen védtelenek vagyunk. Amikor azt mondjuk, hogy stressz-mentesen kellene élnünk, hogy nem kellene három munkahelyen dolgoznunk, akkor igazunk van. De hát nem tudunk megélni az egy munkahelyi fizetésünkből. Tehát nagyon sok összetevő van, amit ha elmondunk, rossz lelkiismeretünk van, de nem tudunk javítani rajtuk. A lakosság tudatosan nem törődik az egészségével. Ez elhárítása is a tényeknek. Nem könnyű Magyarországon egy ilyen betegséggel együtt élni tudni.

Fekete Ágnes: Az értékrend is mindenképp irányadó lehet. Nehéz időt és pénzt találni ebben az országban, de azért, ha egy helyes értékrendet felállít az ember, azért van esély, nem?

Bodoky György: Ezzel teljesen egyet értetek és úgy gondolom, hogy az életet tudatosan élő ember, akinek megfelelő iránytűje is van arra, hogy mi a kötelezettsége, mi a célja ebben az életben, az sokkal jobban tud sáfárkodni a saját emberi értékeivel. Igenis lehet óvni a saját életünket, hiszen azért osztották nekünk ezt az életet, hogy hozzuk ki ebből az életből a lehető legtöbbet. És figyelmeztetnünk is kell egymást, amikor hirtelen beugrunk a mókuskerékbe, és nem tudunk kiszállni, amikor évek óta daráljuk ugyanazt a munkát, és évek óta végezzük ugyanazokat a rutin feladatokat, és észre sem vesszük a szomszéd ajtóból eltűnt szomszédunkat, aki esetleg egy betegség következtében meghalt. Nagyon fontos visszatalálni azokhoz az értékekhez, amivel indítottuk az életünket, vagy ha nem volt ilyen, akkor találni ilyen értékeket, mert csak ezek fognak a helyes útra elvinni minket. A hit mind a két oldalnak nagyon fontos, úgy a betegnek, mint a doktornak. A beteg hite hihetetlen erőtartalékokat tud adni a gyógyulásban. Egy hívő ember sokkal világosabban meg tudja fogalmazni a feladatait, sokkal könnyebben el tudja fogadni, amit el kell, hogy fogadjon, s ez szabadságot ad számára. Az orvos számára is borzasztóan fontos a hit, hiszen kudarcokat kell megélnie. Úgy jövünk be nap, mint nap hogy csatákat fogunk elveszíteni, és ezt valahol el kell tudni fogadni. Ez hit nélkül lehetetlen, mert ha nem tudunk magyarázatot találni, ha nem tudjuk elfogadni ezeket az eseményeket, akkor az ember kiég, képtelen ezt a munkát hosszútávon folytatni. A hit az egyik legerősebb kapaszkodója a napi gyógyításban és súlyos betegekkel találkozó embernek.

Fekete Ágnes: Most húsvét lesz, és valahogy annyira kikristályosodott üzenete a keresztyénségnek a halál, a feltámadás. Ennek itt nagyon fontos szerepe lehet.

Bodoky György: Igen, nyilvánvalóan egy kórház az élet igenléséről szól. Arról tudok beszélni, hogy az új erők, amiket kapunk azok az újrakezdés üzenetét hordozzák magukban, és persze ebből a szempontból, nagyon fontos a húsvét üzenetében gondolkodnunk erről, hogy a keresztyén ember példaértékű ember kell legyen korunk társadalmában. Mutatnunk kell, hogy látjuk az értékeket. Mindannyian az értékvesztés állapotában élünk. Az lemúlt 16 év arról szólt, hogy minden kapaszkodónk hitelét veszíti. Oly sok mindent reméltünk és gondoltunk ezektől az évektől és évekről, és annyiszor kellett csalódnunk, hogy természetes, hogy ez kisugárzik az élet legapróbb rezdüléseire is. Nagyon fontos üzenet, hogy egy református ember meg tudja találni az utat, és meg tudja mondani, hogy az ő számára az elmúlt évek politikai változásai sok mindenben csalódást jelentenek, de egy biztos, a szabadságunkat visszanyertük ahhoz, hogy meg tudjuk mutatni, hogy mi mások vagyunk, hogy mi hogyan gondolkodunk másként az életről.

Zene

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 16. fejezetének 24. verséből:
"Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem."

Jézus szavában van egy kis megtorpanás: "Ha valaki" – így kezdi. Nem biztos, hogy te vagy. Nem kötelező utánam jönni. Gondolkodj el azon a kérdésen, hogy érdemes-e a Világ Ura szeretetében élni. Érdemes-e azután menni, aki képes volt egész valóját érted föláldozni. Nem hadseregbe hív Jézus. Nem alkalmazottakat keres. A szeretet kalandjának útján keres követőket.

Lehet, hogy te inkább glóriás tanítványként, úttörő szeretnél lenni. "Én – mondja Krisztus – magam mögé keresek embereket. Aki utánam akar jönni, csak hozzám képest létezhet."

Ez után a bizonytalankodó kezdet után hallhatjuk a még kínosabb folytatást: "tagadja meg magát." Nemet mondani önmagamra? Hogyan lehet ez? Jézus nem azokra gondol, akik beolvadnak a tömegbe. Nem tudathasadásos emberekre utal. Nem azt akarja, hogy mint egy kis porszem féljünk önmagunktól is, másoktól is. Inkább egy tudatos döntésre hív. Helyezd ki az életed középpontját önmagadon kívülre. Próbálj meg nem mindent magadhoz mérni. Ebben a világban, amely a személyességet, az egyént akkora piedesztálra helyezi, kíséreld meg, hogy ne önmagadat akard megvalósítani, sőt, talán egy olyan folyamatba szállj be, ami az elszemélytelenedés misztikus útját jelenti. Nem éntőlem indulnak el a szálak. Nem én ítélek. Nem nekem fáj. Nem engem kell sajnálni. Sok bűnbánat, sok szent felismerés vezethet oda, hogy kívülre helyezzem életem középpontját. Hogy valóban Krisztusé legyek.

Éppen nemrég késésben voltunk az iskolai istentiszteletről. Roppant mérges voltam, mindenkivel kiabáltam, mert totyorásztak. Feszült volt a levegő a kocsiban, mert bár tudták, hogy igazam van, mégsem volt igazam. Odaértünk. Az istentisztelet később kezdődött a szokásosnál. Megint megkaptam az isteni választ mérgemre: Miért gondolod magad ítélő bírának?

Ilyenek vagyunk. És ilyen tapasztalatok segítenek abban, hogy életünk középpontja egyre inkább önmagunkon kívül kerüljön.

S ha képesek vagyunk erre a döntésre, akkor egy olyan ajándékot kapunk, ami viszont a legszemélyesebb, ami csak ránk van szabva, a keresztet.

A keresztünket általában nem szeretjük. Szoktunk méltatlankodni sorsunk fölött. Pedig valójában ez az, ami csak a miénk. Ez a sors, ez a személyiség jelzi azt, hogy megválthatóak vagyunk. A kereszt a remény jele. Persze, aki nem tagadta meg önmagát, annak mindig csak teher lesz a kereszt. De Isten erőt ad, az ítéletet az ő kezébe átadva, minden dolog, ami eddig akadály volt, keresztté formálódjon, és ezáltal egy kicsit részesedjünk az Ő keresztjében.
Ámen

Similar Posts