2008-02-06

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Ma van a böjti időszak első napja. Negyven nap és hat vasárnap tart az az időszak, amikor kicsit visszahúzódhatunk, egy kicsit elcsendesedhetünk, és nem vágyaink azonnali beteljesülésére, hanem a lelkiekre figyelhetünk. Sokan persze csak formális dolgot látnak ebben. Nem hiszem, hogy jó úton járunk, ha kipipáljuk, ma nem ettem húst, tehát betartottam a böjtöt. A böjt sokkal mélyebb értelmű külső, belső elcsendesedést jelent… Azt, hogy megtanuljuk a határokat. Fontos ez a mai korban, amikor azt kurjongatják mindenütt, hogy élvezd az életet, és ebben nincsenek határok. Sok embert a legmélyebb szenvedésbe sodor ez a megtévesztő beszéd. Ma egy ilyen ember vallomását hallhatjuk. Játékszenvedélyben töltötte el ifjúságának éveit. Ma szívesen elmondja fiataloknak, mennyire fontos, hogy megtanulják a határokat. Milyen fontos, hogy megtanulják abbahagyni a játékot akkor, amikor még nem késő. Szűcs M. Sándort hallják.

Szűcs M. Sándor: Lelkészcsaládban nevelkedtem, mondhatni papfi-gazfi lettem – így mondják. A szüleim -főleg édesapám- nagyon szigorúak voltak. Ő megpróbálta az Isten törvényeit és a világ törvényeit betartatni velem. Általában kevés sikert ért el. Nagyon szeretett engem, és mivel úgy gondolta, hogy ha tanulok, akkor sokra viszem, ezért ebbe az irányba próbált engem terelgetni. Nekem azonban nem sok kedvem volt a tanuláshoz. Lelkészgyerekként a faluban sok elvárással találkoztam: a lelkészgyerekek sok olyan dolgot nem csinálhatnak, amit a több gyerek esetében nem vesznek igazában zokon. Én azonban ugyanolyan gyerek voltam, mint a többi. Én is szerettem volna cseresznyét lopni a szomszéd fájáról, dinnyét a kertjéből, ha belém rúgnak jól visszarúgni. Mindig azt hallottam, hogy én ezeket nem csinálhatom, mert lelkészgyerek vagyok. Ez a kettősség oda vezetett, hogy megpróbáltam máshol boldogulni.

Fekete Ágnes: A debreceni refiben kezdtem 1991. szeptemberében. 1991. augusztusában vásárolt meg a Sátán 1000 Ft-ért. Akkoriban a flipperek 10-20 Ft-tal működtek, és nagyon népszerű játékok voltak. Mellettük pedig mindig ott álltak a pénznyerő gépek is. Éppen flippereztem, amikor arra lettem figyelmes, hogy mellettem egy bácsi éppen 1000 Ft-ot szed ki a nyerőgépből. Arra gondoltam, hogy ha van 100 Ft-om, akkor nem a flipperbe dobom be először, hanem megforgatom a 100 Ft-os gépben, és akkor több pénzem lesz flipperezni. Csak az a baj, hogy a két gép között van egy láthatatlan határ, amit ha átlépsz, akkor már nem tudsz visszajönni, vagy csak nagyon nehezen.

Fekete Ágnes: Létezik egy ilyen összefüggés?

Szűcs M. Sándor: Én csak magamról beszélhetek. A 20 Ft-os gépektől el lehet csúszni a milliós, kaszinós tételekig. Azt mondják a kínaiak, hogy minden hosszabb út az első fontos lépéssel kezdődik. Ha az első lépés rossz irányba vezet, akkor vége van az embernek. Nekem végem volt.

Fekete Ágnes: Nagyon szélsőséges kifejezéseket és szavakat használtál: a Sátán 1000 Ft-ja?

Szűcs M. Sándor: Így van. Tudni kell, hogy 1991-ben az édesanyám 4000 Ft-ot keresett. Amikor bedobtam egy 20-ast a gépbe, a Sátán kigurította az 1000 Ft-ot, és egyben azt is suttogta, hogy "Fiam, neked nem kell tanulnod! Bejössz minden nap, és gazdag lehetsz. Ne hallgass apádra, aki arra akar rávenni, hogy tanulj! Annyi pénzed lesz, mint a szemét." Csak az az igazság, hogy három nap múlva már egy fillérem sem volt, mert egyik nap adott, de a következő nap már a háromszorosát elvitte. Aki egyszer belecsúszott a játékszenvedélybe, azt utána egy 20-as vagy egy 100-as is vissza tudja vinni.

Fekete Ágnes: Hogy folytatódott a történet?

Szűcs M. Sándor: A debreceni refit túl keménynek találtam, és átiratkoztam Sárospatakra. A debreceni refi nekem nem tetszett, Sárospatakon pedig én nem tetszettem. Egy harmadik gimnáziumban érettségiztem le végül is.

Fekete Ágnes: A játékszenvedély hogyan alakult tovább?

Szűcs M. Sándor: Egy idő után már nem gondolkodtam azon, hogy a havi fizetésem 10-szeresét vagy csak 100 Ft-ot rakom-e fel a rulett asztalra. Nem akarok túlozni, de egy óra alatt megkeresheted Budapesten az egész éves fizetésed, ha úgy dob a krupié. Volt olyan, hogy elindultam 10000 Ft-tal, és aznap este a harmadik kaszinóban már százezrek voltak a zsebemben, a negyediken meg elbuktam mindent. Ha valaki beledob egy játékgépbe akármennyi pénzt is, két ok miatt játszik a következő alkalommal: vagy azért, mert nem nyert, és vissza akarja nyerni azt az összeget, amit elveszített, vagy azért, mert nyert, és akkor még többet akar. Ez egy nagyon veszélyes dolog: nem szabad átlépni azt a kezdeti határt a két gép között. Amikor kezdtem leszokni a játékról, akkor biztos voltam benne, hogy ha bemennék egy ilyen helyre, akkor a körülöttem lévő gépek elkezdenék ontani magukból a pénzt. A Kísértő tudja, hogy kinek hogyan kell bekopogtatni az ajtaján. Nekem nem volt kísértés a cigi vagy valamilyen drog, de a játék igen. Budapesten akármelyik úton végigmegyek, rengeteg tábla ontja rám a legkülönfélébb információkat. Az én agyam az összes közül a kaszinó, játékterem feliratokat szűri ki. Húzna befelé.

Fekete Ágnes: Le tudnád írni azokat a lépcsőket, ahogyan a szenvedély kialakult? Az első nyilván az volt, amikor a flippertől átváltottál a nyerőgépre. Mi történt utána?

Szűcs M. Sándor: Első nap nyertem, második nap, amikor visszamentem, éppen hogy nullára ki tudtam jönni. Harmadik nap eljátszottam azt az 1000 Ft-ot, amit első nap nyertem, illetve az összes pénzt, amit édesanyám nálam hagyott ruhára vagy tankönyvre. Ez akkor 4000 Ft volt. Az édesanyám egyhavi fizetése volt. Ötödik nap eljutottam odáig, hogy egy számomra ismeretlen embert át tudtam verni, és pénzt tudtam kicsikarni belőle.

Fekete Ágnes: Ez egy ilyen gyors folyamat?

Szűcs M. Sándor: Ez ilyen gyors. Óriási adósságokat halmoztam fel gimnazistaként. Olyan is volt, hogy édesanyám egész éves fizetésének megfelelő összeget kellett kifizetni a hitelezőimnek.

Fekete Ágnes: Kifizették?

Szűcs M. Sándor: Igen, és ez volt a baj. Addig soha nem jutottam el, hogy uzsorakamatra kérjek kölcsön pénzt. Azt valahogy felmértem, hogy az ördögi kör. A következő lépcsőfokra két évvel később léptem rá: elkezdtem nem tisztelni a magántulajdont. Mindegy volt, hogy miből, csak az volt a fontos, hogy játsszak. Elképesztő, hogy abban az időben láttam egy filmet, ami egy rendőrről szólt, akinek szintén játékszenvedélye volt. Egy autóban ültek, miközben esett az eső, és arra kötöttek fogadást, hogy melyik esőcsepp ér le hamarabb. Mi is ilyen szinten voltunk: mindegy, hogy mit, csak az a lényeg, hogy játszunk. Az a szörnyű az egészben, hogy számomra ráadásul a pénz nem jelentett semmit. Egyszer Budapesten nyertem egy hatalmas összeget, a mostani fizetésem 12-szeresét. Az utcán sétálva arra gondoltam, hogy az első koldusnál belenyúlok a zsebembe, és amennyit kiveszek, azt mind odaadom neki. Szerencsétlenségére két 5000 Ft-os volt felül, és azokat vettem ki a sok 20000 Ft-os bankjegy mellől. Rám nézett, és megkérdezte, hogy ezt most komolyan gondolom-e. Mondtam neki, hogy igen, csak menjen már tovább. A játékosoknak előbb-utóbb elfogy a pénzük, és akkor felmerül az a kérdés, hogy hogyan keressenek pénzt. A játékszenvedély-beteg emberek a legtalálékonyabbak a világon. Ha valaki játszani szeretne, akkor az ahhoz szükséges 60-70000 Ft-ot itt, Budapesten egy pillanat alatt elő lehet keríteni.

Fekete Ágnes: Tehát azoknak az embereknek, akiknek van ilyen ismerősük, rokonuk, azoknak nagyon is keményeknek kell lenniük.

Szűcs M. Sándor: Az én édesapám -akaratán kívül természetesen-, több évvel meghosszabbította a betegségemet. Gyakran történt, hogy elmentek hozzá a hitelezőim, és tőle kérték az adósságomat, ő pedig mindig kifizette. Ezzel azt idézte elő, hogy még annyit sem foglalkoztam ezzel a problémával, mint előtte. A szalagavatói öltönyöm árát egy gyümölcskosaras gépen vertem el. Az ész megáll, mert most meg tudtam szerezni egy ilyen gép programját, és nem tudok pluszba jönni még a saját számítógépemen sem.

Fekete Ágnes: Tehát úgy van beállítva a gép?

Szűcs M. Sándor: Igen. A dolog úgy áll, hogy az ember játszana és nyerne. De egy szenvedélybetegnek a pénz, a nyeremény semmit sem jelent, a siker kell. Azért vannak elsötétítve a termek, mert ha oda bemegy valaki, akkor kívül hagyja a gondjait. Ez egy oldószer, ami minden problémára enyhülést hoz: mert lehet, hogy otthon elnyom a családod, vagy a munkahelyeden senkinek sem számítasz, de ha kigurítja a gép a nullát, és te arra tettél, akkor vagy valaki. Öt perc múlva lehet, hogy megint nem vagy senki, mert ez egy hullámvasút: feltol, és aztán beledöngöl a földbe. Volt olyan, hogy kitoltam édesapám Trabantját az udvarról éjszaka, elmentem vele Debrecenbe, és a volt osztálytársaimnál aludtam két napot. Édesapám persze keresett, eljött utánam Debrecenbe. Én éppen az Apolló moziban voltam, és amikor kijöttem, édesapám ott állt, és könyörgött, hogy menjek vele haza. Szívbemarkoló volt, mert tudta, hogy attól nem változik semmi, hogy hazamegyek. Amíg nem dőlt el a szívemben az, hogy nem ezt az életmódot akarom folytatni, addig ő csak adósságot fizetett. Édesapámék felköltöztek Budapestre a három lánytestvéremmel, én pedig leszakadtam egy szabolcsi faluba, ahol napi 12 órát dolgoztam egy nap. Reggel hatkor keltem, fogtam a munkaszerszámaimat, egész nap dolgoztam, és nem láttam az eredményét. Akkor fogtam egy kistáskát, volt útlevelem, pénzem semennyi sem, és el akartam hagyni az országot. Debrecenben stoppoltam. Akkor úgy gondoltam, hogy egyszer lesz annyi pénzem, amennyiből vígan meg tudok élni akkor is, ha játszom. Hat napon át tartott az út Kölnig. A komáromi hídon elgondolkodtam azon, hogy megölöm magam, pedig addig soha nem voltak ilyen gondolataim. Úgy éreztem, hogy senkinek sem hiányoznék, és az lenne a legjobb, ha ugranék. Amikor az ember mélyen van, olyan mélyen, hogy úgy érzi, attól lejjebb már nem lehetséges, akkor a Sátán utána dob egy ásót, mert van még annál is mélyebb, és Ő ott akarja látni az embert. Nem ugrottam, és hálás vagyok Istennek, hogy megmentett. Gyerekkorom óta hallottam, hogy Istennek minden ember életével célja van. 5-6 napon át csúsztam-másztam át Európán, közben kaptam ennivalót, a kamionsofőrök főztek nekem is, amikor maguknak főztek. A Rajnán egy fiatalemberrel mentem át, és amikor tőle kiszálltam, akkor 12 óra hosszán át senki nem vett fel. Akkor elkezdtem munkát keresni: elhatároztam, hogy mindenhova bekopogtatok munkáért. Az első ház, ahova bementem, egy sírköves ember háza volt. Szerdán már munkába is állhattam. Senki nem tud meggyőzni arról, hogy ez nem az Úristen gondviselése volt. Ezzel a munkával nagyon jól kerestem, de az egy havi fizetést egy hét alatt eljátszottam. Aztán persze elkezdtem éhezni, és Istenhez imádkoztam egy csodáért. Különféle magokat ettem, mert ahhoz tudtam csak hozzájutni. Éppen hazafelé tartottam, amikor az úton találtam egy bontatlan csomag burgonyaszirmot és egy félliteres üdítőt. Ezt sem köszönhetem másnak, csak Istennek.

Fekete Ágnes: Hogyan változtál meg végül is? Mi volt a végső lökés? Ha jól látom, akkor ez egy folyamat volt.

Szűcs M. Sándor: Így van, egy folyamat volt. Édesapám református lelkész volt, és azon a helyen, ahol szolgált, visszaszerezte a korábban államosított református iskolát. Amikor Németországból hazajöttem, akkor kezdték el éppen felújítani ezt az iskolát. Édesapám hívott, hogy dolgozzam velük, és nagyon lelkesedett ennek az iskolának az ügyéért. Én tiltakoztam, mondván, hogy nem dolgozom cigányemberekkel együtt, és mivel senki nem fizet ezért a munkáért, nem vagyok hajlandó az időmet erre áldozni. Éppen hazaérkeztem Németországból, és volt pénzem. Amikor elkezdtem Magyarországon dolgozni, utcaseprő lettem. Volt egy terület, amelynek a tisztán tartásáért nekem kellett felelnem. A legelső munkanapomon esett az eső, és ott tapostam az iskola előtt a sárban, mint a lelkész fia. Olyan volt az nekem, mint a tékozló fiúnak a vályú. Októberben kiderült, hogy az iskolában a némettanárnő hosszabb időn keresztül nem tud tanítani, mert valami baja lett. A német órák megtartása nem volt probléma, azt meg tudták oldani, de a szakköröket már nem vállalta senki. Engem is megkérdeztek, és én elvállaltam. Jól ment a dolog, és többen is javasolták, hogy jelentkezzek főiskolára. Na, hadd ne mondjam, hogy ez az ötlet nem aratott sikert nálam az első pillanatban, hiszen a gimnáziumot is alig végeztem el, főiskolára soha nem is gondoltam. A gyerekekkel jól tudtam bánni, nagyon szigorú voltam, de igazságos, nem kivételeztem még a kollégáim gyerekeivel sem. Nagy nehezen, meggyőződés nélkül, beadtam a felvételi jelentkezési lapokat Nagykőrösre, de nem készültem a felvételi vizsgákra. Mégis felvettek, és a főiskola alatt végig dolgoztam. Az érettségi átlagomat megdupláztam, a diploma jegyemmel.

Fekete Ágnes: Ekkor már tünetmentes voltál?

Szűcs M. Sándor: Igen.

Fekete Ágnes: Mióta?

Szűcs M. Sándor: 2000 környékén, édesapám halála után. Körbezárattam magam. Megházasodtam, és eldöntöttem, hogy nem kezelek pénzt. Édesapám hibájából is tanulva elhatároztuk a feleségemmel, hogy ő kezeli nálunk a pénzt. Isten kivette belőlem azt a vágyat, hogy játsszak. Szabad ember lettem. Jelenleg a kényszer nincs meg bennem, a szenvedély maradt. Szenvedélyesen játszom bármit: focizom például. A szenvedélybeteg emberek irgalmatlan mélységeket járnak meg. Rengeteg ismerősöm van, akikkel együtt játszottam, színészek, akik sokkal többet kerestek és keresnek most is, mint én, de ugyanazt a keresztet viselik, mint én korábban: odakerülnek a játékasztal mellé, és a krupié kicsontozza őket. Sajnos úgy látom, hogy minden egyes diákom családjában van egy szerencsejáték-függő ember.

Fekete Ágnes: Tehát ez egy gyakori betegség, csak nem tudunk róla.

Szűcs M. Sándor: De tudunk róla, csak nem merjük bevallani. Az anonim szerencsejátékosok honlapján fent van egy kérdőív. A kérdőív kitöltése alapján, mindenki megállapíthatja, hogy kényszeres szerencsejáték-függő-e vagy sem. A kérdések átfogalmazhatóak más szenvedélyekre, például az Internetre. "Előfordult-e valaha, hogy az Internet miatt vált gondterhessé az otthoni életed?" Amikor egy dologgal sokkal több időt töltesz, mint amennyit rászánsz, és egyre többször előfordul ez, akkor ott már kényszerességről beszélhetünk. Nehéz felvállalni egy szenvedélybetegséget. Minden egyes alkalommal, amikor elmegy az ember egy játékterem előtt, meg kell küzdenie magával. Egyedül harcolni nagyon nehéz, de feltekintesz Istenre, letérdelsz és összerakod a két kezed, akkor nálad van a világ legerősebb fegyvere. Nincs olyan, hogy Isten ilyen helyzetben nem segít.

Zene

Fekete Ágnes: Buda Béla pszichiáter szenvedélybetegségekkel foglalkozik. A szakember szemével beszél arról, mennyire fontos világhálón csüngő világunkban, hogy meglássuk a határainkat, hogy tudjunk csendben lenni.

Buda Béla: A játék ma már nagyon sok mindent magába foglal. A gyermek önfeledt játéka, egy kedves, izgalmat hozó, szabályt tanuló társasjáték, ami a serdülő fejlődésben nagyon fontos, egészen más, mint a fogadó-játékok. A nyerőgépes játékokra jellemző, hogy nagyon felfut az izgalom, nagyon hamar nagy reménység alakul ki, hatalmas tétek vannak, és a játszma gyorsan lebonyolódik. Ezek a tényezők körkörösen felerősítik egymást: az izgalom, majd annak a lecsengése, a bosszúság vagy az öröm, lélektanilag jutalmazó köröket épít be. Ha ehhez egy labilis személyiség társul, akinek problémái vannak, az nagyon könnyen rászokik ezekre a játékokra. A kulcsmozzanatok a határokat jelölik ki. Amikor valaki először adósodik el nyerőautomata vagy fogadó-játék miatt, ez furcsa módon nem eltántorítja, hanem közelebb viszi a szenvedély kialakulásához, mert mindenképpen vissza akarja nyerni. Nagyon komoly problémáról van szó, úgy tudom, hogy több országban fel is merült az, hogy korlátozni, a fiatalabbak számára esetleg tiltani kellene. A játékban való részvétel minősége is fontos szempont lehetne a szabályozásban. Amerikában láttam egyszer egy speciális osztályt, ahol fogadó-szenvedélyben szenvedő súlyos betegeket kezeltek. Ott még arra is vigyázni kell, hogy a páciensek ne találjanak ki maguknak és másoknak olyan szimbolikus fogadó-helyzetet, melyben bár tét nélkül, de benne tartják magukat. A ’60-as években nagyon sok áldozata volt a lóversenyeknek, akik tönkrementek, bűnözővé váltak. Sajnos ez a lecsúszás szinte törvényszerű. Amikor még gyakorló pszichiáter voltam, akkor megfigyelhettem, hogy a játékszenvedély-betegek akkor kerültek az osztályra, amikor már pénzt vittek el a munkahelyükről, vagy amikor a hitelezők már a családi ház ajtaján kopogtattak, hogy érvényt szerezzenek követelésüknek. Ezekben az esetekben már szívesen elfogadják az ilyen viselkedések betegség-elméletét, mert remélik, hogy valamilyen felmentést kapnak. Az alkoholista is akkor fogadja el betegségét, amikor italozása miatt már komoly konfliktusok alakultak ki. A határoknak valóban nagyon-nagy a jelentőségük. A határszabás és a határok gondos őrzése a helyreállás útja.

Fekete Ágnes: Az ember a 10 parancsolatra gondol. Isten tanácsa is 10 ilyen határ volt.

Buda Béla: Így van. Szabályok nélkül nem lehet élni, óriási társadalmi jelentőségük van.

Fekete Ágnes: A másik kérdés, ami felmerült, hogy nagyon sok ember játszik számítógépen, ami nem a nyerésről szól. Vajon lélektanilag hasonló történés-e?

Buda Béla: Hasonló. Az, hogy valaki számítógépen játszik, csak felszínesen különbözik a szerencsejáték-szenvedélytől. A mai ember annyira teletöltött szellemi tartalommal, annyira sokféle program, pálya fut az agyában, hogy szinte nehezen tud tétlen maradni. A megnövekedett emberi képességek egyik tünete ez. Az emberek túlnyomó többsége sokat játszik, de egyensúlyban tud maradni vele, időnként azonban túlzásokba esik.

Fekete Ágnes: Talán éppen a csend marad ki az életből. Beszéltünk is erről, hogy nem tudunk nyugton maradni.

Buda Béla: Azt akartam én is éppen elmondani, hogy egy másik dilemma, amivel ma gyakran találkozunk, hogy képtelen valaki csendben maradni. Egy időben, amikor kommunikációt tanítottam, azt kértem a diákoktól, hogy helyezkedjenek el kényelmesen, hunyják le a szemüket, és maradjanak egy kicsit csendben. Nagyon hamar, körülbelül egy-két perc után, elkezdtek nyugtalankodni, öt perc után pedig kiderült, hogy ezt óriási stresszként élik meg. Már előre tudtam, hogy ez lesz, egy csel volt ez tőlem. Annyira sok "műsor" jár az ember agyában, hogy már le sem tudunk állni.

Fekete Ágnes: Az Istenre való nyitottság is azért nehéz a mai ember számára, mert ezekben a dübörgő gépekben valami bezárul felfelé.

Buda Béla: A csend intoleranciája az Istentől való menekülést jelenti. Nem akar az illető a lelkiismeretével, a saját végességével, a veszélyekkel találkozni, nem szeretne bűntudatot érezni, nem tud elszámolni. A pszichológiai kutatásokból kiderül, hogy valamilyen transzcendencia igény, spiritualitásra irányuló szükséglet mindenkiben van. Ennek kielégítése pedig mindenféleképpen annak a függvénye, hogy ki tud-e szállni a mindennapi rutinból valaki, tud-e önmagára figyelni, képes-e hagyni, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy történnek, hogy vár-e, hogy új élményfajtákat engedjen magához, érleli-e azokat, amelyek ezekből az élményekből fakadnak, azaz képes-e nem azonnal eldönteni, hogy kell-e, nem kell. Ebben segíthet egy-egy kulcsélmény. A legtöbb ember számára akkor válik a csend élményformáló elemmé, ha egyszer már megélte. Itt segíthet a természet, a művészet, a művészeti nevelés. Nincs ember ilyen jellegű szükséglet nélkül, ez ma már teljesen egyértelmű.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 6. részéből!

"Amikor böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók. Bizony mondom nektek megkapták jutalmukat. Amikor böjtölsz, böjtölésedet ne az emberek lássák!"

Jézus számára természetes a böjt. A Reformáció idején eleink a középkor sok túlkapását hangsúlyozták, ezért a felszínes vizsgálat azt mondhatná, a Reformáció elvetette a böjtöt. Nem így van. Csupán azt hangsúlyozták, a böjt lényege az imádság, az Istenre figyelés, és nem a nem evés. Üres szabályokká alakulhat, ha csak külsődleges módon közelítjük meg a böjtöt. Nyilván nem az a lényeg, hogy most nem disznóhússal, hanem hallal lakom jól. Mégis szükségünk van a test megfegyelmezésére.

Akármilyen jónak tartjuk magunkat, azért a testünk lusta, önző, pontosan úgy, ahogyan Péteréké is az volt, amikor a Gecsemáné kertben voltak, és elaludtak, mert nem voltak képesek Jézussal imádkozni egy kellemes húsvéti vacsora után. Testünk néha így átveszi az irányítást, és nem engedi, hogy a lélek igenlése megvalósuljon. Megmondom őszintén, néha úgy érzem magam, mint Misi mókus meséjében azok az állatkák, akik az örökké termő fán éltek, és akiket nagyon könnyen elkapott a hiúz. A mesében a főhős mókus megelégelte ezt a tunya életet, és inkább hazaindult a maga nehéz világába. A mi korunk így ígér álságosan mindent, valójában azonban nagy ára van ennek, talán éppen a játék, a számítógép függésében élő gyerekek mutatják jól ezt a nagy árat.

Itt is két véglet fenyeget minket, mint az életben annyiszor. Vannak, akik azt mondják: Isten boldogságot akar adni, Krisztus megszabadított, szabad vagyok, milyen őrültség mindenféle önsanyargatásról beszélni! És azt, hogy képtelenek a fegyelemre, így igazolják vissza. A másik véglet, amikor valaki szenvedéseivel szinte érdemeket akar szerezni, úgy érzi, már-már a Megváltóhoz közelít az élete. Jézus nekik mondja: Kend be a fejedet, mintha ünnepelnél, hogy senki ne lássa böjtödet. Ne úgy élj, hogy tetted mindenki számára szemrehányás legyen. Dietrich Bonhoeffer írja: "Jézus nem a keresztyén ember vidám arcára gondol, mint mintaképre, hanem arról beszél, hogy a helyes magatartás elrejtett, nem tud magáról. A szem sem látja magát, csak a másikat. Ez az elrejtettség egyszer nyilvánvalóvá lesz, de csakis Istenben és nem önmagában."

Sokszor gondolunk arra, vajon mindannak, amit mi itt élünk a földön, mi a jutalma? Mintha lenne némi gúny Jézus mondatában: ha erre a földre irányul, ha a többi embert célozza meg böjtöd, hogy lássák, akkor tessék, meglátják, és meg is kaptad, amit szerettél volna, ez a jutalmad. De ha nem erre a földre irányítod szemed, ha Istenért élsz, akkor Ő fog téged megjutalmazni. Ez pedig olyan titokban történik, amilyen titokban te testedet és lelkedet Neki szánod. Mint a Kisherceg titkos szeretete a róka iránt: elment az ismeretlen bolygóra, mégis ottmaradt.

Így adja Isten, hogy szívünkben hordozzuk Őt, és ebben a böjtben testünket is jobban odaszenteljük számára!
Ámen

Böjti gondolat
" A modern világ többek közt két rendkívül fontos dolog jelentését mosta el bennünk. Az egyik a bűné, a másik a vezeklésé. A lélekelemzés betegségre változtatta a bűn nevét, amitől azonban a bűn továbbra is köztünk maradt. Legfeljebb zavarosabban nézünk vele szembe azóta, s a bűnös kevésbé érti, miért büntetik "betegségéért". De talán még kétségesebb vállalkozás volt fölszámolni a vezeklés fogalmát. Egyedül Istenben tehetjük jóvá a megváltoztathatatlant, egyedül az örökkévalóság és létünk örök szintjén mindazt a hibát, mit az idő visszafordíthatatlan síkján elkövetünk." (Pilinszky: A nagyböjt)