2008-11-05

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Sokan vágynak arra, hogy az egyházban valami egészen mással találkozzanak, mint a világban. Most egyházi választások vannak. A választások polgári életünk részei. Mert van egyházi-polgári élet is. Nem a jó és a rossz között döntünk ilyenkor, hanem megvizsgáljuk, ki lenne most a legalkalmasabb arra, hogy minket képviseljen. Sok esetben azonban azt sem tudják azok, akik voksukat leadják, hogy mi a dolga egy-egy főgondnoknak vagy esperesnek. Az egyik inkább képvisel, a másik inkább összefog. Mi nem listákra és pártokra szavazunk, hanem képviseleti alapon emberekre. Sosem felejtem el azt a szavazást, amikor egy egyházi választáson az összes jelölt kiállt, és azt mondta, együtt megbeszéltük mi is lenne az a munka, amit el kellene végezni. Ez lenne a választások értelme. Sajnálom, amikor ki-ki érzelemmel teli mondatokkal próbál egy jelölt mellé állni, ez a politikában is egy nagyon silány eszköz. Van egy ismerősöm, aki a háza előtt álló tócsa miatt szavazott a képviselője ellen. Jó lenne, ha ezek a rendkívül érzelem-befolyásolt és néha nevetséges szempontok távol maradnának a református gondolkodástól. Persze befolyásol minket a környezetünk, és érthető módon a pártoskodó politizálás beárnyékolja látásunkat. Ilyenkor érdemes újból és újból kézbe vennünk a Szentírást, olyan módon, mint egy kisgyerek, és magunkba szívni azt a hihetetlen sokszínű világot. Nem a tökéletes világot, mert a bibliai emberek is nagyon sok összevisszaságot átéltek, az útjuk mégis Isten felé vezetett. Most arról szeretnénk beszélni, hogyan érdemes a gyerekek kezébe adni a Bibliát. A Harmat kiadó nemrég megjelentetett egy nagyon érdekes Bibliát, amely segít az élményszerű mesélésben. Gyerekeknek tartottak Pesthidegkúton játszó délelőttöt, amikor bemutatták a könyvet.

Bejátszás a játszóházból:

Megvannak mindenhol a napocskák? Odamennek a magocskához, kinyitják az ujjaikat, sütnek, sütnek. De kellemesen cirókál ez a napocska! Készen vagyunk, várjuk az esőt. Ki lesz az eső? Az ujjacskáddal doboljál a magok hátán! A magocskákból egy kúszónövény lesz – feküdjünk el! A földön kúszik a kúszónövény. Na de vannak virágocskáink is! Fáink is vannak? Fújja a szél a fákat, letöri az ágat, RECCS! Foglaljatok helyet!

A filiszteus Góliát hatalmas volt. Le kellett hajolnia, hogy beférjen az ajtón. Állandóan beverte a fejét a plafonba. A barátai kétszer is meggondolták, hogy meghívják-e vacsorára, mert hatalmas volt az étvágya is. Góliátnak volt egy nagy lándzsája. Legalább három méteres. Góliát hangja is félelmetes volt. Egy napon kiált a filiszteusok tábora elé, és átkiáltott oda, ahol a zsidók táboroztak.

– Én vagyok Gó liát – üvöltötte.

– Kihívok valakit párbajra közületek. Küzdjetek meg velem. Ha ti győztök, a szolgáitok leszünk. Ha veszítetek? Ti fogtok szolgálni nekünk.

Dávid egy kissé dühös lett. Méregbe gurult.

– Mit gondol ez az óriás magáról? Nem tudja, hogy Isten az, aki vigyáz ránk? Isten segítségével akár még én is legyőzhetném ezt a nagyszájút!

Most sorakozzatok fel, és válasszatok magatok közül egy nagyon erős óriást! Mögé álljanak fel a segítői! Válasszatok magatok közül egy pici, de bátor kisgyereket! Na, ki lesz az a bátor? Dávidka kap egy – mi ez itt a kezemben? – tarisznyát. A tarisznyába beletesszük a követeket. Hányat teszünk bele? Mit hallottunk? Egy, kettő, három, négy, öt. Mit csinál ez a Góliát? Meglátja Dávidot, és nevet.

– Hahaha, ez akar velem kiállni?! Micsoda?!

Erre mit tesz Dávid csapat? Elkezdi buzdítani Dávidot. – Hajrá Dávid, hajrá Dávid! Meglengette a tarisznyát, és Góliát elterült.

Naszádi Kriszta: A gyerekeket is be kell vonni a mesélésbe. A szerző úgy írta meg a történeteit, hogy mindig van valamilyen lehetőség rá, hogy a gyerekek bekapcsolódjanak a mesébe. Például annál a résznél, amikor Pál apostol hajótörést szenved, folyamatosan ismétlődik az a mondat, hogy cseppet sem félt. Jeladásra a gyerekek kiabálhatják ezt a mondatot.

Az is különleges ebben a gyereknek íródott Bibliában, hogy jórészt párbeszédes, amit a magyar szöveg külön kiemel. Ilyen módon a gyerekek könnyen azonosulnak, vagy éppen elhatárolódnak egy adott szereplőtől. Az is segítheti őket a történetek követésében, hogy a mesélő maga szabhatja meg, milyen hangon szólalnak meg a szereplők. A könyvet díszítő illusztrációk szép színesek és az egész nagyon mozgalmas. A nagyobb gyerekeknek szánt Bibliákban az adott kornak megfelelően vannak lerajzolva az alakok. A gyerekek láthatják, hogyan nézett ki a Tóra, és azt hogy fogta a pap, és még sorolhatnám. Itt nem erről van szó. Az kerül előtérbe, ami a gyerekeket megfogja. Az örök mondanivaló megmarad, de a köntöst színesebbé varázsoltuk.

Vörös Virág: Az "áthangszerelt" történetek mennyire térnek el az eredetitől?

Naszádi Kriszta: A lényeg mindenképpen megmarad. Mindig kérdés, hogy mennyire hitelesek ezek a történetek, hogy nem vezetjük-e félre a gyerekeket, de úgy gondolom, a mag mindig hiteles. Mindamellett ne feledjük el, hogy a példázatokat Jézus maga is szóban mondta, amit aztán az emberek továbbmeséltek. Eközben egy-két szó nyilván megváltozott, de a lényeg megmaradt. A gyerekek a nyelvet se úgy tanulják, hogy elmagyarázzuk nekik a nyelvtant, hanem beszélünk nekik, és így lassan beléjük ivódik. Ha ők esetleg rontanak valamit a beszéd közben, kijavítjuk őket, de erre valahogy kisebb szükség van, mint arra az eredendően bennük élő késztetésre, hogy megtanulják a nyelvet. Ugyanígy, ezekből a történetekből a gyerekek leszűrik, hogy milyen Isten és a világ, a tékozló fiú történetéből pedig azt, hogy milyen nagyon szerető az Isten. Talán még magukra is tudják vonatkoztatni, hogy ha ők is elrontanak valamit, akkor az ő apukájuk is meg fog nekik bocsátani. Azt hadd mondjam el, hogy Rudolf Péter felolvasta CD-re ezeket a történeteket, és jövőre ez a Biblia meg fog jelenni hangoskönyv formájában. Remekül szórakoztunk, mikor a Sámson történetet olvasta fel, mert nagyon jellemzően tudta előadni, hogy milyen az amikor nyaggatunk valakit, aki egy ideig tűri, aztán megunja. A történet mély mondanivalója pedig, hogy kinek köszönhetjük az erőnket, szintén érezhető.

Részlet Rudolf Péter Sámson és Delila előadásából:

A filiszteusok vesztettek. Újra és újra vesztettek Sámsonnal szemben. Elegük volt már ebből. Megkeresték hát Sámson kedvesét Delilát, hogy beszéljenek vele. – Ha megtudod nekünk Sámson erejének a titkát – mondták a lánynak – egy halom ezüstöt adunk érte. Delila szerette Sámsont, de még jobban az ezüstöt. – Sámson! Ó, Sámson! Kérlek, áruld el nekem az erőd titkát! Sámson nagyon szerette Delilát, de azért nem volt bolond. Elhatározta, hogy megtréfálja őt egy kicsit. – Kötözz meg hét nyers íjhúrral, s olyan leszek, mint bármelyik ember. Delila elbújtatott néhány filiszteus férfit a szomszéd szobába. Amikor este Sámson elaludt, megkötözte hét nyers íjhúrral. Azután felkiáltott: – Sámson, Sámson, jönnek a filiszteusok! De Sámson talpra szökkent és szétszaggatta az íjhúrokat, mintha csak kócból lettek volna. És Sámson haja egyre nőtt. – Sámson, naa, Sámson! duzzogott Delila. Hazudtál nekem! Légy szíves mondd meg az igazat, mi a te erőd titka? Sámsonnak tetszett ez a játék, és egy másik hazugságot talált ki. – Kötözz meg új kötelekkel, és olyan leszek, mint bármelyik ember. Delila új köteleket szerzett és megint elbújtatott néhány férfit a szomszéd szobában. Amikor Sámson elaludt, megkötözte a kötelekkel. Azután felkiáltott: – Sámson, Sámson, jönnek a filiszteusok!

De Sámson máris talpon volt, és szétszaggatta a köteleket, mintha csak cérnaszálak lettek volna. – Sámson, Sámson, ó – siránkozott Delila – megint becsaptál! Légyszi, mondd meg az igazat, mi a titka a te erődnek? Légysziii.

Naszádi Kriszta: Az illusztrációkat Kállay Kriszta készítette. Ő olyan népszerű lett időközben, hogy egy nagyhírű angol kiadó – a Lion – kérte fel, hogy illusztrálja a könyvüket. Ők a tengeren túlra is adnak el, ami azt jelenti, hogy a könyv több tízezres példányszámban jelent meg.

Fekete Ágnes: Nagyon ritka dolog, hogy egy külföldi kiadó egy magyar rajzolótól rendel valamit, és aztán a magyarok azt átveszik.

Kállai Kriszta: Féltem is ettől a nagy kihívástól. Azon gondolkodtam például, hogy milyen nehéz és felelősségteljes dolog Jézust lerajzolni. De szerencsém volt, mert a könyv szövege annyira kedves és barátságos, hogy ezek a félelmeim menet közben elmúltak.

Fekete Ágnes: Milyennek gondolja Jézust?

Kállai Kriszta: Ezek az illusztrációk afféle imádságok, bár nem akarok ezzel a szóval nagyképűnek tűnni, ezért inkább azt mondom, hogy egy elmélyültebb végiggondolása egy-egy szituációnak.

Tizenhat éves koromban kezdtem el templomba járni. A szüleim valamilyen szinten hívők voltak, de nem gyakorolták komolyan a vallásukat. Mikor bekerültem egy közösségbe, egyre fontosabbá vált számomra a hit. Ma is úgy érzem, hogy ha az ember valóban hisz, akkor soha nincs egyedül. Talán furán hangzik, de méltatlannak éreztem magam a feladatra. Nem vagyok se nagyon képzett, se zseniális Biblia szakértő. Semmi sem tett különlegesen alkalmassá. A feladat csak úgy megtalált engem.

Fekete Ágnes: A saját kislánya mit szólt ehhez a munkájához?

Kállai Kriszta: Mindig odajön hozzám, megnézi, mit csinálok. Kérdez is ezt-azt. Időnként látni rajta, hogy büszke a mamára amiatt, amit csinál. Az utóbbi időben már ő maga is remek keresztre feszítéseket rajzol.

Fekete Ágnes: Ő is forgatja ezt a Bibliát?

Kállai Kriszta: Igen, szoktunk belőle együtt olvasni. Bori – így hívják a kislányomat – azt is látja, hogy képeket adok el, és megkérdezte már, hogy minden képet eladok-e, mert ő is szeretne a szobájába. Nekem ez eszembe se jutott, mert én a saját képeimet nem feltétlenül szeretném még a szobámban is viszontlátni. Mondtam neki, hogy kiválaszthatja azokat a darabokat, amelyeket szeretne. Naszádi Kriszta: A Biblia történetei mindig is népszerűek voltak, csak ami rájuk rakódik, néha elveszi az emberek kedvét attól, hogy meghallgassák őket. Sokszor belecsúszik az egyház egyfajta moralizálásba, pedig igazából az Isten szeretetét kellene hirdetnie. Számomra nagyon friss volt ennek a gyermek Bibliának a szövegéből, hogy semmilyen misztikus ködbe nem burkolózik az egész, hanem teljesen hétköznapi módon mesél. Például így: és akkor Jézus odahívta a barátait. Leültek egy kőre, és elkezdett nekik mesélni. A Biblia címe felett vagy egy mondat: ne csak felolvass, mesélj!

Többek között Naszádi Krisztinát, a szerkesztőt, Kállay Nagy Krisztát, a könyv rajzolóját hallották. A Harmat Kiadó kiadványa megvásárolható a legtöbb könyvesboltban.

Fekete Ágnes: Egy másik "Biblia éve" rendezvényre látogatunk el Debrecenbe: Bibliakiállítást rendezett a debreceni gyakorlóiskola. A tárlókban egy-egy kedves történet is olvasható arról, hogyan került egy-egy családba a Szentírás. Szilágyi Tamás vallástanárt hallják.

Szilágyi Tamás: Úgy hirdettük meg a gyerekek körében a kiállítást, hogy olyan Bibliát hozzanak, aminek története van: a családban használják, vagy örökölték valakitől.

Fekete Ágnes: Nézzünk meg néhányat!

Szilágyi Tamás: Ezt a Bibliát egy első osztályos gyermek édesapja kapta annak idején konfirmálása alkalmából. A kiállítás megnyitásának a napján a helyi debreceni televízióban egy kis műsort készítettek róla. Másnap felhívta az iskolát egy férfi, és mondta, hogy szeretne felajánlani régi Bibliákat. Igazi különlegességeket hozott: egy eredeti komáromi Csipkés György-féle kiadású 1685-ös Bibliát és egy 1859-es, Glasgowban kiadott angol nyelvű, képekkel díszített Szentírást.

Fekete Ágnes: Tekintélyes mérete van. Ez itt egy érdekes mondat: ez a Biblia az édesanyámé, amit az apai nagymamájától kapott, aki egy nagyon jó templomba járó nagyi volt.

Szilágyi Tamás: Igen, lehet itt ilyen érdekességeket találni. Van egy olyan imakönyvünk is, amiről azt írták le, hogy "a nagyapám itt lakott Debrecen mellett nem messze, és amíg beért a templomba, minden vasárnap ezt olvasgatta". Több helyen olvasható családi bejegyzés, krónikáskönyvként is használták. Ki mikor halt meg, ki mikor nősült, ki mikor ment férjhez.

Fekete Ágnes: Azt írja, sokat forgatták, látszik is a lapjain, még a kommunizmus évei alatt is rejtegették.

Szilágyi Tamás: Ez a Biblia a dédnagyapámé volt, aki már sajnos nem él, így a dédnagyanyámra szállt. Idővel ő is meghalt, így apámra szállt. Ő nagyon tiszteli ezt a Bibliát, mert a szüleié volt. A Bibliát 1909-ben adták ki, most 99 éves, ezért féltve őrizzük. Van itt még egy érdekes darab, mégpedig az 1882-es kiadású Keresztyén tanítások és imádságok Szikszay Györgytől, ami a református családokban egy időben a Biblia és az énekeskönyv mellett a harmadik napi használatú könyv volt. Kollégám ezt írja róla: dédimama halálakor megkérdezték a nagyszülők az unokájuktól, az akkor nyolc éves Balázs fiamtól, hogy a dédi milyen személyes tárgyát szeretné megkapni. Balázs a dédi görbe botját és ezt az 1882-es kiadású könyvet szerette volna megkapni. Erdélyből áttelepült családok Bukarestet is megjárt Bibliája is van itt. Ez itt egy Újszövetség, aminek a kezdőlapján egy bejegyzés van: "Ígérem, hogy a könyvecskét megbecsülöm, olvasom és imádkozom azért, hogy Isten olvasás közben mutassa meg az igazságot."

Fekete Ágnes: A Vakmisszióban is egy érdekes ünnep volt. Braille Bibliákat adtak át, és egyben egy kitapogatható kisplasztikai kiállítás kísérlete is volt az elmúlt héten a Református Missziói Központban. Böröc Márta kerámikust kérdezte Vörös Virág az ünnepen életéről, munkájáról.

Bejátszás az ünnepségről:

Magyarné Balogh Erzsébet: Először is nagy szeretettel köszöntjük dr. Pecsuk Ottót a Biblia Társulat főtitkárát, akin keresztül megérkezhettek a Braille Ószövetségek. Az Ószövetség kilenc teljes könyve érkezett meg, összesen kettőszázötven kötetben. Szeretettel köszöntöm nagytiszteletű Jakab Miklósnét, aki sokat dolgozott a misszióban, illetve Böröc Márta keramikus művészt, aki a kisplasztikái közül néhányat elhozott. Az ezeken ábrázolt bibliai jelenetek látássérült és vak emberek számára kitapintható módon megelevenednek.

Böröc Márta: Egy nyugdíjas klub tagja vagyok. Egyik kirándulásunk alkalmával szinte csak katolikus templomokba mentünk be, és mindig megcsodáltam a falon a stációkat. Elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy nekünk vajon miért nem lehet? Ha pedig lehet, ki csinálja meg? Azt mondtam magamnak: ha eddig még senki, majd én megpróbálkozom vele. Nekifogtam. A keresztet minden képnél képkeretként használtam. Az első stáció azt a jelenetet ábrázolja, amikor eldöntik, hogy Jézust mindenképp meg kell feszíteni. Ezen két fej látszik. A következő kép a Júdás csókja, ahol szintén a kereszt és Jézus Júdással látható. A következőn a kakas látható Péter árulásakor. A következő képen azt látjuk, mikor Jézust fogságba ejtik. Jézus fejét nem akartam ábrázolni, csak két összekötött kéz látszik. Itt két kiabáló ember van, miközben az elítéltek viszik a keresztet. Csak Jézus lába látszik és egy ökölbe szorított kéz, hogy "feszítsd meg!". A kereszt már negatívba jelenik meg, mert nincs többé jelentősége.

Vörös Virág: Ezt hogy kell érteni?

Böröc Márta: A sorozat végén lévő képre az van írva, hogy szüntelen imádkozzatok. Egy imára kulcsolt kéz, egy Biblia és egy kereszt látható, de ez itt már nem képkeret. Nem fogok soha úgy a munkámhoz, hogy ne imádkoznék előtte. Hiszem, hogy Isten akarata volt ez.

Vörös Virág: Úgy tudom, Ön azzal a szándékkal készíti ezeket a domborműveket, hogy vakok is tudják élvezni.

Böröc Márta: Igen, a sorozatból azokat a darabokat válogattuk ki, amiket ők ki tudnak tapogatni. De azért ez még csak egy kísérlet, majd ők eldöntik, hogy ki tudják-e tapogatni vagy nem. Meglátjuk.

Vörös Virág: Mit jelent Önnek az alkotásban a hit?

Böröc Márta: Nekem már mindent. Én az Úrnak dolgozom, ingyen csinálok mindent, semmit nem fogadok el. 1991-ben, 30 éves házasság után meghalt a férjem. Ez nagyon megrázott. 1993-ban kaptam egy infarktust. Azt hittem, Isten nemsokára magához vesz. Nehéz napok voltak, és sokat gyötrődtem. Azt hajtogattam: mi dolgom van nekem még itt, miért kell ennyit szenvedni? Isten pedig – talán válaszul – sorban lehetőségeket adott, és ezután elkezdtem bibliai kerámiai dolgokat készíteni.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyvének 30. fejezetéből!

"Mert miképpen aki tejet köpül, vajat csinál; és a ki keményen fújja ki az ő orrát, vért hoz ki: úgy a ki a haragot ingerli, háborúságot szerez."

A minap egy kisebb családi vitába keveredtünk. Nem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Nem voltam pontos, és van, aki nagyon nehezen viseli, ha késik, én könnyebben. Ment a kemény szóváltás, miért nem jöttél időben, én is teljesen felhúztam magam, visszaszóltam, dühösen váltunk el egymástól. Kislányom is az autóban volt, és csak annyit mondott hazafelé menet: Anya, én nem akarok olyan lenni, mint te. Kemény mondat egy 8 éves gyerektől. Tükröt tartott elém. Olyan pontos tükröt, mint egy gyerek, senki nem tud tartani. Aztán elkezdtünk beszélgetni arról, ki miben volt hibás, végül kibékülésünknek is tanúja lehetett. Persze nem jó, ha veszekedünk, de talán jobb, hogy így ezt az egész folyamatot átélte, hogy önmagát is el tudta benne helyezni, hiszen ő nem akar ilyen lenni, látta, hogy kimondjuk azt, ami bennünk van, de meg is tudunk bocsátani. Sokszor azt gondoljuk, hogy a haragnak nincs helye az életünkben. Pedig kevés szó szerepel annyiszor a Bibliában, mint a harag. Isten is számos helyen haragszik, de az emberek is egymásra, magukra, rengeteg indulat kitörésnek lehetünk tanúi a Szentírás lapjain. Két véglet fenyeget bennünket. Az egyik az, hogy azt hisszük, nem szabad haragudnunk, eldugjuk indulatainkat az életünk valami legmélyebb zugába. A másik az, hogy olyanokká leszünk, mint az állandóan füstölgő vulkán. Azt gondoljuk, megtehetjük a hozzánk közelállókkal, hogy állandóan kiadjuk azt, ami bennünk van. Pedig ami a vulkánból kitör, az alapvetően a föld mélyébe való. Gyerekeinknek is át kell élniük azt, hogy időnként bennünk is előtör az indulat, mi is emberek vagyunk, és nem robotok, de azt is látniuk kell, hogy képesek vagyunk az önuralomra és a bocsánatra. A Biblia képében egy fokozást láthatunk. Aki tejet köpül, vajat csinál. Ez az időről és a mennyiségről szól. Ha állandóan piszkálod a haragot, ne csodálkozz, ha átalakul, és már nem lehet visszafordítani a folyamatot, a tejből vaj lesz. Azokat az embereket festi le ez a kép, akik örökké piszkálódnak, sose törnek ki, de szép lassan haragossá alakítják környezetüket. Nyomkodják belénk a köpülőt. A következő kép már keményebb: aki keményen fújja ki az ő orrát, vért hoz ki. Ez az erőről szól. Nem mindegy milyen hévvel mondom ki azt, ami bennem van. Nem mindegy hogyan adom ki haragomat. Ne csodálkozzak, ha a nagy erő rosszat hoz fel. Ne csodálkozzak, ha az erős stílusom olyan dolgokat enged fel a mélyből, amire nem számítottam. A harmadik kép pedig megadja a megoldást. Aki a haragot ingerli, háborúságot szerez. Van harag mindannyiunk szívében, de nem arra való, hogy ingereljük. Se a magunkét, se másét. A haragot kezelni kell, a haragot fel kell dolgozni, de nem kell előpiszkálni állandóan különféle eszközökkel. Nagyon nehéz az elfogadás. Nem könnyű belátni, harag él bennem, nem könnyű meglátni a másik tükörképében azt, hogy mennyire képtelen vagyok a türelemre, mégis juthatunk előre ezen az úton. Azért, mert Isten szeret bennünket. Akár túl gyakran haragszunk, akár képtelenek vagyunk kiadni azt, ami bennünk van. Adja Isten, hogy ne szerezzünk senkinek háborúságot, hogy megtanuljuk helyesen kezelni haragunkat!
Ámen