2009-03-18

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. A magyar nyelvben van egy nagyon tanulságos mondás: meglesz a böjtje ennek! Mondjuk ezt akkor, amikor valamit elhamarkodottan teszünk, és csak a pillanat érdekeit vesszük figyelembe. Ez a mondás most a böjti időszakban, vállunkon a gazdaság súlyával nagyon élesen szól. Igen, eljött a böjtje annak, ahogyan kultúránk berendezkedett, annak, ahogyan a pénz mindent eluralt. De van egy másik mondás, ami viszont szinte megdőlni látszik, hogy a pénznek nincs szaga. Következő beszélgetésünknek a legfőbb tanulsága számomra, hogy a pénznek igenis szaga van. Azaz, van mögötte személyes felelősség, van mögötte erkölcs. Éppen ezeket a személyes tartalmakat igyekeztek eltüntetni, amikor termékként állítottak be egy-egy banki szerződést, amelyek azután elhozták a csődöt. Dr. Botos Katalin, a közgazdaságtudományok kiemelkedő szakértője, közgazdász arról beszél, hogy keresztyén szemmel hogyan látja a mai világot.

Botos Katalin: Az emberek mohón keresik a jó befektetési lehetőségeket. Azt mondhatjuk, hogy a mai világban szűkösek a jó befektetési lehetőségek ahhoz képest, hogy mennyi pénz kószál és keresi a helyét. Ezekben a folyamatokban is van abnormalitás: rövid távú befektetési lehetőségeket keresnek. Ez jellembeli probléma, mert nem nagyon tekintenek a hosszú távra. Ez a magyar gondolkodástól sem idegen: rengetegen vannak, akik olyan adózási formákat választanak, amelyek most ugyan kedvezőek, de a jövőjüket korlátozzák. Azért ilyen rövid távúak az emberek, mert bizonytalannak érzik a jövőjüket és bizalmatlanság uralkodik bennük. A rövidtáv érvényesül. Mi, keresztyén emberek tudjuk, hogy végtelen hosszúságú időnk van, végtelen idő van előttünk. Nem lenne szabad ennek a rövidtávnak ránk hatnia, de az egész társadalmat áthatja.

Még egy jellembeli dologra utalnék: rettenetes termelékenység növelés következett be. A megtermelt termékmennyiséget a fizetőképes kereslettel bíró fejlett országokban nem lehet eladni, mert annyira sok. Ezért hitelezik meg nekik, amivel leterhelik a jövőbeni jövedelmüket.

Fekete Ágnes: Ezért találták ki a fogyasztási hitelt?

Botos Katalin: Persze, különben nem lehetne eladni a termelt mennyiséget. Ez viszont oda vezet, hogy azok, akik a jövedelmüket megtakarítják, és egy bankban helyezik el, nem tudhatják biztonságban a pénzüket, mert a bank potenciális hitelt felvevőket keres, és ennek során olyanokhoz is fordul, akik nem fizetőképesek. Egy sor helyen látjuk azt, hogy a pénzügyi mohóság hajlamos elhomályosítani a reális értékítéletet, de még azon a határon mozog, ahol nem tekinthető kimondottan becstelennek, törvénytelennek, hanem inkább a józanész hiányának. Sokan írták le, magam is, hogy ez nem tarthat örökké. Kizárt dolog, hogy a pénzbőség, a dagály a világ végéig tartson, el fog jönni az apály.

Fekete Ágnes: Még mindig sok pénz van a világban?

Botos Katalin: Pénzből rengeteg van, csak nem feltétlenül nekünk. Mitől van sok pénz? A fejlődő országok exportorientált politikát folytatnak. Ezt azzal segítik elő, hogy a beruházók egy dollárért viszonylag sok jüant kap. A kínai valuta a valósághoz képest alul van értékelve, mert félnek a jövőtől. Nincs társadalombiztosítási rendszerük, egy gyerekre rengeteg öreg esik, akiket el kell tartani. Ezért is takarékoskodnak az aktív korú emberek. A pénz a bankrendszerben van. A kínaiak erőteljesen finanszírozzák a legfejlettebb országokat, és amióta világ a világ tudjuk, hogy pénz beszél, kutya ugat. Ha ők finanszíroznak, akkor ők húzathatják a nótát, hiszen ők fizették a cigányt – szoktuk mondani. A tőke és a munka közötti osztozkodás világméretekben megbomlott. Megint egy morális kérdéshez jutottunk el: lehet-e úgy növekedni, hogy a termelési tényezők egyikét, a munkát, háttérbe szorítjuk az osztozkodásnál, és csak a tőke javára osztjuk el a megtermelt új értéket? Ez következett be. Ez a folyamat már sokszor vezetett különféle szocialisztikus, kommunisztikus kísérletekhez, amelyek nem bizonyultak sikeresnek. Ha az emberek a maguk érdekét követik, akkor nem feltétlenül jön létre a közérdek. Ha mindenki feláll a stadionban, nem biztos, hogy valaki is jobban lát.

Fekete Ágnes: Mint keresztyén ember, hogyan látja ezt?

Botos Katalin: A közgazdasági elmélet átfogó megújítására van szükség, vissza kell vonulni azokról a területekről, amelyeken az elmúlt évtizedekben úrrá lett. A közgazdaság minden területre behatolt: a jog, a művészetek, az orvostudomány területére is. Mindent pénzben mértek. Nekem nagy tanulság volt, hogy Lámfalussy Sándor – híres magyar származású közgazdász, az euró atyjának számít, nagy tekintélyű ember – a közelmúltban megjelent könyvében leírta, hogy azokat a szabályokat, amelyekkel a tőkemozgást liberalizálták, el kell felejteni, pedig benne vannak a Nemzetközi Valutaalap alapszabályzatában. Majdnem hanyatt estem, amikor ezt olvastam, annyira megdöbbentően bátor kijelentés ez. Ki kell mondani, hogy a közösségi érdek képviselete mellett engedhető meg az egyéni gyarapodás. Ha jól ismerem a protestáns gazdaságetikát, akkor ez annak egy alapvető tétele.

Fekete Ágnes: Kicsit nehéz elgondolni, hogy van cselekvési lehetőségünk, hiszen itt élünk, szenvedő alanyai vagyunk ezeknek a folyamatoknak, és örülünk, ha ki tudjuk fizetni az adósságainkat kamatostul.

Botos Katalin: Nálunk nem csak importált válság van, hanem saját magunk által generált válság is. Egy hiteltelen gazdaságpolitika uralkodott az utóbbi években, az ígéreteket sohasem tartották be, pazarló pénzköltést tapasztalhattunk a költségvetésben, amelyet politikai célok és a korrupció motivált. Ezeket nem tudjuk bizonyítani, de az Állami Számvevőszék sok esetre felhívta a figyelmet. Ezeknek hatására kitört egy bizalmatlansági válság, amit csakis magunknak köszönhetünk. Egy idő után már bármi áron is hajlandóak lettünk volna kölcsönt felvenni, és még így sem adtak. Ez oda vezetett, hogy az ország a hitelképtelenség, a csőd szélére került, mi pedig ismét az IMF karjaiban találtuk magunkat. Úgy kell táncolnunk, ahogy a finanszírozó fütyül, soha nincs más, akit nyírni, fejni lehet, mint az ember. Az emberek reformnak nevezett megnyomorítása folyik. Nem akarok populista lenni, és hangoztatni, hogy gazemberek, amiért ilyeneket kérnek tőlünk. Csak azt akarom mondani, hogy azok, akik idáig eljuttattak bennünket, gazemberek voltak. Elnézést kérek az erős kifejezésért! Az embereknek tudniuk kellene a pontos menetrendet, és hogy miért vállalják az áldozatot! Nem szavazatvásárlás céljából, de ha azt az áldozatot kérik, hogy segítsünk rendbe tenni a költségvetés megbomlott egyensúlyát, és takarékosabban éljünk, hosszabb távra dolgozzunk, hitelesebb lesz. És ezzel érkeztünk el a keresztyén erények legfontosabbikához. A te szavad legyen: az igen igen, a nem nem. Én, keresztyén emberként, azt mondanám, hogy ez a legfontosabb dolog: hitelt érdemlő közösségi vezetőink legyenek. Azt kellene mondani, hogy nagy baj van, amit közös erőfeszítéssel ebben és ebben az ütemben tudunk helyrehozni. Akik pedig a bajt okozták, vonják le az ebből fakadó következményeket. Az embereknek pedig át kellene gondolniuk a mértékletesség erényének követését. Több emberi szolgáltatást kell családon belül egymásnak nyújtani. Lehet, hogy butaságnak, primitívnek tűnik, de nem kell mindig a köztisztasági vállalatra várni, aminek ugyan kötelessége, hogy tisztaságot tartson, hanem mindannyian gondot viselhetnénk nemcsak az ajtóinkon belüli rendre és tisztaságra, hanem a külső környezetünkre is, akár ingyen is. Az ilyen típusú tevékenységeket pedig a közösség honorálja és ismerje el! Nem ebbe az irányba tartunk, sajnos. Nem kellene a kalákákat megbüntetni adózási szempontból. Az ázsiai versenytársak pont azért nem kérnek annyit a termékeikért, mert egy csomó szolgáltatást ingyen adnak egymásnak azért, hogy talpon maradjanak. Ennek a keresztyéni háttere: a család fogjon össze, a nagymama segítse az unokáját. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének jelszava, hogy a nagycsalád nem probléma, hanem megoldás. Én ezt három tollvonással aláhúznám: ez így van! Modern korunk embere, aki ezt magától el akarja hárítani, és légből akar várat építeni, semmiből profitra szert tenni, hatalmas autókon szaladgálni és a Bahamákon nyaralni, vizsgálja felül a hozzáállását! Ezt mindig csak úgy lehet csinálni, hogy azok, akik érvényesíteni akarnak valamit, abban maguk is élen járnak önmagukkal szemben.

Fekete Ágnes: Volt egy másik mondás is a pénzzel kapcsolatban, miszerint a pénznek nincs szaga. Úgy érzem, hogy ez az, ami megdől, ha egyszerűen akarom megfogalmazni. A pénznek igenis szaga van. Alapvetően morális kérdés a pénz.

Botos Katalin: Volt egy német bankár barátom, aki azt mondta, hogy Jézus Krisztus óta a reálkamat nem volt több 3 %-nál. Kicsit furcsa összehasonlítás, de legalább felkelti a figyelmet. Elképzelhetetlen, hogy lassabban fejlődik valami, és te mégis nagyobb kamatokat realizálsz. Honnan veszed el azt? Azt nevezték innovációnak, hogy hogyan lehet elkerülni a szabályozottságot. "Ránk ne vonatkozzanak ugyanazok a tőkekövetelmények!" Pedig ezeket arra találták ki, hogy a kockázatra legyen fedezet. Ez azt mutatja, hogy az emberiség valláserkölcsi normák nélkül olyan mértékben elrugaszkodik a realitásoktól, hogy az katasztrófához vezet. Azt gondolom, hogy eljött az idő, hogy mindenki levegye a polcáról a poros Bibliáját és átnézze azt a hittételt, ami szerint a világnézetét megfogalmazza. Akármelyiket fogja levenni, mindegyik ezt fogja mondani.

Fekete Ágnes: Most a böjtről szól az egész, és éppen ennek van az időszaka.

Botos Katalin: Nem kellene ilyen keserűen megélnünk a vágyaink megzabolázását. Tudomásul kellene vennünk, hogy most böjtje van annak, ahogy eddig a társadalom élt. Megspóroltuk magunknak a közügyekben való aktív és becsületes részvételt, amit rosszul tettünk, ezt nem szabad folytatnunk. A böjtnek az az értelmezése, hogy kevesebbet fogyasztok, nem feltétlenül elegendő. A legnagyobb erőpróba az önmagunk feletti uralom. A böjti időszakban nem csak a visszavonult szemlélődés és a javaktól való megtartóztatás a kizárólagos cél, hanem a megtartóztatás sajátos formáit is gyakorolni kellene, amelyek fárasztóak, mert egyszerűbb készen fogyasztani egy filmet, mint elgondolkodni rajta. Azt is böjtnek tekintem, ha kikapcsolom a tévét, nekiállok és megoldok egy szép feladatot.

Válaszd a nehezebbet! Nekem ez a böjt.

Fekete Ágnes: A böjt a nehezebb választása, hallottuk a nagyon lényegre tapintó mondatot. Tudjuk, hogy a reformátorok azért nemigen foglalkoztak a böjttel, mert a középkorban éppen ez a hagyomány nagyon is felszínes lett. Vajon a reformátorok, Kálvin mit gondolt a böjtről, az egyházi év ünnepeiről és a liturgiáról? Ennek a zenei vetületéről majd Bódis Tamás beszél, a reformáció korának gondolkodásáról pedig először Zalatnay Istvánt hallják.

Zalatnay István: A reformátorok törekvése pont az volt, hogy a böjt igazi értelmét, mélységét megéljék.

Fekete Ágnes: A mai napig fennáll annak a veszélye, hogy valaki azt gondolja, az a böjt, ha nem eszik húst. Egy abszolút felszínes gondolkodást mutat ez fel.

Zalatnay István: Az tényleg nyilvánvaló, hogy a böjt lényegéhez közelebb áll az az ember, aki ugyan megeszik egy fél szelet rántott húst két szem krumplival, mint az, aki egy kondér bableves elfogyasztása után három púpozott tányér diós metéltet, ami a kedvence, bepakol. Eredetileg volt tényleges tartalma a hústól való tartózkodásnak, ugyanis hosszú időn keresztül a hús volt az egyetlen tápláló élelem. Húshoz pedig akkor jutottak az emberek, amikor nagy pogány bálványáldozati ünnepeken ingyenes húsosztás volt. Ha valaki ebben nem vett részt, nagy levegőt kellett vennie. A böjtre vonatkozó jelenlegi katolikus tanításban hangsúlyosabb a hústól való tartózkodásnál az, ha valaki naponta csak egyszer eszik úgy, hogy ténylegesen jóllakjon. Ennek már van egy sokkal komolyabb tartalma. Böjt kapcsán kristálytisztán megjelent a reformáció korában az, ami a böjt alapvető szándéka is volt: vissza Jézushoz. Vissza a Hegyi Beszédhez, ahhoz a jézusi törvényértelmezéshez, amely belülre, a lélekbe akarja helyezni a kérdés lényegét a formalitásokkal szemben. Ez egyébként nem feltétlenül jelentette sem Jézusnál, sem a reformátoroknál, hogy semmilyen formának nincs létjogosultsága, de a lényeg az, ami az ember lelkén belül történik. A reformátorok böjtértelmezése a legszigorúbb böjtértelmezést jelentette. Nem engedte, hogy kipipálható kötelezettséggé váljon a böjt. Azt sem tartották egyébként rossznak, ha ennek vannak valamiféle szabályai. Minden egyes keresztyén embernek el kell jutnia a hitbeli érettség azon fokára, amelyen saját maga tud dönteni arról, hogy ő mikor és milyen módon gyakorolja a böjtöt. Át kell világítanunk az életünket, és meg kell látnunk, hogy miben szükséges böjtölnünk. Egy másik kérdés, hogy a formák valóban tudnak segíteni. Olyan módon, mint a jelek. Ha az ember elmegy egy bizonyos alkalomra, felvesz egy szebb ruhát. A böjt húshoz kapcsolása kiürült, majdnem teljesen értelmetlenné vált, pedig én ezt sem tartom rossznak, sőt, a saját életemben érvényesítem is jelként. Azért lehet jelentősége, mert fontos, hogy az ember maga elé állítson valamit, ami újra és újra emlékezteti. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor bogot kötünk a zsebkendőnkre.

Fekete Ágnes: Azt ne felejtsük el, hogy Kálvin az egyházi év beosztását nem követte. Nem tartotta számon a böjti időszakot.

Zalatnay István: E mögött az volt, hogy ne legyenek igényesebb és igénytelenebb részei az évünknek se, mint ahogy a napjainknak se. Az egész életünk mindig Isten felé forduljon, ne csak bizonyos időszakokban! Végig kell olvasni a Szentírást, folyamatosan. Ne kapcsoljuk ezt vagy azt a részét egy bizonyos naphoz, illetve az év bizonyos részéhez. A temetés és a temetési szertartás is illegitimnek bizonyult adott esetben gondolkodásuk számára. A reformáció korában volt egy pont, amikor radikálisan elutasították ezeket, de utána visszatértek az ünnepek és ezek az időszakok. Nem hiszem, hogy nagy népszerűségre és támogatásra tarthatna számot az, aki kiállna, és azt mondaná, hogy tessék eltörölni a Húsvétot, a Karácsonyt, a Pünkösdöt. Mint ahogy az is érthető volt, hogy a rituálék és a papi öltözékek rákos túlburjánzása ellen is lázadtak a reformátorok. Akkor kisepertek mindent, ami ehhez kapcsolódott és rossz volt, és így lett helye mindezek pozitív tartalmának. Minden tartalom keres formát.

Fekete Ágnes: Ősi hagyomány volt, hogy böjt első vasárnapján úrvacsoráztak a gyülekezetek. Magyarországon soha nem volt megfigyelhető az egyházi év elvetése.

Zalatnay István: Méliusz Juhász Péter tanácsot kért a nagy nyugati atyáktól, majd pontosan az ellenkezőjét csinálta. Az oka az volt, hogy a magyar társadalom kontinuitása a középkori világgal, kultúrával nagyobb mértékben létezett. Nyugaton, legalábbis a városokban már egy más világ jött létre, amelyik már nem értette azt a nyelvet, amelyet a középkor beszélt. Magyarországon nem ez volt a helyzet. Szinte azt lehetne mondani, hogy ez egy istenbizonyíték. Kiderült, hogy nem lehet levezetni a protestáns hitet abból, ami nyugaton történt.

Fekete Ágnes: De a polgárság kereste a maga ideológiáját – ezt tanultuk annak idején történelemből.

Zalatnay István: Hát, igen. Vulgár marxista kategóriák szerint a reformáció a polgárság vallási mezbe öltöztetett mozgalma volt. Tessék megnézni Magyarországot, ahol egy az egyben középkori társadalomban éltek emberek, és egy bizonyos szituációban teljességgel megragadta a lelküket, a hitüket a vallásosságnak az a típusa, amit a protestantizmus jelent. Bizonyos pontokon egyszerűen nemet mondtak, mert nem érezték azt, hogy nekik is meg kellene tenniük azt a lépést, amit a nyugati testvéreik megléptek. Egyébként nagy becsben tartották a nyugati tanítókat és testvéreket, a liturgia vonatkozásában mégis erősebben ragaszkodtak a korábbi gyökerekhez, ezért születhetett meg a magyar nyelvű protestáns graduál. Az egyházi évet is sokkal konzervatívabb módon kezelték, mint ahogy azt általában Nyugaton tették.

Fekete Ágnes: Kálvin hogyan állt az orgonához?

Bódiss Tamás: Erre van egy reflexszerű válasz. A genfi istentiszteleten egy szólamban énekelt a gyülekezet, orgona nem kísérte a gyülekezetet. Tudnunk kell ehhez azt is, hogy az 1500-as években mindenhol így volt ez. A katolikus templomokban sem az volt az orgona szerepe, ami ma. A liturgiát keretezte, illetve váltakozó formában szólalt meg. A liturgia egyes részei énekben szólaltak meg, más részeinél pedig az orgona szólt. Kálvin korában az orgona éppen kilépett a gyermekkorból. Pont a reformációban kezdődött az orgona-irodalom felvirágzása. Akkor lett az orgona kétpedálos, manuálos, akkortól kezdve lehetett különböző hangszíneket használni. A középkor végéig, a reformációig az orgona egy hangosan szóló hangszer volt, ami egyetlen hangszínen szólt.

Fekete Ágnes: De hogyan viszonyult az orgonához?

Bódiss Tamás: Pápista hangszernek tartotta, de nem csak Kálvin, hanem Luther is.

Fekete Ágnes: Vajon miért?

Bódiss Tamás: Azt mondták, hogy nem szükséges az orgonát a templomban használni.

Fekete Ágnes: Túlszépítésnek, esetleg csicsásnak érezte? Bódiss Tamás: Nem tartotta az istentisztelet integráns részének. Az orgonát ma más funkcióban használjuk az istentiszteleten. Nem vehetjük át mechanikusan Kálvin gondolatát, és arra alapozva nem mondhatjuk ki, hogy nincs szükségünk erre vagy arra.

Fekete Ágnes: Ezt senki nem is teszi.

Bódiss Tamás: Persze, hogy nem, hiszen érezzük, hogy szükség van erre a hangszerre.

Fekete Ágnes: Kálvin hogyan viszonyult a liturgiához? Milyen liturgia volt Genfben?

Bódiss Tamás: A legfontosabbnak azt tartom megemlíteni, hogy az istentisztelet az Úristen megszólításával kezdődött, ami az alázat és a dicsőítés kettősében fogalmazódott meg. A mai liturgiánkban van egy fennálló ének, amit rögtön egy főének követ. A kettő között éppen ez az, ami hiányzik. A kálvini istentisztelet lényeges eleme volt a párbeszéd: a gyülekezet is megnyilvánul. Ennek egyik módja az éneklés, amit gyakoroltak is, a másik pedig a kötött szövegek elmondása. Az igeolvasásra a gyülekezett hangos szóval, közösen válaszol. "Dicsőség az élő Istennek!" – például. Ez ma nálunk hiányzik, de a reformáció istentiszteletében ismert volt. A harmadik, amit kiemelnék, az úrvacsora ünneplésének módja. A magyar református teológia is teljes istentiszteletről akkor beszél, amikor az Ige hallgatása az úrvacsorában megerősítést nyer.

Fekete Ágnes: Kálvin azt szerette volna, hogy minden héten legyen úrvacsora, de ezt még neki sem sikerült bevezetni.

Bódiss Tamás: Genfben olyan erős volt a városvezetés, hogy ezt nem tudta keresztülvinni. Nekünk ebben azt kell látnunk, hogy ezt tartotta irányadónak.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliumának 6. fejezetéből!

"Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké!"

A belső egyensúly vidámságként tör elő az emberből. A kis csecsemő kacag, gurguláz a nyelve, és minden anya ezzel dicsekszik: már mosolyog a kicsi! Ha jól érzi magát, akkor ébredezik benne az öröm. Mielőtt beszélünk, már kifejezzük arcunkkal, hogy öröm van bennünk, egyensúlyban vagyunk.

Jézus erre az egyensúlyra hív. Ne legyél komor, azaz ne legyél össze- vissza, ne csapódj át egy végletbe azért, hogy vallásosnak tűnj!

Emlékszem, vagy tíz éve éppen szilveszterre esett a református adás a rádióban, és nem is maradt el. Az adásban tréfálkoztunk, igyekeztünk megmutatni, hogy a református emberek vidámak is, nem karót nyelt, nyakas népek. Sokan nem értették, félreértették, mert bennünk van mélyen ez a kép, hogy a komoly dolgoknak külsőleg komorságban kell megjelenniük. A vicc pedig csak durva lehet.

Pedig nem így van. A hit egyensúlyt teremt bennünk. Akár élünk, akár halunk, akár sírunk, akár nevetünk, akár böjtölünk, akár eszünk az Úréi vagyunk. Nagy szabadság ez. Nekünk nem kell vallásosnak kinéznünk. Nem kell úgy tennünk, mintha, mert belül született meg bennünk Krisztus.

A mai korban egyébként ennek az ellenkezője a legfélelmesebb. A vicceken lehet néha sírni. Úgy kacagtatnak minket a hivatásosok, hogy lehet látni, semmiféle vidámság nincs a lelkükben. Nekik mintha azt kellene mondani: amikor nevettetni akarsz, nem kell az arcodra erőltetni a mosolyt, mert ha nincs rajta mit nevetni, akkor úgysem fog sikerülni.

Egyik barátomat behívták egy viccesnek beállított műsorba, azt mondta, mire sorra került, alig tudott megszólalni a döbbenettől. Táblácskát tartottak fel a nézőközönségnek amikor nevetniük kellett, csak malackodás folyt, egyetlen vicc nem hangzott el, amin tényleg nevetni lehetett volna. Pedig jól tudjuk, az igazi nagy művész teljes komorsággal feláll, elkezd beszélni, és már mindenki kacag. Nem a pojáca humora a meggyőző.

Mind a két esetben igaz Jézus tanácsa: ne legyetek képmutatóak, hanem legyetek azok, akik vagytok! A világ sóvárogva várja, éhezi az igaz embereket, akik nem színészkednek, nem az érdekeik szerinti ábrázatukat veszik fel, hanem akik a csecsemő egyszerűségével nevetnek, kacagnak, nem játsszák meg magukat.

Adja Isten, hogy ebben az értelemben válasszuk a nehezebbet ebben a böjtben, lelkünkben az egészet, Krisztust teljesen, képmutatás nélkül!
Ámen